Anyukám is érteni fogja – Biztosítási kisokos: CASCO

2018.03.29.
Sok mindenre, főleg, ha tényleg jó CASCO-nk van. De mitől jó egy biztosítás? Mire vonatkozik, hogyan számítják ki az árat és mi alapján válasszunk? Mindjárt mondjuk, de előbb az alapfogalmak A CASCO egy akroníma, vagyis betűszó, az angol casulty és collision szavakból rakták össze. Ezek szó szerinti jelentése sérülés, illetve ütközés. Azt próbálja lefedni, hogy mire vonatkozik ez a biztosításfajta. Persze ezekre is, de ugyanakkor sokkal többre. A CASCO biztosítás minden olyan, a gépjárműre vonatkozó káreseményre kiterjedhet, amelyre a kötelező felelősségbiztosítás nem vonatkozik, plusz a jármű eltulajdonítása esetén is megtéríti a kárunkat. Egyedülállóan avultatás nélkül Az UNIQA Biztosító CASCO biztosításaiban a káresemények rendezésénél nagy előny, hogy nem alkalmazzák az úgynevezett avultatás fogalmát. Az eredetileg a „káron szerzés” tilalma miatt bevezetett avulás jelentésével azonban sokan nincsenek tisztában és nem értik, miért fizet kevesebbet egy biztosító a kiszámolt javítási költségnél. Ha egy ütközésben például egy olyan elemet kell kicserélnünk új alkatrészre, ami korábban már javítva volt, nyilvánvaló, hogy az autónk értéke növekedni fog az eredeti állapothoz képest, hiszen egy javított karosszériaelem helyett most egy új kerül majd rá. Ezzel létrejön a káron szerzés. KGFB biztosításoknál ezt a kárszakértő ajánlása alapján avultatják, és az új alkatrész árának például csak a 80%át állja a biztosító – ez 20%-os avultatást jelent. Az UNIQA CASCO biztosítása ezzel szemben nem számol avulást a kárrendezés során, tehát ebben a módozatban nem kell arra számítanunk, hogy az önrészen felül bármilyen további fizetnivalónk lenne. Önrész mindig van A másik CASCO-s alapfogalom az önrész. Ez azt jelenti, hogy bármilyen, a CASCO terhére javíttatott kár rendezése során a javítási összeg egy része a tulajdonost terheli. Ez a biztosítási ajánlatban előre le van fektetve és van abszolút és relatív értéke is. A leggyakoribb módozat a 10%, vagy 100.000,- Ft-os önrész. Vegyünk egy példát! Egy sajáthibás karambol miatt a CASCO biztosításom terhére javíttatjuk az autónkat. A javítás 300.000,- Ft-ba kerül. Az önrész ebben az esetben 100.000,- Ft lesz, mert a relatív önrész ezt nem éri el. Ha a javítási költségem 1.3000.000,- Ft lenne, akkor a 10% lesz a mérvadó, vagyis 130.000,- Ft-ot mi fizetünk, 1.170.000,- Ft-ot pedig a biztosító. Az önrész célja, hogy a járműtulajdonosok biztonságtudatosságát motiválja és , hogy ne lehessen visszaélni a CASCO biztosítással, hiszen egy kár esetén a tulajdonosnak az önrészt így is, úgy is ki kell fizetnie. Mivel így egy kár mindenképpen pénzbe kerül, ezért a tulajdonos is érdekelt, hogy elkerülje a baleseteket. Milyen összetevői vannak a biztosítási díjnak? A biztosítás díja sok tényezőtől függ, de leginkább a jármű típusa és kora befolyásolja. A szerződő fél (vélhetően, aki a járművet vezeti) kora és lakhelye is számít, de figyelembe veszi a biztosító azt is, ha van már egyéb fennálló biztosítási megállapodása az ügyféllel. Csökkenthetünk a díjon, ha például banki lehívással rendezzük, illetve minél hosszabb időszakot fizetünk ki egyben, a díj annál kedvezőbb lesz. Biztosíts mindent értékén! Az általános jó tanács itt is igaz: értékeinket megfelelő módon biztosítani kell. Persze a különböző finanszírozók jól tudják ezt, úgyhogy meg is követelik az általuk előre kifizetett autókra a CASCO-t. Tanuljunk tőlük és járjunk el mi is bölcsen: kössünk CASCO-t az autóra, hogy felkészülhessünk a váratlan helyzetekre.  

A BMW Group magasabb fokozatba kapcsol

2018.03.29.
A személyes mobilitás jövőjének iránymutatása terén a BMW Group idén még magasabb fokozatba kapcsol. Két évvel a „Strategy NUMBER ONE > NEXT” vállalati stratégia bevezetése után, 2018-ban a vállalatcsoport minden korábbinál nagyobb összeget és még több energiát fektet be az úttörő járműtechnológiák kutatás-fejlesztési folyamataiba, miközben meglévő és folyamatosan bővülő modellpalettájával nem csupán a pénzügyi nyereségesség, de a hosszú távú fenntarthatóság tekintetében is sorozatban kilencedik egész éves sikertörténetére készül. „Iparágunk példátlan technológiai változásokon megy keresztül, miközben a napjainkra jellemző piaci kiszámíthatatlansággal is folyamatosan meg kell küzdenie. A BMW Group-nál hiszünk a felkínálkozó lehetőségekben és egy részletesen kidolgozott, egyértelmű vállalati stratégia mentén haladunk előre. Hiszen a személyes mobilitás jövőképe a mában rajzolódik ki. 2018-ban még magasabb fokozatba kapcsolunk, megcélozva sorozatban kilencedik legsikeresebb vállalati évünket” – fogalmazott Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke a Münchenben megrendezett szerdai évértékelő sajtótájékoztatón. A közlekedési szektort érintő megannyi jelentős változás ellenére a vállalatcsoport stratégiájának egyik alappillére a megállás nélkül erősödő ügyféligények maradéktalan kielégítése. „Rajongásuk és elköteleződésük a mi gazdasági növekedésünk elsődleges záloga” – mondta Harald Krüger. „Ezért van az, hogy a BMW Group egy egészen egyedülálló termékpalettával (amely a BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakttól egészen a Rolls-Royce Phantom luxusautóig terjed) és személyre szabott mobilitási szolgáltatásaink egészen páratlan portfóliójával (a különböző fizetési lehetőségektől kezdve egészen az intelligens mobilitási megoldásokig) kedveskedik ügyfeleinek, amelynek legfőbb célja a mindennapi élet megkönnyítése, egyszerűsítése. Ha mindezt szem előtt tartjuk, kijelenthetjük, hogy jó úton haladunk afelé, hogy a jövőben is egy ügyfélközpontú, minden tekintetben csúcstechnológiát kínáló mobilitási vállalatként mutassunk irányt az iparágnak” – tette hozzá a BMW AG igazgatótanácsának elnöke. 2018-ban tovább folytatódik a BMW Group valaha volt legátfogóbb modellbemutatási offenzívája. Az első BMW X2 márciusi világpremierjével, az egyszerre három létesítményben készülő új BMW X3 bemutatkozásával és a BMW X4 második generációjának piaci premierjével a világ legnagyobb prémiumautó-gyártója 2018-at minden kétséget kizáróan „a BMW X modellek éveként”könyvelheti majd el. „Vadonatúj modellekről rántjuk le a leplet és egy teljesen új formanyelvet indítunk el a globális népszerűség útján. Ezzel biztosítjuk be, hogy a BMW 2020-ra visszanyerje piacvezető pozícióját a prémium szegmensben. A 2018-as Genfi Nemzetközi Autószalonon leleplezett BMW Concept M8 Gran Coupé tanulmányautóval is eme páratlan fejlődésből adtunk ízelítőt a nagyközönségnek, 2019-ben pedig a modell sorozatgyártásban kínált változatát is bemutatjuk” – nyilatkozta Harald Krüger.

"És lőn világosság"

2018.03.29.
A projekt a „The Reborn Light” (az újjászületett fény) nevet kapta, és célja, hogy – a város, a 2011 március 11-i földrengést és szökőárt követő újjáépítése keretében – Namie lakosai számára újra biztosítva legyen a közvilágítás. A projekt során elektromos autókból származó akkumulátorokat használnak fel, melyek az elektromos járművek térnyerésével egyre nagyobb számban válnak elérhetővé. A Nissan és a 4R egy teljesen új típusú közvilágítási rendszert alkotott, mely teljesen független az elektromos hálózattól, és nincs hozzá szükség elektromos vezetékekre vagy csatlakozókra. A prototípus tesztje március 26-án történt a 4R akkumulátor-felújító gyárában, Namie-ban. A teljes kiépítés a 2018-as pénzügyi évben kezdődik.

Vadorzó csináltak a Jaguar F-Pace-ből

2018.03.29.
A Special Vehicle Operations (SVO) részleg 44 százalékos teljesítménynövelő kezelésnek vetette alá a modellt, az F-PACE SVR kompresszoros 5.0 V8 benzinmotorja 550 lóerőt és 680 Nm forgatónyomatékot ad le. Ezzel a teljesítménnyel állóhelyzetből 4,3 másodperc alatt éri el a 100 km/óra sebességet, a végsebesség 283 km/óra. „Az F-PACE SVR a motorteljesítményéhez méltó vezethetőséget és dinamizmust kínál. A sport-szabadidőjármű minden rendszere különleges hangolást kapott, a kormányzástól az egyedi konfigurációjú felfüggesztésig, az eredmény pedig egy olyan jármű, amely az F-PACE modellcsalád és az SVR típusok legkiválóbb jellemzőit egyesíti magában.” Mike Cross, a Jaguar Land Rover járműintegritásért felelős főmérnöke A módosított aerodinamikai elemek között megtalálhatók a nagyobb első légbevezető nyílások, a légcserenyílások a kerékdobon, amelyek a kerékíven belüli nyomást hivatottak csökkenteni, emellett mérséklik a felhajtóerőt, extra hűtési teljesítményt biztosítanak, valamint hozzájárulnak a modell nagysebességű stabilitásához. Ezen túlmenően egyedi kerékív-toldatok és küszöbborítások ruházzák fel hamisítatlan, aszfaltra lapuló erővel az SVR modellt. Szintén egyedi kivitelű az SVR motorházfedél, amelynek szellőzőnyílásai segítenek elvezetni a forró levegőt a motortérből, valamint látványosan emlékeztetnek az SVR menetdinamikai képességeire. Hátul különleges légterelő és új lökhárító határozza meg a modell megjelenését, utóbbiban kapott helyet az aktív kipufogórendszer négy végcsöve. Szintén a lökhárítóban alakították ki azokat az oldalsó aerodinamikai elemeket, amelyek a jármű farától távol vezetik el a légáramlatokat, ezzel javítva a karosszéria légellenállását. A módosított felfüggesztés elöl 30, hátul 10 százalékkal feszesebb, progresszív tekercselésű rugókat kapott, a speciális kanyarstabilizátor 5 százalékkal csökkenti a karosszéria oldaldőlését. Az új, kistömegű 21 (opcióként 22) colos, kovácsolt könnyűfém keréktárcsák hátul 25 mm-rel szélesebbek, mint elöl, ami ugyancsak hozzájárul az SVR tökéletesített vezethetőségéhez. A 22 colos keréktárcsák elöl 2,4, hátul 1,7 kilogrammal könnyebbek; egyedi kialakításuk révén több hűtőlevegő jut a 395 mm-es első és 396 mm-es hátsó féktárcsákra. Az első és hátsó féktárcsák egyaránt két részből állnak; az így elért tömegcsökkentés is hozzájárul az SVR dinamikus vezethetőségéhez. Az F-PACE SVR a Jaguar aktív kipufogórendszerét is megkapta. A variálható szeleppel szerelt rendszer karizmatikus hangzása mellett szabadabb légáramlást is biztosít, így fontos szerepet játszik az SVR modell fokozott menetdinamikai képességeiben. Az SVR kipufogó rendszere 6,6 kilogrammal könnyebb az F-PACE alapkivitelű kipufogójánál. Az SVR modell az első F-PACE, amely megkapta a Jaguar elektronikus aktív hátsó differenciálművét (EAD), kiegészítve a modell eleve teljes körű, fejlett technológiai arzenálját. Az állandó összkerékhajtási rendszer intelligens hajtáslánc-dinamikai (IDD) vezérlő technológiáját úgy optimalizálták, hogy a lehető legteljesebb mértékben kiaknázza az EAD képességeit, miközben az Adaptive Dynamics felfüggesztés, az elektromos szervokormány (EPAS) és a dinamikus üzemmód-szabályozás rendszerek egytől egyig egyedi vezérlő szoftvert kaptak az SVR fedélzetén. A dinamikus üzemmód aktiválásával gyorsabbá válnak a sebességváltások, harapósabbá a gázreakció, míg a közvetlenebb kormányzás minden körülmények között magával ragadó vezetési élményt szavatol.
Címkék: 

Két hónap múlva startol a XI. Pneumobil verseny

2018.03.29.
Épülnek a pneumobilok a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyre: a május 11-12-ei versenyhétvégén idén kilenc ország, huszonkét műszaki egyetemének mérnökhallgatói látogatnak el az egri Érsekkertbe, hogy összemérjék tudásukat és ügyességüket. Negyvenkét csapat elemigényét fogadta el a szakmai zsűri, így március 24-ig a hazai csapatok mellett a lengyel, román, cseh, észt, litván, lett, szlovák és svéd indulóknak szállítják ki szükséges alkatrészeiket. Sűrített levegő hajtású járműveik megépítéséhez a diákok az AVENTICS kínálatából rendelhették meg a termékeket, ahol munkahengerek, mechanikus-, elektronikus- és pneumatikus szelepek, csatlakozók, kiegészítők, valamint a Bosch Rexroth lineár- és vezérléstechnikai egységek között gazdagon válogathattak. „A versenyen induló egyetemi hallgatók a gyakorlatban is megismerkednek az AVENTICS termékportfóliójával és ezt a tudást végzett mérnökként kamatoztathatják majd munkájukban„ – nyilatkozta Gödri István, az Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy minden a cég által biztosított alkatrészhez garanciális ügyintézés is jár a versenyzőknek, az idei megmérettetésre való felkészülést pedig a National Instruments pályázata is színesítette, melyen tizenegy nevezőből öt csapat nyerte el az NI vezérléstechnikai támogatását.

Retro MINI elektromos hajtással

2018.03.29.
A 2018. március 30 – április 8. között megrendezendő New York-i Nemzetközi Autószalonon a brit prémiumgyártó egy forradalmian exkluzív újraértelmezéssel színesíti tovább a zéró emissziójú mobilitás történetét. A klasszikus Mini hálózatról tölthető változata a világ közkedvelt kisautójának legendás megjelenését és a holnapok nagyvárosi mobilitásának iránymutató hajtáslánc-technológiáját egyesíti. Az egyedülálló világpremierrel a MINI egyértelmű állást foglal az innovatív, zéró emissziójú járműtechnológia térnyerésére irányuló nemzetközi törekvés mellett, miközben hamisítatlan stílusjegyekkel jelzi, hogy a brit prémiumgyártó által fémjelzett egyedi megoldások a jövőben is a márka meghatározó szimbólumai maradnak. A klasszikus Mini hálózatról tölthető változata egy korszakokon átívelő, képzeletbeli utazás szüleménye, amelynek értelmében a klasszikus modell karakterét újabb és újabb, egyre modernebb műszaki megoldásokkal ruházzák fel. A XX. század második felének eredeti kisautója ezzel a környezettudatosság és a hosszú távon fenntartható mobilitás jelenben íródó jövőképének kerekeken guruló nagykövetévé avanzsált. A világ nagyvárosainak közúti forgataga hamarosan egy zéró emissziójú, tisztán elektromos meghajtású MINI modell piaci premierjét ünnepli, amelyet a hamisítatlan kisugárzás, az egyedülálló stílus és a vezetés abszolút élménye jár át. A brit prémiumgyártó a 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatta be a MINI Electric tanulmányautót, amelynek elsődleges küldetése volt, hogy irányt mutasson a márka első tisztán elektromos meghajtású modelljének. Az újdonság világpremierjét pontosan a klasszikus Mini megszületésének hatvanadik jubileumán, 2019-ben tartja a gyártó. A háromajtós MINI műszaki alapjaira épülő, károsanyag-kibocsátástól mentes modell már a fejlesztési munkálatok hajrájában jár, sorozatgyártása első ízben a brit prémiumgyártó oxfordi üzemében kezdődhet meg jövőre.

A Scania felére csökkenti a széndioxid kibocsájtást 2025-ig

2018.03.29.
A Scania a Párizsi Klímaegyezmény, valamint a fenntartható szállítási rendszer kialakítása iránti elkötelezettségével összefüggő céljainak teljesítéséhez folyamatosan dolgozik azon, hogy minimalizálja termékeinek üvegházgáz-kibocsátását. Ez a törekvés a saját működésével és szállítási tevékenységével járó kibocsátás szintjének csökkentésére éppúgy vonatkozik.  „Hosszú távon a szén-dioxid-semleges működés az elképzelésünk. Ennek eléréséhez célul tűztük ki, hogy ötven százalékkal csökkentjük a teljes világszintű tevékenységünk CO2kibocsátását 2025-re” – mondta Ruthger de Vries, a termelést és a logisztikát vezető alelnök.  A Scania a termelési folyamatainak további optimalizálásával, az energiahatékonyság javításával és a megújuló forrásokra való átállással éri majd el a célját. A Scania 2017-ben bejelentette elkötelezettségét az iránt, hogy 2020-ra fosszilis energiaforrásoktól mentes elektromos áramra álljon át.      A Scania tevékenységében óriási mértéket ölt a napi logisztikai forgalom, a második új cél pedig arra irányul, hogy a vállalat jelentős mennyiségű fuvarozási szolgáltatást vesz igénybe.  „Nap mint nap beszélünk ügyfeleinkkel és az ő ügyfeleikkel az adott fuvarfeladataikhoz alkalmazható legfenntarthatóbb alternatívákról. A saját logisztikai tevékenységünk sok tekintetben is egy laboratórium, ahol az új ötleteinket teszteljük és a képességeinket fejlesztjük. Nagy fuvaroztatóként természetes, hogy igyekszünk élenjárni és elkötelezni magunkat a károsanyag-kibocsátásunk jelentős csökkentése iránt” – mondta de Vries.  Egy olyan modell alkalmazásával, amely a CO2-kibocsátás csökkentését ugyanolyan értékkel veszi számításba, mint a költségeket a szállítási megoldás kiválasztásában, a Scania célja 2025-re ötven százalékkal csökkenteni Európában és Latin-Amerikában a szárazföldi szállítási logisztikai forgalmával járó károsanyag-kibocsátást.

Stop az agyelszívásnak

2018.03.28.
  Matematikai képletnek is beillik Hogyan okosítsunk gyárat és hogyan akadályozzuk meg az agyelszívást, erre és még sok más kérdésre keresik a választ és megoldást az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával létrejött kutatás-fejlesztési konzorciumban, melynek vezetője a Magyar Suzuki Zrt. A matematikai képletnek is beillő a GINOP-2.2.1-15-2016-00015 projektpályázat célja a vállalat beszállítói, valamint az egyetemek és kutatóhelyek közötti K+F+I együttműködés fejlesztése, valamint magasabb hozzáadott értékű, új tudományos eredmények, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve ezek prototípusainak létrehozása. Az 5,308 milliárd forintos projektből 2,712 milliárd forint saját forrás, 2,596 milliárd forint pedig a Széchenyi 2020 program keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatás. Húsz új modell                                                                                                 Josinobu Abe A rendezvény bevezetőjében Josinobu Abe vezérigazgató elmondta, hogy a projekt végére Esztergomban a Magyar Suzuki okosgyárként meghatározó szereplője lesz az európai autóiparnak és a 2015-2020 közötti időszakban húsz új modellt mutat be világszerte. Az évi 3 millió autót gyártó Suzuki Motor Corporation egyetlen európai termelőbázisán, az immár 26 éves esztergomi telephelyen eddig 3 millió autó készült. A több mint 10 ezer embert foglalkoztató Magyar Suzukinál 240 beszállítótól 4500 alkatrész érkezik, ezért is dolgoznak a teljesen elektronikus termékkövetésen: az anyagáramlás digitális kontrolljával rövidülnek a ciklusok, javul a hatékonyság és a minőség, ezt már szimulációkkal tesztelik. Négyezer projekt A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese, Monszpart Zsolt előadásában elmondta, hogy a projektet a Strukturális Alapok Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretéből Magyarországon használja fele a Suzuki, valamint konzorciumi partnerei, a kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények. A GINOP támogatásával 97 ipari és kutatóhelyi együttműködésben megvalósuló projekt összesen 96,4 milliárd forint forrást nyert el. A magyarországi és uniós finanszírozási innovációs versenypályázatokon az elmúlt három évben több mint négyezer projektről és összesen 640 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásáról született döntés. SWOT-elemzés Hogy mi ösztönözte létrehozását? A motívumról 140 oldalas kiadvány is tájékoztat, a kék borítójú tanulmány címe Vállalati Innovációirányítási Rendszer Bevezetése a Versenyképesség Érdekében. A magyarországi résztben szó van arról, hogy itthon a Kutatás és Fejlesztés hajtóereje a gyógyszeripar, az autóipar és az IT-ipar. Ezek elemzésére és értékelésére alkalmazzák a SWOT-módszer. Az angol Strengths, Weaknesses, Opportunities, and Threats rövidítés a SWOT, mely az Erősségek, Gyengeségek, Lehetőségek, Fenyegetések (veszélyek) elemzése, vállalat stratégia, versenytárs-elemzés és belső cégértékelés. A magyar kormány SWOT elemzése szerint a bizonyos területeken, például a matematikai kutatások és oktatás területén világelsők vagyunk, sok hazai vállalatnál intenzív a K+F tevékenység, miközben adottak a gazdaság és az innováció jogi keretei. Veszélyfaktorok Gyengeségnek számít az elaprózott kutatási kapacitás és teljesítmény, miközben alacsony az innovációs és a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó tudatosság. Nem elég hatékonyak a transzfer folyamatok és alacsony a nemzetei adaptív innováció hatékonysága is. A lehetőségek közé sorolható a K+F+I kedvező gazdasági környezete, a gyakorlatiasabb oktatás, többek között a duális képzés és a beszállítói háttéripar fejlesztése. A fenyegetések közé sorolja a kormányzati elemzés az agyelszívást, mely gyengíti az állami kutatóintézeteket. Az is veszélyes, ha a KKV szektor gyenge marad és nem teremt komoly kutatási és fejlesztési igényeket, ráadásul az ezekre szánt forrásokat felülírhatják rövid távú költségvetési célok. 770 robot A Magyar Suzuki újabb hosszútávú fejlesztési programjának része a többlépcsős innováció és melynek keretében minden eddiginél jelentősebb gyártástechnológiai fejlesztést valósul meg az esztergomi gyárban. Többek között hálózatba kapcsolják a hegesztőrobotokat, korszerűsítik a logisztikai rendszert, előkészítik a legkorszerűbb lézerhegesztési technológia bevezetését, valamint új, kiváló műszaki tulajdonságú, költségtakarékos polimereket fejlesztenek a gépkocsigyártáshoz. A fejlesztések végső eredményeként 2020-ig még korszerűbb, versenyképesebb és biztonságosabb Suzuki prototípusokat állítanak majd elő Esztergomban. A Magyar Suzuki Zrt. vezette konzorcium projektjében a PEMÜ Műanyagipari Zrt., a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem működik közre partnerként. A folyamatban lévő projekttel a Magyar Suzuki Zrt. korábbi fejlesztését emeli további szintre. A 2016-ban zárult 2,8 milliárd forint értékű, saját kivitelezésű beruházásként megvalósult gyármodernizációs program során a Magyar Suzuki Zrt. jelentős fejlesztéseket vitt véghez az automatizáltság és robotizáció területén. Ennek egyik látványos eredménye, hogy ma 770 robot dolgozik az esztergomi üzemben, lefedve a teljes termelési folyamatot. Kissingeri idézet A korszerűsítés folytatásaként, a jelenlegi konzorciális kutatás-fejlesztési együttműködésnek köszönhetően a Magyar Suzuki Zrt. további lépést tesz az intelligens gyártás megvalósításának irányába. A cég vezérigazgató-helyettese, Urbán László egy mondással kezdte ismertetőjét és az USA egykori nemzetbiztonsági főtanácsadóját, Henry Kissingert idézte: Ha nem tudod, hová tartasz, akkor minden utad a semmibe visz. A Suzuki tudja merre tart, ahogy a konzorcium is. A Magyar Suzuki Zrt.-ből, beszállítóiból és kutatóhelyekből álló innovatív hálózat kialakítása és működtetése versenyképes, biztonságos és környezetbarát tesztelt személygépkocsi prototípus és gazdaságos tömeggyártási technológiájának kifejlesztésére című 4 éves kutatás-fejlesztési projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. Versenyképességünk megőrzésének egyik fontos feltétele, hogy szorosan együttműködjünk technológiailag is partnereinkkel. Ennek a projektnek köszönhetően a jövőben innovatív, együttműködő partneri hálózatot építhetünk ki, és mindez nagymértékben támogatja az esztergomi üzemünk okosgyárrá válását” A terveket az előadások után különteremben is illusztrálták, miközben az ágazat szakemberei egymással és sajtó munkatársaival is konzultáltak. A találkozón részt vett Bánhidy László Esztergom város alpolgármester, Lukács Pál a kecskeméti egyetem elismert oktatási szakembere és Knezsik Ustván, az Autós Nagykoalíció elnöke. A szerző felvételei  

Egyesíti autómegosztó szolgáltatását a BMW és a Daimler

2018.03.28.
A közlemény szerint egy vállalatba és egyetlen közös nagyvárosi közlekedési szolgáltatási "ökoszisztémába" vonják össze a BMW DriveNow és a Daimler Car2Go nevű autómegosztó szolgáltatását, valamint a két cégcsoport érdekeltségébe tartozó közlekedési, illetve taxi- és sofőrrendelő okostelefon-alkalmazásokat (moovel, ReachNow, mytaxi, Chauffeur Privé, Clever Taxi, Beat), a parkolóhely-kereső és parkolásidíj-fizetési szolgáltatásokat (ParkNow, Parkmobile), továbbá az elektromos meghajtású kocsik töltését támogató szolgáltatásokat (ChargeNow, Digital Charging Solutions) – írta az MTI. Az összeolvadással egy nagyjából 40 millió ügyfelet kiszolgáló, 20 ezer autóval és több mint 140 ezer elektromos töltőállomással rendelkező vállalkozás alakul ki, amelynek súlypontja Európában van. Az első német kommentárok szerint a BMW és a Daimler arra számít, hogy együtt jobb esélyekkel vehetik fel a versenyt a nagyvárosi közlekedés új szereplőivel. Elsősorban a sofőrszolgálatokkal, mint az Európában terjeszkedő amerikai Uber és a kínai Didi, amelyek flottája a belátható jövőben önvezető kocsikból állhat, és jelentős részt szakíthat ki a piacból. "Az autógyártás úttörőiként nem engedjük át másnak a terepet, amikor a városi mobilitás jövőjéről van szó" - emelte ki a közlemény szerint Dieter Zetsche, a Daimler igazgatótanácsának elnöke. Hozzátette, hogy a városokban egyre többen lesznek olyanok, akik nem akarnak saját autót, de "nagyon mobilisak" akarnak lenni. Nekik fejlesztik ki "az urbánus mobilitás egyedülálló, fenntartható ökoszisztémáját", amelyben ötvözik a két társaság szakértelmét és tapasztalatát. Harald Krüger, a BMW igazgatóságának elnöke kiemelte, hogy a szolgáltatások egyesítésével az ügyfelek elindulhatnak a "mobilitás digitális, és károsanyag-kibocsátástól mentes jövője" felé. A Handelsblatt című üzleti lap becslése szerint a két csoport 50-50 százalékos tulajdonában lévő új vállalkozás értéke meghaladhatja az egymilliárd eurót (312 milliárd forint). Létrehozásához még meg kell szerezni a versenyfelügyeleti hatóságok engedélyét.

Különkiadás a Mercedes csúcsmodelljeiből

2018.03.28.
Az Exclusive Edition kupék és kabriók intelligens LED-es fényszórókat és OLED hátsó lámpákat kaptak alapáron. Két külső fényezés választható, szürkés és vöröses. Ehhez duplaküllős, 19 colos, elegáns felnik társulnak argonit vagy Himalája szürkében. Igény esetén sportosabb megjelenést szavatolnak az AMG Line 20 colos kerekei feketében, fényes élekkel. A beltérben ázsiai faberakással, Burmester hifivel, nappa bőr üléssel/műszerfallal találkozhatunk. Még a padlószőnyegeknek is egyedi a varrása, no és persze az Excluisive Edition felirat sem hiányozhat a műszerfalról. Az Exclusive Edition modellek majdnem az összes motorral konfigurálhatók, de aki a dinamikus vezetésnek a híve, annak a 469 lóerős, V8-as, biturbó motort ajánlják S560-as jelzéssel. Maga a modellcsalád egyébként ősszel esett át egy kiadós frissítésen, ekkor újabb vezetéstámogató rendszerek, modernebb kezelőfelület és újgenerációs kormánykerék tűnt fel a láthatáron. A világ legrégebbi autómárkájának termékei a gyűjtők nagy kedvencei közé tartoznak. A tetőtlen kivitelek egyenesen vezetik a listát, amelyre az elegancia, a technikai fejlettség, a teljesítmény és a sportosság szempontoknak megfelelve lehet felkerülni.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója