Elkerülhető-e a defekt?

2020.08.12.
Óvjuk a gumiabroncsot a sérüléstől! Nem kellően körültekintő vezetés esetén, éles tárgyakba ütközve, illetve járdára történő felállásnál megsérülhet a gumiabroncs. Ilyenkor a gumiabroncs belső szerkezete rejtett, azonnal nem észlelhető sérüléseket szenvedhet. Ha elkerülhetetlen, hogy járdára vagy egyéb akadályra hajtsunk fel, csak egészen lassan, a kereket a járdaszegélyre merőlegesen állítva tegyük. Ellenőrizzünk rendszeresen, hogy a gumiabroncsokon nincs-e sérülés, kitüremkedés vagy belefúródott idegen tárgy. Ez különösen a H, V, W, Y vagy ZR jelölésű – vagyis a nagy sebességgel is használható – gumiabroncsoknál fontos. Kétség esetén forduljunk szakszervizhez! Álljunk meg, elkerülendő a komolyabb sérülést! Amint észrevettük, hogy defektünk van, minél előbb álljunk meg, a lapos abronccsal továbbhaladva nem csupán az abroncsot, de akár a felnit is tönkretehetjük. (2014. november 1-jét követően csak olyan személyautókat lehet forgalomba hozni, amelyeket felszereltek abroncsnyomás-ellenőrző rendszerrel (Tire Pressure Monitoring System, TPMS). Természetesen ennél régebbi autóknál is érezhető, ha az autó „félrehúz”). Az autópálya leállósávját többek között erre a célra találták ki, de ez nem jelenti azt, hogy biztonságos lenne tartósan itt tartózkodni. Vegyünk fel láthatósági mellényt, a családtagok a szalagkorláton túl várakozzanak, és mindenképpen tegyük ki az elakadásjelző háromszöget! A teljes értékű pótkerék a legjobb megoldás, ennek hiányában használjuk a mankókereket, és ha valamiért ez sem áll rendelkezésre, használhatjuk a néhány ezer forintért beszerezhető defektjavító folyadékot. Nyárit nyárival, télit télivel Ha a nyári abroncsokkal szerelt autónkkal defektet kapunk, és a cserét téli mintázatú abronccsal oldjuk meg, drasztikus mértékben romlik az autó irányíthatósága. Nincs az a menetstabilizáló elektronika, amely képes lenne fékezéskor megfogni az így felszerelt autót: akár már egy enyhe ívű kanyarban is letér az ívről, a kocsi hátulja kicsúszik, és kiszámíthatatlan módon alul- vagy felülkormányozottá válik. Természetesen ugyanez a helyzet, ha a téli szett kieső darabját nyárival pótoljuk. A téli és nyári abroncsok anyaga és mintázata nem véletlenül különböző: ezeket egymástól nagyban eltérő körülményekre tervezték. Ezért az az ideális állapot, amikor az autóra felszerelt gumiabroncsok kora, mérete, mintázata és egyéb jellemzői azonosak, ideértve a pótkereket is. Pótkerék: csak ideiglenes használatra Ha új szettet vásárolunk vagy szerelünk fel, győződjünk meg róla, hogy a pótkerék azonos mintázatú és állapotú a többi abronccsal. Ne feledjük: csak a felszerelt kerekekkel azonos méretű és mintázatú pótkerék nyújt teljes értékű segítséget a bajban. Az úgynevezett mankókereket helytakarékosságból találták ki, de ez csak a javításhoz/cseréhez szükséges ideig javasolt felszerelni, és használatakor ügyeljünk arra, hogy a jármű menettulajdonságai nagymértékben - hátrányosan - megváltoznak. A mankókerékkel felszerelt autóval max. 80 km/órás sebességgel haladhatunk. Ráadásul, a hajtott kerekeken mindenképpen egyforma abroncsnak kell lennie. Azaz, ha a fronthajtású autónk egyik első abroncsa defektet kap, célszerű valamelyik hátsó abronccsal pótolni, a hátsó kerék helyére pedig a mankókereket felszerelni. Ezért, ha tehetjük, teljes értékű pótkerékkel autózzunk. A tömlő nélküli (tubeless) gumiabroncsba kifejezetten tilos tömlőt helyezni. A defektjavító szett csak szükségmegoldás A javító folyadékot csak pót- illetve mankókerék hiányában használjuk gyors javításra, rövid távolság megtételére a legközelebbi szakszervizig. Mindenképpen olvassuk el a használati útmutatót: van olyan típus, amelynek gyártója kifejezetten ellenjavallja a defektet okozó tárgy (pl. szög) eltávolítását. Részletes instrukciókat fogunk találni a nyomásra, a sebességre, a megtehető távolságra és persze magára az alkalmazásra vonatkozóan. Ha lehet, olyan típust válasszunk, amelynek használatakor az autót nem kell emelővel felemelni. A defektes abroncsba nyomott folyadék megszilárdulva ismét használhatóvá teszi az abroncsot, de szakadás vagy repedés esetén nem alkalmazható; jellemzően max. 5 mm-es lyuk tömítésére nyújt segítséget. A szerelőműhelyek nem örülnek, ha egy folyadékkal telenyomott abroncsot szeretnénk „megmenteni”, de technikailag megoldható. 20 perc pihenő Kellő óvatossággal az abroncs sérülése elkerülhető, a defekt nem. Ilyen esetekben is segít, ha mindig velünk van a megfelelő felszerelés: megfelelő méretű és mintázatú pótkerék (amelynek nyomását rendszeresen ellenőrizzük), hely hiányában mankókerék vagy a defektjavító készlet. A felszereltség része kell, hogy legyen a láthatósági mellény, az elakadásjelző háromszög és az emelő. Egy kerék kicserélése nem a világvége: az is megoldja 15-20 perc alatt, akinek még sosem volt hasonló esete. Kövessük a gépkocsi használati útmutatóját, nem mindegy pl. hogy az emelővel mely ponton emeljük meg az autót.
Címkék: 

Egy orrfújás is veszélyes, ha a volán mögött csináljuk

2020.08.12.
A tesztet úgy végezték el, hogy a résztvevőket kivitték egy tesztpályára, ahol vezetés közben kellett különböző feladatokat teljesíteniük. Olyan tevékenységekre kell gondolni, amiket sajnos a többség napról napra megtesz, miközben a volán mögött ül. Sajnos a zsebkendő használata olykor elkerülhetetlen, de ennek ellenére sajnos messze nem veszélytelen. A teszten résztvevők kétharmada legalább másfél másodpercre áttért az ellentétes sávba, átlagosan pedig 3 másodpercig nem figyeltek az útra, ami alatt 35 métert tettek meg, gyakorlatilag teljesen vakon. Bár könnyebben elkerülhető, de sajnos nem kevésbé gyakori a folyadékbevitel út közben. Mindez a palack kinyitásával, az ivással és a kupak visszacsavarásával együtt azzal járt, hogy a résztvevők legalább 80 métert tettek meg úgy, hogy gyakorlatilag kéz nélkül vezettek. Ezek mellett még számos egyéb tevékenység hatását vizsgálták, az eredmények pedig aggasztóak: gyakorlatilag bármit csinálunk, nem tudunk teljesen figyelni az útra. Az Auto Motor und Sport egyébként közölt egy érdekes összefüggést: a Forma 1 közvetítések után átlagosan 6,3 százalékkal megugrik a balesetek száma.

Teszt: érzékeny búcsú a Sharantól

2020.08.11.
A Volkswagen-konszern határozott: a Seat Alhambra gyártását befejezik, a Volkswagen Sharant pedig idén év végével kivezetik a modellkínálatból. Aki ilyen családi kisbuszt szeretne, az igyekezzen, nehogy lemaradjon. Akit megillet, az busás állami, nagycsaládos támogatással is hazaviheti. Hétszemélyes, gazdagon felszerelt tesztautónk a családosok álma, de üzleti kisbusznak is megfelel. 150 lóerős dízelmotorja könnyedén mozgatja nagy testét, miközben fogyasztása 7 liter alatt tartható. Hogy néz ki? Családapák vágyálmát teszteltük, egy olyan autót, amelyet nemcsak azért nehéz megkerülni, mert közel öt méter hosszú, hanem mert a Polóhoz, a Golfhoz és a Passathoz hasonlóan ikon az autópiacon. Ennek megfelelően kevés hibát találtunk benne, az árán kívül az erejével és a fogyasztásával is elégedettek vagyunk. Nem mai darab a Sharan, felsejlik részleteiben az ezredforduló, de nincs menetzaj, jól szól benne a telefonunkról futó zene, kellemesen hűt a háromzónás klíma, pontos a kormány visszajelzése, jól rálátunk a forgalomra, és biztonságban érezhetjük magunkat, illetve utasainkat. A leghátsó ülések is használhatók, de inkább csak gyerekeknek ajánlottak. A Sharan a második sorban három kényelmes isofixes ülést kínál, amelyeket külön-külön is mozgathatunk, hajtogathatunk. A második sor ülései egyetlen mozdulattal összefüggő, sík rakfelületté alakíthatók. Minden sorban megoldott a hűtés-fűtés, a nyitott napfénytetőnél is behúzható árnyékoló praktikus. A 670 milliméter magas rakodóperemű, 1100 milliméter széles csomagtér befogadóképessége brutális. Két üléssel akár 2297 literes (az ötszemélyes változaté 2430 liter) is lehet, de az utastér hét személy számára is viszonylag kényelmes autózást tesz lehetővé. A Sharan minden erénye közül variálhatósága a legnagyobb. Az ülések lehajtása néhány mozdulatos, pár másodperces művelet. Hét üléssel 300 literes a puttony, ledöntött hátsó sorral 711 literes csomagtérrel rendelkezik, ha lehajtjuk az anyósülést, akár 3 méteres tárgyakat is szállíthatunk. Vontatni könnyen lehet vele, a Sharan 2,3 tonnás fékezett teherrel is megbirkózik. A széles tolóajtókon egyszerű a be- és a kiszállás, a nagyméretű, elektromosan működtethető csomagtérajtó a pakolást könnyíti. Az elektromos oldalajtókat a kilincs meghúzásával lehet becsukni és kinyitni, de ugyanezt a kulcsról is vezérelhetjük. A Sharan akkora, mint egy VW Transporter, tengelytávja 2920 milliméter, a kétliteres dízelmotorral és DSG-vel a tömege 1800 kilogramm. A méretei komoly problémát jelentenek a szűk utcákban, a belvárosi parkolásban a parkolóradarnak és a kamerának nagy hasznát vesszük. Fordulókörének átmérője 11,9 méter. A kesztyűtartó kicsi, de van bőven kacattartó, a műszerfal tetején is van egy remek tárolóhely, a tágas ajtózsebek alja textillel bélelt, ide 1,5 literes palackok is tehetők - bár a vírushelyzet miatt többnyire fertőtlenítőt és szájmaszkokat tároltam bennük. Hogy megy? Jól húz a 150 lóerős középerős dízel, 340 newtonméteres csúcsnyomatékát már percenként 1750 fordulaton leadja. Hatótávja kényelmes autózással 1000 kilométer feletti, átlagfogyasztása simán, erőlködés nélkül 6 és 7 liter között tartható. Végsebessége 198 kilométer/óra, álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 10,3 másodperc alatt gyorsul fel. Milyen vezetni? Az üléspozíció magas, a kormány több síkban állítható, a kapcsolók kézre esnek, az ergonómia példás. Az utastér jól áttekinthető, a Sharan nagy méretei ellenére könnyen irányítható. Kivéve szűk helyeken, ott nehéz manőverezni vele, mert a jobb eleje nagyon távolinak tűnik. A parkolásban kamera és radarok segítenek, önálló parkolásra is képes az autó – már, akinek van ideje kivárni. Tesztautónk ellátmánya gazdag: USB-csatlakozóból hátul kettő van, de ezek csak töltésre alkalmasak, a telefont a könyöklőben található aljzaton át lehet tükrözni, az Apple CarPlay simán fut, a Waze is megjeleníthető a középkonzol érintőképernyőjén. Jó a Sharant vezetni, direkt, de szenvtelen a villanyszervós kormánya, elöl MacPherson, hátul multilink futóműve megfelelően csillapít. DSG duplakuplungos automatikus váltója hétfokozatú, a kormány mögül fülekkel is működtethetjük, képes a szabadon futásra, autópályán pedig igen tisztességes tempót tud futni. Mennyibe kerül? Az árát életciklusa végén is jól tartja a Sharan, legolcsóbban az 1,4 literes, 150 lovas benzinmotorral vihetjük 10 millió 289 ezer 79 forintért (finanszírozási és importőri kedvezménnyel). Cikkünk megjelenésekor a modell már nem rendelhető dízelmotorral. Képek és szöveg: Biró Csongor

További támogatást kaphat a német autóipar

2020.08.11.
Weil, aki egyébként a Volkswagen felügyelőbizottságának is tagja, további rossz hírekre számít még az idén ami az autóipart illeti, ráadásul szerinte a rossz hírek függetlenek a koronavírus-járvány esetleges második hullámától. A miniszterelnök szeretné, hogy szövetségi szinten tárgyalják további segítség nyújtását a Németország szempontjából kulcsfontosságú autóipar számára, azonban konkrét intézkedéseket nem említett. Egyelőre csak az elektromos hajtással rendelkező autókra emelték meg a támogatás összegét az országban, a hagyományos, belső égésű motorral szerelt autókra egyelőre nem jár semmilyen állami hozzájárulás. Mivel az elektromos autók az összes eladott autó töredékét jelentik, ráadásul kisebb haszonkulccsal értékesítik őket, a német autóipar szereplői már korábban is kérték a szövetségi kormányt, hogy terjessze ki a támogatásokat a hagyományos gépjárművekre is.
Címkék: 

Gyorsaságimotoros-vb - November 22-én Portugáliában zárul az idény

2020.08.11.
Az algarve-i pálya most először látja majd vendégül a világ legjobb motorversenyzőit egy hónappal azután, hogy az aszfaltcsíkon Forma-1-es nagydíjat is rendeznek. A MotoGP mezőnye korábban már versenyzett Portugáliában, 2012-ig Estorilban. - Azon dolgozunk, hogy nézők előtt szerepelhessenek a motorosok. Jelenleg 30 ezer szurkolóban gondolkodunk, a továbbiakról a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Dornával, valamint az egészségügyi hatóságokkal együttműködésben döntünk majd - mondta a közleményben Paulo Pinheiro, a versenypálya igazgatója.   A világbajnokság - melyből eddig három versenyt bonyolítottak le - így 14 európai futamból áll majd a királykategóriában, míg a Moto2-ben és a Moto3-ban összesen 15 viadalt rendeznek. A koronavírus-járvány miatt korábban tíz versenyt, a német, a holland, a finn, a brit, a japán, az ausztrál, az egyesült államokbeli, az argentin, a thaiföldi és a malajziai viadalt törölték. A legjobbaknál három futam után a francia Fabio Quartararo áll a pontverseny élén.   A gyorsaságimotoros-világbajnokság további menetrendje: augusztus 16.: Osztrák Nagydíj, Spielberg augusztus 23.: Stájer Nagydíj, Speilberg szeptember 13.: San Marinó-i Nagydíj, Misano szeptember 20.: Emilia-Romagna Nagydíj, Misano szeptember 27.: Katalán Nagydíj, Barcelona október 11.: Francia Nagydíj, Le Mans október 18.: Aragón Nagydíj, Alcaníz október 25.: Teruel Nagydíj, Alcaníz november 8.: Európa Nagydíj, Valencia november 15.: Valenciai Nagydíj, Valencia november 22.: Portugál Nagydíj, Portimao. 

Kérdéses a vietnami Forma-1, Jerezbe vagy Isztambulba mehet

2020.08.11.
Miután Da Nangban megemelkedett a vírusos esetek száma, a BBC értesülései szerint erősen kérdésessé vált a Hanoiban felépített városi pálya bemutatkozása az F1-ben. A BBC meg nem nevezett bennfentes forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy ha Vietnamban nem tudnak rajthoz állni a pilóták, akkor ezt a futamot az F1 irányítói egy újabb európai helyszínnel pótolnák. A beugró jó eséllyel a spanyolországi Jerez vagy Isztambul lehet, a török pályán 2005 és 2011 között megszakítás nélkül rendeztek Forma-1-es GP-t. Jerezben legutóbb 1997-ben volt F1-es futam, de a pályát tesztelésre gyakran használják. A pandémia miatt március helyett júliusban elstartolt világbajnoki szezon versenynaptára még mindig nem teljes, az F1 irányítóinak a célja legalább 16 hétvége megrendezése, mert így a televíziós jogdíjakból nem veszítenek semmit. Eddig öt versenyre került sor, és összesen 13 szerepel a mostanáig nyilvánosságra hozott programban.  

Különleges karneol fényezést kapott a Lexus LC kupé

2020.08.11.
A Lexus dizájnerei sosem használnak készen kapható színeket, inkább vadonatúj, saját árnyalatokat dolgoznak ki, és ez a folyamat akár két éven át is eltarthat. Egy-egy olyan alkalom, mint a 2021-es LC kupé bemutatója, kiváló lehetőséget jelent egy új színárnyalat – jelen esetben a Ragyogó Karneol – bevezetésére. A Ragyogó Karneolt arra tervezték, hogy első pillantásra érzékeltesse a zászlóshajó-kupé legújabb változatának lenyűgöző menetteljesítményét. Az erősen telített és látványosan ragyogó szín minden eddigi Lexus-fényezéstől különbözik. A tónus mélységét a többszörös festékréteg adja, amelyek mindegyike – beleértve a mica alapot és a két különböző, magas telítettségű alapréteget –  hozzátesz a végső hatáshoz. Az új fényezés hatását tovább fokozza a hasonlóan káprázatos utastéri színvilág. A Manhattan Narancs árnyalat a híres Manhattan Henge nevű jelenségről kapta a nevét; ez egy igazán különleges fényhatás, amit évente kétszer csodálhatnak meg az amerikai metropolisz lakói, amikor a lenyugvó nap sugarai pontosan végigvilágítják a város nyílegyenes utcáit. A Lexus teljes modellkínálatának színpalettáján immár 30 különféle fényezés szerepel, és a kollekcióban olyan különleges árnyalatokat találhatunk, mint a kifejezetten az LC 500h modellhez kikevert Lobbanó Sárga, vagy a Sonic Ezüst és Sonic Titánium nevű modern metálfestések. Egy új Lexus-színárnyalat megalkotása sosem egyszerű: a dizájner döntéséig több száz minta próbáján át vezet az út. – Amikor egy új színen dolgozom, minden nap rengeteg árnyalatot vetek össze, és estére néha már összeakad a szemem – tréfálkozik Megumi Suzuki, az egyik legtapasztaltabb színtervező, akinek munkájához elengedhetetlen a hibátlan színérzék és az éles szem. "Valahányszor találkozom valakivel, belépek egy boltba vagy egy lakásába, azonnal végigfut a tekintetem a színeken és az anyagokon, és részlegünkben a többiek is így vannak ezzel." De még a végleges árnyalat kiválasztása után is bőven akad tennivaló. A fejlesztési munka különböző fázisaiba Suzukinak egy kisebb hadseregre való szakembert kell bevonnia: laborosokat, akik kikeverik a festéket, agyagformázókat, mérnököket és a fényező üzem munkatársait, akik az egységes, hibátlan fényezésért felelnek. A Kansai Paint (a Lexus festékbeszállítója) néhány hetente új tételt küld az üzembe, ahol a Lexus dizájnerei szigorúan elbírálják a mintákat, a tesztlapocskák hajlítgatásával imitálva egy autó kontúrjait. Minden mintát kül- és beltéri vizsgálatoknak vetnek alá - reflektorfényben, napfényben, árnyékban és borús időben, különféle napszakokban és hónapokban. A tökéletes árnyalat kiválasztása nehéz feladat. Lehet, hogy egy szín szépen ragyog a nyári reggeleken, de árnyékban vagy a bemutatóterem lámpái alatt már fakónak tűnhet. Ráadásul a dizájnereknek a saját, kiszámíthatatlan benyomásaiktól is el kell rugaszkodniuk. – A színek furcsa dolgokra képesek; az, hogy egy árnyalat megtetszik-e az embernek, könnyen függhet az évszaktól, a pillanatnyi hangulatunktól vagy éppen attól, milyen trendek alakítják a környezetünket – avat be Suzuki.

Veszteséges negyedévet zárt a Continental

2020.08.11.
A Continental AG a második negyedévben 6,6 milliárd euró értékesítési árbevételre tett szert, 41 százalékkal kisebbre az egy évvel korábbi 11,3 milliárd eurónál. Működési eredménye 108 millió euró hiányba fordult 1,5 milliárd euró pluszból, bevételarányosan mínusz 1,6 százalékra plusz 12,9 százalékról. A Continental beszámolója hangsúlyozza, hogy a második negyedévben a világ járműgyártása közel 45 százalékkal 12,3 millióra csökkent. A tavalyi második negyedévben 22,1 millió jármű készült világszerte. Európában 63 százalékos, Észak-Amerikában 69 százalékos volt a visszaesés, Kínában viszont 9 százalékkal nőtt a járműipari termelés. - Akkora járműipari visszaesésre, amekkorát most tapasztalhatunk, a második világháború vége óta nem volt példa. 2020 első és második negyedévében, azaz a járműipari világválság mélypontjának közepén Kínában, az Egyesült Államokban és Európában is jobb eredményt értünk el a piac teljesítményénél - kommentálta Elmar Degenhart, a Continental igazgatótanácsának elnöke a cég negyedéves eredményét. A Continental adó előtti eredménye 829,1 millió euró veszteség lett a második negyedévben az egy évvel korábbi 753,3 millió euró plusz után. A cég nettó eredménye pedig 741,1 millió euró veszteségbe fordult 484,8 millió euró nyereségből. Egy részvényre így az idei második negyedévi eredmény után 3,70 euró veszteség jutott az egy évvel korábbi 2,42 euró nyereség után. Az első fél évben a Continental AG 16,5 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 25,9 százalékkal kisebbet a 2019 első fél évi 22,3 milliárd eurónál. Működési eredménye 64,1 százalékkal 1,1 milliárd euróra csökken 2,9 milliárd euróról, bevételarányosan 6,4 százalékra 13,1 százalékról. Az adó előtti eredmény azonban az év első felében is negatív lett, mínusz 392,8 millió euró 1,57 milliárd euró plusz után. A nettó eredmény 448,8 millió euró veszteség lett 1,06 milliárd euró nyereség után. Éves eredmény előrejelzést a koronavírus-járvány okán bizonytalaná vált világgazdasági kilátásokra hivatkozva a Continental nem adott ki mérlegbeszámolója alkalmából. A harmadik negyedévre viszont továbbra is kihívásokkal terhes piaci környezetet vetít előre, de a globális járműgyártás növekedésével párhuzamosan bevételének az emelkedését várja. Összességében éves eredménye a cég várakozásai szerint mind a bevétel, mind az üzemi eredmény, mint a nettó eredmény tekintetében elmarad majd a 2019-estől azzal összefüggésben, hogy az idei globális járműgyártás volumene a becslések szerint 20 százalékkal maradhat el a tavalyitól, 89 millióról 70 millióra csökken.

BMW Motorrad - ilyen lesz a 2021-es modellév

2020.08.11.
BMW R1250 RS. A Sárga (Austin Yellow metallic) Style Sport kivitel most új matt fekete vázzal, Option 719 Stardust metallic fényezés a továbbiakban nem rendelhető Az ABS a továbbiakban nem kikapcsolható Átállás EURO 5-re Új opcionális felszereltség: Pro menetprogramok mostantól nyomatékszabályzóval Bővített opcionális felszereltség: A Pro menetprogramok Core Sport kijelzőt tartalmaz Option 719 mart elemek (Shadow): eloxált alumíniumból készült motor-borítás és fekete/szürke szelepfedelek Option 719 mart elemek (Shadow II): eloxált alumíniumból készült kuplung- és fékkarok, lábtartók, valamint fekete/szürke kiegyenlítőtartály-fedél Option 719 mart elemek Storm/Storm II stílusban az Option 719 Shadow/ Shadow II stílusnál alkalmazott elemekre Option 719 HP mart alkatrész csomag, HP mart alkatrész csomag II és Option 719 ülés a továbbiakban nem redelhető HP kipufogó helyett Sport kipufogó   BMW R 1250 R. Style Exclusive kivitel Pollux helyett új, szürke (Mineral Grey metallic) színben. Option 719 Stardust metallic nem rendelhető. Style HP új neve a továbbiakban Style Sport Az ABS a továbbiakban nem kikapcsolható Átállás EURO 5-re Új opcionális felszereltség: Pro menetprogramok mostantól nyomatékszabályzóval Bővített opcionális felszereltség: A Pro menetprogramok Core Sport kijelzőt tartalmaz Új M könnyűsúlyú akkumulátor váltja fel a korábbi HP akkumulátort Option 719 mart elemek (Shadow): eloxált alumíniumból készült motor-borítás és fekete/szürke szelepfedelek Option 719 mart elemek (Shadow II): eloxált alumíniumból készült kuplung- és fékkarok, lábtartók, valamint fekete/szürke kiegyenlítőtartály-fedél Option 719 mart elemek Storm/Storm II stílusban az Option 719 Shadow/ Shadow II stílusnál alkalmazott elemekre Option 719 HP mart alkatrész csomag, HP mart alkatrész csomag II és Option 719 ülés a továbbiakban nem redelhető HP kipufogó helyett Sport kipufogó   BMW K 1600 GT. Új Option 719 Mineral white metallic fényezés. Option 719 Stardust metallic és Option 719 kék (Blueplanet metallic/Ivory) a továbbiakban nem rendelhető Az összes verzióban fekete a váz- és a motorblokk- Hátramenet-segéd és adaptív fényszóró mostantól a szériafelszereltség része Abroncsnyomás ellenőrző (RDC) és nappali menetfény mostantól a szériafelszereltség része Új opcionális felszereltség: bukócső Változások a Túra csomagban. A LED kiegészítő fényszórók és a bukócső bekerült a csomagba, a hátramenet-segéd viszont már széria Biztonsági csomag a továbbiakban nem rendelhető   BMW K 1600 GTL. Style Elegance kivitel Pollux helyett új, Manhattan metallic színben és új Option 719 Mineral White metallic fényezés. Option 719 Stardust metallic, valamint Option 719 kék (Blueplanet metallic/ivory) a továbbiakban nem rendelhető Hátramenet-segéd és adaptív fényszóró mostantól a szériafelszereltség része Új opcionális felszereltség: bukócső Változások a Komfort csomagban: bukócsővel bővítve Biztonsági csomag a továbbiakban nem rendelhető   BMW K1600 B. Új Mars red metallic fényezés. Imperial Bliue metallic színben nem rendelhető Hátramenet-segéd és adaptív fényszóró mostantól a szériafelszereltség része Abroncsnyomás ellenőrző (RDC) és nappali menetfény mostantól a szériafelszereltség része Új opcionális felszereltség: bukócső és LED kiegészítő fényszórók Változások a Túra csomag tartalmában: LED kiegészítő fényszórók, audió rendszer, bukócső, lábtartó pad (opcionálisan zárható tárolórekesz lábtartó pad helyett) Változások a Komfort csomagban: Pro váltóasszisztens, kulcsnélküli indítás, központi zár, riasztó. Kiegészítő LED fényszóró mostantól nem része a csomagnak Biztonsági csomag a továbbiakban nem rendelhető   BMW K1600 Grand America. Új Mars red metallic fényezés. Imperial Bliue metallic színben nem rendelhető Hátramenet-segéd és adaptív fényszóró mostantól a szériafelszereltség része Abroncsnyomás ellenőrző (RDC) és nappali menetfény mostantól a szériafelszereltség része Változások a Komfort csomagban: Pro váltóasszisztens, kulcsnélküli indítás, központi zár, riasztó. Kiegészítő LED fényszóró mostantól nem része a csomagnak Biztonsági csomag a továbbiakban nem rendelhető   BMW S 1000 RR. Új Black storm metallic fényezés. A piros szín nem elérhető. Átállás EURO 5-re Új opcionális felszereltség: Sport kipufogó Új opcionális felszereltség: M titánium kipoufogó rendszer Új opcionális felszereltség: M mart elem csomag, M kuplungkar védő, M fékkar védő, M felhajló fékkar, M felhajló kuplunkkar, M motorvédők, M lábtartó rendszer bal/jobb Új opcionális felszereltség: Sport csomag. M Endurance lánc, USB töltő aljzat, M GPS köridőmérő Új opcionális felszereltség: USB dugalj Új opcionális felszereltség: M Endurance lánc Új opcionális felszereltség: M GPS körszámláló. Aktiválási kód annak érdekében, hogy a GPS-érzékelő továbbítsa a jelet a műszercsoportba. Ez lehetővé teszi az adatgyűjtő számára, hogy manuális helyett GPS segítségével GPS-n keresztül indítsa el a köridőzítőt / körmérőt.   S 1000 XR. Új, Style Sport kivitel: fehér/kék/piros fényezés, titánium sport kipufogó, M Endurance lánc, Sport szélvédő, kiegészítő Core kijelző köridőmérővel. Tankborítás és kártyarekesz a motorkerékpár színében Új opcionális felszereltség: Titánium sport kipufogó Új opcionális felszereltség: Túra csomag kibővített tartalommal. USB dugalj, új csomagtartó-váz beépített tartóval a 30 l-es és a 49 l-es topcase-hez Új opcionális felszereltség: M mart elem csomag. M felhajló fékkar, M felhajló kuplungkar, M motorvédők, M lábtartó rendszer bal/jobb és M utas lábtartó bal/jobb Új opcionális felszereltség: USB dugalj Új opcionális felszereltség: M Endurance lánc
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója