Így járnak a balatoni kompok az ünnepek alatt

2018.12.24.
A kompok december 24-én és 31-én Szántód felől 7.00-15.00 óra között, Tihany felől 7.15-15.15 között, óránként közlekednek. 2019. január 1-jén Szántódról 10.00 órakor, Tihanyból 10.15-kor indul az első járat. Egyéb napokon a téli menetrend szerint jár a balatoni komp február 21-ig: Szántód felől 7.00-17.00 óra között, Tihany felől 7.15-17.15 között indulnak óránként a járatok. A menetidő nyolc perc. A kompok csak szélsőséges időjárás és kedvezőtlen jégviszonyok esetén nem indulnak.

Kiütteted a DPF-et? Gratulálok…

2018.12.23.
A részecskeszűrő, amit közismert rövidítéseként DPF-nek vagy FAP-nak szokás nevezni, kerámia- vagy szinterfém-betétes szűrő, melynek lényege, hogy a csatornáinak végei zártak, így a kipufogógáznak mindenképp át kell mennie a porózus falon, ahol a szűrés történik. A szűrő átenged minden gáznemű anyagot és a vízgőzt is, viszont megszűri a kormot a rajta lévő elégetlen szénhidrogénnel együtt, valamint a motorolajból származó szulfáthamut is. Az Euro5 és Euro6-os motorok esetében a szűrőn általában van oxidációs katalizátor-anyag, ami a CO-t, valamint az elégetlen szénhidrogéneket is tudja oxidálni.     Mivel a szűrő önmagában tárolja a kiszűrt anyagokat, ezért értelemszerűen idővel nőni fog az ellennyomása, majd idővel annyira megemelkedik az ellenállása, hogy a motorvezérlő regenerálást kér. A regenerálás során a felgyülemlett oxidálható anyagok elégnek, CO2 és víz keletkezik belőlük. Ehhez nagy hőmérséklet vagy segédanyag szükséges. Ilyen segédanyag az Eolys, amit a tüzelőanyaghoz adagol a jármű, a segítségével 100-150°C-kal lehet csökkenteni a korom gyulladási hőmérsékletét. Hátránya viszont, hogy lerakodódik belőle maradékanyag a szűrőre, ráadásul ez a maradékanyag nem oxidálható.     Az olajhamu és az Eolys-maradvány tehát a regenerálással nem távolítható el a szűrőből, így folyamatosan gyülemlik. Onnan tudjuk, hogy a szűrő kezd telítődni, hogy a regenerálások közti idő elkezd csökkeni, hiszen a regenerált szűrőnek is már nagyobb az ellennyomása, mint az újnak. Idővel tehát a szűrő eltömődik úgy, hogy nem lehet regenerálni, ilyenkor már a hamuval való telítődés az indok. Ez járműtől, használattól és karbantartástól függően 100-200 ezer km is lehet.     Szerencsére vannak olyan technikák, amikkel a szűrő szakszerűen és környezetszennyezés nélkül tisztítható, ezáltal új állapotra hozható. Sokszor mondják, hogy a szűrő elromlott, és tisztítás után újra eltömődött, csakhogy a szűrő nem tud tönkremenni, és a tisztítás legtöbbször önmagában nem elég!     A DPF működése összefügg a motor működésével, tehát elég a motor egy kisebb meghibásodása, pl. a termosztát hibája, az izzógyertyák vagy az EGR hibája, ami miatt a motorvezérlő nem indítja el a szűrő regenerálását. A szűrő önmagától nem megy tönkre, és ha eltömődik, az nem jelenti azt, hogy rossz! Amikor azt látom, hogy egy kolléga azt írja egy rémült autósnak, hogy nincs más megoldás, mint kiütni és szoftveresen kiírni a szűrőt, hogy megjavuljon az autó, akkor csak arra tudok gondolni, hogy gazdasági érdeke vagy tudatlansága állhat a dolog mögött. A hibák elfedése nem jelenti az autó javítását, ráadásul az esetek 99%-ban nem a szűrő a hibás, hanem csak elszenvedője egy-egy alkatrész tönkremenetelének. A szűrő kiütése, átfúrása csak abban segít, hogy a manipuláció könnyen észrevehető legyen a kipufogó végén. A DPF diagnosztika egyszerű: ha a kipufogó cső vége fekete, akkor nincs DPF az autóban, vagy probléma van vele.     A környezetvédelmi vizsgálat során anomáliát jelent, hogy a dízel autóknál meghatározott Kmax értéket hatóságilag 0,5-ös tűréssel látják el, így az eredetileg nem mérhető részecske emisszió (0,0-0,01 1/m) helyett, 0,5 vagy 0,51 van megadva az adattáblán. Egy jó motor DPF nélkül is tud 0,3-0,5 1/m Kmax-ot, így a mérés alapján vizsgáztatható, de közben biztos, hogy manipulált, így egy ellenőrzéssel a vizsga megakadályozható. Egyre több a közúti ellenőrzés is, tőlünk nyugatra sok büntetést fizettek már a DPF-manipulálásért, így akit az egészségkárosítás nem hat meg, azt majd a bírság igen…  

Örömteli pillanatokat ajándékoznak a bohócdokik

2018.12.23.
A 2000-ben alapított szervezet bohócai az év minden napján lelkesen tesznek eleget küldetésüknek, amely nem más, mint a nevetésterápia módszerével kiegészíteni azokat a hagyományos kórházi kezeléseket, amelyeket a testileg, lelkileg, vagy szellemileg sérült, súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekek kapnak. A nevetés nem csupán néhány kellemes pillanatot ajándékoz a kis betegeknek, de lehetővé teszi számukra a lelki gyógyulást is, amely a szeretet ünnepén még jelentősebb szerepet kap a gyerekek, a szülők, és az egészségügyi dolgozók számára is. Dr. Lala vezetésével a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei roadshow idén is a Heim Pál Gyermekkorházban tartott vidám vizittel vette kezdetét. A bohócdokik a Kisvárdai-Felső-Szabolcsi kórházban, majd a Fehérgyarmati kórházban csaltak mosolyt a gyermekek arcára. A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoporttal (DEKOM) karöltve felkeresték  Kisléta, Nyírbogát és Nyírbátor gyermek-és családotthonait is. A "Csaljunk mosolyt a beteg gyermekek arcára" elnevezésű nagyszabású csokoládégyűjtő kezdeményezésnek köszönhetően a sok nevetés mellett finom édességekkel lephették meg a kicsiket, amelyek természetesen minden helyszínen örömteli pillanatokat okoztak. A korábbi évekhez hasonlóan a biztonságos és kényelmes utazást most is egy Peugeot Traveller kisbusz biztosította a bohócdokik vidéki körútjához. Dr. Laláéknak a gyerekeknek szánt ajándékok megfelelő szállításához, valamint az állomások közötti pihenéshez, átöltözéshez, sminkeléshez  elengedhetetlen volt a tágas csomag-és utastér, amit garantált nekik a kilenc személyes kisbusz. Dr. Lala, elmondása szerint „A gyerekek a bohócorrot és a bohóccipőket megpillantva mindig nagyon izgatottan várják, hogy mi fog történni, amikor részesei lehetnek a bűvészmutatványoknak. Őszinte vidámság lesz úrrá rajtuk amikor megkapják a hűséges lufi kedvenceket, és apró ajándékokat, és szinte teljesen megfeledkeznek arról, hogy egy kórházban vagy egy otthonban vannak. Nehéz szavakkal leírni azt, hogy milyen érzés ilyen szintű önfeledt és boldog pillanatokat látni, de azt gondolom, hogy ez az, amiért egy bohócdoki számára nem létezik ennél szebb tevékenység.” „Nagy kiváltság nekünk, hogy harmadik éve közreműködhetünk abban, hogy a bohócdokik a vidéki intézményekbe is eljussanak azokhoz a gyerekekhez, akik az ünnepek alatt nem lehetnek otthon. Bízunk abban, hogy a következő években is hozzájárulhatunk majd ahhoz, hogy a körút alkalmával még több felhőtlen élményben és meglepetésben legyen része a gyerekeknek.” – mondta el Bálint Zsófia, a Peugeot Márkaigazgatója. 
Címkék: 

Jövőre indul a Tesla Model 3 értékesítése Európában

2018.12.23.
A Model 3 „long-range battery” csomaggal körülbelül 63 000 euróba fog kerülni Németországban, nyilatkozta egy német Tesla kereskedő. A megnövelt teljesítményű változatot, amely egy második villanymotorral rendelkezik, Európában is értékesíteni fogják. Ennek a változatnak az ára egy brit kereskedő becslése szerint körülbelül 72 000 font körül fog alakulni. Akik a megnövelt teljesítményű változatot választják azok hamarabb hozzájuthatnak majd az autóhoz, mivel a Tesla közleménye szerint ezek a modellek kerülnek először legyártásra. Az első modellek már 2019 nyara előtt megérkezhetnek kereskedésekbe. A Tesla Model 3 azon vásárlók részére lehet majd érdekes, akik közepes méretű szedánra vágynak. A teljes elektromos meghajtású modellek ebben a kategóriában jelenleg a Jaguar I-Pace és a következő évben debütáló Audi e-tron lesz.   Forrás: autonews.com

Hálózatba kapcsolt lakóautó: díjat nyert az új VW Grand California

2018.12.23.
A „Connected Car Award 2018” díj jelszava így hangzott: „Válaszd a legintelligensebb autót!”. És a két magazin olvasói éppen ezt tették. A „Hálózatba kapcsolt autó: Nagyméretű autók/Lakóautók” kategóriában a nagy többség a Grand Californiára adta le a voksát. A kulcsfontosságú lakóautó funkciókat itt a különálló központi kijelzőn keresztül vezérelhetjük, ahol akár az ivóvíz és a szennyvíz aktuális szintjét is nyomon követhetjük. A kijelző segítségével állíthatjuk a fűtést, a belső világítást, az energiaellátást és a hűtőt is. A további elérhető, hálózatba kapcsolt szolgáltatások között találunk különböző infotainment rendszereket, amelyeket telefonos interfész, akár hat USB interfész, a Volkswagen Media Control (az infotainment rendszer távvezérlése egy tableten vagy okostelefonon keresztül) és az App Connect (az okostelefon alkalmazásainak pl. WhatsApp vagy Spotify az infotainment rendszeren keresztüli használatát tesz lehetővé) tesz teljessé. A Volkswagen Media Control és az App Connect megoldásain keresztül lehetséges a korábban okostelefonon vagy tableten megtervezett utak áttöltése a Grand California navigációs rendszerébe. További innovatív megoldásként opcionálisan választható a Bluetooth-on keresztül történő hangrendszer vezérlés, amely a nappali részben található négy hangfalat és egy mélynyomót szabályozza. A választott infotainment rendszertől függetlenül az autóban helyet foglalók könnyedén összepárosíthatják azt okostelefonjukkal, tabletjükkel vagy laptopukkal, így akár a saját gyűjteményükből is tudnak zenét lejátszani. Természetesen a Bluetooth rendszer az infotainment rendszeren keresztül is vezérelhető. Egy LTE WiFi hotspot segítségével pedig a jármű összes utasa szörfölhet a világhálón.

Az Audi új utas-szórakoztató technológiákat mutat be a CES-en

2018.12.23.
Az Audi a korábbi évek gyakorlatához hűen ezúttal is kiállít a Consumer Electronics Show-n (CES), amelyet 2019-ben is a Las Vegas Kongresszusi Központban rendeznek meg január 8-11. között. A legjelentősebb elektronikai szakkiállítást 2011-óta szervezik, s a technológiai fejlesztések és trendek legfőbb mozgatórugójaként tartják számon. Az év eleji eseményen körülbelül 4.000 kiállítót és 170.000 látogatót várnak. A négykarikás márka egy 7.000 fő befogadására alkalmas csarnokban állít ki 2019-ben, ahol ezúttal azt mutatja be az érdeklődőknek a koncepcióautóiban, hogyan válik rövidesen az autóvezetés, az utazás digitálisan szórakoztató élménnyé. A konnektivitás a jövő Audi modelljeiben még inkább jelen lesz, az önvezető funkciónak köszönhetően az utazásokat kikapcsolódásra szánhatjuk. Ebben segítenek majd az olyan újgenerációs szórakoztató berendezések, amelyek például azt is lehetővé teszik, hogy az utasok álló helyzetben mozi minőségben nézzenek végig egy filmet, vagy akár egyéb tartalmat töltsenek le a streaming szolgáltatással.
Címkék: 

Stresszessé teszik a sofőröket a forgalmi dugók

2018.12.23.
„A felmérés rámutatott, hogy leginkább azok számára jelent feszültséget a vezetés, akik nagyvárosok vonzáskörzetében élnek, leginkább a sűrű forgalom és a rendszeres dugók miatt” – hívta fel a figyelmet Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria marketingvezetője. A kínaiak a legnyugodtabbak Amíg a feszült sofőrök száma Németországban az elmúlt öt évben magas szinten maradt, addig Japánban ez az arány 50-ről 64%-ra nőtt. Az amerikai vezetők több mint fele (53%) stresszesnek tartja a vezetést, ami nagyjából megegyezik az öt évvel ezelőtt mért adattal (49%). Saját bevallásuk szerint a kínaiak nyugodtabbak, a forgalmi dugók miatt panaszkodó sofőrök aránya mindössze 40%, és ez az arány nem változott érdemben az utóbbi időben. Érdekes tényező, hogy mind a négy vizsgált országban a stressz faktor majdnem ugyanakkora az utasoknál, mint a sofőröknél. Sőt, Kínában még magasabb is, ahol utasok 47%-a stresszel autóban történő utazás közben.  „Az intelligens mobilitási megoldásokkal és az automatizált vezetési funkciókkal hatékonyan lehet csökkenteni a stresszt okozó tényezőket. A teljes digitális összekapcsolhatóságnak köszönhetően a sofőrök sokkal nyugodtabbak lehetnek, ami végső soron újra pihentetővé teheti a vezetési élményt. A jövő autóinál ugyanis a sofőr úgy is dönthet, hogy csak utas lesz” – hangsúlyozta Musztrai Ferenc. Az utasok kevésbé élvezik Azok aránya, akik a sok stressz ellenére továbbra is élvezik a vezetést, nem változott. Németországban nagyjából a válaszadók kétharmada (64%), az Egyesült Államokban pedig 62%-uk vallott így. A kínai sofőrök 69%-a állítja azt, hogy élvezik a vezetést, míg öt évvel ezelőtt csak 48%-uk gondolta ugyanezt. Japánban viszont egyre kevesebben élik meg szórakozásként az autózást. Noha a válaszadók 43%-a élvezi a vezetést, ez 14%-os csökkenést jelent az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest. Az is egyértelmű, hogy az autóval való közlekedés az utasok nagy részét hidegen hagyja: Japánban az utasok mindössze 9%-a szeret autóval utazni, amíg Németországban ez az érték 43%. Az Egyesült Államokban és Kínában csak minden harmadik utas gondolja úgy, hogy élvezi az autóval való közlekedést. Amikor a kérdés a saját vezetői képességekre irányul, az amerikai sofőrök külön kategóriába sorolják magukat. Az egyesült államokbeli autóvezetők 83%-a tartja magát jó, vagy nagyon jó sofőrnek. Kínában ez az arány 69%, Németországban pedig 66%. Ezen a téren ismét Japán jelent kivételt a maga 25%-ával. „Ezek az állítások nem sokat változtak az elmúlt öt évben, azonban az előző felmérés során sokkal több japán válaszadó (kb. 50%) vallotta magát nagyon jó sofőrnek” – tette hozzá Musztrai Ferenc. Kevesen korlátoznák a forgalmat Annak ellenére, hogy világszerte egyre zsúfoltabbá válnak a nagyvárosok útjai, csak Kínában gondolja azt a válaszadók többsége (55%), hogy korlátozni kellene a városközpontok forgalmát. Németországban 40%, az USA-ban 20%, Japánban pedig 9% ért ezzel az állítással egyet. Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Címkék: 

Tóbiás és Balambér kalandjai - Boldog Karácsonyt!

2018.12.23.
Minden színes, minden békés (kép: hazipatika.com) Karácsonyfa állítás  A fenyő feldíszítésének története egészen a 16. századig nyúlik vissza. Úgy tartották, hogy a zöld, illatos fa elűzi a rossz szellemeket és cserébe egészséget és szerencsét hoz a ház lakóinak. Ezért fenyőgallyakat akasztottak fel mindenhová, csak később kezdődött a fák kivágása és egészben való beállítása a szobába.  Eleinte kizárólag gyertyákat rögzítettek fel rá, később almával, dióval, valamint fából és textiltilból készült díszekkel dekorálták. Magyarországon csak a 19. században terjedt el a karácsonyfa állítás szokása. Adventi koszorú Az adventi időszakot Szent András napját követő vasárnaptól, vagyis november 30-tól kell számolni, méghozzá úgy, hogy karácsonyig egy-egy gyertyát kell meggyújtani az adventi koszorún. Az ünnep a Jézus születéséig tartó várakozást jelenti, a koszorún lévő gyertyák az ő életét jelképezik. Adventi koszorú (kép: soksznuvidek.hu) Luca széke  Luca napját, vagyis december 13-át gonoszjáró napnak is tartják a néphagyomány szerint. A babona azt mondja, hogy a 13 napon át készített, kilenc fából barkácsolt Luca székre állva meg lehet pillantani a boszorkányokat. Ezután a széket tűzbe kell dobni, ezzel elpusztítva a banyákat. Állítólag aki mindezt helyesen teszi, az hallhatja, ahogy a boszorkányok sírnak a szék megsemmisítése közben. Betlehemezés  A többszereplős, énekes pásztorjáték arról kapta a nevét, hogy a Betlehemben történteket meséli el Heródes intézkedésétől, Mária és József szökésén át a háromkirályok látogatásáig. Fő kelléke a jászol vagy a kézzel barkácsolt betlehem, amit a  szereplők házról házra visznek magukkal, miközben minden családnak előadják a jól ismert történetet jókíváságaikkal tarkítva. A műsort követően pedig a házigazda figyelmessége jeléül megvendégeli a beöltözött résztvevőket. Nagyon szép népszokás (kép: und.network.hu) Karácsonyi ételek  Jóformán minden ünnepi ételnek mag van a maga jelentősége. A néphit szerint a mák gazdagságot hozott, a méz megédesítette a mindennapokat, míg a dió az ártó szándékot semmisítette meg. A halászlé szerves része a menünek a mai napig, hiszen a hal pikkelye pénzt hoz a házhoz, ahogyan a töltött káposzta a jövő évi nélkülözés ellen szolgált. Mindenki díszíti december 24-én (kép: fmc.hu) Jászol állítás Mivel a kis Jézust születése után a jászolba tették, ezért a fekvőhelynek szimbolikus jelentősége van. Méghozzá annyira erős, hogy régi hagyomány szerint vidéken az ünnepi vacsorakor az asztal alá szénát és szalmát tesznek, hogy a ház a betlehemi istállóra hajazzon. Sőt vidéken az is szokás, hogy saját jászolt barkácsolnak az emberek. Fagyöngy  Egyre több külföldi szokás is behálódzik a karácsonyi ünnepkörbe. Az egyik leginkább kedvelt a fagyöngy fellógatása, amiről új tartja a legenda, hogyha két ember alá áll és csókot vált, akkor szerelembe esnek. A mondás is úgy tartja, hogy fagyöngy alatt szabad a csók. Szabad a csók! (kép: hu.depositphotos.com) Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!    

A BMW az autózás jövőjét viszi el a 2019-es CES-re

2018.12.23.
A 2019-es Las Vegas-i Szórakoztató Elektronikai Kiállításon (CES – Consumer Electronics Show) a BMW Group a négy keréken átélhető vezetési élmény küszöbön álló, új dimenziójába és a digitális járműkapcsolati megoldásokban rejlő lehetőségek átfogó világába enged betekintést. A nagyközönség előtt 2019. január 8-11. között nyitva álló expón a látogatók a bajor prémiumgyártó történetében először ülhetnek be a vezetés új korszakát előrevetítő, BMW Intelligens Személyi Asszisztenssel (BMW Intelligent Personal Assistant) felszerelt BMW Vision iNEXT modell virtuális volánja mögé. Las Vegasban felépített standján a bajor prémiumgyártó a BMW Vision iNEXT modellt egy virtuális valóságot tükröző, digitális installációba gurítja be, a volán mögé ülve így a márka rajongói a virtuális térben, mégis most először tapasztalhatják meg a tanulmányautó nagymértékben automatizált, károsanyag-kibocsátástól mentes és tökéletesen hálózatba kapcsolt vezethetőségének lélegzetelállító ígéretét. A szimuláció első lépéseként a modellbe épített BMW Intelligens Személyi Asszisztens összeállítja a vezető napirendjét és tökéletesen megtervezi eszerint az utazás közben megejthető programokat is. A virtuális valóságot megelevenítő szemüveg és a speciálisan megtervezett térkoncepció kettősének köszönhetően a látogatók teljes mértékben elmerülhetnek a virtuális valóságban: eleinte ők maguk vezethetik a BMW Vision iNEXT modellt, majd a jármű átveszi tőlük az irányítást. Az automatizált járművezetésre kifejlesztett „Ease” üzemmódban a bajor prémiumgyártó ügyfele a vezetés helyett a BMW Intelligens Személyi Asszisztensre koncentrálhat, aki utazás közben számos digitális szolgáltatással képes hatékonyabbá tenni a napot – például videókonferenciát indít, segít a virtuális bevásárlásban és az okosotthon funkcióihoz is hozzáférést biztosít. Az automatizált járművezetés, a tökéletes járműkapcsolat, valamint az innovatív kijelző- és járművezérlési koncepciók terén kifejlesztett úttörő technológiáival a BMW Vision iNEXT az utazással töltött idő merőben új funkcionalitásával kecsegtet. Las Vegasban a látogatók a modell „Shy Tech” névre keresztelt technológiáját is felfedezhetik: a járműbe integrált technológia csak akkor válik láthatóvá, ha a vezetőnek szüksége van rá. A tervezők a tisztán elektromos meghajtású BMW Vision iNEXT tanulmányt egy mobil atmoszféraként álmodták meg, amely javítja az élet minőségét, az új „Kedvenc Hely” pedig az automatizált járművezetés egyik legfőbb kérdését is megválaszolja: „Miként nézhet ki egy olyan gépkocsi, amelynek ugyan nincs szüksége sofőrre, de igény szerint vezethető?” A BMW Intelligens Személyi Asszisztens világpremierje a bajor prémiumgyártó merőben új korszakának hajnalát hirdeti, amelyben a technológia segítségével a vezető élő beszéd útján képes kapcsolatba lépni a járművel és annak különböző funkcióival. A Las Vegasban kiállított új BMW X5 modell közreműködésével a 2019-es Szórakoztató Elektronikai Kiállítás látogatói az újdonsághoz 2019 márciusától elérhető vadonatúj okosfunkciókat és a BMW Intelligens Személyi Asszisztens jövőben érkező újításait is megismerhetik. A személyi asszisztens a BMW Las Vegas-i standjának is szerves részét adja majd: a technológia valóságos fény- és hangélménnyel köszönti a látogatókat, majd végigkalauzolja őket a stand területén. A BMW Group egy látványos szabadidő-prezentációval is készül a 2019-es Las Vegas-i Szórakoztató Elektronikai Kiállításra: a BMW Motorrad bemutatja az automatizált motorkerékpározás terén kifejlesztett egyik legintelligensebb kísérleti projektjét, az önmagát vezetni képes BMW R 1200 GS tanulmányt.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója