Würth ösztöndíj győri mérnökjelölteknek

2013.09.27.
A Reinhold és Carmen Würth Alapítvány 2013. szeptember 26-án Együttműködési Megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karával. Az Alapítványt a 25 éve Magyarországon működő Würth Szereléstechnika Kft., mint fenntartó működteti.A megállapodás alapján az Alapítvány ösztöndíjat ad a kar egy szociálisan hátrányos helyzetű, de jól tanuló hallgatójának. A kar végzős hallgatói közül pedig a legkiválóbbnak ítélt tanulmányi eredményű hallgatót pénzjutalommal és oklevéllel jutalmazza.A győri Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karával kötött megállapodás a Würth vállalatnak és Alapítványának azt a célkitűzését hivatott szolgálni, hogy a műszaki szakokon tanulóknak nyújtson segítséget. Az Egyetem a magas színvonalú oktatás mellett lehetőséget kap egy Magyarországon eredményesen működő, kiváló termékeket forgalmazó világcég megismerésére.A megállapodást az Alapítvány nevében dr. Kun Pál, az Alapítvány elnöke, az Egyetem nevében dr. Földesi Péter rektor írta alá.
Címkék: 

Széles körű Continental részvétel a Kutatók Éjszakáján

2013.09.27.
„A hazai mérnökképzés nemzetközi színvonalú. Ezért döntöttünk úgy, hogy az idei Kutatók Éjszakája programjaiba a korábbi budapesti és veszprémi részvétel mellett országos szinten is bekapcsolódunk néhány izgalmas előadással, vonzóvá téve az érdeklődöknek az autóipar kutatói és mérnöki lehetőségeit. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) például egy olyan labormérnök munkatársunkkal találkozhatnak a résztvevők, aki tanulmányait a BME-n folytatta mechatronika szakon. Gyakornoki programunkba bekerülve, kiemelkedő munkájának köszönhetően most mérnöki pozícióban dolgozik a vállalatnál” – emelte ki Nánássy András.Felvételünk illusztrációA fővárosban a BME-n "Látni a láthatatlant avagy előttünk nincsenek titkok" című előadás keretében találkozhatnak a Continental-lal az érdeklődők. „Hogyan lehet megállapítani egy homokszem méretű szennyeződés anyagát?” vagy „Hogy találjuk meg a rövidzárat egy zárt vezérlőben anélkül, hogy felnyitnánk?” - ilyen és hasonló kérdésekre keresik a válaszokat a vállalat laboratóriumában nap mint nap. Bencze Zsolt labormérnök előadásában az érdeklődők választ kaphatnak az említett izgalmas kérdésekre és számos egyéb érdekességet is megismerhetnek az autóipari fejlesztések világából. Az Óbudai Egyetemen szintén hasonló témájú program várja a résztvevőket Balogh Bálint laborvezető előadásán „NCIS a Contiban” címmel. „Mitől színeződött el a nyák? Miért ereszt az öntvény?” - az autóelektronikai gyárban a helyszínelők munkájához hasonlóan izgalmas módszerekkel keresik a válaszokat ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre a mérnökök.A főváros mellett Veszprémben, Szegeden és Nyíregyházán is érdekes előadásokkal várja az érdeklődőket a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója. Veszprémben többek között megépítik a Continental kicsinyített tesztpályáját, melyen távirányítású autókkal versenyezhetnek majd a gyerekek, valamint robotautókkal szimulálják a valódi autók funkcióit. Szegeden, a Dóm téren az olajipari tömlők fejlesztésének világába kalauzolják az érdeklődőket a vállalat szakemberei, de a szállítóhevederek készítésének laboratóriumi munkáiba is betekintést nyerhetnek a kilátogatók. Szintén Szegeden a gumicsövek hajlíthatóságáról, a vulkanizálási eljárás során használt anyagokról, eszközökről is informálódhatnak a résztvevők, valamint kipróbálhatják például a bélyegzési és szerelési folyamatokat, de imitálhatják a különféle környezeti hatások által okozott tömlősérüléseket is. A Nyíregyházi Főiskolán a légrugó rendszerek ultrahangos magasság és nyomásszabályozásának kulisszatitkaival, valamint a vállalat hannoveri központjának legfrissebb kutatási és fejlesztési tevékenységével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.A Continental számára kiemelten fontos a tehetséges fiatalok felkarolása és itthon tartása. „Évekkel ezelőtt dolgoztuk ki gyakornoki programunkat, melynek köszönhetően mára több olyan fiatal mérnök kollégával büszkélkedhetünk, aki hazai egyetemen szerezte végzettségét, és végül vállalatunknál hazánkban vállalt munkát. Emellett folyamatosan azon dolgozunk, hogy munkatársainkat megtartsuk, hiszen egy olyan innovatív iparágban mint a miénk a fejlődés hajtóereje az ember és a mögötte álló tudás a legfőbb érték” – összegez a HR vezető.           
Címkék: 

KSH: enyhén csökkent a munkanélküliség

2013.09.27.
     Június-augusztusban a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 234 ezer volt, 17 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, munkanélküliségi rátájuk 0,9 százalékponttal, 9,7 százalékra csökkent.    A munkanélküli nők száma lényegében nem változott, 206 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk pedig megegyezett az egy évvel korábbi 10,2 százalékkal.    A munkanélküliek 20,3 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27,9 százalékos munkanélküliségi rátája 1,2 százalékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel ezelőtt.    A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal 8,8 százalékra mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához képest. Az 55-64 éveseké lényegében nem változott, 7,6 százalék maradt - közölte a KSH.    A munkanélküliek 52,7 százaléka egy éve vagy régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,6 hónap volt.    A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint 2013. augusztus végén 492 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez 6,6 százalékos mérséklődést jelent 2012 augusztusához képest.MTI 

Szeptember 30-ával kerül vissza az államhoz az E.ON gázüzletága

2013.09.27.
    A miniszter a G7 című gazdasági műsornak adott interjút, amelyből pénteken közölt részletet a 180 perc.    Németh Lászlóné elmondta: szeptember 30-ával kerül vissza az E.ON gázüzletága - a kereskedő és a tároló cég is - a magyar államhoz. Ezután már lehetősége lesz az államnak az ártárgyalásra, a tényleges kereskedelmi folyamatok befolyásolására a földgázimportnál.    Hozzátette: az áramszolgáltatásnál az állami tulajdonú MVM szerepe erősödni fog, és a cégnek is alkalmazkodnia kell majd ahhoz a szemlélethez, hogy a lakossági szolgáltatások nonprofitok legyenek.    Az energiaárakkal kapcsolatban kijelentette: a kormány szeretné biztosítani a lakosság számára, hogy az eddig megtett és az eddig bejelentett rezsicsökkentő lépések egy kiszámítható és hosszú folyamatban változatlanul megmaradjanak. A közművekre készülő szabályozás adja meg a törvényi keretet a lakosság biztonságához - mondta.    Németh Lászlóné közölte: újabb változásokra nem lesz szükség a kormány energiapolitikájában, a szolgáltatókkal a megvásárlásukról megkezdett tárgyalások meghatározzák az irányt.    Jelenleg hat-hét közműcég tulajdonosával tárgyalnak a visszavásárlásról, az év végéig már több részletet lehet majd erről megtudni - tette hozzá a nemzeti fejlesztési miniszter.MTI 
Címkék: 

Javult az emberek véleménye a gazdaság állapotáról

2013.09.27.
    Az Ipsos MTI-hez eljuttatott összesítése szerint az utóbbi hónapok enyhe növekedése elsősorban az európai államok lakossága körében bekövetkezett pozitív véleményváltozásnak köszönhető. Ugyanakkor az idei adatok összességében azonosak a 2010 eleje óta regisztráltakkal, vagyis a világ lakosságának gazdasági hangulata - bár kisebb ingadozásokat mutat - csaknem négy éve változatlan.    A magyar gazdasági közhangulat is javult valamelyest 2013-ban: az év első harmadában a hazai lakosság 6-8 százaléka értékelte kedvezően a nemzetgazdaságot, az elmúlt hónapokban 10-13 százaléknyian - állapította meg az Ipsos 25 országban, 19 ezer ember megkérdezésével havonta készített kutatása.    Tavaly a világ lakosságának 37-39 százaléka értékelte jónak országa gazdasági helyzetét, majd az őszi-téli hónapokban enyhén romlott az adat, 35-36 százalék minősített pozitívan. Az Ipsos megállapítása szerint a gazdasági közhangulat 2007 és 2009 közötti visszaesését csak időlegesen követik emelkedések - ezek is csak egy-egy országcsoportra, földrészre korlátozódnak. Az elmúlt évek világhangulatát sokkal inkább egy vízszintes vonal illusztrálja, ami jól érzékelteti az emberek bizakodásának hiányát.    Pozitív véleményváltozásoknak mostanában főleg az európai országokban lehettünk tanúi - az év elején a kontinens lakóinak összességében 20, szeptemberben 35 százaléka tekintette országa gazdaságát pozitívnak. A norvégok, a svédek és a németek elégedettsége már korábban is kimagasló volt, az utóbbi hónapokban keveset mozdultak felfelé, míg az angolok és a belgák körében az átlagosnál jelentősebb mértékben javult a gazdasági közhangulat. Az idén nyáron elmozdultak közérzeti mélypontjukról a lengyelek, az olaszok és a spanyolok is, igaz az utóbbi két ország lakói továbbra is az elégedettségi lista sereghajtói. Lassú ütemben, de fokozatosan javul az észak-amerikaiak sikerérzete: két évvel ezelőtt 15, egy éve 28, most 34 százalék tekinti rendben lévőnek az Egyesült Államok gazdasági teljesítményét.    A reményvesztés leginkább a latin-amerikai és a BRIC államokban (Brazília, Oroszország, India és Kína) érzékelhető. A mindkét kategóriában jelen lévő Brazília lakossága körében az országuk gazdaságával elégedettek aránya az év eleji 55-ről 28 százalékra csökkent. Az idén Argentínában, Kínában és Indiában is romlott a helyiek gazdasági közérzete (13, illetve 6-6 százalékponttal).    A magyar gazdaságot 2010-ben átlagosan 8 százalék értékelte sikeresnek, 2011-ben és 2012-ben jellemzően 4 százaléknyian formáltak kedvező véleményt. Az idén - az európai trendnek megfelelően - nőtt a honi gazdaság teljesítményéről pozitívan nyilatkozók aránya: az év első harmadában 6-7 százalék volt elégedett, a nyáron 10-13 százalék. Az aktuális eredmény 11 százalék, ezzel Magyarország a 25 országos rangsor 22. helyén található - közölte az Ipsos.MTI 
Címkék: 

Néhány fillérrel változott a forint árfolyama

2013.09.27.
    Péntek reggel fél hétkor egy euró 299,61 forintot ért a csütörtök esti 299,60 forint után. A svájci frankot 244,24 forinton jegyezték, csütörtök este hétkor 243,92 forinton állt. Egy dollár 222,24 forintot, egy japán jen 2,2506 forintot ért péntek reggel az előző esti 222,25 és 2,2447 forintot követően.    Egy euró 1,3481 dollárt ért péntek reggel a csütörtök esti 1,3479 dollár után.MTI 
Címkék: 

Tovább csökkent az üzemanyagok ára

2013.09.27.
    A lépéssel a benzin átlagára 403-404 forintra, a gázolajé 422-423 forintra csökkent.    A héten ez a már a második árcsökkentés, szerdán a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal, a gázolajét 7 forinttal mérsékelte a Mol.    A Mol a múlt héten is kétszer csökkentette a nagykereskedelmi árakat: a benzinét összesen bruttó 11 forinttal, a gázolajét pedig bruttó 8 forinttal. A benzin ára az azt megelőző héten is 11 forinttal mérséklődött.    A társaság február elejétől heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, így már nemcsak a hét első munkanapján, hanem a hét közepén is határoz az aktuális valutaárfolyam és a tőzsdei jegyzések alapján az árról.    A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.    Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a különböző kutaknál.MTI 
Címkék: 

Bővítette gyártókapacitását a kazincbarcikai Ongropack

2013.09.27.
    Az 1993-ban alakult és a BorsodChem telephelyén működő cég - tájékoztatása szerint - főleg PVC-fóliákat és -lemezeket gyárt, értékesít az élelmiszeriparnak és a gyógyszeriparnak, a most befejezett fejlesztésnek köszönhetően mind a nyújtható, mind pedig a kemény fóliából több készülhet.    A projektre uniós és hazai forrásból 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a cég, a pénzből gépeket vásároltak, modernizálták az infrastruktúrát, a gyógyszeriparnak gyártott kemény fólia szeleteléséhez korszerű technológiai hátteret, egy úgy nevezett "tiszta teret" hoztak létre.    A termékei 90 százalékát exportáló, és emellett a legjelentősebb hazai gyógyszergyáraknak is beszállító cég az elmúlt évben csaknem 9 milliárd forint nettó árbevételt könyvelhetett el.MTI 

Olaszországban élő magyar designer előadása, kiállítás világmárkákból

2013.09.27.
Folyamatosan mozgásban vagyunk, életünk nagy részét teszi ki az utazás, mely lehet munka vagy éppen szórakozás, de fontos, hogy stílusosan tegyük. Az olasz design, mint az élet minden területét, így az utazás témakörét is áthatja, meghatározza, gondoljunk csak a luxus Ferrari sportkocsikra, a legendás Fiat 500-asra, a Furla vagy a Coccinelle gyönyörű táskáira, kesztyűjeire, a Dainese motorosruháira. Nem beszélve a népszerű Moto Guzzi, Ducati és Aprilia motorokról, a Vespa kult-robogókról és a különleges Bianchi, Wilier és Pinarello kerékpárokról vagy a Campari által képviselt életérzésről. Ezen cégek design darabjaival kívánja az esemény bemutatni a valódi “dolce vita”-t, egyfajta metszéspontot képezve az utazáshoz használt stílusos divatdarabok, kiegészítők és különleges járművek felvonultatásával.Az ingyenesen látogatható kiállításon az érdeklődők megcsodálhatnak egy 1965-ös évjáratú Ferrari 330 GT veteránautót, egy Ferrari F430 Challenge versenyenyautót, valamint a fotókiállítás segítségével betekintést nyerhetnek a Ferrari márkanév által képviselt legendás örökség, a szenvedély, a hagyomány, a design és a technológia harmónikus összefonódásának részleteibe. A látogatók találkozhatnak az 500-as család Fiat 500C by Gucci kabrió változatával és a Fiat 500L, valamint a legújabb Fiat 500L Living modellváltozatával is.Obendorfer DávidA kiállítás keretében Obendorfer Dávid magyar származású, nemzetközileg elismert, jelenleg Olaszországban élő designer a Bank Center meghívására érkezik Budapestre, hogy exclusive előadást tartson az autó formatervezésről. Az előadást október 2-án 17:00 órakor hallgathatják meg az érdeklődők a Bank Center Konferenciatermében. Dávid 2001-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Egyetem ipari formatervező szakán. Diplomamunkaként a Fiatnak tervezett egy négytagú modellcsaládot, ennek köszönhetően 2002 januárjában szakmai gyakorlatra hívták az ALFA ROMEO-hoz. Jelenleg az OFFICINA ITALIANA DESIGN-nál dolgozik Bergamóban. Egyedi járműtervei megmutatják az autóiparnak, hogy a múlt formatervei nem elfelejthetők, hanem újragondolandók.Az előadás ingyenes, az érdeklődők az event@bankcenter.hu e-mail címen regisztrálhatnak október 1-ig. A jelentkezéseket beérkezési sorrendben rögzítik és válasz emailben kerülnek visszaigazolásra.
Címkék: 

A BMW autógyár közvetlen beszállítója lett a Csaba Metál

2013.09.26.
Varga Mihály kiemelte: a cég példaértékű innovációs megoldásokat fejlesztett ki, a Csaba Metál bizonyítja, hogy a magyar gazdaság az olcsó tömeggyártáson túl képes magas hozzáadott értékű termékek fejlesztésére és előállítására. A vállalkozás 2012-ben 1,25 milliárd forintot fordított a vállalati innováció fejlesztésére, a költségek ötven százalékára nyert vissza nem térítendő támogatást a Gazdasági Operatív Program keretéből.Elmondta, hogy a vállalkozások versenyképességet erősítő támogatása az állam és a vállalkozó részéről is előnyös, ösztönzi a céget a fejlesztésre és a foglalkoztatásbővítésre, az állam esetében a többlet a költségvetésben is jelentkezik. Közölte: a társaság 2011-ben új gyártócsarnokot épített és nagyteljesítményű öntőgépeket vásárolt, a fejlesztésekkel az elmúlt két évben száz új munkahely jött létre.A miniszter kijelentette: a Csaba Metál és sok más hasonló, magyar tulajdonú, a globális értéklánc versenyben helytálló vállalkozás van Magyarországon, a kormány ezért kiemelt figyelmet fordít a kutatás-fejlesztés erősítésére és a magyar beszállítói kör támogatására.A cél az, hogy a hazai vállalatok egyre nagyobb szerepet töltsenek be a multinacionális cégek beszállítói körében. A kis- és középvállalkozások (kkv-k) részesedése 18 százalék az exportból, sok kkv nem szándékozik exportra termelni, ezért őket a termelésben felhasznált import kiváltására célszerű ösztönözni.Majoros Béla, a Csaba Metál tulajdonosa a sajtótájékoztatón elmondta: húsz évvel ezelőtt, az indulás évében két ember dolgozott a vállalkozásban, jelenleg 660-an dolgoznak a társaságnál. A cég árbevétele 2012-ben nyolc milliárd forint volt, az idén várhatóan eléri a tízmilliárd forintot. Az előállított öntvények 80 százaléka kerül exportra. MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója