Az Opel is gratulál a Liverpool bajnoki címéhez

2020.06.30.
Szívélyes gratuláció Jürgen, az edzői stábnak, a csapatnak, a szurkolóknak. Mi az Opelnál pontosan tudjuk, mit jelent az, ha hosszú évek után újra a csúcsra jutunk – írta levelében az Opel főnök, méltatva azt, hogy a német edző vezette csapat 30 év szünet után ismét megnyerte az angol bajnokságot. Klopp nem csak a Liverpool, az Opel arca is. Fotó: Opel Az Opel és Jürgen Klopp között régóta tart az együttműködés. Még a Dortmund trénere volt, amikor az Opel márkanagykövete lett Klopp. A kapcsolat akkor sem szakadt meg, amikor a Kloponak becézett edző Angliában vállalt munkát. Az Opel a gratulációt nem bízta a véletlenre. Német és angol lapokban fizetett hírdetést tettek közé, amelyben tudatják, együtt örülnek a márkanagykövettel, s büszkék arra, hogy Jürgen Klopp és az Opel elválaszthatatlanok.  

3 évtizede nő a német autók teljesítménye

2020.06.30.
Az új autók átlagos teljesítménye Németországban eszerint 166 lóerő, ami komoly növekedés a tavalyi 159 lóerős átlag után. Ebben mindenképpen szerepe lehet a másik, hosszú ideje tartó trendnek: a kisautók aránya az új autók között 20 százalékról 18 százalékra esett. A Néemtországban forgalomba helyezett új autók teljesítménye az ország újraegyesítése óta kevés kivétellel folyamatosan nő. Még az újraegyesülés utáni válság során és a 2008-as gazdasági válság után is nőtt az autók átlagos teljesítménye. Egyetlen kivétel 2009 volt, ugyanakkor az sem a válság miatt történt. Akkor vezették be a roncsautó prémiumot, aminek köszönhetően sokan cserélhették le régi járművüket egy új autóra. Ekkor megnőtt a kisautók aránya, amik értelemszerően alacsonyabb teljesítménnyel rendelkeznek.
Címkék: 

Amikor egy ajánlat túl jó: A Mitsubishi és a "tripla 0" története

2020.06.29.
A Mitsubishi kezdetben nem saját nevén volt jelent az amerikai piacon. Dodge és Plymouth márkajelzéssel árulták modelljeiket a két amerikai márka kereskedéseiben. Az együttműködés jól is működött egészen 1981-ig, amikor is a Chrysler és a Mitsubishi közötti megállapodás (a Dodge és Plymouth márkák a Chrysler tulajdonában voltak) zátonyra futott. Ekkor jelentek meg az első “valódi” Mitsubishi modellek az Egyesült Államokban, amiket saját kereskedéseikben forgalmaztak. 1985-re újra összeálltak korábbi partnerükkel, így a Chrysler és a Mitsubishi újboli együttműködésének köszönhetően immár ott helyben gyártották modelljeiket. A 90-es évekre a márka megalapozta magát az USA-ban, egyre több és több autót adtak el. 2002-ben már több, mint 300.000 autót adtak el, a céljuk pedig az volt, hogy 2003-ra elérjék a félmilliós határt is. Reménykedtek, nem is ok nélkül: új modellek érkeztek, például a manapság népszerű Outlander elődje, még több új modell volt tervben, de ami még fontosabb volt az eladási számok feltornázásában, volt egy új, egészen bátor, de akkoriban számukra ésszerűnek tűnő finanszírozási ajánlatuk: a “tripla nulla”. Miért pont “tripla nulla”? 0% kamat, 0% előleg és 0% fizetés az első évben. A Mitsubishi illetékesei állították, hogy ez az ajánlat csak ügyfeleik körülbelül harmadára volt érvényes, azokra, akik a gyártó elemzői szerint biztosan ki is tudták fizetni az autót utána. Azóta sem tudjuk, pontosan mennyien vásároltak autót ilyen feltételekkel, de a veszteségből, amit generáltak, nehéz elhinni, hogy valóban csak ügyfeleik harmada kapott ilyen ajánlatot. Nem nehéz kitalálni, hogy mi történt: amikor lejárt az első ingyenes év és meg kellett volna kezdeni a részletfizetést, rengeteg vásárló nem tudta kifizetni azt. Így történt, hogy a Mitsubishi Egyesült Államokbeli hitelezési részlege 2003-ra 454 millió dolláros veszteséget könyvelhetett. Ez több tízezer autót jelent. A Mitsubishi vissza is vonta az ajánlatot, aminek hatására sok ügyfelük más márka felé fordult, ugyanis a japánok modelljeiben sok érdeklődő számára pont a különleges finanszírozási ajánlatok voltak vonzóak. Amikor utóbbiak "beálltak a sorba", a vásárlók is gyakran átálltak egy másik gyártóhoz. Az akkori hírek szerint sokan valóban úgy kezelték az ajánlatot, hogy ezen keresztül egy éven át ingyen használhatnak egy vadonat új Mitsubishi modellt. Sokaknak esze ágában sem volt fizetni egy centet sem, míg mások biztosítási trükkökkel érték el, hogy a biztosító fizessen a Mitsubishi számára. Mindenesetre furcsa idők voltak ezek: az ember egy üres pénztárcával bement egy Mitsubishi kereskedésbe és kapott egy új autót, a gyártó pedig ebben a kivételes esetben jobban járt, ha az az autó “véletlenül” leégett egy évvel később.
Címkék: 

Drónnal buktatott le a rendőrség egy piroson áthajtót

2020.06.29.
Az első drónnal végzett ellenőrzésre Salgótarjánban került sor, de a jövőben a megye más településein is alkalmazásra fog kerülni. A videó a képre kattintva indul.

Befejeződött a legizgalmasabb BMW gyártása

2020.06.29.
A BMW i8 utolsó példánya, egy Portimao Kék színre fényezett Roadster június közepén készült el a BMW lipcsei gyárában egy német vevő megrendelésére. Ez az autó egyik volt annak a 18 i8-asnak, amelyet már a gyárban erősen személyre szabtak egyedi belső anyagokkal és színekkel. „A BMW i8 egy egyedi autó, amit egyedi munkatársak gyártottak. A tapasztalat, amit vele szereztünk itt a lipcsei gyárban, olyan szintű szakértelmet biztosít a BMW Csoport számára a könnyű építésmódban, ami egyedülálló az iparágban” – nyilatkozta Hans-Peter Kemser gyárigazgató. „Az i8-as ma már Lipcse szerves része, emellett a BMW-csoport és a gyárunk nagykövete is egyben. Bár az i8 nem tartozott a legerősebb, leggyorsabb, vagy legszebb BMW-k közé, egyedülálló, konnektoros hibrid hajtásláncával kikövezte az utat a márka mai plug-in modelljei előtt. Mellesleg megmutatta, hogy alacsony fogyasztás mellett is lehet jó menetteljesítményeket elérni egy benzines-turbós sportautóval. Az i8 alumínium vázra épült, amelyhez könnyű, szénszálas karosszériát és utascellát csavaroztak. A középre beépített 1,5 literes háromhengeres benzinmotor a villanymotorokkal együtt 374 lóerős kombinált teljesítményre és 570 Nm nyomatékra volt képes, a 11,6 kWh-s nagyfeszültségű akkumulátor 29 km-es elektromos hatótávot engedélyezett. 0-100 km/órára 4,1 másodperc alatt gyorsult a keskeny első gumikkal szerelt bajor sportkocsi, a végsebessége elérte a 280 km/órát. A kupé ára Magyarországon 46 754 000 forint volt, a Roadster 4 260 000 forinttal került többe – extrák nélkül. A BMW már fejleszti az i8 utódát, amelyből a Vicion M Next tanulmányautó adott ízelítőt két évvel ezelőtt. A 2023-ban érkező szériaváltozatában valószínűleg négyhengeres turbómotor lesz, amelynek kombinált teljesítménye a villanymotorok segyítségével elérheti a 600 lóerőt. Nagyobb akkut kap elődjénél, ezért közel 100 km-t mehet majd benzinfogyasztás nélkül.  
Címkék: 

Kihegyezett és kifinomult a Lexus LC Kupé

2020.06.29.
A Lexus zászlóshajó kupéjának jelszava mindig is a “még kihegyezettebb, még kifinomultabb” teljesítmény volt – már a tanulmányautó megalkotásának pillanatában is. A 2021-es modellévben bevezetett változásoknak köszönhetően most tovább javulnak az LC reakciói, menetstabilitása és irányíthatósága, hogy a vezető még közvetlenebb kapcsolatot érezhessen az autóval. Ennek érdekében a Lexus átalakította az LC futóművét, lefaragva ezzel a szerkezet tömegéből, ugyanakkor javítva a rugózást. A mérnökök az LC 500h változat Multi Stage Hybrid rendszerét is tovább finomították, akárcsak az LC 500 tízfokozatú Direct Shift automata váltóját. A kupé kormányművét is tökéletesítették, a fékeket pedig finomhangolták, hogy jobb visszajelzéseket adjanak a vezetőnek. Az LC első és hátsó futóművén végrehajtott változtatások körülbelül 10 kilogrammal csökkentik a rugózatlan tömeget. Ez elsősorban a kovácsolt alumínium alsó lengőkaroknak, a vékonyabb, üreges kanyarstabilizátoroknak és a tekercsrugók új, nagy szilárdságú anyagának köszönhető. Maguk a rugók is erősebbek lettel (nyomásértékük 1200 helyett 1300 MPa). A tömegcsökkentés javítja a kupé menetdinamikai teljesítményét, a futómű egyéb tökéletesítései pedig a lágyabbá, simábbá teszik a mozgásokat, miközben a vezető továbbra is úgy érzi, hogy autója stabilan tapad az útfelülethez. Az első futómű elektronikus vezérlésű lengéscsillapítóit átprogramozták, hogy hosszabb úton mozogjanak, a felütésgátlók merevségét pedig (elöl és hátul egyaránt) optimalizálták, hogy kevésbé adja át az útegyenetlenségek okozta rázkódásokat. A kanyarstabilizátorok merevségének megváltoztatásával a Lexus tovább javította az LC ívmeneti irányíthatóságát, még harmonikusabb egységet teremtve az autó és a vezető között. A Lexus ‘big data’ adatelemzés révén tökéletesítette az LC 500 tízfokozatú Direct Shift automata sebességváltójának vonóerő-karakterisztikáját, hogy a jármű még kezesebben reagáljon a vezető parancsaira. Ha a vonóerő a motor fordulatszámának emelkedésével együtt növekszik, akkor a vezető is jobban kiélvezheti a tekintélyes forgatónyomaték és a zökkenőmentes gyorsítás élményét. A mérnökök az “aktív zónára” összpontosítottak, vagyis arra az 50-70 százalék közötti gázadás-tartományra, amelyben a sebességváltó lehetővé teszi, hogy a motor felpörögjön a következő fokozat kapcsolása előtt. Ennek hatása nemcsak a menetdinamikában érezhető, hanem a V8-as motor hangját is gyakrabban élvezhetik a vezetők. Az igazán lényeges eredmény természetesen a simább gyorsítás, és az, hogy a váltómű immár nem a harmadik, hanem a második fokozatba kapcsol vissza, amikor a vezető fékez egy kanyar előtt. Ezzel párhuzamosan a kanyarból is dinamikusabban gyorsít ki az autó. Az LC 500h nagy feszültségű lítium-ion hibrid akkumulátora új vezérlést kapott, így javult a működési tartománya, az elektromotor pedig nagyobb forgatónyomatékot adhat le. Ez még lendületesebb gyorsítást kínál, ami ugyanúgy jól jöhet a nagyvárosi forgalomban, mint a kanyargós szerpentineken; a gyakorlatban ez annyit jelent, hogy még a gázpedál enyhe (30 százalékos) lenyomásával is 90 Nm-rel több forgatónyomaték áll a vezető rendelkezésére. A Lexus magasabb súrlódási együtthatójú, nagyobb méretű fékbetéteket szerel az LC kupéba, hogy az autó magasabb hőmérséklet és sebesség mellett is hatékony fékteljesítményt nyújtson. A rendszer továbbra is hűtött első-hátsó tárcsafékeket tartalmaz, valamint hatdugattyús, alumínium monoblokk szerkezetű első és négydugattyús hátsó féknyergeket. A fekete féknyergeken fehéren virít a Lexus emblémája. A mérnökök gondos munkáját jelzi, hogy még a fékpedál felületét is tovább tökéletesítették, hogy nagyobb területen érintkezzen a cipőtalppal, ami természetesebb pedálérzetet eredményez. A kormánymű merevségét extra erősítések és rögzítési pontok javítják. A mérnökök megerősítették a műszerfalpanelt, illetve megváltoztatták a vezetőülés és motorburkolat merevítéseit is. A változó áttételű kormánymű, a dinamikus hátsókerékkormányzás, valamint az elektromos szervokormány szoftverfrissítései tovább javítják az autó reakcióit. A V8-as blokk motorhangja fontos tényező az LC 500 vezetési élményében. Az ideális hangzás érdekében a Lexus máshová helyezte a szelepet, ami meghatározza, milyen úton áramlik a kipufogógáz a hangtompító dobban. A motor így a beindítás pillanatában is gyönyörűen szól, ahogy a magasabb fordulatszám-tartományban is (4000 1/perc fordulat környékén), egyenletes suhanás közben pedig csendesen adja le teljesítményét.

Csaknem 175 ezer jegy már elkelt az augusztusi Indy 500 autóversenyre

2020.06.29.
A helyszín, az Indianapolis Motor Speedway (IMS) néhány napja jelentette be, hogy becslésük szerint ennyi belépőnek van gazdája, ugyanakkor Alex Damron, az IMS vállalati kommunikációért felelős alelnöke jelezte: ezeknek a jegyeknek a jelentős részét a tavalyi versenyt követő hetekben vásárolták meg. - Az elmúlt néhány hónapban, ahogy a koronavírus-járvány egyre súlyosabbá vált, nem reklámoztuk a jegyértékesítést - jelentette ki Damron. Az Indy 500-as a világ legnagyobb egynapos sporteseményei közé tartozik, általában 250-300 ezer nézővel a helyszínen. Ennek megfelelően egy átlagos évben a 175 ezer eladott belépő kevésnek számítana, azonban az Egyesült Államokban jelenleg is tomboló járvány közepette aggodalomra adhat okot, ha ennyien gyűlnek össze egy versenypályán. Észak-Amerikában március közepén álltak le a sportesemények megrendezésével, és ha az IMS végül augusztusban beengedi a 175 ezer jegytulajdonost az indianapolisi létesítménybe, akkor az Indy 500-as lesz a legnépesebb sportesemény a leállás óta.

Átszervezi működését és csökkenti gyártási kapacitását a Nissan

2020.06.29.
A Nissan Motor Co Ltd vezetősége bocsánatkérésere kényszerült a részvényesek közgyűlésén a vállalat gyenge tavalyi eredménye miatt. - Ha ez így megy tovább a Nissan két év múlva már nem is fog létezni. A cégnek erős vezetőségre lenne szüksége - vetette fel a közgyűlésen az egyik részvényes. Makoto Uchida vezérigazgató ígéretet tett arra, hogy átszervezéssel, valamint a vivőmárkákra és a technológiai erősségekre való koncentrálással ki fogják vezetni a vállalatot a válságból. Értékesítéseit a japán, kínai és az amerikai piacra koncentrálja. A gyártást Dél-Koreában felszámolják, Indonéziából pedig Thaiföldre helyezik át. A Nissan 2019 végén pénzügyi szabálytalanságok miatt távolított vezérigazgatója, Carlos Ghosn a gyártás és az értékesítések növelésére összpontosította az üzleti politikát. A közgyűlésen a Nissan könyvvizsgáló bizottságának elnöke a részvényesek kérdésére adott válaszában cáfolta azokat a médiaértesüléseket, miszerint a Renault autógyárral szorosabb összefonódást szorgalmazó előző cégvezért a vezetőségnek a tervet ellenző tagjai "összeesküvéssel" távolították volna el. A Nissan a Renault-Nissan-Mitsubishi együttműködés tagjaként tavaly tizenegy éve első alkalommal veszteséggel zárta az évet. A márciussal zárt pénzügyi évet 671 milliárd jen (5,6 milliárd euró) veszteséggel zárta a Nissan az előző évi 319 milliárd jen nyereség után. A Nissan átszervezési tervének keretében 2024 márciusáig 20 százalékkal, évi 5,4 millióra csökkenti gyártási kapacitását. A társaság májusban 157 ezer személygépkocsit és haszongépjárművet gyártott világszerte, 63 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Májusban a japán gyártás 79 százalékkal, a külföldi gyártás 60 százalékkal csökkent, ezen belül Kínában viszont 2 százalékkal emelkedett. A január-májusi időszakban a Nissan 1,202 millió járművet gyártott, 43 százalékkal kevesebbet mint 2019 azonos periódusában. Májusban az értékesítések száma az előző évihez képest 37 százalékkal 273 ezerre csökkent, a január-májusi periódusban pedig 32 százalékkal 1,471 millióra. A Nissan az idén összesen 5 millió járművet tervez értékesíteni a tavalyi 8 millió után.  

Európán kívül csak a Kínai Nagydíj biztos?

2020.06.29.
- Ez az egyetlen fix tengerentúli verseny. Én egyelőre csak a sanghaji repülőjegyet foglaltam le, a többi futam még bizonytalan - jelentette ki vasárnap a sportvezető. "A világbajnok-avatáshoz legalább nyolc nagydíj szükséges, ahhoz pedig, hogy a Forma-1 megkapja a tévés pénzeket, tizenöt" - tette hozzá. A 77 éves korábbi autóversenyző kifejtette, a koronavírus-járvány miatt csak "nagyon sok fantáziával" tudja elképzelni, hogy az Egyesült Államokban, Mexikóban vagy Brazíliában versenyt rendezzenek az idén. A Kínai Nagydíjra eredetileg április 19-én került volna sor, de a pandémia miatt elhalasztották. A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media egyelőre a módosított versenynaptár európai részét hozta nyilvánosságra. Ebben júliustól szeptember elejéig nyolc zárt kapus hétvége szerepel, közte július 19-én a Magyar Nagydíj. Az idény vasárnap kezdődik az ausztriai Spielbergben.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója