Michelisz harmadik lett az első kínai időmérőn

2018.09.29.
A tíz versenyhétvégéből álló világkupa 2018-as idényének hetedik állomása előtt Jamie O'Leary szakújságíró gyűjtötte össze egy látványos statisztikában, hogy a korábbi 12 időmérőn hogyan szerepeltek a versenyzők. Ebből kiderült, hogy Michelisz Norbert a mezőny leggyorsabb pilótája egy körön: 4,6 tized volt az átlagos helyezése a kvalifikációkon, ami 2,4-gyel jobb volt az utána következő legjobb Yann Ehrlacher eredményénél (7). Michelisz a ningpói időmérőn is az első pillanattól az élmezőnyben harcolt, ami nem is volt meglepő azok után, hogy a két szabadedzésen a második, illetve harmadik leggyorsabb volt. Az első gyors körével rögtön az élre ugrott (1:51,787), ám később visszacsúszott a negyedik helyig Gabriele Tarquini, Esteban Guerrieri és Rob Huff mögé, 3,5 tizedes hátrányban a referenciát jelentő olasz csapattársával szemben. A Hyundai magyarja ezután 1:51,254-re faragta le a legjobb idejét, ami már közel három tizeddel gyorsabb volt Thed Björk szabadedzéseken futott csúcsidejénél. Ezzel Michelisz újra átvette a vezetést, igaz, később Frédéric Vervisch, majd Björk is elé ugrott. Mindössze 1,2 tized volt Michelisz hátránya az éllovas svéd márkatársával szemben, és újabb két gyors körön is megpróbált javítani, de mindkét alkalommal nagy lett a hátrány a második szektorban, így bejött a boxba. Újabb próbálkozásra pedig már nem volt lehetősége, mert kevesebb mint egy perccel a vége előtt egy kicsúszás miatt piros zászlóval leintették az időmérőt, pedig sokan még gyors körrel próbálkoztak volna. Michelisz Norbert így a harmadik helyen zárta az első időmérőt csapattársa, Gabriele Tarquini előtt Ningpóban, így dobogós esélyekkel indul a magyar idő szerint ma 9:30-kor rajtoló első futamon.

A Jaguar bemutatta a I-Pace képességeit

2018.09.29.
Forrás: autonews.com Múlt hónapban Portugáliában a teljesen elektromos, összkerék meghajtású crossover a tesztvezetés során könnyedén kelt át a 45 cm mély patakokon, csak úgy, mint meredek hegyi utakon vagy akár a Formula 1 versenypályáján 200 km/h maximum sebességnél is. Mindezt egyetlen csepp üzemanyag elégetése nélkül, bizonyítva, hogy nem csak a Tesla X Modelljével, de a német riválisaitól a közeljövőben érkező elektromos crossoverekkel is fel tudja venni a versenyt. Az I-Pace 90 kilowattórás lítium ion akkumulátora 480 km hatótávolságot biztosít az új WLTP ciklusnak köszönhetően. A crossoverben 394 lóerő és 696 newtonméteres forgatónyomaték hajtja a prémium középméretű városi terepjárót 4.8 másodperc alatt van 0-ról 100 km/h-án. Forrás: autonews.com Azonban a Jaguar Land Rover legnehezebb feladata – a design elkészítésénél, a mérnöki munkánál, a tesztelésnél és az I-Pace-t a verseny ellenére a kereskedőkhöz való eljuttatásánál is nehezebb – a megfelelő marketing stratégia kialakítása lesz. „A Jaguar tudja, hogyan tervezzen egy lenyűgöző crossovert.” – mondta Dave Sullivan az AutoPacific elemzője, hivatkozva az F-Pace sikerére, mely a Jaguar történetének leggyorsabban értékesített járműve volt. De „a teljesen elektromosra váltás különleges kihívás lesz egy olyan cég számára, ahol ezelőtt még nem dobtak EV-t piacra.” Ahogy Sullivan mondta: „A Jaguar volt a J.D. Power alapja (2018 Initial Quality Study,U.S.) és ez lesz az első elektromos járművük. A Jaguarnak nincs a Teslához hasonló mozgástere az ügyfeleivel. A Tesla ügyfelei elnézhetik vagy könnyelműek lehetnek a minőségi problémákat illetően, hiszen a Tesla az Tesla, de a Jaguar ügyfelei többet várnak el egy jól kialakított márkától. Forrás: autonews.com Alapvető információk:   Piacra kerülés: nyár (Európában) Ár: 63 495 font (UK) Ahol gyártják: Graz, Ausztria (Magna Steyr-nél) Fontos versenytársai: Tesla X Modell, Audi E-Tron SUV (2019-től esedékes), Mercedes Benz EQC (2019-től esedékes) Energiatakarékosság: A járművezető beállíthatja az optimális akkumulátortöltő hőmérsékletet mialatt az I-Pace töltődik. Ez növeli a hatótávolságot. További hatótávolságra kedvezően ható sajátosság a légkondicionáló berendezés, mely az utasok számát érzékelve irányítja rájuk a levegőt, az üres helyeket szándékosan kihagyva. Kisebb sebességnél mindössze egy elektromos motor hajtja a járművet. Búcsú a fékezéstől: A regeneratív fékezés magas fokozatra állítása lehetővé teszi az egy pedálos vezetést, ami annyit tesz, ha a vezető leveszi a lábát a gázpedálról a regeneratív fékek megállítják az autót. A Nissan hasonló technológiát kínál a teljesen elektromos Leaf modelljéhez. Töltési lehetőségek: Az I-Pace 432 cellás lítium ion akkumulátorának 80%-os töltöttsége akár 40 perc alatt elérhető nyilvánosan is megtalálható 100 kilowattos DC töltőkkel. A Jaguar a papírra vetett terveitől mindössze 4 év leforgása utána juttatta el az I-Pace-t a bemutatótermekbe. Forrás: autonews.com   Forrás: autonews.com

Milyen autókat vettek a magyarok? – Top 50

2018.09.28.
A személyautó márkák versenyében magabiztosan áll az élen a Suzuki (13 727 autó, 45,91 százalékos növekedés a 2017-es első nyolchavi eredményéhez képest), mögötte jelentősen lemaradva a Ford (9093 autó, 27,57 százalékos plusz) és a Skoda (8340 autó, 32,57 százalékos plusz). Az Volkswagen a negyedik (8259 autó, 65,61 százalék plusz). Magabiztosan zárta a január-augusztus időszakot a Toyota (7127 autó, 36,12 százalék plusz), a Renault (4644 autó, 44,45 százalékos plusz), a Kia (3898 autó, 31,29 százalékos emelkedés), a Nissan (3602 autó, 30,74 százalék plusz), a Hyundai (3023 autó, 31,72 százalék plusz), a Mercedes-Benz (2889 autó, 32,28 százalékos növekedés), a Peugeot (1682 autó, 50,31 százalékos többlet), a Seat (1630 autó, 61,39 százalék plusz), a Jeep (783 autó, 64,84 százalékos javulás), a Ssangyong (172 autó, 149,28 százalék plusz), a Jaguar (129 autó, 37,23 százalék plusz), a Porsche (122 autó, 45,24 százalék plusz), a Tesla (13 autó, 30 százalékos plusz) és a Ferrari (9 autó, 50 százalékos emelkedés). Gyenge bizonyítványt kapott a magyar vásárlóktól a Land Rover (-51,54 százalék, 110 autó), a DS (-35,29 százalék, 11 autó) és a Bentley (-33,33 százalék, 2 autó). A magyar személyautó-piacon 2018-ban is a szabadidő-autók a legnépszerűbbek (35 864 SUV), ezek tették ki az eladások 37,46 százalékát (bestseller a magyar gyártású Suzuki Vitara 8376 autóval). A népszerűségi listán ezután az alsó-középkategóriás járművek következnek, ezek tették ki az eladások 28,77 százalékát (bestseller a Skoda Octavia 4298 autóval), majd a kisautók 14,59 százalékos részesedéssel (bestseller a Toyota Yaris/Yaris Hybrid 1826 autóval). A legkelendőbb egyterű a Ford C-Max (445 autó), a legnépszerűbb felső-középkategóriás kocsi a Volkswagen Passat (1248 autó), a minik között a Fiat 500 (1346 autó) az első, a nagyautók között vezet a BMW 5 (316 autó), a Datahouse sportkocsi kategóriájában a Ford Mustang (81 autó), a luxusautók között pedig a Mercedes-Benz S-osztály/S AMG (56 autó). A legkelendőbb kisteherautó a Ford Transit (1254 jármű), a kishaszonjárművek között a Dacia Dokker Van (1087 jármű), a legmenőbb pickup a Ford Ranger (1165 jármű), a legnépszerűbb kisbusz pedig az Ford Tourneo Custom (782 jármű). Néhány különlegesség is kapott magyar rendszámot idén: egy Mercedes-Benz S-osztály Maybach, egy Aston Martin DB11, egy Ferrari 812 Superfast, egy BMW Alpina B5, egy Lexus RC F, egy Rolls-Royce Ghost, egy Maserati GranCabrio, egy Alfa Romeo 4C, két Maserati Quattroporte, két Ferrari Portofino, két Ferrari GTC4 Lusso, két Bentley Bentayga, három Tesla Model X, négy Ferrari 488, négy Audi R8, hét BMW i8, nyolc Mercedes-Benz G65 AMG, tíz Mercedes-AMG GT és tíz Tesla Model S. A nagyhaszonjárművek között a 16 tonna feletti kategória dominál (90,71 százalékos piaci részesedéssel), szinte csak a nemzetközi fuvarozásban résztvevők vásárolnak új 3,5 tonna fölötti járművet (összesen 4360-at, 19,9 százalékos növekedés). Enyhén nőtt a buszértékesítés, 415 ilyen járművet vettek az első nyolc hónapban (3,2 százalékos növekedés). Top 50 új autó Magyarországon 2018-ban (I-VIII. hónap) 1. Suzuki Vitara 8376 autó 2. Skoda Octavia 4298 3. Opel Astra 3603 (J és K) 4. Suzuki SX4 S-Cross 2880 5. Ford Focus 2689 6. Dacia Duster 2238 7. Ford Kuga 2058 8. Nissan Qashqai 1986 9. Toyota Yaris/Yaris Hybrid 1826 10. Renault Clio 1789 11. Volkswagen Golf 1519 12. Toyota Auris/Auris HSD 1473 13. Toyota C-HR 1347 14. Fiat 500 1346 15. Skoda Rapid 1306 16. Ford Transit 1254 17. Opel Corsa 1252 18. Volkswagen Passat 1248 19. Fiat Ducato 1228 20. Kia Sportage 1226 21. Kia Ceed 1182 22. Ford Ranger 1165 23. Dacia Sandero 1152 24. Volkswagen Jetta 1140 25. Dacia Dokker Van 1087 26. Renault Captur 1063 27. Renault Megane 1016 28. Skoda Fabia 994 29. Hyundai i30 992 30. Opel Mokka X 970 31. Suzuki Swift 942 32. Volkswagen Tiguan 940 33. Toyota RAV4 915 34. Hyundai Tucson 856 35. Volkswagen Polo 818 36. Skoda Superb 808 37. Toyota Corolla 807 38. Ford Tourneo Custom 782 39. Dacia Logan 762 40. Renault Master 752 41. Ford Ecosport 733 42. Ford Fiesta 717 43. Ford Mondeo 700 44. Opel Insignia 692 45. Toyota Hilux 691 46. Seat Leon 684 47. Volkswagen T-Roc 643 48. Suzuki Baleno 606 49. Jeep Renegade 589 50. Peugeot Boxer 563 Milyen magyar járműveket vettünk eddig idén? Az első nyolc hónapban 95 730 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 31 százalékkal többet (22 632 autó), mint tavaly ilyenkor. A forgalomba helyezett személyautók 12,8 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok. A magyar Suzuki Vitara a magyar piac győztese, a kompakt szabadidő-autó jócskán megelőzte házon belüli vetélytársát, az SX4 S-Crosst. Az idén forgalomba helyezett 415 busz közel fele magyar gyártmány. Top 15 magyar jármű 2018 (január-augusztus) 1. Suzuki Vitara 8376 autó 2. Suzuki SX4 S-Cross 2880 3. Mercedes-Benz B-osztály 342 4. Audi A3/S3/RS3 Limousine 297 5. Mercedes-Benz CLA/CLA AMG 136 6. Mercedes-Benz A-osztály/AMG 134 7. Kravtex Credo 02 Econell 12 72 busz 8. Currus Aries 01 40 busz 9. Kravtex Credo 02 Inovell 12 28 busz 10. Audi TT/TT Roadster 29 11. Audi A3 Cabriolet 28 12. Modulo M168D 11 13. Kravtex Credo 02 Econell 13 9 busz 14. Kravtex KRX-2007/46-E Credo Econell 13 City 3 busz 15. Modulo M180D 1 (Forrás: Datahouse) Biró Csongor  

Új csarnokot avattak a NIDEC berceli gyárában

2018.09.28.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az ünnepségen kijelentette: "büszkék lehetünk rá, hogy Japán és Németország belső-Nógrádban talált együttműködésre".  (kép: MTI) Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Japán és Németország nagyon fontos szerepet tölt be a magyar gazdaság életében. Csak az elmúlt négy évben Japánból csaknem  200 milliárd forintnyi ipari beruházás érkezett Magyarországra, és ezek mintegy 300 embernek adnak munkát.  Japán már a hetedik a magyarországi befektetők rangsorában, Németország pedig hagyományosan első helyen szerepel ezen a listán - tette hozzá Magyar Levente. (mti)

Egy újabb erős Pista a Ferraritól

2018.09.28.
A 488 Pista kupéhoz hasonlóan a Spidert is egy 3,9 literes, dupla turbós, 720 lóerős V8-as motor hajtja, amely mellesleg 770 Nm nyomatékot is képes leadni – de nem túl alacsony fordulat mellett, csak 3000-től, a Ferrari ugyanis a turbómotorjainál is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a karakterük a lineáris erőleadású szívómotorokéhoz hasonlítson. Éppen ezért a teljes nyomatékot csak a hetedik sebességfokozatban lehet élvezni. A Pista Spider álló helyzetből 2,85 másodperc alatt képes 100 km/órára felgyorsulni, ami a legjobb érték a kétkerék-meghajtású szériaautók között. Egy átlagos sportos autónak 8 másodperc kell ugyanehhez a mutatványhoz, a Ferrari nyitott kétülésese ennyi idő elteltével azonban már 200 km/órával száguld, a gyorsulása csak 340 km/óránál érhet véget. A középmotoros sportkocsi 1377 kilót nyom a mérlegen üzemanyag és folyadékok nélkül, ami 91 kilogrammal több, mint a kupé tömege. Azért nehezebb, mert a nyitott tető miatt pótlólagos merevítéseket kellett alulra beépíteni, hogy a karosszéria merevsége megfelelő legyen. Mindazonáltal a vásárlóknak lehetősége van 20 colos, szénszálból készült, a könnyűfémnél 20 százalékkal könnyebb felnik megrendelésére, amivel csökkenteni lehet a súlytöbbletet. A Pista Spider pntosan az 50. nyitható tetejű modellje a Ferrarinak. Nem csak a nyitható tetőben különbözik a tavasszal bemutatott kupétól, hanem abban is, hogy kék csíkozással rendelkezik. A Pisták különlegessége a Ferrari Dynamic Enhancer (FDE) nevű menetdinamikai rendszer, amely a csúszáshatáron is jól irányíthatóvá teszi a kocsit anélkül, hogy teljesen ki kellene kapcsolni az elektronikai védőhálót. A sofőr kisebb szögű erőcsúsztatásokat is végrehajthat teljes biztonságban, ami a várható vevőkör ismeretében okos húzás.
Címkék: 

Kávézót nyitott a Mol Budapest belvárosában

2018.09.28.
A Mol 2030-ig szóló üzleti stratégiája alapján kiemelten kezeli a fogyasztói szolgáltatások fejlesztését, a kávézó megnyitásával a vállalat kilépett a töltőállomások keretei közül - mondta Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója a megnyitón. A Mol a régióban eddig 555 Fresh Corner egységet nyitott, ahol az üzemanyagok mellett kávét és helyi igényekre szabott szendvicseket, péksüteményeket kínálnak a vásárlóknak. (kép: napi.hu) A 2015-ben elindított Fresh Corner koncepció jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a fogyasztói szolgáltatások üzletág csoportszinten történetének legjobb eredményével, 192 millió dollárral (50,2 milliárd forinttal) zárta az idei első félévet, ami 28 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - ismertette Orosz András, a Mol Magyarország kiskereskedelmi vezetője. Az MTI kérdésére elmondta: a kiskereskedelmi tevékenység árrésének már 27 százaléka származik a nem üzemanyag termékek értékesítéséből, és ez az arány egyre nő. Ezen belül a Fresh Corner egységek önálló pénzügyi eredményét nem hozzák nyilvánosságra - tette hozzá. (mti)

Egy japán Párizsban - Honda újdonságok

2018.09.28.
A Honda első hibrid szabadidő-autója az európai piacon Közeledvén az autószalonhoz, a Honda ismertette a CR-V Hybrid fogyasztásra és CO2-kibocsátásra vonatkozó adatait. A megújult NEDC-teszt alapján a 184 LE-s, elsőkerék-meghajtású, benzines-elektromos SUV CO2kibocsátása 120 g/km, kombinált üzemanyag-fogyasztása pedig 5,3 l/100 km. Összkerekes változatánál ez az érték 126 g/km, ehhez társul az alacsony, mindössze 5,5 l/100 km-es vegyes üzemben mért érték. A CR-V Hybrid hajtásláncának működését a Honda által fejlesztett i-MMD vezérlőegység szabályozza. A három üzemmódot (ti. elektromos, hibrid és benzines) felsorakoztató rendszer automatikusan kapcsol a menetprogramok között, így minden helyzetben optimális teljesítményleadás és üzemanyag-felhasználás jellemzi a típust. A sorozatgyártásra kész CR-V Hybrid mellett természetesen a benzines modellek is megmutatják magukat a francia fővárosban, így – a hétszemélyes kivitelben is megvásárolható – szabadidő-autó összes változatát megismerhetik a látogatók. A CR-V legújabb  generációja messze felülmúlja elődjeit, használati érték, kényelem és kifinomultság terén egyaránt új mércét állít a szegmensben. Még fejlettebb és elegánsabb lett a HR-V Szintén a Párizsi Autószalonon ünnepli európai premierjét az esztétikai és műszaki szempontból is felfrissített Honda HR-V. A 2019-es modellváltozat orr-részét immáron a Honda arculatához igazodó, szárnyat idéző, „Solid Wing Face” névre keresztelt dizájn határozza meg, melynek legfőbb eleme a hűtőrács felett elhelyezett, sötét, ámde magasfényű króm dísztőelem, valamint a minden modellváltozathoz alapfelszereltségként kínált, LED-es nappali menetfénnyel kiegészítettvetítőlencsés fényszórópár. A piaci bevezetés kezdetén 1.5 i-VTEC erőforrással lesz megvásárolható a 2019-es HR-V, az 1.5 VTEC TURBO és az 1.6 i-DTEC jövő tavasszal érkezik. CivicType R „Art Car Manga” Hogy a CivicType R megjelenése még különlegesebb legyen, a Honda pályázatot írt ki a Franciaországban található, Human Academy Europe néven ismert japán tervezőiskola diákjai számára. A feladat egy mangaképregények által inspirált „Art Car”, azaz művészautó megalkotása volt, a díj pedig nem más, mint hogy a Honda megvalósította a merész elképzelést. A lélegzetelállító modell természetesen nem egyedül képviseli majd a Civic családot, szomszédságában az ötajtós kivitel Sport Plus verziója is ott virít majd a párizsi tárlaton. Motorsport-ünneplés Honda módra A Honda motorsportok iránti elkötelezettségéről árulkodik, hogy az RA618H erőforrással felszerelt F1-es versenyautó, a Scuderia Toro Rosso STR13 is tiszteletét teszi a fények városában. Az exkluzív, ún. LIMITED kiállítási területen a Honda motorsport-programjának másik sztárja, az NSX GT3 borzolja majd a kedélyeket,méghozzá közvetlenül az NSX 2018-as, közúti változata mellett. A GT3-as versenyautó jelentős szerepet vállal a három földrészen zajló Honda Customer Racing programban, ráadásul júliusban indult a Spái 24 óráson, így a modell 25 év után visszatért a legendás endurance-viadalra. Az ultramodern négykerekűek mellett egyéb termékeket is bemutat a Honda, egyértelműen jelezve, hogy minden területen igyekszik jobbá, boldogabbá tenni az emberek életét. Aki ellátogat a párizsi kiállításra, a márka világszerte népszerű motorkerékpárjaival és speciáliskisgépeivelis találkozhat, így tényleg egyedülálló programnak ígérkezik az autószalon.  

A számok nyelvén: Hyundai i30 Fastback N

2018.09.28.
A Hyundai második nagyteljesítményű modellje, az egy évvel ezelőtti piacra kerülése óta kiemelten sikeres i30 N-hez hasonló izgalmas és élvezetes vezetési élményt kínál. Az i30 Fastback N sportos N beltérrel és külsővel rendelkezik, valamint új karosszériaszíneket is kapott. A nagyteljesítményű jellemzők az i30 N ötajtós változatából érkeztek. Kifinomult és elegáns formaterv Merész és sportos megjelenés Az i30 Fastback karosszériájára épül erőt sugárzó megjelenés karizmatikus első rész kecses, könnycsepp alakú utastér N modell specifikus teljesítményt hangsúlyozó dizájnelemek: Egyedi első- és hátsó lökhárítók N emblémával ellátott kaszkádos hűtőrács LED fényszórók fekete kerettel Vörös színű díszléc Háromszög alakú hátsó ködlámpa a dupla kipufogóvégek közé integrálva N logó a kormányon és a sebességváltó gombon Hátsó ajtóba épített, nagyvonalúan ívelt hátsó légterelő, fényes fekete kiemeléssel Könnyűfém keréktárcsák: 18”-os Michelin gumiabroncsok (alapfelszereltség) 19”-os Pirelli P-Zero nagyteljesítményű Hyundai N gumiabroncsok (a teljesítmény csomag részeként) Feketére fújt oldalküszöbök Beltér színe: Fekete és a Red Point kombinációja (Red Point huzatok, fekete biztonsági övek és tetőkárpit) Az ülések elérhetők szövet vagy szarvasbőr és bőr kombinációjaként (opcionális) Izgalmas karosszériaszínek: Shadow Grey (kizárólag az i30 Fastback N esetében) Polar White Phantom Black Engine Red Performance Blue Micron Grey Intelligens kapcsolódási funkciók Display Audio rendszer: 8”-os LCD érintőképernyő Beépített dinamikus tolatókamera Bluetooth kapcsolódási lehetőség Apple CarPlay Android Auto Navigációs rendszer: 8”-os érintőképernyővel ellátott infotainment rendszer, amely egyesíti a navigációs-, média-és kapcsolódási funkciókat. Apple CarPlay Android Auto Hétéves ingyenes előfizetés a LIVE szolgáltatásokra Vezeték nélküli induktív töltőpad (Qi szabványnak megfelelő) USB csatlakozóaljzat Speciális N-mód képernyőmenü a motor-, a fordulatszám-illesztés-, a kipufogóhang- és a Performance csomag beállításainak testreszabásához. Teljesítmény* 2.0 T-GDI Benzinmotor Alapváltozat: 184 kW / 250 LE Nagyteljesítményű változat: 202 kW / 275 LE Nyomaték: 353 Nm 378 Nm Túltöltés funkcióval (Overboost Function) Gyorsulás 0-100 km/órára 6,4 másodperc alatt (Alapváltozat) / 6,1 másodperc (Performance csomaggal) Végsebesség: 250 km/h Hatfokozatú manuális sebességváltó és elsőkerék-hajtás N Vezetési módok -  Grin Control (5 különböző vezetési mód): Eco Normál Sport N N CUSTOM (Egyénileg beállítható) Performance csomag: N Kanyartartást javító rendszer - N Grin Control (Elektronikusan vezérelt, részlegesen önzáró differenciálmű (e-LSD)) Változó kipufogószelep vezérlőrendszer Elektronikusan vezérelt futómű (ECS) * Az adatok hozzávetőlegesek, még változhatnak Biztonsági jellemzők A Hyundai SmartSense aktív biztonsági- és vezetéstámogató technológiái Városi és országúti elülső ütközésre figyelmeztető rendszer (FCA, alapfelszereltség) – nem egységes a különböző modellek esetében Vezető éberségének csökkenésére figyelmeztető rendszer (DAW, alapfelszereltség) Aktív sávtartó asszisztens (LKA, alapfelszereltség) - nem egységes a különböző modellek esetében Távolsági fényszóró asszisztens (HBA, alapfelszereltség) Intelligens sebességhatároló (ISLW) Továbbfejlesztett Nagyszilárdságú Acél a nagy szilárdság, a magasfokú energiaelnyelő képesség és a minimális deformálódás érdekében Hét légzsák Két első légzsák Két hátsó légzsák Két függönylégzsák (az elsőtől a hátsó sorig) Térdlégzsák a vezető számára

Tesztelnek Zalaegerszegen

2018.09.28.
Vigh László elmondta: a megrendelő a több mint 2000 méteres kezelhetőségi, vagy más néven handling pályát, illetve a 300 méteres átmérőjű dinamikus körpályát vette igénybe autótesztjei alkalmával. Ezeknek a pályaelemeknek az építése még nem fejeződött be teljesen, de már a következő hetekre is vannak megrendelései az üzemeltetést végző Autóipari Próbapálya Zala (APZ) Kft.-nek - jelezte a képviselő. A kezelhetőségi pálya felépítését ismertetve elmondta: a 2032 méter hosszú, többszörösen ívelt szakasz 12 méter széles, amelyet 20 méter széles kavicságy vesz körbe, ahol az esetleg kisodródó járművek lefékeződnek. A kanyarokat 120 kilométeres sebességgel vehetik be a járművek. Hamar Zoltán, az APZ műszaki vezetője hozzátette: a héten három járművel érkezett első megrendelőjük elégedetten nyilatkozott a pályáról, a következő időszakra pedig már további tíz járműipari cég jelezte igényét.  A többségében német és osztrák cégek nevét nem közölhetik, így csak annyit árulhatott el róluk, hogy autógyárakról, illetve olyan beszállítókról van szó, amelyek komplett járműegységeket állítanak össze. A ZalaZone már használatba vett szakaszain elsősorban a futóművet, a fékrendszert és a kormányszerkezetet tudják vizsgálni a megrendelők, az egyenes szakaszon akár 200 kilométeres sebességre is gyorsulhatnak. Hozzáfűzte, hogy a jövő héten érkező következő tesztpartnerük tíz jármű próbáját végzi majd Zalaegerszegen. (mti)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója