Kisteherautókat is megszégyenít a legnagyobb Lexus

2017.12.10.
A Lexus legnagyobb szabadidőjárműve, az LX széria közel két évtizede kínál felülmúlhatatlan kényelmet először hét, majd a második generációs modell bevezetése óta akár nyolc utas számára. Az 5,08 méteres óriás jelenleg egyetlen, 5.7 literes V8-as benzinmotorral kapható, a 383 lóerős erőforrás könnyedén repíti akár 220 km/h-val a 2,7 tonna saját tömegű autót, és meg sem kottyan neki, ha 3,2 tonnát kell vontatnia. Az ügyfelek 1995 óta rajonganak az LX komfortjáért és helykínálatáért, egy kritika azonban rendszeresen eljut a Lexushoz: sokaknak nincs szükségük a harmadik üléssorra. Nyugdíjasok, kétgyerekes családok vagy az aktív életmód kedvelői számára fontosabb a tágas, osztatlan padlójú csomagtér, mint a háromszemélyes harmadik üléspad soha ki nem használt opciója. A Lexus ezért most bemutatta a modell két üléssoros kiadását. A korábban is tágas, 1266 literes raktér az ülésmechanizmus eltávolításával felfoghatatlan 1430 literre nőtt – ez az érték alaphelyzetben, nem pedig lehajtott második sori ülésekkel értendő! De akinek ez sem elég, az a hátsó ülések előre hajtásával egy 2,5 köbméteres, döbbenetes méretű rakteret varázsolhat a csomagtér helyére, ahol egy raklap szállítása sem okoz problémát. Mivel az új modellt a várakozások szerint sokkal nagyobb valószínűséggel fogják sporteszközök, kajakok, sílécek szállítására használni, alapfelszerelésként kínálják a tetősínt, a lehetséges kivitelek számát pedig egyetlen, gondosan összeállított szintre redukálták: az ügyfeleknek nincs más dolguk, mint kiválasztani a karosszériaszínt és a beltér árnyalatát. Ez az egy szint persze a legkevésbé sem fapados: négyzónás klímaberendezés, bőrkárpitozás, motoros mozgatású hátfal és 20 colos kerekek szerepelnek a szériatartozékok listáján. Szintén alapáras a parkolórobot és a holttérfigyelő rendszer, a panorámakamera, valamint a jármű távfelügyeletét és távvezérlését lehetővé tevő Lexus Enform Remote szolgáltatás, amelyhez tízéves ingyenes vészhívó és szervizemlékeztető funkció tartozik. Szériatartozék továbbá a Lexus Safety System+ biztonsági csomag, ahogy a központi Torsen részlegesen önzáró differenciálművel és felezővel szerelt összkerékhajtás is.
Címkék: 

Új applikáció segíti a parkolást Budapesten

2017.12.10.
Míg a budapesti autós forgalom 30 százaléka ezekben a percekben is parkolóhelyet keres, a belvárosi intézmények és gazdasági épületek parkolóiban rengeteg kihasználatlan hely rejlik. A stresszes belvárosi parkolási próbálkozások karácsony előtt csak tovább fokozódnak, de egy ingyenesen letölthető, parkolás-könnyítő alkalmazás végre megoldhatja az autósok problémáját. A Parkl a belvárosra fókuszál, hiszen ott a legégetőbb a probléma, és végigköveti a teljes parkolási folyamatot: beépített térképen mutatja meg az elérhető helyeket a szállodák és parkolóházak garázsaiban, felnyitja a parkolóház sorompóját, és a parkolás befejeztével ezen keresztül történik a készpénzmentes, percdíjas fizetés is. Bár az alkalmazás nemrég indult, folyamatosan bővül a csatlakozó helyszínek listája: hamarosan társasházak és irodaházak garázsai is elérhetővé válnak majd. „Az alkalmazás fejlesztése előtt végeztünk egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a belvárosi autósok közel 90 százalékának jelent gondot a parkolás, 44 százalékuk pedig csak kifejezetten nagy nehézségek árán tud helyet találni. Mi ezen szeretnénk változtatni, és megszüntetni a parkolással járó rossz érzést az emberekben – mintha csak a saját garázsunkba állnánk be a belváros közepén is” – mondta el Somogyi Zsolt, a Parkl társalapítója. A Parkl, amellett, hogy leegyszerűsíti a parkolási folyamatot, hosszútávon a belvárosi légszennyezés ellen is tesz, és élhetőbb városi környezet teremt. Használatával csaknem felére csökken a parkolóhely kereséssel töltött idő, így az ez alatt elhasznált fölösleges üzemanyag és az ezzel együtt termelt kipufogógáz mennyisége is redukálódik. A járdán parkoló autók eltűnésével pedig a kiszélesedő gyalogos térnek is örülhet a belváros.
Címkék: 

A rossz idő ellenére is száguldozunk az utakon

2017.12.10.
Az i-Cell Kft. több mint 500, városi áruszállításban résztvevő, passzív közlekedésbiztonsági eszközzel felszerelt járművön végzett adatelemzésére támaszkodva hasonlította össze az autósok nyári és télre forduló vezetési szokásait, járműkezelési technikáját. A közlekedésbiztonsági M2M-eszköz az első ütközésveszély, az irányjelzés nélküli sávelhagyás, a követési távolság, a gyalogos/kerékpáros/motorkerékpáros veszélyhelyzetek, valamint a sebességkorlátozások túllépésének felismerésére képes. Az eszköz által rögzített adatok – majd az adatbázisból kinyert statisztikák – alapján pedig pontosabb képet kaphatunk a két évszak vezetési tendenciáiról és legjellemzőbb veszélytípusairól. A 2017 novembere során kinyert adatokból elsősorban a sebességtúllépésre, az első ütközésveszélyre és a követési távolság betartására vonatkozó riasztások eseményeinek növekvő gyakorisága mérhető. A beküldött adatok túlnyomórészt (57%-ban) sebességtúllépésekről tanúskodnak, ráadásul ezekben az esetben a vizsgált autósok a sebességkorlátot több mint 35 km/órával lépték túl! Az elemzés alapján fény derült arra, hogy hiába fordult zimankósabbra az idő, a sofőrök még a nyáron (2017 júliusában) alkalmazott tempóhoz képest is vakmerőbbek, holott ebben az időszakban a szokottnál defenzívebb és kiegyensúlyozottabb vezetésre lenne szükség a balesetmentes közlekedéshez. A közlekedésbiztonsági eszközök a nyáron mért adatokhoz képest novemberben 26%-kal több ütközésveszélyt észleltek, ami azt jelenti, hogy a sofőrök ez idő alatt, csak emiatt legalább 3.000 alkalommal kerültek kisebb-nagyobb veszélyhelyzetbe. 47%-kal lett gyakoribb a gyalogosokat túl közel észlelő riasztások száma is. A havazások és a fagypontkörüli hőmérséklet miatt az eszközök által észlelt közlekedési konfliktusok száma becsléseink szerint, a tavalyi adatokból kiindulva, összességében akár 15%-kal is megnőhet majd. 

A németek mindössze 14%-a tiltaná a dízel autókat

2017.12.10.
A kevés dízel ellenes válaszadóval szemben áll a válaszadók több mint egyharmada, akik szerint a dízelmotorok és azok károsanyag-kibocsátása közel sem ér annyit, amennyit foglalkoznak vele. Tagesspiegel GfK piackutató mindemellett azt is kiderítette, hogy a válaszadók 30%-a a távolsági tömegközlekedés fejlesztését, a kerékpárutak bővítését és az elektromobilitásra fordított összegek növelését tartaná helyesnek. Kissé meglepő, de még a jelentős, 500 000 lakosnál nagyobb városok lakóinak is mindössze 19%-a ért egyet a következő kijelentéssel: „Ha egy tiszta technológiai megoldás nem áll rendelkezésre, akkor szükség lehet a dízelmotorral hajtott autók kitiltására.” Kisebb városokban mindössze 11% ért egyet, míg Kelet-Németországban átlagosan 10% érzi úgy, hogy a dízel autók kitiltása megoldás lehet. The Local A kelet-németeket úgy tűnik, kissé idegesíti a dízelmotorok körül kialakult hisztéria: 43% erős túlzásnak érzi, ahogy a problémát kezelik. Ugyanakkor a fiatalok keleten és nyugaton is az elektromobilitás hívei, egyértelműen ez a generáció szeretne minél előbb elektromos autóval és elektromos erőforrással hajtott tömegközlekedési eszközökkel utazni. 

A Hyundai a legkisebbekre is gondolt

2017.12.10.
Prof. Dr. Szabó Attila, igazgató, Dr. Pethő-Orosz Petronella, klinikai szakorvos és Kovács Pál ügyvezető igazgató Ez a készülék a 8. kerületi I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán lesz üzembe helyezve, ahol a művese osztályon (Magyarország egyetlen aktívan működő gyermek dialízis központja), mint egyetlen ilyen gép, több száz vizsgálatot tesz lehetővé a gyermekek dialízise során, ezzel hozzájárulva az apró életek megmentéséhez. A több, mint fél millió forintos készüléket Kovács Pál a Hyundai Holding Kft. ügyvezető igazgatója adta át a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány elnökének Prof. Dr. Szabó Attilának, − aki egyben a gyermekklinika igazgatója is − 2017. december 5-én, a művese osztályon dolgozó szakorvosok, szakasszisztensek, dializáló nővérek jelenlétében. A BCM (Body Composition Monitor) készülék egy testösszetétel vizsgáló eszköz, amellyel pontosan megállapítható, hogy a vesepótló kezelésben résztvevő (vizelettel nem rendelkező) gyermekekről mennyi folyadékot kell eltávolítani. Az új készülékkel a Hyundai hozzájárult ahhoz, hogy az ország számos településéről a klinikára kerülő gyermekek kivizsgálása, kezelése és gondozása a szülőkkel együtt a leghatékonyabban, a gyermekek érdekeit szem előtt tartva történjen. A Hyundai a 2018-as évben is több ilyen megmozdulást tervez, és az adományozás és CSR tekintetében a jövő évre vonatkozóan a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvánnyal stratégiai szintű együttműködést alakítanak ki.
Címkék: 

Tóbiás és Balambér kalandjai – Megjött a Mikulás

2017.12.10.
Ki volt jó gyerek? (kép: hecolumbusteam.com) Tóbiás és Balambér már mindketten otthon üldögéltek, egy hosszú iskolai nap után, és fülig érő szájjal karácsonyi zenehallgatás közben tisztogatták cipőjüket. - Hát ti meg mit csináltok kis drágáim? – kérdezte érdeklődve az édesanyjuk miután belépett a gyerekek szobájába. - Hát nem tudod anya? – kérdeztek vissza értetlenkedve a fiúk – Holnap van december 6-a, és ez azt jelenti, hogy jön a Mikulás, és ha szép tiszta lesz a cipőnk, akkor kapunk finom csokikat. – válaszolták a kiskutyák. - Nagyon rendesek vagytok drágáim, biztos sok-sok finomságot fogtok kapni tőle. Na és mennyire ismeritek a Mikulást? Szeretnétek egy kis mesét hallgatni a Mikulásról, mielőtt álomra hajtjátok a fejeteket? – kérdezte az édesanya. - Igen, és szeretnék. – válaszolta Tóbiás. - Én is, mesélj nekünk anya! – kérte Balambér édesanyját. - Na jó, elmesélek nektek egy csodás történetet a Mikulásról, de amint vége a mesének alvás, hogy miközben szundikáltok tudjon dolgozni a Mikulás. Te mit kaptál Mikulásra? (kép: femina.hu) „ A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon öreg, jóságos bácsi haladt lefelé. Az út szélén álldogáló, hólepte fák összesúgtak mögötte: - Viszi már a jó öreg Mikulás a sok ajándékot!      Mert bizony ő volt az, a jó gyerekek öreg barátja, aki akkorákat lépdel csizmáiban, hogy egyetlen éjszaka bejárja a világ összes városait és falvait. S akinek puttonyából sohasem fogy ki az édesség, jut abból minden jó gyerek cipőjébe.      Most is alig lépett hármat-négyet, már lent volt a földön, és körülnézett, hogy melyik ablakban talál gyerekcipőt. Ahogy nézdegélt, észrevette, hogy valaki alszik az utcai padon. Odament hát hozzá, hogy megnézze, ki lehet az a szegény, aki ilyen hideg téli éjszakán az utcán húzza meg magát. Egészen föléje hajolt, és bizony majdnem elsírta magát a jóságos öreg. Megismerte az alvót. Sok-sok évvel ezelőtt cukrot és csokoládét vitt neki, s másnap még az égbe is fölhallatszott, ahogy nevetett örömében. De ez már régen volt, azóta felnőtt ember lett barátjából, s íme, most itt fekszik a hideg, decemberi éjszakában.      Nem sokáig gondolkodott Mikulás bácsi, levette puttonyát, és megtöltötte az alvó zsebeit csokoládéval és mogyoróval. Aztán piros köpenyét is ráterítette, hogy ne fázzon, s mikor észrevette, hogy milyen rosszak a cipői, levette mérföldjáró csizmáit, és ráhúzta a szegény ember lábára. Aztán szomorúan és mezítláb ment tovább, hogy elvigye ajándékait a gyerekeknek.      S míg a jó öreg Mikulás vándorolt a messzi városokban, az alvó ember álmodni kezdett a piros köpeny alatt. Azt álmodta, hogy ismét gyermek lett, puha paplan alatt alszik, s cipői cukorral telerakva ott állnak az ablakban. S míg álmodott, az útszéli, kopár fák föléje hajoltak, és megvédték a széltől, a csillagok pedig egészen föléje szálltak, és simogatva melegítették az arcát. – Álmodj, csak álmodj! – susogták a fák, zizegték a csillagok.      S ő álmodott. Álmában elmúlt az éjszaka, szép, világos reggel lett, s annyi cukor és csokoládé került elő a cipőből, hogy az asztalt is telerakhatta volna vele. Milyen boldog volt álmában, istenem, milyen boldog! A fák és a csillagok mondogatták is egymásnak: – Csak föl ne ébredjen, míg ki nem tavaszodik…      De véget ért az álom, és véget ért az éjszaka, s a szegény ember csodálkozva látta magán a köpenyt és a csizmát. S mikor zsebébe nyúlt, azt hitte, a tündérek játszanak vele, azok töltötték meg ennyi jóval a zsebeit. Hát még mekkora lett csodálkozása, mikor a cukor és a mogyoró mind pénzzé változott zsebeiben. Csengő aranypénz lett valamennyiből, s most már vehetett házat, ruhát magának, s olyan lett az egész élete, mint egy álom. Úgy nevetett megint, mint gyerekkorában.  Mikulás bácsi boldogan hallgatta a nevetést. S a tündérek a jó öreget, miért jött vissza mezítláb a földről. Mikulás bácsi nem felelt, csak szelíden belemosolygott hófehér szakállába.” Tóbiás és Balambér el is aludtak ez után a szép mese után, és várt rájuk álomország. Édesanyjuk betakargatta öket, mindkté buksira nyomott egy-egy jóéjt puszit, majd hagyta aludni a kis csöpségeket. Vajon mit fog kapni a két kutyakölyök? (kép: turnulsfatului.ro) Másnap, már nagyon korán felkeltek, szinte kiugrottak az ágyból, mintha valami rugóra léptek volna, egy-két másodperc és már a nappali ablakánál voltak, ahol előző este hagyták a szép bakancsaikat, és megpillantották a jó kövér piros színű Mikulás csomagot, amiben minden földi jó megtalálható volt. Gyorsan megkóstoltak egy-két finomságot, mielőtt felöltöztek volna, és az iskolában elújságolták volna, hogy milyen ajándékokat kaptak a Mikulástól.  Te milyen Mikulás verset ismersz? (kép: images.qwqw.hu) Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon! 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója