Közel volt a győzelemhez Michelisz Norbert

2015.06.28.
Michelisz Norbert az első versenyen egy pompás rajtot követően már az első kanyarig feljött a 8.-ról a 6. helyre, miután megelőzte márkatársát, Tiago Monteirót és a Chevrolet-vel versenyző Hugo Valentét. Ennél előrébb azonban nem volt esélye kerülni, mivel a négy gyári Citroën, Sébastien Loebbel az élen megközelíthetetlen volt, és Tom Chilton Chevrolet-je is túl gyors volt a fekete Hondának. Az élen Loeb leszíkította csapattársait és simán nyert, mögötte viszont nagy csata alakult ki Yvan Muller és José-Maria López között, de végül a francia végzett a 2. helyen. A Citroën dominanciáját jelzi, hogy az első négy helyen a gyári autóik végeztek, a 5. lett Chilton és a 6. Michelisz.   A következő futamon a fordított rajtrács miatt a 3. helyről indult a magyar hondás. Szerencsére Michelisz ismét tudott előzni egyet a rajtnál, és mivel a pole-ból induló Mehdi Bennani kiugrott a rajtnál és megbüntették, pár kör után már vezette a mezőnyt a magyar versenyző. Tiago Monteiro a nyakán a 8. helyről indult José-Maria Lópezzel azonban nem maradt le Micheliszről. A 2. helyért zajló csata végül furcsa körülmények között dőlt el: a két autó összekoccant, a Honda kipördült a pályáról, López Citroënje sértetlenül megúszta, de vesztett egy kis lendületet, ami elég volt a kínai Mának ahhoz, hogy megelőzze. López előzősét a futam után vizsgálják a sportfelügyelők.   Pár kör után  az aktuális világbajnok visszavette a 2. helyet csapattársától a célegyenes végén, és két körrel a vége előtt Micheliszt is megelőzte egy nyújtott jobbkanyarban, belső íven, ami után kis túlzással már csak be kellett gurulnia az első helyen. A Zengő Motorsport versenyzője közel állt ahhoz, hogy idei második győzelmét arassa a hungaroringi siker után, de ezúttal meg kellett elégednie a 2. hellyel. Ez is szép eredmény, főleg ha tudjuk, hogy közvetlenül mögötte két gyári Citroen, Ma és Muller végzett. Loeb ezúttal kiesett, mert eltrafálta az egyik lassítóba kitett gumiépítményt. 

A Google már élesben teszteli legújabb robotautóit

2015.06.28.
Az apró, kétüléses robotkocsik most először bukkantak fel a közúti forgalomban azóta, hogy az internetóriás több mint egy évvel ezelőtt bemutatta vezető nélküli autóinak új generációját. Az új modellt korábban egy San Franciscóhoz közeli volt légitámaszponton tesztelték. A vállalat májusban jelentette be az éles tesztek megkezdését, de csupán a héten árulta el, hogy az akár 40 kilométeres óránkénti sebességre is képes járművek már a kaliforniai Mountain View-ban lévő irodája környékén róják az utakat. Az új modelleket úgy tervezték, hogy kormánykerék és fékpedál nélkül működjenek, ugyanakkor az első éles teszteken még felszerelik ezekkel az autókat, amelyekben biztonsági sofőr is lesz, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén átvegye az irányítást. A Google tavaly azon reményének adott hangot, hogy mostanra már 100 prototípusból álló flottája lesz, ám eddig mindössze 25 járművet épített meg. Ezek mind megkapták az engedélyt a cég irodája környékén zajló közúti forgalomban való részvételre. A Google reményei szerint a sikeres teszteket követően a cég megkapja az engedélyt a kormánykerék, a fékpedál és a biztonsági sofőr eltávolítására. A vállalat vezetői továbbá azt remélik, hogy a technológiájukat használó robotautók már az évtized végére csatlakoznak a mindennapos közúti forgalomhoz. A Google robotautóinak korábbi modelljei 13 kisebb baleset részesei voltak az elmúlt hat évben és a vállalat szerint mindössze egyetlen alkalom volt, amikor robotautó idézte elő az ütközést.

Tóbiás és Balambér kalandjai – Egész nyáron mesehajókázunk

2015.06.28.
Hogy is volt? Június 20-án szombaton szerencsésnek mondhatták magukat azok, akik Tóbiással és Balambérral, valamint a múlt heti cikkünkben bemutatott Buborék együttessel közösen részt vehettek Siófokon a Balatoni MiniMax Hajó hétvégi élményhajókázásán. Vidám fotózkodás még beszállás előtt Tóbiással a siófoki kikötőben Hogy honnan kellett volna mindezt tudnod? Például az Autószektor Tóbiás és Balambér kalandjai rovatából, ahol hétről-hétre egy közlekedésbiztonsági témát járunk körbe, vagy egy érdekes történetet mesélünk el, miközben felhívjuk a figyelmet a soron következő Tóbiás és Balambér közlekedésbiztonsági élményprogramokra. Sőt, mondunk jobbat! Egy kis szerencsével ajándék belépőt nyerhetsz a MiniMax élményhajóra. Múlt héten is sorsoltunk, és jövő héten sem teszünk másképp. Lehet ehhez bármit is hozzáfűzni? Szerelem első látásra! Ez azt jelenti, hogy jövő héten is lesz balatoni hajókázás Tóbiással? Hát persze. Július 4-én szombat délután a siófoki kikötőben szeretettel vár benneteket Tóbiás (kistestvére, Balambér a nagymamához ígérkezett el, ezért ezúttal ő nem biztos, hogy testvérével tart.) Már a hajóra várakozás közben közös fotókat készíthettek kedvenc figurátokkal, majd a hajóra szállva kezdetét veszi a BULI! Rengeteg vidám foglalkoztató játék várja a kicsiket A jókedvről és a vidámságról a Buborék együttes gondoskodik, akik legújabb dalaik között a hamarosan megjelenő Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai CD sorozat második részéről is játszanak már dalokat. A Buborék együttes mindig fantasztikus hangulatot varázsol A hajón nemcsak a fantasztikus – közel egyórás – gyermekkoncert, hanem izgalmas foglalkoztató játékok (többek között Tóbiás és Balambér kifestők és foglalkoztató füzetek) is mind-mind arról gondoskodnak, hogy a gyermekek erre a két órára remekül érezzék magukat. Játékok, ajándékok, és barátkozás Tóbiással Mi van még? Naná, hogy nyeremények! A program végén, már a kikötőhöz közeledve tombolasorsolás gondoskodik a felfokozott hangulatról, ahol többek között társasjátékokat, valamint Tóbiás és Balambér kalandjai foglalkoztató csomagokat nyerhettek. A tombolasorsoláson társasjátékokat is kisorsoltunk Foglaljuk össze a legfontosabbakat! Szedjük össze a legfontosabb információkat. Találkozzunk július 4-én szombaton Siófokon a hajóállomáson (8600 Siófok, Krúdy sétány 2., Googlemaps-en ITT találod). Parkolás a közeli fizetős parkolóban (320 Ft/óra, minden nap 7-24 óráig) vagy a közeli (pl.: vasút mellett futó) utcákban. Tóbiás és Balambér közös hajózási időpontok: ·         2015. június 20. szombat Siófok (erről szólt a beszámolónk) ·         2015. július 4. szombat Siófok (ez lesz a következő hétvégi program) ·         2015. július 19. vasárnap Badacsony ·         2015. július 25. szombat Siófok ·         2015. augusztus 15. szombat Siófok Tipegés-táncolás Tóbiással és a Buborék együttessel Van még kérdés? Ha maradt kérdésed, kérdezz bátran a Tóbiás és Balambér Facebook oldalán (tudod, itt sorsolunk ajándék belépőt is!), kövess minket figyelemmel itt, az Autószektor Tóbiás és Balambér kalandjai állandó rovatban, és tudj meg még többet a Balatoni MiniMax Hajóról IDE kattintva. Indulás előtt pedig vegyétek át együtt a legfontosabb tudnivalókat, mindannyiunk biztonsága érdekében mire kell odafigyelni a hajókázás során. És a végére egy érdekesség …a szülőknek, hogy a kikötőbe érve el tudják kápráztatni gyermeküket, hogy mennyi mindent tudnak a hajókról. A Füred katamarán ·         egy 3. balatoni katamarán, ami például a hajótest felépítését tekintve fejlettebb, mint a hasonló Siófok vagy a Badacsony elnevezésű hajók. ·         1980-ban építették, és egy évvel később szállított először utasokat. ·         Közel 36 méter hosszú és több mint 10 méter széles. ·         Utasbefogadó képessége 600 fő. ·         Kétmotoros hajó. Az egyik hajócsavarja 2013-ban „balesetet” szenvedett, de a hajó egy hajócsavarral is vissza tudott úszni a tihanyi kikötőbe.   A balatoni MiniMax élményhajók egyik helyszínéül szolgáló Füred katamarán

Megjelenik a magyar jogban a környezetkímélő gépkocsi fogalma

2015.06.28.
A módosítást a nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett rendelettervezet tartalmazza, amely a kormány honlapján jelent meg. Az új fogalom szerint az elektromos gépkocsi lehet tisztán elektromos meghajtású, amely csak akkumulátorral rendelkezik, illetve külső töltésű hibrid elektromos gépkocsi. Ez utóbbi tartalmaz egy belső égésű motort, továbbá akkumulátort is, amelyet külső forrásból is tölteni lehet. A hibrid elektromos gépkocsi hatótávolsága elektromos üzemben legalább 15 kilométer kell, hogy legyen, míg a növelt hatótávolságú hibrid gépkocsié - csak akkumulátorral - legalább 50 kilométer. A jelenlegi szabályozás szerint a csendes gépkocsi zajterhelése nem haladhatja meg a decibelben meghatározott küszöböt, míg a kis légszennyezésű gépkocsinál a károsanyag kibocsátást szabályozza a rendelet. A nemzeti fejlesztési miniszter kiegészíti a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendeletet is, a szintén a kormány honlapján megjelent tervezetében. Ebben szerepel, hogy a környezetkímélő gépkocsik hatósági vizsgáztatásakor a környezetkímélő jelleg megállapítása csak gyári kivitelű gépkocsi esetében végezhető el. A műszaki vizsgán az üzembentartó kérheti a korábban megállapított környezetvédelmi osztályba sorolás módosítását, hogy az megfeleljen valamelyik új kategóriának.

Három modellel indul a Volkswagen olcsó márkája

2015.06.28.
Martin Winterkorn, a Volkwagen első embere a német Bildnek adott interjújában bejelentette, hogy három év múlva indul el a Volkswagen olcsó márkája, mégpedig rögtön három típussal. Winterkorn azt is elárulta, hogy egy szedán, egy ferdehátú, és egy szabadidő-autó típusra kell majd számítani. Az egyelőre név nélküli olcsó márka lesz a 13. márkája a Volkswagen-csoportnak, fő konkurense a Dacia lesz. Mind a három típus Kínában készül majd, az áruk várhatóan 2.5 és 3,4 millió forint között lesz. Kezdetben csak Kínában lesznek kaphatóak az olcsó modellek, de aztán Indiában, Dél-Amerikában, Kelet-Európában, Afrikában és a Baltikumban is elkezdik az értékesítést.  

Magyarországon készül az új Opel Astra 1,4-es turbója

2015.06.28.
Az új Astra 1,4 literes turbómotorjának tervezői nagy súlyt helyeztek a dinamikus reakciókra és a kis fogyasztás mellett kifejtett nagy teljesítményre. A 235 newtonméternyi nyomatékmaximum széles tartományban, 2000 és 4000/perc között áll rendelkezésre, ami a legjobb előfeltételeket teremti egy élvezetes, mégis gazdaságos autózáshoz: mindössze 4,9 liter szuperbenzin fogy 100 kilométeren (114 g/km CO2). A háromhengereshez hasonlóan finoman és halkan jár, aminek érdekében rezonanciamentes blokkot, két részre osztott olajteknőt, hangszigetelt és a hengerfejbe integrált kipufogócsonkot, akusztikailag lecsatolt nagynyomású befecskendező fúvókákat, zajcsillapító szelepfedelet, és simán futó, kis súrlódású vezérmű-láncot kapott. Konstrukciójának köszönhetően csak kevéssel járul hozzá az autó súlyához az 1.4 ECOTEC Direct Injection Turbo. Egyedül a könnyűfém blokk tíz kilót takarít meg az aktuális 1.4-es turbó öntött acélblokkjához képest, és ezzel jól illik a hatékony Astrába. Apropó hatékonyság: a főtengelyt üregesre öntik, és lecsökkentették az igény szerint kétféle nyomásfokozattal dolgozó olajszivattyú hajtásának súrlódási veszteségét. Maga az olaj pedig kiváló minőségű, csekély ellenállású, 5W-30 viszkozitással. Mindez kedvezően hat a fogyasztásra. Míg az Opel 1.0 Turbo háromhengerese a méretcsökkentés (downsizing) jegyében született, az új 1.4 Turbo esetében „Rightsizing“ a varázsige, tehát a kis-, illetve nagy terhelés esetében is optimális hatékonyság egyensúlyáról van szó.

Új stratégiát jelentett be a MINI

2015.06.28.
A BMW átfogó frissítést hajt végre a MINI márka termék- és márkastratégiájában. A vadonatúj MINI Clubman berlini világpremierjén Peter Schwarzenbauer, a BMW AG igazgatótanácsának MINI, Rolls-Royce és BMW Motorrad márkákért, valamint a vevőszolgálati részlegért felelős tagja elmondta, miként tervezi a márka fejlesztését. „Amióta 1959-ben a MINI először napvilágot látott, mindig is az újító ötletek, a jövőbe mutató inspiráció és az örök szenvedély megtestesítője volt. Ez mit sem változik a jövőben. A vadonatúj MINI Clubman tovább finomított márkafilozófiánk szimbóluma: a jövőben öt egyedülálló, jellegzetes MINI-karakterre összpontosítunk, miközben új ötletekre és új üzleti területekre egyaránt nyitottak leszünk. Tovább fejlesztjük a márka arculatát is. Modellkínálatunk tovább gyarapodik a prémium kompakt kategóriában, az új ügyfelek és az örök MINI-rajongók nagy örömére. Biztos vagyok benne, hogy eme átfogó frissítéssel tovább folytathatjuk a MINI márka páratlan sikertörténetét” – fogalmazott Peter Schwarzenbauer. Rekordszámú értékesítés és fenntartható növekedés Miután erős eladási mutatóinak köszönhetően kétszámjegyű százalékos növekedést könyvelhetett el 2015 első hónapjaiban, a MINI mintegy 163 000 járművet adott át ügyfeleinek az év első felében. „A MINI történetének legeredményesebb júniusa felé haladunk, ami azt jelenti, hogy eladásaink javulása meghaladja a 20%-ot” – mondta Schwarzenbauer. „Tovább visszük ezt a töretlen lendületet az év második felébe is, így optimista vagyok, mely szerint a MINI új értékesítési rekordot állít be 2015-ben” – tette hozzá a BMW AG igazgatótanácsának márkáért felelős tagja. Miután 2001-ben a BMW Group feltámasztotta a MINI márkát, a brit kisautó eladásai már az első évben a korábbi ötszörösére nőttek. Napjainkban a MINI éves értékesítési mutatója nagyjából a BMW Group előtti években produkált értékek tizenkétszerese. A MINI belép a prémium kompakt járművek kategóriájába A vadonatúj MINI Clubman abba a piaci szegmensbe érkezik, amely a legerősebb növekedést ígéri az elkövetkező években. A piaci előrejelzések szerint a prémium kompakt járművek kategóriája évente mintegy 4%-os növekedés előtt áll, ami azt jelenti, hogy 2020-ra a személyautók globális értékesítésének több mint 27%-át teszik majd ki. Autómegosztó megoldások a MINI privát ügyfeleinek is A MINI jövőbe mutató megújulásának újabb mérföldköve a privát ügyfeleknek kínált autómegosztó megoldás lesz. Napjainkban a társadalom egyre inkább a „közös tulajdon” és a „megosztott gazdaság” felé mozdul el, amely soha nem látott ütemben növeli a DriveNow autómegosztó szolgáltatás népszerűségét. A DriveNow a BMW Group és a Sixt SE közös autómegosztó vállalkozása, amely a rugalmas és spontán autómegosztás alapelve szerint hozza elérhető közelségbe a BMW és a MINI márkák prémium modelljeit Európa számos nagyvárosában. A DriveNow már több mint 450 000 regisztrált ügyféllel büszkélkedhet világszerte. „A társadalom és az autóipar radikális változásokon megy keresztül. A MINI ügyfelei a legprogresszívabb, legnyitottabb célcsoportok képviselői, e tekintetben pedig abszolút értelmet nyer a MINI 2016-ban induló privát autómegosztó szolgáltatása” – mondta Peter Schwarzenbauer. Az új, opcionálisan elérhető felszereltségi csomagnak köszönhetően a MINI ügyfelei a jövőben megoszthatják egymással kedvenc járművüket, amikor pedig nem használják, elérhetővé tehetik azt a DriveNow ügyfelei számára is. Eme képesség különösen vonzó opció lesz a flottaügyfelek számára, akik így optimálisan kihasználhatják a flottában álló járműveket. Az innovatív autómegosztó megoldás eleinte csak az Egyesült Államokban lesz elérhető 2016-tól, majd később a DriveNow nagyvárosaiban is. Egy következő lépés szerint a MINI a közeljövőben egy újfajta privát autómegosztó megoldást is életre hív, amely egy előre meghatározott körben, például családon vagy baráti társaságon belül segíti elő az autó hatékony kihasználását.
Címkék: 

Közel két köbméteres az új Škoda Superb Combi csomagtere

2015.06.28.
Az új ŠKODA Superb Combi a középkategória legnagyobb csomagterét kínálja. Habár az új Superb Combi csak 23 milliméterrel hosszabb elődjénél, a hátsó ülések mögött 27 literrel nagyobb tér áll rendelkezésre, mint korábban. Ledöntött hátsó ülésekkel a csomagtér térfogata közel két köbméterre nő: az 1950 literes rakodási kapacitás messze a legjobb a kategóriában, és 85 literrel múlja felül a második generációs elődét. Hosszú tárgyak szállítása sem jelent akadályt, az első utasülés támlája szükség esetén könnyedén ledönthető. Ezáltal akár 3,10 méter hosszú tárgyak is elhelyezhetők az új Superb Combi belsőterében. Nemcsak a térkínálat terén diadalmaskodik az új ŠKODA Superb Combi, hanem a praktikus funkciókat illetően is. Az új modell összesen 31 Simply Clever megoldást vonultat fel – ezek közül tizenegyet a csomagtérben. Akárcsak a limuzin modell, úgy immár az új ŠKODA Superb Combi is felszerelhető a „virtuális pedál”-lal, amely révén a kezek használata nélkül, mozdulatvezérléssel nyitható az elektromos mozgatású csomagtérajtó: a nyitáshoz csupán egy egyszerű lábmozdulatra van szükség a hátsó lökhárító alatti területen. Ez a funkció a KESSY elnevezésű, kulcs nélküli nyitás és indítás rendszerrel működik együtt. Szintén az új ŠKODA Superb Combi modellben jelenik meg először a praktikus egyérintős zárás (tip-to-close) funkció az elektromos mozgatású csomagtérajtó egyszerű lecsukásához. Elég csak kicsit meghúzni a csomagtérajtót, hogy elinduljon a folyamat. Az elektromos mozgatású csomagtérajtó és a KESSY rendszer párosításával az ötödik ajtó lecsukása a távirányítóról is vezérelhető. A hátsó üléstámlák az új Superb Combi modellben immár a csomagtérben elhelyezett fogantyúk segítségével is ledönthetők. Az új ŠKODA Superb Combi legpraktikusabb megoldása a rejtett rakodórekesz a csomagtérpadlóban. Ennek segítségével többféleképpen felosztható a csomagtér, így még rugalmasabban kihasználható. A rendszer praktikus tárolóhelyet is teremt: a kihúzható csomagtérroló akár a rejtett rakódórekesz fedele alatt is tárolható. A csomagtérroló enyhe megnyomásra magától feltekeredik, hogy akadálytalanul lehessen pakolni a csomagteret. Az elekromos mozgatású csomagtérajtóval és virtuális pedállal felszerelt Superb Combi modellek csomagtérrolója automatikusan képes visszahúzódni. Ez azt jelenti, hogy a csomagtérajtó felnyitásakor a roló automatikusan egy fokozattal visszahúzódik. A csomagtérben található négy kibillenthető akasztó révén biztonságosan szállíthatók például bevásárlószatyrok. Szintén hasznos a hálórendszer. Szükség esetén egy vízszintes és két függőleges hálóval rögzíthetők a csomagok. Végül egy kivehető, LED-es zseblámpa is található a csomagtérben, amely a járművön kívül is használható. Ez menet közben automatikusan töltődik a tartójában. Az új ŠKODA Superb Combi szeptemberben, a németországi Frankfurt am Main városában, a 66. IAA nemzetközi autószalonon ünnepli majd premierjét. Még ugyanebben a hónapban bevezetik az új modellt az első piacokra. Magyarországon július elejétől rendelhető és októberben érkeznek az első autók a márkakereskedésekbe.  

Defenzív taktika: Harmadik tétel

2015.06.27.
Harmadik tétel: Legyen mindig tartalék! Lehetünk nagyon jók a járművezetésben, kivételes adottságokkal, nagyszerű közlekedési logikával, de előrelátásunk a közlekedésben is véges. Lehetünk nagyon okosak, de tökéletesek soha! Szükségünk van a biztonsági tartalékra! Ne éljünk vissza autónk teljesítményével, sebességével. Az adagolás technikája azt jelenti, hagyjunk erőtartalékot a legrosszabb helyzetre, az utolsó pillanatra, a végszükségre is! És ez nemcsak a jármű mozgásteljesítményére és sebességére értendő. A biztonsági tartalék minden helyzetben segíthet, az életben maradást is jelentheti. Kell tartalék a követési és oldaltávolság tartásában, a gumiabroncs tapadásának kihasználásában, de saját képességeinket illetően, gyenge pillanatainkra is gondolni kell. A defenzív vezetőnek mindig több hely és erő áll rendelkezésére, mint amennyit a pillanatnyi helyzet megkövetel. Sose adjunk bele mindent – Legyen mindig tartalék!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója