Megfrissült a Honda HR-V

2019.04.04.
A HR-V továbbra is az MPV-k (Multi PurposePehicle – többcélú jármű, egyterű) helykínálatával és sokoldalúságával büszkélkedhet, de még jobb menetteljesítmények jellemzik, és – csupa üzemanyag-hatékony erőforrást felsorakoztató – motorválasztéka is bővült. Az új HR-V nemcsak elegánsabb a korábbi generációknál, hanem a „Solid Wing Face” névre keresztelt, szárnyat idéző orr-résznek köszönhetően egyedibbé is vált. Magas építésével és különleges formavilágával masszív, erőteljes benyomást kelt, s egyértelműen látszik rajta, hogy biztonságos, megbízható és funkcionális. Belsőtere megdöbbentően tágas, a Honda által fejlesztett, innovatív MagicSeats Ülésrendszer pedig végtelenül sokoldalúvá és praktikussá varázsolja. Elsőrangú mivoltához a kabinban használt kiváló minőségű, kellemes tapintású anyagok is hozzájárulnak, csak úgy, mint a különleges hangulat, ami kellemessé, egyszersmind sportossá teszi az óriási utasteret. A 2019-es HR-V-hezerős és takarékos hajtóművet kínál a Honda. Az 1.5 i-VTEC benzines motorral felszerelt változat gyártása 2018 végén kezdődött, míg a nagyobb teljesítményű, szintén benzines 1.5 VTEC TURBO kivitelek 2019 tavaszán válnak elérhetővé.Akinek nincs kedve kapcsolgatni, a benzines egységekhez folyamatosan változó áttételű automatikus CVT nyomatékelosztót is kérhet.

A Puma a Ford új crossovere

2019.04.04.
A Puma az idei év végén kerül forgalomba, és kivételes kidolgozású, minőségi gyártásáról a romániai Ford Craiova összeszerelő üzem gondoskodik majd, amelybe a vállalat 2008 óta közel 1,5 milliárd eurót fektetett be. “Innovatív tervezése és csábító stílusa miatt úgy gondoljuk, hogy a Puma kifejezetten vonzó lesz az európai kompaktautó-vásárlók számára. Ha valaki olyan autóra vágyik, ami után péntek éjszaka megfordulnak az emberek, szombat délután pedig gond nélkül hazaviheti vele a lapra szerelt bútorokat, akkor az illető máris megtalálta a neki való modellt,” vélekedett Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke. “Mindent megtettünk azért, hogy megteremtsük a vásárlóink által elvárt progresszív és jellegzetes stílust, hogy beülhessenek eddigi legmutatósabb autójukba.” Már a Ford Puma első fotóján is jól láthatók a hatásos stíluselemek: a sárvédők tetejére épített, különleges fényszórók és a karosszéria atlétikus, csábító, lendületes vonalai, nem beszélve a kompakt crossover jellegzetes kiállásáról, amit hatásosan hangsúlyoz ki a magas üléshelyzet. A Puma vezetője mindig magabiztosan autózhat, és a csomagtér kategóriaelső, 456 literes kapacitásának köszönhetően sosem kell aggódnia, hogy minden poggyászát magával viheti-e. A Ford mérnökei széles körű felméréseket végeztek a vásárlók között, és ennek alapján tervezték meg a vevők elvárásait kielégítő – sőt túlszárnyaló –, rugalmasan alakítható csomagteret. A Puma innovatív hátsó tárolási megoldása mély, jól variálható csomagteret eredményez, amelyben állítva is kényelmesen elfér két golfzsák.  AFord EcoBoost Hybrid technológiája az optimális üzemanyag-fogyasztás* mellett is erőteljes, közvetlen gázreakciókat kínál; a Puma teljesítménye eléri a 155 lóerőt. A szíjhajtású, integrált indítómotor/generátor (BISG) képes elektromos árammá alakítani a fékezés és egyenletes sebességű haladás közben többnyire veszendőbe menő energiát; az így termelt áramot egy 48 voltos, léghűtésű lítium-ion akkumulátor tárolja. A BISG ugyanakkor elektromotorként is működik, zökkenőmentesen kapcsolódva be a hajtásba a csekély súrlódású, háromhengeres 1,0 literes EcoBoost belsőégésű motor mellett, felhasználva az akkumulátorban tárolt energiát. Ez mérsékli a benzinmotor terhelését – ezzel együtt pedig az üzemanyag-fogyasztást –, és javítja a hajtáslánc együttes nyomatékleadását, hogy az autó vezetése a lehető legélvezetesebb legyen. A Puma tovább gazdagítja a Ford folyamatosan bővülő európai SUV- és crossover-kínálatát, amelyben olyan modellek szerepelnek, mint a Fiesta Active, a Focus Active, az EcoSport, a Kuga, az Edge és a különleges “Go Further” rendezvényen tegnap először bemutatott, vadonatúj Explorer Plug-In Hybrid. Az SUV-modellek immár a Ford európai eladásainak több mint egyötödét teszik ki, és értékesítési eredményük több mint 19 százalékkal nőtt 2018-ban.

Egyél kevesebb húst, mentsd meg a Földet!

2019.04.04.
Ha a klímaváltozás elleni harc és a fenntartható jövő kerül szóba, akkor valószínűleg először pöfögő autókra és füstölgő gyárkéményekre gondolunk, nem a hasunkra. Pedig a változás egyik kulcsa az étrendünkben rejlik. A Föld 5 milliárd hektárnyi mezőgazdaságra hasznosított területének kétharmadát hús előállítására használjuk, beleértve a takarmánynövények termesztését is. Mivel a következő évtizedekben várhatóan növekedni fog a bolygó népessége, egyre több élelmiszerre lesz szükség, és a hús iránti kereslet is emelkedni fog. Főleg a fejlődő országokban, ugyanis egyre többen engedhetik majd meg maguknak a korábban luxusnak számító húst. Ezt viszont már jócskán túlmutat a Föld teherbírásán. Ha hirtelen senki sem enne húst és tejterméket, akkor több mint 75 százalékkal csökkenne a mezőgazdasági célú földhasználat a világban. Óriási területről van szó: akkoráról, mint az Egyesült Államok, Kína, az Európai Unió és Ausztrália együttvéve. Jelentősen, nagyjából 60 százalékkal visszaesne a mezőgazdasági termeléssel kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége is (aminek egy része a szarvasmarhák által kibocsátott metán gáz). De a húsfogyasztás nemcsak az ökológiai lábnyom és a károsanyag-kibocsátás miatt jelent óriási terhet a bolygónak, hanem a hatalmas vízfelhasználás miatt is. Ahhoz, hogy egy kilogramm marhahús az asztalunkra kerüljön, akár 15 ezer liter vizet is felhasználnak (ennek mennyisége földrajzilag eltérő). Ebben minden benne van: a takarmánynövények öntözése, az állatok itatása, a hús feldolgozása. A sertés-, illetve a csirkehús előállítása valamivel kevesebb, néhány ezer liter vizet igényel, de még ez is jóval több, mint a gabonafélék és a zöldségek előállításához szükséges vízmennyiség. Csak mértékkel! (forrás: metro.ca) Ha kevesebb húst eszünk, tehetünk a klímaváltozás, Földünk kizsákmányolása ellen. Azt persze túlzás lenne elvárni az emberektől, hogy holnaptól teljesen mondjanak le a húsról, és a szakemberek sem ebben látják a megoldást. Inkább abban, hogy apró változtatásokkal is nagyon sokat tehetünk. Mert ha lemondunk egy nagy szelet marhahúsról, az olyan, mintha 100 kilométerrel kevesebbet autóznánk. Ha nem szeretnél egy csapásra vegetáriánus lenni, ezekkel a módszerekkel csökkentheted a húsfogyasztásodat: Próbáld ki a húsmentes hétfőt, vagy nevezz ki egy napot (vagy napokat) a héten, amikor nem eszel húst. Fogyassz kisebb adag húst tartalmazó ételeket. Akár a kedvenc fogásaidat is elkészítheted ugyanúgy, de a húsadag legyen például a fele a megszokottnak. Hús helyett egyél magas fehérjetartalmú élelmiszereket. Ilyen a bab, a lencse vagy a csicseriborsó, de remek proteinforrás a magvak is, a dió, a mandula vagy a pisztácia. A klímaváltozás és a fenntarthatóság mellett a húsfogyasztás mérséklésének más indokai is lehetnek. Egyre többen etikai megfontolásból nem esznek állati eredetű élelmiszereket, a vegetáriánusok nem akarják, hogy miattuk állatok pusztuljanak el. De van a dolognak egészségügyi vetülete is: az Egészségügyi Világszervezet rákkal foglalkozó részlege szerint ugyanis a vörös húsok és a feldolgozott húsok növelhetik a rák kialakulásának kockázatát. Emiatt is ajánlott, hogy kevesebb hús és több zöldség, gyümölcs legyen az étrendünkben. A visszafogottabb húsfogyasztás azonban csak az egyik út. Ma már azt is megtehetjük, hogy „húsmentes húst”, vagyis az igazi hús állagát, ízét imitáló ételeket együnk. Egyre többen kísérleteznek azzal, hogy növényi alapanyagokból állítsanak elő szintetikus húst. A cégeket persze valószínűleg nem csak a bolygónk iránti aggodalom vezérli, a tisztán növényi alapú élelmiszerek egyre népszerűbbek, így jó üzlet is van benne. A műhúshoz főként szójából vagy borsóból nyernek ki fehérjét, majd azt keverik vízzel és más anyagokkal. Ezt a masszát aztán nagy nyomáson felmelegítik, és kialakul egy húsra emlékeztető anyag. A másik módszer sokkal futurisztikusabb: marhákból vett őssejtek segítségével tenyésztettek izomrostokat, majd az így kapott alapanyagot céklával színezték és fűszerekkel ízesítették. Állítólag az íze is meggyőző. Húsmentesen egészséges (forrás: chapelstreet) A hagyományos húsfogyasztás alternatívája lehet a rovarevés is, ami egyúttal a súlyosbodó élelmiszerhiányra is megoldást nyújthat. Miközben a Föld lakosságának negyede rendszeresen eszik valamilyen rovart, az európaiak jó részét viszolygással tölti el az ízeltlábú-menü. Pedig a rovarok kiváló fehérjeforrást jelentenek, több proteint tartalmaznak, mint a megszokott húsok. A rovarok tenyésztése kis helyen, egyszerűen megoldható, és jóval kisebb környezeti terheléssel jár. A rovarevés terén egyébként már Európában is vannak fejlemények: az Európai Bizottság több millió euróval támogatta a rovarok ehetőségét kutató projekteket, több étterem kínál ízeltlábúakból készült fogásokat, tavaly pedig az egyik brit élelmiszerlánc elkezdett rovarokat is árulni. Nyitókép: jacquieforde.com

5 tipp autója megfelelő tavaszi felkészítéséhez

2019.04.04.
„Hozzánk már március első napjaiban jöttek az ügyfelek, hogy le szeretnék cseréltetni a téli gumijaikat nyáriakra” – kezdte Papolczi István, Duna Autó Zrt. szakembere. „Személy szerint azonban azt tanácsoltam, hogy tartsák fent a téli abroncsokat még egy rövid ideig. A néhány évvel ezelőtti extrém eset után, március 15-e egy lélektani határ lett, amíg érdemes minimum kihúzni a kerékcsere idejét. Reggelente és esténként ugyanis lehűlhet annyira a hőmérséklet, amihez a téli gumi még mindig több biztonságot nyújthat, mint amennyi hátránya keletkezhet belőle az autósnak. Egy-egy tavaszi záporról, kiadósabb esőzésről – esetleg ad-hoc havazásról – nem is beszélve, amikor is a síkossá váló aszfalton csökkenhet autónk kontrollálhatósága, a féktáv pedig jelentősen megnövekedhet.” „Fontos azonban, hogy mindig az évszaknak megfelelő gumiabronccsal szereljük fel autónkat. Ha nyáron is a téli gumikat használjuk, akkor amellett, hogy gyorsabb kopnak el az abroncsaink, zajosabb gördülést, csökkent stabilitást, megnövekedett fékutat is eredményezhet. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy egy 100 km/h-ról történő vészfékezésnél a téli gumival szerelt gépjármű 6 méterrel később áll meg, mint a nyári gumival szerelt autó…” Ha pedig eljön a gumicsere ideje, érdemes pár kritériumot szem előtt tartani, mielőtt a következő szezont is megkezdenék az abroncsok. A használat mértéke, valamint a gumik kémiai összetételének változása egyaránt hatással van az abroncsok élettartamára. Papolczi István szerint nincs ökölszabály arra vonatkozóan, hogy a gyártástól számítva hány évig ajánlatos egy-egy garnitúrát használni, mert a kor miatti elhasználódásnak több befolyásoló tényezője van. De azért a 8-10 éves gumiabroncsok már cserére érettek. A gumik profilmélysége azonban pontosan meg tudja határozni, meddig autózhatunk biztonságosan az adott abroncsokkal – ez az érték a téliek esetében 4 mm, a nyáriaknál pedig 1,6 mm. Nem árt időnként ellenőrizni a gumik légnyomását, anyagát, valamint kopottságát is, de a márkaszervizek erre is ügyelnek a cserék, szervizek alkalmával. „Ha ki is húzzuk valameddig a nyári abroncsok cseréjét, a jövőre nézve tanácsos időben bejelenteni az autónkat a szervizbe, hogy biztosan legyen időpontunk, és akkor, amikor nekünk a legalkalmasabb” – tette hozzá a szakember. A Duna Autó munkatársai nem csak a cserében, de a tárolásban is segítséget tudnak nyújtani, ugyanis a cég gumihotel szolgáltatást is kínál ügyfeleinek.   Autónk rengeteg viszontagságon megy keresztül télen, így nem csak az abroncsok, hanem a kocsi egyéb alkatrészei, tartozékai is megérdemlik a tavaszi frissítést, takarítást. A Duna Autó Zrt. szakértői öt javaslatot fogalmaztak meg annak érdekében, hogy segítsenek meghosszabbítani ügyfeleik gépjárműveinek élettartamát.   Futómű és fékrendszer A szakszerű vizuális ellenőrzés és tisztítás mindenkor elengedhetetlen a futómű és a fékrendszer esetében is. Télen ugyanis az autó aktív biztonsági berendezései, az ASR és ESP rendszerek gyakoribb beavatkozása okán a fékbetétek, valamint a féktárcsák is nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, ezáltal jobban kopnak a többi évszakhoz képest. A folyamat során a fékalkatrészeket megszabadítják az olyan szennyeződésektől, mint a felrakódott só vagy a jégmentesítő anyagok. Klímaberendezés A légkondicionáló tisztítására, fertőtlenítésére azért van szükség, mert optimális környezetet biztosít a mikroorganizmusok, baktériumok elszaporodásához a nedves, nehezen hozzáférhető elemek miatt. Amennyiben a klímát fertőtlenítés nélkül kezdjük el használni, az utastérbe kerülve komolyabb egészségügyi problémákat is okozhatnak – a fejfájástól kezdve az allergián át a megbetegedésszerű tünetekig. Ezért a klímatisztításra évente legalább egy alkalommal szükség van, akárcsak a pollenszűrő cseréjére. Folyadékok A márkaszervizekben a különböző folyadékok ellenőrzésére, szükség szerinti utántöltésére, vagy cseréjére is nagy figyelmet fordítanak. Hiszen nem csak télen, hanem tavasszal is ugyanolyan fontos ellenőrizni a folyadékokat, beleértve a motorolaj szintet, ellenőrizni cseréjének esedékességét, a hűtőfolyadék szintjét, illetve annak fagyáspontját, a fékfolyadék mértékét és forráspontját, valamint ildomos átállni a nyári szélvédőmosó folyadékra. Karosszéria és alváz A só és egyéb kemikáliák a karosszérián és az alvázon is komoly károkat tud okozni. Nem megfelelő ellenőrzése, tisztítása esetén gyorsabb rozsdásodást idézhetnek elő. Annak ellenére is, hogy a mai korszerű autók alvázvédelme ellenáll a síkosság mentesítő anyagok agresszív rombolásának, célszerű egy alapos alvázmosást végeznünk a tél végeztével, továbbá ellenőrizni, hogy nem történt-e fizikai sérülés, elhasználódás a futómű-alkatrészekben, a kipufogórendszerben vagy az alvázon futó csövekben, vezetékekben. Szélvédő és ablaktörlő lapátok A felverődő kavicsok, egyéb repedések nagy károkat okozhatnak a szélvédőben, ezért érdemes ennek állapotát is időről időre ellenőrizni. Az ablaktörlő lapátokat pedig tanácsos évente cserélni, hogy mindig a maximális minőséget biztosítsák – ez különösen igaz a téli fokozott igénybevétel után, mivel a szélvédőre fagyott szennyeződések, illetve a téli szélvédőmosó alkoholtartalma miatt már kevésbé eredményes a törlési képességük. A márkaszervizekben nem is kérdés, hogy mindezeket a karbantartási munkákat megbízhatóan elvégzik autóján a tavaszi felkészítés során – akárcsak a Duna Autó 21 márkaszervizében.  

A Scania idén is várja a jelentkezőket a tavaly Young Professionals képzésére

2019.04.04.
A nappali tagozatos autószerelői és autótechnikai műszerész szakon 2019 szeptemberében végzős évfolyamba lépő tanulókat megcélzó program tervezetten 120 órás (háromhetente, szombatonként és a tanév végén egy intenzív hét), melynek elméleti és gyakorlati része a Fáy András Szakgimnáziumban zajlik, kiegészülve a tanuló lakóhelyéhez legközelebb eső szervizben folytatott szakmai gyakorlattal. A képzés ideje alatt – ahogyan az előző tanév során is – a tanulók megismerik a haszongépjárművek sajátosságait úgy mint a dízelmotorok felépítését, a tüzelőanyagellátó-rendszert, a légfékrendszert és a villamos hálózatot.      „A nagykanizsai Scania szervizben eltöltött pár hét után jött a nagyszerű lehetőség, hogy jelentkezhetek a Scania Young Professionals programba. Visszatekintve jó döntésnek tartom, hogy belevágtam a képzésbe, ugyanis szeretek tanulni. A kollégáim mindenben segítenek, a kérdéseimre hasznos és gyakorlatias válaszokat kapok.  A program első napján a biatorbágyi Scania szervizben tartották a megnyitót, ahol a tanulók találkozhattak az új típusú Scania vontatóval, és kitölthették az ismereteikre vonatkozó tesztet. Az elméleti képzést oktató budapesti Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki Szakgimnáziumban az oktatás elején az alapokat tanultuk meg, elindulva a motor működésétől, eljutva a Scania specifikus tananyagig.       Az elméleti oktatással párhuzamosan elkezdtük a gyakorlati képzést is a lakóhelyünkhöz legközelebb eső Scania márkaszervizben. Azt mondhatom, hogy mindegyik szerelési mechanizmust szeretem. Ha ki kellene emelni, hogy melyik tevékenység a legnehezebb, akkor a kuplung cserét említeném. Ez már bonyolultabb, ennek a menete sokkal összetettebb, mint más fázisoké. A Scaniánál értékelik a tanulókat, és megbecsülik a munkánkat” – így jellemezte a Scania tehergépjármű szerelői képzést Varga Szabolcs, a Scania Young Professionals program egyik diákja.   A programban részt vevők a Scania-szabványnak megfelelő professzionális képzésben vesznek részt, és lehetőséget kapnak a legújabb technológiával és professzionális Scania felszereléssel való munkavégzésre, illetve hosszú távon akár tanulmányúton is részt vehetnek a Scania külföldi szervizeiben.  Számos juttatás része a programnak, ideértve az anyagi támogatást ösztöndíj formájában, ami a tanulmányi eredménytől függően akár havi nettó 45 000 Ft is lehet a szervizben eltöltött gyakorlati időre vonatkozóan, vagy az étkezési hozzájárulást havi nettó 8 000 Ft értékben. A vidékről érkezőket az ingyenes budapesti kollégiumi elhelyezésen kívül utazási támogatással is segíti a Scania. A képzést sikeresen elvégzők lehetőséget kapnak a Scania magyarországi szervizhálózatában történő elhelyezkedésre.  A képzés részletes leírása és a jelentkezés menete a www.youngprofessionals.hu oldalon található. Az yps@scania.hu email címre küldött levélre a Scania Hungária Kft. Személyzeti osztálya válaszol.   

A megfelelő abroncstárolás baleseteket előzhet meg

2019.04.04.
Március végén és április elején a hőmérséklet már tartósan meghaladja a 7°C-t, ezért a magyar autósok többsége erre az időszakra időzíti a téli gumik nyárira való cseréjét. A Bridgestone korábbi felmérése szerint azonban a járművezetők 24%-a közlekedik téli gumikkal még a tavaszi időszak végén is, ami bár spórolás szempontjából jó megoldásnak tűnhet, a szakértők szerint azonban kifejezetten balesetveszélyes döntés. „A keményebb keverékből gyártott nyári gumihoz képest, a lágyabb téli gumi rosszul tűri a tavaszi-nyári időszakot. Az autónk féktávolsága 100 km/órás sebességről lefékezve akár 8-10 méterrel is hosszabb lehet, járművünk pedig akár 10%-kal is többet fogyaszthat, ezért a takarékossági tévhit is megdőlni látszik” – mondta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. személygépjármű-abroncs üzletág vezetője.. „Érdemes tehát mielőbb visszaszereltetni a nyári gumikat, de előtte mindenképpen ellenőriztessük az abroncsok állapotát, mert azokat akár tárolás közben is érheti károsodás. Fontos ugyancsak, hogy az ilyenkor lecserélt téli gumikat is megfelelően tároljuk, mert a használaton kívüli abroncsok helyes kezelésével és megfelelő tárolásával növelhető az élettartamuk és a teljesítményük, végső soron pedig biztonságosságuk” – tette hozzá a szakember. Nem csak a gumi összetétele és a profilmélység, de az abroncsok tárolási körülményei is jelentősen befolyásolják későbbi teljesítményüket. Az autógumik akkor tudják ellátni alapvető feladataikat, ha szakszerűen szerelik fel, cserélik és megfelelően tárolják őket. A gumihotel már Magyarországon is egyre népszerűbb, immár minden tizedik autós veszi igénybe a szolgáltatást. Ez főleg azoknak jó lehetőség, akik nem tudják az otthonukban megoldani a szakszerű tárolást. Azok számára viszont, akik otthon tárolják az abroncsaikat, a Bridgestone összeszedte a legfontosabb tudnivalókat. 3 jótanács a Bridgestone-tól az abroncsok helyes tárolásához 1., Biztosítsunk megfelelő tárolási körülményeket! Az abroncsokat -5 és 25°C közötti átlaghőmérsékleten, száraz és enyhén szellős helyen tároljuk. Ne legyenek kitéve közvetlen napfénynek és ózonsugárzásnak, mert ezek kedvezőtlen hatást gyakorolnak a gumi tartósságára. A gumikat kazánoktól és radiátoroktól, vagyis hőforrásoktól távol helyezzük el, lehetőleg olyan helyen, ahol a levegő páratartalma nem haladja meg a 70%-ot. 2., Felni nélküli abroncsokat ne tároljunk a szabadban! A szabadban vagy egymásra halmozva tárolt gumik könnyen deformálódhatnak, és menet közben az autó vibrációját idézhetik elő. Éppen ezért a felni nélküli abroncsokat vízszintesen helyezzük egymásra, ügyelve arra, hogy a rakás maximum 1,5 méter magas legyen, különben az abroncsok saját tömegük miatt deformálódhatnak. Az abroncsokat tárolhatjuk függőleges helyzetben, felállítva is. Ez esetben azonban egy-két havonta 90 fokkal forgassuk el őket, hogy megelőzzük az deformációt. 3., Tároljuk az abroncsokat felnin! Az abroncsokat lehetőleg felnire szerelve tároljuk. Ez esetben az abroncsok tetszőleges módon tárolhatóak, akár több abroncs is egymásra tehető, vízszintes tároláskor pedig nem szükséges rensszeresen forgatni őket. A következő gumicsere idején célszerű azonban az abroncsok nyomását ellenőrizni, amit persze a szakszervizben elvégeznek helyettünk.  

A Peugeot a legtisztább európai autómárka!

2019.04.04.
Tízévnyi folyamatos és intenzív csökkenés után 2017-ben stagnált, majd tavaly érezhetően növekedni kezdett az európai újautó-piac átlagos CO2-kibocsátása. A tendencia két fő oka: a dízel üzemű modellek iránti érdeklődés visszaesése, valamint a szabadidőjárművek egyre nagyobb arányú elterjedése. Tavaly a teljes európai forgalomnak már csak 36 százalékát tették ki a dízel üzemű személyautók, miközben a benzinmotoros modellek részaránya 57 százalékra nőtt, derül ki a JATO Dynamics elemzéséből.  Ami a crossoverek térnyerését illeti, tavaly 18 százalékkal növelték eladásaikat (5 335 370 darab) egy alapvetően mozdulatlan piacon, szinte pontosan megismételve 2017-es előretörésüket. Ez azt jelenti, hogy a 2017-es 29,4 százalékkal szemben ma már az újautó-eladások 37,2 százalékát adják a szabadidőjárművek – írja a JATO adataira hivatkozva az Automotive News Europe. Ez a trend a Peugeot eladásaiban is érvényesült: az európai piac negyedik legerősebb márkája az élmezőny legintenzívebb, 5 százalékos növekedését mutatta fel. Az eladásokban meghatározó szerepet játszott a 3008-as és 5008-as modellcsalád – előbbiből 25,6 százalékkal, utóbbiból 88 százalékkal többet adtak el, mint 2017-ben. Az, hogy a Peugeot ennek ellenére megőrizte 2017-es pozícióját, vagyis maradt a legkedvezőbb CO2-kibocsátású európai autógyártó (az összes eladott autó súlyozott átlaga 107,7 g/km volt), két tényezőnek tudható be. Egyrészt a márka legnépszerűbb típusa továbbra is a 208-as (235 357 darab, amelynek kínálatát különösen kis fogyasztású, tiszta üzemű modellváltozatok alkotják: a típus dízelmotorjai egytől egyig 95 g/km alatti CO2-kibocsátással büszkélkedhetnek, azaz már most teljesítik a 2021-től hatályos európai emissziós normát. A 100 lóerős 1.6 HDI erőforrás pedig 79 g/km átlagos CO2-kibocsátásával bevezetésekor a világ legtisztább üzemű belső égésű motorja volt. A másik ok szintén a dízelmotorokhoz kapcsolódik. A Német Autóklub, az ADAC tavaly nyári tesztje igazolta, hogy a modern, Euro 6d-TEMP besorolású dízelmotorok akár a benzinüzemű motoroknál is tisztább működésre képesek. Mivel pedig a tesztek tanulságát éppen egy Peugeot 308 SW HDi típussal demonstrálták, amelynek NOx-kibocsátása a legkíméletlenebb használati körülmények között is messze a megengedett határérték alatt maradt, a leginkább környezettudatos vásárlóknak sem volt okuk arra, hogy elforduljanak a francia márka dízelmotorjaitól. Emellett a szintén optimalizált fogyasztású benzinmotorok, valamint az új generációs modellek kisebb tömege és kedvezőbb aerodinamikai jellemzői ugyancsak kedvező irányban mozdították el a flotta átlagos CO2-kibocsátását. Ami pedig a 2019-es évet illeti, minden oka megvan a Peugeot-nak arra, hogy bízzon dobogós helyezésének megőrzésében. A márka legnépszerűbb típusai ugyanis egytől egyig különösen takarékos opciókkal gazdagodnak. Az új 508, valamint a 3008 2019 végétől már plug-in hibrid hajtáslánccal is megvásárolható majd, ezek átlagos CO2-kibocsátása rendkívül alacsony, akár 49 g/km lesz.   2020 januártól pedig már rendelhető az új generációs 208 tisztán elektromos változata, a 136 lóerős villanymotorral szerelt e-208, amely értelemszerűen zéró helyi károsanyag-kibocsátással, azaz 0 g/km CO2-emisszióval közlekedhet. Valós hatótávolsága emellett a mérések szerint eléri a 340 kilométert, azaz teljes használati értékű autóként ténylegesen hozzá tud járulni a városok (és a Peugeot járműflotta) átlagos CO2-kibocsátásának csökkentéséhez.  

Csökkent az eladott új autók száma az első negyedévben Csehországban

2019.04.03.
Az értékesített új autók között a legnagyobb, 34,5 százalékos arányban a hazai Skoda márka képviselteti magát, és 31 százalékkal, a családi (SUV) autók a legkeresettebbek. A benzines autók aránya öt százalékkal 70 százalékra emelkedett, míg a gázolajas motoroké négy százalékkal 28 százalékra esett vissza. A Skoda Auto az első három hónapban 20 586 kocsit adott el, kilenc százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év első negyedében. Hasonló mértékben csökkent az eladott Volkswagenek száma 5715-re, míg a román Dacia 4008 autót értékesített, ami két százalékos növekedés. Sorrendben a Hyundai és a Peugeot következik. Az új személygépkocsik 72 százalékát vállalatok, 28 százalékát magánszemélyek vették meg. A legkeresettebb model a Skoda Octavia (5533) volt. A PwC társaság elemzése szerint az idén 255 000 új személygépkocsi eladására lehet számítani Csehországban, ami tízezerrel kevesebb a korábbi becslésüknél. Éves összehasonlításban ez 2,5 százalékos csökkenést jelentene. Az elemzők ezt a gazdasági helyzet romlásával, a gazdasági növekedés tempójának csökkenésével magyarázzák. Josef Pokorny, az autóipari szövetség titkára szerint az eladott új személyautók száma még PwC becslésénél is alacsonyabb lehet az idén. MTI

BMW X4 M40i xDrive teszt: mit tud a csúcs benzines?

2019.04.03.
Hogy néz ki? A kupé szabadidő-autók reneszánszukat élik, a sort a BMW kezdte az X6-ossal, de ma már a legtöbb prémium és nem prémium márka kínál, vagy kínálni fog ilyen karosszériát, az autógyártók főként Kínában tarolnak vele. A BMW X4 formája az X6-osra hasonlít, a technikai alapokat pedig az X3 adja, de annál hosszabb és alacsonyabb. Alapfelszereltség a lamellás kuplungos automatikus összkerékhajtás (xDrive), a motorok a hármas szériából ismerősek. Mini X6, X3 kupé, megemelt 3-as GT: mindhárom BMW-hez hasonlít valamiben az X4, ami valójában nem más, mint divatterepjáró a szó szoros értelmében. Csomagtartója 525 literes, csak huszonöttel marad el a praktikusabb X3-astól. Ledöntött ülésekkel már 170 literes a hátránya (1430 liter). A BMW X4 hossza 4752 milliméter, 1938 milliméter széles és 1621 milliméter magas, tengelytávja 2864 milliméter. Megújulása nem látványos, de észrevehető, főleg a hokibotszerűen elnyújtott hátsó LED-es lámpáiról ismerszik meg a frissített verzió. Ezúttal sem fogunk vitát nyitni arról, mennyire ésszerű megemelt szabadidő-autóból kupét faragni, azaz az egyik oldalon megnyert helytöbbletet egy húzással lenyesni. Van ilyen és kész. Veszik, viszik, egészségükre! Persze, azt senki sem állítja, hogy pont ezek a típusok (lásd X4, Mercedes-Benz GLC Coupé, Audi Q4) lennének a családok nagy barátai. Elöl még csak-csak van tisztességes hely - ebben a tekintetben aligha különbözik a BMW X3-tól -, ám hátul, az egészen más tészta. A második sorban szűkös a helykínálat, a csomagtartó pedig kicsi, legalábbis 4,7 méter hosszú autókhoz képest. Hasznosságát rontja, hogy a nyílása keskeny és a küszöb magasan van. Golftáskákat és állószörf-deszkákat könnyebben szállítunk bennünk, mint hűtőszekrényt, vagy ikeás bútorokat. Szerencsére alapáron ad parkolási segítséget, a tolatókamera feláras. Nem szerzünk új barátokat a hátsó ülésekkel, a bejutás nehézkes, a keskeny nyílás, a lapos tetővonal, az emelt ülés és a magas küszöb nem jó kombináció. Az üléseket keményre tömték, nem annyira vendégmarasztalók, mint az elsők. Az ültetés és az M kiegészítők révén ez a kocsi inkább néz ki egy megemelt ötajtós kupénak, mintsem szabadidő-autónak, azaz SUV-nak. Pedig az a javából, a sportosabbik fajta... Amilyen jól néz ki kívülről, olyan kellemes belülről a kocsi, a bőrök és a puha műanyagok tapintása mennyei, az illatok barátságosak, a technika tanulható, tele van okosságokkal a kocsi. Látványos a színes vetített kijelző, amely a navigáció, a vészhelyzetek, a gyalogosfelismerő és a távtartós tempomat jelzéseit is a szemünk elé közvetíti. Nem maradunk le semmiről, nekünk csak az utat kell figyelnünk, a sebességhatárok is megjelennek a látómezőnkben. A digitális műszerfal továbbra is a vezetőre összpontosít, a vezetési élményről pedig újratervezett sportülések és vaskos térdvédő párnák gondoskodnak. Az X3-asnál 2 centivel lejjebb kerülő ülésből elfogadható a kilátás, elöl zavaró a púposodó orr, a hátsó szűk ablakon viszont nem sokat észlelünk a mögöttes világból. Minden másra ott a tolatókamera. A 3D-ben a környezetet kirajzoló parkolóasszisztens felára közel 350 ezer forint, de megéri, ha nem akarjuk lekoccolni a szép kocsit. Van parasztvakító gesztusvezérlés is, amellyel zeneszámokat tudunk váltani, a tolatókamera nézetét tudjuk változtatni és körkörös ujjmozdulatokkal növelhetjük és csökkenthetjük a hifi hangerejét. Hogy megy? Egy tisztességes prémium autóban legalább hathengeres motor lakozik - ez a megállapítás még ma is érvényes, bármilyen erősek is a három- és négyhengeres motorok. A háromliteres sorhatos a két turbóval minden örömről gondoskodik, amit egy ember autóban átélhet. Farolás az persze szinte kizárt, az xDrive annyira nem megengedő, hogy keresztben autózhassunk (csakis kikapcsolt kipörgésgátlóval lehetséges), cserébe úgy ad közel 4,8 másodperces gyorsulási élményt, hogy a csikorgó fékezésig fajuló lassítás adja a másikat. A hangélmény visszafogott, V8-ast akartak imitálni, de nem sikerült, sokkal inkább tompa V6 reszelés hallatszik a kidörgőkből és a hangrendszerből egyaránt, szépnek és kívánatosnak sem mondanám, az előd röfögő, ropogó karakterét elfojtották. Lóerőből 354 van, a nyomaték 500 Nm, ilyen adatokkal pár évvel ezelőtt egy M3-as is elégedett lett volna, hát még a sofőrje. Milyen vezetni? Az új X4 megkapta az új adaptív menetmódot is, ha azt választjuk, izgalmas lesz az utunk, de ha a Mátrában mi szeretnénk irányítani, akkor a sport menetmódot kell kapcsolnunk, a váltófülekkel pedig illik a váltogatni a fokozatokat. Nagyot akkor sem megyünk, a harmadik kanyarban előttünk igyekszik egy Punto, amit egészen Gyöngyösig követhetünk. Ilyenkor megfigyelhetjük, hogyan alkalmazkodik a takarékos tempóhoz az adaptív menetmód, vagy kapcsolhatjuk mi magunk az eco pro üzemmódot, amellyel sok-sok fogyasztásmentes, motorfékes kilométert gyűjtögethetünk. A kormányzás a sportos közvetlenségtől messze van, érezni rajta a szabadidő-autós jelleget és a magas építésmódot, ugyanakkor, ha szabadidő-autóként tekintünk rá, parádésan irányítható. Futóműve atombiztos, úgy megy át mindenen, mint egy tank, egyben kényelmes és csendes, mintha nem is 20-as kerekekkel hajtanám. Kapunk bőséggel visszajelzést az útról, ám ezek nagyrésze steril és mesterkélt, programozott, előre megírt visszacsatolás, néha olyan érzésünk támad, mintha szimulátorban ülnénk, elszakadva a valóságtól. Még a félelemérzetünk sem a sajátunk, az is csak a túl tökéletes szerkezet tudati kivetítése. Kicsit több esendőséget, könyörületességet, bűnbánatot, esdeklést, bocsánatot várnék ettől az autótól. Így túl tökéletes, egymaga a tömör gyönyör és a könyörtelen erőszak, nincs benne érzelem, csak a nyers vadság. Olyan, mint a Homár című filmben a szívtelen, érzelemmentes nő: meg lehet vele próbálni együtt élni, de ki fog derülni, hogy hazudunk. Vagy az autó hazudik, vagy mi hazudunk neki. Ennek a kapcsolatnak a hazugság az átka. Azt hazudja, hogy ez sportautó, de sokkal több annál. Nem büntet, megcsinálja, amit kérünk, sosem vár magyarázatot. Ha már elhisszük magunkról, mert az X4 M40i elhiteti, hogy tudunk vezetni, érdemes picit lassítani. Én ezt tettem... A ZF nyolcfokozatú automatájáról már többször zengtünk ódákat, maradjunk annyiban, hibátlan a BMW X4 M40i-ben is. Szuverén, gyorsan kapcsol és csak akkor, amikor tényleg szükséges, de a váltófülekkel irányítva még precízebb a kapcsolási program. Magasan ülünk, majdnem egy X6-os nyergében érezzük magunkat. Tetszett a vezetése, az xDrive mindig résen van, stabil, kizárt, hogy kibillentsük egyensúlyából. A vezetéstámogató rendszerek diszkrétek, nem avatkoznak bele a vezetésbe, csak halkan, távolról jelzik, ha véleményük van. A főnökök mi vagyunk. Terepre nem ajánlott. Mennyibe kerül? Ha a vágyott autónkon bármilyen értelemben is szerepel az M betű, biztosak lehetünk benne, hogy drága lesz. Az X4 eleve drága műfaj, az M40i változatért pedig legalább 21,1 millió forintot, egy szigetszentmiklósi kis lakás árát le kell szurkolnunk. A tesztelt, kifogástalanul felszerelt tesztautóért ennél jóval többet, 28,3 millió forintot, azaz egy csepeli lakás árát kérik el. Nem beszéltem a fogyasztásról. Arról nem is akarok. Maradjunk annyiban, szereti a benzint, 11,6 liter alá (100 kilométerenként) nem fértem be vele még télies körülmények között sem. Viszont minden percét élveztem a pazarlásnak. Kép és szöveg: Biró Csongor

Egységesítené a járművek közötti kommunikációs csatornát a Bosch

2019.04.03.
Napjainkban nem lelhető fel egységes alap a járművek közötti kommunikációban. A kínai és az európai piacok is eltérő technológiát használnak, keleten a Cellular-V2X (C-V2X) a nyerő, míg Európában és az USA-ban egyre inkább hajlanak a DSRC és az ITS-G5 kiegészítéssel ellátott C-V2X felé. A Bosch univerzális egysége közös alapra hozná az eltérő alapokat használó kommunikációt. A Veniam nevű startuptól származó szoftver végzi a felügyeletet, és ez felel a folyamatos és zökkenőmentes kapcsolatért. A feladat összességében nem kicsi, hiszen elengedhetetlen a gyors és pontos adatátvitel – különösen a biztonságreleváns területeken. Azonban a Bosch révén drámaian megnő a járművek adatfeldolgozó kapacitása, hozzájárulva a még biztonságosabb közlekedéshez.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója