Felborult egy busz Zsámbéknál

2018.05.09.
A baleseti helyszínelés és műszaki mentés idejére az utat teljes szélességben lezárták a rendőrök. A Budakeszi irányából érkezőket Herceghalom felé terelik, a Zsámbék irányából közlekedőket Zsámbék belterületén, Páty felé irányítják. Kérik, aki teheti, kerülje el a balesettel érintett útszakaszt! Vezessenek óvatosan! - Lesodródott egy menetrend szerinti autóbusz a Zsámbékot és Pátyot összekötő útról, az első információk szerint a járművön utazó tizenöt emberből tizenegy megsérült - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerda este az MTI-vel. Csámpai Attila elmondta, hogy a sérülések súlyosságát most állapítják meg a mentők. A baleset Zsámbékhoz közelebb történt. A busz két fának hajtott neki, és beszorult közéjük, így csupán félig esett bele az árokba. A műszaki mentést a bicskei, az esztergomi és a zsámbéki tűzoltók végzik - közölte a szóvivő.  

Évente öt halálesetet előz meg az autó közösségi kerékpárra cserélése

2018.05.09.
Az Environment International című folyóiratban megjelent tanulmány szerint jelenleg évente öt halálozást akadályoz meg és 18 millió eurót (5,6 milliárd forintot) takarít meg az, hogy sok autós közösségi kerékpárra váltott. Világszerte népszerűvé vált a közösségi kerékpározás: 2013-ban a becslések alapján 500 szolgáltatás működött a világon, egyedül Spanyolországban 200 szolgáltatás volt, a legtöbb, 6000 közösségi kerékpár Barcelonában gurult, Valenciában és Sevillában városonként 2000 volt a közösségi biciklik száma. A 12 legfontosabb európai szolgáltató mindegyikének több mint 2000 kerékpárját lehet kikölcsönözni. Ezek a cégek hat országban, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban és Spanyolországban működnek. Kilenc hagyományos, vagyis mechanikus biciklit ad kölcsön, kettő elektromost és mechanikust, egy madridi cég csak elektromost. A kutatók kidolgozták az egészségi hatások értékelésének (Health Impact Assessment) módszerét, majd elemezték, milyen egészségi előnyökkel és kockázatokkal jár, ha autó helyett közösségi kerékpárt használnak az emberek. Közlekedési adatokat, egészségi felméréseket, légszennyezettségi mérési eredményeket és közlekedési balesetek adatait felhasználva megbecsülték a testmozgás hiánya, a közlekedési balesetek és a légszennyezés miatti halálozások számát, ezután a nagyobb kerékpárhasználat miatt megelőzhető halálok számát. Megállapították, hogy minden vizsgált városban jót tesz az egészségnek a közösségi kerékpározás. A legjobb eredményeket Párizs érte el, ott évente 2,5 életet mentett az autóról biciklire váltás, talán mert itt működik Európa legnagyobb közösségikerékpár-rendszere több mint 23 ezer kerékpárral és naponta több mint 110 ezer úttal.

A középpontban a nyugalom: Volvo S90 Ambience Concept

2018.05.09.
Az egy sofőr és két hátsó utasra berendezett utastérben a középpontban a pihenés áll. Ehhez összesen 7 féle sablon létezik – okostelefonunkról vezérelve -, a skandináv sarki fény hatásától a tópart vagy éppen az eső világáig megtalálhatjuk azt, ami a legjobban pihentet, feltölt és energizál. A hang és az illat sem marad el, vagyis a kényelmes ülésekben egy teljesen más világba kerülhetünk – miközben egy túlzsúfolt és koszos városban araszolunk a dugóban. A konnektivitás és a járművekből való munka fontossága mellett kontrasztként tűnt fel az S90 Ambience Concept, amelyet a helyi piac sajátosságai és igényei keltettek életre. A svéd márka szeretné sorozatgyártásban viszont látni a különleges szedánt, amelynek nem akad kihívója ebben a kategóriában. A Volvo először 2017-ben lépte át a 100 ezres értékesítési álomhatárt Kínában, így az egyéni hangulatot és jólétet megtestesítő S90 sorozatgyártásba kerülhet. Előbbi szempontok kulcsfontosságúak a márkánál, éppen úgy, mint az elsőszámú fogalom, a biztonság. A skandináv értékek és ízlésvilág közvetítésére ezáltal tökéletes az S90 Ambience Concept. A Volvo Car Groupról A Volvo 1927-ben született meg. Mára az egyik legismertebb és legnagyobb elismerésnek örvendő márkának számít a világban. 2017-ben 571 577 modellje kelt el nagyjából 100 országban. A Volvo Cars-t 1999-ben az amerikai Ford Motor Company, majd 2010-ben a kínai Geely Holding vásárolta meg. A 2017-es decemberi adatok alapján a Volvónak majdnem 38 ezer alkalmazottja van világszerte. A Volvo Cars központi irodája, termékfejlesztő részlege, marketing és adminisztrációs osztálya Göteborgban, Svédországban található. A kínai központ Sanghajba került. A gyártás Göteborgban, Gentben, Chengduban és Daqingban zajlik, míg a motorokat Skövdében és Zhangjiakou-ban, a karosszéria elemeket pedig Olofströmban állítják elő.

Egy kamion és több autó ütközött - teljes lezárás a 31-es főúton

2018.05.09.
Egyelőre ismeretlen okból összeütközött egy kamion és több személyautó 2018. május 9-én 17 óra 20 perc körül a 31-es főút 58. kilométerénél. Az elsődleges információk alapján többen megsérültek. Az érintett útszakaszt a mentés és a helyszínelés idejére teljesen lezárták, a rendőrök a forgalmat Nagykáta belterületén és Szentmártonkáta belterületén terelik el.
Címkék: 

Eladásai és üzleti eredménye növelését tervezi a Mitsubishi

2018.05.09.
A Mitsubishi Motors a 2019 márciusával záró folyó pénzügyi évében az előzőnél 12 százalékkal magasabb, 110,0 milliárd jen (267 milliárd forint) működési eredményre számít. Ez nagyjából megegyezik a Thomson Reuters üzleti hírszolgáltató által elemzők körében végzett felmérés 111,5 milliárd jenes medián értékével. Az idén márciusban zárt 2017/2018-as pénzügyi évben a Mitsubishi 98,2 milliárd jen üzleti eredményt ért el, közel a húszszorosát az előző évi 5,1 milliárdnak. A Mitsubishi működési eredményét a 2016/2017-es pénzügyi évben egyes modelljei "alulbecsült" fogyasztási adatai miatt kitört botrány terhelte meg. A Mitsubishi az idén 1,25 millió járművet tervez értékesíteni, 14 százalékkal többet, mint tavaly. A legnagyobb értékesítési sikert a délkelet-ázsiai piacon nemrégiben bemutatott Xpander minivan modelljétől várja, de Kínában is bővíti gyártókapacitását helyi partnerével együtt. A Mitsubishi tavaly októberben bemutatott hároméves üzleti stratégiája a globális értékesítés harminc százalékos növelése mellett a Nissan-Renault szövetség tagjaként 100 milliárd jenes költségmegtakarítást is előirányoz. A Nissan 34 százalékos tulajdonrész megvásárlásával segítette ki a Mitsubishit a fogyasztási adatok meghamisítása okán bekövetkezett nehéz pénzügyi helyzetből.  

Körözött Volvo fogtak Nagylakon

2018.05.09.
Egy román állampolgárságú férfi 2018. május 8-án 12 óra 15 perckor egy Volvo  vezetőjeként akart az ország területére lépni Nagylaknál. Az adattári ellenőrzés megállapította, hogy a járművet a brit hatóságok körözi. A magyar rendőrök a csaknem 4 millió forint értékű személyautót lefoglalták.  

Több tonna folyékony csokoládé ömlött egy lengyel autópályára

2018.05.09.
Szerencse, hogy a reggeli órákban, amikor a baleset történt, még csekély volt a forgalom, ám az útra szilárduló, ragadós csokoládét még várhatóan órákig nem fogják tudni letakarítani az úttestről, így a közlekedés mindkét irányban teljesen leállt. A mentőegységek szerint hatalmas mennyiségű forró vízre lesz szükség ahhoz, hogy a csokoládét ismét megolvasszák, és le tudják mosni az aszfaltról. - Ez a ragadós csokoládé rosszabb, mint a hó - fogalmazott Bogdan Kowalski tűzoltó. A teherautó vezetőjének eltört a karja, de más nem sérült meg a csokicunamiban.

Királyok között: a Mercedes és a Ferrari Genfben

2018.05.09.
Mercedes A Mercedes S-osztály kupé és kabrió kivitele különkiadással tisztelgett a Genfi Autószalonon. Közismert, hogy a csillagos márka tetőtlen modelljei a gyűjtők kedvencei az oldtimerektől kezdve a legújabbakig. A kiállított S560 Cabriolet Swarovski kristályokkal kirakott, LED fényszórókat, OLED hátsó lámpákat, egyedi külső és belső színösszeállítást, varrást és anyagokat, Burmester hifit kapott, mindezt Exclusive Edition felirattal megfejelve. Akinek túl öregesnek tűnnek a 19 colos felnik, ne búsuljon, 20 colos, AMG-felnik is elérhetők az áprilistól rendelhető pároshoz. Az S-osztály Maybach kivitele még egy lapáttal rátesz az exkluzivitásra. Kilenc külső színnel és két új belső színkombinációval kápráztatta az érdeklődőket a standon, a látvány fokozásáért egy világos felső borítást kapott a kocsitest. A 20 colos felnik és a millió forintokért megvásárolható Maybach utazótáska-garnitúra különlegességről árulkodik. A motorháztető alatt a Pullmanból már jól ismert, V12-es biturbó lapul, 630 lóerővel, 1000 Nm-rel és 4,7 másodperces 0-100-as gyorsítási képességgel.  Ugyan nem fenyeget a veszélye, hogy rendelek egyet, de augusztustól a sejkek előtt szabad a pálya. És ha nem elégednénk meg ennyivel, 800-900 lóerős gépezeteket is felsorakoztatott a csillagos hadsereg tagjaiból a Brabus, de akadt vérbeli luxus maffiózó S is a Klassen jóvoltából. Ízlések és pofonok. Akihez közelebb áll a sportos formavilág, annak az új CLS-t ajánlom. Nagyon eltalálták a színeit és az anyagait, megvallva, nagy érdeklődést tanúsítottam iránta hetekkel a genfi kiruccanás előtt. Több benne a hely, mint az elődben, és persze ugyanolyan lenyűgöző a műszerfala, mint a többi új Mercinek – hogy csak pár érdekességet említsek. Ferrari Sokak ízlésficamként élték meg az új 812 Superfast érkezését. Mik azok a furcsa bevágások az első fényszóróknál? Innen megy a levegő a kerekekhez, fékekhez. Az újdonság tovább örökíti elődjeinek előnyös tulajdonságait, ugyanakkor még feljebb helyezi a mércét a teljesítmény és az aerodinamika terén. Valljuk be őszintén, nem kis feladat a legjobbat még tovább fejleszteni. Az alapok mindig jók (F12berlinetta), de művészet több éves viszonylatban még előrébb lépni a csúcstechnológia és a dizájn terén egyaránt. Csak előre és előre, és no lám, elkészült a csoda, amely a leggyorsabb közúti autója az olasz márkának 1947 óta (a középmotoros, limitált kiadásokat nem számolva). A 65 fokos hengerszögű, 6,5 literes, V12-es motorja itt hallgatható meg. Orrmotoros és hátsó sebességváltós modellben 800 lóerő? Ez több mint páratlan, de a 700 Nm feletti nyomatékra is igen büszkék a Ferrarinál – szívómotorról beszélünk, de 13,6:1-es kompresszióviszonnyal. A 488 Pistát nagy érdeklődés övezte, mivel az olaszok pályagépe Genfben tartotta világpremierét. Ugyan néhány tizeddel elmarad gyorsulásban az előbb említett nagytestvértől, V8-as biturbója szintén a márka legerősebbje jelenleg. Erős Pista ide vagy oda, egy a lényeg: a ’pálya’ szóval megtoldott 488-as a széria legextrémebb, versenypályás kivitele. Hátsó középmotoros, hátsókerék-hajtású és 770 lóerős. A hátsó sárvédőkön nagy bevágások levegőztetik a motort és a hűtőket. Az első rész, a lökhárító és a klasszikus értelemben vett motorháztető kialakításakor a kedvező légáramlást tartották szem előtt a mérnökök, láthatóan nagy szabadsággal tevékenykedtek. A 488-as széria tarsolyában van a Legjobb Szupersportautó díj például, de a Top Gearnél és a Motor Trendnél is jeleskedett a család, nem beszélve a V8-as motorról, amely 2016-ban és 2017-ben is éves elismerésben részesült a világszintű megmérettetéseken. Hogy kinek ajánljuk a Genfi Autószalont? Aki megállás nélkül a legjobb autókat szeretné nézegetni egész nap. Nem volt fals stand, aki kint volt, megérdemelte a figyelmet. Csak semmi válogatás, mindent kötelező volt végig nézni, mert Párizsban, Frankfurtban azért nincs ennyi érdekesség. De egy cseppet se csüggedjen, akinek nincs több szabadnapja egy hasonló túrára, hiszen Bécsből is gazdag képanyaggal és élményekkel térünk haza minden évben. Háromrészes, genfi cikksorozatunk további tagjai itt tekinthetők meg: A Genfi Autószalonon jártunk - Volvo és Jaguar First class: brit vérvonal Genfből

Kiss Norbert már készül a kamion Európa-bajnokságra

2018.05.09.
A 2014-ben és 2015-ben bajnok szombathelyi versenyző és csapata a németországi Wörthben, a Mercedes kamiongyárának központjában mutatta be a 2018-as versenygépet, amely külső megjelenésében is megújult, javarészt fekete színű, és műszaki szempontból is fejlődött. Kiss csapattársa a német Steffen Faas lesz az idén, Markus Bauer csapatfőnök pedig a magyar pilótát esélyesnek tartja a végső győzelemre is. A 33 éves Kiss harmadik szezonját kezdi a német csapatnál, 2016-ban ötödik, tavaly pedig harmadik volt az összetett pontversenyben. - Komoly eredmény az, hogy itt lehetünk a Mercedes teherautógyárában, és itt mutathattuk be a megújult kamionomat, hiszen az együttműködésnek köszönhetően beindulhattak olyan fejlesztések is, amiket eddig, privát csapatként, nehezebben tudtunk megoldani - mondta Kiss Norbert. Hozzátette: a Mercedes kamionosainak legnagyobb közösségi platformja, a RoadStars program ebben az évben támogatója lett az istállónak. - Nyilvánvalóan mindez nagy előre lépés nekem, és a csapatnak is, mert így végre folyamatosan fejleszthetjük a motorunkat, amellyel a korábbi években le voltunk maradva az ellenfelekhez képest - jelentette ki a magyar versenyző. A gyorsasági kamion Eb május utolsó hétvégéjén rajtol az olaszországi Misanóban, majd június 16-17-én a Hungaroringre látogat a mezőny. Magyarország után a Nürburgring, a Slovakiaring, a csehországi Most, a belgiumi Zolder és a franciaországi Le Mans következik, az idény pedig október elején a spanyolországi Jaramában zárul.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója