A Rába az I. Fenntartható Mobilitás és Közlekedési Szimpóziumon

2024.10.21.
Fotó: Facebook/Rába A konferencián a Rába Jármű Kft. képviseletében Fiausch Ádám tartott előadást a kerékagyi bolygóművek megmunkálási hibáiról, azok hatásairól és összefüggéseiről a fogaskerekek élettartamának tekintetében. A Széchenyi István Egyetemmel már régóta fennálló szoros kapcsolat révén közösen dolgozunk azon, hogy a jövő mérnökeinek és szakembereinek képzése mellett a legkorszerűbb tudás és technológiák elérhetővé váljanak. A Rába elkötelezett az egyetemmel való tudásmegosztás és az innováció mellett, hiszen ezek alapozzák meg a fenntartható hazai gépjárműipar jövőjét - fogalmaznak.  

Ezért akar egyre kevesebb osztrák elektromos autót

2024.10.21.
Ez derül ki az EY könyvvizsgáló és tanácsadó szervezet aktuális felméréséből. Jelenleg többen szeretnének új autót vásárolni, mint a közelmúltban. A megkérdezettek 28 százaléka tervez jármű vásárlást a következő két éven belül – tavaly még csak az emberek 22 százaléka. A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. A tisztán elektromos járművek iránti érdeklődés egy év alatt több mint felére, 23-ról 12 százalékra esett vissza. De a hibrid járművek vásárlása iránti érdeklődés is jelentősen visszaesett: 17 százalékról 8 százalékra. A konnektorról tölthető hibridek iránti érdeklődés azonban masszívan megnőtt: míg tavaly csak a megkérdezettek 7 százalékát érdekelték, mára már 19 százalékuk lelkesedik értük. „Az elektromos autók iránti érdeklődés alapvetően fennáll, de a hatótávolsággal vagy a folyamatos üzemeltetés költségeivel kapcsolatos nyitott kérdések továbbra is sok osztrákot foglalkoztatnak” – mondja Axel Preiss, az EY-től. „E piaci szegmens regisztrációs számai jelenleg ennek megfelelően alakulnak, és a megkérdezettek 21 százalékánál a töltési infrastruktúra hiánya jelenleg az elektromos autó vásárlása ellen szól. Az elektromos autók vásárlása iránt érdeklődők mindössze 40 százalékával és az elektromos mobilitás iránti szkepticizmussal Ausztria az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtó nemzetközi viszonylatban: csak az USA-ban (34 százalék) és Csehországban (27 százalék) alacsonyabb az érdeklődés az EY szerint. De a Németországban tapasztalható érdeklődés is elmarad az európai átlagtól. Az elektromos autók iránt a legnagyobb érdeklődés Kínában, 79 százalékos, ezt követi Szingapúr és Thaiföld (73 százalék). Európában Norvégia 72 százalékkal emelkedik ki. A felmérésben 28 ország több mint 19 000 fogyasztóját – ebből 500-at Ausztriában – kérdezték meg az EY Mobility Consumer Index alapján.  

Egyesült Államok Nagydíja - Kettős Ferrari-siker Leclerc vezérletével

2024.10.20.
A 27 éves Leclerc-nek ez az idei harmadik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme, az austini pályán most először diadalmaskodott. Leclerc mögött csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. végzett másodikként, míg a dobogó alsó fokára a negyedik vb-címére hajtó Verstappen állhatott fel, miután az őt négy és fél körrel a vége előtt megelőző Norrist öt másodperces időbüntetéssel sújtották, mert szabálytalannak ítélték a manőverét. A rajtnál a pole pozícióból startolt Norris és a mellőle indult Verstappen azonnal összecsapott egymással a vezetésért, de az első kanyarba egymás mellett fordultak be, kicsivel mindketten szélesebben kanyarodtak a kelleténél, ezt pedig Leclerc kihasználta. A monacói a negyedik pozícióból startolt és a Norris-Verstappen csatát a maga javára fordítva az első kanyar után máris az élre állt. Csapattársa, Sainz is profitált valamennyit a vb-címre esélyesek egymás elleni küzdelméből, a legnagyobbat pedig Norris veszítette, ő negyediknek esett vissza. Kisvártatva Lewis Hamilton (Mercedes) kicsúszása miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely aztán néhány kör után elengedte a mezőnyt. Ekkor Leclerc, Verstappen, Sainz, Norris volt az első négy sorrendje. Az élen Leclerc nagyon magabiztos volt, húsz kör után már több mint nyolc másodperccel vezetett Verstappen előtt. A kerékcserék sorát az élmezőnyből Sainz kezdte meg a 22. körben, aztán Verstappen kapott friss abroncsokat a 26., majd Leclerc a 27. körben. Norrist a McLaren csak a 32. körben hívta ki a boxba, így a brit versenyző a kerékcserék után a negyedik helyen száguldott és valamivel frissebb gumijaival üldözőbe vehette Verstappent. A holland címvédő ugyanis Sainz mögé tért vissza a pályára saját kerékcseréje után, és nem is tudta megszorongatni a Ferrari spanyol versenyzőjét. A hajrában Norris és Verstappen csaknem tíz körön át tartó, óriási csatát vívott, végül a britnek négy és fél körrel a leintés előtt sikerült megelőznie a riválist és feljönnie harmadiknak. Verstappen azonnal jelentette a csapatrádión, hogy riválisa úgy előzte meg, hogy közben elhagyta a pályát. Norris a saját igazát bizonygatta, mondván, nem tudott volna másképp elmenni a holland mellett. A versenybíróság végül közvetlenül a leintés előtt büntette meg Norrist, akinek így nem sikerült pontokat hoznia az összetettbeli éllovason. A vb a jövő hétvégén folytatódik a Mexikói Nagydíjjal, Mexikóvárosban. MTI - Nyitókép: MTI archív  

700 kilométeres hatótávot ígér a nagy akkus Opel Grandland

2024.10.20.
Az új Opel Grandland világpremierjét Eisenachban rendezték idén tavasszal, a nagyközönség pedig a rüsselsheimi autógyártás 125. évfordulójára rendezett ünnepségeken láthatta először közelről. Az új Grandland az Opel első modellje a kifejezetten akkumulátoros-elektromos hajtásra tervezett STLA Medium padlólemezen. A hamarosan elérhető nagyobb, nettó 97 kWh kapacitású akkuval az újdonság akár 700 kilométeres hatótávolságra is képes egyetlen feltöltéssel. Ami a Grandland valamennyi változatában közös: innovatív technológiákat kínálnak, okos, fenntartható megoldásokkal és látványos megjelenéssel (3D Vizor, megvilágított Blitz embléma). Különleges, Experimental nevű tanulmányával az Opel megmutatta merre tart. Az új Grandland az Experimental számos látványelemét is magán viseli. Stílusos és dinamikus, tágas és sokoldalú, ugyanakkor hajtásláncainak kínálata villamosított – ez az új Opel Grandland. A 3D kialakítású Vizor, a megvilágított Blitz logóval az orr közepén, vonzza a tekinteteket. Az állandó megvilágítású hátsó “OPEL” felirat szintén határozott formai állásfoglalás. A látványelemek kiemelik a legnagyobb Opel SUV formáit és hangsúlyossá teszik megjelenését. Az új Grandland 4.65 méter hosszú,1.93 méter széles és 1.66 méter magas. Így az újdonság 173 milliméterrel hosszabb, 36-tal magasabb és 49-cel szélesebb is elődjénél. A többlet az utasok és a szállítható csomagok terét növeli. A 2.795 méteres tengelytáv szintén a tágas utastér záloga, hiszen így a hátsó utasok lábtere 20 milliméterrel nagyobb, mint az elődmodellben volt. a hátsó üléssor 40:20:40 arányban osztottan dönthető előre, ezzel a csomagtér akár egészen 1,645 literig bővíthető. Az utastérben a finoman a vezető felé fordított 10, vagy 16 colos képátlójú középkonzoli képernyő és a magas középkonzol teremt sportos hangulatot. A vezető előtti széles és teljesen digitális kijelző minden fontos információt megmutat, de ezzel nem terheli túl a sofőrt, így ő minden helyzetben élvezheti a vezetést. Az Intelli-HUD head-up kijelzővel még a tekintetét sem kell levennie az útról. A kapcsolható Pure Mode-ban a vezetői képernyő, a head-up kijelző és a középkonzoli monitor információtartalma is minimálisra csökken, így kellemesebb az éjszakai, vagy a nagysebességű vezetés. Ahogy az az Opelnél már hagyomány, a leggyakrabban használt funkciók – ilyen például a légkondicionáló – a néhány fizikai gomb használatával is szabályozhatók. A kényelmes ülések oldalpárnái külön-külön állíthatók, az első üléseket az AGR (Egészséges Hát Munkacsoport) is minősítette, és az Intelli-Seat is alapáron jár hozzájuk. Igazi “Greenovation” (zöld innováció): a belső tér minden burkolata és kárpiteleme tartalmaz újrahasznosított anyagokat. Az olyan praktikus kiegészítők, mint például a felszereltségtől függően alapáras új Pixel Box, még kényelmesebbé teszik az utazásokat. Ez az áttetsző üvegből készített, szövetburkolatú tárolóelem, azon túl, hogy kifejezetten funkcionális, az utastér fontos látványeleme is. Az üveg mögött vezeték nélküli telefontöltő is található, így az okoskészülékek mindig kényelmesen és biztonságosan tölthetők, és azzal, hogy közben láthatók is, kisebb eséllyel felejtjük őket az autóban kiszálláskor. A Grandland utastere tele van okosan kialakított tárolóhelyekkel. Ilyenek az első üléstámlák telefontároló zsebei és a középkonzol alatti, 12 V-os csatlakozóval felszerelt nagy üreg is. Az új Grandland vezetéstámogató rendszereinek listája kimondottan hosszú. Megtalálható rajta a Stop & Go rendszerrel is kiegészített adaptív sebességtartó, a kiterjesztett jelzőtábla felismerő, az intelligens sebességszabályozó, és az automatikus baleseti vészfékezés funkció is. A parkolásokat az első-hátsó parkolóradar és az automatikus tisztítórendszerrel is felszerelt tolatókamera, vagy a 360 fokos Intelli-Vision kamerarendszer teszi könnyűvé. A vakításmentes Intelli-Lux HD fényszórók, amelyek az új Grandland-ben jelennek meg először, több mint 50,000 fényvető elemmel teszik biztonságosabbá az éjszakai autózást. Az Opel “Greenovation” (zöld innováció) fontos eleme az újrahasznosított anyagok használata az utastérben. Ezen kívül a karosszériáról teljesen elhagyták a krómozott felületeket, és persze ott vannak a tiszta üzemű és takarékos villamosított hajtásláncok is. Mindez nem csak a környezetnek tesz jót, a vezetési jellemzőkre és a menettulajdonságokra is jótékonyan hat. Az új Grandland az Opel első modellje a Stellantis kimondottan akkus-elektromos hajtások befogadására tervezett STLA Medium padlólemezén. Az új Grandland Electric, (induló ára 46,750 euró, 73 kWh-s nettó kapacitású akkumulátorral), akár 523 kilométer megtételére is képes (WLTP1) egyetlen feltöltéssel. Az 1000 eurós felárral elérhető 82 kWh-s akkumulátorral a hatótáv 582 km-re nő (WLTP1). A még nagyobb, nettó 97 kWh-s telep is hamarosan megjelenik a kínálatban, ezzel a lokálisan emissziómentes hatótávolság a 700 kilométert is elérheti (WLTP1). Az új Grandland Electric akkumulátora, 160 kW teljesítményű egyenáramú gyorstöltéssel akár kevesebb, mint fél óra alatt is 80%-ig telíthető. A választható hajtásláncok listáján 48 V-os könnyűhibrid is szerepel, 1.2 literes turbós benzinmotorral (100 kW, 136 LE) és 21 kW (28 LE) teljesítményű villanymotorral. A sebességváltó hatfokozatú duplakuplungos automata (induló ár 36,400 euró). A plug-in hibrid kombinált rendszerteljesítménye 143 kW (195 LE) forgatónyomatéki csúcsa 350 Nm (40,150 euró). Az új Opel Grandland “Edition” és “GS” felszereltséggel lesz elérhető, a vásárlók “Comfort” és “Tech” csomagot is választhatnak autójukhoz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Hiányzott egy csavar a hátsó futóműből

2024.10.20.
Mostanában tudatosan azokat az autókat hozom a Mesél a szakértő rovatba, amelyek nagyjából megfelelnek a hazai átlagos autóvásárló anyagi lehetőségeinek. Most egy olyan autót vizsgáltunk át még vásárlás előtt, ami 14 éves, 150 ezret futott és 2,5 millió forintba került. Inkább a beltér mutatja az eltelt időt Nagyon sok esetben a megkímélt utastér mellett itt-ott behorpadt, fénysérült elemeket találunk az autókon, de ennél a Ford C-Max-nál éppen fordítva volt. Inkább az utastér elemei fáradtak meg, és a karosszéria tartotta már jobban. A kormány megkopott, a vezetőülés háttámla állító karja letörött. Vannak még makacs foltok a vezetőülés háttámláján, pedig jól látszik, hogy alaposan kitisztították az autót. A kalaptartó a sajnos nagyon gyakori és annál idegesítőbb sérülést szenvedte el, eltörött. És nehéz lesz bontottat is találni, mert azok is eltörtek már. A karosszériája valahogyan nagyon jó állapotban maradt az évek során. Mondjuk, ha egy ilyen korú kocsi motorház fedele nem kavicsos, arról azonnal tudható, hogy javították, ezt mutatta a műszer is: 230 és 390 mikron között mozogtak a rétegvastagsági adatok. Azért az látszik, hogy ez nem csak a kavicsnyomok miatt fújták, de túl nagy hiszti nem lehetett a jármű elején. A bal hátsó lámpatest csomagtér ajtóban lévő része belülről volt párás, ezt még a vizes autón is érdemes észre venni. Rövid távon ez nem fog problémát okozni, de a tartós nedvesség kikezdheti az elektromos csatlakozásokat. Elöl a lökhárító alsó díszrácsa volt megrepedve mindkét oldalon. Ez csak esztétikai sérülés, szerencsére túl nagy műszaki kockázatot nem hordoz. A hátsó vészhárító és a csomagtér ajtó 2-2 kisebb fénysérülést hordozott, de a többi elem nagyon szép állapotban volt, a legtöbb helyen eredeti gyári fényezéssel. Motor-váltó A 116 lóerős 1.6 Ti-VCT motort sokan szeretik, mert szívó benzines létére van változtatható szelepvezérlése és MPI (Multi Point Injection) befecskendezése van. Ezért teljesítményéhez mért fogyasztása remek és kokszolódásra nem hajlamos. Szíjas vezérlésű motor, ahol 100.000 km-ként vagy nyolcévente kell cserélni a vezérléselemeket. Ezt Németországban, az autó előző hazájában remélhetőleg megcsináltatta a gondos gazda, de mivel nincs 100%-os bizonyosság, érdemes tiszta lappal indulni, és megcsináltatni, ami gyári alkatrészekkel és mondjuk nettó 18.000 Ft-os szerviz óradíjjal számolva nagyjából 200.000 Ft-ba kerül, emellé jön persze a rendszer olaj- és szűrőcsere, de így 300 ezer alatt maradunk a kötelező mutatványokat illetően. A motoron nem csüng kettőstömegű lendítőkerék, úgyhogy ezért nem kell aggódnunk. A kuplung jó helyen fog, a váltó kapcsolatható, röviden szólva, minden rendben. A kipufogórendszerben egyedül a hátsó dob mutat némi felületi korróziót, de ez még nagyon sokáig el fog menni. Német korrózió Az Ausztriából és Németországból érkező, korosodó járművek az ottani téli útkezelési anyagok miatt hajlamosak a rozsdásodásra. Vannak típusok, amelyek jobban, ld. Mazda Ausztriából cikkünket, és vannak, amelyek kevésbé, de egyik sem ússza meg szárazon. Ha az alváz nem is, de a futóelemek, amelyek aztán tényleg nagyon ki vannak téve az sónedves utak viszontagságainak mindenképpen barnulni kezdenek. Ha bekutattunk a C-Max egy-egy kényesebb helyére, máris láthatjuk, hogy itt is dolgozik a vasoxid. Elsőként a motorház fedél belső felének hegesztési pontjait mondanám, mutatok is egy képet róla. De nézzük meg az első fék porvédő lemezét, vagy kicsit mélyebbre tekintve a lengéscsillapítót, vagy a rugótányérokat. Mindenhol jól látható, hogy felütötte a fejét a rozsda. Ez persze az esetek túlnyomó többségében, csak látványra szörnyű, veszélyt önmagában még nem hordoz. Importálás után alvázvédelem Szerencsére, ahol ezt a kocsit vizsgáltuk, volt egy rámpa, ahová fel lehet állni a kocsival és így jobb betekintés kínálkozik a jármű alsó részére. Itt azonnal szembe tűnt, hogy a futómű alkatrészeken viszonylag friss felhordású alvázvédő szer van. A munka elég tisztességesnek tűnt elsőre, mert nincs minden összefröcskölve, látszik, hogy szétszedték a futóművel a kezelés előtt. Éppen ez okozott egy maradó hiányosságot, ugyanis a hátsó stabilizátor rúd jobboldali bekötő csavarját elfelejtették visszatenni. Ez azért hordoz magában némi balesetveszélyt, mert egy élesebb kanyarban esetleg leeshetünk vele az útról. Megvette az ügyfél Ha ez a szerelési baki nem derül ki egy vásárlás előtti vizsgálaton, és ne adj Isten, bekövetkezik egy baleset (most a következményekkel ne is törődjünk) majd valaki kimutatja, hogy nincs benne egy csavar a futóműben, ki lesz a felelős? Szerencsére ez itt megoldódott, a honosítás meg is kezdődött és a vevőnek a lelkére kötöttük, hogy ezt a csavart rakassa vissza mielőtt átvenné az autót.

Cigire gyújtott az utastérben és felrobbant az autó

2024.10.20.
Nardò község az olasz csizma sarkában helyezkedik el. Itt történt az alábbi hajmeresztő eset. Egy Fiat Panda lett a lángok martaléka, amikor utasa, egy 20 éves férfi beült és cigarettára gyújtott. Az autó teljesen megsemmisült, a fiatalember másodfokú égési sérüléseket szenvedett az arcán és a fejbőrén. A Panda LPG-s autó volt, ami nem ritka Olaszországban, itt egyre többen alakíttatják át gázosra az autóikat, a magas üzemanyag-költségek miatt és az állam ehhez jelentős ösztönzőt is nyújt. (Az átszerelés költsége átlagosan 1200 euro, ehhez 400 euro támogatás igényelhető.) Az alábbi táblázatban az Itáliában aktuális üzemanyag-árakat tüntettük fel, régiónként és kutanként persze vannak eltérések, de a nagyságrendbeli különbségek jól érzékelhetőek. Üzemanyag típusa Ár (euro) Gázolaj 1.638 Benzin 1.785 LPG 0.688 Az LPG (Liquefied Petroleum Gas) tiszta, sokoldalú és biztonságos üzemanyag, de a metán nagyon gyúlékony, tehát különösen fontos a biztonsági előírások betartása és az üzem rendszeres felülvizsgálata. A szóban forgó Fiat Panda majdnem tragédiával végződő robbanását a korai rekonstrukciók szerint gázszivárgás okozta. Az autót (már, ami maradt belőle) lefoglalták, hogy lehetővé tegyék a további vizsgálatokat, azzal a céllal, hogy pontosan tisztázzák az esemény dinamikáját. Az ilyen típusú balesetek viszonylag ritkák, de jelentős kockázatot jelentenek, ha meghibásodások fordulnak elő vagy ha a biztonsági szabályokat nem tartják be. Az autókban az LPG-t hengerekben tárolják, amelyek a csomagtérben vagy a pótkerék helyén helyezkednek el. A palackokat 4 évente rendszeresen felül kell vizsgálni és azokat a forgalmi engedélyen feltüntetett határidőn belül ki kell cserélni. Az epizód azt mutatja, hogy nemcsak az elektromos járművek, hanem a hagyományos vagy alternatív üzemanyagokkal működtetett járművek is potenciális veszélyeket jelenthetnek, ha nem figyelnek a karbantartásukra. Forrás: autoappassionati.it
Címkék: 

Ogier állt az élre szombaton a Közép-Európa-ralin

2024.10.20.
A belga szinte tökéletesen kezdett, 6,4 másodperccel vezetett a péntek után. Szombaton azonban - a szezon utolsó előtti fordulójának utolsó előtti napján - egy percen belül nem egy, hanem kétszer csúszott le a nedves fűre. Alighogy visszatért az aszfaltra az első megpördülésből a Beyond Borders szakaszon, Neuville ismét a füvön találta magát. A második kicsúszás különösen sok időbe került, mivel a Hyundai i20 N Rally1 Hybrid nehezen tudott kijönni egy betonozott vízelvezető árokból. Neuville ekkor közel 40 másodpercet veszített.   A belga hibáit kihasználva a Toyota sztárja, Sébastien Ogier vette át a vezetést péntek reggel óta először, de Ott Tänak a nyolcszoros világbajnok nyomában volt. „Elégedett vagyok a napommal. Végig nagyon szoros volt a küzdelem. A körülmények trükkösek voltak ma reggel, de elég egyenletes teljesítményt nyújtottunk. Ott nagyon gyors volt a nyitószakaszon reggel és délután is, és erre reagálnunk kellett, különösen ma délután, hogy visszaszerezzük az előnyünket. Az utolsó két szakaszon megpróbáltuk még jobban nyomni, de öt másodperc nem olyan nagy előny, így holnap is ugyanilyen megközelítésre lesz szükségünk. Eddig ez egy jó hétvége volt, és az autó jól működik, figyelembe véve, hogy ez az első aszfaltos ralink hat hónap óta. Ezekkel a helyezésekkel a szombati nap után felzárkózunk a gyártók bajnokságában, és holnap megpróbálunk újabb pontokat szerezni” – nyilatkozta Ogier szombat este. Tänak, aki a nap első szakasza után rövid ideig vezetett Ogier előtt, két gyorsaságit nyert meg Ogier hármával szemben. Az észt 5,2 másodperccel van lemaradva a francia mögött a vasárnapi négyszakaszos finálé előtt. A mai nap eseményei egyre valószínűbbé tették, hogy a bajnokság sorsa csak a jövő hónapban a Japán-ralin dől majd el. A szombati ideiglenes pontok alapján Neuville nyolc pontot vesztett Ogier-hoz és hármat Elfyn Evanshöz képest, aki jelenleg 25,8 másodperc hátránnyal áll a harmadik helyen. Ami döntő fontosságú, hogy Neuville öt pontot veszített Tänakkal – legközelebbi bajnoki riválisával – szemben is, pedig két ponttal kellene megelőznie az észtet, hogy bebiztosítsa a bajnoki címet ezen a hétvégén. „Csalódottság biztosan van bennem, de a rali még nem ért véget, és holnap egy izgalmas nap következik” – mondta Neuville. „Megfizettük a hibák árát. Egyértelműen hibáztunk a pályabejárás során az itiner felírásakor. Túl gyorsnak jelöltük azt a kanyart, és emiatt kicsit csalódott vagyok, de ez van.” Kacuta Takamoto 52 másodperccel maradt le Neuville mögött az ötödik helyen, a japán pilóta ügyét nem segítette a kilencedik gyorsaságin kapott 16 másodperces időbüntetés. Egy virtuális sikánnál 8 km/h-val lépte túl a célsebességet, és emiatt km/h-ként 2 másodperc büntetést kapott. Hatodik helyen áll Kacuta csapattársa, Sami Pajari, míg az M-Sport Ford versenyzője, Grégoire Munster a nyolcadik helyen végzett. Csalódást keltő nap volt ez Munster csapattársa, Adrien Fourmaux számára, aki a 10. szakasz után feladta a versenyt, mivel az első differenciálmű problémája veszélyeztette az autója kezelhetőségét, ami két kicsúszáshoz vezetett. Nyikolaj Griazsin majdnem két perccel vezette a WRC2 kategóriát a cseh Filip Mareš előtt, Oliver Solberg – aki ezen a hétvégén nem szerezhet WRC2 pontokat – pedig a kilencedik helyen állt kettejük között.   Az állás szombat este: 1 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h10m12.7s 2 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +5.2s 3 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +14.0s 4 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +39.8s 5 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m31.8s 6 Sami Pajari/Enni Mälkönen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m07.3s 7 Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1 HYBRID) +3m22.7s 8 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Citroën C3 Rally2) +7m39.6s 9 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +8m10.6s 10 Filip Mareš/Radovan Bucha (Toyota GR Yaris Rally2) +9m30.4s  

Hatan ültek a két ütköző autóban – mentőhelikoptert is riasztani kellett

2024.10.20.
Összeütközött két autó Szolnoknál, a 4625-ös és a 4612-es út találkozásánál. A két járműben összesen hatan utaztak, hozzájuk mentőautó és mentőhelikopter is érkezett. A szolnoki hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A baleset miatt forgalmi akadályra kell számítani.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Négy új, önjárásra is képes trolibusszal zöldült Szeged

2024.10.20.
Az első SOR-trolibusz már márciusban megérkezett, most a másik hárommal együtt sorakozott fel a Széchenyi téren a városháza előtt, amikor Szeged október elején ünnepélyesen, sajtótájékoztatóval egybekötve átvette az önjáró trolikat. Trolisorakozó Szegeden A program a szegedi dekarbonizációs terv részeként a jelenlegi, körülbelül 50-50 százalékos dízel és gáz meghajtású buszok részarányát hivatott csökkenteni a város közösségi közlekedésében az elektromos járművek javára. Fő cél, hogy az üzemben lévő autóbuszokat fokozatosan elektromosok és önjáró trolik váltsák fel. Az új SOR TNS 12 típusú trolibuszok korszerű, energiatakarékos hajtásrendszerűeek. Képesek csak felsővezetékről és felsővezeték nélkül is közlekedni. Teljesen elektromos meghajtásúak, ezért a felsővezeték nélküli szakaszokon nem belsőégésű motor rásegítéssel működnek, hanem úgynevezett vontatási akkumulátorról. Ebben az üzemmódban 50 kilométeres hatótávolsággal tudnak közlekedni. A járművek 12 méter hosszúak, 3 oldalajtóval rendelkeznek, akadálymentes alacsonypadlós kivitelűek és rámpával ellátottak a kerekesszékesek segítésére. Egy ilyen trolibusz 77 utast tud összesen szállítani, ezen belül 34 ülőhellyel és 43 állóhellyel. Néhány a 34 ülőhely közül Szegeden az autóbuszok üzemeltetését a Volánbusz végzi, míg a kötöttpályás járművek, mint a villamosok és a trolibuszok, a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) hatáskörébe tartoznak. Az érkező négy önjáró trolibusszal négy hagyományos dízelüzemű autóbuszt váltanak fel, amelyeket kivonnak a forgalomból.  Ezzel a cserével évente 25 tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítása várható. A projekt a HUMDA által koordinált Zöld Busz Program részeként állami költségvetésből nyújtott támogatással valósul meg. A támogatás értéke 577 millió forint, amelyhez Szeged Megyei Jogú Város 232 millió forint önrészt nyújtott. Mészáros Virág Knezevics Viktor és Nagy Sándor között Az önkormányzat eddig is nagy hangsúlyt fektetett a közösségi közlekedésre, azon belül is a zöld, elektromos megoldások bevezetésére. A közösségi közlekedés részaránya a többi forma közül 36 százalék, ezeknek az utazásoknak fele elektromosan – trolibusszal vagy villamossal – történik. A város kiterjedt kiépített trolibusz felsővezeték hálózattal rendelkezik, erről biztosítják az új trolibuszok töltését is. – Kiemelten fontosnak tartjuk a karbonsemlegesség elérésének támogatását a közlekedésben. Az igazán nagy változások eléréséhez pedig nagyban kell gondolkodni. Ezért dolgozunk 2021 óta a Zöld Busz Programban azon, hogy minél több város támogatásával széleskörűen eljuttassuk a fenntartható, tiszta, karbonsemleges közlekedés lehetőségét a lakosságnak és így minden járművel közelebb kerüljünk a lokálisan kibocsátásmentes közösségi közlekedés eléréséhez – emelte ki dr. Mészáros Virág, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. vezérigazgatója. Vezető pozíció – Folyamatosan fejlesztjük a közösségi közlekedést, javítjuk a kerékpáros és a gyalogos közlekedés feltételeit is a városban. Ez az egyik eszköze annak, hogy a klímaváltozás hatásaival szembeszálljunk, ami Szeged szempontjából egy különösen érzékeny terület – mondta a sajtótájékoztatón Nagy Sándor. A városfejlesztési alpolgármester szerint fontos, hogy minőségi, jó szolgáltatást nyújtó, rendszeresen járó közösségi közlekedése legyen Szegednek, ami valódi alternatívát jelent az autóhasználattal szemben. Mind környezetszennyezési megközelítésből, mind a mobilitás fenntartása szempontjából az autózás jelenti a legnagyobb problémát, hiszen alapvetően nem a trolik okozzák a közlekedési dugókat, hanem a személyautók. Fontos, hogy ez a szolgáltatás jó minőségű legyen, olyan, amit az utasok szívesen vesznek igénybe. Nagy Sándor nyilatkozik – Indítottunk régi járműveink felújítására is egy programot, amiben három év alatt egymilliárd forintot fordítunk a meglévő trolibuszflotta felújítására – mondta Nagy Sándor. Megtudtuk, ez első körben a most már tinédzserkorú Ikarus-Škoda járműveket fogja érinteni, hiszen ezek a fő teherhordói a szegedi troliközlekedésnek. De kénytelenek lesznek hozzányúlni a harmadik – helyenként negyedik – X-ben járó többi csuklós járműhöz is. Van még tere Szegeden a fejlesztésnek, és nagyon fontos lenne, hogy a járműpark folyamatos felújításához, megújításához új, alacsonypadlós, klímás járművek beszerzéséhez továbbra is álljanak rendelkezésre a támogatási források. Az alpolgármester hangsúlyozta, sehol a világon nem fejlesztenek központi vagy uniós támogatások nélkül közösségi közlekedést, különösen nem elektromost, ami drágább, mint a dízelüzemű. A Víztorony térről már áramszedővel indult vissza a troli A beszédek végén házigazdaként Knezevics Viktor, az SZKT ügyvezető igazgatója egy rövid próbakörre invitálta a vendégeket és az újságírókat az egyik SOR-trolival. A városnéző járat felsővezeték nélküli szakaszokat is érintve jutott el a tarjáni Víztorony térre, s állt meg egy rövid fotózásra. A négy új jármű október 10-től állt forgalomba. A HUMDA által koordinált Zöld Busz Program célja, hogy a hazai közösségi közlekedés járműállománya fokozatosan korszerűsödjön és haladjon a karbonsemlegesség irányába. A programban eddig összesen 141 elektromos autóbusz került az utakra, amelyek 9000 tonna szén-dioxid kibocsátást takarítanak meg évente az országban. Ebből 8 jármű érkezett már korábban Szegedre, a BYD K9UD típusú elektromos autóbuszok tavaly óta járják a várost. A most átadott trolibuszok lesznek az elsők, amiket a program keretében szereztek be és hozzájárulnak ehhez a célhoz. A HUMDA és a szerző fotói További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója