Havazás - Keddre már az ónos eső miatt is figyelmeztetést adtak ki

2016.01.05.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Somogy és Zala megyében tartós, többórás ónos esőre kell készülni, ezért ezekre a megyékre másodfokú figyelmeztetést adtak ki keddre. Baranya és Tolna megyére ugyancsak az ónos eső veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Emellett Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére a havazás miatt adtak ki figyelmeztetést. Közölték: a keleti, északkeleti országrészben nagyobb területen, s helyenként másutt is folytatódik a havazás. Kedd reggelig további - akár 3 centiméternyi - friss hóréteg hullhat. Kedd estétől nyugat felől ismét csapadékra kell számítani: az Észak-Dunántúlon hóra, a Közép- és Dél-Dunántúlon jellemzően ónos esőre. A csapadék éjfélre eléri az Északi-középhegység térségét is. Ennek nyomán általában maximum 3 centiméternyi friss hó hullhat, de a Dunántúlon a Balaton tengelyében akár 3-7 centiméter közötti vastagságú friss hóréteg is kialakulhat - tették hozzá. Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 12 és mínusz 6 Celsius-fok között valószínű, de a derült, havas helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 5 és 0 fok között alakul.
Címkék: 

Dakar 2016 – Loeb és Price győzött a második szakaszon

2016.01.04.
Összetettben a négy- és kétkerekűek versenyében egyaránt a mostani etap győztese áll az élen, mivel vasárnap az első szakaszt törölni kellett, ugyanis a vihar miatt a mentőhelikopterek nem tudtak felszállni. A hétfői etapot a szervezők döntése értelmében a változatlanul rossz időjárás és a heves esőzés miatt lerövidítették, a motorosoknak így az előzetesen tervezett 450 kilométer helyett 354-et, míg az autósoknak 510 helyett 387-et kellett teljesíteniük. Eredmények: 2. szakasz, Villa Carlos Paz-Termas de Rio Hondo: autósok (387 km): 1. Sebastien Loeb (francia, Peugeot) 3:45:46 óra 2. Stephane Peterhansel (francia, Peugeot) 2:23 perc hátrány 3. Vlagyimir Vasziljev (orosz, Toyota) 2:38 p h az összetettben: 1. Loeb 3:52:03 óra 2. Peterhansel 2:23 p h. 3. Vasziljev 2:42 p h. Motorosok (354 km): 1. Toby Price (ausztál, KTM) 3:46:24 óra 2. Ruben Faria (portugál, Husqvarna) 0:20 p h 3. Stefan Svitko (szlovák, KTM) 1:28 p h az összetettben: 1. Price 3:53:09 óra 2. Faria 0:02 p h. 3. Svitko 1:21 p h.

Africa Race - pokoli gyors szakasz volt!

2016.01.04.
Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak azonban ez sem okozott gondot: az Africa Race-en eddigi legjobb részeredményét produkálva az Opel-páros negyedikként ért célba a Dahla és Sami között kijelölt, 174 kilométeres pályán. Ez volt egyébként az első mauritániai nap – a határátkelést a senki földjén, a Marokkó és Mauritánia között húzódó aknamezőn flottul letudták a mezőny tagjai –, amit még csak afféle bemelegítésnek szántak a szervezők, az igazi nagy menetek csak ezután jönnek. „Nagyon-nagyon gyors szakasz volt, és emiatt annyira észnél kellett lenni, hogy szinte rágörcsöltek az ujjaim a kormányra, a célban alig tudtam róla lefeszegetni őket. Száznyolcvan-százkilencven kilométer per órás tempót diktáltunk, dobált, rázott, mint a fene, röpködött a Mokka jobbra-balra, de végre volt egy tiszta szakaszunk, amely bár viszonylag rövid volt, de éppen a tempó miatt ugyanolyan fárasztó, mint egy négyszázötven kilométeres pálya” – mondta Szalay, aki azt is elárulta, a cél előtt három kilométerrel elkeveredtek egy kicsit, de ez összességében nem változtatott a helyezésünkön, csak a szinte tökéletes napot egy kicsit beárnyékolta. „Rossz emlékű számomra ez a szakasz, mert két éve a motorunk itt adta meg magát végleg. És azt sem szeretem, amikor egy terepralipálya ennyire gyors. Ez már-már olyan volt, mint egy ralis gyorsasági, azzal a különbséggel, hogy a ralisokkal ellentétben mi nem ismerjük a pályát, így 180-190-nél az embernek már van némi díszkomfort-érzete a dűnék között. Jobban leizzadtam, mint a hosszú szakaszokon, mert állatira kellett figyelni. Ilyen nagy tempónál ugyanis nem szeretne az ember hibázni. A negyedik helyünk nagyon-nagyon jó, de most jönnek a királyszakaszok” – mondta Bunkoczi László. A kamionos mezőnyben száguldó Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a kategóriájában ötödikként ért célba a rendkívül gyors szakaszon (a pilóta hatalmas csatát vívott Elisabete Jacintóval a negyedik helyért, de nem akart kockáztatni egy újabb defektet a portugál versenyző porában), az összetettben pedig a negyedik helyről várja a folytatást. AFRICA RACE 6. szakasz, Dahla–Sami (össztáv: 617 km, ebből szelektív szakasz: 174 km). Autósok: 1. Dominique Housieaus, Loic Fagot (francia, Optimus) 1:15:44, 2. Sagirov, Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 1:29 p h., 2. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 2:25 p h., 4. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 3:44 p h. Kamionosok: 1. Szergej Kuprijanov, Alekszandr Kuprijanov, Anatolij Tanyin (orosz, Kamaz) 1:22:41, 2. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 1:40 p h., 3. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 7:30 p h., ...5. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) 12:44 p h. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 1:29:02, 2. Dubois (francia, KTM) 6:35 p h., 3. Agoskov (orosz, KTM) 9:58 p h. Az összetettben. Autósok: 1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov 19:50:21, 2. Thomasse, Larroque 28:39 p h., 3. Serradori, Haquette 51:14 p h., ...8. Szalay, Bunkoczi 1:47:51 ó h. Kamionosok: 1. Anton Shibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev 20:10:39, 2. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin 1:01:46 ó h., 3. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho (portugál, MAN) 2:19:56 ó h., ...4. Kovács, Czeglédi, Ács 3:43:26 ó h.. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter 22:57:27, 2. Nifontova (orosz, Husqvarna) 2:27:48 ó h., 3. Agoskov (orosz, KTM) 2:29:01 ó h.  

Az Opel továbbra is első a személyautó eladásokban

2016.01.04.
– Örülünk annak, hogy sikerült megőrizni elsőségünket a növekvő magyar autópiacon, ami számunkra ezúttal nagy kihívást jelentett. Az előző évhez képest eltűnt több olyan volumen modellünk – például a régi Zafira vagy a kifutott Antara – amelyek nélkül nehezebb volt pozíciónk megőrzése. Ez sajnos meglátszik a piaci részesedésünk csökkenésén, de a 11,45% a személyautóknál, illetve a teljes piacon elért 10,77% még mindig a legmagasabb, amit az Opel bárhol Európában elért az elmúlt esztendőben.” – így foglalta össze a 2015-ös esztendőt kereskedelmi szempontból Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. Itthon az Opel modellek toplistáját az Astra vezeti (2.944 eladás), második a Corsa (1.541) és a az előző év eladásait megismételni tudó Mokka (1.237) lett a harmadik. Az Insigniából 682 darab talált gazdára. - Az idei év több szempontból különleges: az Opel Magyarország most 25 éves és azzal szeretnénk ünnepelni, hogy megőrizzük elsőségünket a személyautó piacon, mégpedig úgy, hogy növekedjünk. Ebben kulcsszerepe lesz az új Astrának, amelyből a Sport Tourer változat áprilisban érkezik. Az Astra mindig is az Opel húzómodellje volt, kedvelt választás cégek és magánvásárlók körében egyaránt. 2016 második felében további újdonságok érkeznek és folytatódik a motorpaletta megújulása is, amelyben Szentgotthárdnak kiemelkedő szerepe van- mondta Koncz Gábor. Az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója hozzátette: „Az Opel számára 2016 sorsdöntő év lesz, a vállalat tervei szerint – hosszú évek után – az idén pozitív mérleggel zár a cég. Ez a célkitűzés nagy felelősséget ró minden egyes nemzeti vállalatra: az Opel Magyarországnak is úgy kell tudni növekedni, hogy közben teljesíti pénzügyi terveit.”
Címkék: 

Fennakadások vannak a vasúti közlekedésben

2016.01.04.
Tájékoztatásuk szerint a budapesti Keleti pályaudvaron és Monoron váltóállítási problémák lassítják a vonatközlekedést, a Nyugati pályaudvaron és Pécel állomáson a váltók műszaki hibája nehezíti a vonatforgalmat. A fenntartható közlekedés érdekében a monori és a sülysápi elővárosi vonatok nem közlekednek, utazásra a ceglédi és a szolnoki zónázó vonatok vehetők igénybe. A havazás és a műszaki problémák miatt a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, illetve a Budapest-Hatvan vonalon 40-80 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk az arra utazóknak. A Budapest-Esztergom vasútvonalon az autóbuszbérleteket a MÁV-START Zrt. hétfőn elfogadja a 10-es főúton kialakult közlekedési nehézségek miatt.
Címkék: 

Több mint nyolcvan géppel végzik a síkosságmentesítést Budapesten

2016.01.04.
Az FKF közölte: reggel hat órakor életbe lépett a legmagasabb készültségi fokozat, miután az Országos Meteorológiai Szolgálat jelezte a várható havazást. Első ütemben az 1200 kilométer hosszúságú főútvonal-hálózaton végzik a hó eltakarítását és a síkosságmentesítést. A feladatok végrehajtásakor a fontossági sorrend: a hidak, a felüljárók, a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető út, a Budaörsi út (mint az M1-es és az M7-es autópálya ki- és bevezető szakasza), az M3-as, az M5-ös autópálya és a 2-es, 6-os, 10-es és 11-es főút fővárosi bevezető szakaszai, az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszai, az autóbusz- és fő közlekedési útvonalak, a kórházakhoz, a lakossági ellátást biztosító logisztikai bázisokhoz kapcsolódó utak. A 2100 kilométer hosszúságú mellékútvonal-hálózaton csak a fő- és közösségi útvonalak rendbetétele után kezdődhet meg a munka. Hozzátették, hogy a munkavégzést nehezíti a mínusz 9 Celsius-fokos hideg, mivel a hintőanyag lassabban fejti ki olvasztó hatását. A mellékutak havasak, csúsznak, ezért arra kérték a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel, körültekintően közlekedjenek.
Címkék: 

A céges eladások javították a decemberi statisztikát

2016.01.04.
A személygépjárművek esetén ez a forgalomba helyezési mennyiség a tavaly decemberi számoknál 17%-kal magasabb. A kishaszongépjárművek esetén az előző év decemberi eredményeihez képest 16%-os növekedés történt. Decemberben a legsikeresebb autómárka (személyautó és összes haszongépjármű) a Ford volt, 1,406 darabszámmal, mellyel a hazai piac 14.3%-át sikerült lefednie a márkának. Ha csak a személyautók piacát nézzük, akkor az év utolsó hónapjának győztese az Opel 808 darabbal és 11,4%-os piaci részesedéssel. A második a Suzuki (742), a harmadik a Ford (716), akit a Škoda (599) és a Volkswagen (520 db) követ a toplistán. Modell szinten a legtöbb Suzuki Vitarából (485), Škoda Octaviából (368), Opel Astrából (256), Ford Focusból (225), Dacia Dusterből (214) és Opel Corsából (192) kelt el decemberben. A 3,5 tonna összsúlyt meg nem haladó kishaszon-járművek eladása terén a december a Fordnak kedvezett 259db-os Transit forgalombahelyezéssel, mögötte a Ford Ranger (181) és a FIAT Ducato (169), majd negyedik helyen a Renault Master 168db-bal. December hónapban a céges eladások tovább erősödtek, mely a kishaszon-járművek magas regisztrációjának is köszönhető. Az újautó forgalomba helyezések többsége céges (81%) míg a magán eladások a piac 19%-át teszik csak ki. - Tavaly összesen 103 ezer új járművet értékesítettek Magyarországon, ami 13,8 százalékos növekedés éves összevetésben, 2013-hoz viszonyítva pedig csaknem 40 százalékos bővülésnek felel meg - közölte a Magyar Lízingszövetség a Datahouse adatai alapján az MTI-vel. A járműeladások 40 százalékát finanszírozó lízingtársaságokat tömörítő szervezet arra számít, hogy az idén is nőhetnek az eladások a járműpiacon. Tavaly 77,2 ezer új személyautót adtak el a kereskedők, ez 2014-hez képest 14,3, 2013-hoz viszonyítva pedig 37,4 százalékos növekedés. A kisteherautókból 17,5 ezer fogyott, ami az előző évi adatot 9,9 százalékkal haladja meg - áll a közleményben. Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a tájékoztatásban kiemelte: fejlődésben van a válság során beszűkülő magyar járműpiac. Hozzátette: az eladások növekedésében tavaly szerepet játszottak a vállalkozások - részben a jegybanki hitelprogram segítségével megvalósított - vásárlásai.

Bevezették a Ferrari részvényeit a milánói tőzsdére

2016.01.04.
A tőzsdei jegyzés elindulásának tiszteletére a milánói tőzsde bejárata előtt felsorakoztak az Enzo Ferrari által 1947-ben alapított sportkocsigyár legismertebb modelljei, közöttük a legutolsóként született F12-es is. Sergio Marchionne a Ferrari és a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) elnöke "történelmi fejezetnek" nevezte a Ferrari tőzsdei bevezetését az olasz tőzsdére. Hangsúlyozta, hogy a Ferrari mostantól elvált a 2014-ben alakult FCA-tól és önálló piaci szereplővé vált. A Ferrari tíz százalékát a cégalapító Enzo fia, Piero Ferrari birtokolja, tíz százalék tavaly óta forog a New York-i tőzsdén, a maradék nyolcvan százalék eddig az FCA tulajdona volt. A Ferrari önálló tőzsdei jegyzése a luxusmárkának számító sportautógyár piaci erősítését szolgálja. A Ferrari önállósításával az FCA egyrészt el akarja különíteni ezt a márkát a konszern tömegtermékeitől, másrészt a bevételből támogatni akarja az Alfa Romeo, a Maserati és a Jeep márka felfuttatását. A Ferrari szándékosan korlátozza autógyártását, jelenleg évi 7 ezer darabra, de azt tervezi, hogy 2019-re 30 százalékkal, 9 ezerre emeli ezt a számot. A Ferrari bevétele az idei harmadik negyedévben 720-730 millió euró, nyeresége pedig 210-215 millió euró körül alakult. A tőzsdei jegyzés jelentőségét bizonyította, hogy a Ferrari milánói bemutatkozásán jelen volt Matteo Renzi olasz miniszterelnök, aki köszönetet mondott Sergio Marchionnénak az FCA-csoport olaszországi befektetéseiért. Matteo Renzi példaértékűnek tartotta, hogy a 2016-os olaszországi gazdasági esztendő éppen a Ferrari tőzsdei bevezetésével kezdődött és hasonló "szárnyalást" remélt az itáliai gazdasági élet többi ágazatától is.
Címkék: 

Az új Vitarával jelentősen növelte piaci részesedését a Suzuki

2016.01.04.
A Datahouse újautó-eladási statisztikái szerint 2015-ben Magyarországon 7500 Suzuki személygépkocsi talált gazdára, ami az összes forgalomba helyezett autó (77 ezer 171 db) 9,72 százaléka. Jóllehet csak március óta gyártják és forgalmazzák, a Vitara 19,14 százalékos piaci részesedéssel toronymagasan vezeti a sport-szabadidő (SUV) kategóriát. A modellből december 31-éig 3733-at helyeztek forgalomba. Kategóriaelső lett a Swift is a B szegmensben, 1955 darabos értékesítéssel, 17,27 százalékos piaci részt hasítva ki magának a kisautók között. Szépen teljesített a harmadik Esztergomban gyártott modell – az alsó középkategóriás S-CROSS gépkocsiból 1449 kelt el az év során, ami az ötödik helyet jelenti a C szegmensben –, továbbá a külföldön gyártott Celerio is, amely 194 eladott példánnyal 7,59 százalékos piaci részesedést ért el és második lett az A szegmensben. A márka a megelőző évhez képest belföldi eladásait 58 százalékkal, piaci részesedését 2,7 százalékkal növelte. A jó eredmények a Magyar Suzuki Zrt. értékelése szerint annak köszönhetők, hogy új modelljeivel a márka – amellett hogy sikerrel őrizte meg népszerűségét a magánvásárlók körében – a vállalati és állami beszerzésekben is erősíteni tudta pozícióit, vagyis bővítette flottaeladásait.
Címkék: 

Autólopás! KIJ-183 Toyota Corolla - szürke

2016.01.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KIJ-183 -Gyártmány: Toyota -Típus: COROLLA HATCHBACK 1.4 L -Gyártási év: 2006 -Motorszám: 1ND0288144 -Alvázszám: SB1KC28E20F033773 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2016 január 4 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Bácskai utca 3.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója