Szombattól buszok pótolják a 4-es és a 6-os villamost a Nagykörúton

2019.06.15.
A Budapesti Közlekedési Központ az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: szombat reggel 7 órától a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között, 4-6-os jelzéssel közlekednek a villamosok. A Corvin-negyedtől Újbuda-központ felé a 4-es, a Móricz Zsigmond körtér felé a 6-os jelzésű pótlóbusszal lehet továbbutazni, mindkét pótlóbusz a Pál utcai kereszteződéstől indul. Június 15-től változik a forgalmi rend a József körút Csepreghy utca és Üllői út közötti szakaszán, a Ferenc körút teljes hosszán, valamint a Petőfi híd pesti és budai hídfőjénél. A József körúton az Üllői út és a Csepreghy utca között mindkét irányba buszsávot jelölnek ki, a gépkocsival közlekedők irányonként egy-egy sávon haladhatnak majd. A Ferenc körúton elkerítik a vágányokat és a mellette lévő felvonulási területet. A Petőfi híd felé két sávon haladhatnak majd az autósok, az Üllői út irányába azonban a külső sávban buszsávot alakítanak ki, amely mellett csak egy sáv marad a gépkocsival közlekedőknek. A nyáron a nagykörúti villamosvonal egy másik szakaszán, a Margit híd budai hídfője és a Széll Kálmán tér között várhatóan július első felétől a tanítási szünet végéig tart a munka.

Peugeot Design Lab: mindent a szemnek és a szájnak!

2019.06.15.
Az Atlanti-óceán part menti szakaszán található Île de Ré szigetének látogatói idén nyáron gyakran fognak találkozni egy különleges fekete teher-kerékpárral. Az elegáns vonalvezetésű Peugeot cargo bike nem akármit szállít: hűtött rakterében osztriga lapul, méghozzá az egyik legjobb a világon. Alig több mint háromezren lakják, az említett szigettől egy órányira fekvő Bourcefranc-le-Chapus neve mégis fogalom a konyhaművészet világában: 1898-ban itt alapította meg Henri Gillardeau azt a vállalkozást, amely a legkiválóbb osztriga szinonimájaként vált ismertté az ínyencek körében. Persze az osztriga Franciaországnak ezen a táján nem a felső tízezer kiváltsága: családi, baráti piknikekről sem hiányozhat – feltéve, hogy megfelelően lehűtve tudják szállítani. Ebből kiindulva az alapító dédunokájának felesége, Véronique Gillardeau társigazgató egy olyan különleges, mobil osztriga büfét álmodott meg, amellyel akár nagyobb társaságok is bárhol szabadon élvezhetik a friss Gillardeau osztrigát. Elképzelésének megvalósítását a Peugeot Design Lab dizájnereire bízta, akik a Peugeot kerékpáros múltjából építkezve egy különösen elegáns teher-kerékpárral álltak elő. Ennek hűtött rakterében akár tizenkét főre elegendő osztrigát, valamint frissítőt lehet szállítani, fedele pedig előkészítő asztalként szolgál. Mivel mindez meglehetősen nehézzé teszi a szerkezetet, a Peugeot-nál elektromos segédhajtással szerelték azt fel. A rásegítés hatótávolsága 160 kilométer, így a bérelhető osztriga büfé – amelyet Véronique a fiatal korában versenyszerűen kerékpározó apósa, Gérard Gillardeau tiszteletére „Le Petit Gégé”-nek nevezett el – az Île de Ré bármely, festői panorámát nyújtó pontjára könnyedén elviszi nemes rakományát. Nem véletlenül esett a Peugeot-ra a Gillardeau választása: két évvel ezelőtt egy Expertet alakíttattak át mozgó étteremmé. A családi vállalkozás már kilencven évvel ezelőtt is furgonokból értékesítette friss áruját a térségben, illetve Párizs központi frissétel-piacán, a Les Halles de Paris-n. Ezt a hagyományt eleveníti fel a modern food truck-ok szellemében az alapító Henri Gillardeau unokájáról elnevezett La Marcelle. A 2017-ben bemutatott autó hűtött rakterében állandó 8°C-os hőmérséklet tartja frissen az osztrigákat. Egy kihúzható, közel ötméteres, fával, gránittal és nemesacéllal burkolt pulton szolgálják fel a lézergravírozott különlegességeket – mivel a Gillardeau osztrigákat előszeretettel hamisítják, a cég néhány évvel ezelőtt ezt az ultramodern módszert választotta termékének megjelölésére, az eredetiség igazolására. Nem a Le Petit Gégé, de nem is a La Marcelle volt a Peugeot Design Lab első kalandja a mobil konyhaművészet terén. A szintén Peugeot Expert alapú, utánfutós Le Bistrot du Lion a 2015-ös Milánói Világkiállításon mutatkozott be. A rakteret szó szerint kettényitva igazi látványkonyha tárult fel a vendégek előtt, akik egy 46 colos monitornak és a főzés ínycsiklandó zörejeit közvetítő Focal kültéri audiorendszernek köszönhetően asztaluk mellől követhették nyomon Sven Chartier konyhafőnök boszorkányos mozdulatait. Az akár harmincfős vendégsereg kiszolgálására két grillező felület, négy indukciós főzőlap, olajsütő, egy 400 literes hűtőszekrény, egy külön 350 literes italhűtő, valamint egy presszógép szolgált, a jó ebédhez profi DJ-pultból szólt a nóta. Nem véletlenül indultak ki mindkét alkalommal az új generációs Expertből a Peugeot Design Lab munkatársai. A 2016-ban bemutatott modell arra a moduláris EMP2 platformra épül, amelyet alapvetően személyautókhoz (308, 508, 3008) fejlesztett ki a Peugeot, így szilárdsága, zaj- és rezgéselnyelő képessége, ötcsillagos utasbiztonsága, valamint menetjellemzői messze túlmutatnak a kishaszonjárművek szegmensében megszokott normákon. Mindezt a személygépkocsik körében sem magától értetődő biztonsági és kényelmi funkciókkal toldja meg: motoros oldalajtó-mozgatás, jelzőtábla-felismerés, head-up kijelző, automatikus vészfékrendszer, tolatókamera vagy az online 3D navigációs rendszer. Minden kifinomultsága ellenére az Expert igazán strapabíró munkatárs: legnagyobb hasznos terhelhetősége 1400 kg, a kétféle tengelytáv és a három választható karosszériahossz miatt a felhasználók igény szerint válogathatnak a kompakt méret (akár 4,6 méteres karosszériahossz) és a hatalmas befogadóképesség (akár 5,3 m3) között.

Baleset miatt lezárták az M3-ast Miskolc felé Hejőkürtnél

2019.06.15.
A közlemény szerint árokba hajtott, majd felborult egy autó az említett helyen. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett - fűzték hozzá. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta a rendőrség honlapján, hogy az autó összeütközött egy teherautóval, emiatt tért le az útról, majd borult fel. A balesetben - az autóban utazó négy ember közül - hárman sérültek meg. Az Útinform azt javasolja, hogy aki teheti, a 156-os kilométernél lévő Mezőcsát-Hejőpapi csomópontban kerüljön, de mivel torlódik a forgalom, érdemes lehet már a 151-es miskolci csomópontnál letérni a sztrádáról.

Citroënek országos találkozója Hódmezővásárhelyen

2019.06.15.
Június 15-én szombaton 9-15 óráig Hódmezővásárhely főterén, a Kossuth téren lehet megcsodálni a résztvevő autókat, és szavazni a legszebbekre. Díjazzák a legmesszebbről jött, legöregebb, legfiatalabb autót és résztvevőt is. Vetélkedők, színpadi műsorok, kézműves vásár színesítik a programot. Körülbelül 15 órától a város utcáin vonul fel a több mint 100 Citroën.  

Leonardo da Vinci előtt tiszteleg a Pininfarina

2019.06.15.
Immáron 500 éve, hogy elment az élők soraiból a zseniális művész Leonardo da Vinci. A Mester halálának kerek évfordulójára egy különleges, dedikált kiállítás nyílt a British Libraryben, a megnyitóra pedig egy még különlegesebb autóval készültek a szervezők. Úgy gondolták, stílusos lenne egy olasz autógyártót felkérni az ’A Mind in Motion’ kiállítás első napjára, amely meghívásnak szívesen eleget tett a hamvaiból felélesztett, és most egy új 1200 lóerős hiperautóval fenyegető Pininfarina. Természetesen a teljesen elektromos Battistát hozták el a kiállításra, aminek az autóhoz és a Művészhez is méltó vad dekort adtak. A kék, fehér, vörös, és zöld színeket kombináló sportautót két ex-F1 pilóta, Nick Heidfeld és Nico Rosberg leplezte le. „Büszkék vagyunk, hogy részesei lehetünk a kiállításnak, hiszen mi olaszok nagyon büszkék vagyok arra, amit a Mester adott a világnak. Leonardo egy valódi olasz géniusz volt, az első ember, aki kombinálta a rajzot, a dizájnt és a mérnökséget.” - tette hozzá a Pininfarina vezére.  

Tragédia: gyermek és férfi holttest a tóba gurult kocsiban

2019.06.15.
Egy személygépkocsi gurult be a Nyékládháza mellett lévő egyik tóba 2019. június 14-én 23 óra előtt. A katasztrófavédelem munkatársai a vízből kiemelték a járművet, amelyben egy férfi és egy gyermek holttestét találták meg. Az ügy körülményeit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.
Címkék: 

Autók Csepelről

2019.06.14.
Múlt év végén elindult a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Korbuly család történetéről szóló virtuális kiállítása. Ennek apropóján már írtunk a Weiss Manfréd gépkocsi-gyártási törekvéseiről. Most, hogy a Múzeum Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményében megnyílt a Korbuly család hazai ipartörténetben játszott szerepéről szóló kiállítás, amelyen a Múzeum Weiss Manfréd mentőautója is megtekinthető, érdemes visszatérni erre a témára. A Korbuly - egy mérnökcsalád három generációja kiállítás megnyitója. Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum A csepeli Weiss Manfréd konszern az első világháború idején az Osztrák-Magyar Monarchia egyik vezető hadiipari termelő vállalatának számított. A gyáralapító Weiss Manfréd 1916-ban személyesen kérte fel Korbuly Károlyt a gyártelep műszaki vezetőjének. Korbuly Károly ezt megelőzően a Ganz vállalatnál dolgozott, majd Kandó Kálmánnal közösen Olaszországban felépítették, és irányították a Westinghouse helyi vállalatát, amely villanymozdonyokat gyártott. Az első világháború után Korbuly Károly irányítása alatt a Weiss Manfréd áttért civil termékek gyártására. E törekvés jegyében részt vettek az 1920-ban alapított Autószindikátus működtetésében is. A Magyar-Olasz Bank Rt és a mezőgazdaságban érdekelt Futura Rt által létrehozott Autószindikátus a francia hadsereg 613 db leselejtezett járművét vásárolta meg. Az állományban „5 tonna hordképességű eredeti francia Latil tracteur-ök. 4 tonnás eredeti lyoni Berliet-teherautók, 3 és ½ tonnás eredeti amerikai Packard-teherautók, 2 tonnás amerikai gyártmányú Jeffery teherautók, 1 ½ tonnás turini Fiat gyorsjáratú teherautók, amerikai Ford-gyártmányú csomagszállító kocsik és különféle személyautók” szerepeltek. „A géproncsok legnagyobb része uszályokon érkezett, és a Dunaparton levő darukkal emelték ki. A gurítható és kisebb javítás után használható gépeket a Dunapartról 4-5 kocsi összeakasztásával bevontatták” írta visszaemlékezéseiben Korbuly László, Károly legidősebb gyermeke, aki sofőrként vett részt a műveletekben. A Weiss Manfréd alvállalkozók bevonásával kijavította, s értékesítette ezeket a járműveket – így indult újra a háború utána hazai javítóipar és a kereskedelem is. Ebben az időben már szintén a Weiss Manfrédnál dolgozott Korbuly Károly 20 évvel fiatalabb öccse, Korbuly János is. A Korbuly család ismerőse volt Szmick Viktor, egy fiatal gépészmérnök. Szmick az 1924-1926 között a francia márkákra szakosodott Volante Rt munkatársa volt. Ennek ellenére egy olasz, FIAM gyártmányú kisautót is használt. Arról, hogy ez a rövidéletű torinói cég hogyan került képbe, sajnos nem maradt fenn információ. Szmick Viktor hagyatékában két fotó is található, amelyen a próbarendszámos, karosszéria nélküli FIAM kisautóval a Weiss Manfréd gyártelepén próbálkoznak. Korbuly János meggyőzte testvérét arról, hogy egy ilyen jellegű autó ideális lenne budapesti taxinak. A hivatalos taxivállalat, a Szürketaxi az első világháború előtt gyártott MARTA gépkocsijait éppen az 1920-as évek közepén kezdte lecserélni a Magyar Általános Gépgyár Magotax típusú járműveire. A magánvállalkozókat tömörítő Kéktaxi azonban nyitott volt megfelelő ajánlatra. FIAM túrakocsi a csepeli telepen, a kormánynál Szmick Viktor A FIAM kéthengeres, kétütemű motorja alapján Korbuly János elkészített egy 750 cm3-es négyhengeres, de továbbra is kétütemű motort. Mivel a cél az olcsóság és az egyszerűség volt, ezért a karosszéria kialakításánál a francia Charles Weymann által kidolgozott, s akkoriban népszerű műbőr borításra voksoltak. Weiss Manfréd autók tesztelése. (Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Korbuly Archívum)   Szmick Viktor ekkor már a Weiss Manfréd alkalmazottja volt, s ő lett az aki 1926. őszén a hagyományos Svábhegyi versenyen bemutatotta a WM túrakocsiját. Szmick Viktor a svábhegyi versenyen. 1927. őszén a taxiknál szerzett tapasztalatok felhasználásával megjelentek a nagyobb, négyhengeres, kétütemű, 875 köbcentiméteres, 26 lóerős motorral szerelt, javított WM modellek, majd fél évvel később az első másfél tonnás kisteherautók is. Az eladási adatok önmagukért beszélnek: 1927-ben 13, 1928-ban 23 db WM személygépkocsi kelt el. Tehergépkocsiból 1927-ben csupán pár darabot, 1928-ban 24 darabot sikerült eladni. A hazai WM személygépkocsi-állomány 1930. végére 129 darabra kúszott fel (ami azt jelenti, hogy 1929-1930. folyamán kb. 90 WM autót értékesítettek), míg WM tehergépkocsiból 36 db közlekedett.   Weiss Manfréd túrakocsi Weymann-féle műbőr karosszériával     Weiss Manfréd táraskocsi (Forrás: National Archives) Ugyan 1927-ben a kormány új iparvédelmi rendelkezést hozott, amelynek értelmében a közszállítások során kizárólag magyar gyártmányú járművet lehetett beszerezni, de sem a taxisok, sem más vállalkozások nem voltak igazán elégedettek a Weiss Manfréd gyártmányaival. Többek között az autó nem volt olyan olcsó, mint amilyennek ígérték: akkor amikor egy másfél literes motorral szerelt Fiat 503 8950 pengőbe került, s egy hasonló méretű Magotax autóért 10,000 pengőt kértek az egy kategóriával kisebb Weiss Manfrédot a taxisoknak 9660 pengőért árusították. Ráadásul, mint azt később egy per során felrótták a gyárnak, az ígért 10 literes átlagfogyasztás a valóságban éppen duplaannyi volt. Korbuly János WM túrakocsija, amelyet az 1930-as évekig használt (Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/Korbuly Archívum) Korbuly Károly is kapott egy egyedi Weiss Manfréd automobilt (Forrás: Fortepan/117631) Korbuly Károly WM autójáról a gyárban készült egy makett is, amely a kiállításon megtekinthető (Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum) Mivel a motorral rengeteg probléma akadt, ezért Korbuly és csapata a Ford négyütemű, négyhengeres motorjából kiindulva elkészített egy 3,2 literes 55 lóerős motort. A kialakításnál ügyeltek arra, hogy a motor elférjen a kétüteműek helyén, így – Korbuly János visszaemlékezése szerint – több taxi és teherautó is új „szívet kapott. Mire az új, LA típusjelzésű motor elkészült az 1929-es gazdasági válság már Magyarországon is éreztette hatását. A WM 1930-1932. között készített még egy kisebb sorozat teherautót, amelyet házon belül használtak. Az egyik legutolsó Weiss Manfréd teherautó, amelyet a gyár reklámcélokra használt. Az egyik ilyen járművet a második világháború után mentőautónak alakították át, s ma a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum állományának része. (Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/Korbuly archívum)   Monte Carlo Rally A Weiss Manfréd automobilokhoz kapcsolódó legnagyobb siker az 1929-es Monte Carlo Ralin elért második helyezés. Szmick Viktor, Czaykowsky Emánuel és Pesti Ferenc 1929. január 19-én indultak Bukarestből. A Weiss Manfréd kisautó a Bukarestből indult autók közül elsőként ért Budapestre – megelőzve többek között egy jóval nagyobb Buickot. Ausztria, majd Németország következett – sűrű hóesésben. „Január 23-án reggel fél 7-kor végre elérik a tengerpartot. 75 perces előnyüket arra használják, hogy Cannes-ban betérnek egy fodrászhoz, elvégre Monte-Carlo-ba nem mehet az ember csapzott frizurával. Hej, boldog békeidők! A magyar alakulatnak megérte a fáradság, hiszen a 64 indulóból benne voltak abban a 24-ben, akik az előírt időn belül teljesítették a távot, ráadásul az abszolút első helyen álltak. Bizony, a magyar kisautó, magyar legénységgel, vezette a híres Monte-Carlo Rallye-t! Már csak egyetlen átlagtartó szakasz volt hátra, hogy győztesként ünnepelhessék őket, amikor megtörtént a baj. A Col de Braus-on egy kanyart elnézett Szmick, és egy hirtelen kormánymozdulatnak köszönhetően egy oszlopnak csapódtak. Az autó hátsó futóműve használhatatlanná vált, az addig második helyen álló holland, dr. Sprenger Van Eijek, egy Graham-Paige volánjánál ülve megnyerte az 1929-es Montét. A WM és háromtagú legénysége még így is elég pontot gyűjtött az abszolút második helyhez”   Bár a személy- és teherautógyártásnak 1932-ben vége szakadt Korbuly János nagyszerű szakembergárdát gyűjtött maga köré. Az Autó és Traktorosztálynak kinevezett részleg az 1930-as években harcjárműveket konstruált, amelyekről a cikksorozat második részében lesz szó.   A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményében 2019. augusztusig megtekinthető a „Korbuly – egy márnökcsalád három generációja című kiállítás. Részletek a Múzeum honlapján . Ezen kívül szintén a Múzeum honlapján böngészhető a Korbuly család életéről szóló virtuális kiállítás is.   Források: https://magyarjarmu.hu/ipar/weiss-manfred-autok-es-motorok/ https://vancello.blog.hu/2017/11/19/monte-carlo_rallye_a_ferenciek_teren    

Várják a BMW-t: 35 milliárd a debreceni oktatásfejlesztésre

2019.06.14.
Palkovics László ismertetése szerint ebből csaknem 20 milliárd forintot fordítanak a Debreceni Egyetem (DE) műszaki és a hozzá kapcsolódó képzési területek fejlesztésére, beindítják például a járműmérnökképzést. A szakképzés fejlesztésére, a technikusképzés beindítására 7,3 milliárd forint jut, de német nyelvű, illetve a környező országok nyelvén oktató középiskolákat is létrehoznak Debrecenben, az utóbbiakat a határon túlról érkező, magyarul nem tudó fiatalok oktatására - jelezte Palkovics László. A tárcavezető a magyar gazdaság fontos céljának nevezte, hogy a növekedés az európai átlag fölött legyen két százalékkal. A gazdaság húzóágazata a járműgyártás, amely a teljes kibocsátás 25 százalékát adja - tette hozzá megjegyezve, hogy Debrecen új szereplője lesz ennek az ágazatnak a BMW autógyár belépésével. A beruházásról azt mondta, hogy a BMW Magyarországon új generációs gyárat épít, új termékportfólióval, flexibilis gyártási környezettel. A beruházáshoz kapcsolódó feladatok koordinálására létrejött, általa vezetett kormánybiztosság folyamatosan dolgozik, és a már korábban elfogadott 130 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztési program után most kidolgozták a 35 milliárdos oktatási csomagot - fűzte hozzá. A szakképzést, igazodva a vállalati igényekhez, az eddigi kínálatorientált képzésről a kereslet vezérelte képzésre alakítják át. Szeptembertől pedig - a kormány által már elfogadott szakképzési stratégiának megfelelően - több intézményben megkezdődik az öt éves technikusi képzés. A tananyag-tartalmat a vállalatokkal együtt határozzák meg - mondta Palkovics László. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere - miután a miniszterrel és a BMW-projekt vezetőivel pénteken megtekintették a leendő autógyár területét - azt mondta, hogy a munkálatok jó ütemben haladnak, jelenleg 15-20 százalékos a mintegy 500 hektáros terület előkészítettsége. Folyamatosan több mint 250 gépjármű és munkagép dolgozik a területen, hamarosan megkezdik a drénezési és a talajstabilizáló munkákat, ősszel pedig a gyárépítéshez szükséges területet átadják a beruházónak - ismertette a polgármester. Papp László jelezte: jelenleg 72 ezer diák tanul Debrecenben, a céljuk, hogy számuk a 2040-es évekre elérje a százezret, így lesz biztosítható a jól képzett munkaerő-utánpótlás a városban. Szilvássy Zoltán, a DE rektora kiemelte: az intézményükben erős természettudományi háttérre épülő járműipari képzés kiterjed az autóipari-, a vasúti- és repülőmérnöki képzésre, de elindítják űrkutatási programjukat is. Utóbbi kapcsán jelezte, hogy az egyetemi botanikus kertben lévő korábbi napfizikai obszervatóriumban úgynevezett irradiációs detektorállomást alakítanak ki, az űrből érkező különböző sugárzások mérésére, elemzésére. MTI

Volkswagen Haszonjárművek: Nyugat-Európa jól teljesített

2019.06.14.
Európa A nyugat-európai kiszállítások húzóerejét a kulcspiacok jelentették: - Németország : 57.400 darab (+1.8 %) - Egyesült Királyság: 20.900 darab (+3.1 %) - Spanyolország: 8.500 darab (+29.2 %) - Franciaország: 7.900 darab (+0.0 %) - Olaszország: 5.800 darab (+10.0 %) Kelet-Európában 19.700 kishaszonjármű került piacra az év kezdete óta, ez 20 %-os növekedést jelent.  Észak- és Dél-Amerika A márka Mexikóban 3.600 autót szállított ki ügyfeleinek, ez 22.8 %-os növekedést jelentett.  A dél-amerikai kontinensen  16.300 gépkocsi talált gazdára, ez a tavalyi adatokkal összehasonlítva 13.6 %-os visszaesést jelent. Afrika 9.700 leszállított gépkocsival  az átadott kishaszonjárművek mennyisége  43.1 százalékkal nőtt az elmúlt év azonos időszakával összevetve. Ázsia-Csendes-Óceánia és a Közel-Kelet Az ázsiai-csendes óceáni térségben 9.000 gépkocsit adtak át az üzletfeleknek, ez 12.1 %-os csökkenést jelent, míg a közel-keleti régióban  4 900  gépjármű került a vásárlókhoz, ez 50 %-os visszaesést jelentett. A márka kiszállításai  modell sorozatok szerint (2019. januártól májusig): - Transporter: 85.100 darab (-0.1 %) - Caddy: 68.800 darab (-1.8 %) - Amarok: 31.000 darab  (-7.0 %) - Crafter: 29.900 darab (+39.8 %)                                                      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója