A motorkerékpárok Teslája Dunlop abroncsokon indul világ körüli útra

2016.04.05.
Ehhez a megmérettetéshez a csapat a Dunlop legújabb sport túra abroncsát – a RoadSmart III-at választotta. A STORM Eindhovennek olyan abroncsra volt szüksége, amely megbirkózik a világ legnagyobb kihívást jelentő útjaival is. Azt követően választották a RoadSmart III-at, hogy tesztek igazolták, hogy elülső abroncsai a főbb versenytársak teljesítményénél 82%-kal magasabb futásteljesítményt érhetnek el. Ez a teljesítmény elengedhetetlen egy olyan projektben, ahol a STORM motorosok Európa, Ázsia és Észak-Amerika legnehezebb útjain kanyarognak majd – összesen 26 000 kilométeren. A STORM Pulse-t a „motorkerékpárok Teslájaként” is emlegetik. Az innovatív, moduláris akkumulátornak köszönhetően a motorosok percek alatt akkumulátort cserélhetnek. Rövidebb utak esetén lehetőség van arra, hogy csak az akkumulátor-egység egy részét használják, könnyebbé téve így a motorkerékpárt, illetve a kormányzást. Egy másik ok, amiért a Dunlop RoadSmart III-ra esett a választás, hogy a motorkerékpár-abroncsok 190/55ZR17 hátsó méretkategóriájában a Dunlop gyárt GT és SP (Sport) verziót is, amely lehetővé teszti a motorosok számára, hogy a motorkerékpár karakterisztikájának legjobban megfelelő abroncsot válasszák. A STORM motorkerékpárra a GT verzió került fel, mivel ez a nyomaték és tapadás terén jobban megfelel a 240Nm forgatónyomatékot leadó hajtáslánc jelentette kihívásoknak. A Dunlop Europe Moto marketing igazgatója, Andy Marfleet büszke arra, hogy a STORM Eindhoven a RoadSmart III-at választotta: „Tesztek bizonyítják, hogy a RoadSmart III rendelkezik kategóriájában a legjobb tapadással és irányíthatósággal száraz útviszonyok között, illetve hihetetlen futásteljesítménnyel. Ahhoz, hogy egy 26 000 km-es világ körüli túra megvalósítható legyen egy ilyen nagy forgatónyomatékkal rendelkező motoron, optimális stabilitásra, tapadásra és tartósságra van szükség. Ezt az abroncsot erre tervezték.”  

Motorhallgatókat alkalmaz a Ford az új Focus RS izomautóhoz

2016.04.05.
Bár manapság a termékek bevizsgálásához egyre több hi-tech berendezést használunk, a Ford szerint bizonyos tesztekhez még mindig az emberi hallás a legmegfelelőbb eszköz, ezért a vadonatúj Focus RS izomautó hibátlan teljesítményének biztosításához ezt az érzékszervet hívja segítségül a vállalat. Mielőtt a 350 lóerős, 2,3 literes EcoBoost motorokat beszerelnék a Focus RS modellek gépházába, magasan képzett szakemberek vizsgálják meg az erőforrásokban hallható zajokat. – E csapat tagjai pontosan tudják, hogyan szól egy tökéletesen beállított motor, és a legapróbb zajt is kiszúrják, ha valami nincs rendben – nyilatkozta Gunnar Herrmann, a Ford Európa minőségért felelős alelnöke. “Képzeljük el ezt az egészet úgy, mint egy orvosi rendelőt, ahol a doktor a legmodernebb diagnosztikai berendezéseket használja, ám emellett egy sztetoszkóppal is megvizsgálja a pácienst.” A Ford spanyolországi Valencia gyárának dolgozói egy speciális “hibás” motoron tanulták meg, melyek azok a zajok, amelyekre figyelniük kell. A képzés és a gyakorlás hónapokon át tartott, s a csapat tagjai ma már egyetlen percen belül képesek leellenőrizni egy erőforrást a gyártósor végén álló 18 hangszigetelt fülke egyikében. Ha bármilyen zörgő vagy nyikorgó hangot hallanak, amelyek jellemzően valamilyen hibát jeleznek – például a kenési rendszer elzáródását, vagy a fogaskerekek sérülését –, a motort további vizsgálatra küldik, ahol a szakemberek azonosítják a problémát. E megoldásnak köszönhetően folyamatosan javulhat a gyártási minőség. A vadonatúj Focus RS-t a Ford 2,3 literes EcoBoost motorjának 350 lóerős változata hajtja, amit kifejezetten arra terveztek, hogy 4,7 másodperc alatt gyorsítsa az izomautót 100 km/órás tempóra, és 266 km/órás végsebességet biztosítson. A Valencia gyárban dolgozó motorhallgatók más modellek – például a Ford Focus ST, az S-MAX és Mondeo – erőforrásainak tökéletes működését is ellenőrzik. – Több ezer motort hallgattunk már meg, így azonnal megérezzük, ha valami nem tökéletes – mondta el Juan Carlos Rosmari, a Valencia motorgyár minőségbiztosítási technikusa. “Minden egyes motorfajtának megvan a maga jellegzetes hangja, és amikor a tesztfülkékben hallgatjuk a működésüket, megismerjük az egyéni karakterüket – és persze azokat a zajokat is, amelyek hibát jeleznek.” A Ford motorhallgatóinak csapata 2000 motort tesztel naponta a Valencia üzemben. A vizsgálatra minden motort külön fel kell készíteni, így a tesztelők szünetet tarthatnak az egyes vizsgálatok között, ami segít abban, hogy az egész munkanap során teljes figyelemmel végezhessék munkájukat. Az emberi érzékelés másutt is fontos szerepet játszik a Ford gyártási folyamataiban: jó példa erre a Ford Vignale modellek bőrkárpitozását átvizsgáló mesteremberek feladata, vagy a kiválóan képzett művészek munkája, amikor kézzel alakítják ki az új modellek háromdimenziós agyagmodelljeinek bonyolult formáit. – A Ford munkatársainak szakértelmét a legmodernebb technológiák egészítik ki, s ez teszi lehetővé számunkra, hogy kiváló minőségű járműveket gyártsunk, amelyek jobban működnek, jobban néznek ki, és sokkal tartósabbak is – tette hozzá Herrmann.    

Minden idők legnagyobb kártérítését fizeti a British Petrol

2016.04.05.
Carl Barbier bíró helyi idő szerint hétfőn New Orleansben hozta nyilvánosságra a megállapodást, amelyről a felek már októberben megegyeztek. Loretta Lynch amerikai igazságügyi miniszter közleményében "minden idők legnagyobb környezetvédelmi kártérítésének" nevezte az összeget. A kártérítéssel egy időben minden idők legnagyobb mértékű helyreállítási programja is megkezdődik. A minisztérium szerint a cégnek javítania kell a vízminőséget és helyre kell állítania az élőhelyeket. A BP által üzemeltetett Deepwater Horizon nevű olajkitermelő platformon 2010. április 22-én robbanás történt, majd tűz ütött ki, 11 munkás meghalt, a sérült mélytengeri kútból csaknem 790 millió liter olaj ömlött a tengerbe. Az olaj elérte a Mexikói-öböl partvidékét, súlyos károkat okozva több ágazatnak és az élővilágnak. Egy 2014-es jelentés szerint négy évvel a katasztrófa után is legalább 3200 négyzetkilométernyi területen borította lesüllyedt olaj a tengerfeneket a Mexikói-öbölben. A BP négyhónapos vizsgálat után, 2010 októberében kiadott részletes jelentése szerint a katasztrófát "műszaki hibák összetett, egymással összefüggő sorozata", valamint emberi és tervezési tényezők együtt okozták.

Érkezik az új Peugeot Expert

2016.04.05.
Az új Peugeot Expertet úgy alkották meg, hogy a moduláris EMP2 platformból kialakított új padlólemeznek köszönhetően megfeleljen a professzionális felhasználók változatos igényeinek, követelményeiknek. Az új kishaszonjármű ezzel a kompakt külső méreteket a szegmensben egyedülálló, maximális terhelhetőséggel ötvözi. Az Expert háromféle hosszúsággal rendelhető, két vagy három első üléssel. Hasznos raktérfogata elérheti a 6,6 köbmétert, hasznos terhelhetősége pedig az 1400 kg-ot, hasznos hosszúsága 4 méter(1). A 4,95 m-es normál (Standard) és az 5,30 m-es hosszú (Long) változatok alkotják a kategória szívét. A szegmensben egyedülálló, 4,60 m-es kompakt változatban a hasznos raktérfogat 5,1 köbméterre, a hasznos terhelés 1400 kg-ra növelhető, hasznos hosszúsága 3,32 m(3). Méreteinek és csökkentett túlnyúlásainak köszönhetően az új modellt nagyfokú mozgékonyság jellemzi, amit különösen nagyra értékelnek majd azok, akik nap mint nap városban közlekednek vele. A szegmensben ritka, mindössze 1,90 m-es(2), magasságának köszönhetően az új PEUGEOT Experttel bármilyen teremgarázsba behajthatunk. Az új Expertet a korszerű és hatékony, 95 LE / 210 Nm és 180 LE / 400 Nm közötti BlueHDi Euro 6 motorokkal szerelik fel, többségük Stop&Start rendszerrel készül. Kiváló vezetési komfortot nyújtanak, fogyasztási és CO2-kibocsátási adataiknak köszönhetően a kategória bajnokai. A BlueHDi 180 motorral felszerelt változatok EAT6 automatikus váltója és a BlueHdi 95 motorral felszerelt modellek ETG6 robotizált váltója mértéktartó fogyasztással, és alkalmazásuk következtében nagyobb középső utas előtti lábtérrel rendelkezik. A szegmens etalonja címmel büszkélkedhet a leghatékonyabb változat, amelynek fogyasztása 5,1 l/100 km, emissziója pedig 133 g/km. A teljes PEUGEOT Expert kínálat 5,4 literes átlagos fogyasztásával és 140 grammos átlagos CO2-kibocsátásával szintén mércének számít a kategóriában. Ritkán vagy most először jelennek meg a kategóriában: - Egyedülállóan új az önműködő oldalsó tolóajtó; – Az utastér alakíthatósága a Moduworkkel, a head-up display és a műszerek leolvasása sebességkorlátozás-előrejelzéssel szintén most először jelenik meg a szegmensben; – Az Active Safety Brake és az automatikus fényszóró-bekapcsolás elvétve található a kategóriában; – Az új, csatlakoztatott, hangfelismeréssel vezérelt 3D navigáció és valós idejű közlekedési információk, tolatókamera 180 fokos hátsó panorámanézettel és VisioPark 1 hátsó zoom nézettel, illetve a Vezető fáradságára figyelmeztető rendszer – ezek a felszereltségek először jelennek meg egy Peugeot modellben.  

Diszkont légitársaságok uralják a román piacot

2016.04.05.
A román gazdasági-pénzügyi újság szerint a Wizz Air tavaly 4,5 millió utast szállított, ami 35 százalékos piaci részesedést jelent. A 2003-ban alapított cég tovább növelte utasai számát, így bebiztosítva piacvezetői pozícióját, amit 2011 óta folyamatosan tart Romániában. Második helyen a Tarom román állami légitársaság áll, amely tavaly 2,4 millió utast szállított. A szintén román érdekeltségű Blue Air diszkont légitársaság a harmadik, 2 millió utassal. A román légi közlekedési piac negyedik legnagyobb szereplője a német Lufthansa csoport, amely 1,5 millió utast szállított a vizsgált időszakban. Ötödik az ír Ryanair, amelynek Romániát érintő járatain 700 ezren utaztak. A mintegy 13 millió utast számláló román légi közlekedési piacon az első öt legnagyobb szereplő közül három fapados légitársaság, amelyek összesen 7,2 millió utast szállítottak.
Címkék: 

Körözött Renault és Audi Csanádpalotán és Kiszomboron

2016.04.05.
A magyar hatósági jelzésű, Renault gyártmányú kisteherautóval egy bolgár férfi a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2016. április 2-án, 10 óra körül. Az ellenőrzés megállapította, hogy a gépkocsi körözését a brit hatóságok elrendelték, ezért a magyar rendőrök lefoglalták azt. A svájci hatóságok keresték azt a francia honosságú Audit amivel egy román állampolgárságú férfi Kiszombor Határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2016. április 4-én, nem sokkal 1 óra előtt. A határrendészek az adattári ellenőrzés során megállapították, hogy a gépkocsit a svájci hatóságok körözik, ezért azt a magyar rendőrök szintén lefoglalták.   Az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Irodája felvette a kapcsolatot a járművek körözését elrendelő hatóságokkal.  

USA: tizenhárom havi mélypontra estek az autóeladások

2016.04.05.
Elemzők 17,3 milliós eladást reméltek a februári 17,54 millió után. Éves szinten az amerikai gyártású személygépkocsik eladása 5,12 millió volt, a kisteherjárműveké 8,21 millió. A külföldről behozott személyautók eladása 1,79 millió, az importált kisteherautóké 1,45 millió volt, így áll össze az éves 16,57 milliós adat. A három legnagyobb amerikai autógyár egyike sem igazolta a hozzá fűzött reményeket, ráadásul váratlanul a Toyota japán autógyár eladásai is csökkentek. A Ford 253 064 autót adott el márciusban, 7,8 százalékkal többet, mint tavaly márciusban. A második helyezett General Motors 0,9 százalékkal több, 252 128 darab autót értékesített, míg a Fiat Chrysler Automobiles 8,1 százalékkal 213 187-re tornázta fel eladott járműveinek számát. A Toyota eladásai 2,7 százalékkal 219 842-re csökkentek. Elemzők arra számítottak, hogy a Ford 9,4, a General Motors 6,0, a Fiat Chrysler 13,9, a Toyota pedig 5,6 százalékkal növelte eladott autóinak számát. A kibocsátási-botrányba süllyedt Volkswagen-csoport eladásai 4,1 százalékkal 45 527 darabra estek vissza, ezen belül is a Volkswagen márka 10,4 százalékos zuhanást volt kénytelen elkönyvelni, csak 26 914 darab Volkswagen talált gazdára az Egyesült Államokban. A japán Nissan viszont a 10,6 százalékos elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben, 12,7 százalékkal 163 559-re emelte az új autók értékesítését. A TrueCar.com becslése szerint az autóknál a vásárlási kedvezmények márciusban éves szinten 14 százalékot nőttek, elérve a 3110 dollárt. Az autógyárak az idei első három hónap mindegyikében növelték a kedvezményeket, de márciusban már ez sem volt elég az erős ütemű eladások fenntartására. Elemzők szerint az amerikai fogyasztók egy része már túlköltekezte magát, számukra a vásárlási kedvezmények és a hosszabb lejáratú hitelek sem jelentenek megoldást.

Keddtől üzemszerűen működik az új traffipaxrendszer

2016.04.05.
A rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedésellenőrző pontot (KKEP) foglal magában, 134 útszakaszon. Az Európai Unió célul tűzte ki, hogy a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma – 2010-hez képest – 2020-ig csökkenjen a felére, 2050-ig pedig a nullához közelítsen. Magyarország közlekedéspolitikai programja harmonizál az uniós célokkal. A Belügyminisztérium, az ORFK és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében felszerelt új traffipaxok pontos helyét a rendőrség honlapján térképes és táblázatos bontásban is közzétették (http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/kozlemeny-3). Budapesten hat új traffipaxot helyeztek el: kettőt-kettőt az M3-as és az M5-ös autópályánál, valamint az M1-es és M7-es autópálya közös szakaszánál. Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megye tíz, Zala kilenc, Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye nyolc-nyolc új kamerát kapott. Baranya és Bács-Kiskun megyében hét-hét, Békés, Csongrád, Heves, Somogy, Komárom-Esztergom, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hat-hat, Győr-Moson-Sopron, Vas és Nógrád megyében öt-öt új szupertraffipaxot szereltek fel. Pest megyében négy új kamera van. A listából kiderül, hogy a Szabolcs megyei berendezések közül csaknem az összes, vagyis a hatból öt Nyíregyházán van, míg egy Mátészalkán található, Miskolcon és Szegeden négy-négy, Debrecenben három helyen vannak ilyen intelligens kamerák.

Az új rendszerrel már heti 200 ezer jegyet ad el a MÁV-Start

2016.04.05.
Feldmann Márton kiemelte: nyárig az egész országra kiterjesztik a rendszert, amely egyelőre tesztüzemben működik. A fedélzeti eszközök több mint 50, a pénztári eszközök 20-25 százalékát kötötték már össze a rendszerrel, ez több mint 90 pénztári eszközt és 840 fedélzeti számítógépet jelent - mondta. Feldmann Márton kiemelte: az új rendszerrel az értékesítés egységesítésére törekedtek, valamint arra, hogy nyomon tudják követni az egyes menetjegyek felhasználását. Az új menetjegyek tartalmaznak egy kétdimenziós vonalkódot is, amelynek segítségével a vasúttársaság korszerű informatikai háttérnek köszönhetően végig lehet követi a jegy útját - tette hozzá. A fejlesztés révén a fedélzeti készülékkel ellátott vonatokon a jegyért már lehet bankkártyával fizetni, az új szoftverrel üzemelő pénztrákban pedig van lehetőség elektronikus áfás számla kiállítására és a jegykiadási idők is jelentősen rövidültek. Az új rendszer révén lényegesen gyorsabban, átláthatóbban és megbízhatóbban tudnak információt szolgáltatni az államnak, illetve a cég megrendelőinek az egyes vonatok kihasználtságáról és a társaság bevételéről - mondta. Feldmann Márton az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a pécsi és a szegedi vasútállomásokon már az új informatikai jegyértékesítési rendszer üzemel, várhatóan április folyamán áll át az új rendszerre Debrecen és csak az utolsó lépésben módosul a jegykiadás Budapesten. A projekt összköltsége 3,5 milliárd forint volt, ennek több mint a felét az informatikai - 1600 darab fedélzeti számítógép, mintegy 500 pénztári - eszközök teszik ki, amelyek értéke a szerver parkkal együtt 1,8 milliárd forint. A szoftver fejlesztés értéke 1,7 milliárd forint volt. Az Európai Unió Kohéziós Alapja a hardver eszközök beszerzését támogatta, 1,5 milliárd forinttal, a fennmaradó 2 milliárd forintot a MÁV-Start önerőből finanszírozta.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója