Szeretjük a kütyük kényelmét, nem kevésbé, hogy fel lehet vágni velük. Az a jó csajozós kocsi, amelyhez csak odasétálunk, és már nyitjuk is az ajtót, indítjuk a motort, anélkül, hogy a kulcs után kéne kotorászni. De mekkorát ég a pasi, amikor a sikeres randi után hazavinné a nőt, ám csak az autó hűlt helyét találják! Régebben legalább a betört oldalablak üvegmorzsái mutatták, hogy mi történt, ma viszont úgy tűnik el a verda, mint a kámfor. Nincs mit mutatni a kiszálló rendőröknek – vagy elhiszik, hogy ott parkolt az illető szeme fénye, vagy nem. Totál blama. Hasonló jelenet napról-napra sorozatban fordul elő Európa városaiban, mióta eluralkodott a „keyless go” azaz kulcs nélküli komfortzár és motorindítás. Szinte minden valamirevaló autótípust – alsóbb méretkategóriájúakat is – meg lehet már rendelni ilyennel, ha ugyan nem alapfelszerelésként építik be. Felára néhány száztól úgy ezer euróig terjed, és gyakori, hogy csomagban adják néhány értelmes vezetőtámogató rendszerrel. Előnye, hogy a kulcsot egyáltalán nem kell elővenni zsebből, táskából, mert a kocsi és a kulcs a jármű megközelítésekor rádiójelekből felismerik egymást. Ezután elég meghúzni a kilincset, vagy megérinteni rajta egy felületet, és már kiold a központi zár, feltárul az ajtó, lehet megnyomni a Start gombot, és elhajtani. Csakugyan kényelmes ez, de engem őszintén szólva eléggé zavart, amikor az első komfortzáras tesztkocsik voltak nálam. Elvégre sokmilliós értéket bíztak rám, minimum, hogy meggyőződjek, jól bezárva hagytam-e magára. De hogyan? Ha megpróbálom a kilincset, persze nyílik, hiszen nálam van a kulcs. Tehát becsaptam az ajtót, elmentem a kocsitól jó messzire, ott leraktam valami rejtekhelyre a kulcsot, és visszaszaladtam ellenőrizni, teljesen átérezve a helyzet komikumát. Egyáltalán nem vicces viszont, hogy a tekintélyes német autóklub, az ADAC több mint száz autótípusra kiterjedő tesztje szerint gyakorlatilag mindegyik ilyen autót sokkal könnyebb ellopni, mint a közönséges távirányítós központi zárúakat. Nem kell ehhez semmi több, mint egy hatótáv-hosszabbító eszköz, a korábbi CB-rádiók erősítőjéhez hasonló, amelyet minimális szaktudás birtokában bárki összebarkácsolhat az elektronikai üzletekben kapható alkatrészekből. Ha nem ért hozzá, talál leírást az interneten.   A lopás úgy megy, hogy az egyik tettes az autótulajdonos közelébe férkőzik, például elsétál mellette, amikor a gyanútlan ember leül a presszó teraszára, de az is jó, ha megfigyeli, melyik lakásba lépett be, és vár egy percet az előtérben. A láthatatlanul magánál tartott eszköz veszi az autókulcs jeleit, és a hatótávot száz méterekkel megnövelve elküldi egészen a járműig, ahol a tettestárs vár, egy másik kütyüvel a zsebében. Már nyitja az ajtót, indít és elhúz, akár a leesett állal bámuló tulaj szeme láttára. A dologban az a dupla csavar, hogy az egyszer beindított motor nem áll le, ha eltávolodik a kulcstól az autó. Ez biztonsági okból van így: ha valaki a ház elől elindult a kocsijával, de otthon felejtette a kulcsot, nehogy leálljon a jármű egy kereszteződés közepén. Addig mehet, míg ki nem ürül a tank. Ha viszont tolvaj kaparintotta meg a járművet, a benzinkúti szabályokat megszegve járó motorral újratankolhat, és eljuthat akár a világ végéig is – csak közben véletlenül se fullassza le a motort, mert újraindítani már nem tudja. Külföldön majd másik kulcsot kap a járgány, és menten eladhatóvá válik. Ne képzelje senki, hogy csak egy-két óvatlan autógyár termékei veszélyeztetettek. Az ADAC listáján szép ábécérendben sorakoznak a márkák, az Alfa Romeótól az Audin és a BMW-n át a Mercedesig, Volvóig. Az Alfa, a Fiat a Honda és a Jaguar például, másoktól eltérően, csak egy-egy modellel került be a listába, de ettől még korai lenne megnyugodni: az ADAC siet kijelenteni, hogy csak azok a kocsik szerepelnek a felsorolásban, amelyeket saját maguk teszteltek már. Minden bizonnyal másokat is tálcán kínál fel tulajdonosuk a tolvajoknak. Ez már önmagában sem egy öröm, de még csak most jön az igazi bunkócsapás! Ily módon elkövetett lopás után nem marad nyom, tehát ugyanolyan a kép, mintha összejátszott volna a tulajdonos a tolvajokkal, hogy felmarkolhassa a biztosítási kártérítést. Persze a biztosítók nem estek a fejükre, olyan rendőrségi jegyzőkönyvet követelnek, amely bizonyítja a lopást. A rendőrség viszont bolond lenne bizonyítékok nélkül kiadni egy ilyet. A pórul járt ember kénytelen elkönyvelni, hogy vett egy autót valaki másnak. Van ellenszer? Van. Na, nem az autógyárak oldaláról, mert ők simán elmulasztották oly mértékben biztonságossá tenni a járműelektronikát, mint ahogy az IT más területein már régóta magától értetődő. Mire végrehajtják a szükséges fejlesztéseket, hosszú idő telik el, sok-sok autó cserél gazdát illegálisan. Csak magára számíthat az ember. Például alufóliába göngyölheti a kulcsot, afféle Faraday-kalitkát képezve, amelyen nem hatolnak át a rádióhullámok. Vagy berakhatja egy fémdobozba. Nyilvánvaló, hogy le kell tesztelni a módszer hatásosságát. Tehát van egy „keyless go” kocsi, amelyből egy primitív, látványosan idétlen megoldással kiütöttük a komfortzárat, lenullázva az érte kifizetett nem kevés pénzt. Pazar! Másik lehetőség szakemberrel beépíttetni egy egyedi indításgátlót, például csak akkor induljon a motor, ha a Start gombbal egyszerre nyomjuk a jobb hátsó ablakemelő kapcsolóját is. Ez sem ad száz százalékos biztonságot, hiszen csak arra épít, hogy nem szellemi kihívást keres a tolvaj, nem akar rejtvényfejtéssel vesződni, csak eltűnni minél előbb. Remélhetőleg ott hagyja a nem induló kocsit. Eltűnődöm, mit mondtunk volna a Škoda-Lada korszakban arra az autósra, aki, hogy ne kelljen a nadrágzsebében turkálni a kulcs után, kiakasztotta a külső tükörre. Ugyebár simán hülyének nézte volna mindenki. És mit mondjunk ma?