Nem volt bekötve a magyar sofőr, aki szörnyethalt Ausztriában

2023.11.27.
A magyar származású sofőr a teherjárművével Zell an der Pram felé tartott, amikor eddig ismeretlen okokból letért az útról. A 48 éves férfi a baleset helyszínén meghalt A balesetről készült fotókat a képre kattintva az orf.at oldalán nézheti meg. A jármű megcsúszott, áttörte a túloldalon lévő védőkorlátot, majd ezt követően egy lejtős padkán állt meg. A teherautó vezetője a kitört ablakon keresztül kirepült a vezetőfülkéből, és beszorult a több tonnás jármű alá. A rendőrség szerint a férfi valószínűleg azonnal belehalt súlyos sérüléseibe. A balesetben érintett teherautó sofőrjét csak speciális daru segítségével tudták kimenteni. Négy tűzoltó ezután hajnali fél háromig próbálta speciális daruval kiemelni az összetört teherautót, hogy kimenthessék a férfit. Hajnali fél háromkor végül sikerült a sofőrt kihúzni a jármű alól.

2 Toyota és 1 Lexus modell került fel az ’Év Autója’ hosszú listájára

2023.11.26.
A Toyota eddig három alkalommal nyerte el az ’Év Autója’ díjat: először a Toyota Yaris hódította el a megtisztelő címet 2000-ben, majd Toyota Prius kapta a megtisztelő elismerést 2005-ben. Legutóbb 2021-ben a Toyota Yarisnak sikerült dupláznia, ezúttal pedig itt az esély, hogy a Prius is felzárkózhasson az egynél több alkalommal díjazott modellek szűk köréhez, vagy a C-HR is megszerezze sokak szerint megérdemelt elismerését, amelyről 2017-ben lecsúszott. A nehezen túlbecsülhető fontosságú, ikonikus Toyota Prius, amelynek első generációja elindította az elektrifikált autók forradalmát most a vadonatúj ötödik generációval méreti meg magát, amely kizárólag a világ legfejlettebb, harmadik generációs plug-in hibrid elektromos meghajtásával elérhető, és akár 69 kilométeres tisztán elektromos hatótávot kínál. A vadonatúj, második generációs C-HR nem csupán két eltérő teljesítményű öntöltő hibrid elektromos meghajtással érkezik, amelyek közül a nagyobbik intelligens összkerékmeghajtással is rendelhető, hanem történetében először plug-in hibrid elektromos meghajtással is kínálják. Hasonlóan erős jelölt a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett autója, az RZ nagyméretű SUV is, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy a zsűritagok ritkán teszik fel luxusautók ’fejére’ a koronát, és nagyobb eséllyel ismernek el az autóvásárlók szélesebb körét elérő, és így nagyobb hatású modelleket. Ahhoz azonban, hogy a három modell bármelyike megmérethesse magát, be kell kerülnie a hét döntős közé, hogy ez sikerül-e, az hétfőn, november 27.-én derül ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Volkswagen villamosítja a Vatikán járműparkját: 40 elektromos autót rendeltek

2023.11.26.
A járművek a Vatikán dekarbonizációs stratégiájának részét képezik. A tervek szerint 2030-ra klímasemlegessé teszik a flottát. Imelda Labbé, a Volkswagen igazgatótanácsának értékesítésért és marketingért felelős tagja, valamint Dr. Christian Dahlheim, a Volkswagen Financial Services AG vezérigazgatója személyesen mutatta be a Vatikánnak az első két elektromos járművet, a két ID.3 Pro Performance-t. Járműátadás a Vatikánban (balról jobbra): Dr. Marcus Osegowitsch, a Volkswagen Group Italia vezérigazgatója; Ferenc pápa; Imelda Labbé, a Volkswagen igazgatótanácsának értékesítési és marketingvezetője és dr. Christian Dahlheim, a Volkswagen Financial Services AG vezérigazgatója. Fotó: Volkswagen „A járműflották villamosítása világszerte egyre fontosabbá válik. A jövőben a vatikáni alkalmazottak is belekerülnek ebbe a körbe. Ez nagy megtiszteltetés márkánk számára, és kiemeli a teljesen elektromos ID-k vonzerejét.” – mondta Imelda Labbé a vatikáni járműátadáson. Dr. Christian Dahlheim hozzátette: „Nagyon örülünk, hogy támogathatjuk a Vatikánt ebben a fontos projektben. Ez valami nagyon különleges számunkra, és azt mutatja, hogy abszolút versenyképesek vagyunk mobilitási megoldásainkkal.” ID.5 is lesz a Vatikánban. A Vatikánvárosi Állam elkötelezett az innovatív és fenntartható megoldások megvalósítása mellett, amelyek lehetővé teszik az emberi tevékenységek környezetre gyakorolt ​​hatásának konkrét csökkentését a bolygó védelme érdekében. A mobilitás áll az „Ökológiai Rekonstrukció 2030” elnevezésű speciális program középpontjában, amelynek célja az állami járműpark karbonlábnyomának csökkentése. Ennek érdekében a meglévő járműveket fokozatosan elektromos járművekre cserélik annak érdekében, hogy 2030-ra a teljes flotta CO2-semlegessége megvalósuljon. A Volkswagen a kiválasztott partner ebben a projektben, és 2024 elejétől a Volkswagen Financial Services révén egy teljesen elektromos járműflottát szállít a Vatikánvárosba. A későbbi szakaszokban a Volkswagen-csoport márkáiból további, zéró emissziós járműveket adnak át a Vatikánnak. A cél a városállam teljes flottájának villamosítása 2030-ig. A Volkswagen Financial Services a Volkswagen AG (Group) részlege, és magában foglalja a Volkswagen Financial Services AG-t és annak leányvállalatait, a Volkswagen Bank GmbH-t, a Porsche Financial Services-t, valamint a Volkswagen AG-hoz közvetlenül vagy közvetve tartozó pénzügyi szolgáltató vállalatokat az Egyesült Államokban és Kanadában a Scania márka és a Porsche Holding Salzburg kivételével. A fő üzleti területek közé tartozik a kereskedő- és ügyfélfinanszírozás, a lízing, a banki és biztosítási üzletág, a flottakezelési üzletág és a mobilitási ajánlatok. A Volkswagen Financial Services 17 713 embert foglalkoztat világszerte – ebből 7 692 főt csak Németországban. A Volkswagen Financial Services mérlegfőösszege körülbelül 240 milliárd euró, működési eredménye 5,60 milliárd euró, és portfóliója körülbelül 22,0 millió szerződésből áll (2022. december 31-én). A Volkswagen Passenger Cars márka több mint 140 piacon van jelen világszerte, és tizenkét országban 29 helyszínen gyártanak járműveket. 2022-ben a Volkswagen körülbelül 4,6 millió járművet szállított le. Ide tartoznak az olyan bestsellerek, mint a Polo, T-Roc, T-Cross, Golf, Tiguan és Passat, valamint a teljesen elektromos ID.3, ID.4, ID.5 és ID.6 modellek. A vállalat tavaly több mint 330 000 tisztán elektromos járművet szállított ügyfeleinek. Jelenleg körülbelül 170 000 ember dolgozik a Volkswagennél világszerte. ACCELERATE stratégiájával a Volkswagen következetesen előmozdítja a fenntartható mobilitás legkívánatosabb márkájává való fejlődését.

A bíróság elutasította a Hyundai és a Kia kérését, folytatódhat az egymilliárd dolláros per

2023.11.26.
James Selna, a kaliforniai Santa Ana kerületi bírója leszögezte, hogy a peres eljárás folytatódik. Elutasító határozatában nem találta elfogadhatónak a két dél-koreai vállalat érveit, amelyek szerint igazságtalan a biztosítótársaságok peres „pénzbehajtása”, mivel beszedték a járműtulajdonosoktól a biztosítási díjakat, vállalva a lopással járó kockázatot is. A bíró azt az érvelés sem fogadta el, hogy a biztosítótársaságok meg se nevezték a károsult járműtulajdonosokat. Selna szerint elfogadhatók a biztosítótársaságok érvei, amelyek szerint a 2011 és 2022 között gyártott 14,3 millió Hyundai és Kia esetében a lopásgátló eszközök hiánya miatt előre láthatóak voltak a lopások. A biztosítók megkapták ugyan a biztosítási díjakat, de az autógyártók nem építettek be a járművekbe semmilyen lopásgátló eszközöket, ahogyan azt a szövetségi előírások megkövetelik, és megsértették a fogyasztóvédelmi törvényt, ezért a felelősség teljes mértékben őket terheli – szögezte le a kaliforniai bíró. A Hyundai közölte, hogy csalódott a döntés miatt, a hozzá ezer szállal kötődő Kia pedig továbbra is biztos abban, hogy a felperesek állításai nem megalapozottak, és járművei megfelelnek a szövetségi biztonsági és lopásvédelmi előírásoknak. Mindkét vállalat fogadkozott, hogy együttműködik a bűnüldöző szervekkel a lopásokkal kapcsolatos ügyekben. A lopások 2021-ben kezdtek elszaporodni az Egyesült Államokban, miután a TikTok-ra felkerólt egy videó arról, hogyan lehet másodpercek alatt elindítani az indításgátlóval és nyomógombos indítással nem felszerelt járműveket egy USB-kábel beiktatásával.  Az elharapódzott lopások miatt, közbiztonsági aggályokra hivatkozva több nagy amerikai város, így New York, Baltimore, Cleveland, Milwaukee, San Diego és Seattle ugyancsak keresetet nyújtott be a két dél-koreai cég ellen A New York-i városi hatóságok például sérelmezték, hogy a bejelentett Hyundai és Kia lopások száma tavaly megduplázódott, az idei év első négy hónapjában pedig már robbanásszerű növekedést tapasztaltak, közel hat és félszeresére nőtt a lopások száma a tavalyi év hasonló időszakához képest, miközben például a BMW, a Ford, a Honda, a Mercedes, a Nissan és a Toyota esetében a lopások száma csökkent. Október végén Selna bíró előzetes jóváhagyását adta a Hyundai és a Kia 200 millió dolláros peren kívüli megegyezésére a lopások miatt indított csoportos fogyasztói jogi eljárásban. A Hyundai a vádakkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy 2021 novemberében már minden járművében alapfelszereltséggel adta az indításgátlót, és más intézkedéseket is hozott, egyebek mellett szoftverfrissítést kínált, hogy csökkentse a lopások kockázatát.  
Címkék: 

Verstappen az utolsót is behúzta, de a konstruktőrök versenyében óriásit csatázott a Mercedes és a Ferrari

2023.11.26.
A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon vasárnap. A 26 éves pilóta így ebben az idényben 22 futamból 19-et megnyert, ezzel rekordot állított fel, pályafutása során pedig ez volt az 54. sikere, amellyel harmadik az örökranglistán. Verstappen mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárta a második helyen az Abu-Dzabi Nagydíjat, amelyen a dobogó alsó fokára George Russell, a Mercedes brit pilótája állhatott fel. A vasárnapi szezonzáró rajtja után a második helyről indult Leclerc nagy csatába kezdett Verstappennel az éllovas pozícióért, és a hollandok háromszoros világbajnokának többször is védekeznie kellett, ezt azonban hiba nélkül végrehajtotta, és az élen maradt. Mögötte sorrendben Leclerc, Oscar Piastri (McLaren), Lando Norris (McLaren), valamint Russell száguldott. Néhány körrel később Norris feljött harmadiknak, majd a 15. körben kiállt kerékcserére, de a szerelők hibáztak, az abroncsváltás a szokásosnál lassabb volt, így a brit versenyző elveszítette a harmadik pozíciót. A vele együtt a boxba hajtó Russellnél ugyanis nagyon gyorsan dolgoztak a Mercedes szerelői, így előnyösebb helyzetbe került a dobogó alsó fokáért zajló csatában. Az élről Verstappen a 17. körben döntött a kerékcsere mellett, Leclerc pedig egy körrel később hajtott a boxba új gumikért. Az élen így a holland világbajnok maradt, mögötte a Ferrari monacói versenyzője száguldott másodikként, majd Russell következett a sorrendben. A 35. körben aztán Russell letudta a második kerékcseréjét, egy körrel később Leclerc is a boxban járt. Verstappen még kint maradt a pályán és csak a 44. körben hajtott a futam során másodszor a boxba. A hajrához érve így Verstappen, Leclerc, Russell volt az első három helyen száguldók sorrendje, s ez a leintésig már nem változott. Ugyan a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez a pályán feljött másodiknak - ebben az utolsó előtti körben Leclerc is segítette -, de mivel egy korábbi kisebb ütközésért öt másodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól, végül negyedikként zárt. A 2023-as idényben 22 versenyből 21-et a Red Bull nyert, kétszer ugyanis Pérezt intették le elsőként. Az egyetlen nem Red Bull-os futamgyőzelmet Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője aratta Szingapúrban. A vasárnapi idényzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj és a világbajnoki pontversenyek végeredménye (a formula1.com alapján): Végeredmény, Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi (58 kör, 306,183 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:27:02.624 óra 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 17.993 másodperc hátrány 3. George Russell (brit, Mercedes) 20.328 mp h. 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 21.453 mp h. 5. Lando Norris (brit, McLaren) 24.284 mp h. 6. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 31.487 mp h. 7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 39.512 mp h. 8. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 43.088 mp h. 9. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 44.424 mp h. 10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 55.632 mp h.   A vb-pontversenyek végeredménye 22 futam után: Versenyzők: 1. Verstappen 575 pont - világbajnok 2. Pérez 285 3. Hamilton 234 4. Alonso 206 5. Leclerc 206 6. Norris 205 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 200 8. Russell 175 9. Piastri 97 10. Stroll 74 11. Pierre Gasly (francia, Alpine) 62 12. Esteban Ocon (francia, Alpine) 58 13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 27 14. Cunoda 17 15. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 10 16. Nico Hülkenberg (német, Haas) 9 17. Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) 6 18. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 6 19. Kevin Magnussen (dán, Haas) 3 20. Liam Lawson (új-zélandi, Alpha Tauri) 2 21. Logan Sargeant (amerikai, Williams) 1   Csapatok: 1. Red Bull 860 pont - világbajnok 2. Mercedes 409 3. Ferrari 406 4. McLaren 302 5. Aston Martin 280 6. Alpine 120 7. Williams 28 8. Alpha Tauri 25 9. Alfa Romeo 16 10. Haas 12 MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ideje téli szélvédő folyadékot cserélni: íme, hogyan kell helyesen csinálni

2023.11.26.
Amint a hőmérséklet csökken, a vezetőknek ellenőrizniük kell az ablaktörlő rendszert. Mert a mosófolyadékban fagyálló nélkül a tiszta kilátás gyorsan elveszik az autóban. Mit kell figyelembe venni az ablakmosó folyadék utántöltésénél? A tél beállta előtt adjon fagyállót a mosóvízhez Ne keverje össze a téli és a nyári szélvédőtisztítót A koncentrátumokat mindig vízzel hígítsuk Ürítse ki a mosófolyadék tartályt Illusztráció: police.hu Az abroncscseréhez hasonlóan a mosófolyadékot is célszerű ősszel és tavasszal cserélni. Ehhez lehetőleg teljesen ki kell üríteni az ablaktörlő rendszer tartályát, hogy a téli ablaktisztító ne keveredjen a nyári ablaktisztítóval. Ellenkező esetben a téli ablaktisztító gyakran nem éri el a csomagoláson feltüntetett fagyálló értékeket. Sok modern autóban, ha a mosófolyadék-tartály üres, ezt a pilótafülkében lévő kijelző mutatja. Az autógyártók azonban ezt nagyon eltérően kezelik. Egyes autókban egy jelzőlámpa is kigyulladhat, hogy emlékeztesse a járművezetőket a mosófolyadék utántöltésére. Ha nem egyértelmű a visszajelző lámpa jelentése, a kezelési útmutató vagy az autó naplója segíthet. A félreértések elkerülése érdekében az ADAC szakértői az egységes, gyártótól független szimbólumok használatát szorgalmazzák. Mosófolyadék utántöltés Télen, amikor jég és hó van, a mosófolyadék utántöltéskor szem előtt kell tartani néhány dolgot. Mindenesetre jóval az első fagy előtt be kell tölteni egy megfelelő téli, fagyálló szélvédőtisztítót. A téli szélvédőtisztító koncentrátumként, hígítatlanul vagy már keverve is kapható. Általában hatékonyabb, ha télen saját maga készíti el a tisztítóvizet koncentrátum és desztillált víz felhasználásával. A megfelelő arányú keverés legegyszerűbb módja egy műanyag palackban. Az optimális keverék mindig a külső hőmérséklettől függ. Ha a koncentráció túl alacsony, a mosóvíz permetező fúvókái könnyen megfagyhatnak. És még ha fehér lerakódások is vannak a szélvédőn, amelyet a sós vízpermet okoz, gyorsan elveszíti a megfelelő kilátást. Ha már feltöltötte a mosófolyadékot, a koncentrátumot közvetlenül az ablaktörlő rendszer tartályába is töltheti. A keverési arányt azonban ekkor már nem lehet ilyen pontosan szabályozni. Illusztráció: Continental A legtöbb ablaktörlő koncentrátum mínusz 10 és mínusz 30 fok közötti hőmérsékletre alkalmas. Mindenesetre a koncentrátumokat mindig vízzel kell hígítani. Vigyázat: A túl erős keverékek csak mérsékelten tisztítják az első és a hátsó ablakokat, és gyakran makacs kenőréteget képeznek az autó ablakán. Még ha Németországban inkább a szélsőséges hideg a kivétel, érdemes olyan keverési arányt választani, amely magas fokú fagyvédelemmel rendelkezik. Ellenkező esetben különösen a szélvédő fog gyorsan újra lefagyni – legkésőbb akkor, ha a permetezett víz és a jeges szél találkozik nagyon alacsony hőmérsékleten történő vezetés közben. ADAC tipp: A sofőrök a mosófolyadékot koncentrátummal keverjék össze, hogy az lehetőleg mínusz 20 fokig fagyvédelmet nyújtson. Egy tölcsér segíti a mosóvíztartályba való betöltést. Megfelelő fagyvédelem nélkül a mosóvíz gyorsan megfagyhat, már nem éri el a szélvédőt, és veszélyes látási korlátozásokhoz vezethet. Még akkor is, ha fűtött fúvókákkal vagy fűtött mosóvíztartállyal rendelkezik, mindig adjon fagyállót a mosóvízhez. A tömlők általában nem fűtöttek, és lefagyhatnak, amitől a vízsugár leáll. Figyelem: Ha az első fagy előtt elfelejti az utántöltést, és a tartályban lévő mosófolyadék teljesen megfagy, akkor a tartály és a mosófolyadék-szivattyú is megsérülhet. Mert a fagyott víz kitágul. Csak akkor szabad újra vizet tölteni a tartályba, ha - a műhelyben végzett ellenőrzés vagy javítás révén - meggyőződött arról, hogy az ablaktörlő rendszer hibátlan. Végezze el autójának téli átvizsgálását Ha teljesen télire akarjuk felkészíteni autónkat, akkor a mosófolyadék utántöltésen túl néhány dolgot figyelembe kell venni. Az ADAC tagjai egy megfelelő téli ellenőrzést is lefoglalhatnak egy ADAC tesztközpontban. ADAC tipp: Célszerű a csomagtartóban vinni egy tartalék palackot optimálisan kevert téli szélvédőtisztítóval. A járművezetőknek már tavasszal át kell váltaniuk a nyári szélvédőtisztítóra, és először a víztartályt ürítsék ki. A téli szélvédőtisztítóban lévő adalékanyagok gyakran nem tudja optimálisan eltávolítani a meleg évszakban fellépő szennyeződéseket, a rovarmaradványokat vagy akár a madárürüléket. Ez biztonsági kockázatot jelenthet, különösen rossz látási viszonyok esetén, például ha alacsonyan süt a nap vagy sötétben. ADAC tipp: Ha tavasszal vagy nyáron eltömődtek a szélvédő mosófolyadékának fúvókái, először tűvel kell megtisztítani azokat. Ez sokszor elég ahhoz, hogy a szélvédőt vezetés közben mosófolyadékkal újra le tudjuk tisztítani.  

Hármas karambol történt Szigetcsép közelében

2023.11.26.
Összeütközött három személygépkocsi a Szigetcsép és Szigetszentmárton közötti, 51107-es jelzésű út 8-as kilométerénél. A helyszínre riasztott szigetújfalui önkéntes tűzoltók áramtalanítottak két járművet, illetve irányították a forgalmat a polgárőrség kiérkezéséig. A forgalom félpályán halad az érintett útszakaszon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Különleges vagonokat ünnepelt a MÁV

2023.11.26.
A közlemény szerint 1948. november 24-én jött létre a mai Utasellátó jogelődje, az Utasellátó Nemzeti Vállalat; 2020-ban a MÁV-START keretén belül működő Utasellátó Igazgatóság újjászerveződött. Napjainkban több mint 400 munkatárs dolgozik azon, hogy a lehető legjobb vendéglátási szolgáltatást tudják biztosítani az utasok számára az étkező-, bisztró-, háló- vagy fekvőhelyes kocsival közlekedő vonatokon és két budapesti helyszínen is - írták. Közölték azt is, hogy a kiállítás megnyitóján Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója kiemelte: "az Utasellátó immár 75 éve része az életünknek, és elválaszthatatlan része a magyar vasúti tradíciónak. Ez idő alatt pedig sikerült neki az, ami csak kevés nagy, régi márkának: úgy újult meg, hogy közben meg tudott maradni olyannak, amilyen régen volt" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az idén már több mint 680 ezer utas vette igénybe a fedélzeti vendéglátást. Idézték Mosóczi Lászlót, a MÁV-START vezérigazgatóját, aki a megnyitón elmondta: huszonkét használt háló- és fekvőhelyes kocsit vásároltak, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyre növekvő éjszakai utazási igényeket a vasúttársaság ki tudja szolgálni. A nemzetközi étkezőkocsik szolgáltatását Pozsonyon, Prágán, Berlinen keresztül Hamburg felé, Pozsonyon és Varsón át Terespolba, továbbá Brassóba, Kolozsvárra és Bécsbe utazva lehet igénybe venni - fűzte hozzá. "Az a célunk, ha egy utasunk igénybe veszi az étkező-, bisztró, vagy akár a háló- vagy fekvőhelyes kocsijainkat, akkor úgy szálljon le a vonatról, hogy vendégként foglalkoztak vele és olyan színvonalú ellátásban részesült, hogy szívesen visszatérne" - fogalmazott Mosóczi László. A közlemény szerint Dibáczi Tamás, az Utasellátó igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy "ez a szervezet, mint minden más, túl van szebb és nehezebb napokon, de mára kijelenthető, hogy az Utasellátó fénykorát éli". Az, hogy erre a magas szintre került a tevékenység, elsődlegesen a régi és a jelenlegi elkötelezett, hagyománytisztelő, összetartó, az utasainkért mindig készséggel, kedvességgel szolgálatra kész kollégáknak köszönhető - tette hozzá. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Megújul egy fontos Hyundai-modell

2023.11.26.
Az új Hyundai Tucson olyan, dinamikusabb megjelenéssel lép színre, amely a vállalat jövőbeli mobilitásról alkotott, progresszív elképzeléseit testesíti meg. A modell 2024 elején debütál Európában; az európai specifikációkat ekkor hozzák nyilvánosságra. A Tucson a töretlen kiválóság, innováció és ügyfélelégedettség ígéretével nyit új fejezetet európai sikertörténetében. Az új modell megörökli a jelenlegi típus „parametrikus dinamika” formanyelvének lényegét, ugyanakkor még kifinomultabb, még erőteljesebb esztétikummal emeli azt magasabb szintre. Az orrkialakítást a hűtőrács keskeny, ferdén elhelyezett vonalainak és a rejtett „parametrikus drágakő” nappali világításnak a merész összjátéka határozza meg. A jármű teljes szélességében húzódó lökhárító és védőlemezek dinamikus, optikailag szélesebb kiállást eredményeznek. Az átrajzolt könnyűfém keréktárcsák még inkább kihangsúlyozzák az autó dinamizmusát, és erőteljesebb arányokkal vértezik fel azt. A hátsó védőlemezt a lökhárítóba integráltuk, és vízszintesen elnyújtottuk, ami szélesebbnek láttatja a nyomtávot. A far kecses, kötött formavilágában természetes könnyedséggel tükröződik az orr kialakítása, ami stabil, kiegyensúlyozott személyiséggel vértezi fel a Tucsont. Az új Tucson belső kialakítása a tágasságra és a praktikumra helyezi a hangsúlyt, és ennek érdekében a nyitottság érzetét keltő, vízszintes kialakítást alkalmaz. A fejlett technológiai elemek integrálása a funkcionalitás és az esztétikum harmonikus elegyét eredményezi. A Tucson két évtizede egy épp csak fejlődésnek induló szabadidőjármű kategóriában lépett színre, mostanra pedig a márka globális sikertermékévé fejlődött. A Tucson rendíthetetlenül és félreérthetetlenül népszerű az európai ügyfelek körében. A JATO Dynamics globális autóipari piackutató szervezet információi szerint 2022-ben a Tucson lett a legnépszerűbb kompakt szabadidőjármű Európában. Kifinomult formatervével, fejlett technológiai tartalmával az új Tucson folytathatja az előző generációk eddig elért magabiztos piaci sikereit, és azokhoz hasonlóan vezető szerepet tölthet be a globális szabadidőjármű-szegmensben. A Hyundai „érzéki sportosság” formai filozófiáját megtestesítő Tucson valóságos vizuális mestermű, amely szabadidőjárműves bájával és progresszív megjelenésével tökéletesen megfelel napjaink modern ízlésvilágának. Legyen szó a messze élő nagyszülők meglátogatásáról vagy tájban gyönyörködős országúti autózásról, ha a családdal indulunk útnak, olyan autóra lesz szükségünk, amely fennakadások nélkül képes felvenni a mindennapok ritmusát. A Hyundai Tucson megbízható társként lép színre, olyan autóként, amelyet célzatosan úgy terveztünk, és aprólékos gonddal úgy valósítottunk meg, hogy minden pillanatban az ügyfelet helyezze a középpontba. A Tucson az ügyfélközpontú ötletesség mintapéldánya, amely precíz dizájnnal, páratlan kényelemmel és a biztonság iránti, maximális elkötelezettséggel elégíti ki utasai minden igényét. A 2020 szeptemberében piacra dobott, negyedik generációs Tucson három év után most először újul meg; a változások még versenyképesebbé hivatottak tenni az új modellt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója