Utánpótlás – Ezért szeretsz bele első pillantásra

2018.10.01.
Már a kezdetektől fogva vallom, hogy az autós iparág/élet egy nagyon összetett és gyönyörű világ. Hogy miért? A válasz egyszerű: aki képes átlátni egy adott modell köré épülő folyamatok nagy részét (piaci igényfelmérés, tervezés, gyártás, logisztika, eladás, globális vállalati struktúra és tervezés), annak nyert ügye van a munka világában, dolgozzon kicsi vagy nagy cégnél, legyen mérnök vagy értékesítő; de az élet számos területén is! Egy jármű esetében manapság egyre inkább meghatározó, hogy milyen külső stílusjegyekkel büszkélkedik. Egy eltalált forma örök életű lehet például a Porschék esetében, megszerettük, megszoktuk, igényeljük. Ugyanígy tekinthetünk a BMW 3-as sorozat szedános íveire és lenyomott orrára, amelyre a mai napig hasonlít az összes kategóriabeli szereplő. Vagy említsünk egy szép felni garnitúrát, amely pillanatok alatt képes újradefiniálni egy adott autó karakterét. A jó termékhez nem kell reklám. Eladja magát. Ezt az értékesítők is pontosan tudják. De okos is legyen – ezt a mérnökök tudják. A fenti szempontokon kívül még mi nagyon fontos egy autónál? A lámpája. Genf. RUF Rtr. 802 LE/990 Nm/350 km/óra. A forma örök. Hogyha visszaidézem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen hallott prezentációt, amelyben Gorden Wagener vezető Mercedes-es designer mutatta be a márka stílusirányzatát és legújabb Maybach koncepcióját, eszembe jut az a slide, amelyen két hölgy arca volt látható. A dia arra hivatott rávilágítani, hogy érzéseken alapul az egész skiccelés, ezáltal az autónak lesz egy kisugárzása, amely illik a vevőhöz. Olyan vásárló lesz a modell gazdája, akiben mindezek – egy határozott, szenvedélyes pillantáshoz kapcsolódó tulajdonságok például – megvannak, még ha csak mélyen is, legbelül. Az emberi szemkontaktus, a „szem a lélek tükre” vonalon haladva pillanatok alatt rádöbbenünk, hogy bizony így működnek az autók is, „tekintetükkel” képesek megnyerni és stílust képviselni. A prémiumkategória egyik vívmánya, hogy egyszerre szemet gyönyörködtető és hasznos megoldásokkal rukkolnak elő. Az első fényszórók LED-jei például képesek teljesen varázslatossá tenni a front részt egy-egy modellnél, miközben 600 méterre is elvilágítanak és hatékonyak. A C-szegmens megkerülhetetlen szedán szereplőjénél, a 3-as BMW-nél maradva, jól látszódnak a különbségek a „gagyi” lámpás 320d és a LED-es 340i között. „A LED-es fényszórók lapított külső kontúrja kiemeli az autó atletikus stílusát.” Az Adaptív LED-es első fényszórók felára kb. 402 ezer forint, ehhez a konfigurátor automatikusan hozzáteszi a nem alapáras automatikusan sötétedő belső visszapillantó tükröt kb. 61 ezer forintért. A lámpakérdés kulcsfontosságú számomra, hiszen képesek lennénk több mint 10 millió forintért venni egy BMW-t, amiben halogén izzók vannak? Vagy válasszunk egy névhez és szinthez méltóan felextrázott modellt pár millióval drágábban? Én az utóbbi híve vagyok, hiszen véleményem szerint könnyen nevetségessé tehetjük magunkat: ott a Merci, BMW logó az autó elején, aztán kiderül, hogy tök butuska a verda? Hol a határozott tekintet? A jó futómű, a biztonság és a hatékony motorok természetesen alapárasak, de aki sokat utazik, annak jól jön a profi LED világítás. Aki pedig csak rövid távon használja az autót, annak tényleg egy prémium kompaktra van szüksége, hogy eljusson A-ból B-be? A 2015-től futó 3-as széria végre szép LED csíkokat kapott hátulra is. Vicces, hogy a 2011 tájékán bemutatkozott előd féklámpái és idexe sem volt LED, vagyis sokkal vagányabbak voltak a 2009-2011 közti faceliftes változatok a nálunk újabb első generációnál. A BMW a 2015-ös frissítéssel köszörülte ki a csorbát. De mégis min tudott volna frissíteni, ha nem ezen? A részletgazdagságot szemlélő autómániások ismét örülhettek az Utánpótlás legújabb cikkszüleményének. De hétköznapi ember számára is könnyen belátható, milyen fontos szereppel bír egy autó lámpájának kidolgozása és fénye. Öltöztet, mint egy óra vagy egy nyakék. Sőt, inkább maradjunk a szem hasonlatnál: képes első pillantásra megnyerni. És ez a legfontosabb, emlékezzünk vissza a legelső randinkra. Futurisztikusabb és szebb az első LED-es egység. Van stílusa. fotó: mercedes-benz.hu Fotók: bmw.hu.

Öt év alatt ötmilliárd forint kárt okoztak a bliccelők a MÁV-Startnak

2018.10.01.
A közlemény szerint a követelések összesen mintegy 90 ezer bliccelőhöz, szabályszegőhöz tartoznak, közülük 54 ezer adósnak csak egy tartozása van a társaság felé. A legmagasabb tartozás 800 ezer forint, amit egyetlen utas halmozott fel, aki 56 alkalommal utazott jegy nélkül, ennyiszer bírságolták meg emiatt. A bírságot kapott bliccelők a nagyobb problémákat, a felesleges többletköltségeket kerülhetik el azzal, ha tartozásukat mihamarabb rendezik. Ehhez a vasúttársaság segítségét is kérhetik: egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, fizetési halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat - közölték. A fizetést megtagadók esetében azonban a bírósági végrehajtók a jövedelemből tilthatják le a vasúttársaságnak járó összeget, míg az adósság nem rendeződik. Rosszabb esetben a bliccelő ingatlanjára vethetnek ki végrehajtási jogot. Olyan is előfordult már, hogy egy adós veterán autóját foglalták le a nagy összegű adósság fejében. A vasúttársaság a 2007 és 2012 között kiszabott büntetéseket tavaly értékesítette egy követelésbehajtó cégnek - tették hozzá. A bliccelők száma egyébként folyamatosan csökken: míg 2016-ban 45 ezer, addig 2017-ben már csak 36 ezer nem fizető részére állítottak ki büntetést a jegyvizsgálók. A bliccelés különösen a budapesti elővárosi vonalakra jellemző, ezért itt gyakoribbak a fokozott ellenőrzések - írták.

A Peugeot a Párizsi Autószalonon három világpremiert is ünnepel

2018.10.01.
Néhány nappal a limuzin forgalmazásának megkezdése előtt a PEUGEOT most bemutatja az új PEUGEOT 508 SW változatát is. Az új PEUGEOT 508 SW szakít a D kategóriás kombik hagyományos stílusjegyeivel és inkább a sportkombik (shooting brake) világából merít inspirációt. Az autót alacsony, dinamikus sziluett és ütős dizájn jellemzi, mely a sportos eleganciát sikeresen ötvözi a praktikus szempontokkal (helykínálat, csomagtartóméret, könnyű bepakolás stb.). A hagyományosan kiváló PEUGEOT felfüggesztésnek köszönhetően az új PEUGEOT 508 SW-t remek úttartás és minimális karosszériamozgások jellemzik. A legújabb generációs PEUGEOT i-Cockpit® vezetőhellyel felszerelt kombi, mely a hatékonyságot, a biztonságot és a felső kategóriás kényelmet helyezi előtérbe, garantáltan intenzív vezetési élményt ígér. A PEUGEOT legújabb tanulmányautójában – egy vonzó és emblematikus gépjármű képében – a márkának a jövő vezetési élményéről alkotott izgalmas elképzelését ismerhetjük meg. A jövő autójának e realisztikus (4,65 m hosszú) sziluettben való előrevetítése a PEUGEOT gépjárművek hagyományos eleganciája előtti tisztelgés is egyben. A PEUGEOT e-LEGEND CONCEPT tanulmány technológiailag is jól példázza, hogy hogyan képzel el a PEUGEOT egy 100%-ban elektromos, autonóm, csatlakoztatott és személyre szabható autót. A modell a legendás 504 Coupé stílusmotívumaiból merít, azokat gondolja újra: könnyed, sportos és érzéki sziluett jellemzi, ívesen hátrahajló, nagy üvegfelületekkel ellátott kabinnal és a jellegzetes első és hátsó fénykarmokkal. Az utastér különleges világában való elmerülést a FOCAL® audiorendszer biztosította hangzás és a 49” hajlított képernyő teszi teljessé. Az utóbbin a választott vezetési módtól függően filmeket, különböző médiatartalmakat vagy az út képét jeleníthetjük meg. Az olyan meleg hatású anyagok, mint a bársony és a fa jól ellensúlyozzák a digitális világ hidegségét. Párizsban a PEUGEOT bemutatja új plug-in hibrid benzinmotorjait. Az új motorok a PEUGEOT 3008, valamint az új PEUGEOT 508 és 508 SW eddigi motorkínálatát egészítik ki. A HYBRID és a HYBRID4 (4x4) motor 2019 őszétől lesz elérhető az új PEUGEOT 508, illetve az új PEUGEOT 3008 modelleken. A PEUGEOT-tól megszokott vezetési élmény új hajtásmódokkal gazdagodik, és a 100%-ban elektromos ZEV, a hatékony 4x4 (HYBRID4), a dinamikus Sport és a sokoldalú hibrid üzemmódnak köszönhetően fokozott élvezetben és új impulzusokban lesz részünk. A technológia egyszerű, használata magától értetődő, és korlátlan szabadságot biztosít: szabadon dönthetünk, hogy országúti, városi vagy outdoor körülmények között használjuk az autót, szabadon választhatunk a két- vagy négykerék-meghajtás, a 225 vagy a 300 lóerő, az ötajtós, az SW vagy a SUV változat között, és szabadon kipróbálhatjuk mind a 4 vezetési módot. A két új motor konkrét bizonyítéka annak az eszménynek, amelyet a PEUGEOT a korlátokat nem ismerő, izgalmas és hatékony közlekedésről vall. Október 4. és 14. között a PEUGEOT több mint 2000 m²-en várja a látogatókat az 1-es pavilon közepén felépített standján (C320). Modern és letisztult designjával a márkastand kellemes élményt ígér az érdeklődők számára, hiszen újdonságokban az idén sincs hiány.  

Körözött gépkocsik Röszkén és Csanádpalotán

2018.10.01.
Egy román állampolgárságú férfi 2018. szeptember 29-én 9 óra körül egy BMW vezetőjeként akarta az országot elhagyni Csanádpalotánál. A adattári ellenőrzés megállapította, hogy a jármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, annak lefoglalását Franciaország kéri. A következő nap 17 óra 30 perckor egy Röszkénél kilépésre jelentkező Volkswagenről derült ki, hogy a német hatóságok körözik. A magyar rendőrök a 4 millió, valamint az 5,5 millió forint értékű személyautót lefoglalták.  

Dízel tiltás - Észak-Olaszország is bekeményít

2018.10.01.
Az északnyugat-olaszországi Lombardia és Piemonte tartományban, az észak-keleti Venetóban, valamint Emilia-Romagnában egyszerre vezetik be dízelüzemű járművekre vonatkozó tilalmat. Október elsejétől a felsorolt tartományok 30 ezer lakosnál nagyobb városaiban dízelstop lesz érvényes: a forgalomkorlátozás minden héten hétfőtől péntekig tart, és az Euro 3-as besorolású vagy még ennél is alacsonyabb környezetvédelmi kategóriába tartozó dízel- és benzinüzemű gépjárművekre vonatkozik. A korlátozás napi időtartama tartományonként és városonként változik: Milánóban reggel fél kilenctől este fél hétig tart. A szabálysértők minimum 80 euró bírságra számíthatnak, a felső határ pedig akár a 600 eurót is túllépheti, ha ugyanaz a jármű sorozatosan sérti meg a tilalmat. Emilia Romagna tartományban a szigorítás az Euro 4-es dízeleket is érinti. A rendelkezés március 31-ig érvényes. Addig is, ha az intézkedések ellenére a szmog túllépi a megengedett határértéket, további szigorítások várhatók akár hétvégenként is. A számítások szerint a dízel járművek közlekedésének korlátozása a térségben több mint 2 millió személygépkocsit és majdnem 800 ezer furgont érint. A tervek szerint 2020-tól az Euro 4-es, 2025-től pedig az Euro 5-ös dízelautókat is kivonják a régió forgalmából. A Pó-alföld Európa egyik legszennyezettebb levegőjű térségének számít. A szennyező járművek a terület járműparkjának egynegyedét teszik csak ki, de a mérések szerint a levegő szennyezéséért 60 százalékban felelősek. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (Aea) idei adatai szerint a kontinensen évente 432 ezer ember hal meg légszennyezettség miatt, ebből több mint 91 ezer Olaszországban.

Cikk alatt (VW - KIA)

2018.10.01.

Tilos behajtani régi, szennyező dízelautókkal a brüsszeli régióba

2018.10.01.
A helyi média tájékoztatása szerint a környezet védelme érdekében január 1-jén a belga főváros úgynevezett alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone - LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb, elsősorban dízel üzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják. A tilalom kezdetben csak a legalacsonyabb környezetvédelmi osztályú, dízelüzemű járművekre vonatkozik majd, azonban a következő években a korlátozást fokozatosan kiterjesztik a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó gépjárművekre is. A tervek szerint 2025-ig a legtöbb dízel üzemű járműveket fokozatosan kivonják a brüsszeli közlekedésből. A hétfőtől érvényes korlátozás az Euro 0-ás, és Euro 1-es besorolású, valamint a 22 évnél idősebb dízel üzemű gépjárművekre vonatkozik. 2019 elejétől az Euro 2-es besorolású és a 19 évesnél idősebb dízelautók nem hajthatnak be a fővárosi régióba. 2020-tól az Euro 3-as, és a 15 évnél idősebb dízelek, 2022-től az Euro 4-es és 12 évesnél idősebb gépjárművek, 2025-től pedig az Euro 5-ös és 9 évesnél idősebb dízelautókat is kivonják a brüsszeli régió forgalmából. A La Libre Belgique című belga napilap szerint az elmúlt hetekben mintegy háromszáz figyelmeztető táblát helyeztek ki a zóna határára, valamint közel 180 kamerát szereltek fel, amely rendszám alapján ellenőrzi az autó besorolását a kötelező műszaki vizsgát rögzítő központi adatbázisán keresztül. Az év végéig 220 további ellenőrző kamerát helyeznek üzembe. Emellett a hatóságok július elseje óta figyelmeztetést küldenek azoknak a gépjármű-tulajdonosoknak, akiknek autója nem felel meg a környezetvédelmi követelményeknek. A múlt hetekben végzett előzetes ellenőrzéseken naponta mintegy 200 jármú akadt fenn - közölték. Az október elejétől érvényes korlátozás a napilap szerint a brüsszeli autópark mintegy 0,5 százalékát érinti. A 2019-ben érvénybe lépő korlátozás miatt a brüsszeli autók 4 százaléka, 2020-tól a belga fővárosban regisztrált járművek 14 százaléka nem közlekedhet majd. A tájékoztatás szerint a korlátozás nem vonatkozik a tűzoltó- és mentőautókra, valamint az autóritkaságnak számító, úgynevezett old timer kategóriába tartozó járművekre. Azok az autósok, akik tiltott kategóriába tartozó járművel kénytelenek a régióba utazni, 35 euró befizetése mellett egy napra érvényes engedéllyel ezt megtehetik. Ilyen jogosultság ugyanazon járműre egy év alatt nyolc alkalommal kérhető. Mint közölték, a brüsszeli városvezetés a 2025-ös céldátumig 86 százalékkal kívánja csökkenteni a nitrogén-dioxid, szintén 86 százalékkal a levegőbe kerülő korom, valamint 31,43 százalékra kívánja leszorítani a szállópor koncentrációját. Információk szerint amennyiben a levegő szennyezettsége eléri és két napon keresztül meghaladja a küszöbértéket, sebességkorlátozást vezetnek be. Tilos lesz a fával és a szénnel való tüzelés, amennyiben nem ez az egyetlen módja a fűtésnek, valamint a brüsszeli tömegközlekedést erre az időre ingyenessé teszik. Magyarország brüsszeli nagykövetségének tájékoztatása szerint a külföldi rendszámú járműveket október 1-ig kötelezően regisztrálni kell a Brüsszel Fővárosi Régióban. A regisztrációt az úgynevezett LEZ-rendszerben akkor is el kell végezni, ha az autó környezetvédelmi besorolása alapján nincsen kitiltva a régióból. Regisztrálni a forgalmi engedély és a személyi igazolvány másolatával online lehet a https://lez.brussels/en/content/registration honlapon.

VW 300x250

2018.10.01.

Balszerencsés vasárnapon van túl Kiss Norbert

2018.10.01.
Kiss a hétvége második, vasárnapi időmérőjén az ötödik időt autózta, amit a hétvége harmadik versenyén (az első vasárnapi futamon) negyedik helyre tudott váltani. - Kalandos volt a verseny, sok volt a csata, nehéz volt támadó pozícióba kerülnöm, de végül nagy nehezen előrébb tudtam lépni egyet, így negyedik helyen értem célba - mondta. A záró, negyedik versenyen már nem alakultak ilyen jól a dolgok, előbb egy ütközésből eredő defekt, majd műszaki hiba hiúsította meg a szombathelyi versenyző pontszerző terveit. - A fordított rajtrácsos versenyen minden balszerencsésen jött ki. A rajtnál Sascha Lenz mögöttem jött, sokkal jobbat rajtolt, nekiment az autó bal hátuljának, a hátsó külsőm defektet is kapott. Onnantól kezdve elvesztettem a tapadást, nem tudtam tartani a tempót, folyamatosan kiment az autó hátulja. Az utolsó körökben a kormányművel is hiba volt. Sok pontot veszítettünk, még mindig elérhető távolságban látom az összetettbeli harmadik helyet - értékelte az utolsó előtti fordulót Kiss Norbert. A kamion Európa-bajnokság 2018-as szezonjának záró fordulóját jövő hétvégén, október 6-7-én a spanyolországi Jaramában rendezik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója