A múlt héten már fölmerült, a 2019-es Ausztrál Nagydíj egy héttel korábban kerül megrendezésre, mint az idei, vagy a 2017-es, melyek március utolsó előtti hétvégéjén startoltak. Sokat nem kellett várni arra, hogy az információt megerősítsék, a szervezők ugyanis bejelentették, hogy lefoglalták a március tizennegyedike és tizenhetedike közötti időpontot. Ezt most már csak a Motorsport Világtanácsnak kell elfogadnia, az ő beleegyezésük azonban már csak formaságnak tűnik, főleg annak fényében, hogy a szervezők egy ideje már inkább ezt az időpontot részesítik előnyben, így ugyanis több „ütközést” is elkerülnek. Elkerülik például a népszerű Moomba Fesztivállal és az új ausztrál futball szezon első meccsnapjával való időpontütközést. A szervezők számára feltehetően ez jelentette a legfőbb motivációt, az előző két évben ugyanis ugyanakkor rendezték a nagydíjat, mint az ország legnépszerűbb sporteseményének nyitófordulóját. - Remek hír, hogy az időpontot már nyolc hónappal a 2019-es Ausztrál Nagydíj előtt bejelenthetjük. Reméljük, ezzel a belföldi és a külföldi látogatókat is arra ösztönözzük, hogy tovább maradjanak Melbourne-ben és Viktória Államban – nyilatkozta a főszervező, Andrew Westacott. „Büszkék vagyunk erre a négynapos show-ra, és arra, hogy itt indulhat a világ egyik legismertebb éves bajnoksága” – folytatta a szakember. Az ausztrálok tehát örülnek az időpontnak, Fernando Alonso viszont nem biztos, a hosszútávú sportautó-világbajnokság (WEC) 2018-2019-es szezonjának sebringi futamát ugyanis március tizenötödikén rendezik majd, tehát ugyanazon a hétvégén, amin az ausztrál F1-es versenyt. A spanyol klasszis pedig nemrég elmondta, meg szeretné nyerni a WEC-et, abban az esetben viszont, ha kihagy egy fordulót, csapata hiába végez elsőként a pontversenyben, világbajnoknak csak a két márkatárs számít majd. Ha tehát az F1-ben marad, el kell gondolkodnia az ausztrál hétvége kihagyásán… A McLaren pilótáját egyébként az osztrák hétvégén már kérdezték a témáról (elvégre korábban híre ment már, hogy az ausztrálok korábbi időpontra hoznák futamukat), ő pedig határozottan kijelentette, jövőjéről „nem egy időpontütközés” dönt majd. Forrás: m4sport.hu

•        Hány éves? •        42. •        Sokkal fiatalabbnak néz ki. Mondták már? •        Talán, mert megborotválkoztam. •        Remek az öniróniája •        Fontos menedzseri erény. •        Ezt meg lehet tanulni, vagy így születik az ember? •        Beérik. •        Önnél ez gyorsan lezajlott, fiatalon lett topmenedzser. •        2010-ben, 34 évesen kezdtem a Schmitznél dolgozni, akkor pénzügyi vezetőként. Aki követte a Schmitz előéletét, az tudja, hogy Jörg Möhring volt a cég ügyvezetője 2001-től, a cégalapítástól. Az ő érdeme, hogy ilyen kitűnő helyen építette fel a magyar leányvállalat a cégközpontot. Möhring Úr 2013-ban úgy döntött, hogy visszatér Németországba és  utódként engem jelölt meg. Úgyhogy 2013-tól vagyok a bicskei bázisú cég ügyvezetője.   •        Mekkora feladatot jelentett pénzügyesként céget vezetni? •        Általában keveseknek alakul úgy az élete, hogy a pénzügyből megy át sales-be, illetve ügyvezetésbe. Az ügyvezetés nem is ördögtől való, de a sales komoly kihívás.  Szerencsére ismerős volt a terep. Korábban mindig német és osztrák cégeknél dolgoztam, úgyhogy ez nem jelentett újdonságot. Maga a pótkocsi és az egész járműipar azonban új volt. De mindent meg lehet tanulni és szeretni. •        Eredetileg mi a végzettsége? Honnan indult a karrierje? •        Bármilyen furcsa, az egyetemet a bölcsészkaron kezdtem német nemzetiségi és orosz szakon. A német nyelvtudást a családból hoztam, az orosszal pedig még Szentpéterváron is jártam és tanultam. Eredetileg azt gondoltam, hogy a tudomány lesz az életem. Aztán az egyetem felénél úgy gondoltam, hogy ez mégsem nekem való.  Édesapám tanácsát megfogadva, elkezdtem a közgazdasági egyetemet. Párhuzamosan végeztem a kettőt, úgyhogy végül két diplomát szereztem. •        Volt valaha szüksége az üzleti életben az orosz nyelvtudására? •        Nem emlékszem ilyenre, de talán szerencse is, mert most már inkább csak értem, mint beszélem az oroszt. A németet és az angolt viszont napi szinten használom. •         Elmondaná, hogy milyen szakmai lépcsőfokokon keresztül jutott ide? •        Egyetem után Bécsben, egy adótanácsadó irodánál kezdetem dolgozni. Ott ismerkedtem meg a könyvelés és számvitel alapjaival német nyelvterületen. Aztán azzal keresett meg a cég, amelyiknek a könyvelő szoftverével dolgoztunk, hogy nincs-e kedvem behozni Magyarországra a terméküket, ami akkorra már kezdte kinőni magát egy kisebb vállalatirányítási rendszerré. Igent mondtam, úgyhogy egy osztrák tulajdonossal megalapítottuk a magyarországi kis bt-t, aztán a kft-t. Úgyhogy a rövid bécsi betanulás után 8 évet dolgoztam vállalkozóként a magánszektorban, nagyon fiatalon. A szoftver óriási sikert aratott. A legnagyobb előnye a kétnyelvűsége volt. Ilyet akkortájt nem nagyon lehetett találni a piacon. A magyar verziót én készítettem. Mivel Vas megyéből, Kőszegről származom, így azon a környéken – Sopronban, Szombathelyen, Győrben – kezdtük el az értékesítést. A 2000-es évek elején nagyon sok osztrák, illetve német kötődésű vállalkozás települt ide, elsősorban őket céloztuk meg. A német vezetők németül írták meg a riportokat, az alkalmazottak pedig magyarul dolgoztak benne.  •        Ha ilyen jól ment az üzlet, miért váltott?  •        2008 környékén telítődött ez a piac. Akkor már hasonló áron dolgoztunk, mint a nagy szoftvergyártók.  Nyolc év után úgy éreztem, tovább kell lépnem. Sikerült a terméket elég jól értékesíteni, átadtuk egy másik szoftverfejlesztőnek.  Én pedig megpályáztam a pénzügyi vezetői posztot a Voestalpine-hoz, ahová fel is vettek. •        Miért épp oda? •        Egyrészt, mert osztrák cég, másrészt, mert nagyon szép tervekkel álltak elő. A linzi és a grazi raktár mellett Győr térségében szerettek volna egy acéltermékek tárolására szakosodott óriás raktárt létrehozni. Felvették az ügyvezető igazgatót, pénzügyi vezetőnek pedig engem. Nekünk kellett volna a teljes értékesítő csapatot létrehozni, az ingatlant megvenni, kiépíteni a vasúti csatlakozást. Szóval felépíteni egy új céget. Nagyon tetszett ez a kihívás. El is kezdtük, de aztán az osztrák tulajdonos úgy döntött, hogy a válság közepén mégsem akarnak Magyarországon terjeszkedni. Leállítottak mindent, köztük ezt a sokmilliós beruházást is.  Így két év után lépnem kellett. Ekkor láttam meg a Schmitz hirdetését, és jelentkeztem. •        Nem jelentett gondot, hogy a járműipar ismeretlen volt az ön számára? •        A terméket menet közben megismeri az ember. A lényeg a folyamatok átlátása.  Először is meg kellett ismernem a cég működését. Az ember kívülről sokkal egyszerűbbnek látja, mint amilyen ténylegesen. Nem csak egyszerűen járműértékesítésről van szó, hanem rengeteg szolgáltatás kapcsolódik hozzá. Ráadásul leányvállalatként a németországi központból irányítanak bennünket. Az összes környező országban még 35 Schmitz leányvállalat létezik. Második lépcsőként meg kellett ismernem magát a piacot, az ügyfeleket. Gyakorlatilag nulláról kellett megtanulnom mindent. Úgy gondolom, aki újonnan csatlakozik hozzánk, annak legalább egy évre van szüksége, hogy megismerje a céget, annak működését. Nekem is kellett legalább 3-4 év, mire a piacot is átláttam, megismertem a legfontosabb ügyfeleket, és otthonosan éreztem maga ebben az irodában. •        Mekkora a cég, mi mindennel foglalkozik? •        Elég gyors volt a növekedésünk, miután átvettem a cég vezetését. Akkor 13 fő volt az állomány, most 24-en vagyunk. Három üzletágban dolgozunk. Az egyik az új jármű értékesítés. Ez csak magyarországi illetékességgel. A másik a használt pótkocsi értékesítés: ez már európai illetékességgel. Óriási a telephelyünk, 7 hektár, ahol 500-600 pótkocsit tudunk tárolni. Bárhová tudunk szállítani Európában, és most már Európán kívül, például Afganisztánba is.  A harmadik üzletágunk a szolgáltatások és az alkatrészek értékesítése. Ez fiatal üzletág. Március 31-én zártuk az üzleti évünket, ebben az évben 52 millió euró árbevételünk volt, ami olyan 16-17 milliárd forint, árfolyamtól függően. Ez óriási szám, amihez nagy felelősség társul. •        Mekkora az önállósága a döntéseiben? •        Viszonylag nagy. Nem vagyunk az a tipikus multi, amelyiknek kinn, Németországban még azt is meghatározzák, melyik irányban kell a mosdóba menni. Nyilván léteznek támpontok, de meglehetősen nagy a szabadságunk. •        Ha egész Európában értékesítenek használt pótkocsikat, az azt jelenti, hogy Önök versenytársai minden más Schmitz leányvállalatnak is? •        Szoros értelemben véve igen, de a gyakorlatban más a helyzet. Nekünk van a legnagyobb depónk. Ilyen nagy telephelye és ennyi lehetősége nincs a többieknek. Sok helyen csak egy bérelt irodával rendelkeznek. Nincs más telephely, ahová le tudnak rakni akárcsak 10 vagy 20 pótkocsit. Úgyhogy a horvátok, szerbek, szlovénok, románok általában ideküldik az ügyfeleket, vagy jönnek velük együtt, és innen választják ki a pótkocsikat. •        Gondolom, az emberi tényezők mellett a piaci feltételek is meghatározóak. •        Igen, így van, de azért nagy az előnyünk: a gyártók többségét Magyarországon többnyire dílerek képviselik. Viszonteladóik vannak, és nem leányvállalatként működnek, mint mi. Nagyon nem mindegy, mit tudunk intézni közvetlenül a gyárral, a központtal. Ebből adódóan mi tudjuk a legtöbb szolgáltatást kínálni a pótkocsikhoz: finanszírozást, szervízszolgáltatást, alkatrészt. Például ha Önnek szüksége van egy Schmitz alkatrészre, azt valószínűleg még aznap, de másnapra mindenképpen ki tudjuk szállítani. Pátyon egy hatalmas, 2000 négyzetméteres raktárban csak Schmitz alkatrészeket tárolunk. •        Mi az, ami emberi hozzáadott értékkel, tehetséggel, szorgalommal elérhető ezen a piacon, és mi az, amit maga a piac, a szerencse és a külső körülmények determinálnak? Az elmúlt évek hullámvasút szerű körülményeket produkáltak. Sokáig tartott a válság, most pedig elképesztő a konjunktúra. Önök most épp a hullámvasút melyik ágán vannak? Mekkora a piaci jelenlétük? •        50 százalék körüli a részesedésünk a piacon. Ha fuvarozókat kérdez, a Schmitz Cargobull minőségét mindenki elismeri. Ennek ellenére a piacon minden ügyfélért újra és újra meg kell küzdeni. Most a mi ügyfelünk, de nem mondhatom biztosra, hogy holnap is az lesz.  Az ügyfelek 80 százaléka alaposan átgondolja, mit vesz. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk, ha meg is akarjuk tartani.