Ritka magyar kerékpárok is voltak az AMTS-en

2018.04.18.
A ma már nyugdíjas építőmérnököt gyerekkora óta érdekelte a biciklizés, a szakácskönyvek gyűjtése után, 1985-től kezdve ezen éli ki a gyűjtőszenvedélyét, ma már 37 magyar kerékpárja van. Úgy véli, az idő múlásával különösebb baja nem lesz a kétkerekűeknek, feltéve, ha védve vannak a korróziótól. Legfeljebb a zsírjuk öregszik meg, a régi gumik nem annyira, mert általában jó minőségűek, akár egy 60 éves is lehet még jó. A mai Csepel kerékpárokat korszerűnek tartja, de véleménye szerint ma már nem folyik nálunk igazi gyártás, mert a hazai gyártókapacitással rendelkező márkák a vázakat külföldről, jellemzően a Távol-Keletről szerzik be, nem pedig Magyarországon állítják elő.  Az utolsó hazai vázgyárát, a Csepelét 2003-ban bezárták. Szerinte ma igazi magyar kerékpárépítőknek csak a vázépítő kisiparosok számítanak, akikből azért van egy pár. Papp László, Horváth András és Meszlényi Dániel egyedi megrendelésre készítenek kerékpárokat. Varsa Endre nem csak gyűjti a kerékpárokat, hanem ír is róluk. A hazai kerékpárgyártás történetéről szóló, Magyar kerékpárok c. könyvének a második, bővített és javított kiadása a napokban jelenik meg 5000 forintos áron. Ezt kizárólag az Amicus Antikváriumban lehet majd megvenni Budapesten, vagy online felületen, a Bikemag honlapján.   Az AMTS-en kiállított kerékpárok:   Weiss Manfréd 28”-os „Graziosa” női kerékpár Ez a kerékpár 1940-ben készült Csepelen. A kerékpár váza, hajtóműve, kormánya, kormánykészlete, abroncsai és kerékagyai mind-mind eredetiek. A nyereg korabeli, a pedálok Csepel pedálok, hasonlóak az eredetikhez. A kerékpár jellegzetessége a kormányszorító csavar és az ékes hajtókarok. A Graziosán kívül a Weiss Manfrédnak több mint 400 levédetett márkaneve volt. A fényezés Kerekes Gábor, a díszítést Balogh József munkája, a restaurálást Varsa Endre végezte.   Leader 28”-os férfi kerékpár Ez egy érdekes, angol nevű kerékpár, amely 1948-ban készült. Ez volt az első év, amikor a csepeli gyár a háború után exportra újra termelt. A homlokcsőpajzsára az van ráírva, hogy Leader Cycle Works, ezért vélhetően ez a példány is exportra készült. A kerékpár érdekessége, hogy a „Kék Csoda” típusra rendkívül hasonlít a váza. A megrendelő kívánságára a szokásostól eltérő, zöld díszítésű kerekeket és Turán feliratú fékkart kapott. Egyébként a „Kék Csoda” egy, a háború előtt is gyártott kerékpártípus, egészen 1950-ig készült. A képen látható kerékpár Kovács Géza tulajdona volt, eredeti alkatrészek felhasználásával Varsa Endre restaurálta.   Csepel luxus női kerékpár Ez a kerékpár Wiesinger Mártonnéé volt, 1950-ben készült a Csepel Művek Kerékpárgyárában. A hagyományos hattyúnyak alakú vázzal készült Csepel biciklik egyik utolsó darabja lehet. Sajnos a rendkívül ritka homlokcsőpajzsa hiányzik. Jellegzetessége az 1945 előtt készült WM kerékpárokhoz való nagyfokú hasonlóság. Fényezte és díszítette Boór Zoltán, eredeti alkatrészek felhasználásával Varsa Endre restaurálta.   Csepel R26 férfi kerékpár Ez az R26-os 1956-ból származik, a típust abban az évben kezdték gyártani, egészen 1978-ig készültek ilyen típusúak. A kerékpár jellegzetessége a selyemfényű bordó szín, a hátsó papucs alakja, a Supergránát hátsó agy, a műanyag fogantyúk, az alumínium kormányfej, a bowdenes dörzsfék elöl, és a 26x1,5”-os, drótperemes gumik. Eredeti alkatrészek felhasználásával restaurálta Varsa Endre.   Bécs 28”-os városi férfikerékpár Ez már kisipari termék, nem nagy gyárban készült. Bécs Ferenc műhelyéből való, a vázat 1941 előtt készítették, narancsszínűre Boór Zoltán fényezte. Varsa Endre úgy alakította kerékpárrá, hogy az a 80-as évek végi városi stílusát tükrözze, ezért 7 sebességes Sachs kontrafékes agyváltó került rá.   Bécs 27”-os női kerékpár Szintén Bécs Ferenc műhelyében készült ennek a kerékpárnak a váza, amelynek az a különlegessége, hogy hegesztett, nem pedig forrasztott, (mint az itt kiállított összes többié), és a vázat Bécs Ferenc saját kezűleg készítette 1950-ben. Kerekei 27”-osak, a hátsó agya 3 sebességes, kontrafékes Sachs gyártmány. A restaurálást Varsa Endre végezte.   Essenfeld 28”-os férfi kerékpár Ennek a kerékpárnak a váza Essenfeld Miksa műhelyében, Budapesten, a VIII. kerületi Lujza utca 3.-ban készült a 40-es években. Varsa a vázat szerezte meg, a többi alkatrésszel ő látta el, hogy a nem túl vastag pénztárcájú ún. „pipecek” ízlését tükrözze. Sebességváltója külső, háromfokozatú, van kontra féke, mindkettő Fichtel & Sachs termék, a váltót 1937-től gyártották. A kerékpárt Varsa endre állította össze, a vázat Boór Zoltán fényezte és díszítette.   Láng 28”-os női kerékpár Láng János (1909-1983) a feleségének készítette az 1950-es évek elején. Akkor nem így nézett ki, más kerekek voltak benne. Varsa szerint nem illettek hozzá, ezért kicserélte őket. Jellegzetessége a kecses unisex váz, valamint az elöl dobfékes Sachs, hátul kontrafékes Sturmey Archer 3 sebességes agy. Láng mindenféle matricát szeretett rátenni a kerékpárjaira, ezért kissé csicsásak.   Láng 28”-os „Rakéta” kerékpár Ezt a kecses városi kerékpárt szintén Láng János készítette 1950-ben, de más felszereltséggel. Hátsó agya F&S 3 sebességes kontrafékes, agyváltós agy 1941-ből.    Kern 26”-os női kerékpár Az egy igazi mestermunka. Annak idején egy szakma volt a kerékpár-motor- varrógép műszerész, Kern Antal 1949 és 1950 között készítette ezt a vázat azért, hogy inasból segéddé válhasson. Utána soha többé nem készített kerékpárt, mert varrógép-műszerész lett belőle, ezért ez a váz egyedülálló, unikális darab. A formája elég modern ahhoz képest, hogy közel 70 éve tervezték. Varsa Endre magától az alkotótól vásárolta meg ezt a vázat, felújította, és kerékpárt készített belőle korabeli alkatrészekből. A hátsó kétsebességes kontrafékes agy 1938-ból való, F & S gyártmányú. A kerekek és a sárvédők a 70-es években készültek. A fényezésért Kerekes Gábor, a díszítésért Balogh József felelt.  

Pekingben mutatkozik be az új Lexus ES

2018.04.18.
Az első fotón látható, a Lexus védjegyévé vált orsó formájú hűtőrács láttán sokan kezdtek találgatásba, hogy vajon a futurisztikus dizájnnal, jövőbemutató technológiákkal és nem utolsó sorban környezetbarát hibrid elektromos hajtással hódító modelljeivel az elmúlt években világszerte sorozatos rekordokat döntő japán luxusmárka elképesztően sikeres SUV kínálata (a nemrégiiben, Genfben leleplezett UX és a hosszú ideje sikeres NX-hez és RX), vagy épp a kategória csúcsát képviselő luxuslimuzin porfóliója (az elegáns IS és a zászlóshajó LS) egészül-e ki egy újabb modellel. A hazánkban 97%-ban környezetbarát hibrid elektromos modelleket értékesítő Lexus ma megadta a választ a találgatók számára az alábbi rövid közleménnyel: A vadonatúj Lexus ES úgy született, hogy újraszámoltuk a luxus alapképletét. Lelkesítő dizájn, sportos teljesítmény és a márka közismert kifinomultsága – ezek a sarokkövei legnépszerűbb szedánunk átalakulásának. Az Európában és így hazánkban eddig sosem forgalmazott ES legújabb generációja tehát az, amivel a japán luxusautómárka jelek szerint el kívánja kápráztatni a világot, a hírek szerint ugyanis a modell most először kontinensünkön, így Magyarországon is kapható lesz. Arról, hogy milyen hajtásláncokkal érkezik majd az új modell, egyelőre nincs hír, ám borítékolható, hogy a legújabb generációs, a városi körülmények között akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemű, károsanyagkibocsátás és fogyasztás mentes közlekedést lehetővé tevő hibrid elektromos hajtás közöttük lesz. A Lexus 1989-ben mutatta be első zászlóshajó szedánját, az LS-t, és az ehhez társuló ügyfélélményt, amivel újraírta a prémium autók fogalmát. 1998-ban a Lexus az RX modell megalkotásával életre hívta a luxus crossoverek kategóriáját. A hibrid hajtású luxusautók piacvezető gyártójaként a Lexus kínált először hibrid prémium modellt, s a vállalat azóta több mint 1 millió hibrid hajtású járművet adott el (2017 decemberéig 1.263.055 darabot). Globális luxusautó-márkaként, amely töretlen elkötelezettséggel dolgozik azon, hogy merész és kompromisszumot nem ismerő dizájnnal, kimagasló kézműves kidolgozással és lélegzetelállító teljesítménnyel kápráztassa el vásárlóit, a Lexus immár a luxusfogyasztók következő generációjának igényei szerint alakította ki termékkínálatát, amit jelenleg a világ több mint 90 országában forgalmaz. A Lexus munkatársai elkötelezetten törekednek arra, hogy lenyűgöző Lexus-élményeket hívjanak életre; olyan élményeket és értékeket, amelyek megmozgatják és megváltoztatják a minket körülvevő világot.
Címkék: 

A világ legdrágább rendszámát árulják Nagy-Britanniában

2018.04.18.
A Daily Express brit napilap szerdai száma szerint Khan 2008-ban vásárolta meg a minden gyűjtő álmának tartott rendszámot 440 ezer fontért, ami akkor brit eladási csúcsnak számított. Azóta a ritka rendszámok ára jelentősen nőtt az egyre növekvő kereslet miatt. 2017-ben az Egyesült Királyságban mintegy 375 ezer ritka rendszámot regisztráltak, amelyek értéke az előző évhez képest 12 százalékkal nőtt. Afzal Khan F1-rendszáma megvásárlójának ráadásul 2,5 millió font adót is kell majd fizetnie, így majdnem 15 millió font lesz a rendszám értéke. Az elmúlt néhány évtizedben tízszeresére nőtt a kereslet a ritka rendszámok iránt a szigetországban. A ritka rendszámokkal kereskedők egyesületének adatai szerint a Nagy-Britanniában forgalomban lévő gépkocsik 10-20 százalékának van egyéni rendszáma. A gépkocsivezetői és forgalmi engedélyeket kiadó DVLA adatai szerint 1990 óta a ritka rendszámok rendszeresen megrendezett aukciója mintegy 2,3 milliárd font hasznot hozott a brit költségvetésnek.  

Körözött gépkocsit szállított

2018.04.18.
A csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2018. április 16-án 17 óra 45 perckor egy román honosságú gépkocsival közlekedő román állampolgár. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a jármű által vontatott Nissan típusú gépkocsit a holland hatóságok a Schengeni Információs Rendszerben körözik. Az egyenruhások a külföldi sofőrt a Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrsére előállították, a körözött gépkocsit lefoglalták. A rendőrség a további eljárás során felvette a kapcsolatot a holland hatósággal.  

Száz nap múlva rajtol az ötvenedik Kékszalag

2018.04.18.
- Nem feledkezünk meg a nézőkről sem, akiket a korábbinál több helyszínen számos esemény, például koncertek és kulturális programok várnak majd a parton - idézte a szövetség közleménye Holczhauser András főtitkárt. Nemcsak az első helyen befutó hajók kapnak díjat, hanem elismerésben részesül többek között a klasszikus osztályok legeredményesebb hajója, a legjobban navigáló hajó csapata, továbbá a legidősebb és legfiatalabb versenyző is. Emellett az 1940-ben és 1942-ben rendezett Kékszalagon győztes hajó kormányosáról, Gordon Evelynről elnevezett különdíjban részesül az abszolút értékelésben legeredményesebb női kormányos is. A 2017-es Kékszalagon az 526 nevezett hajóból 395 ért érvényesen célba. A győztes hajó, a Litkey Farkas vezette Festipay alig több mint 10 óra alatt teljesítette a távot. Az első Kékszalagot 84 évvel ezelőtt, 1934-ben rendezték, de mivel több év is volt, amikor elmaradt a futam, az idei lesz az ötvenedik verseny. Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő viadalán a vitorlásoknak a 155 kilométeres Balatonfüred - Balatonkenese - Siófok - Tihany - Keszthely - Tihany - Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük kikötés és külső segítség igénybevétele nélkül, maximum 48 óra alatt. A Kékszalag jelenlegi abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba.

Egy halott és öt sérült a 84-es számú főúton

2018.04.18.
Az elsődleges információk szerint egy tehergépkocsi és egy kisbusz ütközött a 84-es számú főútvonal 79-es kilométerszelvényénél, Tompaládony térségében 2018. április 18-án 14 óra 37 perc körül. A baleset következtében hat személy megsérült, közülük egy személy olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárásra kell számítani. Munkatársaink a forgalmat Újkér és Mesterháza irányába terelik.  

Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

2018.04.18.
2014 márciusa óta nem volt példa márciusi eladási csökkenésre az Európai Unióban. Az EU több nagyobb nemzeti autópiacán csökkent a forgalomba helyezések száma márciusban, így például Nagy-Britanniában 15,7 százalékkal, Olaszországban 5,8 százalékkal, Németországban pedig 3,4 százalékkal. Ugyanakkor Franciaországban 2,2 százalékos, Spanyolországban pedig 2,1 százalékos növekedést jegyeztek fel a múlt hónapban. Az idei első negyedévben az Európai Unióban éves szinten 0,7 százalékkal több, összesen 4 millió 171 ezer 628 új gépkocsit helyeztek forgalomba. A vezető piacok között a legnagyobb növekedés Spanyolországban (10,5 százalék), Németországban (4 százalék) és Franciaországban (2,9 százalék) volt. A negyedévben éves összevetésben a legnagyobb csökkenést Olaszországban (-1,5 százalék) és Nagy-Britanniában (-12,4 százalék) jegyezték fel. Az ACEA adatai szerint a Magyarországon eladott új autók száma 12 ezer 748 volt márciusban, 28,5 százalékkal több a februárinál. Az idei első három hónapban 31 ezer 609 új autót értékesítettek Magyarországon, ami 29,8 százalék növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Arányait tekintve ez volt a legnagyobb növekedés a negyedévben az Európai Unióban.  
Címkék: 

BMW 230i Cabrio teszt: lájkmágnes

2018.04.18.
Hogy néz ki? Csak a profik veszik észre, hogy tavaly nyáron frissült a BMW legkisebb kabriója. Szögletesebb lett a fényszórók és a hátsó lámpák rajzolata, új a lökhárító és a vesék keretei is változtak. Az utastér látványától sem dobunk hátast, minden a megszokott, csak az iDrive szórakoztató és információs rendszer lett modernebb (érintésérzékeny immár a kijelzője), a műszerfal is kapott egy ráncfrissítést és a korábbinál több krómot. Az anyagminőség továbbra is kiváló, a hangulat elegáns, az ergonómiát és az üléspozíciót nem érheti panasz (viszont elég szűkre szabták), ám a 4-es kabrióval ellentétben itt nem adja kezünkbe a biztonsági övet az automatika. A tetőt akár menet közben is (50 kilométer/órás sebességig) nyithatjuk és zárhatjuk. Kétszer sikerült nyitott tetővel autóznom csupán, ez negatív rekord a praxisomban, de hiába, az időjárás pont lesajnálta, hogy én éppen milyen tesztautót hajtok. Apropó tető: ha félbehagyjuk a nyitási ceremóniát, nem tudjuk anélkül lecsukni a vásznat, hogy előbb be ne fejeznénk a nyitást, hogy aztán elkezdjük a zárást. Korábban próbált tetőmechanizmusoknál nem tapasztaltam ezt a problémát. Csomagtartója 285-335 literes, a hokis cuccom csak fentről, vagy az első utasülés előre hajtása után átlósan, a táska gyömöszölésével fért be. Sokat kínlódtam vele, szó se róla. Felnőttnek hátul mostoha körülmények jutnak, két fiatallal kipróbáltattam, egy óra alatt éveket öregedtek benne, főleg a kiszállási manőver volt embert próbáló. Hogy megy? Négyhengeres, kappanhangú turbós benzinmotorja 252 lóerős, legnagyobb forgatónyomatéka 350 Nm. A több mint 1,6 tonnás kocsit könnyedén mozgatja, de a dinamikus haladás során érzékelhetően megnő az étvágya. A közel 500 kilométeres teszten 9,5 liter benzinnel beérte 100 kilométerenként, de mivel főleg téli körülmények között próbáltam ki, sokat nem száguldoztam. Takarékos módban (eco pro) sem fogyaszt sokkal kevesebbet, viszont a nyomaték késik ilyenkor. Az egyik hídon majdnem megjártam, amikor be akartam szúrni a kabriót két autó közé. Volt egy kis dudálás, meg szájkarate – azt hittem, ha a gázra taposok, menni fog a kicsike. Nem ment. Tanultam belőle, nem elég a váltót sportba tenni ilyen helyzetek előtt, hanem a menetdinamikai kapcsolót is sportba kell húzni – akkor mi győzünk. Álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 5,9 másodperc alatt (nálunk csakis a 8 sebességes automatikus váltóval forgalmazzák) ugrik a kis kabrió (végsebessége 250 kilométer/óra), a futóművét (elöl MacPherson, hátul többlengőkaros) jól hangolták, komfort módban kifejezetten kényelmesen csillapít, sport módban pedig érezhetően feszes és tapad is az úthoz. Nagy gázra hajlamos eldobni a fenekét, ezt szárazon főleg a félig kikapcsolt menetstabilizáló mellett tapasztaljuk meg. Ha pedig valami esik - legyen az bármilyen halmazállapotú - a legkisebb gázra fordul keresztbe. Milyen vezetni? Ugyan nyitott tetővel nem vezettem autópályán, de 100 kilométer/órás tempóig szélfogó nélkül is jól lehet kabriózni. Élveztem azt a pár percet, amíg lenyitva autóztam, csak ne lett volna olyan cudar hideg. Farolni kötelező, még takarékos módban is eldobja nagy gázra a fenekét (ám ilyenkor nagyot fékez az ESP, ami rontja az élményt), a hozzáértőbbek sport pluszban és kikapcsolt menetstabilizálóval csapatják, sőt a rajtautomatikát is kipróbálják. Óvatos duhaj vagyok, ezeket a kalandokat meghagytam nekik, de azért egyszer-kétszer én is meghajtottam a kicsikét, hogy érezze, milyen kétszáz fölött az élet. Mennyibe kerül? Ezzel a motorral már alaphelyzetben is sikamlós a BMW 230i Cabrio árcédulája (13,7 millió forint), a tesztautó bőséges extráival pedig már a 18 millió forint közelében járt a csokibarna kocsi vételára. Kép és szöveg: Biró Csongor

Kína 2022-re feloldja a külföldi autógyártók tulajdonszerzésének korlátozását

2018.04.18.
Kína központi gazdaságtervező szervezete, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) a honlapján kedden közzétett közleményben tudatta, hogy 2018-ban eltörlik a külföldi tulajdoni hányadot legfeljebb 50 százalékban engedélyező szabályt az elektromos és hibrid autókat (new energy vehicles, NEV) gyártó vegyes vállalatok esetében. Ez kedvező lehet az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla számára, amely Sanghajban akar létrehozni egy teljes egészében saját tulajdonú üzemet. A teherjárművek esetében 2020-ra, a személyautók esetében pedig 2022-re szüntetik meg a külföldi vállalatokat sújtó előírásokat. Nemcsak az 50 százalékos szabályt törlik el fokozatosan, hanem 2022-től azt is engedélyezik, hogy az autógyártásban érdekelt külföldi befektetők kettőnél több vegyesvállalatban is tulajdonosok lehessenek. A kínai hatóságok még az idén feloldják a külföldieket sújtó tulajdonosi korlátozást a hajó- és repülőgépgyártási ágazatban is. Az Egyesült Államok és az Európai Unió hosszú ideje panaszkodik arra, hogy autógyáraik nem szerezhettek 50 százaléknál nagyobb tulajdoni hányadot Kínában működő vállalatokban. Ez a szabály arra kényszerítette a külföldi autógyártókat, hogy vegyes vállalatokat hozzanak létre túlnyomórészt állami tulajdonú kínai cégekkel, és megosszák az általuk kifejlesztett technológiákat a potenciális versenytárs kínai partnereikkel. Hszi Csin-ping kínai elnök egy héttel ezelőtt a Boao Fórum Ázsiáért (BFA) elnevezésű nemzetközi konferencián azt ígérte, hogy szélesebbre tárják a kínai gazdaság kapuit a külföldi tőke előtt, egyebek között az autó-, a hajó- és a repülőgépgyártó ágazatban. A kínai államfő azt is megígérte, hogy már az idei évtől jelentősen csökkentik az importált autókra kivetett vámokat. Kína a világ legnagyobb autópiaca, tavaly 28,9 millió új járművet értékesítettek az ázsiai országban. A külföldi gyártók részesedése a kínai autópiacon az őket hátrányosan érintő szabályok dacára az idei első negyedévben 55 százalékra rúgott.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója