Szombaton kezdődik a Formula-E legjobban várt idénye

2018.12.14.
A Formula-E ötödik szezonja Szaúd-Arábiában kezdődik ezen a hétvégén, az első versenyt december 15-én, szombaton rendezik. Aki még nem követte az elektromos széria korábbi eseményeit, annak is érdemes lesz néznie a futamot, mert az új szezonnal rengeteg változás lép életbe. Új autó A legjelentősebb változás maga a versenyautó. Négy szezonon át ugyanazt a konstrukciót használták a csapatok, a 2018/19-es szezontól kezdve azonban már a második generációs autók veszik át a helyüket. Ezek nem csak erősebbek, gyorsabbak, és sokkal mutatósabbak a korábbiaknál, hanem abban is különböznek tőlük, hogy végre az egész versenytávot kibírja már az akkumulátoruk egy töltéssel. A „Gen 2” autók SRT05e nevű kasztniját a Spart Racing Technology fejlesztette, minden csapatnak kötelező ezt használnia, de a motort, az erőátvitelt és az invertert mindenki magának fejleszti. A kocsi tömege nem lehet kevesebb 900 kilónál, ebben már a versenyző és a 385 kilós akkumulátor is benne van. Ha nincs defekt, akkor a kerékcsere nem engedélyezett, minden versenyző egy szett Michelin abroncsot használhat a versenyeken, a bordázott gumikat víz elvezetésére is felkészítették. Hosszúság (régi-új) 5160 mm 5000 mm Szélesség 1770 mm 1800 mm Magasság 1505 mm 1250 mm Tömeg (versenyzővel) 900 kg 896 kg Akkumulátor tömeg 385 kg 320 kg Max. teljesítmény 335LE 270 LE Teljesítmény versenyen 270 LE 204 LE Végsebesség 280 km/h 225 km/h Gyorsulás 0-100 km/órára 2.8 sec 3.0 sec Drasztikusan eltér az új versenyautó megjelenése a korábbitól, a futurisztikus formaterv különlegessége, hogy a kerekeket légterelő idomok burkolják. Megjelent a Forma-1-ből ismert glória is, ami extra védelmet jelent a pilóták fejének, de különböző LED jelzőcsíkokat is elhelyeznek rajtuk. Hatalmas hátsó diffúzorral szívja az úthoz a kocsikat, a leszorítóerő nagy részéért ez az elem felel, a szárnyak ugyanis viszonylag kicsik és nem is olyan kifinomultak, mint a Forma-1-ben. Összességében kevesebb leszorítóerőt termelnek az új kocsik, mint elődeik, de ettől még nem lassabbak, főleg nem az egyenesben. Időmérős üzemmódban a versenyautók 335 lóerőt tudnak leadni, 0-100 km/órára 2,8 másodperc alatt gyorsulnak fel a korábbi 3,0 helyett, a végsebesség 225-ről 280 km/órára nőtt, ami az utcai pályákon nem lesz kevés. Az új akkumulátorokat a Williams helyett már a McLaren speciális részlege készíti a csapatoknak. Igaz, hogy a tömegük 65 kilóval nagyobb, mint a korábbiaknak, de a kapacitásuk viszont a kétszeresére nőtt, ami lehetővé tette, hogy már ne kelljen a lemerülő akku miatt autót cserélni féltávnál. Ez nem csak költséges (versenyzőnként két autót kellett felkészíteni minden versenyre), hanem veszélyes is volt, a pilóták ugyanis kapkodva ugrottak át egyik autóból a másikba.   Az autócsere eltörlése új színt hoz majd a stratégiai küzdelembe is, a 45 perces (+1 kör) versenyeken okosan kell majd beosztani a rendelkezésre álló elektromos energiát a pilótáknak a versenytempó, a sárga zászlós időszakok, és az egyéb körülmények függvényében. Minden versenyzőnek biometrikus érzékelőkkel ellátott speciális kesztyűt kell viselnie az új szezonban, ami egy esetleges baleset esetén megkönnyíti a helyszínre kiérkező mentő személyzet dolgát és felkészülését. Új szabályok A fő szabályváltozások közé tartozik az ún. Támadási üzemmód bevezetése, amitől a versenyek felpezsdülését és a taktikák változatosságát várja az FIA. Támadó üzemmódban az autók 270 helyett 306 lóerőt tudnak majd leadni, miután áthaladtak az aktiválási zónán. Ezt az extra teljesítményt összesen 8 percig (az első két körben nem) élvezhetik majd a pilóták, meghatározott időallokációkban, amit az FIA csak egy órával a versenyek előtt hoz majd a csapatok tudomására. A szövetség ugyanis el akarja kerülni, hogy az istállók számítógépes szimulációkkal fel tudjanak felkészülni a legoptimálisabb használatra. A Támadási üzemmód mellett lesz még egy mesterséges rendszer, ami az erőviszonyok ideiglenes megváltozásához vezet majd: a szurkolók közösségi médiában leadott szavazatai alapján a legnépszerűbb 5 pilóta használhatja majd az ún. fanboost funkciót is, ami ideiglenesen 100 kJ-lal növeli meg a felhasználható energia mennyiséget, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban a versenyautóik 270 helyett 335 lóerőssé válnak. Az 5 szerencsés pilóta a fanboostot csak a versenyek második felében, vagyis a 22. perctől kezdődően használhatja. Csapatok és versenyzők Még sosem állt rajthoz annyi gyári csapat és sztárpilóta a Formula-E-ben, mint az új szezonban. Az indulók között megtaláljuk az Audi, a BMW, a Jaguar, a DS Automobiles, a Mahindra, a Venturi, és a Nissan alakulatát is, sőt, már az is eldőlt, hogy jövőre a Porsche és a Mercedes is beszáll. A Forma-1-ben évek óta sikereket halmozó csillagos márka félig-meddig már most is jelen van az elektromos sorozatban a HWA Racelab jóvoltából. Erről a csapatról azt kell tudni, hogy ők vitték a Mercedes idén véget ért DTM programját.   A HWA erős pilótákkal kezdi meg a tanuló szezonját, ugyanis a Forma-1-ből idén elbocsátott Stoffel Vandoorne és a többszörös DTM-bajnok Gary Paffett alkotja a párosukat. A többi csapat általában megtartotta a tavalyi versenyzőit, a legnagyobb név az újonnan érkezők között Felipe Massa, a rutinos Forma-1 pilóta, aki a francia Venturi egyik ülését kapta meg. Nissan e.Dams-nál a három évvel ezelőtti bajnok, Sébastien Buemi mellé Oliver Rowlandot szerződtették le, miután a korábban kinézett Alex Albon inkább a Forma-1-es Toro Rosso ajánlatát fogadta el 2019-re. Szintén újonc Maximilian Günther, aki a Geox Dragonnál lesz a WTCC-ből és a WEC-ből jól ismert José-Maria López csapattársa. A háromszoros Formula-E futamgyőztes Felix Rosenqvist a Mahindrához került, ahol a kétszeres futamgyőztes Jerome D'Ambrosióval alkotja majd a pilótapárost. Csapat # Versenyző Nemzetiség Győzelmek száma Audi Sport ABT Schaeffler   Lucas di Grassi BRA 8     Daniel Abt DEU 2 BMW i Andretti Motorsport   Antonio Felix da Costa PRT 1     Alexander Sims GBR 0 Envision Virgin Racing   Sam Bird GBR 7     Robin Frijns NLD 0 Geox Dragon   Jose Maria Lopez ARG 0     Maximilian Guenther DEU 0 Panasonic Jaguar Racing   Nelson Piquet Jr. BRA 2     Mitch Evans NZL 0 Mahindra Racing   Jerome D'Ambrosio BEL 2     Felix Rosenqvist SWE 3 NIO Formula E Team   Oliver Turvey GBR 0     Tom Dillmann FRA 0 DS Techeetah Formula E Team   Jean-Eric Vergne FRA 5     Andre Lotterer DEU 0 Venturi Formula E Team   Edoardo Mortara CHE 0     Felipe Massa BRA 0 Nissan E.Dams   Sebastien Buemi CHE 12     Oliver Rowland GBR 0 HWA Racelab   Stoffel Vandoorne BEL 0     Gary Paffett GBR 0 Új pályák A 13 fordulós szezon első felében fejlődő országokba látogat el a Formula-E mezőnye, a második felében viszont az európai és amerikai helyszínek következnek, az utolsó két versenyt New Yorkban rendezik. Az első futamot, az Ad-Diriyah ePrix-t Szaúd-Arábiában, Rijád óvárosában rendezik meg, ahol egy igen trükkös, 21 kanyart tartalmazó, szintkülönbségekkel tarkított, 2,4 kilométeres pályát jelöltek ki az arab szervezők. Szintén új helyszínnek számít a kínai Sanya, korábban az északabbra fekvő, és jóval nagyobb népességű Pekingben voltak a kínai versenyek. Szintén új helyszín lesz a svájci Bern, tavaly ugyanis még Zürich-be látogatott a mezőny. Érdekesség, hogy Svájcban az volt az első hivatalos autóverseny hat évtized óta. Az új szezon 10 versenyén egy új betétfutamot is láthatnak majd a nézők, amelyben a versenyzők teljesen egyforma Jaguar I-Pace versenyautókkal mérik majd össze a tudásukat. A Formula-E eseményeit a hazai nézők a sorozat Youtube csatornáján és az Eurosport tv-csatornán követhetik figyelemmel, az első versenyt szombaton, magyar idő szerint 13 órakor rendezik.

ADAC EcoTest: rekordesélyes a BMW dízeltechnológiája

2018.12.14.
A legnagyobb német autóklub (ADAC) által életre hívott EcoTest egy végtelenül összetett és kiváltképp szigorú járműtesztelési eljárás, amely részletekbe menően, valós közúti körülmények között vizsgálja meg az adott modellek üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeit. A BMW dízelmotorral hajtott három modellje a napokban az elérhető legkiválóbb eredménynek számító, maximális 50 pontot érdemelte ki a szakemberektől, akik így a trió tagjait kimagasló besorolással illették. A BMW 218d Active Tourer Steptronic (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 119 gramm / km; az értékek a 2018. december 10-i mérés eredményei) mellett a BMW 520d Touring (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,7 – 4,8 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 123 – 125 gramm / km; az értékek a 2018. december 6-i mérés eredményei) is nagyszerűen szerepelt közúton: a prémium felső-középkategória legnépszerűbb üzleti modellje városban kevesebb, mint kilométerenkénti 16 milligramm, országúton és autópályán pedig kevesebb, mint kilométerenkénti 10 milligramm nitrogén-oxidot bocsát ki. A jóváhagyható határérték a kilométerenkénti 168 milligramm. Az ADAC a tesztre fogott BMW X1 sDrive18d Steptronic modellről (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,6 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 121 gramm / km; az értékek a 2018. december 10-i mérés eredményei) a következőképpen nyilatkozott: "A BMW rendkívül szakszerűen és átfogóan foglalkozik az emisszió-csökkentés témakörével. Környezetszennyezés szempontjából semmiféle rendellenes értéket nem tapasztaltunk, a modell nitrogénoxid-kibocsátása pedig olyan alacsony, hogy abból akár még rekord is kerekedhet. A közúti teszteléseknél alkalmazott, érzékenyre hangolt mérési berendezésünk menet közben néha alig tudott emissziót kimutatni.” A BMW modelljei már a múltban is szinte kiválóan teljesítettek a nitrogénoxid-kibocsátást vizsgáló közúti teszteken. Hasonló eredmény köszönt vissza az „auto, motor und sport” német autós szakmagazin 2017. március 23-án megjelent, 19. lapszámában közölt, valós közúti körülmények között végzett tesztjeiből, majd a többek között Franciaországban, Koreában és Japánban is megejtett, számos hatósági vizsgálat jelentéséből. A BMW modelljeit ezen esetekben is az elérhető legkiválóbb környezetvédelmi besorolásokkal illették. Az ADAC valós közúti körülmények között végzett legfrissebb tesztjei újabb bizonyítékként szolgálnak arra, hogy a legkorszerűbb dízelmotorral hajtott aktuális BMW modellek csúcstechnológiai megoldásai kimagaslóan alacsony emisszióval büszkélkedhetnek. Az e tekintetben elért sikerek három fő vezérelvre vezethetők vissza:     - A nitrogénoxid-kibocsátás csökkentésére használt alkatrészek és műszaki megoldások (például a kipufogógáz-visszavezetés, az aktívszén-szűrő és a Szelektív Katalitikus Redukció) folyamatos fejlesztése terén felhalmozott sokéves tapasztalatra    -  A legkorszerűbb kipufogógáz-utókezelő technológia alkalmazására     - A legkorszerűbb kipufogógáz-utókezelő technológia sajátosságai szerint hangolt erőforrás-konfigurációra, amelyet a tervezőmérnökök már a modell- és hajtáslánc-fejlesztés kezdeti fázisaitól szem előtt tartanak A legfrissebb ADAC EcoTest részletes eredményeiről további információkat talál a https://www.adac.de/infotestrat/tests/auto-test/default.aspx weboldalon.
Címkék: 

Polikarbonát védi az elektromos mobilitás szívét

2018.12.14.
A Covestro jelenleg az elektromos járműveknél alkalmazható polikarbonát (PC) műanyagokra fókuszál. Az elektromos és hibrid járművek szívét lítium-ion akkumulátorok képezik. Annak érdekében, hogy sok akkumulátorcellát lehessen pontosan elhelyezni, és ezek kis helyet foglaljanak, a cellatartóknak, a keretnek és a házalkotó komponenseknek stabiloknak és mechanikusan robusztusnak kell lenniük. Az akkucsomag fő típusától függően az anyagnak lángállónak kell lennie, és találkoznia kell bizonyos szabványkövetelményekkel még kicsi, 0,75 mm-es falvastagság esetén is. A lángálló polikarbonát, az ABS (akrilnitril-butadién-sztirol) ideális választás lehet cellatartókhoz és akkumulátor modulokhoz. Hőálló és alaktartó, emellett fröccsönthető. A műanyag megtalálható egyébként a berlini cég GreenPack újratölthető akkumulátoraiban is. A Covestro polibutilén-tereftalátot (PBT) használ az ütközési energia ellen. Ezen anyag erős és jól alakítható alacsony hőmérsékleten. A méhsejt struktúra révén extrém ütközésállóság valósítható meg. Az off-road motorkerékpárok extrém körülmények közötti strapabíróságának igénye egyre inkább elkezd megjelenni az elektromos változatoknál is. A kaliforniai Alta Motors például Alta Pack típusú akkumulátorral szereli gépezeteit, amelyek védelmét az előbb említett polibutilén-tereftaláttal (PBT) valósítják meg.

Országszerte havazás kezdődik

2018.12.14.
Simon Gergő meteorológus videójában elmondta: mediterrán ciklon érkezik, továbbá egy úgynevezett hidegcsepp (a magaslégkörben található, a környezeténél hidegebb légörvény) is észlelhető a Kárpát-medence felett. Ezek alakítják Magyarország időjárását a következő napokban. Pénteken dél felől megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé havazás kezdődik, az éjszaka folyamán és szombaton egész nap folytatódik. Szombaton a keleti határnál vegyes csapadék is lehet, ezért ott fokozott figyelmet javasolnak a közlekedőknek. Szombaton éjfélig a lehulló friss hó az ország déli, délkeleti felén általában 5-15 centiméter között lehet, a déli határvidéken helyenként 20 centiméteres hótakaró is kialakulhat. Az északabbra levő területeken 3-10 centiméternyi hó eshet. A legkevesebb hó az északnyugat határvidéken várható: ott maximum 3 centiméteres hóréteg alakulhat ki. A megerősödő északi, északkeleti szél a hóval borított tájakon főként az Alpokalján és északkeleten hordhatja a friss havat - fejtette ki. A havazás veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra. Borsod-Abaúj-Zemplén, Vas és Zala megyére a hófúvás veszélye miatt adtak ki ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést. Simon Gergő azt mondta: szombaton a hőmérséklet országszerte fagypont körül alakul. Az éjszaka folyamán 0 és mínusz 4 fok közötti minimumok várhatók. Vasárnapra virradóra nyugat felől csökkeni kezd a felhőzet, de a keleti megyékben folytatódhat a havazás. Intenzitása gyengül, általában maximum 5 centiméternyi friss hó hullhat. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelentősebb hóréteg is kialakulhat. A továbbiakban marad az erősen felhős idő havazással, hószállingózással - közölte a meteorológus.

Lemaradásban van a dízelautók szoftverfrissítése Németországban

2018.12.14.
A tájékoztatás szerint jelenleg mindössze 3,75 millió dízelautónál történt meg a motorvezérlő szoftver frissítése az év végéig kitűzött 5,3 milliós célhoz képest. - Az autógyártók szavukat adták, hogy az év végéig 5,3 millió dízelautónál frissítik a motorvezérlő szoftvert - jelentette ki a dpa hírügynökségnek Andreas Scheuer közlekedési miniszter. - Mi már az év elején jeleztük náluk, hogy szorít az idő és határidőket szabtunk számukra. Nagyon úgy néz ki azonban, hogy nem fogják tudni betartani az ígéretüket. Csak javasolni tudom számukra, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt lemaradásuk behozására, különben eljátsszák szavahihetőségüket - mondta. A minisztérium abban látja a lemaradás okát, hogy az autógyártók egyes esetekben még nem nyújtották be a gépjármű-felügyeletnek a szoftverfrissítések engedélyezési kérelméhez mellékletként csatolandó technológiai leírást. A minisztérium ezért mielőbbi hiánypótlásra szólította fel az autógyártókat.

Bezárult az elkerülő gyűrű Kecskemét körül

2018.12.14.
Az átadóünnepségen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta: 2030-ra fél órán belül az ország bármely pontjáról elérhető válik egy gyorsforgalmi út. A miniszter kifejtette, a kormány fejlesztési terveinek alapvető stratégiai célja a minőségi közúthálózat hiányzó elemeinek pótlása. - Azon dolgozunk, hogy az autópályákat és az autóutakat lehetőség szerint minél nagyobb számban és minél előbb elvezessük az országhatárokig. Továbbá négysávos összeköttetésekkel kapcsoljuk be a gyorsforgalmi hálózatba a ma még csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városokat - tette hozzá. - Az északi elkerülő most elkészült szakaszával kialakult a teljes körgyűrű, amellyel a kecskemétiek hetente 2500 áthaladó teherautó lég- és zajszennyezésétől mentesülnek - mondta Palkovics László. A miniszter szerint, a jelenleg is zajló és még várható fejlesztésekkel új lendületet kaphat a megyeszékhely gazdasági, ipari, innovációs, felsőoktatási, idegenforgalmi és számos egyéb területen mutatkozó jelentős erősödése. Mint mondta, elképzelhető, hogy a Dunától keletre Kecskemét lesz az első hazai nagyváros, amely észak-déli, és egyben kelet-nyugati irányú gyorsforgalmi kapcsolattal is rendelkezik majd. Az M5-ös autópálya már évtizedek óta az autósok rendelkezésére áll Budapest és Szeged irányába. Keleti irányban az M44 biztosít majd magas színvonalú összeköttetést. A békéscsabai gyorsforgalmi kapcsolatot megteremtő autóút két távolabbi szakaszán már jelenleg is dolgoznak a kivitelezők. Nyugati irányban folyamatban van az M8 gyorsforgalmi út előkészítése, ami a jövőben összeköti majd az M7-es autópályát Dunaújvároson keresztül Kecskeméttel. Az építkezéssel 2022 után összeköttetés jön létre - a főváros érintése nélkül - az M7-es, az M6-os és az M5-ös autópálya között. Az új sztrádakapcsolat rövidebb idő alatt, alacsonyabb költséggel megtehető utat jelent majd a Dél-Alföld és a Balaton térsége között. A tervezett szakaszok fontos mérföldkövei lesznek a Gratz - Klagenfurt térségéből induló Körmenden, Veszprémen, Dunaújvároson át Kecskemétig, majd két ágban Egerig és Békéscsabáig folytatódó M8 tengely építésének - sorolta Palkovics László. Hangsúlyozta, a következő években Magyarország szintet lép a gyorsforgalmi hálózat fejlettségében, hiszen mint mondta, "a közlekedéspolitika fő víziója, hogy 2030-ra az ország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos útszakasz". E törekvés megvalósítása is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország az elkövetkező időszakban Európa öt leginkább élhető országa közé tartozzon - tette hozzá. Juhász Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) útfejlesztési igazgatóhelyettese a beruházásról elmondta: a 445-ös út tervezése 2006-ban kezdődött, majd a 2009-ben megszerzett építési engedélyeket követően az 5-ös főúttól a 44-es útig terjedő, 10,3 kilométer hosszú szakaszát 2015 augusztusában adták át. Kifejtette, a most elkészült 3,3 kilométeres szakasz 2016 decemberében megkezdett munkálatai során a kétszer egysávos út mellett négy körforgalom, az elkerülő út és az M5-ös autópálya kereszteződésében egy csomópont, pihenő, valamint az autópálya felett egy 58 méteres híd is épült.

Hyundai Kona: konnektorból tankolva

2018.12.14.
Hatvan-hetven megrendelést kaptunk, beszállítói problémák miatt azonban türelmet kérünk ügyfeleinktől – fogalmazott az ügyvezető igazgató. Mit kell tudni az e-Kona-ról? A vadonatúj New Kona Electric-kel a Hyundai Motor Europe új mérföldkövet rakott le az elektromos autószegmens tekintetében – tudtuk meg. - A márka legújabb, teljesen elektromos B-szegmens SUV-ja kiemelkedő választékkal, vonzó formatervvel és fejlett biztonsági funkciókkal mutatkozik be a piacon. Egy autó kompromisszumok nélkül A vadonatúj Kona Electric lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy ötvözzék a két leggyorsabban növekvő autóipari trendet – az elektromosítást és a SUV stílust. A hagyományos Konához hasonlóan megvalósítja a kifejező formatervet és a "bárhol-bármikor" attitűdöt. A teljesen elektromos változat tükrözi a modern ügyfelek egyéni életmódját, akik szívesen ötvözik az élménygazdag vezetést a teljesen elektromos autó alacsony környezeti hatásának előnyeivel. A Kona teljesen új platformja lehetővé teszi az akkumulátorok helytakarékos integrálását az auto tágasságának veszélyeztetése nélkül. A vadonatúj Kona Electric két különböző hajtáslánc változattal érhető el, ezáltal az egyik legerősebb villanymotort kínálja az ügyfeleknek. A nagy hatótávolságú akkumulátor-változat akár 482 kilométer hatótávolságot biztosít (WLTP tesztelés, 546 km NEDC tesztelés során), maximális teljesítménye 204 LE 150 kW. 395 Nm azonnali nyomatékkal a vadonatúj Kona Electric valódi vezetés élményt nyújt, hiszen mindössze 7,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órás sebességre. 39,2 kWh akkumulátor kapacitással az alapváltozat egyetlen töltéssel akár 312 km (WLTP, 345 km NEDC tesztelés során), megtételére is képes, miközben a motor 136 LE (100 kW) teljesítményt ad le. Progresszív formaterv A vadonatúj Kona Electric is a hagyományos Kona kifejező és erőteljes elölnézetét kapta meg. A legfontosabb formatervbeli különbséget a zárt hűtőrács adja, mely letisztult és stílusos megjelenést kölcsönöz az autónak, miközben az aerodinamikát is fokozza. Az elülső kialakítás további jellemző eleme az összetett lámpatest, amely növelik a vizuális hatást a LED-es nappali menetfények a LED fényszórók tetején való elhelyezésével. A Kona Electric kéttónusú teteje és a hét különféle választható külső szín hangsúlyossá teszik  az autó vezetőjének egyéni stílusát. Az elektromos meghajtás érzése A vadonatúj Kona Electric különleges jellemzője az elektromos sebességváltó modul, amely lehetővé teszi az elektromos hajtáslánc intuitív működtetését. Az állítható regeneratív fékrendszer lehetővé teszi a vezető számára a regeneratív fékezés intenzitásának szabályozását a kormánykerék mögötti váltófülek segítségével. A rendszer plusz energiát nyer vissza, amikor csak lehetséges. A bal pedál lenyomva tartásával a sofőr a járművet teljesen le tudja állítani - a fékek használata nélkül. A radarérzékelővel kombinálva az intelligens regeneratív fékrendszer automatikusan szabályozza a regeneratív fékezést az autó előtt haladó forgalomnak megfelelöen. A vadonatúj Kona Electric széles körű kapcsolódási lehetőségeket kínál, mint például az infotainment rendszert, amely az összes navigációs-, média- és a kapcsolódási lehetőséget magában foglalja, pl. az Apple CarPlay-t és az Android Auto-t, valamint a vezeték nélküli töltést. A Hyundai kínálatának új ökomodellje a vállalat legkorszerűbb aktív biztonsági és vezetéstámogató technológiáival, a SmartSense-szel szerelték fel: elülső ütközésre figyelmeztető rendszer gyalogosfelismerő móddal, holttér-figyelő rendszer, mögöttes keresztirányú forgalomfelügyelet, aktív sávtartó rendszer, a vezető éberségének csökkenésére figyelmeztető rendszer, “intelligens” sebességhatár-figyelmeztetés és sávkövető asszisztens (Lane Following Assist). A sofőrök részére a nagyméretű, 7”-os supervision műszeregység is rendelkezésre áll, mely kulcsfontosságú információkat közöl az autó vezetési teljesítményéről, mindemellett a fejmagasságban elhelyezett head-up kijelző közvetlenül a járművezető látótengelyében vetíti ki a fontos vezetési információkat. Külső formaterv A vadonatúj KONA Electric formatervét a jellegzetes nagy kontrasztú sárvédő burkolat valamint a stabilitást és a széles nyomtávot sugalló érzéki és izmos felületek jellemzik. Az autó elején a legfontosabb formaterv elemek a zárt hűtőrács, valamint az összetett lámpatest. Az autó progresszív megjelenését a LED-es fényszórók felett elhelyezett LED-es nappali menetfények alkotják. A vadonatúj Kona Electric oldalnézetből figyelemfelkeltő és agilis karakterű. Az autó előremutató mozgását a kis hátsó kinyúlás és a szárnyas lökhárító is kiemelik. A tetősínek még tovább fokozzák a kecses tetővonalat és tovább növelik az aktív életmódot élők lehetőségeit, például egy tetőcsomagtartó felszerelésének lehetőségével. 1,800 mm széles és 1,570 mm-es (+20 mm a hagyományos Kona-hoz képest) alacsony kiállásával a vadonatúj Kona Electric merész megjelenést mutat az utakon, melyet a 17”-os könnyűfém keráktárcsák is kiemelnek. Az autó termetét tovább erősíti 4,180 mm-es hosszúsága (+15 mm a hagyományos Kona-hoz képest), valamint 2,600 mm-es tengelytávja. A vadonatúj Kona Electric kéttónusú tetővel is elérhető, számos választási lehetőséget kínálva a vásárlók stílusának megfelelően. Összesen hétféle külső szín kombinálható háromféle tetőszínnel, így összesen 21 stílusvariációra van lehetőség. A tető és a külső visszapillantó tükrök burkolata választható Phantom Black, Dark Knight vagy Chalk White színben. A Kona Electric külső színét tekintve a következő lehetőségek állnak rendelkezésre: Chalk White, Dark Knight, Tangerine Comet, Ceramic Blue, Pulse Red, Acid Yellow és a vadonatúj Galactic Gray. Belső formaterv A beltér színének az ügyfelek választhatják a Black (fekete) színt vagy az új három tónusú Blue (kék) és Grey (szürke) belső színt. A Black belső esetén az ülések szövet, szövet és bőr kombinációjában vagy tiszta bőrben érhetők el. A Blue és Grey belső esetén az ügyfelek, a szövet és bőr kombinációját vagy a bőrt választhatja.. A vadonatúj Kona Electric legkimagaslóbb tartozéka a dedikált központi konzol, amelyen a nyomógombokkal intuitív módon, shift-by-wire modul (elektronikus előválasztó) segítségével az autó könnyebben működtethető. A személyes tárgyak tárolására külön tárolóhely található a központi konzol alatt. Az új, nagyfelbontású, 7”-os supervision műszeregységen különböző kijelzők találhatóak, mint például sebességmérő, akkumulátor töltöttségiszint mutató, energiaáramlás és vezetési mód. A kiválasztott vezetési mód függvényében változik a háttérszín és a mutatók, így mindig a legfontosabb és leghasznosabb információt jeleníti meg a vezető részére. Ezenkívül a fejmagasságban elhelyezett heap-up kijelző (HUD) közvetlenül a vezető látótengelyében vetíti ki a fontos, vezetéssel kapcsolatos információkat. Ez lehetővé teszi az információ gyorsabb feldolgozását, miközben figyelmünket továbbra is az előttünk álló útszakaszra összpontosíthatjuk. A két méterre kivetített, 8”-es képméretű és 10 000 kandela / négyzetméteres fényerõsségű új head-up kijelzõ különféle fényviszonyok között is optimális láthatóságot biztosít. A head-up kijelző szöge és magassága az egyedi igényeknek megfelelően állítható, így minden vezetőnek ideális láthatóságot biztosít. A kormánykerék melletti gomb segítségével történő aktiválása után a reflexüveg függőlegesen megjelenik, majd eltűnik a műszerfalon, amikor nincs használatban. Vezetés közben a head-up kijelző segíti a biztonságos vezetést olyan információk megjelenítésével, mint például a sebesség, a navigációs parancsok vagy az üzemanyagszint, valamint a vezetéstámogató rendszerek  biztonsági vonatkozású figyelmeztetéseivel, például a elülső ütközésre figyelmeztető rendszer (FCA), az aktív sávtartó rendszer (LKAS), a holttér-figyelő rendszer (BCW), az „intelligens” sebességhatár-figyelmeztetés és a vezető éberségének csökkenésére figyelmeztető rendszer (DAW). Az audio üzemmódra és a rádióra vonatkozó információk szintén megjelennek. A vadonatúj Kona Electric számos funkciót kínál a maximális fedélzeti kényelem érdekében, így például az elektromosan nyolc irányban állítható első üléseket, hogy a vezető és utasa a lehető legkényelmesebb üléspozíciót állíthassa be magának. A vezető élvezheti továbbá egy két fokozatban állítható elektromos deréktámasz előnyeit is. Ezen kívül az első ülések három fokozatban állítható ülésszellőztetéssel és fűtéssel is rendelkeznek, hogy minden időjárási körülmény között a legkomfortosabb utazási kényelmet nyújtsák. További kényelmi lehetőség hideg időjárási körülmények között az opcionális választható, fűthető kormánykerék. A vadonatúj Kona Electric tágas helyet kínál a csomagok számára is a 332 literes (VDA) illetve maximum 1,114 literes (VDA) csomagtérben, így a mindennapi igényeknek is megfelel.    
Címkék: 

Éves eladási rekord felé tart a Volkswagen

2018.12.14.
A forgalomcsökkenést elsősorban az Egyesült Államokkal kirobbant kereskedelmi viszály miatt a kínai piacon bekövetkezett keresletcsökkenésre vezeti vissza a konszern. Kínában, legnagyobb piacán 7,3 százalékkal kevesebb, 399 ezer autót adott el novemberben a Volkswagen. Európában 3,0 százalékkal csökkentek a Volkswagen eladásai novemberben, Németországban pedig 4,9 százalékkal. A legnagyobb csökkenés novemberben a konszern Audi márkájánál volt, 16,7 százalékos. Januártól novemberig azonban 1,8 százalékkal 9,92 millióra emelkedett a Volkswagen konszern globális értékesítése, vagyis eladásai új éves rekord felé tartanak. Az Audi márka eladásai viszont az év már eltelt 11 hónapjában 2,4 százalékkal 1,66 millióra csökkentek.  
Címkék: 

Ismét csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

2018.12.14.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában több mint 1,12 millió autót helyeztek forgalomba novemberben, 8 százalékkal kevesebbet mint 1 évvel korábban. Októberben 7,3, szeptemberben pedig 23,5 százalékos csökkenést mértek az augusztusi 31,2 százalékos emelkedés után. Az idei év első tizenegy hónapjában eladott új autók száma meghaladta a 14 millió 160 ezret, ami 0,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Novemberben a legtöbb országban csökkentek az eladások, az öt legnagyobb piac közül Spanyolországban 12,6 százalékkal, Németországban 9,9 százalékkal, Olaszországban 6,3 százalékkal, Franciaországban 4,7 százalékkal, Nagy-Britanniában pedig 3,0 százalékkal esett vissza az új autók száma. Magyarországon a novemberben értékesített új autók száma éves összevetésben 8,1 százalékkal, 12 369-re csökkent, de a január-novemberi időszakban 126 ezer 910 új autó talált gazdára, ami 20,4 százalékos éves növekedést takar. Piaci részesedés szerint sorba állítva a német Volkswagen-csoport, a legnagyobb európai gyártó 10,9 százalékos, a PSA-csoport (Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS) 5,8 százalékos, a francia Renault pedig 16 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni november hónapban. A Renault után következő Fiat-Chrysler eladásai 8,1 százalékkal, a Fordé 8,2 százalékkal, a BMW-é pedig 2,8 százalékkal csökkent, míg a Daimler 3,3 százalékkal, a Toyota pedig 3,8 százalékkal tudta növelni az értékesítést. Az utóbbi hónapokban tapasztalt visszaesés az új, sokkal szigorúbb emisszió-mérési eljárás (WLTP) bevezetésének tulajdonítható. Szeptember elsejétől már csak a valós üzemi terhelést a korábbi eljárásnál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure) károsanyag-kibocsátási teszten áteső új gépjárműveket lehet forgalomba helyezni az EU-ban. Az eljárás bevezetése miatt több autógyártónak le kellett állítania néhány modell értékesítését, mert nem tudta megszerezni az új engedélyeket. Sok fogyasztó éppen emiatt is hozta előre az autóvásárlást, ezért ugrott meg a kereslet a nyári hónapokban.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója