Lejtmenetben az európai beszállítók

2018.12.16.
A kereskedelmi háború veszélye még nem ült el, a bizonytalanság rá is nyomta bélyegét az európai autógyártók és beszállítóik elmúlt negyedévi gazdasági teljesítményére. Két vezető német gyártó is profitfigyelmeztetést jelentett be, de beárnyékolta és várhatóan meg is fékezte a Fiat Chrysler eredményeit Sergio Marchionne halála. Mindez jól látható az Automotive News Europe és a PricewaterhouseCoopers által kidolgozott részvényesi érték aktuális értékein. Az év harmadik negyedében a BMW 0,3 százalékot, a Daimler 1,7 százalékot veszített részvényesi értékéből, míg a sorait rendező PSA-csoport részvényesi értéke 18,8 százalékot emelkedett. Összességében az autógyártók részvényesi értéke 2,2 százalékkal javult, miközben a beszállítóké 13 százalékot zuhant. Nem volt jó negyedévük az autókereskedőknek sem, 7,4 százalékkal esett a részvényesi értékük. Az autógyártók által a harmadik negyedévben elért csekély nyereség, amely az előző három hónapos 10 százalékos csökkenésre kevés gyógyírt jelent, érzékelhető különbségekkel bontakozott ki, ami az egyes vállalatokat, illetve vállalatcsoportokat illeti. Az indexben szereplő hat európai gyártók átlaga jobb volt a Q3-ban, mint a második negyedévben, kettő a negatívból pozitív eredményre váltott, egy harmadiknak meg csökkent a részvényesi értékvesztése. Messze a legjobb eredményt ismét a francia PSA-csoport érte el, amelynek 2014-ben megkezdett reformja Carlos Tavares vezetésével sikert hozott. Az év első hónapjában tapasztalt élénk kereslet a Peugeot 3008 és 5008 szabadidó-autói iránt a PSA bevételét negyven százalékkal 39 milliárd euróra emelte meg, miközben a nettó üzemi eredmény 18 százalékkal bővülve 1,48 milliárd euróra hízott. A bizonytalansági tényező kicsapta a biztosítékot a járműipari beszállítóknál, a szektor 13 százalékot esett a harmadik negyedévben, miután már a másodikban is esett 7,5 százalékkal a részvényesi értékindex. A legkisebbet a német világítástechnikai óriáscég, a Hella esett (-0,5 százalék), a legnagyobbat az Akwell bukta (-30,4 százalék). A Magyarországon érdekelt beszállítók közül a legjobban a Michelin teljesített (-1,3 százalék), legrosszabbul a Continental (-24 százalék). Az autókereskedelmi szektorban romlottak a dolgok, az első negyedévi 11,8 százalékos visszaesést hiába javította a második negyedév 13,2 százalékos emelkedés, a harmadik negyedévre újra mínuszban van a részvényesi érték indexe (-7,4 százalék). A legjobban a Pendragon szerepelt (13,9 százalék), az Inchape -13,8 százalékot veszített.   Gyártók részvényesi értéke 1. Peugeot 18.8% (2018 Q3) 18.3% (1 év) 81.6% (3 év) 2. Volkswagen 4.9% 6.0% 45.4% 3. Renault 2.3% - 6.2% 30.3% PwC SVI 2.2% - 2.2% 28.9% - szektorátlag 4. BMW - 0.3% - 5.1% 11.3% 5. Daimler - 1.7% - 14.7% - 2.3% 6. Fiat Chrysler - 7.3% - 0.1% 100.3%   Beszállítók részvényesi értéke (változás) 1. Hella - 0.5% (2018 Q3) - 4.9% (1 év) 54.5% (3 év) 2. Michelin - 1.3% - 14.1% 38.4% 3. Kongsberg - 2.4% - 3.5% 115.8% 4. Brembo - 2.7% - 19.7% 71.0% 5. Aptiv - 8.2% 2.8% 37.2% 6. Plastic Omnium - 10.3% - 8.7% 66.1% 7. Polytech - 10.3% -43.7% 76.6% 8. ElringKlinger - 10.6% - 35.3% -37.1% 9. Autoneum - 12.8% - 24.3% 14.9% PwC SVI - 13.0% - 16.8% 20.3% - szektorátlag 10. Autoliv - 15.0% 1.1% 13.0% 11. Faurecia - 15.2% - 10.4% 96.6% 12. Grammer - 18.0% - 9.7% 156.1% 13. Leoni - 18.9% - 34.8% - 19.7% 14. Pininfarina - 19.3% 13.7% - 21.3% 15. Valeo - 20.1% - 39.1% - 0.9% 16. Continental - 24.0% - 28.8% - 16.5% 17. Sogefi - 24.5% - 62.1% 6.6% 18. Akwell - 30.4% - 50.9% 31.5%   Biró Csongor

Gyermekek szenvedtek súlyos szánkóbalesetet

2018.12.16.
Csámpai Attila elmondta, a mentők kérték a katasztrófavédelem segítségét. A gyermekek olyan helyen voltak, ahol csak gyalogosan lehetett őket megközelíteni. Az egyik mentőautó is elakadt a hóban. A mentők tájékoztatása szerint a gyermekek mindhárman súlyos sérüléseket szenvedtek - közölte a szóvivő.

Garázdaság a buszon

2018.12.16.
Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 20 éves sásdi lakos, valamint 31 éves pécsi társa ellen. A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2018. március 15-én Pécsett egy helyi járatú autóbuszon verekedett össze, majd a busz ajtaját felfeszítve elmenekültek a helyszínről. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Mindketten beismerték tettüket. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Hóra, mínuszokra készülhetnek az autósok a jövő héten

2018.12.16.
Hétfőn elsősorban a keleti, délkeleti tájakon fordulhat elő hószállingózás, gyenge havazás. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 10 és mínusz 3 fok között alakul, az átmenetileg derült tájakon lehet a hidegebb. A legmagasabb hőmérséklet többnyire mínusz 3 és plusz 1 fok között valószínű. Kedden a Tiszántúlon szórványosan gyengén havazhat. A leghidegebb órákban mínusz 7 és mínusz 2 fok között alakul a hőmérséklet, de a derült, havas tájakon mínusz 12 fokig is hűlhet a levegő. Napközben mínusz 1 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet. Szerdára virradóra a köd többfelé tartósan megmarad. A ködös tájakon jelentéktelen hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A minimumhőmérséklet a felhős tájakon mínusz 7 és mínusz 2, a derült részeken mínusz 12 és mínusz 7 fok között alakul. A nappali maximumok jellemzően mínusz 2 és plusz 2 fok között alakulnak, de a tartósan ködös tájakon helyenként napközben is csupán mínusz 3, mínusz 4 fok lesz. Csütörtökön párás, tartósan ködös területek is lesznek. Szórványosan ónos eső, havas eső, havazás előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 7 és mínusz 2, a legmagasabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 2 fok között alakul. Pénteken egyre kevesebb helyen valószínű havas eső, havazás, ónos eső. A leghidegebb órákban mínusz 7 és mínusz 2, napközben mínusz 3 és plusz 2 fok között alakul a hőmérséklet. Szombaton és vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan eső, havas eső, havazás előfordulhat. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 3, vasárnap mínusz 4 és plusz 1 fok között alakul. A nappali maximumok szombaton mínusz 3 és plusz 2, vasárnap 0 és plusz 7 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

Amerikai több kőolajat exportál 2020 végére Oroszországnál

2018.12.16.
Az IHS nemzetközi piackutató szerint az Egyesült Államok kőolajkivitele 2020 szeptemberére elérheti a napi 5 millió hordót, és annak az évnek a végére az export már napi 5 millió hordó feletti lesz. Eközben az orosz olajexport a napi 5 millió hordós szinten stagnál majd. Az intézet előrejelzése szerint az amerikai kőolaj, olajtermék és gázkondenzátum exportja 2019 végére felülmúlhatja majd a napi 10 millió hordót, amivel elveszíti jelenlegi listavezető helyét Szaúd-Arábia. Oroszország, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia a világ három legnagyobb olajtermelője, a nemzetközi energiaügynökség (IEA) számításai szerint hármójuk együttes termelése 40 százaléka a globálisnak. Az IHS számításai szerint Oroszország, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia kőolaj eladásából származó éves bevétele nagyjából azonos, mintegy 280 milliárd dollár. A GDP-hez képest viszont óriási az eltérés, az amerikai GDP 1 százalékát, az orosznak a 19 százalékát, a szaúdinak pedig 35 százalékát teszi ki az olajeladásból származó bevétel.

Tóbiás és Balambér kalandjai az adventi vásárban

2018.12.16.
Nagyon szép a városliget (kép:femcafe) Advent a Városligetben Az Advent Liget egy különleges rendezvénysorozat, ahol a tradíciónak íze, a kultúrának illata, az örömnek hangja, a segítő szándéknak súlya, a szeretetnek pedig ereje van! 2018. december 1-től egészen karácsonyig a Városliget ünnepi díszbe öltözik és szeretettel, programokkal várja a családokat az ünnepváró időszak minden egyes napján. A klasszikus karácsonyi rendezvényeken megszokott kézműves vásár, gasztronómiai különlegességek mellet a Ligetben ingyenes családi programokkal várják a látogatókat. A gyermekekre külön hangsúlyt fektetnek, számukra interaktív élményekkel, és tucatnyi meglepetéssel készülnek! Az AdventLiget programjai nem érnek véget a karácsonyi ünnepekkel! Fergeteges szilveszteri rock’n'roll utcabállal és közös pezsgőzéssel búcsúztatják az évet. Az Adventi vásár Újévi vásárrá alakul, mely egészen január 12-ig várja látogatóit! Ünnepi, interaktív családi műsorokkal, zenei csemegékkel, látvány és élmény programokkal, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára felállított Adomány Ponttal várja a legendás Városliget minden látogatóját, december elsejétől egészen az újévig! Vörösmarty téri karácsonyi vásár Vörösmarty téri karácsonyi (illetve adventi) vásár egyike azoknak a dolgoknak, amiért tényleg érdemes várni az év végét. Ilyenkor az egész tér díszbe öltözik, csodás illatok terjengenek a levegőben a puncstól a sült kolbászon át a kürtőskalácsig, és a kiállítók standjainál is szuper dolgokba lehet belefutni. Az újpestiek sem panaszkodhatnak (kép: ittlakunk.hu) Újpesti karácsonyi vásár Újpest központjában, a metró végállomásától alig pár percre található Szent István téren már komoly hagyománya van a karácsonyi vásárnak: advent beköszöntével évek óta ünnepi díszbe öltözik a tér, színpadot és takaros fabódékat állítanak fel. A belvárosi karácsonyi programok mellett számos lehetőség adódik az adventi időszakban. Újpesten idén is jégpályával, vásárral és három adventi hétvégén koncertekkel várnak benneteket. Azoknak is érdemes megnézni, akik nem a kerületben laknak, mert a jó hangulat garantált. Pécsi Adventi Vásár Pécsen ismét a Széchenyi téren felállított Adventi Kézműves és Mesevásár vár benneteket az ünnepi időszakot megelőzően Ha szereted a forralt bort, a minőségi kézműves termékeket, és egy hamisítatlan ünnepi hangulatra vágysz, akkor itt a helyed.  Pécsi madártávlatból (kép: pecsma.hu) Szegedi advent Tematikus tereken, több mint hat helyszínen, változatos és színvonalas adventi élménysorozattal várnak benneteket. A karácsonyi fényekbe öltözött város, az adventi terek ünnepi forgataga, a hagyományos helyi ízek, a forralt boros esti séták térről térre különleges élményt nyújtanak ebben az időszakban. Feltűnnek a téren betlehemezők, Luca napján pedig hagyományőrző műsorokat láthatunk. December 6-án a Mikulás és segédei osztanak ajándékot. Nem hiányozhat a néptánc, lesznek zsonglőrök, gyermekkórusok és színházi előadások is.  Advent Győrben November végén ünnepi fénybe burkolózik a város. Ebben az évben is az Advent időszaka felejthetetlen hangulatot, színes programokat tartogat az ünnepre készülődőknek. A belváros díszfénybe öltözik, a forralt bor és a sült gesztenye varázslatos illata lengi be az utcákat. A Téli Fesztivál a felnőtteknek és gyerekeknek is sok érdekes programot tartogat. A Széchenyi téren ismét felállítják mindannyiunk karácsonyfáját, ott lesz a téren betlehem és a rénszarvasszán a gyerekek nagy örömére. A megnyitón felgyúlnak az ünnepi fények, bekapcsolják a város díszvilágítását. Nem kell Bécsig menni egy jó karácsonyi vásárért. (kép: varosom.hu) Karácsonyi forgatag Nyíregyházán A karácsonyvárás jegyében idén is ünnepi hangulat és színes programkavalkád várja Nyíregyháza belvárosában a helyieket és a megyeszékhelyre érkezőket. Nem érdemes kihagyni. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!    

A múltbéli élet nyomait kutatja majd az új Mars-járó

2018.12.16.
Az akár 3,9 milliárd évvel ezelőtti lehetséges élet nyomait könnyebb lehet felkutatni a Marson, mint a Földön – jelentették ki az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) 2020-as Mars-missziójának kutatói. „Úgy véljük, hogy a Marson például nincsenek olyan tektonikus mozgások, mint amelyek végigkísérik a Föld történetének döntő részét” – mondta Ken Williford, a NASA kaliforniai Jet Propulsion laboratóriumának munkatársa. A szakemberek szerint a Föld kőzeteinek többsége megsemmisül a kőzetlemezek alábukásakor, de még a felszínen maradók is olyan hő és az egyéb behatásoknak vannak kitéve, amelyek a Marson talán nem fordulnak elő. „Szóval paradox módon könnyen lehet, hogy a Marson lévő ősi kőzetek jobb állapotban vannak, mint a Földön lévő jóval fiatalabb kőzetek” – tette hozzá a szakember. Az új kutatórobot a marsi egyenlítőhöz közeli Jezero-kráterbe fog leereszkedni, amely a műholdas megfigyelések szerint egykor egy mély tónak adott otthont. A kutatók reményei szerint a kráter ősi szerves molekulák és a mikrobiális élet más jeleit is őrzi üledékében, amelyhez fúrásokkal könnyedén hozzá lehet férni. A legnagyszerűbb forgatókönyv az lenne, ha a Mars-járó az úgynevezett sztromatolitokra – cianobaktériumok, azaz fotoszintetizáló kékbaktériumok által létrehozott üledékszerkezet a Földön – hasonló képződményekre bukkanna a Marson. A Mars-járó, amely a 2012-ben landolt egytonnás Curiosity átdolgozott változata, a begyűjtött kőzet- és talajmintákat egy rejtekhelyen fogja a tárolni a bolygó felszínén. A NASA és az Európai Űrügynökség (ESA) jelenleg azt kutatja, hogy a nagyjából 40 mintát miként tudja lejuttatni a Földre a 2030-as évek elején. Ken Farley, a misszió vezető kutatója az Amerikai Geofizikai Unió őszi találkozóján beszélt arról, hogy az új Mars-járó ugyanazt a technológiát fogja használni a landoláshoz, mint a Curiosity, egyetlen új kiegészítéssel, amely még precízebbé teszi majd a landolást. A szakember szerint már azt az útvonalat is kidolgozták, amelyen közvetlenül a landolást követően fog haladni a robot. A Mars-járót egy olyan navigációs rendszerrel is felszerelték, amely révén a jármű „szabad kezet kap” abban, hogy kiválassza a legjobb útvonalat az egyes célállomások között.

Lopott rendszámmal, fizetés nélkül tankolt

2018.12.16.
A Győri Rendőrkapitányság a 08010/4328/2018. bűnügyi számon, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 27-én éjszaka ismeretlen elkövető Győrben, a Kovács Margit utcában egy parkoló személygépkocsiról leszerelt és ellopott egy rendszámtáblát. A lopott hatósági jelzést ezt követően egy szürke színű Skoda típusú gépkocsin elhelyezve, egy győri üzemanyagtöltő állomáson tankolt 2 óra 35 perc körül, majd fizetés nélkül elhajtott.  A fizetés nélkül tankoló férfiről a biztonsági kamera felvételt készített. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója