Motorizált macskamentők

2015.08.10.
Norbi barátja, a szintén Európa bajnok motorversenyző, Győrfi Alen, hétvégi Alpok Adria futamának edzései között, Norbi társaságában ragasztotta fel versenymotorjára a Macskaárvaház Alapítvány nevű állatvédő civilszervezet matricáját. - Nagyon örülök, hogy Alen személyében újabb Európa bajnokot köszönthetek a körünkben, aki szívesen és önzetlenül szeretne tenni az árva macskákért - mondja Kiss Norbi, aki az állatvédő civil szervezet kuratóriumi tagja és aktivistája. Norbi büszkén sorolja: - Gerencsér Csaba jet ski Európa bajnok és Bessenyei Zoltán rally Európa bajnok is magáévá tette az alapítvány célkitűzéseit és a maguk eszközeivel segítik munkánkat. Majd hozzáteszi: nemrégiben magyar és angol nyelven is közzétett egy felhívást, amelyben felsorolja, hogy - pénzadományon kívül vagy ahelyett - mi mindennel segíthet az, aki szívén viseli az árva, kidobott és megkínzott állatok sorsát. - Bízom benne, hogy Európa bajnok barátaimon kívül nagyon sok, Európa bajnoki cím nélkül is jóérzésű, önzetlen ember segít majd - mondja Kiss Norbi, akinek felhívása itt olvasható teljes terjedelemben, magyarul és angolul: macskaarvahaz.hu

Egyik kutya, másik eb – BMW 218i Active Tourer vs. Mercedes-Benz B200 Style

2015.08.09.
Kép és szöveg: Horváth Miklós A bal sarokban a háromhengeres, másfél literes aggregátjáról és a fronthajtásáról elhíresült bajor újdonság áll. Felszereltségében kicsit alatta van a kecskeméti ellenfelének, de 136 lóerős alap motorja és 6 fokozatú manuális váltója abszolút kielégítő kombinációnak tűnik ahhoz, hogy vetélytársával szemben a lényegi különbségeket végig zongorázzuk. A jobb sarokban a Mercedes B-osztálya, melynek 1,6 literes négyhengerese és a hozzá kapcsolt 7G DCT váltó már nem újdonság, mint ahogy az sem, hogy a 156 lóerős és 250 Nm-es teljesítményt itt is az első kerékre küldték. Nagy tengelytáv, rövid túlnyúlások - ez a titka a B-szegmens egyterűinek. A BMW rövidebb, szélesebb, kisebb a csomagtartója, valamint gyengébb a szériafelszereltsége és drágább is a B-klassénál - Képre kattintva a BMW képgaléria nyílik Valljuk be őszintén, hogy a B-szegmens kisautóival, és azon belül is a prémium kategóriás kínálattal nem törődtünk sokat egészen addig, amíg a B-Klasse a mi kis hazánk autóipari termékévé nem avanzsált. Nem szégyen bevallani, hogy a kecskeméti gyártás megkezdése után sokkal fontosabb lett számunkra ez a kategória, mint azt megelőzően, hiszen bármennyire is kicsi ez a kompakt MPV, megfizetni továbbra sem tudjuk, de legalább jó hatással van a bruttó hazai termékünkre. De hát ez a modell már tíz éve a piacon van és már a harmadik generációját tapossa, mégsem volt olyan sokszor említve kormányzati, média és szakmai fórumokon 2012 előtt, mint az elmúlt három évben – érvelnék azokkal szemben, akik eddig nem is tudtak róla, merthogy akadnak ilyenek is a környezetemben. Sőt, aki ismerte az előző generációt, azt még arról is nehéz lenne meggyőzni, hogy ez most végre jól össze van rakva, ugyanis eleinte volt néhány gyerekbetegsége a génkezelésen átesett A-osztálynak. A Merci viszont lágyabb hangolású - Képre kattintva a Mercedes B200-as galéria nyílik A bajorok Active Tourerjéről is elmondható, hogy nem azért foglalkoztunk vele olyan sokat az utóbbi másfél évben, mert olyan szép és nagy trúváj van benne, hanem azért, mert a gyár az eddig kőbe vésett hagyományaival szakítva elsőkerék-hajtással és három hengeres motorral dobta piacra a 2-es széria családi kompaktját. Ettől még azok is felhördültek, akik a saját, több éve használt autójuk hajtott kerekét sem tudnák megmutatni. Szóval, a fentiekkel csupán a kategória állóvizére szerettem volna rávilágítani, merthogy valóban méltatlanul kevés említést kaptak (és kapnak jelenleg is) az ésszerűséget és a praktikumot kiválóan ötvöző nem prémium kategóriás kompakt egyterűek az autós világban. Gondoljunk csak a Volkswagen Golf Sportsvanre, a Ford C-Maxra, a Kia Carensre vagy a franciák formabontó és fantáziadús modelljeire (pl. Peugeot 3008, Citroen C4 Picasso). Ha az említett modelleknél történik egy külső-belső megújulás, akkor egy-két rövid hírrel letudjuk az innovációkat és smafu? Sajnos ez a helyzet, ebben a témában a BMW és a Mercedes nagyon jól bánik a rendelkezésükre álló eszközökkel, és ennek folyománya, hogy az olvasóink többsége szinte már mindent tud a 2-es Active Tourerről, no meg a B-osztály átfogó gyártási technológiája sem ismeretlen számukra. Itt látszik, hogy egy kaptafára készültek Ha jobban szemügyre vesszük az autók ún. két dobozos dizájn-elvét, úgy tűnhet, mintha egy kaptafára készültek volna. A külső méreteket és a tengelytávot szemrevételezéssel vizslatva szinte egyáltalán nem lehet megállapítani melyik autó kisebb, nagyobb, szélesebb vagy hosszabb, pedig van eltérés dögivel. Ráadásul még az A és a C-oszlop dőlési szöge is teljesen megegyezik, úgyhogy a helykínálatot leginkább a beltérben alkalmazott formai trükkök határozzák meg, például a műszerfal benyúlásának mélysége, vagy az első ülések támlájának vastagsága. Egyébként pedig a BMW teljes hossza és tengelytávja is rövidebb, szélessége és magassága 2-3 cm-rel nagyobb, a csomagtere pedig 20 literrel kurtább. Az elöl ülők helykínálata nagyjából egyforma, a második sorban és a csomagtartóban viszont a bajorok sínen csúsztatható üléssorral kompenzáltak. Az ülések keménysége nem, de a formázottságuk annál inkább hagyott némi kívánnivalót bennünk mindkét autó esetében. Az ülőlapok hosszát és a támlák oldaltartását is keveseltük, habár egyiknél sem elvárás a sportosság. Az A-oszlop dőlésszöge ugyanaz, mégis más mértékben csinálnak holtteret a vezetőnek Mivel a magasabb üléspozíció és a könnyű ki-beszállás műfaji sajátosság, ebben szintúgy nem tapasztaltunk eltérést a tesztalanyaink között, a volánnál helyet foglalva viszont már jelentősebb eltérésekről adhatunk számot. Először is a beltéri anyagok színe, harmóniája és textúrája tekintetében a kecskeméti versenyzőt emelném ki, mivel az a világos tónusú anyagokkal kevésbé árasztott magából olyan komorságot, mint a kék-fehér propelleres. Utóbbinál a kezelőszervek egyszerű (fekete) műanyag, art deco stílust mellőző borítása is csak egy jól bevált megoldás volt a BMW részéről, a Merci sokkal finomabb, cizelláltabb részletekkel kényeztetett látvány és tapintás tekintetében. Keskeny és oldaltartás nélküli az ülés, valamint komor, egyhangú a színvilág - ettől függetlenül vannak kedvelt részletek a BMW-ben És ha már a volán mögött vagyunk, mindenképp említést érdemel a sofőr munkaterének kifogástalan ergonómiai kialakítása. A műszerfalra tekintve azonban már több eltérés is kiütközik, melyek egy része a felszereltségi különbözőségben gyökerezik, egyébként pedig a két autógyár eltérő szemléletét hívattak visszatükrözni. A B-osztály műszeregysége sokkal több infót láttat velünk, mint a BMW-é, valamint a középen trónoló infotainment is modernebb, szebb grafikájú, mint a bajoroké. Hozzá kell tennem, hogy a csillagosok szériában is a 7 hüvelykes kijelzőt adják, miközben a propelleresek ehhez képest csak egy frissítésre érett egér mozit kínálnak, viszont egy sokkal könnyebben kezelhető és jobban kézre álló kezelőszervvel látták el azt. A fentieket összegezve elmondható, hogy a BMW külső megjelenése újszerűbbnek, frissebbnek hat, belül azonban sokkal elegánsabb és trendibb a Merci felhozatala. A Mercedes színvilága is konzervatív, de a világos színnel és a sok fémdekorral egy kicsit hangulatosabb A hátsó traktus kialakításának tesztjében is megvolt az adok-kapok. Mindkét autó esetében szembetűnő a hasonlóság a B-oszlop mögött, ugyanis a széleken helyet foglaló, átlagos testalkatú emberekre szabott ülések mellett a fejtérkínálat is megegyező volt, azonban a kényelem és praktikum versenyt itt a BMW nyerte a már említett csúsztatható üléssornak és a támla állítható dőlésszögének köszönhetően. A csomagtérbeli ütközetet pedig a számok alapján a Mercedes nyerte, hiszen az alacsony rakodási magasság, a csomagok rögzíthetősége és a rekeszes térfelosztás mindkét autónál adott volt, azonban 20 literrel több kacat elnyelésére kapacitálták a hazánkban készülő modellt, ergo ott a pont. Támladöntögetéssel mindkét poggyásztér 1,5 köbméter fölé bővíthető, teljesen sík padló kialakítás azonban csak az Active Tourernél jöhet szóba. A Merci csomagtere 488/1547 literes A nagy eltérést természetesen a menettapasztalatok szülték, ugyanis a BMW nem tagadhatja le sportos génjeit, akkor sem, ha a tőle megszokott hagyományoktól eltérő stílusban nyomul. Egyik autóból átülve a másikba olyan érzéseket tapasztaltunk, mintha egy német és egy francia autót hasonlítottunk volna össze. A BMW közvetlen kormányzásának és feszes futóművének kontrasztjában a B-osztály egy puha, kecses járgány benyomását keltette. Ez csak azért volt meglepő, mert tesztalanyaink gépészeti szempontból hasonló alapokra épültek. Az elöl McPherson, hátul multilink felfüggesztésen nyugvó, normál futóművek igencsak eltérő karakterisztikát mutattak, ugyanolyan felhasználási körülmények között. A BMW hátsó üléssora pedig igény szerint variálható A bajor, belépő szintű motor-váltó kombó meglehetősen jól állta a sarat a csillagos márka erősebb és drágább hajtásláncával szemben. A Minikből is ismert 1,5 literes, háromhengeres egység az erőteljes zajszigetelésnek és kiegyensúlyozásnak köszönhetően egyáltalán nem éreztette, hogy nem egy sornégyessel van dolgunk, sőt! Négyezer feletti fordulaton kimondottan karakteres, négyhengeresekre jellemző orgánummal tette élvezetessé az autózást. Egyes-kettes fokozatban, alacsony fordulaton (1500 1/min. alatt) mintha kicsit nyomatékszegény lett volna az egység, emelkedőkön, nagyobb terhelések alkalmával határozottan megkívánta a visszakapacsolást.  Ebből kifolyólag elég eklektikus lett végeredményben a fogyasztás: nagyon kíméletes, egyenletes terhelés mellett 4,3 literes értéket jelzett a fedélzeti, egyébként pedig 7,5-8 literes átlagot jelzett a műszerfali kijelző. Az 500 kilométeres teszt végén mindezek ellenére 8,7 literes vegyes átlagot számoltunk. Lámpánál induláskor viszonylag gyakran sikerült hátramenetet kapcsolni, ezáltal nem lettem híve az említett kézi váltónak, noha ha nem kell fizetni érte, értelemszerűen ezt választanám. Kissé stílusidegen az a kitámasztó a csillagos embléma felett. A B200 súly/lóerő aránya: 8,65 kg/LE, a BMW-é 9,74 kg/LE. A 7G-Tronic duplakuplungosa és az egyhatos, turbós Merci erőforrás ezzel szemben a legjobb választás, amit a B-ligában manapság ajánlani lehet. Kényelmes, kellő időben vált feljebb normál körülmények között, sportosabb stílusban közlekedve azonban kissé lassan viselkedik. Az egyhatos motor körül nincs annyi zajszigetelés, mint a bajor vetélytárs körül, mégis hangtalan, kulturált a járása, talán nem is illik összehasonlítani a kettőt. Érdemes azért megemlíteni, hogy autópálya tempónál jelentős szélzajt generáltak a visszapillantó tükrök, ezért a zajkomfortbéli összevetés sem releváns jelen esetben. A verdikt legyen csak annyi, hogy a Mercedes B200 ezzel a motor-váltó kombinációval egy prémiumautóhoz közelebb álló konfigurációnak számít. Mercedes-Benz B200 - A tényleges átlag 8,6 liter volt Egyébként pedig az induló 7 millió 223 ezer forintos, belépő árú kecskeméti családi egyterű magasabb alapfelszereltsége teszi csak megfontolás kérdésévé a választást. Ha valaki nem érzelmi alapokon hoz döntést, ebben az árban már 7 légzsákot (köztük vezetőoldali térdlégzsák), légkondit, éberségfigyelőt, városi koccanás gátlót, start/stop rendszert, automatikus fényszóró kapcsolást és multikormányt kínál a Mercedes. Ezzel szemben a BMW 6 légzsákot, klímát, közvetlen kormányzást és feszesebb futóművet kínál 7 millió 514 ezer forintért. Ezért nehéz észérvek alapján dönteni, hiszen az egyik félig-meddig a miénk, a másik meg egy jó autó, hiszen a BMW újításai csak idő kérdése és nagyon népszerűek lesznek. Ez pedig a BMW mesterkélt átlaga, ami nem rossz a kis Wartburg motortól, de ugyan már, ki az aki ez alapján vesz meg egy 10 milliós autót!

Tatán már az iskolakezdésre készülnek: a gyermekek biztonsága a cél

2015.08.09.
Időben megkezdi a felkészülést a Tatai Rendőrkapitányság az iskolakezdésre. A rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Alosztályának vezetője Tata Város Önkormányzata, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal munkatársaival 2015. augusztus 6-án tartott helyszínbejárást Tata több oktatási intézménye környékén. A szakemberek felmérték a tanintézmények környezetének forgalmi rendjét, az általános és középiskolák megközelíthetőségét, valamint a közelükben lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket. Az ellenőrzés célja az oktatási intézmények környezetének biztonságosabbá tétele, ezáltal a közúti közlekedési balesetek megelőzése.                A rendőrök megyeszerte készülnek a becsengetésre. A tanítás kezdetét megelőzően, valamint szeptember első napjaiban a rendőrök a helyi polgárőrökkel közösen segítik majd az óvodások és az iskolások balesetmentes közlekedését.        

Mentettek a fonyódi vízirendőrök

2015.08.09.
A fonyódi vízirendőrök 2015. augusztus 8-án 14 óra 30 perc körüli időben a Balatonlelle előtti vízterületen, a parttól mintegy 2000 méterre egy úszó emberre lettek figyelmesek. A 37 éves külföldi férfi elmondta az egyenruhásoknak, hogy Révfülöpről átúszott Balatonlellére és vissza szeretett volna jutni, azonban már nagyon elfáradt. A kimerült férfit a rendőrök a szolgálati kisgéphajóba emelték, és a révfülöpi kikötőben épségben biztonságba helyezték.

Vajon idén ki viszi majd haza a Rallye vándorserlegét?

2015.08.09.
A piros és arany színekben pompázó porcelán serleget Faragó Miklós világhírű tervező és festőművész álmodta meg felkérésünkre. A Nagydíj nevéhez méltó méretekkel bír: 55 centiméter magas és 3 kg tömegű. A serleget egyedi megrendelésre, kézzel készítették el a Hollóházi porcelángyárban éppen két évtizeddel ezelőtt. A 2014-es Rallye nyertes párosa, középen a vándorserleg   A vándorserlegen forgórészén díszeleg a felirat, melyen „Magyar Borok Útja Rallye vándordíj” szerepel. Az ovális fejrészben Bacchus, a boristen látható, alul és felül szőlő, szőlőlevél és inda ornamentika díszítésbe ágyazva. Az oválon belüli megjelenést áttört, azaz átlátható részek teszik elegánssá, ezzel is hangsúlyozva a porcelán könnyedségét. A serleg 20 évvel ezelőtt mintegy egymillió forintba került, eszmei értéke azonban természetesen felbecsülhetetlen, hiszen „amit az a serleg már látott és átélt”… 2010-ben a csodaszép Freire Szilvia tartotta (háziasszonyként a fotó erejéig) kezében a vándorserleget   Méltán lehet büszke az a csapat, aki idén megnyeri a jubileumi, XX. Magyar Borok Útja Rallyet, és kerek egy esztendőn keresztül magáénak tudhatja a verseny nagydíját, a híres vándorserleget. Érdekesség, hogy a Rallye első néhány évében a második és a harmadik helyezett is kapott a fődíjhoz hasonló vándorserleget, melynek grafikáját szintén Faragó Miklós tervezte, és ezek a porcelánból készült díjak is Hollóházán készültek. A szervezők azonban úgy gondolták, hogy az abszolút győztes csapat nimbuszát növelik azáltal, hogy csak egyetlen, a legjobbnak járó vándorserleget adnak át, ezért a továbbiakban nem adtak ki a második és harmadik legeredményesebb csapatnak kupát. A kupákat a korábbi tulajdonos megvásárolta, és azóta is méltó helyen őrzi a Rallye hírvivőit. A Rallye vándorserlege egy 2009-es gyöngyösi sajtótájékoztatón. Idén is ott talál majd gazdára!   Szurkoljunk együtt a versenyzőknek, és várjuk együtt izgatottan az augusztus 30-án vasárnap Gyöngyösön tartandó befutót és eredményhirdetést, ahol megtudhatjuk, melyik párosé lesz idén a legjobbnak járó vándorserleg. A Magyar Borok Útja Rallye-val kapcsolatos hírekkel és érdekességekkel kapcsolatban naprakész lehet, aki figyelemmel kíséri a rendezvényt az Autószektor külön a versenynek szentelt kiemelt rovatában, illetve a rendezvény Facebook oldalán.    

Tóbiás és Balambér kalandjai - Óvatosan nyargalj I. rész

2015.08.09.
  Ezt a mesét meghallgathatjátok a Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai CD első részében   Tóbiás hatalmas tüsszentéssel ébredt. Igazán hatalmassal, ami – lássuk be – egy ilyen kicsi kutyakölyöktől, mint Tóbiás, igazán váratlan teljesítmény. A napocska vidáman integetett be az ablakon, és egyik sugarával újra megcsiklandozta Tóbiás orrocskáját – aki újra nagyot tüsszentett, majd frissen, vidáman kiugrott az ágyból. - Jó reggelt, Napocska! Jó reggelt, nagyvilág! – vakkantotta boldogan és már szaladt is a konyhába reggelizni. Fürge kis kutyakölyök volt ám ez a Tóbiás. A konyhában már ott várta a terített asztal és az Édesanyja. - Jó reggelt, Tóbiás! Kézmosás és reggeli! – Tóbiás ímmel-ámmal megmosta mancsocskáját, és már ült is az asztalhoz, amin ott gőzölgött a forró habos kakaó és a puha kalács. - Szeretnék kérni tőled valamit, Tóbiás. – mondta az Édesanyja, miközben új adag kakaót öntött a csészébe. – Ma reggel rengeteg dolgom van, azt sem tudom, hol áll a fejem. Megtennéd, kérlek, hogy elkíséred Balambért az óvodába? Balambér Tóbiás kisöccse volt. Ott ült õ is az asztalnál, és a füle is kakaós volt, akkora buzgalommal fogyasztotta a reggelijét. Az már igaz, hogy Tóbiás is elég kicsike kölyökkutya volt, de Balambér még nála is kisebb. És Balambér még óvodás volt – Tóbiás pedig már iskolába járt. - Hatalmas segítség lenne ez tőled, Kölyköcském! – kérlelte tovább az Édesanyja, Tóbiás pedig izgatottan csóválta a farkát: - Persze-persze, nagyon szívesen elkísérem Balambért az óvodába! - Édesanyja hálásan megsimogatta a fejét, és a tányérjára tett még egy szép nagy szelet kalácsot. Mikor a két kis kutyakölyök útnak indult, Édesanyjuk a kapuból integetett utánuk: - Csak lassan, óvatosan, figyelmesen! Reggelente mindig nagy a forgalom! Vigyázzatok az úton, Kölyköcskéim! Nyomtassátok ki, és színezzétek ki a mese egyik jelenetét!   A Város, amelyben Tóbiás és családja lakott, egy takaros, vidám kis városka volt – se nem túl nagy, se nem túl kicsi. Lakói ismerték egymást, és jó barátságban éltek. Tóbiásék háza a Tulipán utca 6. szám alatt ált. Innen szerencsére nem volt túl messze az Kökörcsin Utcai Óvoda, ahova Balambér járt, és a Mogyoró Körúti Általános Iskola sem – ez volt Tóbiás iskolája. A két kis kutyakölyök vidáman ugrándozott a járdán – szép idő volt, sütött a nap, tele volt a pocakjuk – hát miért ne lettek volna vidámak? - Kapj el, ha bírsz, Tóbiáááás! – rikkantotta Balambér, majd nekiiramodott a Tulipán utcán, és szaladt-szaladt, még a nyelvecskéje is kilógott a szájából. Tóbiásnak se kellett több – uccu neki, futott ő is, ahogy a lába bírta. Kergetőztek, viháncoltak, vidám csaholásuk messzire hallatszott. Ám a nagy játszadozás közepette nem vették észre Béla bácsit, aki éppen akkor fordult be a Tulipán utca és a Szamóca tér sarkán. Az öreg teknőc fejcsóválva dohogott: - Ejnye-bejnye, irgum-burgum... Hova ilyen sietős? Mindig csak ez a rohangálás! Ha nem néztek az orrotok elé, még felborítjátok a többi járókelőt! - Ne haragudjon, Béla bácsi – szepegett a két kis kutyakölyök – mi igazán nem akartuk. Megígérjük, hogy legközelebb jobban odafigyelünk. De most sietnünk kell! Vár az óvoda, vár az iskola! – és már loholtak is tovább – persze, sokkal óvatosabban. -Ejnye-bejnye, irgum-burgum, ezek a mai fiatalok... - mormogta Béla bácsi, az öreg teknőc, és mosolyogva nézett a két kis ugrándozó, bumfordi kutyakölyök után. Tóbiás és Balambér kiértek a Szamóca térre. Ez volt a Város főtere, hatalmas fákkal, színpompás virágokkal, és a közepén egy csodaszép szökőkúttal. - Pancsoljunk egyet a szökőkútban, Tóbiááás! – viháncolt Balambér, és már futott is volna az úttest felé, de Tóbiás még időben elkapta a fülecskéjét. - Állj csak meg, te Balambér! Mit mond mindig Édesanyánk? Balambér az orra alatt mormogva elismételte édesanyjuk intelmét: - Édesanya mindig azt mondja, hogy a rendes kis kölyköcskék nem pancsolnak a szökőkútban... - Úgy bizony! – helyeselt Tóbiás. – És azt se felejtsd el, hogy az úttest közelében nem szabad szaladgálni. Óvatosnak kell lennünk, hiszen bármikor jöhet egy autó. Az autók helye az úttesten van, a mi helyünk pedig itt, a járdán! Balambér egyetértően bólogatott, Tóbiás pedig – a nagyobb hatás kedvéért – elénekelte azt a dalocskát kisöccsének, amit még Édesanyja tanított neki, mikor először kísérte el az óvodába. Reméljük, ilyen szép színes lett a kifestőtök!   A mesét jövő héten folytatjuk, most pedig vegyük sorra, mit érdemes kicsit részletesebben átbeszélni a gyermekkel: Ha idősebb testvérünk, vagy Nagymama, Nagypapa kísér, mindig szót kell fogadni neki. Mindig fogjuk egymás kezét, és a kisebb gyermek sétáljon a járda belső oldalán, ezzel csökkenthetjük a közlekedési baleset kockázatát Óvatosan és körültekintően közlekedjünk! A gyalogosnak a járdán, ahol pedig járda nincs, a leállósávon, az útpadkán (esetleg a kerékpárúton) kell közlekednie. Az úttesten és annak közvetlen közelében nem szabad szaladgálni, mert azzal fellökhetünk más embereket és balesetet is okozhatunk, illetve bármikor jöhet egy autó, vagy egy biciklis. A szabadtéri szökőkutakban nem szabad fürdeni, még hőségriadó idején sem, mivel a vízben rengeteg baktérium található, melyektől megbetegedhetünk. A szökőkútnál jó játszani, de benne nem szabad!   Jövő héten elhozzuk Nektek a mese második részét. Addig is kövessétek figyelemmel Tóbiás és Balambér Facebook oldalát, vagy rendeld meg a Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai hangoskönyv CD-t és foglalkoztató füzetet ITT, és hallgasd meg a meséket és dalokat neves színművészek előadásában!   Fogjuk meg egymás kezét sétálás közben!

Döbbenetes fotó! Jégesőbe került a Delta gépe

2015.08.09.
A fotó önmagáért beszél. Az orr rész és a pilótafülke ablakai totálkárossá váltak a jégesőben. Az Airbus A320-as péntek este amerikai idő szerint 20.42 perckor hajtott végre kényszerleszállást a denveri nemzetközi repülőtéren. Fotó: orf.at Az osztrák közszolgálati televízió beszámolója szerint a gépen pánik tört ki, amikor a gép a turbulencia miatt hirtelen négyezer métert süllyedt. A jégdarabok csattogtak a gép minden részén, villámok cikáztak. Az utasok horror szerű élményekről számoltak be. A gép Bostonból tartott Utahba, a jégeső miatt azonban Denverben kénytelen volt megszakítani útját. A fedélzeten nagyon sok gyermek is tartózkodott, a pontos utaslétszámot azonban egyelőre nem közölték. A kényszerleszállás után a gépet tűzoltóautók és mentőautók vették körbe, néhány könnyebben sérült utast kórházba vittek. Közösségi oldalakon az utasok és a hírt olvasók hősként ünneplik a Delta 1889-es járatának kapitányát.    

LADA-várás Magyarországon

2015.08.09.
Egy új importőri szervezet felállítása és minden szükséges folyamat megszervezése meglehetősen összetett feladat. Egyszerre kell nagyon különböző területekkel foglalkozni és minden vonatkozó témában haladást elérni.  Nem is elég egyszerűen haladni a részfeladatokkal, de természetesen arról is gondoskodni kell, hogy a szakmai újságírók és minden érdeklődő számára is elég információ álljon rendelkezésre a LADA terveiről, a várható modellekről és az indulás tervezett időpontjáról - fogalmazott Markó Zoltán projekt igazgató. A részletes és pontos tájékoztatás jegyében szervezte meg a LADA Hungary július közepén első sajtótájékoztatóját, amelyet kitüntetett figyelem kísért. Nem is meglepő, hogy a szakma részéről milyen fokozott érdeklődés mutatkozott, hiszen igazán ritkán fordul már elő, hogy egy (régi) új márka újraindítása a tét. A LADA Hungary beszámolt arról, hogy várhatóan november elején kezdődik a Magyarországi értékesítés legalább egy új budapesti bemutatóteremben. Az újraindítás pillanatában 7-8 új modell és modellek változatai lesznek megismerhetők és kipróbálhatók. A belépő modell a LADA Granta lesz, amelyből létezik egy négyajtós (szedán) változat, illetve egy átdolgozott csapott hátú kivitel is. Magyarországra is eljut a LADA Kalina második generációs kivitele. A Kalina szintén két karosszéria változattal indul. A városi autóknál megszokott ötajtós kivitel mellett egy kombi változat is bővíti a kínálatot. Ne feledkezzünk meg a LADA autósportban betöltött hagyományos szerepéről sem. Már az induláskor elérhető lesz a Kalina sport változata. A LADA nagy hangsúlyt fektet a Sport modellekre, amelyek ténylegesen szakértői kézimunkával készülnek egy külön erre a célra felállított üzemben. Az itt összeszerelt autók egyből felismerhetők. Egyrészt látványos optikai különbségek emelik ki a Sport modelleket a széria kivitelű autók közül, másrészt a műszaki tartalom is lényegesen eltér. A Sport modellek teljesítményben, váltó áttételben, futóműben, erősebb fékrendszerben, egyedi gyártású kipufogó rendszerben és sportülésekben különböznek az alap modellektől. Lada 4X4 Urban A modellpalettát a régi ismerős a LADA 4X4 egészíti ki. Az új nevet még szoknunk kell, még sokáig mindenki Nivaként fogja a modellt emlegetni. A 4X4 elérhető lesz a régi formával és a legendásan erős tereptudásával és egy frissebb, átdolgozott kivitellel is Urban néven. Az Urban hajtáslánca megegyezik az eredeti kivitellel, de már számos olyan kényelmi funkciót is kínál, amit ma már elvárunk egy autótól. A modellpaletta véglegesítésén kívül az új importőr egyik lényeges feladata, hogy országos márkakereskedői és márkaszerviz hálózat kiépítésén dolgozzon. Az érdeklődés mértékét mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy közel negyven megkeresés futott be a sajtótájékoztató óta eltelt két hétben olyan lehetséges partnerektől az ország minden részéről, akik fantáziát látnak a LADA márka forgalmazásában vagy szervizelésében. Jelenleg a feltétel rendszer kidolgozása folyik és minden bizonnyal megvalósítható lesz a terv, hogy már idén egy országos hálózat alapjai létrejöjjenek. Mindezek mellett talán a legfontosabb, hogy az új importőrnél és az új márkakereskedőknél olyan lelkes és a LADA márkát szerető szakemberek találjanak munkát, akik azonosulni tudnak a márka értékeivel és felvállalják az újraindítással járó feladatokat és megragadják a lehetőségeket. A LADA újonnan alakuló csapatába jelenleg is keresnek kollégákat több posztra is. Nemcsak márkaszerető értékesítőkre és szerelőkre van szükség, de az alkatrész ellátás megszervezésére anyaggazdász pozíciók is nyíltak. Lada Kalina Sok feladat vár még megoldásra mire november elején beléphetünk egy új LADA szalonba, de az importőr bizakodó, hogy minden szükséges feltétel megvalósul és az érdeklődők a más márkáknál megszokott magas szintű kiszolgálással találkoznak majd a LADA esetében is. Már nem is kell sokat várni! - mondta el Markó Zoltán projekt igazgató.

Magyar sikerek a rádió-távirányítású hajómodellek világbajnokságán

2015.08.09.
A 36 éves budapesti versenyző mögött egy angol és egy litván végzett a második, illetve harmadik helyen.     A felvétel csak illusztráció Szintén sikeresek voltak a magyarok a 7,5 köbcentiméteres kategóriában. Itt Tarr Tamás a második, Berta András a harmadik helyen végzett. (MTI) A németországi Görlitzben augusztus első hetében megrendezett világbajnokságon 22 ország közel 300 versenyzője vett részt.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója