Gyártásba kerül az Audi A9 e-tron

2016.09.09.
A brit Autocar információi szerint Rupert Stadler, az Audi vezérigazgatója zöld utat adott egy új luxuslimuzinnak, amely a Tesla Model S vetélytársaként lép majd piacra 2020 körül. Várhatóan A9 e-tron néven kerül gyártásba az összkerékhajtású, önvezetésre is képes modell, vélhetően 500 lóerő körüli teljesítménnyel. A limuzin az elektromos hajtásláncát és alumínium padlólemezét a Q6 e-tron szabadidő-autótól örökli majd meg, ami már 2018-ban gyártásba kerül. Az A9 hatótávolsága állítólag elérheti az 500 kilométert is, így teljes értékű autóként is lehet majd használni. A három villanymotorja közül az egyik az első tengelyt, a másik kettő egy-egy hátsó kereket hajt majd, akárcsak a Q6-osban. Az Audi szinkron helyett aszinkron motorokat használ majd, amelyek kevesebb energiát fogyasztanak, de ugyanolyan erősek, mint a Tesla szinkron motorjai. „2020-ra három tisztán elektromos típusunk lesz gyártásban” – nyilatkozta Stadler. „Elsőként az e-tron quattro tanulmány szériaváltozatát vezetjük be a piacra, amelynek a hatótávolsága eléri az 500 kilométert. 2025-re azonban már a kínálatunk negyedét adják majd a tisztán villamos hajtású modellek” – tette hozzá. Korábban az a hír járta, hogy az Audi az A9 nevet egy nagyméretű, négyajtós kupé számára tartja fönn, amelyet hagyományos benzines és dízelmotorokkal szereltek volna. Ezt azonban a dízelügy miatt feladta a cég, és inkább egy egyedi megjelenésű, rendkívül erős villanyautót készít ezen a néven. A Q6 e-tron quattro 4,6 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége pedig több mint 210 km/h. A könnyebb és áramvonalasabb A9 értékei várhatóan jobbak lesznek ennél. A Q6-ost egy 95 kilowattórás, folyadékhűtésű lítium-ion akkumulátor látja el árammal, amelyet a padló alatt helyeztek el. Az akkumulátort nem csak kábellel, hanem kábel nélkül, indukciós módon is lehet majd tölteni 11 kilowattal.

Fadarabokba vert szögekkel volt tele a reptér kifutópályája

2016.09.09.
Az eset Ausztriában történt, Timmersdorf repülőterén. A közeli Airpower rendezvény miatt ötven repülőgép állomásozott a repülőtéren - írja az orf.at A szögek tragédiát is okozhattak volna. Fotó: orf.at Szerencsére nem történt tragédia. A helyi repülőklub egyik kisgépének abroncsát rongálta meg az egyik szöges fadarab, de a földet érés és fékezés hibás gumival is biztonságos volt. Összesen kilenc fába vert szöget fedeztek fel a repülőtéren, volt olyan is, amikor füvel eltakarták a fadarabot és csak a szög állt ki. Az osztrák rendőrség nagy erőkkel nyomoz légi közlekedés veszélyeztetése miatt, egyelőre ismeretlen tettesek után - számol be az orf.at.

Vakon hitt a navigációnak, lépcsőről mentették az autóját - fotóval

2016.09.09.
Bréma belvárosában autózott egy 44 éves hölgy Audi A3-as típusú autójával. A belváros egyik parkolóházát jelölte meg célként. Követte a navi utasításait. Bár ne tette volna. Fotó: Brémai Rendőrség Le akart hajtani egy lépcsőn, ami ugyan ott volt, ahol a földalatti garázs, csakhogy azt emberek és nem autók közlekedésére tervezték. Amikor a nő érzékelte, hogy lépcsőre hajtott, gyorsan megállt, behúzta a kéziféket. A szemközti rendőrőrs ablakából az ügyeletes érzékelte, hogy valaki pánikszerűen áll autója mellett egy lépcsőn. Speciális jármű érkezett, amely a lépcsőről kimentette az autót. Az Audiban 500 eurós kár keletkezett – írja a bil.de

Happy hippi már 65 éves

2016.09.08.
VW sor benzines, dízel és villamoshajtással                                                   A szerő felvételei Think new Ahogy az autóépítésben, úgy a prezentációban is kialakultak a márkák hagyományai: autópróbákkal összekötött technológiai és innovációs napot immár ötödször rendezett Magyarországon a VW, mely a Ferencváros impozáns stadionja mellett tucatnyi újdonságot vonultatott fel. A tucatnyi itt a klasszikus mértékegységre, vagyis a mennyiségre utal, mert hogy tizenkét VW állt a parkolóban, ezek fele zöld rendszámmal. Ahogy a külföldön tartózkodó márkaigazgató nevében Kazi Róbert marketing menedzser fogalmazott: a hat zöld rendszámos autó esszenciája az új modellekben szereplő újdonságoknak. Think new, áll a plakáton, mert ez a márka filozófiájának aktuális pontja, vagyis újragondolni az automobilt, figyelembe véve a politikai, a gazdasági és társadalmi változások hatásait. Fehér jelzéssel is érdekesek Az ötödször megrendezett szakmai napon a fehér rendszámos, vagyis a hagyományos erőforrással készülő modellekbe is sok érdekes műszaki újdonságot pakolt a gyártó, mely klasszikus bútorból is univerzális darabot kreált. Az új Multivan ajtajából kivehető asztal nemcsak a szembefordított hátsó ülések között hasznos, hanem a kocsiból kivéve szabadtéri piknikezésnél is kellemes kellék. A Light Assist pedig komoly része a biztonságos közlekedésnek, mert a fényszóró-szabályozó rendszer érzékeli és automatikuson tompítottra vált, ha előttünk haladó, vagy szembe jövő járművet észlel, de akkor is leveszi a távolsági reflektort, ha lakott területet jelző táblát lát, hatvan feletti tempónál pedig felkapcsolja azt a lakott területen kívül. Itthon a csúcsverziók dominálnak Nem nagy, de kétségtelenül érdekes piac a magyar, legalábbis abban a tekintetben, hogy az itthon eladott Multivan modellek többségét magas felszereltségi szinttel rendelték. Ez például kevésbé jellemző Németországra és Ausztriára, igaz, a VW alapmodelljeihez egyébként is gazdag biztonsági és kényelmi csomag jár. Kovács András, a VW haszonjármű márkájának igazgatója érdekes összehasonlítást tett a rendelési szokásokról. Amiben hasonlít a magyar piac az európaihoz és a globálishoz is, hogy itthon is egyre népszerűbbek a sportos terepjárók és szabadidő-modellek: az elmúlt években ezek aránya 10-ről 30 százalékra nőtt a Porsche Hungária eladásaiban, melyben fontos szerepet kapnak az egyterűek. A Tiguan és Touran különböző változatai mellett azért továbbra is a Polo és a Golf a volumenmodell. A 3-ik üléssor lehajtásával, vagyis öt utassal kétezer literesre bővíthető és hét személlyel sem kicsi (834 literes) a csomagtér. A pakolást további 47 tároló könnyíti. A biztonság záloga pedig az alapfelszerelésként járó hét légzsák, melyhez további kettő extraként rendelhető. Az üléstámlák hátuljára rögzített monitorok és variálható asztalkák is részei a moduláris úti-, és kényelmi rendszernek. Kategóriájában az új Touran büszkélkedhet a legnagyobb – 1,4 négyzetméternyi felületű- napfénytetővel, mely nem csak látványos, de kellemes tartozék is. Kovács András, a VW haszonjármű márkaigazgatója Új szállítók jönnek A Tiguan újdonsága a headup display, vagyis a plexire vetített kijelző, valamint több innovatív vezetőtámogató rendszer, többek között az utánfutó tolató automatika. Variálható a műszerek képe, és rendelhető 4motion activ controll, melynél négyféle vezetési mód közül választhat a vezető. Megújult, miközben megtartotta hasznos és bevált megoldásait a IV. generációs Caddy, melyből továbbra is népszerű az Alltrack. Kovács András azt is elmondta, hogy a Multivan 240 lóerős motorjának teljesítményéből mind a négy kerékre juta 4Motion változatban. A Posnan közelében felépült új gyárából érkezik következő Krafter, melyet az MAN-nel közösen fejlesztette a VW, ezt 2018 második felében forgalmazzák majd a magyar piacon. Kazi Róbert marketing igazgató Természetes márkafesztivál A VW hazai rajongóinak köre már százezer felett van, ők is ott lesznek a Hungaroringen, az október elsejei megrendezésre kerülő és immár ötödik márkatalálkozóra, mely a Golf treffenből fejlődött hatalmas partivá. Háromszáz hazai és külföldi Golf meg Passat már bejelentkezett a fesztiválra, melyen a Das Weltauto kínálatából rgy 5 éves és 98 ezer kilométert futott V-ös Golfot sorsolnak ki a látogatók Lesz tuning boksz, old timer kollekció és több különlegesség: eljön a Golf Design Vision és Golf GTI 40 éves, a kettő együtt 900 LE, de itt lesz Roni, aki vezetéstechnikai trénerként állította be a Nürburgring rekordját. Egy nagy kommunában, közel a természethez lesz megint a kemping, a sátraknál érdekesebbek a klasszikus hippi buszok, vagyis a VW Bullyk melyekből készült camp változat is. Az immár hatvanöt éves autónak ikonszerepe van a járműtörténelemben, és kora ellenére is örökifjú a molyos az arcán. A zenét egy T2-esből épített musicwagen szolgáltatja a hippifaluban, ahol nem csak az autók szerelmesei találkoznak majd.    

21.Balatoni Hajókiállítás Kenese Marina Port

2016.09.08.
Galéria képek: 

Márpedig hajózni kell!

2016.09.08.
Az eseményt megelőző várakozások, a rekordszámú, kifejezetten hajózás iránt érdeklődő látogató és az első visszajelzések alapján elmondható, mára a Balatoni Hajókiállítás a hazai hajós piac vezető vízen megrendezett hajókiállítása lett. „A Kiállításon bemutatott hajók és résztvevő cégek száma határozott piaci fellendülést tükröz. Az ismert világmárkák mellett egyre több új hajómárka jelent meg a piacon az elmúlt 1-2 évben, a hazai gyártók pedig sorra mutatják be új termékeiket. A kereslet növekedése, a piaci szereplők és forgalmazott márkák számának emelkedését, a kapcsolódó kínálat szélesedését eredményezi. Ezt a folyamatot tökéletesen értve és kiváló szakmaisággal megragadva állnak neki minden évben a Balatoni Hajókiállítás szervezői a feladatnak, hogy a hazai piac számára egy kiemelkedő seregszemlét szervezzenek.” – mondta Füke Csaba, a Hajóipari Vállalkozók Egyletének Elnöke. A hajós piac fellendülése kézzelfogható volt az idei eseményen: a hazai és nemzetközi vitorláspiac képviselői a korábbiaknál lényegesen nagyobb számban mutatták be legújabb hajóikat, egyre több a motoros hajó és soha nem látott mennyiségű hajómotor került kiállításra. Széles kínálatot talált a látogató az itthon is egyre nagyobb teret hódító elektromos yachtok képviselőinél. Személyes megjegyzésként - nézegetve a kínálatot több olyan hajót is megnéztünk, aminél az utolsó kérdés volt a meghajtás, és meglepődve tapasztaltuk, hogy hoppá ezis elektromos, kinézetében, felszereltségében semmi nem következtetett erre! Új elemként jelentkeztek az idei eseményen az elektromos meghajtású vízi, szabadidős és sport eszközök is, többféle, elektromos motorral hajtott boardot, úszó, pihenő szigetet is találtunk. Az egyik legérdekesebb újdonság talán a Quadrofoil volt, egy elektromos motorral meghajtott quad szerű, de uszonyokon szárnyaló, páratlan sebességre képes jármű (ebből jövőre várhatóan lesz hazai tesztjármű - a szerk. megj.) A kiállítás idén ismeretterjesztő szakmai beszélgetésekkel is színesítette a programok sorát. A Volvo Kávészünet hajós beszélgetésein a hajózás különböző területeinek szakértőitől hallhattak hasznos tanácsokat, információkat a hajóvásárlásra készülők vagy épp a bérelt hajóval túrázni készülők, és Litkey Farkas tizenkétszeres Kékszalag győztes kormányos is vendége volt a Kávészünetnek! Utóbbi hajója a füvön pihent a második sorban, de az avatott szem felfedezte a karbon szörnyet, az ide Készalag győztes Festpay katamaránt. Elismerésének és jövőbeni támogatásának egyaránt hangot adott Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára is köszöntőjében. A kiállítás stratégiai partnerével, a Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködésben, az esemény nyitónapján Érdi Mári, Berecz Zsombor és Vadnai Benjamin vitorlázó olimpikonokat köszöntötte a hajós társadalom, akik hazaérkezésük után először itt mesélték el riói élményeiket a nagyközönségnek.

Újabb gigaberuházás a járműipar vidéki fővárosában

2016.09.08.
Hozzátette: ez a beruházás is mutatja, hogy az autóipar továbbra is a magyar gazdaság gerincét jelenti. Szijjártó Péter elmondta: az amerikai cég ezzel a beruházással 200 új munkahelyet hoz létre Győrött 2020-ig, a magyar kormány a beruházást 2,9 milliárd forinttal támogatja. A magyar autóipari termelés az év első hat hónapjában 5,5 százalékkal bővült, 4000 milliárd forint termelési értéket állított elő, ennek 92 százaléka exportra került - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter. A DANA már meglevő győri gyára. Szijjártó Péter elmondta: a magyar gazdaságpolitikát az elmúlt években számos kritika érte, mára azonban az adórendszer átalakítása, a duális képzés bevezetése, és a rugalmas munkajogi szabályok meghozták eredményüket. Soha annyian nem dolgoztak még az országban az elmúlt 26 évben, mint az idén, 2010-ben 1,8 millió ember fizetett adót az országban, most 4,3 millió dolgozó és adófizető polgára van Magyarországnak - sorolta az eredményeket. A tárcavezető rámutatott: a magyar gazdaságpolitika bebizonyította, hogy lehet úgy gazdasági növekedést elérni, új munkahelyeket teremteni, hogy közben a költségvetés folyamatai is rendben vannak, hogy ésszerű gazdálkodás valósul meg az államháztartásban. A külgazdasági és külügyminiszter aláhúzta: a duális képzés bevezetésével a munkaadók is részt tudnak venni a munkaerő képzésében, a jövő évtől pedig jelentős adókedvezményekben részesülnek azok a munkaadó cégek, amelyek a munkaerő mozgását is segítik, azaz az egyes településekről elszállítják a munkaerőt a munkát adó vállalkozásokhoz. A miniszter az amerikai cég győri beruházása kapcsán kiemelte: soha ennyi amerikai beruházás nem volt még az országban, az amerikai befektetések értéke napjainkban mintegy 9 milliárd dollárra rúg, mintegy 1650 amerikai érdekeltségű vállalkozás tevékenykedik az országban, amelyek több mint 100 ezer dolgozónak adnak munkát. Robert Pyle, a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke a sajtótájékozatón elmondta: a Dana vállalatcsoport az új üzleti programjai támogatása érdekében egy csúcstechnológiát képviselő gyárat hoz létre Európában. A SpicerR fogaskerékgyártó üzemet Magyarországon, Győrben hozzák létre, és a Dana cégcsoport globális vevőinek regionális megrendeléseit elégíti majd ki. A 13 000 négyzetméteres gyártóegység a regionális vevők számára hozzáférést biztosít a Dana fejlett tervezési, mérnöki és gyártói szakértelméhez, amely támogatja a vevők beszerzéseit, és technológiai fejlesztéseit. Kifejette: a tervek szerint az építkezés 2017 első negyedévében kezdődik. A vállalat mintegy 46 millió eurót fektet be az új gyáregység felépítése során, és a várakozások szerint 200 új munkahelyet hoz létre 2020-ig. Az új győri gyár ívelt kúpkerék hajtásegységeket állít majd elő. A Dana elemi fogaskerekeket és ívelt kúpkerék hajtásokat gyárt hagyományos hátsó hídház és merev tengelyekhez, valamint összkerék meghajtású rendszerekhez. A telephelyen a jövőben lehetőség nyílik teljes futóművek összeszerelésére is - tette hozzá a vállalatvezető. Kiemelte: az új telephely a vállalat negyedik gyára lesz Győrben. A beruházás Magyarországon történő magvalósulásáról szóló döntésben jelentős szerepe volt a magyar kormány támogatásának, amely vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködése alapján. Robert Pyle kifejtette: a Danára új üzleti lehetőségek várnak az európai piacon, és ennek kiaknázására komoly elvárásokkal építik fel az új fogaskerék-gyártó üzemüket. "Ez a gyár stratégiai okokból a meglévő győri üzemeink közelében helyezkedik majd el. Ez lehetővé teszi, hogy az európai ügyfeleinkhez sokkal gyorsabban, és költséghatékonyabban juttassuk el a technológiánkat " - fűzte hozzá a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke. A tájékoztatón kiosztott sajtóanyagból kiderül: a Dana világelső cég a magas minőségű hajtáslánc, tömítés és hőcserélő rendszerek gyártásában, amelyek javítják mind a hagyományos, mind pedig az alternatív-energia hajtású járművek hatékonyságát és teljesítményét. Az 1904-ben Maumee-ben, Ohióban alapított vállalat több mint 23 000 munkatársat foglalkoztat hat kontinens 25 országában. 2015-ben a Dana 6,1 milliárd amerikai dollár árbevételt ért el. A Forbes Magazine 2016-ban ismét az Egyesült Államok 100 legmegbízhatóbb vállalata közé választotta a Danat. MTI

Megjelent a 2017-es Trabant naptár félpucér nőkkel

2016.09.08.
André Gross minden bizonnyal a Trabant és a szép nők szerelmese, vagy csak egyszerűen üzletet lát a kettő kombinálásában, mindenestre nem először jelenteti meg a Trabi Kalandért. Az idén jó korán kijött a következő évi falra akasztható naptárral, amelyben német, cseh, orosz és bolgár lányok állnak, ülnek a Trabantban vagy éppen a Trabant előtt. Különböző internetes üzletekben kapható a naptár, amelyből egyelőre kétezer példány készült, nagyobb kereslet esetén biztosan lesz utánnyomás is. A fiatal fotós az idén még egy naptárat is kiad, ezen a jól ismert NDK-s teherautók, az IFA-k állnak majd középpontban A Trabantokat és a nőket ITT nézheti meg.   Címlapkép forrása: en.wikipedia.org
Címkék: 

A magyar légi utasok 97 százaléka nem kért kártérítést késés után

2016.09.08.
A társaság, amely magyar kirendeltséggel is működik, csütörtökön közölte: az utóbbi öt évben a számítások szerint mintegy 297 ezer magyar utazott azon a 2300 járaton, amely több mint 3 órát késett, illetve amelyet töröltek vagy túlfoglaltak. Kilencvenhét százalékuk azonban még nem nyújtott be kártérítési igényt, így a számukra még ki nem fizetett kártérítések teljes becsült összege 23 milliárd forint. Forrás: hu.wikipedia.org Hozzátették: a tapasztalatok szerint a légitársaságok gyakran vonakodnak kártérítést fizetni, ha az utasok közvetlenül hozzájuk fordulnak, ezért van szükség a követeléskezelő megbízására, amely akár bíróságig is elviszi az ügyet. Az európai törvények szerint a 3 óránál többet késő, illetve a törölt vagy túlfoglalt járatok utasai a jegy eredeti árától függetlenül fejenként 250, 400, illetve 600 euró pénzügyi kártérítésre jogosultak a repülőút hosszától függően. A kártérítés minden európai repülőtérről induló járatra, illetve az európai légitársaságok által üzemeltetett, európai repülőterekre érkező járatra érvényes. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója