Ásványvizet osztottak a várakozóknak a rendőrök Röszkénél

2017.08.06.
A határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő rendőrök, 2017. augusztus 5-én, a forróságban ismét hűtött ásványvizet osztottak a sorban álló, átlépésre várakozó utasoknak. A kétórás várakozás szombat hajnalra alakult ki. A rendőrség a következő hetekben is erős forgalomra számít, hiszen Nyugat-Európából a vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig pihenni indulnak. A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu oldal Határinfo rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobilapplikáció segítségével tájékozódhatnak az érdeklődők. A rendőrség kéri, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti okmányai meglétét, a gépkocsi műszaki állapotát, vegyenek magukhoz elegendő mennyiségű folyadékot, és amennyiben szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket. Amennyiben rendőri segítségre van szükségük, hívják a 112-es segélyhívót.

Túlnépesedett bolygó, milliárdnyi autó

2017.08.05.
Élet a megapoliszokban Szaporodunk, és nem csak lélekszámban, hanem járműállományban is, nem véletlenül, hiszen csak tavaly 95 millió gépkocsi készült, miközben az újonnan forgalomba helyezettek fele sem kerül selejtezésre. Így már óceánná duzzadt az autótenger: az OICA adati szerint 2016-ban 1,2 milliárd darabos lett a globális gépkocsiállomány, miközben az ENSZ népességi nyilvántartása szerint 7,1 milliárd ember él a földön. Az ENSZ tanulmányában az is szerepel, hogy egy embernek a kulturált életvitelhez 800 négyzetméternyi tér lenne az ideális, ám ez több mint az álom kategória, különösen annak tükrében, hogy évente 75 millió ember születik és az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re a föld lakóinak száma várhatóan megközelíti a tízmilliárdot. Továbbra is a nagyvárosok népessége nő rohamosan, pedig már jelenleg is a világ 230 városában kétmilliónál többen laknak. Ám amíg ezzel a számmal Budapest még élhető, addig a megapoliszokban már szinte elviselhetetlen az embertömeg, az autóáradat és a környezeti terhelés. A legnépesebb városban, Tokióban közel 38 millióan, Hongkongban és Sanghajban több mint 25-25 millióan élnek, a húszmillió lakosú városok listáján Peking csak a 14-ik…. Nő a népesség és a járműpark Tavaly 23 millió teherkocsit és 72 millió személyautót gyártottak, ennek járuléka még az 1,7 milliárd gumiabroncs, melynek 8 százalékát újrafutózták. Már az nagy tehertétel a környezetre, hogy folyamatosan nő a világ személyautó-állománya, de az sem kis gond, hogy évente harmincmillió leselejtezett darab kerül roncstemetőbe, többnyire nem szakszerűen újrahasznosítva, hanem erdőbe, árokpartra. Az Autógyártók Nemzetközi Szövetségének (OICA) adatai szerint a 2012-ben még 1,144 milliárdos gépkocsiállomány már 1,2 milliárdra nőtt. Az ezer lakosra jutó autók száma 2005-ben globálisan még 144 volt, tavaly pedig megközelítette a 600-at. A 2016-os adatok szerint az USA-ban 808, több ázsiai és afrikai ország pedig még a húszat sem éri el ez az index, mely nyolc év alatt így is megduplázódott például Indiában, ahol ezer emberre 22 autó jut. Az EU és EFTA országokban 570, Japánban 607, Dél-Koreában 406, Kínában 102 az ezer lakosra jutó autók száma. Eltérő tempó Régiónként eltérő a járműgyártás teljesítménye: globálisan egy év alatt 4,5 százalékkal, az elmúlt évtizedben 34 százalékkal nőtt, ami tavaly 95 millió darabot jelentett. Miközben a korábban ígéretesnek tartott Brazíliában és Oroszországban visszaesett a termelés is, a közel ötven százalékos részesedésű Ázsiában és a Közép-Keleten 3-6 százalékos volt a növekedés. A legnagyobb európai autóparkból, a negyvenmilliós németországiból évente hárommilliót cserélnek újra, a leselejtezettekből 2,5 milliót exportálnak. Használt kocsikból jut bőven a kelet-európai országokba, Észak-Afrikába és persze hozzánk is. Hazai park Magyarországon tavaly 123 ezer importált használt autót helyeztek forgalomba, ezzel tovább öregedett és immár 13,9 éves a 3,3 millió darabos személyautópark, valamint a 12,6 éves és 460 ezer darabos teherautó-állomány. ( Az EU index 9,6 év) A Datahouse adatai szerint a behozott kocsik nyolcvan százaléka tízévesnél öregebb, ami erősen lerontja a tavaly Magyarországon eladott 84 ezer új autó fiatalító hatását. A KSH adatai szerint egy év alatt 137 ezerrel bővült a hazai gépkocsiállomány, miközben a Magyarországon tavaly forgalomba helyezett autók száma (az újaké és használtaké) közel kétszázezer volt, miközben ennek különbségét, vagyis több mint 70 ezer darabot kivontak a forgalomból. Ez önmagában is nagy szám, az viszont ijesztő, hogy csak harmaduk került legális bontókba. Járműtörténeti statisztika Az automobil születésének századik évfordulójának alkalmából a Daimler konszrennél 2011-ben kiszámolták, hogy hány autó készült a Benz Patentwagen, vagyis az első belsőégésű motoros gépkocsi megjelenése óta: az eredmény 2 485 041 881, ami még 125 évre osztva is hatalmas mennyiség. A stuttgarti összeállítás alapján 1886. január 29-től a világon közel 2,5 milliárd autó készült. A World Motor Vehicle adatbázisa szerint 1900-ban 9504 gépkocsit gyártottak: 4200 az Egyesült Államokban, 3000 ezer Franciaországban, a többi a németeknél. A világ járműipara 1910-ben lépte át a milliós darabszámot, 1931-ben a hárommilliót, 1939-ben pedig a négymilliót. A II. világháború idején leállt a polgári célú járműgyártás, a béke beköszöntével pedig már az autópiac robbant, és az ötvenes évek elején meghaladta a tízmilliót, 1995-ben ötvenmilliót, 2010-ben pedig a 60 milliót. A Német Autógyártók Szövetségének (VDA) számítása szerint az automobil történetéhez tartozik az is, hogy az első 125 évben világszerte másfél-milliárdnál több gépkocsi selejteztek le.

12 Toyota és Lexus modell kapta meg a legmagasabb minősítését

2017.08.05.
A Toyota és a konszernhez tartozó Lexus idén is dominálnak az IIHS által vizsgált márkák díjazottjai között. A szervezet a Toyota és a Lexus 14 modelljét vizsgálta, ezek közül a legnehezebben megszerezhető TOP SAFETY PICK+ elismerést 12 modell nyerte el – ez a legmagasabb szám valamennyi vizsgált gyártó közül. „Legfontosabb célunk a mindennél biztonságosabb, megbízható járművek létrehozása. A Toyota és Lexus modellek idei sikere kiváló példája autóink tökéletesítése érdekében végzett szakadatlan munkánk eredményének” – emelte ki Jeff Makarewicz, a Toyota North American Vehicle, Quality & Safety Engineering alelnöke. A TOP SAFETY PICK+ „különösen ajánlott” minősítés elnyeréséhez a vizsgált autónak „Jó” értékelést kell kapnia az IIHS öt különböző tesztjén – teljes átfedéses frontális ütközés, kis és félátfedéses frontális ütközés, oldalütközés, a tető torziós merevségét vizsgáló teszt, a vezető, valamint a utasok fej- és lábvédelme –, ezenfelül „megfelelő” vagy „kiváló” értékeléssel kell rendelkeznie az autóban található aktív ütközésvédelmi rendszereknek, és „elfogadható” vagy „jó” minősítést kell kapnia a fényszóróknak. Ebben az évben az IIHS TOP SAFETY PICK+ díját a Toyota Avalon (az USA-ban forgalmazott nagy szedán), Prius, Prius Prime (Európában Prius plug-in), Prius v (Európában Prius+), Corolla, Camry, RAV4 és Highlander modellek, a Lexus márka modelljei közül pedig az RC coupé, az Egyesült Államokban népszerű Lexus ES 350, valamint a Lexus NX és Lexus RX modellek kapták meg. Míg a TOP SAFETY PICK értékelést a Toyota Yaris iA és a Lexus CT 200h kapta meg. Az IIHS TOP SAFETY PICK+ minősítéssel rendelkező Toyota modellek: Toyota Avalon Toyota Camry Toyota Corolla Toyota Highlander Toyota Prius Toyota Prius Prime (Európában Prius plug-in) Toyota Prius v (Európában Prius+) Toyota RAV4 Az IIHS TOP SAFETY PICK+ minősítéssel rendelkező Lexus modellek: Lexus ES 350 Lexus RC Lexus RX Lexus NX  
Címkék: 

A Subaru megdöntötte a négyajtós autók nürburgringi körrekordját

2017.08.05.
Májusban a kedvezőtlen időjárás még meghiúsította a Subaru rekorddöntési kísérletét, de júliusban végre sikerült megjavítani a négyajtós autók körrekordját japán márkának. Az Impreza WRX STi Type RA NBR Special 6:57:5 perc alatt tette meg a több mint 20 kilométeres kört a Nürburgring Nordschleifén, ezzel a leggyorsabb négyajtós lett, ami valaha megfordult a híres versenypályán. Ez az idő egyébként jobb a több mint 700 lóerős Lamborghini Aventador SV idejénél, és csak fél másodperccel marad el a Porsche 918 Hybrid Spider idejénél, amely két évig a legjobb szériaautós köridőnek számított. Aki azt hiszi, hogy ilyen Impreza változatot vehet a legközelebbi Subaru kereskedésben, nagyot téved: az autót a Subaru régi motorsportos partnere, a Prodrive készítette el. A kétliteres bokszermotor közel kétszer erősebb lett a gyárihoz képest, mivel kereken 600 lóerőre nőtt a teljesítménye. Ezt az irtózatos erőt a régi Impreza WRC-ből átemelt félautomata, szekvenciális sebességváltó közvetíti hidraulikus kuplungon keresztül a négy kerék felé, egy váltás a kormányon lévő váltófülekkel mindössze 20-25 ezredmásodpercig tart. A kocsi aero-csomagja 295 kilogramm leszorítóerőt termel, de a Döttinger Höhe több kilométeres egyenesében megdöntötték a szárnyat (hasonlóan a Forma-1-ben használatos szárnyakhoz), hogy a légellenállás csökkentésével nagyobb végsebességet érhessen el az autó. Természetesen a megerősített futóműről és fékrendszerről, a slick gumikról, valamint a bukócsövezésről sem feledkezett el a Prodrive az autó átalakítása közben. A rekorddöntéssel a Subaru az Impreza hamarosan megjelenő utcai sportváltozatát, a WRX STi Type RA-t szeretné népszerűsíteni. Ebben az autóban a 2,5 literes turbós bokszermotor 310 lóerőt ad majd le, a tetőt és a szárnyakat szénszálból készítik el, és a megfelelő tapadásról 19 colos BBS felnikre húzott Yokohama abroncsok, a megfelelő lassulásról pedig Brembo fékrendszer gondoskodik majd.

Óriási türelem kell Csanádpalotán

2017.08.05.
A várakozási idő 2017. augusztus 5-én, 17 órára elérte a két órát. Az utazóknak Csongrád megyében, Románia felé célszerű másik átkelőt választani. Ők használhatják a Nagylak, valamint a Kiszombor közúti határátkelőhelyeket. Ezek a nap 24 órájában elérhetőek. A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu oldal Határinfo rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók. A rendőrség kéri, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti okmányai meglétét, a gépkocsi műszaki állapotát, vegyenek magukhoz elegendő mennyiségű folyadékot, és amennyiben szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket. Amennyiben rendőri segítségre van szükségük, hívják a 112-es segélyhívót!
Címkék: 

Hódmezőrület 2.0

2017.08.05.
Augusztus 26-27. között szervezik a Hódmezőrület 2.0-t, az ország egyetlen veterán traktoros, old timer, drift autós és modern erőgépes találkozóját. A kétnapos gépkiállítás és driftnap a hazai autós és gépész rendezvények egyedülálló kombinációjával hívja fel a figyelmet a mezőgazdaság izgalmas oldalára, és célja, hogy a mezőgépész utánpótlást biztosítsa. Féltonnás szalmabálákból épült arénából figyelhetik a nézők a hazai autós és gépes szubkultúrák legkülönbözőbb ágai által szervezett driftnapot Hódmezővásárhelyen, a nyár utolsó hétvégéjén. A néhány éve véget ért bokori traktormajális mintájára indított Hódmezőrületen idén már a sportautókhoz és modern erőgépekhez veterán traktorok és oldtimerek is csatlakoznak. A rendhagyó találkozó és kiállítás célja, hogy a mezőgazdaság izgalmas, vonzó oldalát mutassa be a technika iránt érdeklődő fiataloknak, ezáltal gondoskodva a mezőgépész utánpótlásról. A hétvége leghangosabb sztárjai idén is a drifterek: a csúszás, sodródás szakértő sofőrjei, akik ezt a látványos sportot elképesztő technikai tudással és nagy adag adrenalinnal ötvözik. A bemutató viszont nem csupán számukra élmény, amíg ők a több milliós mezőgazdasági gépekkel tarkított pályán csúsztatják többszáz lóerős autóikat, addig a legbátrabb nézők az anyósülésbe kapaszkodva tarthatnak velük. Umenhoffer Péter, az Axiál Kft. marketing igazgatója, a Hódmezőrület szervezője és ötletgazdája elárulta, hogy a mezőgépész-utánpótlás toborzása mellett az esemény nem titkolt célja, hogy vidéki kiállítások palettáját bővítsék, és az ország minden szegletéből bevonzzák a különleges autók, veterán és modern erőgépek és a driftelés szerelmeseit. Bár tavaly a találkozó elsősorban a sportautókra fókuszált, a különleges kínálat nagy népszerűségnek örvendett: idén a két naposra bővített, ingyenes rendezvényre közel 20 000 látogatót, és többszáz kiállítót várnak.

A Nissan elvárásainak megfelelő pénzügyi eredményekről számolt be

2017.08.05.
A 2017-es pénzügyi év első negyedévére vonatkozó legfontosabb adatok Az alábbi táblázat a Nissan pénzügyi eredményeit mutatja a 2017. június 30-át megelőző három hónapos időszakban, a cégcsoport kínai közös vállalatának könyvviteli tőkemódszerével nyert adatok alapján. Az üzemi nyereség az előző évitől 12,8%-kal maradt el, ami főként a Calsonic Kansei eladásából adódó megváltozott feltételeknek, az emelkedő nyersanyagköltségeknek és a kedvezőtlen árfolyamhatásoknak tudható be. Az üzleti eredmény 1,1%-kal csökkent. A 2017-es pénzügyi év első negyedéve (TSE beszámoló és a kínai közös vállalat tőkemódszerével nyert eredmények alapján)1    Milliárd jen  A 2016-os pénzügyi év első negyedéve  A 2017-es pénzügyi év első negyedéve  Az előző év azonos időszakához képest, %-ban   Árbevétel   2 654,5   2 760,4   +4,0   Üzemi nyereség 175,8 153,3 -12,8   Működési nyereséghányad %-ban   6,6   5,6   -1,0   Szokásos vállalkozási eredmény 198,2 189,6 -4,4   Üzleti eredmény2   136,4   134,9   -1,1   A Nissan kínai, közös vállalkozás keretében megvalósuló tevékenységét is magában foglaló vezetőségi pro forma eredmények szerint a nettó árbevétel 3,03 billió jen volt, míg az üzemi nyereség 185,7 milliárd jen, amely 6,1%-os nyereséghányadot eredményezett.  Értékesítési eredmények Az első negyedévben a Nissan összesen 1,351 millió járművet adott el világszerte, amely 5%-os növekedést jelentett.   Japánban az értékesítés tovább nőtt a Kei autóértékesítések újraindítását követően illetve erős keresletet mutatkozott a regisztrált járművek iránt is, beleértve az olyan modelleket, mint a Note e-POWER és a ProPILOT önvezető technológiával felszerelt Serena. Az eladott Nissan gépjárművek száma 131 000 darab volt, vagyis 45,6%-kal emelkedett a 2016-os pénzügyi év első negyedévéhez viszonyítva, amelynek eredményeképpen a cég piaci részesedése 2,6 százalékponttal, 10,9%-ra javult. Az Egyesült Államokban 1,2%-kal 403 000 darabra nőttek a Nissan eladásai, ami 0,4 százalékpontos növekedést jelentett, így 9,1% lett a piaci részesedése a vállalatnak. Változatlanul erős kereslet mutatkozott a szabadidő-autók, mint a Rogue és a közelmúltban bemutatott Rogue Sport iránt. A kínai piacon, ahonnan csak naptári éves bontásban állnak rendelkezésre adatok, az eladások 5,3%-os növekedést mutatva elérték a 314 000 darabot. Ebben a negyedévben a piaci részesedés Kínában nem mozdult el 4,7%-ról.  Európában, Oroszországot is beleértve, a Nissan összesen 185 000 darab gépjárművet értékesített, amely 1,1%-os növekedést jelent. Oroszország nélkül a Nissan értékesítési adatai 162 000 darabbal 0,2%-os csökkenést mutatnak, elsősorban a tervezett modellváltások miatt. A Nissan piaci részesedése Európában 3,6%-os maradt.  A Nissan az ázsiai és óceániai régiót, Latin-Amerikát, a Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló egyéb piacain összesen 188 000 járművet adott el, ami 1,2%-os emelkedést jelent az egyes piacokon tapasztalható változékony kereslet ellenére is. Kilátások A májusban közzétetteknek megfelelően, a 2017-es pénzügyi évben a vállalat 5,83 millió darab jármű értékesítését tervezi, és a növekvő eladási számokhoz várhatóan olyan modellek járulnak majd hozzá, mint a Rogue Sport, a megújult Qashqai és X-Trail, a Kicks, a Navara és a teljesen megújult Nissan LEAF.  Ezért a vállalat a pénzügyi évre vonatkozó előrejelzéseit továbbra is fenntartja. A Nissan kínai közös vállalatára vonatkozó, tőkemódszerrel történő számítás után a 2018. március 31-én záruló pénzügyi évre vonatkozóan a korrigált előrejelzése továbbra is a következő: A Nissan 2017-es pénzügyi évre vonatkozó előrejelzése – TSE beszámoló   alapján – A kínai közös vállalat tőkemódszerrel nyert eredménye alapján1     Nettó árbevétel   11,8 billió jen      Üzemi nyereség 685 milliárd jen     Üzleti eredmény2   535 milliárd jen    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója