Januártól csökkenek az állami támogatások - mi vár az elektromos piacra

2022.12.26.
Az Európai Unió országainak jelentős részében az elektromos autók magasabb árát valamilyen szinten ellensúlyozzák az állami ösztönző programok. Ezek lehetnek adókedvezmények, de a legtöbb esetben inkább konkrét összeget biztosít az állam a vásárlók számára. Németországban, amely az EU legnagyobb piaca az autókat illetően, jelentős változás várható a támogatás rendszerében. 2023. január 1-től a támogatás csak olyan járművekre jáe, amelyek bizonyítottan pozitív klímavédelmi hatással bírnak. A hálózatról tölthető hibrid járművek ezután már nem kapnak környezetvédelmi bónuszt. Csökkentik az elektromos és üzemanyagcellás járművek finanszírozásának összegét is. A legfeljebb 40 ezer eurós nettó listaárú járművek esetében januártól 6000 euró helyett csak 4500 euró, 40-65 ezer euró közötti nettó listaárral pedig 5000 euró helyett csak 3000 euró lesz a támogatás. A 65 000 eurót meghaladó vételárú elektromos járművek továbbra sem kapnak támogatást. Szintén változik, hogy a tizenkét hónapnál rövidebb szerződéses időtartamú járművek lízingelése már nem részesül támogatásban. 2023. szeptember 1-től az e-autók támogatása már csak magánszemélyekre korlátozódik. A német autóipar persze nem örül a bejelentésnek. A hibridek támogatásának korai megszüntetése „veszélyezteti az elektromos mobilitás terjedését Németországban” – mondta Hildegard Mueller, a VDA autógyártó lobbijának vezetője. „A plug-in hibridek úttörőként szolgálnak az elektromos mobilitásra való átállásban.” Mueller azt is kifogásolta, hogy a támogatások a járművek átadási dátumához vannak kötve, ami bizonytalanságot okoz a vásárlók végszámlájával kapcsolatban, mert gyakran hónapokat kell várniuk autójukra az ellátási lánc problémái miatt. Egyelőre a kormánykoalícióban sincs egyetértés, a FDP képviselői például szeretnék megtartani a hibridek támogatását. Hogy az elektromos autók támogatásának csökkentése milyen hatással lesz a keresletre, egyelőre kérdéses. Idővel Európa többi, jelentős támogatást nyújtó országa is csökkentésbe kezd majd, így néhány éven belül kénytelenek leszünk az elektromos autók teljes árát kifizetni, ami sokakat eltántoríthat az ilyen modellektől. Ugyanakkor a károsanyag-kibocsátási előírások miatt mindeközben a hagyományos, belső égésű motoros autók is drágulhatnak, ugyanis a gyártók számára ilyen szempontból jobban megéri az elektromos autók értékesítése. Kérdés, hogy ez jelenthet-e akkora összeget, ami ellensúlyozza a támogatások kiesésével járó drágulást. A világ autóiparának szempontjából még jelentősebb hír, hogy Kína is jelentősen csökkentette idén az elektromos autók vásárlására adott támogatás összegét.  A kedvező környezet és a kulcsfontosságú nyersanyagok elérhetősége hozzájárult ahhoz, hogy Kína a gyártás és az értékesítés tekintetében a világ vezető elektromos járműpiaca legyen. A másik oldalon azonban rengeteg új szereplővel és túlzott kapacitással hatott a piacra a támogatás. Becslések szerint Kínában több mint 500 elektromos járműgyártót tartanak nyilván. A támogatások nagy terhet jelentenek az államkincstárnak is, Kína több tízmilliárd dollárt költött már az elektromos autók terjedésére. Amellett, hogy nyilván mérséklődik az elektromos járművek iránti kereslet, a támogatások megszűnése gondokat okozhat a rengeteg elektromos autókat gyártó, vagy inkább gyártani tervező startupnak, ami kihat befektetéseikre és finanszírozásukra is. Ha az állam nem költ óriási összegeket az elektromos autók terjedésére, az új, jelentős összegre értékelt, de konkrét teljesítményt nem nyújtó gyártók komoly bajban lehetnek. A vezető márkák számára viszonylag egyszerűbb lehet a helyzet. A kiélezett piaci verseny miatt azonban jobb minőséggel, teljesítménnyel, biztonsággal és új funkciókkal kell igazolniuk az elektromos járművek árának növekedését. A kínaiak tehát bíznak benne, hogy a keresletet nem fogja olyan mértékben csökkenteni a drágulás, hogy az veszélyeztetné céljukat, mely szerint 2025-ben az eladott autók 20 százaléka elektromos legyen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Egykori miniszter lesz a Rába felügyelő bizottságának új elnöke

2022.12.26.
Fotó: MTI A Közgyűlés visszahívja a felügyelőbizottságból és az Audit Bizottságból Lepsényi Istvánt, a felügyelőbizottság tagját és egyben elnökét, továbbá az Audit Bizottság tagját. A Közgyűlés 2027. április 30. napjáig tartó, határozott időtartamra a felügyelőbizottság és az Audit Bizottság tagjának és egyúttal a felügyelőbizottsági tagok közül a felügyelőbizottság elnökének választja Prof. Dr. Palkovics Lászlót – írja a Budapesti Értéktőzsde honlapján a Rába. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Erősen kezdett a HUMDA Academy

2022.12.26.
A cél, hogy megtaláljuk a jövő Michelisz Norbertjeit és Talmácsi Gáborjait. Már látszik, hogy jó úton járunk, és az is, hogy rengeteg tehetséges fiatal van a magyar autó- és motorsportban. A HUMDA Academy december közepén csapatépítő tréninget tartott. Fotó: HUMDA A 14 éves Hideg Ádám a magyar gokartsport legnagyobb sikerét érte el a sarnói FIA gokart-világbajnokság OKJ kategóriájában, ahol hatalmas küzdelemben szerezte meg a második helyet. A HUMDA Academy 14 éves versenyzője ezzel az első magyar lett, aki FIA gokart-világbajnokságon dobogóra állhatott. Krepcsik Áron magyar bajnoki címe mellett megnyerte a CEE Rotax Max Challenge-et és az FIA CEZ Karting Championship-et is. Molnár Martin harmadik lett a a Champions of the Future Euro Series franciacortai fordulóján, a Trofeo delle Industrie-versenyen pedig a 2. helyen végzett. Nógrádi Nimród a 3. lett a magyar bajnokságban. Zsebő Marcell a hazai bajnoki cím mellett második lett az FIA CEZ bajnokságban, és több Európa-bajnoki futamon is megmérette magát. Willisits Vilmos második lett az Easy Kart Trophy Hungary bajnokságban, és szép eredményeket ért el Olaszországban. Megcsinálta a százszázalékos idényt a túraautós Bucsi Attila. A HUMDA Academy közreműködésével versenyző 15 éves pilóta a Swift Cup Europe mind a 11 versenyét megnyerte. Rácz Gergő a brit túraautó-bajnokság állandó betétfutamaként megrendezett MINI CHALLENGE JCW kategóriában többször ért el TOP 5-ös eredményt, és állhatott dobogóra is a legjobb újoncként. Hangodi Bendegúz megnyerte a Rally1-es országos bajnokságot az RC4-es géposztályban, valamint az ORB Peugeot 208 Rally kupában és az ORB 2WD-ben is megszerezte az első helyet. Herczig Patrik a harmadik helyen végzett a Rally Európa bajnokságon, a Clio Trophy-ban. Három bajnoki arany, a Dombok Királya cím a XXXIX. Királyválasztón – rendkívül eredményes szezont tudhat maga mögött a 18 éves Liszka Roland, aki motokrosszban, enduróban, endurókrosszban és superenduróban is kipróbálta magát, sőt, idén belekóstolt a Hard Enduro világába is. Zsigovits Norbert ötödik lett a Superenduro Junior Világbajnokságon, pontot szerzett a Hardenduro Világbajnokságon, az Enduro Világkupa magyar fordulóján O4S kategóriában pedig egy első és egy második helyet is sikerült elhoznia. Öt győzelem, három második, két harmadik hely, 2 pole-pozíció és a megszerezhető 300-ból 230 pont – ez Rossi Moor mérlege, amellyel megnyerte az idei Northen Talent Cup-ot. A MotoGP-t szervező Dorna Sports S.L. által az Európa északi, középső, valamint keleti részén élő fiatal motorosok számára létrehozott gyorsasági versenysorozat idei második helyezettje az ugyancsak a HUMDA Academy támogatásával induló Farkas Kevin lett. Kecskés Bence a Spanyol Bajnokság legjobb rookie versenyzője lett és első helyet szerzett a 600 STK kategóriában Jerezben, itthon második lett a bajnokságban Open 600-as kategóriában. Molnár Gergő magyar bajnoki címet szerzett Open 600-as kategóriában, negyedik lett az Alpok Adria Bajnokságban és új stock600-as körrekordot állított fel a Pannonia Ringen. Rég nem látott magyar sikereket ért el az Endurance-vb-n Kovács Bálint. A 21 éves fehérvári versenyző a magyar motoros által valaha futott leggyorsabb kört teljesítette a Hungaroringen, jövőre pedig gyári szerződést kapott a BMW-től a német bajnokságban. A motokrosszos Katona Áron osztrák bajnoki hatodik, magyar bajnoki második lett. Ötödik helyen végzett a németországi ADAC MX MASTERS-en és szerzett egy Európa-bajnoki futamgyőzelmet is. Pergel Bence kategóriájában a második lett a magyar bajnokságban és hatodik az ADAC MX Junior Cup-ban. A supermotós Surányi Balázs megszerezte élete első magyar bajnoki címét, 5. lett az Osztrák Supermoto Bajnokság S3 Junior kategóriájában. Első magyarként indult a Supermoto Világbajnokságon, az S1GP-n is, ahol 30 vb-pontot szerzett. Csizmazia Barna két szakágban, triálban és hard enduróban a nemzetközi mezőnyben is megmérettette magát idén. A Magyar Triál Bajnokságban összesítésben a második lett, úgy, hogy nem mindegyik versenyen tudott elindulni. – Fényes jövő áll a hazai autó-motorsport előtt, vannak tehetségeink, akik korosztályukban a világ élvonalába tartoznak – mondta a HUMDA elnök-vezérigazgatója. Weingartner Balázs emlékeztetett rá: a HUMDA Academy tehetségkutató- és utánpótlásnevelési rendszer feladata, hogy támogatásunkkal előre mozdítsuk ezeknek a fiataloknak a karrierjét, hogy magasabb szintű bajnokságokban, vagy professzionálisabb körülmények közt koncentrálhassanak a versenyzésre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ingázók figyelmébe: drágul az autózás januártól Ausztriában

2022.12.26.
Januárban újabb jelentős áremelkedésre számíthatnak az autósok a benzinkutaknál. 30-ról 32 és fél euróra emelkedik ugyanis a benzin és a dízel széndioxid-adója tonnánként. Az ÖAMTC osztrák autóklub számításai szerint a sofőrök jövőre a benzint várhatóan 68 centtel, a gázolajat pedig akár 75 centtel drágábban tankolhatják majd literenként. Az Osztrák Autóklub honlapja. Képernyőfotó. A magas üzemanyagárak miatt még korábban megemelte a kormány az ingázói átalányt és az úgynevezett „Pendlereuro“-t. Az átmeneti intézkedés 2023. június végéig érvényes. Áremelkedés várható a parkolási és az autópályadíjakban is. Bécsben január elsejétől félóránként 15 centtel többet kell fizetni a felszíni parkolásért. 2023-tól a lakóhely függvénye lesz, mennyi régiós klímabónuszt kapnak az ausztriai lakosok. Figyelembe veszik például azt, hogy elérhető-e valamilyen tömegközlekedés a környéken illetve van-e a közelben kórház vagy iskola. A 18 évnél fiatalabbak a klímabónusz felét kapják, a fogyatékkal élők és a mozgáskorlátozottak viszont a teljes juttatásra jogosultak. Az autóklub várakozása szerint jövőre a parlament elfogadhatja az osztrák közlekedési törvény 34. módosítását. A törvényjavaslat mások mellett megengedné, hogy a rendőrség a helyszínen lefoglalja és elárverezze a notórius száguldozók autóit. A tervezett szabály számos jogi és etikai kérdést vet fel, így várhatóan csak módosított formában lép majd életbe – áll az ÖAMTC közleményében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Rendőrautónak ütközött egy személygépkocsi az M7-es autópályán

2022.12.26.
Azt írták: a szolgálati gépjármű a sztráda 65-ös kilométerszelvényében, a Balaton felé vezető oldalon, a belső sávban állt, amikor a baleset bekövetkezett. A rendőrautónak ütköző autó vecsési illetőségű sofőrjét a mentők kórházba vitték.

Ikarus végjáték: kisautók, nagy álmok, giga bukások

2022.12.25.
Írhatnánk reményteljesnek, de helyesebb inkább illúziócsomagnak nevezni a legendás magyar buszgyártó XX. századi utolsó évét, amikor sokféle ötlet felmerült az Ikarus megmentése érdekében. 1999. augusztus 17-én az Ikarus Rt. közgyűlése jóváhagyta az Ikarus Bus létrehozását, melynek része az Ikarus Rt, valamint az Iveco-Renault buszokat, teherautókat gyártó Iris Busz. A 26 millió dolláros alaptőkéjű vegyesvállalat tulajdoni aránya a külföldi csoport javára 57,7-42,3 százalék. Auverland A3-as terepjáró     Forrás: LSB Ezután egymást követték a mentőtervekről szóló nyilatkozatok. Vadnai László, az Ikarus vezérigazgatója több járműgyártóval történő tárgyalásról és új tervről beszélt. A vezérkar őszre ígérte az 500 lóerős, 4WD hajtású versenyautót, és már arról beszéltek, hogy 19 -féle személyautó és áruszállító gyártásába kezdenek. Akkoriban már dolgoztak a prototípuson, a sorozatgyártást tavaszra ígérték, de a határidők közül egy sem teljesült, amiről ismét első oldalas hír jelent meg a Népszabadság 2000 február elsejei számában. Próbadarabok az Ikarus telephelyén  Forrás: LSB Székely Zsolt kinevezett vezérigazgató grandiózus és sokszínű tervekről nyilatkozott: az Ikarus Rt, a jövőben haszonjármű-gyártásra fókuszál, beszállítója a Volkswagennek, Daimlernek, miközben megállapodott a német Kassbohrerrel pótkocsik gyártásáról, és elkezdte francia Auverland terepjárók összeszerelését. Továbbá a Renault-Ikarus vegyesvállalat teherautókat gyártana francia fődarabokból, és folynak az előkészületek a Zastava dobozos és pickup modellek tavaszi összeszerelésere. Összelegozott atópróbálkozás     Forrás: LSB Továbbra is tervben maradt a 2 millió forintos árúnak ígért saját tervezésű Scolo kisautó, mely koreai motorral készülne. A hírözön ígéretes volt, a tények kiábrándítóan: egyetlen kisautó készült, a kék színű kocsi Ford Fiestát idéző orrában 1,3 literes Hyundai motor és Opel kormánymű lapult. A Škoda fényszórós Scolo neve egyébként a Scolosaurus növényevő ősgyíktól származott. A másik nagy ígéret, a katonai terepjáró-program sem haladt jól, az Ikarus késett a fődarabokból összerakott négy Auverland átadásával, ráadásul a francia eredeti autók is katasztrofálisan szerepeltek a a magyar honvédség tesztjein. Az eredeti francia alkatrészekből összeállított nullszériás modell pedig egy reménybeli arab megrendelő alatt állt le, amivel azonnal kútba esett a közel kétszáz darabos megrendelés. És nemcsak a minőséggel volt baj, hanem azzal is, hogy lemaradtak az ígéretes katonai tenderről. A bizonytalan gazdasági hátterű francia cég kooperációs javaslatát már korábban elutasította a Rába, mely akkoriban Mercedes G típusú terepjárók összeszereléséről tárgyalt. A francia eredeti sem szerpelt jól a katonák tesztjén    Forrás: LSB Nem volt alaptalan a győriek aggálya, mert 2000. júniusában csődbe ment az Auverland-Sovamag, ami szétfoszlatta az Ikarus reményeit a Honvédelmi Minisztérium gépjármű-beszerzési tenderén való részvételről, ami akkoriban tizenöt év alatt 2 ezer darabról szólt. Kútba esett a MOL flottamegrendelése is. Az Ikarus terepjáró formája az amerikai Willys-Overland társaság Jeepjét idézte, ahogy a franciásított kiejtésű Auverland név is. A licencért 16 millió forintnyi valutát fizetett a magyar cég, mely első lépcsőben mindhárom terepjáróra megszerezte a gyártási jogot és dokumentációt: a 3 ajtós, 3,85 méter hosszú, alapváltozat tömege 1,45 tonna, hasmagassága 25 centiméter volt. A csomag része volt még a 0,4 méterrel hosszabb 3 ajtós A3 SL és az 5 ajtós A4-es típus. A hárommillió forint törzstőkéjű Ikarus Off Road Kft. terveiben évi 50-60 terepjáró szerepelt, darabonként ötmillió forintos áron, ami a megbízható Peugeot dízelmotorral sem volt versenyképes a magyar piacon és katonai tenderen. Az IkarusBus Rt. 20,1 milliárd forintos árbevétel mellett 2,3 milliárd forint veszteséggel zárta a 2000-es évet. Közben az Ikarus Rt. kiszállt az Off Road cégből és 2001 végén átadta többségi tulajdonrészét a cégcsoporton belüli MT-Liz Kft.-nek, a kisebbségi Ikarus Invest Kft. csomag pedig az Első Pesti Textil Vagyonkezelő Kft.-hez került. Az Ikarus Off Road Kft. éves mérlegében 56 millió forintos adósság szerepelt. Megfelelő beszállítók hiányában nem készültek Zastava kisteherautók és nem lett nyerő a mopedautó projekt sem. Smart stílusú minibusz    Forrás: LSB A svájci Swatch óragyártó 2000-ben lépett kapcsolatba az Ikarusszal, hogy mopedautó és minibusz kooperációról tárgyaljon: a 2,7 méteres hibridhajtású jármű ötszemélyes volt és a hátfalán is helyeztek el utasajtót. A kétüléses Smartot idéző moped jármű már a rajtnál veszteségesnek indult, ráadásul a magyarországi szabályozás miatt nem tudta volna kihasználni külföldön bevált előnyeit, mert vezetéséhez itthon nem volt elég a KRESZ vizsga. Borlóy Mátyás Mathias minije a budai Várban     Fotó: Boros Jenő Alkotójának meglepetésére az ikarusos propagandagépezet egy korábban készült magyar kisautót is lebegtetett, de a Borlóy Mátyás által tervezett modell is egyke maradt. A keleti darabokból épült 1988-ban a műanyaga karosszériás Mathias autó 90 százalékban Trabant vázas volt, 10 százalékban saját készítésű lemezprofilból készült. Kilincstől lefelé nem változott, de tengelytávja húsz centivel hosszabb és tágasabb lett a négyszemélyes, 700 kilós autó. Csomagtérajtaja a Lancia Y10-estől, kormánya az 55 GTL Zastavától, műszerfal és két fényszórója a 126-os Polski Fiattól, két első indexe a farmotoros Škodától, km-órája, két hátsó lámpája, műszerfala és benzintankja Wartburgtól, kapcsolói Ladától származtak. A látványos és sportos fazonú keréktárcsákat öntötték alumíniumból saját szerszámukkal. Német-magyar Leo  a genfi autószalonon   Forrás: LSB Műszakilag a legkiforróttabb eredeti mátyásföldi modell egy német céghez köthető: az Ikarus szakembereinek együttműködésével készült a Tecoplan cég minije, melyet az 1989-es genfi autószalonon mutattak be. A Leo Németországban készült 1:1-es méretarányú agyagmodelljéről Magyarországon vettek mintát az öntőformákhoz, majd az Ikarusban szerelték össze a műanyag karosszéria-elemeket egy módosított Puli alvázra. Újabb utazás után müncheni végszerelésekor kapott 36 lóerős, 750 köbcentiméteres Fiat-motort és Renault R5-ös futóművet. Évi kétezer autó magyarországi gyártása volt a terv, de csak három készült. Csathó József tervezésű Sigma    Forrás: LSB A buszgyártóhoz köthető a Sigma mini is, amit az egykori ikarusos, Csathó József tervezett. Mátyásföldi korszakában, 1988-ban keresték meg a Közlekedés és Postaügyi Minisztériumtól és az IFA-tól, hogy a Hycomat Trabantok kiváltására építsenek megfizethető járművet. Ehhez Túrkevére kellett költöznie, ahol első lépésben rajzai alapján egy szobrászműhelyben megalkották az 1:1-es léptékű autómintát. A faszerkezetet gipsszel borították, csiszolták, majd 3-4 hónapos munka után a 3,5 tonnás modell alapján elkészültek a szerszámok, azokkal pedig a az üvegszálas karosszériaelemek. Felkerültek a kerekek, a Škodától származó hűtőrács, két fényszóró és első irányjelző, valamint a Polski Fiat 126-ostól átvett két hátsó lámpatest. Korát megelőző ötlet volt a karosszériával egybeépült két külső visszapillantó-tükör. A kész darabot zsűrizték a Művészeti Alap szakértői, akik elfogadták ipari formatervként és ipari műalkotásnak minősítették, ami külön pénzt jelentett. 1987-ben mutatták be a BNV-n     Forrás: LSB A szobrászműtermi mintakészítéssel párhuzamosan a túrkevei műhelyben Csathó József műszaki tervei alapján és Baráth Attila irányításával elindultak a gépészeti munkák: zártszelvény alvázra szerelték a kormányművet és hajtóművet. A fényezett szobrot nagy sikerrel mutatták be az 1987-es Budapesti Nemnzetközi Váásáron. A végleges modell többnyire itthon is beszerezhető szocialista gyártók alkatrészeiből állt. Az első vázlattól a kész autóig két év telt el, ez alatt a neve is változott, mert a gipszminta még a Terno 650-es jelzést viselte, a működő prototípus pedig már Sigma lett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A KTM csatlakozik az olasz MV Agusta motorkerékpár-márkához

2022.12.25.
A Pierer Mobility leányvállalata az észak-olaszországi varesei székhelyű MV Agusta Motor SpA-nak kíván segíteni az erőteljes növekedésben. Timus Sardarow, az MV Agusta főnöke, a "Sole 24 Ore" milánói üzleti lap szerint az MV Agusta 100 új alkalmazottat vesz fel a következő 12 hónapban. Ezzel világszerte 320-ra nő az MV Agusta alkalmazottainak száma. A varesei telephely korszerűsítésére is 30 millió eurós beruházást terveznek. Ezenkívül az együttműködés részeként az MV Agusta termékpalettájának egy részét a Pierer Mobility globális értékesítési hálózatán – azaz a KTM márkakereskedői hálózatán – keresztül értékesíti Sardarow szerint. Az MV Agusta a jövőben inkább a prémium piaci szegmensre kíván koncentrálni. Sardarow 2019 óta tulajdonosa az 1945-ben alapított MV Agusta csoportnak. Az orosz származású brit üzletember 180 millió eurót fektetett új modellek piacra dobásába. 2021-ben a vállalat 90 millió eurós árbevételről számolt be. 5000 motorkerékpárt adtak el világszerte. Az árbevételnek 2022-ben stabilnak kell maradnia, 2023-ban pedig 140 millió eurós növekedés várható. Évek óta először fordul elő, hogy az MV Agusta ismét nyereséget könyvelhet el. Ezt a nemzetközi piacokon tapasztalható erőteljes növekedéssel kell elérni. Fotók: MV Agusta Az MV Augusta jelenleg értékesítésének 20 százalékát Olaszországban, 40 százalékát pedig Európa többi részén termeli. A Lombard csoport szeptemberben már együttműködési megállapodást kötött a KTM-mel motorkerékpárjainak az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban történő értékesítéséről. "A KTM az egyik leggyorsabban növekvő márka a motorkerékpár-piacon" - mondta Sardarow. „A cég tovább növekedhet a tervezési megállapodásunknak köszönhetően, miközben mi profitálunk a KTM disztribúciós hálózatából. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Taktikai robotrepülőgép-rendszereket vásárol Románia az izraeli Elbittől

2022.12.25.
A MAPN közleménye szerint az öt éven belül leszállítandó hét Watchkeeper X típusú robotrepülőgép-rendszer teljes beszerzési költségét áfa nélkül 1,89 milliárd lejben (155 milliárd forint) határozták meg. Az Elbit kötelezettséget vállalt arra, hogy már az első két rendszer földi irányítóállomását, bizonyos alegységeit és elektromos berendezéseit romániai beszállítóktól rendeli meg, a román hadseregnek szánt harmadik rendszertől kezdődően pedig valamennyi szerkezeti elem gyárátását a román védelmi iparra bízza - írja az MTI. A MAPN szerint a román hadseregnek szánt robotrepülőgép-rendszerek karbantartását és a cserealkatrészek gyártását is a román védelmi iparra bízzák, hogy "válság vagy háború esetén használatukhoz ne legyen szükség külföldi műveletekre". A Defenceromania.ro portál szerint a Watchkeeper X a - brit hadsereg által afganisztáni és iraki bevetéseken használt - Hermes 450-es típus továbbfejlesztett, korszerű érzékelőkkel ellátott változata. Az Elbit által gyártott drónok bizonyos alkatrészeit jelenleg is a kelet-romániai Bákóban állítják elő, de összeszerelésüket eddig másutt végezték. A román védelmi minisztérium az ukrajnai háborúban hírnevet szerzett, pilóta nélküli török repülőket is akar vásárolni: szeptember elején három darab, egyenként hat harci drón távirányítását ellátó, Bayraktar TB2-es típusú repülőgéprendszer beszerzésére kért előzetes jóváhagyást a parlamenttől. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Országomat egy ilyen jó dízelért!

2022.12.25.
Hogy néz ki? Határozott és tiszta vonalak jellemzik a népszerű Opel Astra hatodik sorozatát, amely az új – akár teljesen fekete – fronttal, kéttónusú fényezéssel, teljesen digitális műszerfallal (ebből kettőt kínálnak, az egyik teljesen műanyag, vastag zongoralakk kávával, a drágább pedig igen igényes üveglap magnézium keretben), nagyméretű képernyőkkel és intuitív kezelőszervekkel elérhető - hosszú várólistával - nálunk is. Már álló helyzetében is dinamikusnak mutatkozik, menet közben kifejezetten sportos alakot ölt, az alaktényezője 0,265, ami jónak számít az ötajtós ferdehátú autók között. Érdekes részlet, hogy a harmadik féklámpa függőleges. Az Opel Astra L a DS 4-gyel és a Peugeot 308-cal közös padlólemezre épül, mégis látványosan szerényebb náluk, a feleségem minduntalan régi Opelnek nevezte, pedig ő nem szereti a Kadett D-t. Az elődnél nagyobb a karosszéria, a kocsi 4374 milliméter hosszú (4 milliméterrel nőtt), 1860 milliméter széles, tengelytávja viszont 13 millimétert nyúlt, immár 2675 milliméter. A csomagokat magasra kell emelnünk, az állítható padlómagasságú csomagtartó ledöntött hátsó ülésekkel akár 1339 liternyi teret is kínálhat. Alaphelyzetben 422 literes a csomagtartó, ezzel simán veri a kategóriát uraló Golfot. A műanyag csomagtérajtó a logó megnyomásával nyitható. Az utastér hangulata visszafogott, az anyag- és összeszerelési minőség néhol gyengébb, mint a korábbi Astra-sorozatokban. Az ülések jól tartanak, hosszabb úton is kényelmesek, igaz ezt határozottan állítani csak a kipróbált, AGR minősítésű, ergonómiailag kedvezően minősített ülésekre vonatkozóan tudom. A hátsó üléshelyzet a Golfénál valamivel szűkebb, de gyerekek hosszabb úton is kényelmesen utazhatnak. Bár a funkciók többsége digitálisan vezérelhető, a klíma és a szellőzés fizikai gombokat kapott, így azt vezetés közben nem kell keresgetni a menüben. Egy kis gyakorlással a fedélzeti rendszert teljesen testre is szabhatjuk, akárcsak egy tabletet, vagy mobiltelefont. Az Apple CarPlay és az Android Auto vezeték nélkül is fut rajta, a beavatottak alkalmazásban követhetik az autó állapotát. A vetített kijelző részlet- és információ gazdag, túlságosan is: a navigációt is kiteszi a szemünk elé, sőt a menet adatokat és a játszott zeneszámot, rádióadót is megjeleníti. Grafikája nem túl jó, a központi kijelző többféle nézetet kínál. Váltókar, rögzítőfék nincs sehol, a helyükön csupán egy elektromos kapcsoló található. Mögöttük két rolóval zárható tároló segít elrejteni a kacatokat. Számos fontos vezetősegédje (köztük az ütközésre figyelmeztetés automatikus vészfék funkcióval, a gyalogos- és táblafelismerő, a sávtartó, a fáradtságriasztás alapfelszerelés valamennyi változatban) mellett az Astra világításban is élen jár a kategóriában, a rendelhető mátrixos LED-fényszórók (összesen 168 világító elemmel rendelkezik) hibátlanul és vakításmentesen varázsolnak nappali viszonyokat az éjszakában. Képes a forgalmi- és a domborzati helyzethez alkalmazkodva változtatni a fénykéve hosszát és szélességét lakott területen, országúton vagy autópályán. Hogy megy? A négyhengeres, 1,5 literes, 130 lovas dízel a 300 newtonméteres maximális forgónyomaték (már percenként 1750-es fordulaton megjön) ellenére a nyolcfokozatú váltóval sem túl gyors, 10,6 másodperc alatt éri el a 100 kilométer/óra sebességet, végsebessége 209 kilométer/óra lehet. Sokat dolgozik menet közben a váltó, de a kiegyensúlyozottan járó motor miatt csak a vezető érzi mindezt, menetzaj is alig van, Elegance felszereltségtől felfelé kétrétegűek az első oldalablakok. Indításkor kerreg azonban a dízel, a kocsi mellett állva is hangosnak tűnik a motor, de bemelegedve és a kocsiban ülve nem vészes. Akinek fontos a fogyasztás, a dízellel jól jár, takarékos módban hajtva, az autópályát elkerülve 3,8 literes átlagot sikerült elérni és tartani, ami a 840 forintos gázolajárral kifejezett jól jött nekem. Az üzemanyagtartály 52 literes, így az 1200-1300 kilométeres hatótáv nem lehetetlen. Milyen vezetni? A feszesre hangolt futómű elöl MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkaros, de ennek hátrányait nem éreztem a négynapos teszt során. Csak a keresztirányú illesztéseknél lehet egy-egy rázkódás az utastérben a tesztautóra szerelt 18 hüvelykes felnik miatt. Adaptív csillapítás plusz pénzért sem elérhető. A fékek jól fognak, a szerelt Michelin gumik megfelelően tapadnak, az autó viselkedése ívmenetben éppúgy stabil, mint egyenesben. A kocsi torziós merevsége 14 százalékkel nagyobb elődjénél. Mennyibe kerül? Az alapverzió (Business felszereltség) is elég jól felszerelt és igen drága, a dízel induló ára 11,18 millió forint. Az alapfelszereltséghez tartozik: 16 hüvelykes könnyűfém keréktárcsák (maximum 18 hüvelykes felnikkel konfigurálható az Opel Astra L), metálfényezés, két, egyenként tíz hüvelykes kijelző, drót nélküli Apple CarPlay és Android Auto, tíz irányban állítható AGR vezetőülés, ülésfűtés elöl, fűthető, bőrborítású kormánykerék, parkolóradar elöl és hátul, 180 fokban látó tolatókamera, automatikus légkondicionáló, sötétített hátsó és hátsó oldalsó ablakok, kulcs nélküli indítás, elektromos rögzítőfék, adaptív LED fényszórók, LED-es hátsó lámpák és ködfényszórók, elektromosan állítható, fűthető külső tükrök, esőérzékelő, középső kartámasz zárható tárolóval, hat hangszóró, két USB-C port 15 wattos gyorstöltéssel. A később érkező kombi (döntött hátsó ülésekkel 1,6 köbméteres poggyászteret adó) változat felára méltányos 350 ezer forint. Képek és szöveg: Biró Csongor További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Halálos hármas karambol történt ma délután

2022.12.25.
Azt írták, a baleset a Hock János utcában történt eddig tisztázatlan körülmények között, a motoros a helyszínen belehalt sérüléseibe - írja az MTI. A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták az érintett útszakaszt - tették hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója