Audi-iskola: duális kereskedelmi szakképzés – német mintára

2024.05.10.
Az iskola szakképzési rendszere ma már mintegy hétéves múltra tekint vissza. Miképp működik ma a rendszer? Először is szeretném hangsúlyozni, hogy a német modell alapján a duális szakképzés egy már sikeres modellre épült. A Magyarországon még viszonylag új koncepció már bizonyított, hiszen az elmélet és a gyakorlat összekapcsolásával a fiatalok olyan készségeket sajátítanak el, amelyeknek a munka világában is hasznát vehetik. Ahogy a "duális" kifejezés is utal rá, a képzés két tanulási helyszínen zajlik. Heti két tanítási napon iskolánkban oktatjuk a tanulóinknak az elméleti alapismereteket, majd ezt követi három nap gyakorlati képzés partnercégeinknél. Mely partnercégek vesznek részt a gyakorlati képzésben? Jelenlegi együttműködő partnereink az AUDI HUNGARIA, a BOS, a KACO, az Imperial Logistics, a Rehau Automotive és a Rudolph Logistik. Az aktuális gyakornoki létszámtól függően az egyes vállalatok egy, vagy két, esetleg több fiatalt képeznek. Egyes vállalatok évente vesznek fel új gyakornokokat, mások csak kétévente, a teljes képzési időszak leteltével vállalnak újakat. Mindig örömmel fogadjuk a jövőbeni együttműködés reményében új vállalatok jelentkezését, akik részt szeretnének venni az ipari és kereskedelmi technikus gyakorlatorientált szakképzésben. Mi a különleges az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr szakképzési programjában? Az egyik legfontosabb szempont a nyelvi változatosság: néhány magyar tematikára épülő modultól eltekintve az órák német nyelven zajlanak. A képzés során tanulóink angol nyelven megszerezhetik a Német Kultuszminiszteri Konferencia idegennyelvi bizonyítványát, valamint ICDL és SAP4school bizonyítványt is szerezhetnek. A sikeres vizsgák zárását követően a végzősök két minősítést kapnak: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara bizonyítványát és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) "Német duális szakképzés külföldön" elnevezésű bizonyítványát, amely a legmagasabb minőségi kategóriának felel meg. Ez azt jelenti, hogy az alap- és szakképesítések megfelelnek a német képzési előírásoknak. Kinek ajánlja ezt a képzési programot? Minden érettségizett, és haladó német nyelvtudással rendelkező fiatalt szeretettel várunk képzésünkre, akik a versenyszférában tevékenykedő vállalatok kereskedelmi folyamatai iránt érdeklődnek. A jelenlegi tanévben 16 új tanuló vesz részt a szakképzési programban. A 13. és 14. évfolyamon jelenleg összesen 30 idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikust képzünk, akik kivétel nélkül rendkívül motiváltak és hajlandóak keményen dolgozni. A 13. évfolyamos tanulók mindegyike már rövid idő után gond nélkül tudta követni a német nyelvi órákat - igazán jó velük dolgozni. A képzési program bevezetése óta immár az ötödik évfolyam tett sikeres záróvizsgát 2023 nyarán, és vethette bele magát a munka világába. Legtöbbjüket a képző cégük vette fel, míg mások felsőfokú intézményben folytatták tanulmányaikat. Az eddigi tapasztalatok alapján – mind a gyakornokok, mind a képző cégek tekintetében - hatékonynak és sikeresnek mondhatjuk ezt a duális szakképzési programot. Mi az, ami különösen vonzó a potenciális jelentkezők számára? Diákjaink azonnal a gyakorlatba ültethetik elméleti tudásukat, és megismerkedhetnek egy vállalat különböző területeivel, ami különösen hasznos lehet későbbi szakmai orientációjuk során. Az online média, az interaktív órák, a műhelymunkák, a csoport- és projektmunkák változatos iskolai mindennapjaink elengedhetetlen részét képezik. A vszakképzési munkaszerződés alapján folyósított munkabér és a lehetőség egy kihívásokkal teli munka elnyerésére, meggyőző érvek az ide jelentkezők számára. A szakképzés emellett esélyt kínál a későbbi – akár németországi felsőfokú gazdasági tanulmányok folytatásához. Hogyan jelentkezhetnek az érdeklődők a képzésre? A pályázati időszak alatt, azaz 2024. április 30-ig közvetlenül a honlapunkon keresztül, elektronikus úton van lehetőség a jelentkezésre. A felvételi eljárással kapcsolatos minden fontos információ megtalálható az iskola honlapján a "Szakképzés" menüpont alatt. A további kérdésekkel kapcsolatban online konzultáció keretén belül tudok választ adni, melyet kéthetente szerdánként szervezünk. Az online meetinghez szükséges belépési kód a honlapon található, további a képzéshez kapcsolódó információval együtt. Kiknek ajánlja ezt a képzést? Közel öt éve dolgozom a győri Audi Hungaria Iskolaközpont Győr szakképzésért felelős vezetőjeként. Négy évfolyamot kísérhettem el a sikeres záróvizsgáig, és sok hozzáértő kollégával és partnerrel dolgozhattam együtt. Nagyon ajánlom ezt a képzési programot azok számára, akik nyitottak és érdeklődőek a gazdaság ezen folyamatai irányában, hiszen egyedülálló lehetőséget kínál a gyakorlati tapasztalatszerzésre és az alapvető szakmai ismeretek elsajátítására. Az "Idegen nyelvű ipari és kereskelmi technikus" képzési programról az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr honlapján tájékozódhat.

Fizetés nélkül tankolások lopott rendszámmal, gyorshajtással

2024.05.10.
A rendelkezésre álló adatok alapján a 36 éves férfi 2023 júliusában közel másfél tucat alkalommal tankolt úgy a megye több településén, hogy aztán fizetés nélkül távozott. A rendőrök dolgát azzal próbálta megnehezíteni, hogy az autóra rendszámot lopott vagy arra forgalomból kivont kocsik hatósági jelzését szerelte fel, illetve néhányszor rendszám nélkül állt be az üzemanyagkúthoz. A nyomozók módszeresen ellenőrizték a térfigyelő- és biztonsági kamerák felvételét, és sikerült beazonosítaniuk a 36 éves kecskeméti férfit, akit 2023. augusztus 31-én hajnalban elfogtak és őrizetbe vettek. A bűnelkövetőnek azonban nem csak a lopások és az egyedi azonosító jellel visszaélések miatt kell felelnie. Előfordult ugyanis, hogy a lopott hatósági jelzéssel felszerelt autóval gyorshajtást követett el. A valódi tulajdonos meglepődve olvasta a bírság kiszabásáról szóló értesítőt, ám nem volt rest a hatósághoz fordulni, így hamar kiderült, hogy a rendszámtolvaj volt a valódi száguldozó, akinek így a közigazgatási bírságot is meg kell fizetnie. A jelenleg már szabadlábon védekező férfi ügyében a nyomozás befejeződött; őt összesen huszonegy bűncselekménnyel gyanúsítják. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak ellene, így az ügyet megküldték az járási ügyészségre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Jaguar tovább erősíti budapesti fejlesztőközpontját

2024.05.10.
Az Egyesült Királyságban tartózkodó Szijjártó Péter azt írta, hogy a Jaguar egy nagy mérnöki fejlesztőközpontot működtet Budapesten, és ez a Jaguar öt hasonló központjának egyike. "Jó volt hallgatni a vezetőket, amint dicsérték a magyarországi munkaerő minőségét, hozzáértését és szorgalmát" - fogalmazott. A tárcavezető megnyugtatónak nevezte, hogy a Jaguar stratégiai jelentőségűnek tartja a budapesti mérnöki fejlesztőközpontot, és jó volt "hallani a jövőre vonatkozó bővítési terveiket is", a Jaguar ugyanis kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontnak a következő évek globális fejlesztési stratégiájában. Fotók forrása a politikus Facebook-oldala Kifejtette, hogy jelenleg 350 ember dolgozik a Jaguarnak Budapesten, és küszöbön áll egy fontos együttműködési megállapodás a Budapesti Műszaki Egyetemmel, ami további fejlődési lehetőséget fog biztosítani a magyar tehetségeknek a globális autóipar élvonalába történő belépéshez. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elvonásokkal is negyedbillió forint felett a MOL első három havi nyeresége

2024.05.10.
Megjegyzik, hogy az első negyedéves eredmény elmaradt a portfolio.hu portál elemzői által várt 739 millió dolláros szinttől. Az értékesítés nettó árbevétele 2046 milliárd forinton stagnált (dollárban számolva 5653 millióról 5718 millióra nőtt), az üzleti eredmény 151 milliárd forintra (420 millió dollár) csökkent az előző év azonos időszakában elért 175,3 milliárd forinthoz (483 millió dollár) képest. Az extra kormányzati elvonások továbbra is terhelték az eredményeket: a 2024-es teljes évre vonatkozó bevételi alapú adót 110 millió dollár értékben az első negyedévben számolták el, míg a Brent-Ural-adó és a szén-dioxid-adó egyenként 27 millió dollárt tett ki. Az első negyedéves pénzügyi eredmény bizonyította a cég rugalmas üzleti modelljének hatékonyságát, és a külső környezet kihívásai ellenére stabil eredményt tudott felmutatni a Mol-csoport - idézte a közlemény a társaság elnök-vezérigazgatóját. Hernádi Zsolt jelezte: márciusban ambiciózus beruházási menetrenddel frissítették a stratégiát, amellyel nemcsak a vállalatcsoport, de a közép-európai ipar versenyképességét is növelni tudják. "Annak ellenére, hogy a teljesítményünket rendkívüli kormányzati elvonások is nehezítették, továbbra is elkötelezettek vagyunk az energiaátmenet folytatása és az energetikai szuverenitásunk további növelése mellett" - tette hozzá. A kutatás-termelés szegmens első negyedévi "tiszta" EBITDA-ja 93,6 milliárd forintra (262 millió dollár) esett az előző évi 102,9 milliárd forintról (283 millió dollár), az alacsonyabb gázárak miatt. Az első három hónapban a Mol 92,3 ezer napi hordóegyenérték szénhidrogén-termelést ért el, ami 800 napi hordóegyenérték növekedést jelent az előző negyedévhez képest, a decemberben Kazahsztánban megkezdett termelésnek köszönhetően. A kitermelés viszont elmaradt a bázisidőszaki 95 ezer hordóhoz képestett. A feldolgozás és kereskedelem (downstream) újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-ja 105,5 milliárd forintra (292,5 millió dollár) mérséklődött a tavalyi azonos időszaki 108,7 milliárd forint (299,4 millió dollár) után a finomítói leállások miatti alacsonyabb termelés miatt. A Brent-alapú finomítási árrés és a petrolkémiai árrések viszont emelkedtek. A fogyasztói szolgáltatások üzletágának EBITDA-ja 51,6 milliárd forintra (143,5 millió dollár) nőtt az előző évi 45,7 milliárd forintról (126 millió dollár), részben a nem üzemanyag értékesítés éves alapú 21 százalékos növekedése és a töltőállomások értékesítéséből származó egyszeri nyereség miatt. Az üzemanyag-értékesítés volumene Magyarországon 6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy csökkent a hálózat mérete a korábbi akvizíciós megállapodások miatt. Az egységnyi üzemanyagárrés 2 százalékkal mérséklődött a bázisidőszakhoz viszonyítva. Fotók forrása: hirado.hu A társaság megerősítette az ez évre vonatkozó korábbi eredményvárakozását és 3 milliárd dolláros tisztított EBITDA-val, valamint 1,6 milliárd dollár adózás előtti eredménnyel számol. Az organikus beruházások értéke 1,7 milliárd dollárt érhet el. A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 3040 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3080, a legalacsonyabb 2632 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

DIY autómosás profi módon

2024.05.10.
Az autómosás végeredménye, a helyes sorrend mellett, attól függ, hogy minden felületre a legmegfelelőbb termékeket használja-e, a műanyagtól a felnikig, a festéktől az üvegig. A „mindent az egyben” ápolók praktikusak, de nem a leprofibb termékek. „Azok, akik jól indulnak, a munka felénél vannak” – ez a közmondás kitűnően alkalmazható az autómosási stratégiára is. Hogyan kell ezt jól csinálni? Alapszabályok: Vásároljon egy készletet, amely tartalmazza a professzionális mosáshoz alkalmas összes terméket. Az autót csak árnyékban, szigorúan hideg karosszérián mossa. Ügyeljen arra, hogy mindig legyen ön mellett két vödör, az egyik a víz/sampon oldathoz, a másik a kesztyű vagy szivacs öblítéséhez. A látványos eredménnyel kecsegtető DIY autómosásnak ezek a lépései: Felnik és gumiabroncsok tisztítása A gumiabroncsok és felnik megfelelő tisztítása magában foglalja a fékek által vezetés közben keletkező szennyeződések eltávolítását. Ez az a por, amely a perem belsejébe tapad és a csavarokról nehéz eltávolítani. Ecsettel a legegyszerűbb felvinni a tisztítóoldatot a nehezen hozzáférhető területekre, a vastartalmú szennyeződése keltávolításához. A permetet hagyja hatni néhány percig, majd öblítse le tiszta vízzel. Előmosás Az előmosás, habzó mosószerrel elengedhetetlen a karosszéria tisztításához, mivel lágyító hatásának köszönhetően képes a felületi szennyeződések akár 80%-át is feloldani, elkerülve ezzel a karcolásokat. Mosás Két vödörre lesz szüksége. Az elsőbe víz-autósampon megfelelő keverékét kell önteni, a második vödörbe pedig tiszta víz kerüljön a puha mosószivacs vagy kesztyű öblítéséhez. Természetesen fentről lefelé haladva mossa az autót, nem kell hozzá nagy erőt kifejteni, viszont gyakran öblítse le a szivacsot/kesztyűt. Öblítés és szárítás A titka a megfelelő minőségű törlőkendő. Az utolsó simítások Nem lehet meghatározni a teljes mosást anélkül, hogy megfelelő védelmet és polírozást adna a karosszériának a szárítás után. Válasszon gyorsan és könnyen felvihető viaszt, amit egy puha ronggyal visz fel, egyszerre csak kis területre, mert hamar megszárad. Ha jól csinálja, az eredmény egy kellemes tükörhatás és selymes tapintású karosszéria. Forrás: sicurauto.it  

Mégsem borult az árokba - videón az év talán legnagyobb mentése

2024.05.10.
A bpiautosok.hu szerkesztősége engedélyt kapott a videó használatára, amit egy Facebook csoportba posztolt eredetileg a feltöltő. Az eset Pilisvörösvár és Csobánka között történt. Nagy volt a tempó, beborult az árokba a kisteherautó, de a sofőr a lendület segítségével megmentette a helyzetet. Azt, hogy a ponyva mennyire sérült meg, nem látni a videón… A képre kattintva megnézheti a videót Természetes beindult a komment szekció a videó alatt, legtöbben a telefon babrálására gyanakodnak, hogy az vonhatta el a sofőr fogyelmét. "Alapból nem lenne ez nagy tempó, de ha a telefonra figyelsz, akkor már az egyes fokozat alapjárata is "nagy tempónak" számít..." "Elbambult, nem az útra figyelt. Telefonozott? Lehet. Egy dolgot jól csinált, nem esett pánikba, és nem rángatta a kormányt hanem egyenesen kivárta hogy az árok végénél visszajöhessen az aszfaltra. Ha megpróbálta volna visszarántani, már az oldalán lenne az egész..." Miután szerencsésen végződött a manőver, a humor is elfért: A Közút nevében is köszönjük az útszéli padka ápolását - Kuss, én így metszem a susnyást! Csak a tükröt állította - Nem, nem ez fűnyírás volt, valakinek azt is meg kell csinálni. "A rázókövet használta kanyarodáshoz. Egyelőre nem világos, hogy tisztességtelen előnyszerzés volt-e a célja. Mindenesetre az FIA elemzi az esetet, amint többet tudunk, értesítjük Önöket." A történetről a bpiautosok.hu oldalról szereztünk tudomást.

Podcast - A KRESZ ismeret Skodát érhet!

2024.05.09.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. Jelentkezés a versenyre ITT: www.kozlekedikacsalad.hu Tartalom: 2:04 - Mi volt a motiváció, hogy elindítsátok ezt a versenyt? 4:00 - Kik jelentkezhetnek erre a versenyre? 5:50 - Hogy épül fel a területi verseny? 6:30 - Milyen kihívások várnak az országos döntő résztvevőire? 9:00 - A nyereményautó! 11:28 - Az új autó varázsa 12:00 - A családok mellett az iskolák jelentkezését is várják! 13:20 - Változzon a közlekedési morál hazánkban!   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.          

Kétszer gázolták el az M1-es autópályán

2024.05.09.
Információk szerint hat gépkocsi volt érintett a balesetben, amely az autópálya 36-37-es kilométerénél Bicske térségében, a Budapest felé vezető oldalon történt.     A járművekben összesen tíz ember utazott. A bicskei önkormányzati és az önkéntes tűzoltók, valamint a társhatóságok járművei mellett egy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.     A beavatkozás idejére mindkét irányban lezárták az érintett útszakaszt - írták.     Az Útinform azt közölte, hogy kicsivel távolabb, szintén az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Biatorbágy térségében is baleset történt, a torlódás több mint 5 kilométeres.  Egyelőre nem tisztázott, hogy került a gyalogos a pályára.

Ingyenes családi programok a HUMDA Zöld Életre Valók roadshow pécsi állomásán

2024.05.09.
A Pécs Pláza parkolójában csütörtöktől vasárnapig várják a szervezők az érdeklődőket óvodás kortól egészen az idős korosztályig. A HUMDA Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow küldetése az ismeretterjesztés a hidrogén-technológiáról, az energiatárolásról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működéséről, illetve környezeti vonatkozásairól. – Az egészséges élet záloga az egészséges környezet, ennek biztosításával tartozunk az utánunk jövő generációknak. Egy olyan időszak következik, ami alapjaiban változtatja majd meg az emberek életet. A siker abban áll, hogyan tudjuk végig vinni a zöldátállást. Az elmúlt hetekben felmértük a pécsi lakosság körében, hogy milyen várost szeretnének majd a jövőben. Ebben külön fejezetet kapott a zöld város és a fenntarthatóság kérdése. Pécs újra iparosítása kiemelten fontos, de csak a környezeti biztonság szem előtt tartásával lehet ezt fenntarthatóan megvalósítani – emelte ki a szakmai workshopon elhangzott köszöntőjében Dr. Csizmadia Péter polgármester jelölt. – A Párizsi Megállapodás céljainak eléréséhez Pécsnek a jelenlegi 400 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását a felére kellene csökkenteni. Ezt csak komplexen, minden felhasználási terület hozzájárulásával lehet elérni. A hidrogénalapú gazdaság válaszokat adhat a fenntarthatóság jelenlegi kérdéseire. A hidrogén mindenhol elérhető és a segítségével hosszú távon lehet tárolni az energiát. Vannak már gyakorlati példák is a hasznosítására, illetve Pécsett készültek el az úgynevezett Hidrogénház tervei is – mondta előadásában Dr. Háber István önkormányzati képviselőjelölt, mérnök, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki Karának oktatója. – Mindannyiunk érdeke, hogy a mindennapokban megbízhatóan és folyamatosan álljon rendelkezésre a villamosenergia, miközben vissza szeretnénk szorítani a fosszilis és növelni a zöldenergia felhasználási arányát az energiamixben. Ehhez az előállított energiát tárolnunk kell, amit akár a hidrogén segítségével is megtehetünk. Ehhez decentralizált energiaellátás kiépítése szükséges, de a jövőben energiaközösségek létrehozásával is javíthatjuk a helyzetet, továbbá, ha a különböző új technológiákat egymás mellett működtetjük – emelte ki Bakk Teodóra Diána, a Pécsi Tudományegyetem Hidrogénközpontjának operatív igazgatója. – A HUMDA és Pécs kapcsolata nem újkeletű, a Zöld Busz Programban például igazán sikeresnek mondható a várossal való együttműködés. Magyaraország átállása a zöldenergiára nem megy energiatárolás vagy közös és strukturált gondolkodás, együttműködés nélkül. A HUMDA Zöld Életre Valók címen roadshow-t is indított, amelynek célja, hogy mindenkinek megmutassa a zöld átállás jelentőségét – mutatott rá dr. Mészáros Virág, a HUMDA vezérigazgatója a workshopon, melynek szakmai programját az Energia21 kezdeményezéssel közösen állította össze az Ügynökség. A roadshow-n a technológiai bemutatók mellett az érdeklődők gokartszlalomban tehetik próbára tudásukat, a HUMDA közkedvelt Road Safety közlekedésbiztonsági programjának pedig a tudatos közlekedővé formálás a célja. Ezek mellett az egész családot elektromos busz és e-autó kiállítás is várja, valamint egy VR-szemüvegen számos, a zöld mobilitáshoz kapcsolódó virtuális „kiállítást” lehet megnézni, az energiatárolási megoldások iránt érdeklődők pedig egy interaktív falon találhatnak meg minden lényeges információt a korszerű technológiákról. Az országjárás következő helyszíneiről és az időpontokról a roadshow honlapján, a zoldeletrevalok.hu oldalon, valamint a HUMDA felületein lehet tájékozódni.  
Címkék: 

A kínai autópiac furcsaságai: zuhan az autó ára, mielőtt piacra dobnák

2024.05.09.
Az erős árverseny miatt – amelyet nem utolsósorban a Tesla kényszerített rá a kínai autópiacra - a vállalatoknak gyorsan kell reagálniuk a hullámzó keresletre, és eme tálentumról jól tanúskodik a hamarosan piacra kerülő Chery Fulwin T9-es árképzése. Az elektromos crossover április 18-án került kereskedelmi forgalomba, ára 160 - 200 ezer jüan (7,7 – 9,6 mFt) között mozog. A kereslet élénkítésére a cég különös ajánlott tett a majdani vásárlóknak: ha a megrendelések száma meghaladja a húszezer darabot, az autó ára húszezer jüannal csökken, ami testvérek között is 12,5-10 százalékos áresést jelent felszereltségtől függően. Az autót ráadásul jelképes összegért, 9,9 jüanért (kb. ötszáz forint) lehet megrendelni. Cheryhez rövid idő leforgása alatt több mint 25 ezer megrendelés érkezett a közepes méretű utcai terepjáróra, így a vállalat teljesítette ígéretét. Ennek eredményeként a Fulwin T9 új ára most már 140 ezer jüantól kezdődik. De a vállalat tovább emelte a tétet, s bejelentette, hogy ha a megrendelések száma eléri a 40 ezer darabot az értékesítés második negyedévre tervezett hivatalos megkezdése előtt, az autó ára további ötezer jüannal csökken. Így előfordulhat, hogy mire piacra kerül a megrendelt gépkocsi, az ára felszereltségtől függően 15,6-12,5 százalékkal csökken az eredetileg meghirdetett árához képest. El kell ismerni, hogy ez nagyon leleményes és csalogató árképzési stratégia egy olyan országban, amelyet többé-kevésbé vezérelt vagy szocialista piacgazdaságnak szoktak mondani, de ahol az autópiac átütő sikerrel teszi magáévá a nyugati piaci mintákat, és példátlan tempóval fejlődik. A Chery szédületes iramot diktál a kínai autók „kísérleti terepén”, Oroszországban, ahol a külföldi autók közül ez a legjobban eladott márka. De a vállalat már rástartolt az európai piacra is, a minap a spanyol EV Motorsszal alapított vegyesvállalatot elektromos járművek gyártására. A Chery hamarosan Magyarországon is megveti a lábát: a Genius Automotive Europe Kft. április végén írt alá megállapodást a Cheryvel, hogy hazánkban képviselje a vállalatot. Ami pedig Chery Fulwin T9-est illeti. A szabadidő autó méretei: 4795 x 1930 x 1738 mm, tengelytávja 2770 mm. Egyaránt kínálják öt és hétszemélyes változatban. A Fulwin T9 hajtáslánca hibrid, egy másfél literes benzinmotorból és az első tengelyen elhelyezett villanymotorból, illetve DHT sebességváltóból áll. Az autó összteljesítménye 360 ​​lóerő, nyomatéka pedig 530 Nm. Az elektromos hatótáv eléri a 120 km-t, a teljes hatótáv pedig meghaladja az 1400 kilométert. S hogy belülről milyen extramodern, arról a fentebb kép tanúskodik.      
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója