Bemutatták a Roborace önvezető versenyautóját

2016.04.06.
A robot versenyautó úgy néz ki, mintha egy sci-fi mozifilmből érkezett volna a valóságba. Ez nem véletlen, mivel tervezője az a Daniel Simon, aki már több filmhez, így a Tron: Legacy-hoz és a Feledéshez is tervezett járműveket. A kocsinak nincs vezetőülése, mivel teljesen önvezető. A Roborace 2016/17-es, első szezonjában 10 csapat két-két autóval vesz majd részt, egy csapat közülük közösségi finanszírozású. A versenyek a Formula E sorozat betétfutamai lesznek. A robotautók műszakilag teljesen egyformák lesznek, csak az őket vezető szoftver jelenti majd a különbséget közöttük, ami nagy lökést adhat az utcai szériaautók számára készülő önvezető rendszerek fejlesztésének is.   A versenyautók szoftverét úgy írják meg, hogy lehetőleg elkerüljék az ütközéseket, és stratégiát dolgozzanak ki a pozíciók javítására. Denis Sverdlov, a Roborace sorozat vezérigazgatója úgy jellemzi saját sorozatát, mint „az intelligencia globális bajnoksága”. Év végén kiderül, hogy így van-e.

Ismét Pandurics Anett a MABISZ elnöke

2016.04.06.
A közgyűlés egyhangúan elfogadta a szövetség, valamint a MABISZ Egységes Szervezeti Egység (MABISZ ESZE) 2015-ös beszámolóját. A szövetség az alapszabályban foglaltaknak megfelelően három évente új vezetőséget választ. A nyolc tagú ügyvezető elnökség tagjai: Allianz Hungária Biztosító (elnök-vezérigazgató Kisbenedek Péter), Aegon Magyarország (elnök-vezérigazgató Zatykó Péter), Generali Biztosító (elnök-vezérigazgató, Erdős Mihály),  Groupama Biztosító (elnök-vezérigazgató Yann Armand Ménétrié), Magyar Posta Biztosító és a Magyar Posta Életbiztosító (elnök-vezérigazgató Pandurics Anett), NN Biztosító (elnök-vezérigazgató Sztanó Imre), MetLife Biztosító (elnök-vezérigazgató Zolnai Judit), Union Biztosító (elnök-vezérigazgató Lehel Gábor). A közgyűlést követően az ügyvezető elnökség tagjai a szövetség elnökévé Pandurics Anettet, a szövetség elnökhelyettesévé Erdős Mihályt választották. Az ügyvezető elnökség, illetve az elnök és az elnökhelyettes megbízatása három évre szól. 
Címkék: 

Tovább bővít a móri beszállító

2016.04.06.
Az FHL Björn Hungary Kft. hosszú távú megállapodásokat köt a nemzetközi autópiac több meghatározó szereplőjével. A beszállítói együttműködések során a motortéri csövek választéka és mennyisége folyamatosan nőtt, 2014-ben a Volkswagen-csoport közvetlen beszállítói lettek. A mostani, várhatóan 2016. december 31-én záruló projekt célja a gyártókapacitás bővítése. A beruházásokat indokolja, hogy a jelenlegi kapacitások kihasználtsága közel 100 százalékos, így az új megrendelések teljesítése érdekében új termelő eszközök beszerzése szükséges.   Az új, Volkswagen-csoporttól érkezett megbízás mind szakmai, mind mennyiségi szempontból hatalmas kihívást jelent az alumínium alkatrészgyártás üzletágban – a projekt keretében ennek ellátásához szükséges gyártóeszközök és kapcsolódó anyagmozgató eszközök beszerzésére kerül sor. Többek között csőhajlító-gépek, csőmegmunkáló cellák, szivárgásmérők, automatizált forrasztó állomások és vákuum-mosógép kerülnek a cég birtokába. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, összköltsége 950 millió 277 ezer 927 forint, a támogatási arány 45 százalék, azaz 427 millió 625 ezer 67 forint vissza nem térítendő támogatásban részesül a cég.    

Gyorsan nőtt az eladott személyautók száma Csehországban

2016.04.06.
A legnagyobb cseh autógyár, a Mladá Boleslavban működő Skoda Auto, éves szinten 21 százalékkal 20 444-re növelte eladott autóinak számát. A Skoda Auto a német Volkswagen konszern része.      A Volkswagen márka volt az első negyedévben a második legkelendőbb, de eladásai éves szinten 15 százalékkal visszaestek. A Volkswagenekből január-márciusban 5506 darabot adtak el. A dél-koreai Hyundai cég személyautóiból 4277 kelt el, ami éves szinten hétszázalékos csökkenés. A további helyeket sorrendben az amerikai Ford (3481 eladott autó), a román Dacia (2864) és a dél-koreaia Kia (2067) márkák foglalják el.     A személyautók 75,9 százalékát cégek és intézmények vették meg, a fennmaradó részt magánszemélyek.      A legkeresettebb modell továbbra is a Skoda Octavia, amelyből a három hónap alatt 7107 darabot értékesítettek. A második helyen a Skoda Fabia kiskocsi áll 5541 eladott darabbal.     A haszonjárművekből az első három hónapban 4186 darab kelt el, 2,6 százalékkal több, mint a tavalyi év első negyedében. Itt a legkeresettebbek a Fiat, a Ford és a Peugeot márkák.      A PwC elemző cég szerint az idén mintegy 255 ezer-266 ezer személygépkocsitadnak el a cseh piacon, ami mintegy 10-15 százalékkal több lenne, mint a rekordnak számító 2015-ös évben. MTI

Kellemes tehertétel a jubileumi darab

2016.04.05.
Négy gyermekes családot szolgál a jubileumi darab Ha kell gyerekszoba, ha kell száguldó iroda Olyan, mint egy hollywoodi forgatókönyv: a céltudatos szülők a negyedik gyerek érkezése előtt megrendelték a megfelelő méretű autót és az új családtag ékezésekor már fuvarra készen állt a piros VW Caddy, mely tényleg ideális és árban is optimális, mert hogy hat személyt kell és tud szállítani. Aki már próbálkozott ezzel, az tudja, hogy a biztonságos gyerekülésekkel együtt a kicsik bizony nagyobb helyet igényelnek, mint egy átlagos méretű felnőtt, hiszen egy normál kocsiba elég nehéz, némelyiknél pedig lehetetlen egymás mellé hármat bepréselni. Ráadásul itt négy gyerek és persze a szülők, valamint a hozzájuk kapcsolódó csomagok utaztatását kellett megoldani egyetlen és takarékos autóval. Szóval nagycsaládosnak jutott a VW haszonjármű ágazatának ötvenezredik autója. A márkaigazgató Kovács Andris a jubileum alkalmából arról is mesélt, hogy honnan is indult a kisteherautók és mikrobuszok története, miközben azt is bemutatta, hogy a gyári tartozékokkal hogyan lehet pillanatok alatt biztonságos gyerekhordozóvá varázsolni egy Multivant, mely könnyen száguldó irodává és kártyaszobává is alakítható. Kovács András márkaigazgató és Vérten Sándor kommunikációs igazgató Bogaras őstől származik A Transporter őse tulajdonképen a wolfsburgi gyárban szolgáló egyszerű szállítójármű volt, mely csak a telephelyen belül közlekedett, vagyis melós transzporterként használták. Egyszerű szerkezete és léghűtéses bokszer-motorja az ugyancsak Wolfsburgban készülő Bogártól származott, ebből a kezdetleges járműből fejlődött ki a világhódító modell több nemzedéke, melyek mindegyike sikeres volt a piacon, és komoly szakmai elismeréseket szerzett. Most éppen az ötvenezres darabszámot ünnepelte a Porsche Hungaria. Van mit ünnepelni Nem csak ez az egyetlen alkalom az ünneplésre, hiszen idén több autótörténeti jubileum is kötődik a Volkswagen Haszonjárművekhez. Március 8-án volt a 66. évfordulója annak, hogy Wolfsburgban 1950-ben megkezdődött a T1-nek nevezett, forradalmian új felépítésű kisáruszállító, a Transporter gyártása. A hatalmas piaci siker és növekvő megrendelések következtében hat évvel később, 1956. március 8-án Hannoverben is megindították a gyártást. A márka Magyarországon is jelentős évfordulót ünnepel: a hazánkban 1991-ben bemutatkozott Volkswagen Haszonjárművek márka 25 év alatt az idén márciusra elérte az 50.000-es darabszámot. A Porsche Hungaria T-sorozata A T-szériája 1991-ben kezdődött és egybeforrt a Porsche Hungaria működésének pár hónappal korábbi, 1990 végi megkezdésével, amely mindjárt az első teljes évben 656 Transporter T4-est értékesített. A klasszikus modell fogadtatására jellemző, hogy egy évvel később már a T4-es eladásai tették ki a magyarországi kishaszonjármű piac 27 százalékát. Érdekesség, hogy a T3-as sorozatot 1990-ben váltó, immár elsőkerék-hajtású, önhordó acélkarosszériás T4 orrában már keresztben elhelyezett folyadékhűtéses motort építettek. Hihetetlen, de 460 -féle változatban készült Az egészen 2003-ig, vagyis 13 évig gyártásban lévő T4 kétféle tengelytávval, számos ajtómegoldással és összkerék-hajtással is készült. Az ezt váltó ötödik generációs Transporter már három különféle tetőmagassággal és kétféle tengelytávval jelent meg, szériában dobozos szállító, kombi és szimpla- vagy duplakabinos változatban. A sokoldalú karosszériavariáció következtében, összesen 460 változatban készülő T5-ösben vált igazán népszerűvé egy exkluzív tárgyalóbusz-változat, a Multivan és a sokoldalú és világsikerré váló California campingautó is. A T6-os sorozat 2015 őszi megjelenéséig számos rangos nemzetközi elismerést szerzett a Transporter-család. Az auto motor und sport olvasóinak kedvenc kisbuszaként például már sorozatban a kilencedik alkalommal kapta meg az Év autója címet a Multivan 2012-ben. Sikertörténet Magyarországon is Magyarországon szintén gyorsan kialakult egyfajta ragaszkodás a kedvező üzembentartási költségű, funkcionális és értéktartó Volkswagen haszonjárművekhez, melyek legrégebbi törzsvásárlói között olyan jelentős intézmények és vállalatok találhatók, mint például a Magyar Posta, a Honvédség és a Fővárosi Vízművek. A járművek minőségi kidolgozása és tartósan megbízható működése a magyar piac kiemelkedő szereplői közé emelte a márkát, így ma már a klasszikus Transporter mellett a Caddy, a Mixto, a TransVan, a Caravelle, a Multivan, a Crafter, az Amarok és az LT is a vállalkozások nélkülözhetetlen és kedvelt munkaeszközévé vált. A Volkswagen Haszonjárművek értékesítése Magyarországon is sikertörténetnek tekinthető. A Porsche Hungaria 1990. októberi indulástól számítva mindössze 8 év kellett ahhoz, hogy 1998. márciusáig 10 ezer kishaszonjárművet helyezzenek forgalomba. Azonban a következő tízezer jármű értékesítésére már csak további négy évet kellett várni, ugyanis 2002 decemberében vehette át a húszezredik autót egy magyarországi vásárló. Ezután még jobban felgyorsult az értékesítés, hiszen alig két esztendő elteltével, 2005 februárjában már a 25 ezredeik VW haszonjárművet adták át a Porsche Hungariánál. A következő duplázáshoz viszont már elegendő volt tizenegy, idén márciusban ugyanis a magyarországi Volkswagen Haszonjármű-értékesítés 1990 vége óta elérte az 50 ezres darabszámot. Széles paletta a haszonjármű kínálatban is Az ötvenezer eladott jármű modellenkénti bontásban azt jelenti, hogy negyedévszázad alatt 16 238 Caddy, 26 626 Transporter, 2944 LT, 2726 Crafter, 1335 Amarok, 4 Taro, valamint néhány Polo- és Golf Van talált gazdára hazánkban idén márciusig. Az jubileum darab egy cseresznyepiros Caddy Maxi Trendline 2,0 TDI DSG 102 lóerős autó, melyet négygyermekes család vett át Kovács András márkaigazgatótól, aki elmondta, hogy: „A Caddy egy rendkívül sokoldalú és praktikus jármű, ami kiváló választás egy ilyen nagycsalád számára, hiszen kiválóan alkalmazkodik a különböző élethelyzetekből adódó igényekhez. Rugalmas, gyorsan átalakítható utastér, akár hét igen kényelmes ülés, még több biztonsági rendszer és számos átgondolt rakodórekesz teszi majd még komfortosabbá a család utazását.” Kiemelkedő eredmények a flotta eladásokban A hazai gazdaság bővülésének egyik legjobb jelzőrendszere a haszonjárművek piacának alakulása, ahol a Volkswagenek kilencvenes évek eleje óta meghatározó szerepet töltenek be. Ezt jól jelzi például, hogy az 1991-es indulást követő első években több mint 1300 Transporter talált gazdára, 1992-ben 1796 darab, 1993-ban 1425 darab, 1994-ben pedig 1342 darab új Transportert helyeztek forgalomba Magyarországon, ez a típus adta évekig a teljes forgalom 93-95 százalékát. Az arányok a Caddy 1996-os megjelenésével változtak, mert ekkor már az a két típus adta a teljes értékesítés többségét. Mindezekben a flotta üzleteknek is jelentős szerepe volt, mert a VW haszonjárművek mindig keresettek voltak a céges megrendeléseknél és a közbeszerzéseknél. A legnagyobb flottákat többek között a rendőrségnek, a Magyar Postának, a mentőknek, a MÁV-nak, az E-ON-nak és a Tigáznak szállította a márka. Rekordméretű eladások Nyugat-Európában A T-sorozat elsöprő és máig tartó világsikere nemzetközi szinten is megalapozta a Volkswagen Haszonjárművek minőségének és sokoldalú felhasználhatóságának általános elismertségét, amit a 2015-ben elért, összesen 430 ezer 800 darabos kiszállítás is fémjelez. A gyártó az idei év első két hónapjában világszerte 67 ezer járművet adott át ügyfeleinek, ami 6,7 százalékkal haladja meg a tavalyi esztendő azonos időszakának kiszállítási mennyiségét. A legfőbb piacnak számító teljes nyugat-európai régióban a márka az első két hónapban rekordméretű, kétszámjegyű, 12,3 százalékos növekedést produkált a Transporter, a Caddy, a Crafter és az Amarok modelljeinek változataival, s ez 10 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet, míg a legngayobb európai piacon, Németországban 16,4 százalékos a növekedés. A márka legfontosabb piacainak számító Franciaországban 15,7 százalékkal, Olaszországban 38,8 százalékkal, és Spanyolországban 24,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi eredményeit a VW Haszonjárművek. A Transporter valódi hannoveri autó Az idők során autóipari legendává váló Transporter, vagy ahogy a kisbuszt kedvelők becézték abban az időben, a Bulli léte mára egybeforrt Hannover nevével. Hatvan évvel ezelőtt, a Wolfsburg-i sikeren és a nemzetközivé szélesedő, egyre növekvő piaci keresleten felbuzdulva, Alsó-Szászország fővárosában egyetlen esztendő alatt a semmiből hoztak létre egy 1,1 millió négyzetméter alapterületű gyárat, melynek a szerelőcsarnoka abban az időben Európa legnagyobbjának számított. A letisztult, dobozszerű, ám szerethető formavilágú, korszerű műszaki alapokra épülő T1-es gyárilag háromféle felépítménnyel készült, de már az első időben karosszériaépítő és tuningcégek sokasága látta meg benne az ideális, stílusteremtő üzleti lehetőséget. A szériában platós, zárt furgon és kisbusz változatból a T2-es sorozat megérkeztéig, 1967-ig összesen 1,8 millió darabot gyártottak Németországban. A 14 ezer 500 munkást foglalkoztató hannoveri gyár a Transporter valódi anyaüzeme, eddig összesen 9,5 millió jármű került le az itteni szalagokról. Emellett ma is a világ egyik legnagyobb és legmodernebb autógyára, ahol a folyamatos fejlesztésnek hála a 3D nyomtatás és a könnyű robotok használata a gyártástechnológiában mindennapossá vált. A T-sorozat mellett ma itt készül a Volkswagen Amarok modell is. Háromszoros Év autója győztes a T-sorozat A Transporter a korábbi gyártási hagyományokkal szakító, az autóipar új korszakának kezdetét jelentő építési filozófiának, a műszaki megbízhatóságnak, a minőségi kidolgozásnak és a szerény fenntartási igénynek köszönhetően megalapozta a Volkswagen Haszonjárművek teljes modellkínálatának máig tartó világsikerét, amelyre méltó módon emlékeztet a 2016. évi, harmadszorra is, ezúttal is nagy fölénnyel elnyert Nemzetközi Év Kishaszonjárműve Díj (International Van of the Year). A szavazás különlegessége, hogy a gyár másik újdonsága, az új, 4. generációs Caddy a dobogó harmadik fokán tudott végezni.

Jól kezdte az évet a Volkswagen haszonjármű üzletága

2016.04.05.
A magyarországi importőr pedig az első három hónap alatt a beérkező megrendelések 66 százalékos növekedését tapasztalta. A haszonjárművek önálló márkájának - ide tartozik a Transporter, a Caddy, a Crafter és az Amarok - legfőbb piaca Nyugat-Európa, a növekedés itt elérte a 12,3 százalékot. Kiugró volt például Olaszországban (38,8 százalék) és Spanyolországban (24,1 százalék). Az eladott járművek legalább 40 százaléka a Hannoverben gyártott Transporter. A márka tavaly összesen 430 830 járművet értékesített globálisan, 3,5 százalékkal kevesebbet, mint 2014-ben. Kovács András, a Volkswagen márkáit Magyarországon forgalmazó Porsche Hungaria márkaigazgatója az MTI-nek kedden elmondta: az első negyedévi megrendelések alapján teljesülni fog az idei 2400 darabos eladási terv. Tavaly 2305 haszonjárművet adtak el a magyarországi VW-márkakereskedések. Az eladott járművek csaknem fele, 1100 ezer Transporter volt. Ennek a modellnek a generációiból az elmúlt 25 évben több mint 26 ezret adott el Magyarországon az importőr, miközben összes modelljéből 50 ezret. A 66 éve gyártott kisáruszállító flottában is jól fogy Magyarországon, törzsvásárlói között van például a Magyar Posta, a Honvédség és a Fővárosi Vízművek. Piaci részesedése a magyar kishaszonjármű-piacon a kilencvenes évek első felében a 30 százalékot is megközelítette, a legfrissebb, idei adat szerint 23,7 százalékos.
Címkék: 

A Lukoil profitja tavaly 26 százalékkal csökkent

2016.04.05.
A legnagyobb, magánkézben lévő orosz olajcég adózott eredménye 291,1 milliárd rubel (4,3 milliárd dollár) lett a nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint. A cég bevétele 5,7 ezer milliárd rubelre nőtt a 2014. évi 5,5 ezer milliárd rubelről, míg az olajtermelése 3,6 százalékkal 100,7 millió tonnára bővült. Az orosz olajcégek nyereségesek maradtak tavaly annak ellenére, hogy a kőolaj ára több mint 60 százalékkal esett azóta, hogy 2014 júniusában elérte a 115 dollárt. A múlt héten a Rosznyefty, a legnagyobb orosz olajvállalat két százalékos tavalyi nyereségnövekedésről számolt be. Eközben a Gazprom Nyefty, a Gazprom gázipari cég olajipari leánycége a tavalyi profit 10 százalékos csökkenéséről jelentett nemrég.
Címkék: 

Egymilliós támogatást kaphatnak autóvásárlásra a fogyatékosok

2016.04.05.
A tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának közlemény szerint a kormány elkötelezett abban, hogy javítsa a fogyatékos emberek hozzáférését a szolgáltatásokhoz, ezért emelték meg az új járműnek minősülő személygépkocsi vásárlásához nyújtott támogatás összegét. 2016-ban 1,2 milliárd forinttal emelkedett a támogató szolgáltatásokra és közösségi ellátásokra szánt összeg - tették hozzá. Folytatódik továbbá a korábbi évek egyik legfontosabb fogyatékosságügyi intézkedése, az úgynevezett kiváltási folyamat (a nagy intézmények kisebbekre, családiasabbakra cserélése), amelyre a 2014-2020-as időszakban 36 milliárd forintnyi uniós forrást tervez a kormány.

Az Alaska Airlines vásárolja fel a Virgin Americát

2016.04.05.
Az Alaska Airlines honlapján hétfőn közöltek szerint az üzleti értéke 4 milliárd dollár, az összeolvadás után a cégek megtartják saját arculatukat, de a járatokat egy üzemelési engedély (AOC) alatt közlekedtetik. Az új társaságnak 280 gépes flottája lesz, amellyel napi 1200 járatot üzemeltetnek majd seattle-i, San Franciscó-i, Los Angeles-i, langrange-i, alaszkai és portlandi bázisaikról. A tranzakciót várhatóan 2017 év elejéig zárják le, a tervek szerint a társaság ezt követően 7 milliárd dollárt is meghaladó árbevételt érhet el, utasszáma 39 millió lehet. A Virgin America az elmúlt évben 1,5 milliárd dollár árbevétel mellett 177 milliós, míg az Alaska Airlines 5,5 milliárdos árbevétel után 1,3 milliárdos üzemi eredményt könyvelt el.

NGM – fókuszban a duális képzés

2016.04.05.
A helyettes államtitkár elmondta: az év elejétől a duális képzésben számos egyszerűsítést vezettek be. Ezek egy része azt teszi lehetővé, hogy a cégek, amelyek eddig pályázat útján jutottak hozzá a duális képzésben szerezhető állami támogatáshoz, most a költségeket egyszerűen levonhatják a szakképzési hozzájárulásukból - tette hozzá. Ha a költségek a fizetendő szakképzési hozzájárulást meghaladják, akkor még forrást is igényelhetnek a Nemzeti Foglalkoztatási Alaptól - mutatott rá az NGM helyettes államtitkára. Odrobina László a duális képzés legnagyobb előnyének nevezte, hogy azon a téren ad jelentős szakmai többletet, ahol a munkáltatók eddig hiányt szenvedtek, vagyis az "életszerű körülmények között" végzett szakmai gyakorlat terén. Az állami szabályozással azt szeretnék segíteni, hogy a vállalkozások minél inkább részesei legyenek a gyakorlati képzésnek - fejtette ki. Az új szabályok része az is, hogy míg korábban a tanműlyek fejlesztéséhez kapcsolódó beruházási támogatásra pályázni kellett, most ezt "automatikusan" igényelni tudják a cégek - mondta a helyettes államtitkár. Odrobina László elmondta: a kis- és középvállalkozások számára új lehetőség, hogy a duális képzésben résztvevő oktatók bérét elszámolhatják, és emellett az is előnyt jelent, hogy a kizárólag képzési célú tanműhelyek fenntartására is igényelhető támogatás. Az NGM helyettes államtitkára szerint a duális képzés növekvő népszerűségét mutatja, hogy a gazdálkodó szervezetek és a tanulók által kötött tanulószerződések száma egyre nő, a demográfiai okokból csökkenő tanulólétszám és a gazdasági válság ellenére a 2010. évi több mint 52 600 tanulószerződésről 2015 végére a számuk meghaladta az 54 200-at.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója