SUV kétkeréken - Suzuki V-Storm 1000 ABS teszt

2015.09.20.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Kellett is már ez a továbblépés a modellnek, hiszen a kiváló ár/érték arányon túl a Suzukinak immár többre van szüksége a versenyben maradáshoz. Idén és a közelmúltban szinte minden európai és japán gyártó előállt egy többcélú modellel ebben a géposztályban, és ha csak az idén megjelent két nagy vetélytársat említem (BMW S1000 XR, Kawasaki Versys 1000), abból is kitűnik, hogy igencsak magasan van a léc. Elől 19, hátul 17 hüvelykes könnyűfém felnis (nem küllős) kerekek jelzik, hogy nem hard-core dagonyázó gépünk van. Képre kattintva galéria nyílik A kihívásra adott válaszokat kezdjük a külső megjelenésbeli változásokkal. Visszatért a kacsacsőrrel integrált fejidom, melynek első megjelenése is a Suzuki nevéhez kapcsolódik, szemben azzal a tévhiedelemmel, miszerint ezt a bajorok vezették be a GS modelljeik által. A helyzet az, hogy ez a megosztó dizájnelem a DR 750S-nél debütált 1988-ban, és olyannyira tetszetősnek bizonyult, hogy trendet kreáltak általa a távol keletiek. Hogy szebb-e az előző generáció kommersz fejidomához képest a mostani, az ízlés dolga, mindenesetre karakteresebb és sportosabb a paripa kiállása, az biztos. A motor sziluettjét vizslatva szembeötlő, hogy az orr-rész mennyire részlet gazdag és dinamikus lett, ezzel szemben hátrafelé haladva az igencsak ingerszegény formavilágot csak a méretes kipufogódob dobja fel valamelyest. H/Sz/M (mm): 2285/865/1410, tengelytáv (mm): 1555, hasmagasság (mm): 165, ülésmagasság (mm): 850 A sportos benyomás természetesen nem véletlen, hiszen a 13 százalékkal könnyebb váz a kezelhetőséget célozta meg javítani, melynek előnyei tagadhatatlanul megmutatkoznak aszfalton és földúton egyaránt. A 228 kg-os menetkész össztömeg pedig a kategória legjobbjának számít, ennek okán nem látták szükségesnek a mérnökök, hogy a folyamatos teljesítmény növelés frontján vívják tovább a harcot a konkurens márkákkal. Ettől függetlenül megnövelték a 90-fokban elhelyezett V2-es blokk hengerűrtartalmát 996-ról 1037 köbcentire, de sokkal inkább a teljesítmény-leadásra és annak szabályozottságára fektették a hangsúlyt, éppen ezért a V-Storm 1000 az első sorozatgyártásban kipörgés-gátlóval szerelt modellje a Suzukinak. Sokkal impozánsabb kiállása van és karakteresebb tekintete, mint elődjének. A három dobozzal és egyéb kiegészítőkkel felszerelt "Adventure" változat 260 ezer forinttal kerül többe Mielőtt a műszaki részleteket és menettapasztalatokat fejtegetném tovább, értelmezzük csak a bevezetőben említett kategória besorolást, merthogy a négy évszakos abroncsok létezése óta tudjuk, hogy a több felhasználói terület egyidejű lefedése hagy némi kívánnivalót maga után, a sportos, túra- és enduro géneket hordozó motorok meg pláne. Az adventure, vagy all-terrain stílusú motorokról elég sokáig azt gondoltuk, hogy ezek azok a masinák, melyek a járatlan utakon épp úgy, mint a szilárd burkolatú, jó minőségű utakon, játszi könnyedséggel boldogulnak, pedig a helyzet nem ennyire fekete-fehér. Léteznek izig-vérig adventure bike-ok, melyek valóban gond nélkül abszolválják a terepes-autópályás igénybevételt, és némi túlzással, de kijelenthető, hogy csak az emberi tűrőképesség szab határt számukra abban, hogy meddig megyünk velük. Sokan vonzódunk a magas üléspozícióhoz, a széles kormányhoz, a nagy rugó utakhoz és a bukócsövek adta védelemhez, de valljuk be őszintén, erre olyan ritkán van szükségünk, mint Alekosznak a színház bérletre. Az ilyen userek számára alkották meg a gyártók az ún. street adventure, vagy crossover bringákat, melyek a fent említett hard-core gépek dizájn elemeit vegyítik a sport-túra motorokéval és ebből a kompozícióból születtek az aktuális tesztalanyunkhoz hasonló hibrid motorok. És ha már sport, enduro- és túragépről van szó, ne legyünk naívak, mindegyikből van benne egy kicsi, éppen ezért nem egy vegytiszta célszerszámmal állunk szemben. A mai trendek alapján egyébként ezzel semmi baj nincs, hiszen a Q7-es Audit sem azért vezetik anyukák, mert az általa kínált tér- és teljesítmény igénnyel élik a mindennapjaikat, hanem mert presztízst és biztonságot ad. A korábbi V2-esek (TL1000, SV1000) minden hibájuk ellenére is gyönyörű hanggal és remek karakterisztikával rendelkező blokkok voltak. Itt csak az utóbbi maradt. A kartervédő azonban első blikkre is szembetűnő hiány Meglátásom szerint a V-Storm 1000 megújulása is mintha a presztízsről és a biztonságról szólna és nem feltétlen a „minden igény” kielégítéséről. Az enduroknak kijáró dagonyázáson kívül szinte minden körülmény között használtam a motort a teszthét során és azt kell mondjam, nem találtam fogást rajta, leszámítva egy-két apróságot. Az első ilyen részlet a V2-es akusztikai élményének hiánya volt. A látványos hátsó dob ellenére 70 km/h-ig villanymotor hangot hallottam, afelett pedig már csak a turbulenciából származó szélzúgást, amit a fokozatmentesen, kézzel állítható plexi legfelsőbb állása okozott. Ezzel talán minden negatívum említésre került, lépjünk tovább az elismerést érdemlő részletekre. A mélyedés ívéből is látható, hogy ez az alacsony ülés A 100 lóerős és 103 Nm-es blokk és a hozzá kapcsolódó erőátviteli rendszer rengeteg újdonságot rejt. Hengerenként két gyertyával, dupla pillangó szelepes és 10 fúvókás befecskendező rendszerrel, valamint folyadékhűtéssel, új generátorral, és egy csúszó kuplungként működő váltó-asszisztenssel lett több a 41 köbcentivel nagyobb aggregát és a hozzá kapcsolódó fődarabok egysége. A nyomatékcsúcs 4000-es percenkénti fordulaton jelentkezik, amit az említett háromfokozatú kipörgés-gátlóval minden helyzetben kordában tarthatunk. A kuplung - kis kézerőt igénylő - hidraulikus működtetésű, a váltó áttételei pedig fogyasztásra optimalizáltak. A kategória legmeghatározóbb részlete, a futómű és a fék egy dicséretes változáson ment keresztül az elődmodellhez képest. A V-Storm 1000-et ezentúl szériában blokkolás-gátlóval kínálják és megkapta a GSX-R 1000 négydugattyús, Tokico féknyergeit, ergo a márkára jellemző gyenge, vagy könnyen fáradó fékhatástól nem kell tartani. Az első teleszkópok színe is a sportosságot sugallja, azonban a hosszú 160 mm-es rugóútjai ellenére is feszesebbek voltak a vártnál. Ennek orvoslása érdekében minden paraméterét állíthatóra hagyták, hátul viszont csak az előfeszítés szabályozható. A 850 mm-es ülésmagasság és a szilikonnal párnázott felület kimondottan kényelmessé tette a városi, terepes és hosszú utakat. Elől minden állítható, hátul csak az előfeszítés A műszeregység szintén megér egy misét, hiszen gazdagon és jól látható módon tájékoztatja a ridert minden információról, nem utolsó sorban 12 V-os dugaljt is rendelkezésre áll rajta, melyet navigációhoz, vagy telefontöltésre is használhatunk. Az analóg órában rejlő fordulatszám-mérő mellett fokozatkijelzés – amire gyakran szükség volt – külső hőmérséklet, átlagos- és pillanatnyi fogyasztás-mérő, valamint a kipörgés-gátló csillapítási fokozatát jelző digitális egység található. Három fokozatban állítható a Traction Control: normál, teljesen kikapcsolt és részleges leszabályzás engedélyezett gyárilag Fentieken túl a V-Storm 1000 legnagyobb értéke, hogy nem egy marketing maszlag a katalógusban olvasható, kezelhetőségre utaló leírás. Valóban szereti a döntögetést, bírja és kezelni is tudja a nagy terhelést, valamint a végtelen utakon is megbízható útitárs lehet a megújult crossover. A vételár Suzuki árpolitikájába tökéletesen illeszkedik, ezért nem meglepő: dobozok, kartervédő és közép-sztender nélkül 3,7 milliót kóstál a gép, mely igencsak kedvezőnek mondható. Gixxer örökség - duplatárcsa és jól adagolható fékek, ABS-szel  

Elindul a kormány által finanszírozott hivatásossofőr-képzés

2015.09.20.
Varga Mihály közölte, hogy a mintegy hatezer leendő gépjárművezető részére a C, a C+E vagy a D kategóriájú jogosítvány, valamint az ehhez kapcsolódó alapképzés megszerzésének költségeit fedezik. Hozzátette, a program jól illeszkedik a kormány gazdaságpolitikájához, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a gazdasági növekedés támogatása révén minél többen juthassanak biztos megélhetést jelentő munkához Magyarországon.  A program sikerét előrevetíti, hogy már több mint húszezren jelezték részvételi szándékukat, és jó példa a közelmúltban a VT-ARRIVA Kft. és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Zrt. képzési programja, amely által a háromszáz résztvevő azonnal álláshoz is jutott. Varga Mihály kiemelte, hogy az ágazat sikeres működése 200 ezer család megélhetését biztosítja, és hozzájárul Magyarország gazdasági növekedéséhez. Megjegyezte, a magyar áruszállítási teljesítmény 2012 óta folyamatosan emelkedik, a hazai vállalkozások nemzetközi fuvarozási teljesítménye pedig az elmúlt tíz évben több mint 2,5-szeresére növekedett. A szállítási és raktározási ágazat a magyarországi munkavállalók több mint 5 százalékát foglalkoztatja és csaknem 500 milliárd forintos adóbefizetéseivel az államháztartás bevételeinek 5 százalékát biztosítja. Hangsúlyozta: a Világbank által közzétett Logistics Performance Index rangsorában Magyarország 2014-ben a 33. helyezést érte el, ami az eddigi legjobb eredmény. A miniszter elmondta, a kormányzat célja, hogy kihasználva földrajzi elhelyezkedésünket, Európa keleti és nyugati felét összekötő szerepünket, a régió logisztikai szolgáltatóközpontjává váljon Magyarország. Ennek érdekében javítani akarják a magyar fuvarozók nemzetközi versenyképességét, képzésekkel csökkentik a munkaerőhiányt, mérséklik a logisztikai ágazat adminisztratív terheit, hangsúlyt helyeznek az infrastrukturális fejlesztésekre, valamint csökkentik a közlekedés környezetterhelő hatásait. Hozzátette: még 2015-ben a GINOP 1. prioritása keretében elérhetővé válnak a 2014-20-as fejlesztési ciklus első logisztikai témájú pályázati felhívásai. Wáberer György miniszterelnöki megbízott, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke azt mondta, a kormánnyal az utóbbi három hónapban kötött megállapodások alapján lehetőség nyílik arra, hogy Magyarországon a közúti közlekedés és a személyszállítás területén olyan feltételrendszer alakulhasson ki, amely a versenyképességünket egész Európában meghatározóvá teszi. Megjegyezte, az egyesület által készített felmérés szerint a szakma körülbelül 6400 gépjárművezetőt tudna felszívni - fogalmazott -, így a kormányzattal a képzésekről kötött megállapodás az ország érdekeit is szolgálja. Az együttműködés további fontos elemei közt szólt arról, hogy január 1-jétől a napidíj eddig 40 euróban meghatározott adómentes mértéke 60 euróra emelkedik. Emellett a nemzetközi fuvarozók az elektronikus útdíj külföldre eső részének 7,5 százalékát is leírhatják majd az iparűzési adóból - mondta. Magyarországon ma 11 ezer 700 közúti fuvarozási vállalkozás működik mintegy 62 720 járművet üzemeltetve. A személyszállító vállalkozások száma meghaladja az 1500-at, és mintegy 15 ezer busz van forgalomban.
Címkék: 

Minden idők legbiztonságosabb Audi modellje az A8 L Security

2015.09.20.
Az Audi továbbfejlesztette páncélozott biztonsági járművét, amely még erősebb és ellenállóbb lett. A módosítások eredményeképpen az új Audi A8 L Security biztonsági cellája például különösen ellenálló anyagokkal bír, mint például aramid szövet, speciális alumíniumötvözetek, valamint a melegen sajtolt acélpáncélzat, amely alacsonyabb tömege ellenére nagyobb védelmet kínál. Az Audi mérnökei tovább javították a jármű üvegezését is, így a fejlesztések eredményeképpen a teljes jármű teljesíti a VR9-es védelmi fokozat követelményeit. A robbanószerekkel szembeni ellenállását az ERV 2010 szabványnak megfelelően vizsgálták. Az A8 L Security korábbi kivitele a VR7-es fokozatnak megfelelő védelmet nyújtotta. A vállalat minden egyes páncélozott biztonsági járműre vonatkozó rendelést maga felügyel, a kivitelezést pedig megosztva végzi a neckarsulmi üzem és egy biztonságos, szigorúan titkos gyár. A luxuslimuzin szériafelszereltségét képezi a csomagtérben elhelyezett páncélozott kommunikációs egység, a külvilággal történő kapcsolatfelvételt szolgáló intercom rendszer és a szelektív autónyitás is. Kérésre az Audi további biztonsági megoldásokat kínál ügyfeleinek, mint például a szabadalmaztatott rendszerű vészkijárat, a tűzoltó rendszer vagy vészhelyzeti frisslevegős rendszer. Az utasok kényelmét szolgáló rendszerek esetében a szériafelszereltség részét képező relaxációs hátsó ülések mellett egyedi ügyféligények kielégítésére is van lehetőség. Az Audi A8 L Security szegmensének egyedülálló képviselője. Quattro hajtásával az egyetlen olyan összekerékhajtású luxuslimuzin, amely páncélozott biztonsági kivetelben közvetlenül a gyártótól elérhető. Köszönhetően a jármű karosszériájánál nagy arányban alkalmazott alumíniumnak, a jármű súlya viszonylag alacsony. Ennek ellenére maximális terhelhetősége 600 kilogramm, amely versenytársaival összehasonlítva a jelenlegi legjobb érték. Az Audi A8 L Security két erőforrással rendelhető. A 435 lóerős 4.0 TFSI biturbó V8 erőforrás maximális nyomatéka 600 Nm. A W 12 FSI szívómotor 500 lóerős teljesítményre képes, maximális forgatónyomatéka pedig 625 Nm. A modell csúcssebessége elektronikusan szabályozott, 210 km/órás értéke pedig figyelembe veszi a gumiabroncsokat, amelyek különleges vészhelyzeti tulajdonságokkal bírnak. A teljes alváz és a quattro állandó összkerékhajtás szintén a legmagasabb biztonsági követelmények figyelembevételével készültek. A megújult Audi A8 L Security modell Magyarországon egyenlőre nem rendelhető.
Címkék: 

Nemzetközi színvonalú munka folyik a MOME-n a Mercedes-Benz fődizájnere szerint

2015.09.20.
A MOME 2002 óta működik együtt a Mercedes-Benzzel, amelynek dizájnrészlege minden szemeszterben új feladatot ad a diákoknak. 2015 tavaszán ez a feladat a jövő Maybach márkájú luxusautójának megtervezése volt, az elkészült munkákat és diplomadolgozatokat a vállalat képviselői, köztük Gorden Wagener pénteken véleményezték az egyetemen megtartott prezentáció keretében. A fődizájner, aki 2009 óta viseli a MOME címzetes egyetemi tanár címét, az MTI-nek hangsúlyozta, hogy évről évre számos tehetséget lát a magyar felsőoktatási intézményben, és a munkák színvonala folyamatosan nő az együttműködés kezdete óta, amelynek keretében több diák végezhetett már szakmai gyakorlatot a vállalat sindelfingeni dizájnközpontjában. Mint fogalmazott, a világ szinte összes dizájnképzéssel foglalkozó intézményével kapcsolatban állnak, másként nem lehetne a legjobb tehetségeket megtalálni. Emellett a Mercedes-Benz fontosnak érzi a dizájnoktatás és a fiatal dizájnerek támogatását, valamint a szakma népszerűsítését is. Az eseményen bemutatott munkák között volt az Aurora Vision 2075 című projekt. Jónás Attila formatervének legfontosabb eleme az okosszemüveg viselésével látható és a luxus érzetét biztosító virtuális sofőr, akinek az utasok különféle utasításokat adhatnak. A tervek és modellek közt látható volt Varga László számos különféle textúrával és színnel elképzelt, a tulajdonos személyiségéhez igazítható Vision Coupe című projektje, valamint Nagy Marcell Halley névre hallgató luxusautó-formaterve is. Utóbbi egy olyan privát járművet takar, amellyel szédítő gyorsasággal lehetne utazni az elképzelt jövőbeli, egész világot behálózó mágneses autócsatornákon Sándor Ádám Finding Darkness elnevezésű projektjének célja egy a lehető legkevesebb fényforrást alkalmazó önjáró autó formatervének elkészítése volt. Ennek érdekében fényevő baktériumokkal bevont felületeket tervezett, amelyek a napi biológiai órának, a cirkadián ritmusnak megfelelően nyelik el fényt, illetve sötétben világítanak is. Gorden Wagener az MTI-nek elmondta: a diákok munkáin számos, a Mercedes-Benz által magáénak érzett jegy volt felismerhető, látható, hogy a projektek elkészítésekor inspirációt nyertek a vállalat modelljeiből, ugyanakkor sok új megközelítés is körvonalazódott a hallgatók prezentációiból. "A formatervezés egy rendkívül professzionális feladat. Először alaposan meg kell ismerned a márkát, amelynek dolgozol. Csak ezután hozhatod be a saját elképzeléseidet, amely a végső formatervbe ágyazva valóban formálni fogja a jövő luxusát" - fogalmazott. Az MTI felvetésére, hogy a prezentációk közt túlnyomó többségben voltak az önjáró gépjárművek formatervei, Gorden Wagener azt mondta: véleménye szerint a jövő nem csupán a teljesen automatizált, vezető nélküli autóké. Mint fogalmazott, sok szituációban az ember valóban nem akar önmaga vezetni, de nem véletlen, hogy a Mercedes-Benz kísérleti jellegű önjáró gépjárművébe betervezték a kormányt is.  "A vezetés remek szórakozás" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy szerinte a Google terveihez hasonló teljesen automatizált autók inkább a tömegközlekedés kategóriájába tartoznak, mintsem a valódi luxusautók világába. Mint fogalmazott, egy luxusautónak egyszerre kell kívánatosnak, gyönyörűnek és a legmagasabb színvonalú technológiát felvonultató terméknek lennie. "Mindig két dologgal játszunk, az egyik a meleg, érzelmi oldal, a másik a hideg, high-tech vonulat. Ezt a kettőt kell összehoznunk, a Mercedes erről szól" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az elmúlt években a vállalat sikerrel vált hagyományos luxusautó gyártóból a világ elsőszámú modern luxusautó márkájává.
Címkék: 

AMTS 2015

2015.09.20.

Környezetvédelmi szabályok kijátszásával vádolták meg a Volkswagent

2015.09.20.
Az EPA szerint az amerikai tisztalevegő-törvény előírásait a 2009 és 2014 között gyártott dízel Volkswagen Jetták, bogarak és Golfok, a 2014-es és 2015-ös Volkswagen Passatok, valamint a 2009 és 2015 között gyártott Audi A3-asok sértik meg. Ezek a típusok a megengedett mértéket akár 40-szer meghaladó mértékben bocsátanak ki nitrogénoxidokat, amelyek súlyosbítják az asztmát és más légúti betegségeket. Az ügyben Kalifornia állam is vizsgálatot indított. A Volkswagen közölte, hogy együttműködik a vizsgálatokkal, de részletes kommentárba nem bocsátkozott. Az amerikai tisztalevegő-törvény értelmében a rendelkezéseket megsértő gyártó gépkocsinként akár 37 500 dollár büntetéssel is sújtható, így a Volkswagenre kiszabandó bírság elméletileg elérheti a 18 milliárd dollárt. A Volkswagen amerikai eladásainak mintegy ötöde dízelüzemű jármű.  Az EPA szerint az érintett gépjárművek vezetés szempontjából biztonságosak, a tulajdonosoknak nem kell azonnali lépéseket tenniük, ám az ügynökség meg fogja követelni a Volkswagentől, hogy térítésmentesen hajtsa végre a szükséges javításokat. Ez tömeges visszahívást vetít előre. AZ EPA szerint a Volkswagenekben és az Audikban egy "kifinomult" algoritmus észleli, ha az autók kibocsátás-teljesítményét tesztelik, és ilyenkor kibocsátást csökkentő módba kapcsol. A szoftver ügyét elsőként a Nyugat-virginiai Egyetem és a Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa vetette fel.
Címkék: 

Befejezi a dízel-hibridek gyártását a PSA

2015.09.20.
A Peugeot Frankfurtban bejelentette, hogy a dízel-hibrid technológia helyett a jövőben a benzines-elektromos hibridekre és a konnektorról tölthető plug-in hibridekre fog koncentrálni. „Nagyon hatékony a dízelmotor a szén-dioxid kibocsátás szempontjából, és ott van a még hatékonyabb hibrid technológia is, de az olyan országok miatt, ahol nincsenek dízel autók, újra kell kezdeni a fejlesztési munkát” – nyilatkozta Frankfurtban Maxime Picat, a Peugeot vezérigazgatója az Autocarnak. Az autógyártó célja, hogy ugyanazt a motorcsaládot árusíthassa különböző országokban. Ehhez jön még, hogy a dízel-hibrid technológia gyártása egyszerűen nem gazdaságos, mert viszonylag kevés országban van jelentős kereslet iránta. „Ilyen kis mennyiségben nem gazdaságos gyártani. Ugyanazt a technológiát kell kínálnunk Európában, Kínában, Norvégiában, minden országban” – folytatta Picat. A PSA jelenleg a Peugeot 3008-ast, az 508 RXH-t, a Citroën DS 5-öst kínálja ugyanazzal a dízel-hibrid hajtással, de a különleges technika várhatóan eltűnik a kínálatból, ha ezek a modellek pár éven belül utódot kapnak.

Húsz éves az Audi A3

2015.09.20.
A legelső Audi A3 1995. szeptember 18-án gördült le az ingolstadti gyártósorról. Azóta egészen pontosan 3 647 833 darab A3-as készült el, ma már minden ötödik eladott új Audi ebbe a modellcsaládba tartozik. Megjelenésekor új színfoltot hozott az alsó-középkategóriába a prémium minőségű belső terével, a quattro összkerékhajtásával és a széles motorválasztékával. Jelenleg Ingolstadtban készül az A3, az A3 Sportback, utóbbiból azonos gyártósoron készül a konnektoros hibrid e-tron változat is, amire különösen büszke az Audi. ez a modellváltozat különösen Hollandiában népszerű, ahol minden második eladott A3 Sportbak hibrid. Az A3 kabriót és az A3 limuzint már Győrben gyártják, tavaly 117 ezer A3-as készült a magyar városban. Tavaly már Kínában is elindult a termelés, a foshani üzemben 46 ezer A3 Sportback és A3 Sedan gördült le a gyártósorról, de Indiában is készült 10 ezer A3 Sedan, sőt, 2016-ban már Brazíliában is elkezdik a négyajtós változat gyártását. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója