Botka Dávid: Ideje lenne már győznöm a Hungaroringen

2016.12.27.
Úgy tűnik, számos érdekesség és nagy csata várható az idei, 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n. A december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen több versenyző is a győzelemre hajt: a 2015-ös Európa-bajnok, a tavalyi viadal második helyezettje, Botka Dávid, a 2014-ben már dobogóra álló ifjabb Kiss László, valamint a testvérét, a Mikulás Rallye-t megnyerő Ranga Pétert követni szándékozó ifjabb Ranga László. December 27-e és 29-e között idén is megrendezik a Hungaroringen a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 18. verseny lesz a viadal történetében. A 2015-ös Európa-bajnok Botka Dávid tavaly hatalmas csatában maradt alul Kazár Miklóssal szemben. A kiváló pilóta idén már semmit sem akar a véletlenre bízni, és korábbi navigátorával mindenképpen győzni megy az évzáró viadalra.. - Megszokott autómmal, a Citroen DS3 R5-össel állok rajthoz, ezzel is jelezvén, nagyon komolyan veszem a Szilveszter Rallye-t. Tavaly egyetlenegy hibát vétettem, de az nagyon sokba került… Nagyon várom már a versenyt, éppen itt az ideje, hogy nyerjek végre a Hungaroringen. Az itinert régi navigátorom diktálja majd, aki most már a csapatfőnöki teendőket látja el – fogalmazott Botka Dávid. A két évvel ezelőtti dobogós, ifjabb Kiss László sem elsősorban szórakozni érkezik a mogyoródi évbúcsúztatóra. A miskolci versenyző mára már belakta a Ford Fiesta R5-öst, így nem is olyan titkos favoritja lesz az idei Szilveszter Rallye-nak. - Lassan belakjuk az autót, és egyre jobban érzem magam benne. Nagyon nehéz ilyenkor felmérni az erőviszonyokat, de bízom magunkban. Ezúttal a versenyzés a fontos számomra, így Zsuzsin kívül senki sem ül mellém idén a navigátori ülésbe. Noha nehéz feladat lesz, mégis megcélzom a dobogót, annak is minél magasabb fokát – jelentette ki ifjabb Kiss László. Az előző, szintén nagyon népszerű viadalon, a Mikulás Rallye-n Ranga Péter győzött, és a család „becsületéért”, valamint a hungaroringi győzelemért ezúttal a testvére, ifjabb Ranga László száll harcba december 28-29-én. - Nagyon örültem Péter sikerének, de az, hogy én is hasonlóan zárjam az idei évet, csekély az esélye. Persze nem azt akarom mondani, hogy eleve feladom a nyerési esélyeimet, ám az öregecske, igaz, nagyon erős Mitsubishim nem tudom milyen ellenállásra lesz képes az R5-ösök ellen. Mindenesetre rajtam nem fog múlni, nyomom, ahogy a csövön kifér, és amit lehet, kihozok a versenyből – árulta el ifjabb Ranga László. A tavalyi évhez képest a 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye pályavonala – mind a belső, mind pedig a külső részen – némileg módosul az eddigiekhez képest, de ezek a változások a szervezők szerint még látványosabb versenyt ígérnek. Egy biztos, december 28-án, szerdán egy körgyorsra valamint a rajtceremóniára kerül majd sor (15.30-as kezdéssel), csütörtökön (december 29.) pedig hat gyorsasági vár majd a versenyzőkre, az első rajtra reggel fél nyolckor kerül majd sor. A 2016-os Szilveszter Rallye össztávja 79,33 kilométer lesz.

Kisbusz és nyerges vontató ütközött, 15-en sérültek meg

2016.12.27.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. december 27-én 7 óra 30 perc körül a 42. számú főút 49. kilométerszelvényben, Biharkeresztes és Mezőpeterd között egy kisbusz és egy nyerges vontató eddig tisztázatlan körülmények összeütközött. A baleset következtében többen könnyű sérüléseket szenvedtek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. - Tizenöten sérültek meg könnyebben egy balesetben a 42-es főúton, amikor kedd reggel egy kisbusz kamionnal ütközött - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Demeter Erika rendőr főhadnagy tájékoztatása szerint a sérülteket a mentők kórházba vitték, a helyszínelés és a műszaki mentés idején félpályás útlezárás van érvényben. Kérik az arra haladók fokozott figyelmét és türelmét!

A TASZSZ szerint megtalálták az orosz repülőgép egyik feketedobozát

2016.12.27.
- A kutatási munkálatok során a repülőgép pilótafülkéje alatt megtaláltuk az egyik feketedobozt - idézi a meg nem nevezett illetékest a TASZSZ, hozzátéve: egyelőre nem tudják, milyen állapotban van a berendezés. Az illetékes röviddel később közölte, hogy sikerült a feketedobozt kiemelni a vízből, rövidesen repülővel Moszkvába viszik, ahol a védelmi minisztérium szakemberei elemzik. " - Jelenleg azt tartják a baleset egyik lehetséges fő okának, hogy idegen tárgyak kerülhettek a gép hajtóművébe - írja az orosz állami hírügynökség egy másik illetékest idézve, aki szerint továbbra is vizsgálnak más lehetséges okokat, így a pilótahiba, illetve a gép fedélzetén történt műszaki meghibásodás lehetőségét is. Az orosz hírügynökség a mentőszolgálatoktól kedd reggel úgy értesült, hogy három újabb holttestet és rengeteg emberi maradványt találtak a szerencsétlenség térségében. Az értesülést hivatalos forrásból eddig még nem erősítették meg. Előzőleg 13 holttest megtalálásáról számoltak be. Hétfő reggel tizenegy holttestet és 86 maradványt szállítottak katonai géppel Moszkvába, a nap folyamán újabb két holttestet és újabb maradványokat találtak. Megtalálták Roman Volkovnak, a gép parancsnokának holttestét is, őt az egyenruháján lévő rangjelzésről azonosították. Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe - fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel - vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe röviddel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és vezetője utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton.  

Halálra gázolt a vonat egy nőt Zalaegerszegen

2016.12.27.
A Mávinform tájékoztatása szerint Zalaszentiván és Zalaegerszeg között vonatpótló buszok szállítják az utasokat, ezért a Nagykanizsa-Zalaegerszeg és a Celldömölk-Zalaegerszeg szakaszon 50-80 perces késésekre kell számítani. A 72 éves asszonyt a Zalaegerszegről Celldömölkre tartó személyvonat gázolta el a Bíró Márton utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság azt közölte: a fény- és félsorompóval felszerelt útátjáróban a fénysorompó üzemszerűen működött. A helyszínelés idejére a két állomás között a vágányt lezárták, és a közút érintett szakaszán is teljes lezárás van érvényben, kerülni a Berzsenyi utca és a Báthory utca felé lehet.

Már a Monte-Carlo Rallyra gyúr a Toyota

2016.12.27.
Az autósport csúcsát képviselő rally világbajnokság WRC olyan új kihívást és lehetőséget jelent a Toyota számára, aminek révén még magasabb szinten képezheti munkatársait, új technológiákat fejleszthet ki, és a világ minden táján számtalan különböző útfelületen szerezhet tapasztalatokat. Mindez értékes segítséget jelent abban, hogy a világvezető márka „még jobb autókat” alkothasson.  - Nagy örömmel mutatom be a WRC-n induló autónkat, csapatunkat és partnereinket. Szeretném kifejezni hálámat és tiszteletemet a rajongók ezreinek, akik 17 évet vártak erre a napra, valamint a rally szervezőinek, résztvevőinek és az autógyáraknak, akik távollétünkben is látványosan fejlesztették a rally-sportot. Mindenkinek köszönjük, most pedig visszatértünk! – fogalmaz a Toyota, és egyben a WRC csapat elnöke, Akio Toyoda. - Az autókat és az embereket egyaránt hatalmas próbatétel elé állítja ez a versenysorozat. A TOYOTA GAZOO Racing ’utál’ veszíteni – és természetesen a WRC-be sem ezért térünk vissza. Volt alkalmam Tommi oldalán kipróbálni a Yaris WRC-t, és meggyőződhettem róla, hogy jó okkal bízunk a csapat versenykészségében. Finn, német és japán csapattársainkkal minden tőlünk telhetőt megteszünk majd az előttünk álló utolsó hónapban, hogy rajongóink okkal örüljenek a Toyota visszatérésének és jogosan mondhassák: büszke vagyok arra, hogy a Toyotának szurkolok. Bízom benne, hogy számíthatunk a támogatásukra – teszi hozzá az elnök. Yaris WRC: a WRC-gépek új generációja A Yaris WRC-t úgy fejlesztették ki, hogy minden szempontból megfeleljen a 2017-es versenyszezonban érvényes FIA műszaki előírásoknak, így az autó a WRC-gépek új generációjának tagja, amely a következő évadokban új magasságokba röpíti majd a sportágat. A Yaris WRC 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses motorja 380 lóerőnyi teljesítményt ad le, és a nagy szabadságot biztosító aerodinamikai előírásoknak köszönhetően az autó dizájnja egyszerűen lenyűgöző. A Yaris WRC tervezését, megépítését és kifejlesztését egy tapasztalt mérnökcsapat végezte, amelynek Tom Fowler, Simon Carrier és Mikko Ruoho is tagja. - A Yaris WRC egy remekül megtervezett autó, hihetetlen potenciállal – avat be Tommi Mäkinen, a TOYOTA GAZOO Racing WRC csapatfőnöke. „Az új előírások sokkal szabadabb kezet adtak a fejlesztőknek. És bár még alaposan ki kell tapasztalnunk az autóban rejlő lehetőségeket, már most kijelenthetjük, hogy ez a gép megbízható és gyors. Alig várom már, hogy lássam, mire képes versenykörülmények közt!” 2017. január 19-én két Yaris WRC áll rajthoz a Rally Világbajnokság nyitó futamán Monte-Carlóban; a volán mögött Jari-Matti Latvala és Juho Hänninen ül majd. A szezon során tesztpilótaként a fiatal finn versenyző, a WRC2 Bajnokság idei győztese, Esapekka Lappi is részt vesz a csapat munkájában. Jari-Matti Latvala: az ász Jari-Matti Latvala 2002 óta versenyez a WRC-ben, s azóta újra meg újra lenyűgözi a rally közönségét: a 2016-os szezont például 16 futamgyőzelemmel zárta. 169 rajtjával és három bajnoki érmével kétségtelenül a Miikka Anttilával közösen autózó Jari-Matti a WRC egyik legjobb pilótája. Hihetetlen tapasztalata és páratlan teljesítménye komoly előnyt jelent a TOYOTA GAZOO Racing WRC csapat számára. - Rallys pályafutásom egy Toyota Corolla GT volánja mögött kezdődött 2001-ben, és első eredményemet egy Corolla WRC-vel értem el a Rally Világbajnokságon a 2013-as észtországi futamon. Így aztán több szempontból is úgy érzem, hogy hazatértem! Nagy örömmel csatlakoztam a TOYOTA GAZOO Racing WRC csapatához; szerencsésnek tartom magam, amiért részese lehetek e történetnek, és remélem, rengeteg győzelmet aratunk majd! – fogalmaz a népszerű pilóta. Juho Hänninen: a tapasztalat erejével Juho Hänninen, a TOYOTA GAZOO Racing WRC másik pilótája (és navigátora, Kaj Lindström) szintén a kezdetektől részt vett a Yaris WRC fejlesztésében. Juho hatalmas WRC-tapasztalata és autóismerete nagy érték a csapat számára. Esapekka Lappi: a fiatal tehetség A WRC2 frissen megkoronázott királya, a finn versenyző mindenkit lenyűgözött sebességével, pörgésével és alkalmazkodó készségével. Miután kipróbálta magát az Európai Rally Bajnokság R5 kategóriájában és világszintű tapasztalatot szerzett a WRC2 Bajnokságban, a fiatal finn most új kihívást talált, hiszen ő lett a TOYOTA GAZOO Racing WRC csapat tesztpilótája. - Őrületes lehetőség ez számomra és navigátorom, Janne Ferm számára. Egy álom vált most valóra. Éveken át keményen dolgoztunk, hogy eljussunk ide – és végre sikerült! Izgalmas és ösztönző élmény a csapat tagjává válni, és rendkívül hálásak vagyunk a lehetőségért. Alig várom már, hogy megkezdjük a tesztprogramot a TOYOTA GAZOO Racing csapattal és a Yaris WRC-vel! – fogalmaz lelkesen a fiatal tehetség.  

Halálos balesetekkel indult a kedd: fának ütközőtt, tóba hajtótt az autó

2016.12.27.
2016. december 27-én 2 óra 50 perc körül az 5302-es számú út 37-es és 38-as kilométere között eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó egy fának ütközött. A balesetben két személy a helyszínen életét vesztette, további két fő megsérült. Az érintett útszakaszon a helyszínelés idejéig teljes útlezárásra kellett számítani, kerülni az 54125-ös út felé lehetett. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2016. december 27-én 4 óra 35 perc körül Túrkeve belterületén, a József Attila úton, ahol egy személygépkocsi eddig tisztázatlan okból egy tóba hajtott. A balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette, a gépkocsi vezetőjét és két utasát a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
Címkék: 

Időjárás: riasztás minden szinten hétfőn éjjel

2016.12.26.
A riasztások által érintett területeket, járásokat az alábbi linken elérhető, folyamatosan frissülő térképen követhetik nyomon:  http://www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/riasztas/ Amennyiben az OMSZ visszavonja az ország területéről az elsőfokú riasztást, vagy másodfokú riasztást ad ki, arról újabb közleményben számolunk be. Az újabb területeket érintő elsőfokú riasztásokról addig a fenti linken elérhető térképről tájékozódhatnak.  

A Kodiaq megváltoztatja a Skodáról kialakult képet

2016.12.26.
Mi a véleménye az új modelljükről, a Kodaiq-ról? Véleményem szerint a Kodiaq minden olyan összetevővel rendelkezik, ami egy Skodát Skodává tesz. A kompakt szabadidő-autók nagyon ígéretes, és gyorsan növekvő szegmensében ez egy nagyon versenyképes modell lesz az újságírók és azon emberek véleménye alapján, akik már kipróbálhatták. Véleményem szerint a Kodiaq az első olyan autója a Skodának, amiben az új technológiák már hiánytalanul megvannak, például a vezetéstámogató rendszerekből minden elérhető hozzá, amire az ember csak gondolhat. Ezen kívül az az autó a Skoda márka arculatát is formálni fogja, megváltoztatja a róla kialakult képet, egy teljesen új ügyfélkört is megnyit a számára, és megmutatja, hogy milyen jövő áll a cég előtt. Milyen értékesítési eredményeket vár a Kodiaq-tól? Azt várom, hogy legalább annyira növelje meg az eladásainkat, mint amennyire jelenleg az új Superb teszi, vagy még annál is jobban. De tudja, engem az értékesítési számoknál jobban érdekel az, hogy fenntartható növekedési pályára állítsam a márkát, hogy növeljem a nyereségességi mutatókat, és, hogy stabil munkakörnyezetet biztosítsak a dolgozóknak. Ez erős pozícióba helyez, és motivál minket, és ilyen helyzetből sokkal jobb irányítani egy céget és döntéseket hozni. Tehát nem csak a számok érdekelnek, de az biztos, hogy a Kodiaq jelentős keresletet fog generálni. Miért kellett ilyen sok idő a Skodának, hogy kifejlesszen egy, a Yetinél nagyobb szabadidő-autót? Az elmúlt 25 évben a Skoda hihetetlen munkát végzett, mi lettünk a mintája annak, hogy hogyan kell egy céget privatizálni, és prosperáló, virágzó jövőt adni neki. Ebben az időszakban minden 2-2,5 évente bemutattunk egy új autót, beléptünk egy új szegmensbe. Folyamatosan arra törekedtünk, hogy képesek legyünk kontrollálni ez a növekedési ütemet, és, hogy ne essünk túlzásokba. Számunkra most jött el az ideje annak, hogy bemutassunk egy SUV-t a kompakt szegmensben, abban, amely messze a legnagyobb növekedést produkálta a közelmúltban az autóipar összes szegmense közül. A lehető legjobbkor, pont időben érkezünk meg ebbe a szegmensbe a Kodiaq-kal. A Kodiaq lesz az első hibrid hajtásláncú modelljük? Nem, az első elektromos modell a Superb konnektoros hibrid változata lesz, de rögtön utána érkezik majd a tisztán elektromos új modellünk is, a Volkswagen elektromos autók számára létrehozott moduláris platformjára, az MEB-re építve. Úgy számolunk, hogy 2025-re már öt elektromos típusunk lesz, de hogy pontosan melyek, azokat még nem árulhatom el. Bernhard Maier Az 56 éves vezérigazgató 2015. novembere óta tölti be ezt a tisztséget a Skodánál. Régóta az autók megszállottja, kora ifjúságától kezdve mindig is szoros kapcsolatban állt a négykerekűekkel. Autószerelői tanulmányainak befejezését és a mesteri fokozatnak az elnyerését követően Calw-ban tanult üzletvezetést. Nixdorfban végzett munkáját követően Maier 1988-ban lépett be a BMW értékesítési hálózatához, ahol különféle hazai és külföldi vezetői pozíciókat töltött be. 2001. júniusában igazolt át a Porschéhoz és ott a cég hazai értékesítési leányvállalatát vezette. 2010-ben lett az igazgatótanács értékesítési és marketing területekért felelős tagja. A cikk még nem ért véget. Kattintson a második oldalra!

Bemutatták a rali világbajnok új autóját

2016.12.26.
Sebastien Ogier négy, Volkswagennél eltöltött, vb-győzelemmel zárult szezon után volt kénytelen idén csapatot váltani, mert a német gyártó kiszállt a sorozatból. A francia pilóta a sok ajánlat közül az M-Sportét fogadta el, ahol egy vadonatúj fejlesztésű, 380 lóerős Ford Fiesta WRC-vel próbálja majd megvédeni a bajnoki címét. Malcolm Wilson csapata két autót indít majd, eltérő festéssel: Ogier autója Red Bull színekbe öltözik, mivel az osztrák energiaitalos cégnek privát szponzori szerződése van a francia versenyzővel. Ott Tanak Fiestája viszont más színeket kap, ezen az autón inkább a Ford és a OneBet szponzorációja jelenik meg. „Nagyon büszkék vagyunk az új Ford Fiesta WRC-re, ezek a szemkápráztató új festések csak az utolsó simítást jelentik. Már alig várjuk, hogy lássuk az autókat Monte Carlóban futni a végleges dizájnnal” – nyilatkozta Wilson.

Újabb leépítések lesznek az Alitaliánál

2016.12.26.
Az Alitalia a honlapján közölte, hogy az igazgatóság jóváhagyta az átszervezések második fázisát, amelynek keretében létszám- és költségcsökkentést, hatékonyságnövelést és a hosszútávú járathálózat bővítését végzik el. A lépések között szerepel még az európai és olaszországi belföldi üzemelés, valamint a meglévő kereskedelmi kapcsolatok átdolgozása, a már meglévő légitársasági partneri viszonyokat (elsősorban codeshare megállapodásokat) pedig tovább kívánják mélyíteni. Cramer Ball vezérigazgató szerint a részvényesek hatvan napot adtak a légitársaságnak, hogy a következő lépések végrehajtása érdekében lefolytassa az egyeztetéseket a szakszervezetekkel, illetve a hitelezőkkel. A terveket januárban közlik a munkavállalókkal. Az Etihad tavaly augusztusban jelentette be, hogy 560 millió eurót ruház be a veszteséget termelő Alitaliába, és 387 millió euróért az öbölmenti légitársaság 49 százalék részesedést szerzett. Emellett hitelező bankok hozzájárultak 598 millió euró rövid és közepes futamidejű hitel átütemezéséhez, és további 300 milliós hitelkeretet is biztosítottak Az akkori tervek szerint az Alitalia 2017-re nyereséget termelt volna. Luca Cordero di Montezemolo elnök szerint a cég naponta félmillió euró veszteséget termel. Korábban az Alitalia jelentős veszteségeket halmozott fel, 2014 nyarán 250 millió eurós, 2013 októberében pedig 300 millió eurós tőkeemelésre szorult a társaság. MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója