A Rimac Nevera 23 sebességi és lassulási rekordot állított fel egy napon

2023.06.07.
A horvát sajtó beszámolói szerint a teszteket az Automotive Testing Papenburg (ATP) tesztpálya négykilométeres egyenes szakaszán hajtották végre Michelin Cup 2 R „hétköznapi” gumiabroncsokkal. A tesztet a Dewesoft és a RaceLogic szakértői intézet hitelesítette egymástól függetlenül. Eddig is a Rimac tartotta a sebességi világcsúcsot, és most javítani tudott rajta. A szuperautó szédületes sebességgel, 1,74 másodperc alatt gyorsult fel óránkénti 60 mérföldes sebességre (96,56 km/ó), míg az eddigi rekordja 1,85 másodperc volt. A száz kilométer per órás sebességet 1,81 (1,82) másodperc alatt érte el a két, egymástól egy ezred másodperccel eltérő mérés szerint. De nem is erre az új csúcsra került nagy hangsúly, hanem arra, hogy a Rimac Nevera megdöntötte a Koenigsegg Regera világcsúcsát. A Nevera hihetetlenül rövid idő alatt, 29,93 másodperc alatt gyorsult fel óránkénti 400 kilométeres sebességre, és fékezett le teljes megállásig. Az eddigi csúcs 31,49 másodperc volt, amelyet 2019-ben állított fel a Regera a svédországi Rada repülőtéren. A Nevera 21,31 másodperc alatt gyorsult fel négyszázra, és könnyű kiszámolni, hogy 8,62 másodperc alatt fékezett le teljesen. Mate Rimac cégalapító felhívta a figyelmet arra, hogy a hiperautója gyorsabban gyorsul fel és tért vissza négyszázról nullára, mint a McLaren F1  gyorsul fel 350 km/ó sebességre. A gyorsulás százig és a megállás mindössze 3,99 másodpercet vett igénybe (egy átlagos autó kétszer-háromszor ennyi idő alatt gyorsul csupán százra). Nyilvánvalóan ez is világcsúcs volt, amint az is rekord, hogy óránkénti száz kilométeres sebesség elérése után hány méter kellett az autónak a teljes megálláshoz: a Racelogic 29,12, a Dewesoft 28,96 métert mért. A németországi tesztpályán eltöltött zsúfolt „munkanapon” még másféltucatnyi más rekord született, gyorsulásban kétszázra, háromszázra, illetve lassulásban is, no meg nézték a szakaszsebességeket, a negyed, fél és háromnegyed mérföldes szakaszokat is. De eleve már az is világrekord, hogy egy nap alatt 23 világcsúcsot döntött meg az 1900 lóerős szuperautó, méghozzá úgy – jegyzi meg a horvát márka -, hogy az útfelületet nem készítették elő külön ehhez a teszthez.  
Címkék: 

A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag fejlesztését

2023.06.07.
A befektetés a CleanJoule technológiájának fejlesztését segíti, amelynek célja, hogy mezőgazdaságból származó maradványokból, és egyéb hulladék biomasszából költséghatékonyabban állíthasson elő nagy teljesítményű fenntartható üzemanyagot - írják a közleményben. A konzorciumi beruházás részeként a Wizz Air, a Frontier Airlines és a Volaris kötelező érvényű megállapodásokat írt alá legfeljebb 90 millió gallon SAF megvásárlására. Az Indigo Partners vezetői helyet kapnak a CleanJoule igazgatótanácsában is - tájékoztatott a Wizz Air. A közleményben kitértek arra, hogy a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség szerint a kereskedelmi repülőgépek meghajtására használt, de kisebb szénlábnyomú SAF üzemanyag akár 65 százalékkal is hozzájárulhatna ahhoz, hogy az ágazat 2050-re elérje a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást. A fenntartható repülőgép-üzemanyag (Sustainable Aviation Fuel, azaz SAF) egy új generációs repülőgép-üzemanyag, amely fenntartható módon előállított, megújuló hulladékokból és maradék nyersanyagokból készül. A Wizz Air légitársaság jelenleg 181 darab Airbus A320ceo, A321ceo, A320neo és A321neo típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet, amelyek átlagéletkora kevesebb mint öt év. A légitársaság repülőgépeinek száma 2030-ra eléri majd az 500 darabot. A Wizz Air utasforgalma 2022-ben új rekordra, 45,6 millióra emelkedett, amely duplája a 2021-es forgalomnak és 15 százalékkal haladta meg a pandémia előtti rekordot. A 2022 április 1. és 2023 március 31. közötti pénzügyi év első kilenc hónapjában az utasforgalom 38,9 millióra emelkedett az egy évvel korábbi 20,3 millióról, a 2023/2024-es pénzügyi évben 67 milliós utasforgalommal számolnak. A légitársaság kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredménye (EBITDA) tavaly a március és december közötti kilenc hónapban 215 millió euróra emelkedett az előző évi 77,3 millió euróról, a bevételek ugyanebben az időszakban 1,28 milliárd euróról 3,10 milliárdra euróra nőttek.  

Horvátországban 44 százalékkal nőtt az eladott új autók száma

2023.06.07.
Májusban 7097 új autót értékesítettek, 69,5 százalékkal többet, mint tavaly májusban. Az adatok szerint a Renault márka a piacvezető 11,3 százalékos részesedésével, ebből 3012-t adtak el az első öt hónapban. Ezt követi Wolkswagen 10,8 és a Skoda 10,1 százalékkal. Az előbbi márkából 2890-et, utóbbiból 2699-et értékesítettek. Kétezer darab körül értékesített a Opel és a Kia márka is. Az eladott gépjárművek 51,8 százaléka benzines, 23,4 százaléka hibrid, 19 százaléka dízel, az elektromos autók iránti kereslet elenyésző. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A járműipar és a villamos berendezések gyártása húzza felfelé az ipart

2023.06.07.
Felidézte: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2023 áprilisában az egy évvel korábbihoz képest - minden bizonnyal elérve mélypontját - 8,3 százalékkal mérséklődött az ipari termelés volumene, ami az előző hónaphoz mérten 2,5 százalékos visszaesést jelent. Fotó: Ujvári Sándor / MTI Az államtitkár hozzátette, ezek az ország versenyképességét növelő ágazatok az elektromobilitás térnyerésével egyre meghatározóbb ipari területekké válhatnak. Hangsúlyozta továbbá: a kormány mindent megtesz a munkahelyek védelme, a recesszió kivédése és az infláció letörése érdekében. Ezt a célt szolgálják a gazdaságfejlesztési programok - így például a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram -, amelyek több mint 3100 milliárd forintnyi likviditást biztosítanak a vállalkozások számára és a kamatstoppal együtt 2 százalékponttal növelik a gazdasági növekedést (GDP). Fábián Gergely a közleményben leszögezte, hogy a kormány az ipar versenyképességének és teljesítményének növelése érdekében aktívan egyeztet a magyarországi ipar meghatározó vállalkozásaival és érdekképviseleteivel, és erre alapozva kialakítja az ország új iparstratégiáját és egy, a logisztikai ágazatot segítő versenyképességi csomagot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Az utasbiztosítási piac elérte a járvány előtti szintet

2023.06.07.
A világjárvány időszakában a piac jelentősen visszaesett, 2020-ban 6,3 milliárd, 2021-ben 8 milliárd forint értékben kötöttek utasbiztosítást a magyarok - idézte a közlemény Besnyő Mártont, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatóját. Képünk illusztráció. Az összesítésből kiderül: az utasbiztosítások száma meghaladta a pandémia előtti szintet. 2022 májusa és 2023 májusa között a kontraktusszám 50 százalékkal, 236 ezerre növekedett 2020 és 2021 hasonló időszakához képest, és 3 százalékkal volt több, mint 2019 és 2020 májusa között. Az év első öt hónapjában már 100 ezer fölött jár a megkötött utasbiztosítások száma. Az elemzés szerint az utasbiztosítások átlagdíja az év első öt hónapjában 10 ezer forint környékén stagnált, amely megegyezik az előző három év szintjével és ezer forinttal haladja meg a 2019-es átlagszintet. A Netrisk.hu oldalán keresztül megkötött utasbiztosítások alapján 2022 májusa és 2023 májusa között Ausztria végzett az élen, utána horvátországi utazásra kötötték a legtöbb utasbiztosítást, majd Olaszország, Spanyolország és Görögország következett. Az ügyfelek 31 százaléka városlátogatásra, 17 százaléka tengerparti nyaralásra kötött biztosítást. A biztosításközvetítő adatai szerint idén is 6-7 napos utazásokra kötnek biztosítást a turisták és átlagosan ketten utaznak együtt külföldre.  
Címkék: 

Csodalámpát kapott a Volkswagen felfrissített csúcsmodellje

2023.06.07.
21 év alatt a Volkswagen több mint 1,13 millió darabot adott el eddig a Touareg három generációjából. 450 ezer fogyott a V10-es TDI motorról, és a Jumbo Jet elhúzásáról elhíresült elsőből, 479 ezer darab a hibrid hajtással is elérhető másodikból, és eddig 200 ezer a hatalmas érintőképernyőjéről ismert harmadikból. Az Audi Q7-tel és a szintén nemrég frissített Porsche Cayenne-nel egy gyártósoron, Pozsonyban készülő Volkswagen luxusterepjáró harmadik nemzedéke azonban most az érdeklődés fenntartása érdekében kívül és belül is megújult a 2024-es modellévre.   A külső változtatások között szerepel az új megjelenésű, világító vízszintes középső csíkkal ellátott hűtőrács, amelynek célja, hogy jobban hangsúlyozza vizuálisan a Touareg szélességét. Az Elegance felszereltségű változatok díszítéssel ellátott króm maszkot kapnak, a sportos R-line-on viszont fekete a rács. Az első lökhárító alsó részén található légcsatornák is nagyobbak lettek, mint korábban, és a felszereltségtől függően egyedi kialakítást kapnak. Érkezett négyféle új könnyűfém felni is, a Coventry 19, a Braga 20, a Napoli és a Leeds 21 colos. Fényárban úszik Az alapmodellt leszámítva minden változatnál szériafelszereltség a Volkswagen IQ Light HD mátrix fényszóró, amely egységenként nem kevesebb mint 19 216 mikro-LED-et tartalmaz. Ennek köszönhetően minden korábbinál precízebben takarja ki a szembejövő forgalmat a fénykévéből, és a fejlett adaptív funkcióit is pontosabban képes ellátni. A mátrix-fényszórórendszer egyebek mellett opcionálisan interaktív fényszőnyeget vetít arra a sávra, amelyben éppen halad a Touareg. Ez még kényelmesebbé teszi az éjszakai vezetést, és megkönnyíti a manőverezést az útjavításoknál kijelölt keskeny autópálya-sávokon sötétben, mert a fényszőnyeg állítólag tűpontosan követi a sávot. Hátul is új rajzolatot kaptak a szintén LED-es hátsó lámpák (itt az L-alakú betétek rímelnek a fényszórók nappali fényeire), és az is újdonság, hogy már egy világító csík köti össze őket a legújabb divat szerint. Aki megrendelni az IQ Light HD mátrix fényszórókat, annak jár hátra a ráncfelvarrás nagy újdonsága, a pirosan világító Volkswagen-logó is. Ez a látványos megoldás először jelenik meg európai specifikációjú Volkswagenen, korábban ugyanis csak az amerikai és a kínai előírások engedélyezték a használatát. De a fénykavalkád nem ér véget a hátsó emblémánál: a körkörös világítás funkció részeként a külső tükrök házaiból Volkswagen logó vagy az ismert R-szimbólum (csak a Touareg R eHybrid esetében) vetül az úttestre, amikor a Touareget sötétben nyitják vagy zárják. Egyébként az első és hátsó lámpákra három különböző, üdvözlő és búcsúzó fényanimáció is konfigurálható, ami a Touareggel való találkozást és az elválást is emlékezetessé teszi. Ebben van a legnagyobb képernyő a Volkswagenek közül Bent is történtek fontos változások. Például szériafelszereltséggé vált a korábban feláras Innovision Cockpit, amely a 12 colos műszerfal kijelzőből és a hatalmas, 15 colos infotainment érintőképernyőből (Discover Pro Max) áll. A szoftver- és funkció frissítések részletesebb HD térképadatokat biztosítanak az online műholdas navigációnak, és egy fejlettebb, párbeszédes parancsokon alapuló hangvezérlő rendszert is bevezetett a Volkswagen. Immár vezeték nélkül lehet tükrözni az okostelefonokat az Apple CarPlay és az Android Auto segítségével. Apró, de fontos változás, hogy a USB-C portok kimenő teljesítményét 15-ről 45 Watt-ra növelték az elektronikus eszközök gyorsabb újratölthetősége érdekében. Megújult a hangulatvilágítás is, és az ajtóburkolatokat, valamint a középkonzolt is áttervezték, utóbbi vastagabb párnázást kapott a nagyobb térdkomfort érdekében. Nincs már négyhengeres Ötféle hajtáslánccal lehet majd megvenni a frissített Touareget, ezekben a közös pont a nyolcfokozatú automatikus váltó és a 4Motion állandó összkerékhajtás. Eltűnt a választékból a négyliteres, V8-as TDI, és a belépő motorként használt kétliteres TFSI is. Most a háromliteres, V6-os TDI a legolcsóbb variáns, amelyet 231 lóerővel 69 200 euróba, azaz 25,3 millió forintba kerül Németországban. Ennek a motornak létezik egy 286 lóerős változata is, a szintén turbós, háromliteres V6-os benzines pedig még többet, 340 lóerőt képes leadni. Van még egy 381 és egy 462 lóerős, nálunk zöld rendszámra érdemes plug-in hibrid is, mindkettő a V6-os benzinesen alapul, a hibrid rendszerük 14,1 kWh-s akkumulátorral rendelkezik. Fontos tudni, hogy az erősebb konnektoros hibrid hajtást kizárólag az R részleg által fejlesztett sportmodell, a Németországban közel 94 ezer euróba kerülő Touareg R eHybrid kapja meg. A több mint 2,5 tonnát nyomó csúcsváltozat álló helyzetből 100 km/h-ra mindössze 5,1 másodperc alatt gyorsul fel. Csak ehhez lehet megrendelni a matt sötétszürke fényezést. A Volkswagen továbbfejlesztette a ráncfelvarráskor a Touareg felfüggesztését is. Többek között már az alapfelszereltség része egy új tetőterhelés-érzékelő, amely össze van kötve a felfüggesztést vezérlő elektronikával. Ha tetőterhelést észlel a szenzor, a vezérlőrendszerek, például az elektronikus menetstabilizáló korábban avatkozik be megcsúszás esetén. Viszont, ha nincs tetőterhelés, a rendszer még sportosabb teljesítményt tesz lehetővé, mert kitolja az ESP beavatkozási határát. Kiviteltől függően a Touareg olyan fejlett, prémiumautókra jellemző futómű-technológiákkal is elérhető, mint az emelhető-süllyeszthető légrugózás, az aktív boruláskompenzáció (adaptív futómű) és az összkerék-kormányzás, amely kis tempónál az elsőkkel ellentétes, nagy tempónál párhuzamos irányba fordítja el a hátsó kerekeket.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Le Mans-ban adott ízelítőt a készülő GR Priusból a Toyota

2023.06.07.
A Gazoo Racing, a Toyota gyári sport- és versenyrészlege június 6-án mutatta be a Prius 24h Le Mans Centennial GR Edition tanulmányautót a „Japán. Végtelen felfedezés" című kiállításon, amelyet a Japán Nemzeti Turisztikai Szervezet, a Mazda Motor Corporation és a Toyota Gazoo Racing közösen rendez a Le Mans-i 24 órás 100. évfordulójának tiszteletére a legendás Circuit de la Sarthe pálya gyártói falujában. A Japán Nemzeti Turisztikai Szervezet kezdeményezésére megvalósított expón főleg a Mazda – amely 1991-ben az első japán autógyártóként szerezte meg a Le Mans-i bajnoki címet a Wankel-motoros 787B-vel –, és a Toyota régi versenyautói láthatók, utóbbi az egyetlen japán autógyártó, amely az idei Le Mans-on is indul. Sőt, a Toyota Gazoo Racing vitán felül favoritnak is tekinthető, mivel az utóbbi öt futamot megnyerte itt, és a Hosszútávú-világbajnokság (WEC) 2023-as szezonjában sem talált eddig legyőzőre a korábbinál jóval erősebb konkurencia, a négy másik gyári csapat ellenére sem. A centenáriumi verseny hetén megnyílt kiállítás egyrészt visszatekint a két japán autógyártó által a motorsportban, többek között Le Mans-ban kifejlesztett technológiákra, másrészt bemutatja a szén-dioxid-semleges társadalom eléréséhez szükséges kihívásokat, mint például a járművek villamosítása, a hidrogénenergia és a szén-dioxid-semleges üzemanyagok használata. A Toyota Gazoo Racing az itt bemutatott, ötödik generációs Priuson alapuló 24h Le Mans Centennial GR Edition koncepcióautóval fejezi ki háláját a francia Automobile Club de l'Ouest felé a Le Mans-i 24 órás szervezéséért. A látványos tanulmány a GR010 HYBRID Hypercar versenyautó által inspirált exkluzív kerekeinek és aerodinamikai csomagjának köszönhetően állítólag kiváló teljesítményre képes versenypályán is, és a tervek szerint a Hosszútávú-világbajnokság hatodik fordulóján, a Fuji 6 órás versenyen és más közelgő eseményeken is bemutatkozik majd a nagyközönség előtt. Egyedi, 18 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsákon fut a Prius 24h Le Mans Centennial GR Edition, a felnikre 235/50-es méretű Michelin Pilot Sport 4S abroncsokat húztak. Nem csak megültették a futóművet a Toyota Gazoo Racing mérnökei, de a nyomtávjait is kiszélesítették, ami jelentősen növeli az elérhető kanyarsebességet. De ezt a célt szolgálják az aerodinamikai kiegészítők, az első szplitter, a méretes hátsó szárny és diffúzor is. Igen agresszívvá teszik a Prius megjelenését a szénszálból készült karosszériaelemek, a sárvédő-szélesítések, a tető, motorháztető és a csomagtérajtó, ráadásul a tömeget is csökkentik. Nem tett említést a Toyota Gazoo Racing a kétliteres benzinmotorra épülő, ötödik generációs hibrid hajtásláncon végzett módosításokról, de ha nem nyúltak hozzá, akkor sem lehet lassú a tanulmány, mivel az Európában forgalmazott, 223 lóerős Prius plug-in már szériaállapotában is mindössze 6,7 másodperc alatt gyorsul fel 0-100 km/h-ra, amivel messze túlszárnyalja elődei menetteljesítményeit. Bár a Le Mans-ban bemutatott Prius mindössze egyetlen példányban létezik, a pletykák szerint a Toyota már dolgozik a dedikált hibrid modell hamarosan megjelenő GR sportváltozatán, amelyet ez a koncepció ihlethet, és amely a normál plug-innél nagyobb teljesítményt és sportosabb vezetési élményt kínálhat. Talán a Toyota ezzel a tanulmánnyal méri fel, hogy mekkora igény lenne egy ilyen Priusra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A BMW Motorrad bemutatja az M 1000 XR prototípust

2023.06.07.
A nagy távok megtételére is alkalmas, ugyanakkor a szupersport gépek menetdinamikai jellemzőit mind a közúton, mind a versenypályán hozni tudó M 1000 XR – röviden M XR – modellt a kínálatunkban jelenleg is szereplő S 1000 XR, S 1000 RR és M 1000 RR alapjait felhasználva fejlesztettük ki – mondja Dominik Blass, termékmenedzser. Az „M” betű a világon mindenütt egyet jelent a versenysikerekkel és az emblémát magukon viselő, nagy teljesítményű BMW modellekkel, amelyek a teljesítmény, az exkluzivitás és az egyediség tekintetében különösen magas elvárásokat támasztó vásárlóknak készülnek. A BMW Motorrad az autóknál jól bevált M termékstratégiát 2019-ben ültette át a motorkerékpárok világába, M kiegészítő felszereltségeket, illetve M Performance Parts tartozékokat felvéve a kínálatába. A BMW Motorrad első két, a paletta többi tagjáról leválasztott M modellje, az M RR és az M R a következő években jelent meg. A „100 éves a BMW Motorrad” jubileumi évben, a versenypályákon csaknem 100 év alatt begyűjtött tapasztalatokkal a háta mögött a vállalat ízelítőt ad abból a szupersport gépből, amely minden műfajban remekel: az országúton, a hosszú túrákon és a versenypályán olyan teljesítménnyel kápráztat el, amely egészen idáig ismeretlen volt a kategóriában. Az alapot a BMW S 1000 RR szupersport motorkerékpárról átkerült négyhengeres, a szelepvezérlést és -emelést szabályozó BMW ShiftCam technológiával rendelkező motor jelenti. 200 LE (147 kW) teljesítményével, tele tankkal 223 kg-os (DIN) menetkész tömegével, futóműtechnológiájával, aerodinamikai jellemzőivel és vezérlőelektronikáival a mindennapokban, a hosszú túrákon és a gyors pályakörökön egyformán pazar teljesítményt nyújtó új M XR-t olyan szintű, felsőfokú dinamizmus jellemzi a crossoverek körében, amely eddig a superbike-ok kiváltságának számított. A gyári extrák kínálatában található M Competition csomaggal pedig tovább faragható tömeg, illetve fokozható a dinamizmus. Az M XR prototípus végsebessége 280 km/óra körül alakul. Az alkalmazott hajtáslánc- és futóműtechnológia mellett az M XR prototípus fejlesztésekor különös hangsúlyt kapott az aerodinamika. Az új M XR-re így kerültek fel azok a szárnyak, amelyek a megnövelt teljesítményű motor által lehetővé tett, kifejezetten nagy sebességnél is gondoskodnak a kifogástalanul stabil futásról. A szárnyak kiemelt szerepet játszanak a kerekek és az útfelület közötti lehető legszorosabb kapcsolat megteremtésében, ami főleg a gyorsítások és a tempós haladás során bír nagy jelentőséggel. A ráható nagyobb leszorítóerőnek köszönhetően az első kerék kevésbé lesz hajlamos az útfelületről való elemelkedésre („wheelie”), emellett a kipörgésgátlónak is ritkábban kell beavatkoznia. A motor erejéből tehát még több állítható a gyorsítás szolgálatába, így rövidebb köridők futhatóak. Azzal, hogy a különleges kialakítás révén közelebb ül az első kerékhez, a nyeregben ülő jobban uralhatja a motort. A BMW Motorrad 2023 második félévében további információkkal szolgál majd az új BMW M 1000 XR-ről.  
Címkék: 

Csehországban több közel húsz százalékkal nőtt az új személyautók eladása

2023.06.07.
A legnagyobb érdeklődés változatlanul a hazai gyártmányú Skodák iránt nyilvánul meg. A német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto az első öt hónapban 34 178 autót adott el, a második helyen a dél-koreai Hyundai áll 8504 eladott személygépkocsival, míg a harmadikon a német Volkswagen 7773 eladott autóval. A további sorrend: Toyota, Kia, Mercedes-Benz, Dacia, Ford, BMW, Peugeot. A kereskedelmi kategóriákat tekintve az eladott autók 45,2 százaléka SUV volt. Az eladott személyautók 66 százaléka benzinmotoros, 26 százaléka dízelüzemű volt. Az elektromos, illetve alternatív meghajtású kocsikból 19 964 darabot adtak el, a szegmens éves szinten 36,5 százalékkal bővült. A motorkerékpárokból 11 796 darab kell el, egy százalékkal több, mint egy éve. A legkelendőbb a Honda motor volt 3086 eladott darabbal. Az autóbuszok eladása viszont több mint hatvan százalékkal 241 darabra csökkent a január-májusi időszakban - ismertette a cseh autóipari szövetség közleményében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Óriási leépítésbe kezd az abroncsgyártó

2023.06.07.
Fotó: Goodyear A Goodyear gumiabroncsgyártó cég 550 munkahelyet akar megszüntetni fuldai üzemében. A jelenleg 1150 alkalmazottat foglalkoztató telephelyet meg kívánják őrizni – ezt kérésre közölte a cég. „Nehéz, de szükséges döntésről van szó, amelyet meg kell hoznunk a strukturális költségek csökkentése és versenyhelyzetünk javítása érdekében” – mondta Dominic Stenzel, a cég szóvivője. A gyártó szerint a fuldai üzem leépítése lehetővé teszi a gyártó számára a költségigényes kapacitások csökkentését és a többi üzem kihasználtságának javítását. Az Osthessen-News és a hessenschau.de hírportálok már korábban beszámoltak róla. Tárgyalásokat kell folytatni a munkavállalók képviselőivel a tervezett leépítésekről. A cég bejelentette, hogy minden érintett megfelelő támogatást kap. A Goodyear 2021-ben már 450 munkahelyet szüntetett meg Fuldában és 600 embert a hanaui telephelyen.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója