Mi az a fekete jég és hogyan éljük túl, ha az utunkba kerül?

2022.12.10.
Mi az a fekete jég? Egy vékony jégréteg, ami egyébként nem fekete, hanem pont annyira átlátszó, mint bármely „normál” társa. A nevét onnan kapta, hogy áttükröződik rajta a fekete úttest. Ráadásul buborékok nélkül képződik, ezért nagyon nehéz észrevenni. Mégis, fel lehet rá készülni! Mikor keletkezik? A fekete jég leggyakrabban éjszaka vagy kora reggel alakul ki, amikor a legalacsonyabb a hőmérséklet. Úgy jön létre, hogy a harmat és a köd vagy a hólé, illetve akár a gépjárművek kipufogójából lecsöpögő kondenzvíz ráfagy az úttestre. Hol találkozhatunk vele? Leginkább olyan területen fordul elő, amelyet kevés napfény ér. Fák által árnyékolt útszakaszok és alagutak különösen veszélyesek e tekintetben. A hidak, valamint felüljárók feletti és alatti út szintén nagymértékben ki van téve a fekete jég veszélyének, mert a hőmérséklet csökkenésekor a levegő a magasított úttest felszíne felett és alatt is tud keringeni, így a hidak burkolatának hőmérséklete gyorsabban csökken. A fekete jég előszeretettel jelenik meg olyan utakon, amelyeken ritkán közlekednek és előfordulhat az is, hogy vékony porhó fedi a veszélyes szakaszt. Tippek fekete jégen való vezetéshez Sofőrként az egyik első ösztönös cselekedetünk az, hogy fékezünk, amikor vészlyhelyzettel találkozunk. Ha azonban a fékezés a jégen történik, az csak tovább rontja a helyzetet. Azt eredményezheti, hogy az autó irányíthatatlanul megcsúszik, vagy akár az oldalára is borulhat. Tehát, abban a pillanatban, amikor észreveszi, hogy jégen vezet, le kell lassítania. De nem fékezéssel! Lassan vegye le a lábát a gázpedálról. Kapcsoljon alacsony sebességbe. Az így történő sebességcsökkentésnek segítenie kell abban, hogy a jégen való áthaladás közben uralni tudja járművét. Ha mégis úgy érzi, hogy autója kezd megcsúszni, semmilyen körülmények között nem szabad küzdenie ellene. Ha megpróbálja az ellenkező irányba fordítani a kormányt, akkor az autó irányíthatatlanná válhat. A megoldás, hogy nagyon finoman fordítja a kormányt abba az irányba, amerre a jármű éppen csúszik. Hajtson havas vagy kavicsos területek felé, hogy a gumiabroncsok hamar visszanyerják a tapadást. Megelőzés Ne vezessen fagyos, jeges körülmények között, hacsak nem feltétlenül szükséges. Ellenőrizze a gumiabroncsok futófelületét, vagy fontolja meg, hogy téli gumit szereltet fel járművére. Jégen több időbe telik megállni, ezért tartson legalább öt másodperces követési távolságot az Ön előtt haladó járműtől. Soha ne használja a sebességtartó automatikát, amikor jeges úton vezet. Figyelje a fényes foltokat az aszfalton. Ha az úttest nagy része tompa színű, kivéve egy közvetlenül Ön előtt lévő fényes foltot, akkor könnyen lehet, hogy fekete jégről van szó. Gyakorolja a jégen való vezetést biztonságos környezetben, például egy nem túl forgalmas parkolóban. Amikor mások nem figyeltek… 2013. december 1-jén, a hálaadás utáni hétvégi nagy forgalom fekete jégre futottak az autósok a Massachusetts állambeli Worcesterben. A balesetek láncreakciója három nyerges vontatót és több mint 65 másik járművet érintett. A jég hirtelen alakult ki egy hosszú lejtőn, meglepve a dombtetőről érkező sofőröket, akik nem látták az előttük haladó, balesetet szenvedett járműveket, amíg már túl késő nem volt megállni a csúszós aszfalton. 2021. február 11-én a texasi Fort Worthben okozott a jegesedés komoly fennakadást. Több mint 130 autó volt érintett a tömegkarambolban. Forrás: pavementsolutions.org, passmefast.co.uk További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Magyar Nagydíj - Teltház lesz a jövő évi mogyoródi versenyhétvégén

2022.12.10.
A mogyoródi versenypálya keddi hírlevele szerint ilyen gyorsan még soha nem fogytak el a bérletek és a vasárnapi jegyek a viadalra. A napijegyek értékesítése péntekre és szombatra hamarosan elkezdődik, így ilyen belépőkhöz még hozzá tudnak majd jutni az érdeklődők. A hírlevélben kiemelték, hogy a stratégiai fejlesztési program keretében elkezdődik a létesítmény felújítása, melynek első lépéseként a közművek fejlesztése valósul meg, illetve új portaépületet, irányítási központot és ügyfélteret alakítanak ki. A közműfejlesztés keretében az ivóvíz-, a tűzivíz-, illetve a szennyvízhálózat, valamint az erősáramú hálózat fejlesztése, és új hálózat kiépítése történik majd, ezek mellett pedig megépül a gyengeáramú alépítmény rendszere is. Szintén a fejlesztés első ütemében újítják meg a Hungaroring főbejáratát, a portaépülettel szemben pedig kávézó nyílik, ide kerül a Hungaroring Shop is. "2010-ben vettem át a Hungaroring irányítását, és gyakorlatilag azóta várunk erre a pillanatra" - idézte a hírlevél Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki hozzátette, az elmúlt években sem tétlenkedtek, a pálya átesett jónéhány "ráncfelvarráson", így törmelékfogó kerítés épült, a lelátókat folyamatosan karbantartották, 2016-ban pedig lecserélték az aszfaltcsík felső, úgynevezett kopórétegét. "A Forma-1-ben zajló folyamatokat, az újonnan bekerülő pályákat látva azonban ez nem elég, ez tényleg az utolsó előtti pillanat, amikor elkezdhetjük a munkát. Azt látjuk, hogy a sok uniformizált pálya között egyre nagyobb értéke van a magyarhoz hasonló tradicionális helyszíneknek, és Budapest közelsége mindig is elképesztő vonzerőt jelent majd a Hungaroring számára, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az új pályák infrastruktúrája a miénknél sokkal magasabb színvonalú szolgáltatást tesz lehetővé" - hangsúlyozta Gyulay Zsolt. Az idén 100 ezer néző szurkolta végig a helyszínen a Magyar Nagydíjat, a négy nap alatt pedig összesen 290 ezren látogattak ki a Hungaroringre. A 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjra július 23-án kerül majd sor. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hazafiasságból venne Moszkvicsot az oroszok negyede

2022.12.10.
A Moszkvics autógyár november 23-án megkezdte a régi-új márkájú gépkocsik sorozatgyártását. A futószalagon jelenleg a Moszkvics 3 típust szerelik össze – írja a carsweek.ru. Az év végéig 600 autót gyártanak le az újjáélesztett Moszkvics márkából. Ezek közül 200 darab tisztán elektromos meghajtású lesz. A KP.RU hírportál ebből az alkalomból közvélemény-kutatást végzett, amelyben megkérdezték az olvasókat, milyen feltételekkel vásárolnának új Moszkvicsot. A felmérésbe 11 ezer embert vontak be különböző orosz településekről. A válaszadók 23 százaléka azt válaszolta, hogy elsősorban a hazafiasság ösztönözné a vásárlást. Szintén 23 százalék mondta azt, hogy akkor lenne hajlandó Moszkvicsot venni, ha annak ára nem haladná meg a 2 millió rubelt (kb. 13 millió forintot). Az oroszok 21 százaléka pedig csak akkor venné fontolóra az új Moszkvics beszerzését, ha biztos lehetne annak magas minőségében.  A felmérésben részt vevők 7 százaléka úgy vélekedett, csak egyéb, ésszerű alternatívák hiányában „fanyalodna” a Moszkvicsra. Négy százalék csak akkor venné ezt a márkát, ha annak felszereltsége elérné a nyugati autók színvonalát. Az orosz autósok 13 százaléka semmiképp nem választaná a hazai autóipar régi-új márkáját. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oroszországban hatalmasat zuhant az új járművek eladása

2022.12.10.
Októberben ennél is nagyobb, 62,8 százalék volt a visszaesés - közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB járműgyártó-bizottsága. Az idén az első tizenegy hónapban összesen 548 ezer 877 új járművet értékesítettek Oroszországban, 60,9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Oroszországban tavaly 4,3 százalékkal nőtt, és meghaladta az 1 millió 660 ezret az eladott új járművek száma. Az idén novemberben a tíz legkeresettebb márka közül az első helyen a Lada végzett 21 ezer 726 eladott járművel, ami éves szinten 18 százalék csökkenés. A második helyen a kínai Haval állt 4552 jármű értékesítésével, ez 7 százalék esés tavaly novemberrel összevetve. A harmadik a GAZ volt 4224 eladott új járművel, ami 22 százalékos esés. A tízes listába került továbbá a kínai Geely (3506, +24 százalék), az UAZ (3494, +14 százalék), a Kia (3113, -79 százalék), a Hyundai (1833, -87 százalék), a Renault (646, -95 százalék), a Skoda (524, -90 százalék) és a kínai Changan (515, - 9 százalék). További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Jön az új téli szezon első országos havazása! A Közút hófúvásra és téliesebb útviszonyokra figyelmeztet

2022.12.10.
A Magyar Közút szakemberei minden rendelkezésükre álló eszközt és szakembert bevetnek majd a következő napokban, ahol lehet, ott előszórási, preventív sószórási munkákat is végeznek. Ugyanakkor a folyamatos munkavégzésük mellett az intenzív havazás mellett időszakosan téli útviszonyokra is fel kell készülnie az autósoknak, főleg Észak-Dunántúlon és a Bodrogközben, ahol a 70-75 km/órás széllökések már a szombat esti órákban is hófúvást eredményezhetnek.  A közútkezelő ezért arra kér mindenkit, hogy a következő napokban még utazás előtt tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról és csak a téli közlekedésre alkalmas járművekkel induljanak el. A Magyar Közút nemrégiben nagyon részletesen és mindenki számára könnyen emészthető módon mutatta be egy rendhagyó videójában, mi, hogyan történik általánosságban az országos utakon a téli üzemeltetés idején, ez elérhető a cég Youtube csatornáján is: https://www.youtube.com/watch?v=CtOQiwvR_gg. Akiknek kevés idejük van, viszont érdekli őket, hogy mi a top9 komment, amit a közutasok minden télen megkapnak és arra mi a rövid, közérthető válaszuk, annak érdemes a társaság Instagram oldalát böngésznie: https://www.instagram.com/p/Cl_SzNRv8fr/?igshid=YmMyMTA2M2Y=. A fiatalabb generáció figyelmébe pedig a cég TikTok oldalát ajánlják a szakemberek, ahol szintén fontos üzeneteket osztanak meg a téli üzemről: https://vm.tiktok.com/ZMFgSMGMJ/. ILYEN IDŐ VÁRHATÓ A KÖVETKEZŐ ÓRÁKBAN, NAPOKBAN Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délutáni előrejelzése alapján éjfélig az Alpokalján, a Bakonyban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, majd vasárnap már másutt is egyre többfelé válthat havazásba az eső, ugyanakkor a váltást követően a legtöbb helyen gyorsan gyengül, szűnik a csapadék a vasárnap déli órákig. Vastagabb hótakaró kialakulására főként az Alpokalja, a Dunántúli- valamint az Északi-középhegység magasabb részein lehet számítani. A nyugati, valamint az északkeleti tájakon van esély 1-6 cm-es hóréteg kialakulására - ezt követően vasárnap este az Ózd-Békéscsaba vonal mentén kialakuló intenzívebb hózáporokból szintén hullhat további 1-5 cm friss hó. MIT TETT ÉS TESZ MÉG A HAVAZÁS ELŐTT A MAGYAR KÖZÚT? A Magyar Közút szakemberei a hófúvásban várhatóan érintett megyékben már pénteken előkészítettek valamennyi hómarót és még a havazás előtt megelőzésképpen síkosságmentesítő anyagokat is kijuttatnak az országos utakra, hogy megakadályozzák a friss hó azonnali letapadását a burkolatra. Ezt nehezítheti, hogy gyakorlatilag mindenhol intenzív esőzésből vált majd át havazásba az időjárás, így az előzetesen kijuttatott anyagokat lemoshatja az eső. MIT TESZ A KÖZÚTKEZELŐ, HA MEGÉRKEZIK A HAVAZÁS? A szükséges esetekben a síkosságmentesítési munkákon kívül a hóeltakarítási munkákat is ütemezetten elvégzik az országos közutakon (a belterületi utak többsége önkormányzati kezelésben van, az autópályák döntő többségét pedig koncessziós társaságok üzemeltetik). A munkagépek minden esetben egy előzetes ütemterv és sorrend szerint avatkoznak be: mind az előszórási, mind az aktív védekezési munkákat első körben a főutakon, forgalmasabb mellékutakon, majd az alacsonyabb forgalmú útszakaszokon, bekötőutakon végzik el. A munkagépek 80 mérnökségi telephelyről indulnak el a 31 ezer kilométeres közúthálózatra és a több mint 3000 településen átvezető szakaszokra, így egy-egy munkagép teljes fordulóköre a beavatkozás jellegétől, az időjárási és forgalmi helyzettől, valamint a terepviszonyoktól függően 2-4 órát is igénybe vehet. MIÉRT FIGYELMEZTETNEK KÜLÖN A HÓFÁVOSKRA? Az erős szél miatt kialakult hófúvással érintett területeken ugyanakkor hatékonyan csak a szél elállta után tudnak beavatkozni a szakemberek, de addig is mindent megtesznek az utak járhatóságáért. Fontos megjegyezni, hogy hófúvás esetén hiába takarítják le a burkolatról a havat a gépek, azt a viharos széllökések visszahordhatják, egy idő után még olyan szakaszokon is, ahol hófogó rácsok vannak MIT KÉR A KÖZLEKEDŐKTŐL A KÖZÚT? A Magyar Közút mindent megtesz a rendelkezésére álló gépi és humán erőforrások erejéig, hogy az Országos Közutak Kezelési Szabályzatának megfelelő időben és módon biztosítsa a biztonságos közlekedés feltételeit. Ugyanakkor a szakemberek a közlekedők együttműködését is kérik: vezessenek lassabban, óvatosan, az évszaknak megfelelően, csak megfelelően felkészített, átvizsgált és téli gumival felszerelt járművekkel induljanak el, a nehéz tehergépjárművekkel közlekedők pedig ha tehetik, várják meg az intenzívebb havazás végét, mert ha egy hegyvidéki szakaszon, akárcsak latyakos úton is megtorpannak és nem tudnak továbbhaladni, a mögöttük feltorlódott forgalomban kell várakoznia a közutas munkagépeknek is. A közlekedőknek érdemes utazás előtt tájékozódni az aktuális forgalmi helyzetről, az út- és látási viszonyokról a cég Útinform szolgálatának diszpécsereinél vagy a www.utinform.hu oldalon.  

Óriási összegért kelt el Niki Lauda szolgálati Ferrarija

2022.12.10.
Az 1973-as évjáratú Ferrari 365 GT4 2+2 - amelyet a kikiáltási ár hétszereséért vásárolt meg egy hazai licitáló - volt a 2019-ben elhunyt osztrák pilóta első közúti autója, melyet F1-es versenyzőként kapott szerződésének aláírása után. A 340 lóerős piros autó nemrég bukkant fel hosszú idő után ismét, és előző tulajdonosa nem is tudta, hogy eredetileg a sportág egyik sztárjáé volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Újabb buszjáratokon lehet kerékpárt szállítani Budapesten

2022.12.10.
A kerékpárt az utazás idejére biztonságosan rögzíteni kell az erre kijelölt helyen. Mivel ez a rész megegyezik a babakocsik és a kerekesszékesek számára fenntartott területtel, ezért a Budapesti Közlekedési Központ azt kéri a kerékpárt szállító ügyfeleitől, hogy legyenek előzékenyek a kisgyermekkel utazó vagy a mozgásukban korlátozott utastársaikkal és szükség szerint adják át nekik a helyet. A járművezető zsúfoltság esetén megtilthatja a kerékpárszállítást, ebben az esetben meg kell várni a következő autóbuszt. A kerékpárszállításra kijelölt járműveket külön piktogram jelzi. Decemberben az esti időszakban a 128-as és a 129-es vonalakon még egyelőre olyan járművek közlekednek, amelyeken nem lesz lehetőség kerékpárok szállítására. Kerékpárszállítás a BKK járatain Az elmúlt időszakban nagyon népszerűvé vált a kerékpározás Budapesten: egyre többen használják mind a MOL Bubi bringákat, mind a saját tulajdonú bicikliket. A Budapesti Közlekedési Központ támogatja a XXI. századi, környezetkímélő közlekedési módokat:, több autóbuszon, a Tatra villamosokon, a D14-es hajójáraton és a HÉV-en is lehet kerékpárt szállítani. A szolgáltatásnak köszönhetően könnyebben kombinálható az egyéni és a közösségi közlekedés. A buszon vagy villamoson történő kerékpárszállítás elsősorban speciális helyzetekben lehet előnyös. Ilyen például, ha valaki defektet kap, ha lemerül az elektromos kerékpár akkumulátora, vagy ha elkapja egy nyári felhőszakadás. Budapest hegyvidéki területein az is jellemző, hogy a fővárosiak reggel kerékpárral könnyen legurulnak a hegyről, de hazafelé, emelkedőn felfelé már kényelmesebb inkább busszal utazni. Mindemellett így azoknak sem kell lemondani a kerékpározás élményéről, akik idősebbek, vagy kisgyerekkel közlekednek. A BKK járatain kerékpárt szállítani egy vonal- vagy gyűjtőjegy érvényesítésével, illetve kerékpárbérlettel lehet. A kerékpárszállítás díján kívül természetesen a személyszállításért is fizetni kell, tehát a kerékpárral közlekedőnek is rendelkeznie kell érvényes jeggyel vagy bérlettel. A kisméretű, legfeljebb 41 centiméter (16 coll) külső kerékátmérőjű kerékpár, valamint a roller, továbbá mérethatár nélkül az összecsukott kerékpár továbbra is díjtalanul, minden járaton kézipoggyászként szállítható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Közel félmilliárd eurót fektet be wolfsburgi gyárába a Volkswagen

2022.12.10.
A fejlesztések a gyár zöld átállását szolgáljak, így 2033-ra a Volkswagen valamennyi létesítményében már csak elektromos meghajtású járműveket gyártanak majd. A népszerű ID.3-as modell gyártásának előkészítői munkálatai Európa legnagyobb autógyárában az ütemterv szerint haladnak. Az óriási kereslet miatt Zwickau és Drezda után jövőre Wolfsburgban is elindul a gyártás, a termelés felfutását 2024-re várják. A mostani közel félmilliárd eurós beruházásból fejlesztik tovább a MEB platformot, (MEB+) és biztosítják a gyártás technológiai feltételeit. A Volkswagen újgenerációs zéró-emissziós autói gyorsabb töltéssel és nagyobb hatótávval bírnak - közölte Schaefer, aki nyáron a Skodától érkezett és vette át a márka irányítását. Az akkumulátorokat a társaság 2025-től működésbe álló salzgitteri egysége biztosítja. Schaefer közölte, megkezdődtek az egyeztetések, hogy a cég egyik elektromos meghajtású szabadidő-autójának gyártását is Wolfsburgba hozzák. Az előkészítő munkálatokba a 60 ezer főt foglalkoztató gyáregység szakszervezeteit is bevonják. Az érdekképviseleti szervek attól tartanak, hogy a zöld átállás során a Volkswagen csoporton belül veszít jelentőségéből a wolfsburgi gyáregység, amelynek éves termelése évek óta csökkenő tendenciát mutat. Hét éve még 800 000 jármű gördült le Európa legnagyobb járműgyárának gyártósorairól, amely 2021-ben a pandémia és félvezetőhiány miatt 400 000-re csökkent. A világ második számú autógyártója tavaly 8,6 millió járművet értekesített, a Toyota csoport mögött, amely 10,5 millió eladott járművel megőrizte globális vezető pozícióját. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Forma-1 - Kijelölték a jövő évi hat sprintfutamos hétvégét

2022.12.10.
Az F1 menedzsmentjének szerdai közleménye szerint Azerbajdzsánban, Ausztriában, Belgiumban, Katarban, valamint az Egyesült Államokban és Brazíliában tartanak majd rövid távú viadalokat is a megszokott versenyek mellett. Baku, Spa-Francorchamps, Luszail és Austin először rendez sprintfutamos viadalt, Spielbergben és Sao Paulóban már volt ilyen. Az F1 szerint azért esett ezekre a pályákra a választás, mert egy előzetesen elvégzett kutatás során ezek bizonyultak a leginkább alkalmasnak arra, hogy sprintfutamos hétvégét tartsanak rajtuk. Itt figyelembe vették többek között az előzési lehetőségek, illetve a nagysebességű szakaszok mennyiségét. Az F1 irányítói szerint ezeken a helyszíneken a rajongók és a szurkolók a lebonyolításnak köszönhetően mindhárom nap izgalmas, szoros versenyt láthatnak. Az idén három versenyhétvégén alkalmazott sprintfutamos rendezés a közlemény szerint nyolcszázalékos nézettségi növekedést okozott a hagyományos hétvégékkel összehasonlítva. "Teljes mértékben pozitív reakciókat kaptunk a sprintversenyekről az első két évben, miután ezek nemcsak a szurkolóknak biztosítanak több szórakozást, hanem plusz értéket adnak a csapatoknak, a televíziós társaságoknak, a partnereinknek és a versenyhelyszíneknek is" - kommentálta a bejelentést Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója. Az Azeri Nagydíjat április végén rendezik, majd július első hétvégéjén az osztrák, a hónap végén pedig a belga futamon lesz sprintverseny. Októberben előbb Katarban, majd az Egyesült Államokban is ilyen hétvégére kerül sor, november elején pedig a Brazil Nagydíj már-már hagyományosan sprintfutamos lesz. A Magyar Nagydíjat július 23-án rendezik, a Hungaroringen a megszokott formátumban bonyolítják majd le a hétvégét. A sprintfutamos fordulók esetében a pénteki első szabadedzés után rendezik az időmérőt, amely a szombati sprint rajtsorrendjéről dönt. A rövid távú viadalt megelőzi a szombati napon a második szabadedzés, majd a sprint végeredményének megfelelően állnak fel a rajtrácsra a versenyzők a vasárnapi főfutamon. A pole pozíciót a hivatalos statisztikában az a pilóta kapja, aki a pénteki időmérőn elsőként zár. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója