Két saját építésű járművel bővül a szegedi trolibuszflotta

2017.09.23.
Az elhasználódás és az utazási igények folyamatos változása szükségessé teszi a járművek cseréjét és felújítását. A tömegközlekedésben használt trolikkal, buszokkal, villamosokkal szemben ma alapszintű elvárás, hogy alacsonypadlósak és klimatizáltak legyenek. Ezt az igényt igyekszik kielégíteni fokozatosan - évente néhány járművel - a rekonstrukciós program - közölte az alpolgármester. A szegediek közül a városon belül viszonylag kevesen (23 százalék) használnak autót. Ezt a kerékpározás népszerűsége mellett a magas színvonalú közösségi közlekedés teszi lehetővé - hangsúlyozta Nagy Sándor. Németh Zoltán Ádám, az SZKT munkatársa elmondta, Szegeden a régi magaspadlós trolibuszokat fokozatosan kivonják a forgalomból, helyükre újszerű, klimatizált alacsonypadlós járművek kerülnek. A 11,6 méter hosszú, 71+1 személyes trolit egy korábban Pilzenben autóbuszként szolgáló járműből építették át az SZKT szerelőcsarnokában. Fotók: Delmagyar.hu - Karnok Csaba A teljes felújítás 77 millió forintba került, ez mintegy fele a hasonló trolibuszok piaci árának. A troli várhatóan több mint egy évtizedig szolgálja majd az utazókat, annyi ideig, mint egy új jármű két nagyfelújítás között - tudatta a szakember. Négy hasonló, Skoda 21TR típusú trolibusz már közlekedik Szegeden. Az első új építésű troli szombaton áll forgalomba a 8-as vonalon, a következőt pedig néhány napon belül vizsgáztatják - közölte Németh Zoltán Ádám. Hozzátette: a tervek szerint az év végén egy, jövőre pedig további két ilyen trolibusz készül Szegeden.

A 2018-as Yamaha X-MAX 125 - amire szükséged van

2017.09.23.
Az ikonikus TMAX mindörökre megváltoztatta a robogókról kialakult képet, és csaknem két évtizedig egyeduralkodója volt a sportrobogók piacának. Lenyűgöző sikereire építve a Yamaha kifejlesztette az X-MAX sportrobogók családját. A MAX modellek mára a Yamaha legkeresettebb termékei közé léptek elő. Prémium minőségükkel és dinamikus stílusukkal - valamint a sportos teljesítmény, a lehengerlő kényelem és a mindennapi praktikum kiváló kombinációjával - az X-MAX modelleket sokra értékelik azok az autópályán ingázók, akiknek fontos a Yamaha minőség és a kimondottan európai ízlésre szabott kialakítás. A 2018-as modellévben a Yamaha bemutatja a nagy népszerűségnek örvendő, 2006 óta már több mint 140 000 darabszámban eladott X-MAX 125 új tervezésű, magasabb felszereltségű változatát. A tiszta és hamisítatlan MAX génekkel tervezett és készült legújabb X-MAX 125 az X-MAX 300 és az X-MAX 400 modellekhez csatlakozva alkotja az X-MAX modellek legújabb családját. A zászlóshajónak számító TMAX maxi robogókkal együtt a Yamaha most mindennél erősebb sportrobogó-kínálattal rendelkezik, mely a belépő szintű 125 cm³-es szektoról egészen az 530 cm³-es, nagy teljesítményű modellekig kiválóan lefedi a piaci igényeket. Az új X-MAX 125 városi és elővárosi ingázó stílusos, kényelmes és gazdaságos módja a városi forgalom jelentette akadályok legyőzésének. Ráadásul bárki vezetheti, aki A1 kategóriájú jogosítvánnyal rendelkezik, így ez a legegyszerűbb út a sportrobogók világába. A Yamaha X-MAX 125 azoknak a kifinomult ízlésű városi ingázóknak készült, akik egy olyan prémium minőségű robogót keresnek, mely minden utazást élvezetessé tesz. A bemutatása óta több mint 140 000 darabszámban eladott X-MAX 125 minden A1 kategóriájú jogosítvánnyal rendelkezőnek lehetővé teszi, hogy megtapasztalja ugyanazt az ikonikus MAX stílust, kialakítást és technológiát, mely a nagyobb hengerűrtartalmú X-MAX 300 és 400 modellekben is megtalálható. Sportos, dupla fényszórójukkal, prémium kivitelezésükkel és merész bumeráng motívumaikkal a Yamaha X-MAX robogók olyan egyedi megjelenéssel rendelkeznek, melyeknek köszönhetően azonnal felismerhetők Európa útjain. A 2018-as X-MAX 125 az eddigieknél is dinamikusabb kialakítású, melyet az X-MAX 300 és X-MAX 400 modellek legújabb generációja ihletett. A sportos, dupla LED fényszóró és a LED-es helyzetjelző lámpák meghatározzák a MAX család megjelenését, a kiváló minőség érzetét pedig tovább erősítik a LED-es féklámpák és kanyarfények. A tiszta MAX gének által formált merész és magabiztos új külső kihangsúlyozza a sikeres, 125 cm³-es robogó sportos vonalait, és megerősíti az X-MAX termékcsaládról kialakult sportos képet. Már a jelenlegi X-MAX 125 is a világ egyik legjobb minőségű sportrobogójának számít, kategóriaelső felszereltsége mellé pedig mostantól az X-MAX 300 és X-MAX 400 ihlette még dinamikusabb külső is társul. LED-es lámpáival, új kipörgésgátló rendszerével és kényelmes Smart Key kulcs nélküli gyújtásrendszerével a 2018-as X-MAX 125 minden eddiginél többet nyújt, így minden motoros a legjobb robogóval kezdhet. Az X-MAX 125 esetében a kipörgésgátló rendszer (TCS) az alapfelszereltség része, így minden motoros számára a lehető legjobb irányíthatóságot biztosítja a legváltozatosabb körülmények között is. Az elektronikus érzékelők folyamatosan felügyelik a hátsó kereket, és a rendszer a legkisebb mértékű kipörgés észlelése esetén azonnal csökkenti a hajtóerőt, amíg a kerék vissza nem nyeri a tapadást. Az X-MAX 125 modellen használt elektronikus TCS hasonló az X-MAX 300 és X-MAX 400 modelleken használt rendszerhez, és azáltal, hogy növeli az irányíthatóságot és a stabilitást nedves körülmények között, a motoros önbizalmát is megerősíti. A sportrobogó középpontjában egy egyhengeres, folyadékhűtéses, négyütemű, 125 cm³-es, EU4-kompatibilis SOHC (szimpla felül elhelyezett vezérműtengely) motor áll, mely erőteljes gyorsulást biztosít az X-MAX 125 modellnek a közlekedési lámpáktól való elinduláskor, valamint nagyszerű utazósebességet az autópályán vagy a körgyűrűn. A teljesen automata, ékszíjas sebességváltó zökkenőmentes gyorsulást tesz lehetővé a gázkar meghúzásával - mindemellett az üzemanyag-befecskendezéses motor kiemelkedő csendessége és alacsony üzemanyag-fogyasztása ideális városi és elővárosi ingázóvá teszi az X-MAX 125 robogót. Az X-MAX 125 motorkerékpárokra jellemző, teleszkópos első villával rendelkezik, mely egyenletes és könnyen kezelhető futómű mozgásokat tesz lehetővé, ezzel a kategória egyik legsportosabb tagjává téve ezt a gazdag felszereltségű robogót. A könnyű, 15 colos első kerék és a 110 mm-es rugóút remekül kiegyenlíti a bukkanókat, ezzel kényelmes és magabiztos utazást nyújtva a városban és az autópályán egyaránt. Emellett maximális kényelmet és irányíthatóságot tesz lehetővé fékezés és kanyarodás közben is. Az X-MAX 125 a Smart Key kulcs nélküli gyújtásrendszerrel minden utazás még kényelmesebb és élvezetesebb. Ez az intelligens elektronikus rendszer lehetővé teszi a gyújtás bekapcsolását a kulcs megkeresése és gyújtáskapcsolóba helyezése nélkül. Ha nálad van a Smart Key kulcs, hagyományos módon üzemeltetheted az X-MAX 125 robogót, miközben időt takarítasz meg. Ez szintén egy olyan technológia, melynek célja, hogy az X-MAX 125 minden utazást stresszmentessé tegyen. Ha pedig szeretnéd, le is tilthatod a Smart Key kulcsot. A legújabb X-MAX 125 kategóriáján belül az egyik legnagyobb csomagteret kínálja, és a 2018-as modellben akár két zárt bukósisak is elfér az ülés alatt. Az X-MAX 125 mindennapi praktikusságára és funkcionalitására remek példa ez a nagy méretű, ülés alatti tárolóhely, mely világítással is rendelkezik. Bármit is szeretnél magaddal vinni, az X-MAX 125 kategóriáján belül az egyik legnagyobb tárolókapacitást biztosítja - ha pedig még ennél is több helyre lenne szükséged, válassz egy hátsó dobozt a Yamaha eredeti tartozékainak kínálatából.

Érkezik a GYSEV-nek gyártott első Stadler FLIRT motorvonat

2017.09.23.
A részben szolnoki, részben siedlcei gyárban készült harmadik generációs jármű megkezdte első útját Gdansk városába, ahol a TRAKO elnevezésű vasúti szakkiállításon mutatkozik be először a nemzetközi szakmai közönségnek. A hivatalos bemutatót a Stadler és a GYSEV szeptember 26-án 11:40-kor tartja. A Stadler Rail Csoportról A vasúti járművek felhasználóra szabott megoldásainak rendszerét kínáló Stadler immár 75 éve épít vonatokat. Székhelye a kelet-svájci Bussnangban található. A cégcsoport világszerte csaknem 7000 alkalmazottat foglalkoztat Svájcban, Németországban, Spanyolországban, Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban, Olaszországban, Ausztriában, Hollandiában, Belaruszban, Algériában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban. A Stadler átfogó termékkínálattal rendelkezik a nagyvasúti, regionális és városi vasúti piaci szegmensekben: a vállalatcsoport nagysebességű-, intercity-, regionális- és elővárosi vasúti járműveket, illetve földalatti, tram-train és városi villamos járműveket is egyaránt gyárt. A Stadler nagyvasúti dízel-elektromos mozdonyokat, tolatómozdonyokat és személyszállító kocsikat is szállít, többek között Európa legerősebb dízel-elektromos mozdonya is Stadler fejlesztés. Emellett a Stadler továbbra is globális piacvezetőnek számít a fogaskerekű járművek piacán.  
Címkék: 

Diner en Blanc – fehérbe öltözött piknik a BMW-vel

2017.09.23.
Harminc évvel ezelőtt Párizsban Francois Pasquier legkedvesebb barátai számára szervezett a stílus és az elegancia jegyében egy kerti partit, melyet minden ízében a fehér szín határozott meg. Kezdeményezésével, a Fehér Vacsorával sikert sikerre halmozott, valóságos mozgalom alakult ki körülötte, és baráti összejövetel-sorozata Barcelonatól Mexikóvárosig lassan az egész világot és tavaly Budapestet is meghódította. A világ legszebb eseményei között számon tartott budapesti Fehér Vacsorák alkalomról alkalomra válnak egyre népszerűbbé. Az elegáns piknikek helyszínét a szervezők az utolsó pillanatokig titokban tartják, de a vendégek minden alkalommal biztosak lehetnek abban, hogy a városok leggyönyőrűbb kultikus helyszínein éri őket az éjszaka. Az őszi budapesti Diner en Blanc-nak a Vigadó tér adott otthont és a dunai panoráma díszletet. A hagyományoknak megfelelően a meghívással érkező hatszáz, elegáns, hófehér ruhába öltözött vendég saját és természetesen fehér asztalokkal, székekkel és terítékekkel érkezett Budapest egyik legszebb látványt nyújtó terére, ahol számos híresség mellett költhették el az év talán legkülönlegesebb vacsoráját. A barátság, az elegancia, a stílus és a gasztroélvezetek jegyében zajló Diner en Blanc-t (Fehér Vacsorát) a BMW Group Magyarország is támogatta. A bajor gyártó egy impresszív hófehér BMW flottát állított ki, mely a vendégek kényelméről és szállításáról gondoskodott. A 3-as Gran Turismo, 4-es Gran Coupé, 530e iPerformance, X1 és X5 modellekből álló VIP Shuttle Service szolgáltatás az esemény hangulatához tökéletesen igazodva tovább fokozta a Diner en Blanc est exkluzívítását. A sajtóközleményhez mellékelt fotókat Gregus Máté készítette.
Címkék: 

Litkeyék nyerték a Soling-világbajnokságot

2017.09.23.
A 13 ország 35 hajóját felvonultató mezőnyben a Litkey vezette Team PreVital a nyolc futamból egyet megnyert, háromszor a második, kétszer a harmadik helyen ért célba. A második helyen egy brazil, a harmadikon pedig egy ukrán egység végzett. A Varjas Sándor, Kovácsi László, Meretei Gábor csapat a hatodik, a Wossala György, Wossala Kristóf, Németh Péter együttes a hetedik lett.

Felhívás a pilisszentkereszti cserbenhagyásos gázolás ügyében

2017.09.23.
A Szentendrei Rendőrkapitányság folytat eljárást segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Ahogy arról korábban hírt adtunk, 2017. szeptember 23-án 1 óra 55 perc körül, a 1111-es számú út 20. kilométerszelvényében – Pilisszentkereszt külterületén – egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy gyalogost. A férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a járművezető a helyszínt elhagyta. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a szentendrei rendőrök a gázolással összefüggésben keresnek egy sötét színű – feltehetően fekete - Opel Kadett típusú személygépkocsit, amelynek első szélvédője betört, jobb első karosszériaelemei rongálódtak.   A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesetről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen vagy telefonon – munkaidőben – a Szentendrei Rendőrkapitányságon (Szentendre, Dózsa György út 6/a. szám) a 06-26/502-400-as telefonszámon, vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon. Továbbá névtelensége megőrzése mellett  bejelentést tehet az ingyenesen hívható a 06/80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.  

Átépítési munkák miatt nem jár az északi szakaszon a 3-as

2017.09.23.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Nagy Lajos király útján véglegesen lezárják az Ilosvai utcai, Gyarmat utcai, Benkő utcai és Bonyhádi utcai, valamint a keresztutcához nem kapcsolódó, Komócsy utca és Szugló utca között található villamosátjárót, amelyek baleseti gócpontok voltak. A villamost keresztező forgalom a szomszédos megmaradó átjárókban bonyolódik majd. A kivitelezés miatt az Örs vezér tere és a Mexikói út között a 3-as villamos helyett pótlóbusz közlekedik szeptember 23-án és 24-én, valamint 30-án és október elsején. A 32-es autóbusz ideiglenesen az Árpád híd felé az Örs vezér terén az Árkád bevásárlóközpont előtt is megáll.

Halálos gyalogos gázolások: a nőt a zebrán ütötték el, a férit cserbenhagyták

2017.09.23.
A rendelkezésre álló adatok alapján egy 58 éves dunaújvárosi nő a Papírgyári úton egy kijelölt gyalogátkelőhelyen haladt át az úttesten, amikor egy személygépkocsi elütötte. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett a baleset következtében, hogy a helyszínen életét vesztette. Elütött egy gyalogost egy személygépkocsi az 1111-es számú út 20. kilométerszelvényében, Pilisszentkereszt külterületén szombat hajnalban, a férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Szentendrei Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt vizsgálja.  

Versenyfutás az önvezető autókért

2017.09.22.
Három céggigász, a Fiat-Chrysler, a brit jármű-alkatrészgyártó Delphi és a német Continental is letette voksát: az elmúlt hetekben, hónapokban, egymás után csatlakoztak a BMW, az amerikai chipgyártó Intel és az izraeli technológiai kisvállalkozás nagyra törő együttműködéséhez. E három utóbbi cég még tavaly szövetkezett, hogy röpke öt éven belül kirukkolnak a teljesen automatizált, önvezető autók szériagyártmányaival. A saját sorozatmodellek kifejlesztésén túl e program azzal emelkedik ki a világszerte nagy erőkkel zajló hasonlóak közül, hogy a BMW vezette szövetség felkínálja majd az autonóm mobilitásra képes járművek működéséhez szükséges technológiát minden érdekelődő számára – szabványosított nyitott platformként. A BMW, az amerikai chipgyártó Intel és az izraeli technológiai kisvállalkozás a Mobileye vezetője. A még mindig futurisztikusnak tűnő önvezető autó elemei valójában a mai négykerekűekben is benne vannak, a fejlesztés rohamléptékben halad. Már ott tartunk, hogy az olcsóbb kisautókban is egyre-másra jelennek meg a vezetéstámogató funkciók (többek között a parkolás segítő, vagy az adaptív távolság- és sebességtartó ACC). Eközben az élenjáró prémiumgyártók, köztük a BMW vagy a Mercedes már olyan összetettebb rendszert is felkínál nagyobb modelljeiben, amely magától beparkol például a szűk garázsba – méghozzá úgy, hogy a vezetőnek már nem is kell a volán mögé ülnie, hanem a kocsi közelében állva mobiltelefonjának alkalmazásával irányíthatja a manővert. De a végső cél a totális automatizálás. Olyan járműtechnológiai megoldásokat akarnak valóra váltani – olvasható a BMW-Intel-Mobileye hármas közleményében –, amelyek lehetővé teszik, hogy utazás közben a vezető elengedje a kormányt, sőt mi több: a forgalomra sem kell figyelnie, hanem tetszése szerint pihenéssel vagy munkával töltheti az autózás közbeni időt. A fejlesztéseket a mesés piaci kilátások hajtják. Tavaly az amerikai Goldman Sachs beruházási bank arra jutott előrejelzésében, hogy a vezetéstámogató rendszerek és autonóm járművek világméretű forgalma a 2015-évi 3 milliárd dollárról 2025-ben 96 milliárdra, 2035-ben pedig 290 milliárdra bővülhet. Még zsírosabb üzletet, 2030-ra nem kevesebb, mint 2 billió (!) dollár forgalmat jósol az amerikai McKinsey tanácsadó cég az úgynevezett „robotaxik” esetében. Ez egy teljesen új üzletág lenne, az önvezető járművek farvizén. Miután a fiatal nemzedékek már ma sem hajszolják a kocsi-tulajdonlást, és egyre inkább a „fizess használat szerinti bérfuvarozási módikat” részesítik előnybe, a mobiltelefonos rendelésre házhoz guruló, vezető nélküli robotaxi még inkább ráerősít e fogyasztói váltásra. Ám az autonóm járműtechnikák irdatlanul magas fejlesztési költségei még az iparág titánjait is arra kényszerítik, hogy új szövetségesek után nézzenek. Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler (FCA) vezére cégének augusztusi csatlakozásakor egyenesen úgy fogalmazott, hogy a túlélésről van szó: ha bejön a számítás, több riválist megelőzve ő is 2021-ben akarja gyártásba venni az első vezető nélküli FCA típusokat. De a többiek is bedobják magukat. A Delphi elektronikus szaktudásával rendszerintegrátorként vesz részt a BMW projektben, a Continental pedig az önvezető platformok értékesítésében vállal kulcsszerepet, amikor majd árusítani kezdik azokat az érdeklődő autógyártók számára. Mind abban bíznak, hogy dől majd a pénz. Azok a kívül maradó gyártók, akik alacsony tőkeerejüknél fogva nem engedhetik meg maguknak a fejlesztést, sorban állnak majd a nyitott platformokért. A BMW-féle projekt egy másik általánosítható vonása, hogy még az autóipar nagyjai is rákényszerülnek az együttműködésre, mivel az önvezető technikához szükséges elektronikus szaktudás házon belül nem igen áll rendelkezésre. Tartanak attól is, hogy a digitális világ kihívói – így az intelligens autóval kísérletező Google, a nálunk kiutált, de robotaxit fejlesztő Uber, vagy a sokat tudó, ám egyelőre nem teljesen megbízható Autopilot rendszert felkínáló Tesla – megelőzhetik őket. Minderre válaszként a BMW már csatasorba lépett, s az iNext névre keresztelt stratégia jegyében körvonalazta autonóm lépéseit. Elsőként a zászlóshajónak számító 7-es sorozatba akarja alkalmazni az úttörő intelligens technikát, amihez segítségül hívta a chipgyártó Intelt és a helymeghatározásban mester Mobileye társaságot. Ha az autonóm rendszer megvalósul, az képes lesz egyetlen kamerával feltérképezni a jármű körüli teljes forgalmi helyzetet – olvasható a cég ismertetőjében. Ennek alapjául a Mobileye EyeQ5 chiprendszere szolgál, a rendszer-algoritmusokat pedig az Intel számítástechnikai platformjain futtatják. A milliméter pontosságú helymeghatározáshoz ott van a Mobileye REM (Road Experience Management) technológiája, az adja a valós idejű útvonalakat és tájékozódási pontokat. A rendszerbe kapcsolt többmilliárd okos eszköz és -autó interaktív működéséről, illetve összekapcsolásáról az Intel 100 teraflop sebességre felturbózott processzorainak kell majd gondoskodnia. „Széleskörű járműbeli és számítástechnikai technológiával, intelligens hálózattal és megbízható eszközökkel csatlakozunk az együttműködéshez” – lelkesedett az Intel-vezér, Brian Krzanich, majd hozzátette: „merőben újszerű, úttörő mobilitást hozunk létre.” A világszerte zajló lázas járműautomatizálási készülődések közepette az is új fejlemény, hogy egyre meghatározóbb szerepet játszanak Izrael digitális start-up vállalkozásai. A közel-keleti zsidó államnak ugyan nincs saját autóipara, elektronikai viszont annál inkább. Mint ahogy a helyi Haretz napilap beszámolójából is kitűnik, ma már több mint 100 társaság foglalkozik autóipari innovációk kifejlesztésével, s a világmárkák egymásnak adják a kilincset. Legutóbb valósággal üzleti szenzációt keltett, hogy miközben tovább formálódik a BMW-féle szövetség, az Intel 15 milliárd dollárért felvásárolta Mobileye fejlesztő partnerét. Ez újabb pénzügyi rekord, korábban a Google közel egymilliárd dollárt perkált le a nálunk is népszerű, valós idejű Waze navigációs program azonos nevű kifejlesztőjének részvénytulajdonáért. Májusban a Volkswagen 300 millió dollárt fektetett a Gett (korábbi nevén a GetTaxi) cégbe, amely mobil eszközökre bérfuvarozási applikációkat fejleszt. De számos több tízmillió dolláros kutató-fejlesztő tevékenységgel a Mercedes, General Motors, a Ford, a Renault is ott tevékenykedik Izraelben, s a Haretz hosszan sorolja a külvilág számára ma még ismeretlenül hangzó, de később talán vagyonokat érő induló kisvállalkozások nevét, eddig elért műszaki vívmányait. Ezek egyike a Nexar, amelynek digitális képfeldolgozó alkalmazásával elkerülhetők a tömeges balesetek. Ha egy elöl haladó autó hirtelen fékez, a rendszer éles szemű kamerája 200 méterre felismeri a veszélyt, erre figyelmezteti is a sofőrt, ezáltal megakadályozza, hogy több autó egymásnak ütközzön. E cikk kereteit meghaladja az izraeli vállalatok autóipari térhódításának története, annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy szakismereteik alapjául a hadsereg és a hadiipar szolgál. Azok a magasan képzett katonák, akik az elektronikai hadviselés frontján szolgáltak, leszerelésük után a civil szektorban kamatoztatják tudásukat, piacra jutásukat pedig nagyban segíti a sajátos és jól működő vállalkozástámogató rendszer. Világraszóló sikereikből ítélve úgy tűnik, jókor startoltak, innovációjuk sokat ér a mobilitás megújításán ügyködő márkák számára is. HEIMER GYÖRGY

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója