Fernando Alonso a Toyotához igazol

2018.02.08.
A Toyota Gazoo Racing újra az 1000 lóerős TS050 Hybrid géppel versenyez majd, amely a tavalyi kilenc futamból ötöt megnyert. A környezetbarát hibrid elektromos technológia fejlesztése továbbra is fontos eleme marad a Toyota versenyprogramjának, hiszen a márka arra törekszik, hogy a motorsportot is bevonja az egyre jobb közúti autók alkotásának folyamatába. A két TS050 Hybrid versenygép végleges nevezési listája alapján a 7. rajtszámú autót most is Mike Conway, Kamui Kobayashi és José María López vezeti. A 8. rajtszámú TS050 Hybrid pilótái Sébastien Buemi és Kazuki Nakajima lesznek, akikhez idén a Formula 1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso is csatlakozik. A 36 éves Fernando májusban, a Spa-Francorchamps pályán debütál majd az LMP1-ben, és a 2018-2019-es szezon minden futamán pályára lép, amelyek nem ütköznek Formula 1-es kötelességeivel. Anthony Davidson, aki öt futamot nyert 2017-ben Sébastien és Kazuki oldalán, továbbra is a csapat fontos tagja marad, és a világbajnokságban szerzett gazdag tapasztalatait új szerepkörében, tartalék és fejlesztési pilótaként hasznosítja majd. A Le Mans kétszeres bajnoka, Alex Wurz a csapat tanácsadójaként és nagyköveteként folytatja munkáját. “Már nagyon várom, hogy lássam, milyen eredményt ér el a TOYOTA GAZOO Racing, amikor pilótáink és csapatunk minden tagja felhasználja azt a tapasztalatot, amit eddig szereztek a hosszútávú versenyzés világában, és mindez Fernando tudásával is kiegészül majd. Ez a lehetőség az egész csapatot izgalomban tartja. A WEC versenysorozat – és persze a kemény Le Mans 24 órás futam – során a TOYOTA GAZOO Racing mindent megtesz majd, hogy Fernandoval megerősödve a lehető legtöbb pontot gyűjtse be a bajnokságban.”- fogalmaz Akio Toyoda, a Toyota világszintű elnöke. “Az idei WEC szezon már csak azért is különleges lesz, mert két futamot is rendeznek Le Mans-ban. Úgy érzem, most nagyon ütős versenyzőgárdával állunk ki; Fernando ugyan újoncnak számít a WEC-ben, de ezt bőven ellensúlyozza az élvonalbeli autóversenyzőként szerzett sok évnyi tapasztalata és a tempó, amit már megszokhattunk tőle. Mind izgatottan várjuk, hogy együtt dolgozhassunk vele, de a hosszútávú versenyzés csapatmunka, és jól tudjuk, hogy minden pilótánk a lehető legjobb teljesítményt nyújtja majd. Szeretném megköszönni Anthonynak, hogy a nehéz körülmények közt is profi módon teljesített, és hogy továbbra is pilótagárdánk erős oszlopa marad; azt hiszem, ebben az idényben is bőven akad majd dolga.”- teszi hozzá Hisatake Murata, a Toyota versenycsapatának elnöke. Fernando Alonso is megszólalt a számára új versenysorozatban való részvétele kapcsán: “Izgatott vagyok, hiszen életemben először állhatok rajthoz a Le Mans 24 órás futamon. Ezt a versenyt már régóta figyelemmel követem, és mindig is arra vágytam, hogy egyszer én is részt vehessek rajta. A hosszútávú versenyek nagyon különböznek attól, amit eddig csináltam, és ez érdekes kihívást jelent. Már nagyon várom, hogy együtt dolgozhassak Sébastiennel és Kazukival, és hogy tanulhassak tőlük, hiszen mindketten nagyon tapasztalt hosszútávú versenyzők. Az idei év a tanulásról szól számomra, de készen állok a kihívásra, és már alig várom a rajtot!” A PILÓTÁK Mike Conway Születési hely, idő                              Nagy-Britannia, Sevenoaks, 1983. aug. 19. Első Le Mans futam                          2013 Le Mans startok                                 4 Legjobb eredmény Le Mans-ban      2. helyezés (2016) WEC startok                                      37 WEC győzelmek                               2  Legjobb WEC szezon                        3. helyezés (2016)   Kamui Kobayashi Születési hely, idő                              Japán, Hyogo, 1986. szept. 13. Első Le Mans futam                          2013 Le Mans startok                                 3 Legjobb eredmény Le Mans-ban      2. helyezés (2016) WEC startok                                      26 WEC győzelmek                               1 Legjobb WEC szezon                        3. helyezés (2016)   José María López Születési hely, idő                              Argentina, Río Tercero, 1983. ápr. 26. Első Le Mans futam                          2017 Le Mans startok                                 1 Legjobb eredmény Le Mans-ban      n/a WEC startok                                      8 WEC győzelmek                               0 Legjobb WEC szezon                        6. helyezés (2017)   Sébastien Buemi Születési hely, idő                              Svájc, Aigle, 1988. okt. 31. Első Le Mans futam                          2012 Le Mans startok                                 6 Legjobb eredmény Le Mans-ban      2. helyezés (2013) WEC startok                                      43 WEC győzelmek                               5 Legjobb WEC szezon                        1. helyezés (2014)   Kazuki Nakajima Születési hely, idő                              Japán, Okazaki, 1985. jan. 11. Első Le Mans futam                          2012 Le Mans startok                                 6 Legjobb eredmény Le Mans-ban      4. helyezés (2013) WEC startok                                      37 WEC győzelmek                               7 Legjobb WEC szezon                        2. helyezés (2017)   Fernando Alonso Születési hely, idő                              Spanyolország, Ovideo, 1981. július 29. Első Le Mans futam                          2018 Le Mans startok                                 0 Legjobb eredmény Le Mans-ban      n/a WEC startok                                      0 WEC győzelmek                               0 Legjobb WEC szezon                        n/a

Utánpótlás – Azt hiszed, hogy jól vezetsz!?

2018.02.08.
static.pexels.com A fizika nem ismerete nem ment fel a következmények alól. Hangzik a bölcs megállapítás. Valóban nem is kell sokáig görgetni a hírportálokon, hogy belefussunk egy csúnya balesetbe, aminek gyakran fiatal résztvevői vannak. Tény, hogy nehéz megállniuk a sok-sok befektetett energia után, már a jogosítvánnyal a zsebben, hogy ne „csapassanak” egy jót. És a statisztikák jól alátámasztják a szomorú híreket, hiszen a fiatal generáció, tehát a 25 évesnél fiatalabbak kb. 25%-a szenved balesetet, vagy sérül meg közúti balesetekben, illetve évente a magyar fiatalok 14%-a szintén érintett balesetben, amit leggyakrabban figyelmetlenségükkel, vagy rutintalanságukkal okoznak. Ezeket a statisztikákat látva nagyobb alázatra lenne szükség a kezdők részéről, hiszen nem csak maguk, hanem mások életét is veszélyeztethetik akár egy kisebb szabályszegéssel is. De mik ezek az apróságok, amiket hajlamosak elsumákolni? Nos, vehetjük alapul azt, hogy mi zavarhatja legjobban a tanulót az oktatóautóban? Valószínűleg a sebesség, mint sarkalatos pont, hiszen a 30-as táblánál kutya kötelessége betartani ezt a tempót, főleg, ha már a vizsgabiztossal sétakocsikáznak. Nem állíthatjuk, hogy az ország összes sebességkorlátozása tudatos, és valóban az autósokat segíti, de ennek ellenére sokszor érdemes már előre felkészülni arra, hogy valószínűleg nem ok nélküli a korlátozás. Főleg akkor jó így előre gondolkodni, ha ismeretlen helyen közlekedünk.  media.defense.gov Egy másik fontos dolog a gyalogátkelőhely, amit sokkal nagyobb odafigyeléssel illene megtisztelni. Némely vagány tini mellett utazva sokszor azt veszem észre, hogy szinte csak a gyalogosokra bízzák, hogy elengedik e őket, vagy sem. Tehát ha a gyalogátkelőhely felé közlekedve határozottan lelépnek eléjük, akkor rövid féktávot hagyva, vonakodva bár, de elengedik az elsőbbséggel rendelkezőt, de ha elmarad a markáns kisugárzás, akkor hajlamosak inkább rágyorsítani, mert haladni szeretnek, nem elsőbbséget adni minden bokornál.  Talán ellógták a KRESZ órák azon részét, amikor az előzékenységről oktattak. Nem állíthatjuk, hogy minden gyalogos szabálytisztelő, de ha mi azok vagyunk, akkor nyugodt lelkiismerettel közlekedhetünk nap mint nap, és a balesetek rizikófaktorát is csökkenthetjük. Persze a valódi odafigyeléshez a telefont is nélkülözni kell, mert valljuk be, hogy az új generáció legalább annyira össze van nőve a mobiltelefonnal, mint a tizenkétórás kormányfogással. Tudjuk, hogy ma már lehetetlen nélkülözni, akár néhány percre is az okostelefont. De agyunk még nem fejlődött annyit, hogy egyszerre párhuzamosan tudjon koncentrálni a telefonokra és a vezetésre. Be kell látni, hogy sokkal felelősségteljesebb feladat részt venni a forgalomban, mint azt sokan elképzelik, ezért cserébe nyugodtan le lehet maradni egy friss posztról, vagy ismerősünk legújabb szelfijéről.  toughtested.com Mert bizony, ahogy az élet más területein, a fiatalok itt is gyakran felületesen, és nem kellő alázattal közelítik meg az autóvezetést. Forr a vér, és meg kell mutatni, ez ebben a korban sajnos természetesnek vehető, de közben nem szabad átgázolni mindenen, és csak saját szabályrendszerben közlekedni. Mert bárki, aki autóba ül, ugyanazok a feltételek vonatkoznak rá, mint a többi közlekedőre, hiszen csak így mehet előre döccenők nélkül a nagy fogaskerék. Sokkal könnyebb bevallani a hiányosságokat, és tenni ellenük, mint vállalni a következményeit a saját hibánkból bekövetkező baleseteknek. Mára már nagyon sok cég hirdet különböző vezetéstechnikai tréningeket, amikre már egy péntek esti bulira költött pénzért benevezhetünk. Miért ne tennék? Hiszen ez valóban hasznunkra válik, és a tréning után magabiztosabban ülhetünk be a volán mögé. yaklai.com Nem szerettem volna mimden fiatalra vizes lepedőt húzni, hiszen nagyon sokan közülük befogadták, és megfogadják az alapokat, és tisztességesen fejlesztik tudásukat. Az előbbi kiragadott negatív hasonlatok mellett szerepeljen más is, hadd osszak meg egy ellenpéldát, ahol egy másik generáció képviselője a főszereplő. Évtizedes jogosítvánnyal rendelkező rutinos sofőrrel utaztam egy főúton, amikor a településtába előtt intenzív fékezésbe kezdett egy kisteherautó. A sofőröm szembejövő forgalom híján megkezdte az autó kikerülését, viszont nem számolt az előzött autó takarásából felbukkanó igazoltató rendőrrel, aki büntetés keretében felhívta a figyelmét a záróvonal átlépésére. Az eset után tovább haladva parázs vita alakult ki köztünk, hiszen a sofőr szerint a forgalmi szituáció biztonságossá tette az elmellőzést, viszont záróvonalat érintett, állítottam én, aminek jelentését ebben az esetben sem lehetett felülbírálni. Itt eszembe jutottak egykori kiváló oktatóm szavai, hiszen a záróvonal olyan, mint egy magas, vastag betonfal, aminek soha nem mehetünk neki. Ha más közlekedési szabályokat is ilyen sarkalatosan értelmeznénk, akkor talán a KRESZ-hez való hozzáállás is pozitív irányba változhatna?  

Autólopás! MVD-125 BMW-320 D

2018.02.08.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: MVD-125 -Gyártmány: BMW -Típus: 320D -Kivitel: SEDAN -Gyártási év: 2005 -Motorszám: 204D4 -Alvázszám: WBAVC310X0KT70628 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2018 február 6 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XII. -Utca, házszám: Lejtő út 21.

A vadonatúj Hyundai Kona Electric

2018.02.08.
Hatékonyság és vezetési élmény találkozása A vadonatúj Kona Electric két különböző hajtáslánccal lesz elérhető, a piac egyik legerősebb villanymotorját kínálva az ügyfeleknek, osztályelső, közel 470 kilóméteres hatótávolsággal (belső cél a WLTP előírásoknak megfelelően), és nagyszerű vezetési élménnyel. Ezen felül a sofőrök élvezhetik a számos kényelmi és kapcsolódási lehetőség, valamint az aktív biztonsági és vezetéstámogató segédrendszerek nyújtotta előnyöket. A Hyundai egyesíti a gépjárműpiac két legfontosabb trendjét A vadonatúj Kona Electric lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy ötvözzék az öko-mobilitást a SUV stílussal. Az autó piacra dobásával a Hyundai Európa első olyan autógyártója, amely egyesíti ezt a két leggyorsabban növekvő iparági trendet. A Hyundai élen jár az öko-mobilitás terén, már jelenleg is a legszélesebb hajtáslánc kínálattal. A Hyundai hozta forgalomba az első tömeggyártású hidrogén-üzemanyagcellás járművet, az ix35-et, és nemrég mutatta be utódját, a vadonatúj Nexo-t. Ezenkívül a sikeres IONIQ az egyetlen olyan autó, amely háromféle elektromos hajtásláncot kínál ugyanazzal a karosszéria típussal. Az IONIQ Electric első helyezést ért el a rangos ADAC EcoTest 2017-en. További részletek közzétételére február 27-én kerül sor, az autó világpremierje előtt a 2018-as Genfi Autókiállításon.  
Címkék: 

Estig nem engedik be a kamionokat Szlovéniába, de nem a hó miatt

2018.02.08.
Az intézkedést azért vezették be, mert a kultúra napját ünneplik a szomszédos államban. A személygépkocsi-forgalom továbbra is zavartalan - olvasható a közleményben. MTI

Autólopás! KTV-810 Peugeot Partner

2018.02.08.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KTV-810 -Gyártmány: Peugeot -Típus: Partner -Gyártási év: 2008 -Motorszám: PSA9H0210JBBU3007576 -Alvázszám: VF37J9HXC68029945 -Szín: barna -Lopás időpontja: 2018 február 8 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XVII. -Utca, házszám: Fodormenta utca 60 -Megjegyzés: Sérülések: a szélvédőn keresztbe végrepedve alúl, bal hátsó sarka festékhibás illetve kicsit behorpadt, bal első zár feszegetve is volt.

Az elektromos autók akkumulátorainak újrahasznosításán dolgozik a Toyota és a Lexus

2018.02.08.
A környezetbarát hibrid elektromos (HEV) és plug-in hibrid elektromos (PHEV) technológiát jegyző, emellett a hidrogén üzemanyagcellás (FCEV) elektromos és az akkumulátoros elektromos (BEV) technológia fejlesztésében is élenjáró Toyota és Lexus így minden versenytársánál több tapasztalatot halmozott fel az elektromos autók akkumulátorainak fejlesztése, és potenciális újrahasznosítása területén is. Utóbbi a részben vagy teljesen elektromos autók várt jövőbeni fokozott térnyerésével az autóipar egyik legfontosabb kérdése lesz. A minden autógyártónál több, világszerte 35, Magyarországban 16 részben vagy teljesen elektromos autót (zömében hálózati töltést nem igénylő, a fékezési energiát elektromos energiává alakító hibrid járműveket) forgalmazó Toyota és Lexus, amely 2025-től minden modelljéhez kínál majd valamilyen elektromos hajtást (hibrid elektromos, hálózatról tölthető elektromos, akkumulátoros elektromos vagy hidrogén üzemanyagcellás elektromos), 2030-ra pedig a mai évi 1,5 millióról 5,5 millióra növeli elektromos hajtású autóinak éves értékesítését, a Chubu Electric Powerrel együttműködve kísérleti projektet indít az elektromos járművek használt akkumulátorainak másodlagos felhasználására és újrahasznosítására. A két vállalat elvi megállapodást írt alá egy teszt-projektről, aminek célja az elektromos járművek használt akkumulátoraiból felépített, nagy kapacitású áramtároló akkumulátorrendszer vizsgálata, valamint az ilyen akkumulátorok újrahasznosítása. A Chubu Electric Power annak ismeretében, hogy milyen mérvű ingadozás tapasztalható a villamos energia keresletében és kínálatban a megújuló energia nagyléptékű alkalmazása miatt, áramellátó rendszerének továbbfejlesztésére törekszik. A Toyota aktívan dolgozik azon, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse az elektromos járművek, köztük a ma legpraktikusabban haszálható környezetbarát hibrid elektromos autók használatát, illetve hogy lehetővé tegye az akkumulátorok hatékony felhasználását. A ma bejelentett elvi megállapodás alapján a két vállalat célja, hogy a Toyota elektromos járműveiből begyűjtött használt akkumulátorokat újra felhasználják egy áramtároló akkumulátorrendszerben, ami az áramszolgáltatásban bekövetkező teljesítményingadozások kiegyenlítésére szolgál. A jelentős számú használt akkumulátor összekapcsolásával – még az akkuk csökkent egyedi teljesítménye mellett is – kiegyenlíthetők az áramfogyasztásban fellépő ingadozások, a frekvenciaingadozás, illetve az elosztórendszerekben fellépő feszültségingadozás. Ezek a jelenségek mind olyan új kihívások, amelyek a megújuló energia széleskörű alkalmazása nyomán jelennek meg. Ezek az erőfeszítések nem csupán az áramszolgáltató rendszerben fellépő problémák kezelésére jelenthetnek megoldást, de a Chubu Electric Power és a Toyota tervei szerint pozitív hatással lesznek majd a hőenergiával működő erőművek üzemeltetésére is. A 2018-as pénzügyi évben a Chubu Electric Power és a Toyota megkezd az Áramtároló Akkumulátor Rendszer tesztelését. A tesztelés eredményeitől függően a két vállalat célja, hogy a 2020-as pénzügyi évben nagyjából 10 000 kW áramfejlesztő kapacitást hozzanak létre, ami 10 000 akkumulátornak felelne meg.  A projekt kezdeti szakaszában a jelenleg elsősorban hibrid járművekben (HEV) alkalmazott nikkel-metál hidrid akkumulátorokat használják majd fel. Az akkumulátoros elektromos járművekben (BEV) és hálózatról tölthető hibridekben (PHEV) alkalmazott lítium-ion akkumulátorok felhasználását körülbelül 2030-ra tervezik. A két vállalat azt is meg fogja vizsgálni, hogyan nyerhetők vissza és hasznosíthatók újra az akkumulátorokban található ritka földfémek és hasonló anyagok.  Mindkét vállalat tovább dolgozik a régió fellendítésén azzal a céllal, hogy az ilyen jellegű kezdeményezések elterjedésével hozzájárulhassanak a nyersanyagokat újrahasznosító és alacsony szénkibocsátású társadalom megszületéséhez.  

Bemutatkozott az új Mercedes-Benz Sprinter

2018.02.08.
„A duisburgi kikötő a globalizáció és a modern, legmagasabb szintű logisztika mintapéldája, ezáltal tökéletes környezetet biztosít az új Sprinter bemutatásához. A Sprinter megtartotta a korábbi szériák erényeit, amelyek a típust immár 23 éve, világszerte oly sikeressé tették: a rugalmasságot, a robosztus felépítést, valamint a gazdaságosságot. Mindezeken felül pedig a modell egyedülálló modernitásával, többek között kapcsolódási lehetőségeivel és páratlan variálhatóságával igyekszik lenyűgözni célközönségét. Ezeknek köszönhetően az új Sprinter a kereskedelmi flották első teljes rendszermegoldását kínálja fel, úgy a Mercedes-Benz Vans palettáján, mint a teljes iparágban” – mondta Volker Mornhinweg, a Mercedes-Benz Vans igazgatója. A Mercedes PRO connect szolgáltatásokkal a flotta mindig kézben tartható A Sprinter harmadik generációjának progresszív formaterve, valamint komfort- és biztonságorientált kialakítása a személyautók színvonalával vetekszik. Ugyanakkor az alacsonyabb üzemeltetési költségeknek, valamint az ügyfél-orientált részletmegoldásoknak köszönhetően egyedülállóan gazdaságos a modell. A legfontosabb újítások egyike az átfogó internetes kapcsolódás. A Mercedes PRO connect új kapcsolódási szolgáltatásai a szintén vadonatúj MBUX (Mercedes-Benz User Experience, vagyis Mercedes-Benz Felhasználói Élmény) multimédiás rendszerekkel párosítva tökéletes alapot képeznek a különféle logisztikai és szállítási feladatok kifogástalan abszolválásához, legyen szó akár egy óriásflotta összetett menedzsmentjéről, akár egy kisebb vállalkozás járműparkjának irányításáról. A Mercedes PRO connect kapcsolatot létesít a járműparkmenedzser és a flotta minden gépjárműve, illetve sofőrje között, így online, közel valós időben lehetséges a megbízások irányítása, továbbá a gépjármű helyzetével, üzemanyagszintjével, vagy akár karbantartási igényeivel kapcsolatos információk távoli lekérdezése. A Mercedes PRO connect a piaci bevezetéskor összesen nyolc különböző csomagban áll rendelkezésre, központi flotta-, jármű-, sofőr- és helyszín-alapú szolgáltatásokkal. Ide tartozik például a járműállapot, a járműlogisztika, a karbantartási és baleseti menedzsment, valamint a digitális menetlevél. Még jobban variálható, és minden területen otthonosan mozog Összesen hatféle – dobozos zárt áruszállító, Tourer személyszállító, platós, vontató, busz, vagy felépítmény nélküli – kivitel, három hajtáskoncepció, továbbá számos vezetőfülke-kialakítás, felépítményhossz, terhelhetőségi szint, raktérmagasság és felszereltség: ezek a paraméterek már önmagukban is elegendőek lennének a Sprinter fokozott variálhatóságának és személyre szabhatóságának bizonyításához. Összesen több, mint 1700 eltérő változatot lehet összeállítani. Ez jelenti az új Sprinter koncepciójának alapját biztosító Mercedes-Benz Vans részlegnél a maximális modularitást, amely a legkülönfélébb felhasználási területeken is tökéletes munkatárssá varázsolja a modellt. Legyen szó akár egy futárszolgálat végső kiszállítási lépcsőjéről, akár hosszú távú szállítójárműről, vagy mondjuk akár egy szerviztechnikusi alkalmazásról, ahol a járművet guruló pótalkatrész-raktárnak használják, a Sprinter nem ismer lehetetlent. Mindezeken felül többek között mentőautóként, lakóautóként, vagy kompakt buszként is tökéletesen helytáll. Technikai újdonságok: elsőkerékhajtás és két új váltómű Az eddigi jól bevált, hátsó- és összkerékhajtásból álló hajtáskoncepciót az új Sprinter-generációban az elsőkerékhajtás egészíti ki. A konstrukció előnyeit kihasználva ezekre a modellváltozatokra 50 kilogrammal nagyobb hasznos teherbírás jellemző a hátsókerékhajtású kivitelekhez viszonyítva. Továbbá a 80 milliméterrel alacsonyabb rakodóperem jelentősen megkönnyíti a felhasználási terület függvényében a ki- és berakodást, vagy a be- és kiszállást. Az elsőkerékhajtású modellekhez a mérnökök két új váltóművet fejlesztettek. Az áruszállítók kategóriájában újdonságnak számít a 9-fokozatú bolygóműves automataváltó bevezetése. Az áttételezést a lehető legjobb fogyasztást és a maximális agilitást szem előtt tartva határozták meg a tervezők, de az alacsonyabb zajszint és a kiváló menetkényelem is kiemelendő az új váltómű kapcsán. Alapesetben egy 6-fokozatú manuális váltó jár az autóhoz, amit a kiváló kapcsolási komfort mellett a váltókaron csak alig érezhető vibrációk jellemeznek. Praktikus vezetőfülke és akár 5,5 tonnás kialakítás A vezetőfülkét a lehető legjobb praktikum, a legkülönfélébb felhasználási igények, valamint az elsőrangú ergonómia jegyében alkották meg a tervezők. Az optimalizált megoldások sorát gyarapítják az ergonomikus ülések, a kulcs nélküli indítás (Keyless-Start), valamint a továbbfejlesztett klímaberendezés, az átgondolt tárolók révén pedig mindennek gyorsan megtalálhatjuk a helyét. A rakteret szintén okos megoldások jellemzik, a fronthajtású modellek pedig a rakodható kerékjárati íveknek, valamint a teljes raktérre vetített maximális raktérmagasságnak köszönhetően még sokoldalúbb felhasználást biztosítanak. A Mercedes-Benz Vans a Sprinter szegmensében a biztonságot is új szintre emelte. A Sprinter asszisztens rendszerei közé tartozik például az öntisztuló tolatókamera, aminek képe a belső visszapillantó tükörben jelenik meg, a 360 fokban látó modern Parkolócsomag, vagy a Wet Wiper System nevű rendszerrel kiegészített esőérzékelő, amely a szélvédő mosása közben is optimális kilátást biztosít.

A SEAT a negyedik egymást követő évben a "Legjobb munkaadó"

2018.02.08.
A Top Employers Institute által elkészített nemzetközi elemezés a munkavégzés több mint 600 elemét vizsgálja, többek között a tehetségek kezelésének stratégiáját, a munkaerő tervezést, a képzést, a szakmai előmeneteli terveket, a bérezési és jutalmazási politikát. A minősítési folyamatban résztvevő vállalatoknak szigorú felmérésen kell átesniük, és ennek során el kell érniük a minősítés által megkövetelt szinteket. A szervezet tehát egy újabb évben erősítette meg, hogy a SEAT kiváló feltételeket biztosít munkavállalóinak, a mostani eredmény pedig magasabb pontszámot mutatott, mint a megelőző években. A SEAT humánpolitikáért felelő alelnöke, Xavier Ros szerint „a tanúsítvány ismételt elnyerése újabb  elismerése a vállalatnál  naponta végzett munkának. Alkalmazottaink jelentik a SEAT számára a hajtóerőt, és ennél fogva  mi a jövőben is elkötelezettek maradunk jólétük előmozdítása mellett”. Xavier Ros hangsúlyozta,  hogy „a munka iránti  teljes odaadásukról tanúbizonyságot tevő  dolgozók ezrei teszik a vállalatot eredményessé, és éppen ezért megpróbáljuk számukra a lehető legjobb munkakörülményeket biztosítani” A SEAT 14 672 alkalmazottal a szektor legnagyobb munkáltatója Spanyolországban. 2017-ben a vállalat 17 millió eurót fordított képzésre, ami rávilágít arra, hogy ez mennyire fontos szempont a cég számára. Az olyan kezdeményezések, mint a SEAT Szakmunkásképző Iskolája jelentik a kiemelkedő példákat a vállalat oktatás és munkahelyteremtés melletti  elkötelezettségére.  A SEAT-nál a cég alkalmazottainak 97 %-a határozatlan idejű szerződéssel  rendelkezik, 21 %-a nő, és 25 %-a az ezredforduló táján született. A dolgozók 34 %-a élvezheti a rugalmas munkaidőt. A  SEAT humán erőforrás politikájának elismerése mellett  a vállalatot a közelmúltban az alkalmazottai egészsége és a jóléte melletti elkötelezettségért az "Egészséges Vállalat" díjjal is kitüntették a nagyvállatok kategóriájában. A díjat odaítélő szervezet különösen nagyra értékelte  a SEAT stratégiai tervét az egészség és a biztonság munkahelyen történő promotálására, és kiemelte az éves orvosi ellenőrző vizsgálatok jelentőségét, amelyeket az összes alkalmazottnál elvégeznek. A díj elnyeréséhez a vállalatnak a megelőzés, az egészségvédelem és a rehabilitációs gyógyítás területén működő modern létesítményei is hozzájárultak, amelyeket összesen 3,3 millió eurós befektetéssel valósítottak meg. Ezzel a SEAT lett egyedüli vállalat az autóipari szektorban, amelynek  az AENOR (a spanyol Szabványügyi és Minősítési Intézet) az „Egészséges vállalat” tanúsítványt odaítélte.
Címkék: 

Betiltják a 20 évnél öregebb járművek használatát

2018.02.08.
A tiltás körülbelül ötezer járművet érint, személygépkocsikat, autóbuszokat és teherjárműveket. A drasztikus intézkedéssel a levegő minőségét akarják javítani. A tiltás alól egyedül a taxik kivételek, azok életkor nélkül közlekedhetnek a dél-ázsiai országban. A Parlament épülete Katmanduban. Forrás: wikipedia Nepál fővárosában, Katmanduban már egy éve érvényes a szabály, amely megtiltotta a húsz évnél öregebb járművek használatát. A rendelkezéstől azt várjuk, hogy javulnak a környezetvédelmi mutatók – nyilatkozta a közlekedési minisztérium illetékese.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója