Félezer oldtimer a Vasúttörténeti Parkban

2018.04.14.
Igen értékes oldtimer-autók érkeztek Budapestre a péntektől vasárnapig tartó Oldtimer-showra. Lesznek fakerekű antik autók, 100 évesnél öregebb motorkerékpárok, de még Youngtimerek is. A szervezők a keleti blokk gyártmányairól sem feledkeztek meg: a 30-as évek Praga modelljeitől kezdve a szocialista éra legkülönbözőbb nosztalgia autó típusai lesznek láthatók, a Pobjedától a Wartburgig. Bemutatják Magyarország legkevesebb kilométert futott, eredeti állapotú Ladáját is. Az autókon és a motorokon kívül autóbuszok, teherautók, traktorok, stabil motorok, gőzmozdonyok és vasúti kocsik is bemutatásra kerülnek. Az Oldtimer-show jellegzetessége, hogy minden járműtípusból csak egy-egy darabot mutatnak be, összesen mintegy félezret. Interaktív bemutatók is lesznek a mozdony-körfűtőházban, illetve a kiállítás három napja alatt egy Datsun veterán sportautót építenek össze a restaurátorok a látogatók szeme előtt. Bemutatják Henry Ford első robbanómotoros járművét az Orient csarnokban: az eredetivel megegyező másolat lesz látható, melyet többször be is fognak indítani a közönség előtt - írja a hirado.hu.

Világ Év Autója díjnyertes a Volvo XC60

2018.04.14.
Az XC60 nemrég zsebelte be a szintén neves Észak-Amerikai Év Autója díjat, míg kistestvérér XC40-et Genfben választották meg az Európai Év Autójának. A Volvo Cars prémiummárka történetében először hódította el a nagy presztízsű, világszintű jutalmat. Örömmel látom, hogy megtérülnek vállalatunk befektetései a termékeket tekintve” – mondta Hakan Samuelsson, a Volvo Cars elnöke. „Elég kemény versenyben vagyunk, de jelen, az XC60-nak megítélt elismerés bizonyítja, hogy a Volvo a dizájn, a konnektivitás és a biztonság helyes kombinációját nyújtja vásárlóinak világszerte.” Az XC60 vizsgázott a legjobban a 2017-es évben az Euro NCAP törés- és biztonsági tesztjén. A már bizonyított vezetéstámogató rendszerek között szerepel például a városi vészfékező rendszer kikerülő funkcióval, a sávtartó asszisztens és a holttérfigyelő rendszer. Az XC60-hoz a benzines és dízel erőforrások mellett elérhető a márka díjnyertes, T8 jelzésű hibrid csúcsrendszere is, amely 407 lóerőt mozgósít négy kerékre, így mindössze 5,3 másodperc alatt 100 km/órás tempóra képes gyorsítani a modellt.  További okot ad büszkélkedni a volvósoknak, hogy a Volvo Cars elnökét, Hakan Samuelssont nemrég az autóipar vezető személyiségének választották meg az idei évre, a Genfi Autószalonon. Samulesson kemény munkáját és törekvéseit díjazták, amely révén évek óta nagy fellendülést mutat a skandináv életstílust és ízlésvilágot képviselő Volvo Cars. WCOTY #XC60

Pótlóbuszok járnak a csepeli HÉV helyett hétvégén

2018.04.14.
Kora reggel és késő este a csatlakozások biztosítása miatt módosulnak a 38-as, a 138-as és a 238-as autóbusz egyes indulásai, amelyek pontos menetrendjéről a BKK honlapján tájékozódhatnak az utasok - olvasható a közleményben. A HÉV-pótló buszokon nincs Futár egység, ezért a BKK utazástervezőjén, valamint a közterületi kijelzőkön az autóbuszok közlekedéséről csak az előre tervezett menetrendi információk jelennek meg - tudatták. Hozzátették: valamennyi pótlóbuszon szállítható kerékpár.

Új központot épít a Bosch Kolozsváron

2018.04.14.
A Bosch 25 millió eurós befektetéssel kutatási fejlesztési központot épít Kolozsváron, amelynek már le is tették az alapkövét. A felépítendő hatemeletes, mintegy 17 ezer négyzetméteres felületű épületbe várhatóan 2019-ben költöznek be a Bosch kolozsvári mérnöki központjának az alkalmazottai, akik eddig a városban szétszórtan dolgoztak. Az új épületben mintegy ötszázan fognak dolgozni a Bosch fejlesztésein. A kolozsvári fejlesztési projektek mintegy fele a gépkocsik automatizált vezetésére vonatkozik. Az új épület föld alatti szintjeire parkolókat, a felszín fölé az irodák mellett vendéglőket, tornatermet, és rekreációs tereket is terveztek. “A Bosch kiemelten fontosnak tartja, hogy alkalmazottai optimális körülmények között dolgozzanak” – idézte a Mediafax hírügynökség Dennis Raabe-t, a Bosch kolozsvári mérnöki központjának igazgatóját. Az igazgató megjegyezte: ha szükségesnek mutatkozik, a mérnöki központ második irodaházát is felépítik. A Bosch-csoport romániai igazgatója, Mihai Boldijar kijelentette: azért tartották szükségesnek az új irodaház felépítését, mert a társaság az elmúlt öt évben kiterjesztette a romániai kutatási, fejlesztési tevékenységét. Hozzátette: az új épület jelzi, hogy a Bosch a jövőben is helyi szakértők bevonásával Romániában kíván megoldásokat keresni a jövő technológiájához. Az igazgató szerint az új központ “a technológiai fejlődés egyik legfontosabb előőrse” lesz. A Bosch 2013-ban hozta létre a kolozsvári mérnöki központját - írja a jarmuipar.hu.

Hetvenedik születésnapját ünnepli a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút

2018.04.14.
Április 14-én tartják a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút napját. A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány és a budapesti Gyermekvasút közös rendezvénye egyúttal a Kárpát-medencei kisvasuti napok évadnyitója is. Széchenyi-hegyen, a Gyermekvasút felső végállomásán szombaton 10 órától térzene várta az érdeklődőket az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar közreműködésével, majd a nyitóünnepség után különvonat indult. Az idei különvonat szerelvényét olyan járművek alkották, amelyek az elmúlt évben estek át jelentős felújításon. A vonat élén az 1980-as éveket idéző (narancs-vörös) színterv szerint átfestett Mk45,2006 pályaszámú dízelmozdony állt. A szerelvényben közlekedett a decemberben átadott poggyászteres kocsi és három nagy kilátókocsi. A felújításról visszatérő kilátókocsikat már átlátszó esővédő ponyvával szerelték fel, az egyik jármű pedig a gyári állapotának megfelelő festést és korhű feliratokat kapott, a feljáró ajtók között is visszaalakították a rácsos oldalfalat. A különvonat végére az ABamot2 motorkocsi került. A hűvösvölgyi végállomáson a Gyermekvasút múzeumát tekinthetik meg a látogatók. Ezen a szombaton a Gyermekvasút hűvösvölgyi járműtelepe – a kisvasúti napi rendezvénytől függetlenül – egész nap várja az érdeklődőket, 10 és 17 óra között díjmentesen látogatható. Az érdeklődők megtekinthetik a ritkábban forgalomba kerülő járműveket és hazánk egyetlen motoros keskeny nyomközű fordítókorongját, valamint bepillanthatnak a kisvasút műszaki bázisára is. Ki lehet próbálni a kézihajtányt, a Lego-díszbe öltözött C50-es dízelmozdony rövid szerelvényét, ami a délutáni órákban Szépjuhászné és Hűvösvölgy állomások között ismét utasokat fog szállítani. A Gyermekvasút első szakaszának építését 70 évvel ezelőtt, április 11-én kezdték el a Széchenyi-hegyen. Az egész évben üzemelő kisvasúton a szolgálatot 10–14 éves korú gyermekek látják el, 2015-ben a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült a csaknem 12 kilométeres vonal - írja a hirado.hu.

Tovább épül az Autóváros

2018.04.14.
A város, ami soha nem alszik – tartják sokan New York-ról de a jelek szerint ugyanez igaz az óbudai Autóvárosra is. A Duna Autó Zrt. óbudai komplexuma ugyanis az elmúlt években szinte megállás nélkül bővült, az utóbbi hónapokban pedig kis túlzással már éjjel-nappal építkeztek. Ennek is köszönhető, hogy a zord időjárás ellenére a tervek szerint készült el az egykori vizsgasor helyén felhúzott impozáns új szalon, amelyet a napokban már meg is nyitottak. Sőt, miként azt a létesítmény avatóünnepségén Ormos István, a Duna Autó Zrt. vezérigazgatója megemlítette, „alighogy elkészült a szalon, már meg is voltak az első kötések.” Mivel a Renault-Dacia szalon megnyitásával tizenötre emelkedett az Autóvárosban elérhető márkák száma, a Duna Autó Zrt. lett az ország legszélesebb palettájával rendelkező kereskedése. Ormos István beszédében azt mondta: nem csak lehetőséget, hanem rangot és felelősséget is jelent az, hogy a „topgyártó” modelljeit értékesíthetik, de felkészültek, ennek tudatában végzik a munkájukat. Úgy fogalmazott: „A cég tőkeellátottsága megfelelő, a csapat nagyon jó, az ügyfelek kiszolgálása professzionális, a szalon a legjobbak közé tartozik”. A vezérigazgató emlékeztetett, hogy a személy- és a kisteherautók szegmensében a Renault és a Dacia kevesebb mint négyszáz darabbal maradt le Magyarországon az első helyről, és most már közös cél a piacvezető szerep. Ezt pedig el is érjük – ígérte Ormos István. Az ünnepségre elektromos Renault Zoe-val gördült be Wachtler Tamás, a Renault Hungária igazgatója és Grzegorz Zalewski, a Renault Közép-Kelet európai regionális igazgatója. Grzegorz Zalewski ünnepi beszédében többek között arról tett említést: a Renault-Nissan-Mitsubishi alkotta vezető autóipari szövetség tavaly jelentősen növelte eladásait, 10,6 millió járművet értékesített. Grzegorz Zalewski, a Renault Közép-Kelet európai regionális igazgatója, Ormos István, a Duna Autó Zrt. vezérigazgatója és Wachtler Tamás, a Renault Hungária igazgatója Wachtler Tamás a hazai eredményekről szólva megemlítette, már csak kevéssel maradnak el a listavezetőtől. A Renault Hungária igazgatójának szavaiból kiderült, hogy ezt a lemaradást könnyen ledolgozóhatónak tartják. Többek között azért, mert ma a Renault-nak van a legfiatalabb termékpalettája, és mert megkerülhetetlen szereplő a mind népszerűbb elektromost autók piacán. Ez utóbbi – tette hozzá – egyebek mellett annak köszönhető, hogy jelentős összeget, körülbelül 4 milliárd eurót fektetett be a cégcsoport az elektromos autók fejlesztésébe. S ha már a Zoe-val érkeztek a szalonavatásra, szó esett erről a kocsiról is: a típus európai részesedése 20, Franciaországban pedig 55 százalék az elektromos autók között. Elhangzott az is: a Renault palettájának 20 százaléka elektromos lesz 2022-re.

Csúcstechnológiájú márkaszervizt nyitott a Pappas Autó Fehérváron

2018.04.14.
A hétvégén ünnepélyesen megnyitották a Pappas Auto Magyarország Kft. Fejér megyei Service-Centerét.  A régióból érkező látogatók műhelylátogatást tehettek a közel 500 négyzetméteres üzemben, ahol Mercedes-Benz és Iveco haszongépjárműveket fogadnak a jövőben. Az 1700 négyzetméteres külterületen a két márka kínálata is felsorakozott. A vendégek testközelből is megtekinthették a Mercedes-Benz Actros, Atego, Sprinter és az új X-osztály modelleket, az Iveco márkát pedig a Stralis, Euro Cargo és Daily modellek képviselték. A csillagos márka legfrissebb személygépjármű palettájával is emelte az esemény fényét. Ahogy azt a Pappas Auto ügyfelei már megszokhatták, az új márkaszerviz kiemelkedő jellemzői a csúcstechnológia és legmodernebb eszközök. Szolgáltatásaik a karbantartás és szerviz fogalmának teljes spektrumát lefedik, melyek: garancián belüli és azon túli javítások, műszaki vizsgáztatás, eredetiségvizsgálat, tachográf, biztosítási ügyintézés és kárrendezés, eredeti Mercedes-Benz és Iveco alkatrészek értékesítése. A Pappas Auto legújabb haszongépjármű szervize nem csak a járművekről szól, hanem sofőrjeikről is. Ezért ingyenes WIFI zóna és zuhanyozási lehetőség is várja az ügyfeleket. “Ma már minden nagyobb, az autópálya mentén elhelyezkedő benzinkút biztosítja ezeket a kényelmi szolgáltatásokat a sofőröknek. Ennél kevesebbet mi sem nyújthatunk. Ez egész egyszerűen hozzátartozik a jövőben a Pappas normáihoz.” – összegezte az ügyfélbarát szemlélet lényegét Bohács László szervizvezető. Pais József ügyvezető igazgató kiemelte: “A székesfehérvári régió a Pappas Auto vállalati struktúrája tekintetében kulcsfontosságú. Székesfehérvár és környékének gazdasága dinamikusan fejlődik, közlekedési szempontból pedig a város a legjelentősebb útvonalak mentén fekszik. Mind az M7 autópálya, mind a 7. sz. főút közelsége igen kedvező. Vállalatunk célja, hogy ügyfeleink számára minden fontos csomópontnál elérhetőek legyünk. Új haszongépjármű szervizünk a budapesti Service-Centerünket is tehermentesíti a jövőben." Péntek 13-a kapcsán a székesfehérvári megnyitóra látogatókat izgalmas nyereményjáték is várta. Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző, a Pappas Auto AMG márkanagykövete tizenhárom értékes nyereményt sorsolt ki, a legszerencsésebb pedig egy X-osztály teszthétvégét nyert.

BKK: forgalmi változások a szombati tüntetés miatt

2018.04.14.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint szombaton várhatóan 16 órától 18 óráig demonstráció miatt le lesz zárva a forgalom elől az Andrássy út az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, várhatóan 17.45-től 18.45-ig a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca, az esti órákban pedig a Kossuth Lajos tér forgalmát is korlátozzák. A forgalomkorlátozások érintik a 2-es villamos, az M3-as pótlóbusz, a 9-es, a 15-ös, a 105-ös, a 115-ös busz, valamint a 70-es, a 72-es, a 73-as és a 78-as trolibusz közlekedését. A járatok rövidített vagy az eredetitől jelentősen eltérő útvonalon közlekednek. Biztonsági okokból időszakosan lezárhatják az utasforgalom elől az M1-es metró Oktogon, Opera és Bajcsy-Zsilinszky út, valamint az M2-es metró Kossuth Lajos tér állomását - olvasható a közleményben. A BKK azt kéri, hogy aki a rendezvény idején a belvárosban utazik, tájékozódjon az aktuális közlekedési helyzetről a társaság Facebook-oldalán, valamint a BKK Info weboldalon vagy mobilalkalmazásban - írja az MTI.

Időutazás: 25 éve aratta első WRC-győzelmét az Escort RS Cosworth

2018.04.14.
Az Escort ’Cossie’ abban az évben a Ford hivatalos WRC-üdvöskéjét, a Sierra ’Cossie’ versenygépet is maga mögé utasította. A testvérénél könnyebb és fürgébb, akkor még teljesen újoncnak számító autó már a Monte Carlo Rallyn is második lett. Az évad második futamán, Svédországban az Escort lecsúszott a dobogós helyezésről, de a szezon második murvás versenyén, a Portugál Rallyn már a start pillanatától uralta a mezőnyt. Delecour valósággal felszántotta a pályát a Boreham által felkészített Escorttal, majd csapattársa, Miki Biasion azzal tette fel a koronát a hétvégére, hogy másodikként ért célba. Delecour abban az évben Korzikán és Katalóniában is nyert, Biasion pedig az Akropolisz Rallyn aratott győzelmet, míg Franco Cunico a Sanremo Rallyn vezette győzelemre Escortját – vagyis az új autó legelső évada igazán remekül sikerült. Az Escort RS Cosworth és az áttervezett Escort WRC összesen tíz WRC-győzelmet zsebelt be, mielőtt 1999-ben felváltotta a versenypályákon a Focus World Rally Car. 1992 februárja és 1996 januárja között a Ford 7145 darab országúti változatot is készített az Escort RS Cosworth modellből. A WRC-versenygépekhez hasonlóan ezekben az autókban is 2,0 literes turbómotor dübörgött, ami körülbelül 230 lóerős teljesítményt produkált. Az Escort RS Cosworth köztudottan az első olyan sorozatgyártású autó volt, amit úgy építettek, hogy állítható első és látványosan nagyméretű hátsó légterelője komoly leszorító erőt biztosítson. Az Escort RS Cosworth manapság a gyűjtők becses kincse: tavaly egy nagyon keveset futott példány 91.000 angol fontért (32 millió forintért) kelt el egy brit árverésen.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója