Megérkezett az idei 600. Schmitz Cargobull pótkocsi a Waberer’s-hez

2017.12.11.
Ünnepélyes keretek között vették át az idén aktuális megrendelésből a hatszázadik új Schmitz Cargobull pótkocsit a Waberer’s International Nyrt. képviselői a gyártó altenberge-i központjában. A lezárult beszerzés hozzájárult ahhoz, hogy továbbra is az egyik legmodernebb, legfiatalabb járműflottát üzemeltetheti a nemzetközi FTL fuvarozás piacvezető cége Európában. A két vállalat hosszú évekre visszanyúló sikeres együttműködést tudhat maga mögött, melynek során a Waberer’s cégcsoport nemzetközi flottájában előkelő pozíciót foglaltak el a Schmitz Cargobull által gyártott eszközök. A most meghirdetett tenderen széleskörű verseny zajlott, mely során a Schmitz ajánlata bizonyult legkedvezőbbnek. A 2017-es évben cserélt 600 darab pótkocsi a Waberer’s igényeinek megfelelő Mega típusú eszköz, melynek fele, azaz 300 darab intermodális, azaz kíséret nélküli vasúti szállításra és komp átkelésre is alkalmas. Emellett a gyártó korábbi megrendelésekből további 75 darab pótkocsit szállított le idén, valamint közel 30 hosszított hűtős, és további 5+5 egyedi specifikációjú hűtős eszközt ad át idén a Waberer’s-nek. Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója a jövőre utalva kifejtette: „Stratégiánk fontos eleme, hogy az egyik legnagyobb és legmodernebb flottát üzemeltetjük Európában, ezért folytatni szeretnénk évről-évre a járműpark megújítását. Emellett folyamatosan keressük az innovációs lehetőségeket is, melyek a flotta gazdaságosabb üzemeltetését segíthetik, ezért a közeljövőben számos új technikai megoldást tervezünk kipróbálni, együttműködésben többek között a Schmitz Cargobullal.” Kolnhofer Bálint, a Schmitz Cargobull Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „Legnagyobb ügyfelünkkel, a Waberer’s International Nyrt.-vel közösen a félpótkocsi szállítások mellett számos meghatározó projekten dolgozunk együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk olyan megoldások kidolgozására és bevezetésére, amelyek az üzemeltetési költségeket csökkentik, ugyanakkor egyre magasabb szintű kontroll-rendszert visznek az irányításba. Ilyen pl. a telematika rendszer, amely ma már nem csak a fuvareszköz pozícióját adja meg, hanem áruvédelmet jelent és a félpótkocsi összes műszaki paraméterét feldolgozza, akár irodából vagy okostelefonról vezérelhető. Új termékeink közül kiemelném a „Power Curtain”-t, amely prototípusát a napokban adjuk át Waberer’s-nek és mutatjuk be megbízói részére.” 

Ilyen Hummert vett a Bayern München sztárja

2017.12.11.
A Bayern München 29 éves sztárja szolgálati Audija mellett immár egy Hummerrel is rendelkezik. A típusa H2, amit 2010 óta már nem gyártanak, így kéz alatt, használtan vette. Eredeti ára az autónak 70 ezer euró, ezt azonban olyan extrákkal látták el, amely drágább, mint új korában - írja a bild.de 400 lóerős Az autóban a legfinomabb Alcantara anyagothasználták, a fejtámlákba pedig beleírták a játékos nevének kezdőbetűit, a JB-t. Az Alcantara egy csiszolt bőrhöz hasonló, igen kiváló használati tulajdonságokkal rendelkező textilanyag márkaneve, amelyet luxus ruházati termékek és nagy értékű bútorok, járművek kárpitozására használnak A fékpedálon egy 17-es szám látható, ilyen mezben játszik Boateng. A póttank helyére pedig egy minibárt építettek be, a benzines kannába pedig nemes italokat is bekészítettek. A póttank helyén minibár. Fotók: bild.de Az autó 400 lóerős, van benne tévé, s ledes belső hangulatfény.  Edzésekre és hivatalos megjelenésre azonban Boatengnek kötelező Audival járni, az FCB mobilitáspartnere ugyanis az Audi AG, amely a támogatás fejében előírja a játékosoknak, hogy mikor, hol kell kötelezően Audival megjelenni.  
Címkék: 

Kilenc turistabuszt vontak ki a forgalomból az osztrák-magyar határon

2017.12.11.
Elképesztő felelőtlenség, hogy hibás fékkel utasokkal teli autóbuszok közlekednek - nyilatkozta a rendőrség szóvivője az osztrák televízió honlapjának. Összesen 326 autós ellen indítottak eljárást, s 23 esetben alkalmazták a legszigorúbb szankciót, a rendszám levételét. Műszaki hibás autóbusz esetén két megoldás létezik, vagy a helyszínen kijavítják a hibát vagy pedig az utazásszervező pótbuszt küld az utasokért. Ellenőrzés alatt az utasok várakozni kényszerülnek. Fotó: orf.at Egy moldáv autóbusz utasokkal tele Olaszországba tartott, hibás fékrendszere miatt azonban nem engedték tovább. A pótbusz megérkezéséig sok idő telt el, addig az utasok kénytelenek voltak várakozni. Egy román busz Angliából tartott Magyarországon át Romániába. A sofőrt műszaki hiányosságok miatt megbüntették, útját azonban folytathatta a büntetés kifizetése után. Rosszabbul járt az a fékhibás horvát busz, amelyet nem engedtek tovább a bécsi karácsonyi vásárba. A pótbusz megérkezéséig órákat kellett várni az utasoknak. Az orf.at nem tér ki arra, hogy magyar autóbusz is volt-e a forgalomból kivont járművek között. Minden negyedik ellenőrzés alá vont, Ausztriába érkező autóbusz alkalmatlan a közlekedésre - vonta meg a szomorú mérleget a rendőrség illetékese.  
Címkék: 

Hókáosz Németországban: több mint 300 járatot töröltek

2017.12.10.
Miközben Magyarország tavaszra vár erős széllel, Németországban a havazás okoz nem kis gondokat. Vasárnap Frankfurtban 330 járatot töröltek, s komoly fennakadások vannak a düsseldorfi repülőtéren is.  Frankfurtban este csak egyetlen pályát tudnak használni a leszálló és felszálló gépek, így a torlódás és a járattörlés tartósnak bizonyulhat. Rengeteg a baleset is, késő este egy autóbusz szenvedett balesetet a hó miatt, a 47 emberből sokakat a szélvédők betörésével kellett kimenteni.
Címkék: 

Gyakornokból márkaigazgató

2017.12.10.
Meglehet, van abban valami sorsszerű, hogy a Németh-család éppen egy ŠKODA 105-öst nyert valamikor a nyolcvanas években a gépkocsinyeremény-betétkönyv sorsoláson. Igaz, mint akkoriban megannyi más nyertes, ők is kihasználták az új autóra várók türelmetlenségét, és gyorsan, jó áron túladtak a kocsin, ám a ŠKODA attól kezdve jól csengő név volt Némethéknél. Az persze csak évek múltán derült ki, hogy lesz még ennél sokkal szorosabb kapcsolatuk is a cseh márkával. Németh János, ha nem is rögtön a Škodáért, de az autókért kölyök kora óta rajongott. Zsebpénzét autós újságokra költötte, ott ült a tévé előtt minden autós műsor előtt, apukájával pedig gyakran mentek kereskedésekbe kocsikat nézegetni. Így hát nem is volt különösebb kérdés, hogy a Simontornyán felnőtt, majd a Kecskeméti Református Gimnáziumban szerzett érettségi után a járműipar felé veszi az irányt. Választását csak az befolyásolta, hogy – miként fogalmazott – belátta, inkább gazdasági mintsem műszaki szakemberként van jövője az iparágban. Így hát műszaki menedzser szakon tanult tovább a Veszprémi Egyetemen. Már az utolsó szemeszterek egyikében járt, amikor kötelező gyakorlatra kellett mennie, ő pedig úgy gondolta, hogy ha már lehet „dolgozni”, akkor igyekszik a legjobb helyen kezdeni. „A Porsche Hungaria már akkor is a szakma csúcsának számított, szóval egy percig sem volt kérdéses számomra, hogy ott szeretnék gyakornok lenni” – idézte fel a kezdeteket a most 37 éves Németh János. Ekkor, ha csak közvetve is, de megint a ŠKODA volt a segítségére. Pontosabban a márka Balatonalmádiban működő kereskedésének vezetője segített neki abban, hogy fogadják a Fáy utcai központban – 2002-ben a gyakornoki rendszer még gyerekcipőben járt. Fogadták is a cégnél, ő pedig rögtön erősen, kellő önbizalommal nyitott: jelezte, az a feladata, hogy afféle külső szemlélőként megoldást találjon a cég valamilyen nehézségre. Vagyis az egyetemista srác kért egy problémát a Porsche Hungariától, hogy megoldhassa azt. A raktárkészlet optimalizálásának nehézségeibe engedtek bepillantást neki. Átütő sikert persze nem ért el, de amikor 2003-ban, a témáról készült diplomamunkájával visszatért a céghez, és bemutatta azt az akkori ŠKODA márkaigazgatónak, Méhn Imrének, akkor lökést adott karrierjének. Igaz, ezt akkor még nem tudta, hiszen a márkaigazgató csak annyit mondott neki: „Szép munka.” Az, hogy ez valójában óriási dicséret volt, csak akkor derült ki, amikor nem sokkal később interjúra hívták, majd termékmenedzsernek felvették – és többek között épp a készletezést bízták rá. Öt év múltán nyolc-kilenc jelölt közül őt választották értékesítési vezetőnek: egyebek mellett a gyári kapcsolattartás, a pénzügyi elszámolás, továbbá a termékmenedzserek és a területi vezetők felügyelete tartozott alá. De Németh János felügyelte többek között azt az arculati megújulási projektet is, amelynek során kialakult a kereskedésekben ma is használt design. Mindeközben több „céges”, angol és német nyelvű továbbképzésen is részt vett. Beválasztották korábban például abba a szűk, 25 fős csoportba, amelynek a jövő vezetői projektben a Porsche Holding Gmbh. tartott képzést. Aztán – szintén a Porsche Holdingnál – részt vett „fiatal menedzserek” számára szervezett tréningen, legutóbb, tavaly pedig egy olyan vezetői képzésre jutott el, amelyen Magyarországot ketten képviselték. Alighanem ezek a képzések is szerepet játszottak abban, hogy novembertől őt nevezték ki a ŠKODA márkaigazgatónak, miután elődje, Dalnoki Balázs a Volkswagen márkavezetője lett. Noha Németh Jánosra sűrű hónapok várnak, hiszen kezdődik a ŠKODA új kompakt SUV-jának, a Karoq-nak a piaci bevezetése, és rá hárul már az új kereskedői szerződések kidolgozása is, azért igyekszik szabadidejét is jól beosztani. A szolgálati Superb-et hajtó márkaigazgató, ha teheti, feleségével és két kisgyermekével tölti szabadidejét, szívesen fut, teniszezik vagy éppen síel.

Idén is jár a Mikulástroli az adventi időszakban

2017.12.10.
A látványos busz nem csupán egy adventi attrakció és szívmelengető látványosság, hiszen a BKK Mikulástroli indulásával egyidőben a Mikulásgyárral együttműködve ajándékgyűjtési akció kezdődik a hátrányos helyzetű családok megsegítésére. A kampány keretében – azon kívül, hogy a gyerekek együtt trolizhatnak a Mikulással és krampusz segítőjével – a Mikulástrolin is leadhatók azok az ajándékok, adományok, játékok amelyeket a BKK eljuttat a Mikulásgyár manóinak, akik elviszik azokat a hátrányos helyzetű családoknak. A Mikulástroli nemcsak a rajta ülő Mikulás miatt különleges: káprázatos fényeit körülbelül 10000 db alacsony fogyasztású LED izzóból összeállított fényfüzér biztosítja, valamint különleges, egyedi belső dekoráció gondoskodik az ünnepi hangulatról. A Mikulástrolin normál díjszabás szerint lehet utazni, a járat közlekedési rendjéről az alábbi linken, indulási időpontjairól pedig a BKK menetrendjéből, a trolibuszok ikonjára kattintva lehet tájékozódni.
Címkék: 

Kisteherautókat is megszégyenít a legnagyobb Lexus

2017.12.10.
A Lexus legnagyobb szabadidőjárműve, az LX széria közel két évtizede kínál felülmúlhatatlan kényelmet először hét, majd a második generációs modell bevezetése óta akár nyolc utas számára. Az 5,08 méteres óriás jelenleg egyetlen, 5.7 literes V8-as benzinmotorral kapható, a 383 lóerős erőforrás könnyedén repíti akár 220 km/h-val a 2,7 tonna saját tömegű autót, és meg sem kottyan neki, ha 3,2 tonnát kell vontatnia. Az ügyfelek 1995 óta rajonganak az LX komfortjáért és helykínálatáért, egy kritika azonban rendszeresen eljut a Lexushoz: sokaknak nincs szükségük a harmadik üléssorra. Nyugdíjasok, kétgyerekes családok vagy az aktív életmód kedvelői számára fontosabb a tágas, osztatlan padlójú csomagtér, mint a háromszemélyes harmadik üléspad soha ki nem használt opciója. A Lexus ezért most bemutatta a modell két üléssoros kiadását. A korábban is tágas, 1266 literes raktér az ülésmechanizmus eltávolításával felfoghatatlan 1430 literre nőtt – ez az érték alaphelyzetben, nem pedig lehajtott második sori ülésekkel értendő! De akinek ez sem elég, az a hátsó ülések előre hajtásával egy 2,5 köbméteres, döbbenetes méretű rakteret varázsolhat a csomagtér helyére, ahol egy raklap szállítása sem okoz problémát. Mivel az új modellt a várakozások szerint sokkal nagyobb valószínűséggel fogják sporteszközök, kajakok, sílécek szállítására használni, alapfelszerelésként kínálják a tetősínt, a lehetséges kivitelek számát pedig egyetlen, gondosan összeállított szintre redukálták: az ügyfeleknek nincs más dolguk, mint kiválasztani a karosszériaszínt és a beltér árnyalatát. Ez az egy szint persze a legkevésbé sem fapados: négyzónás klímaberendezés, bőrkárpitozás, motoros mozgatású hátfal és 20 colos kerekek szerepelnek a szériatartozékok listáján. Szintén alapáras a parkolórobot és a holttérfigyelő rendszer, a panorámakamera, valamint a jármű távfelügyeletét és távvezérlését lehetővé tevő Lexus Enform Remote szolgáltatás, amelyhez tízéves ingyenes vészhívó és szervizemlékeztető funkció tartozik. Szériatartozék továbbá a Lexus Safety System+ biztonsági csomag, ahogy a központi Torsen részlegesen önzáró differenciálművel és felezővel szerelt összkerékhajtás is.
Címkék: 

Új applikáció segíti a parkolást Budapesten

2017.12.10.
Míg a budapesti autós forgalom 30 százaléka ezekben a percekben is parkolóhelyet keres, a belvárosi intézmények és gazdasági épületek parkolóiban rengeteg kihasználatlan hely rejlik. A stresszes belvárosi parkolási próbálkozások karácsony előtt csak tovább fokozódnak, de egy ingyenesen letölthető, parkolás-könnyítő alkalmazás végre megoldhatja az autósok problémáját. A Parkl a belvárosra fókuszál, hiszen ott a legégetőbb a probléma, és végigköveti a teljes parkolási folyamatot: beépített térképen mutatja meg az elérhető helyeket a szállodák és parkolóházak garázsaiban, felnyitja a parkolóház sorompóját, és a parkolás befejeztével ezen keresztül történik a készpénzmentes, percdíjas fizetés is. Bár az alkalmazás nemrég indult, folyamatosan bővül a csatlakozó helyszínek listája: hamarosan társasházak és irodaházak garázsai is elérhetővé válnak majd. „Az alkalmazás fejlesztése előtt végeztünk egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a belvárosi autósok közel 90 százalékának jelent gondot a parkolás, 44 százalékuk pedig csak kifejezetten nagy nehézségek árán tud helyet találni. Mi ezen szeretnénk változtatni, és megszüntetni a parkolással járó rossz érzést az emberekben – mintha csak a saját garázsunkba állnánk be a belváros közepén is” – mondta el Somogyi Zsolt, a Parkl társalapítója. A Parkl, amellett, hogy leegyszerűsíti a parkolási folyamatot, hosszútávon a belvárosi légszennyezés ellen is tesz, és élhetőbb városi környezet teremt. Használatával csaknem felére csökken a parkolóhely kereséssel töltött idő, így az ez alatt elhasznált fölösleges üzemanyag és az ezzel együtt termelt kipufogógáz mennyisége is redukálódik. A járdán parkoló autók eltűnésével pedig a kiszélesedő gyalogos térnek is örülhet a belváros.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója