Vettel idő előtti távozásáról találgat az olasz sajtó

2018.10.21.
Maurizio Arrivabene csapatfőnök pénteken nem ok nélkül panaszkodott a feszültséget generálni igyekvő kívülállókra, akik folyamatosan belviszályokról és válsághangulatról beszélnek. Hogy vannak gondok Maranellóban, az az eredményeikből nyilvánvaló, ám az már más lapra tartozik, hogy a szélsőséges megnyilvánulásairól is híres olasz sajtó mennyiben járul hozzá a nyugtalansághoz. Az általában a megbízhatóbb források közé tartozó La Gazzetta dello Sport most mindenesetre előállt egy újabb pletykával, ami nem feltétlenül javít a helyzeten: Sebastian Vettel és a Ferrari esetleges szakításának lehetőségéről találgatott. A négyszeres bajnok 2020-ig írt alá a vörösökkel, a most futó már a második kontraktusa a csapattal. Ebben a rózsaszín lap információi szerint van egy kitétel, ami az idei várható újabb bajnoki vereség miatt jelentőssé válhat: amennyiben a következő évben sem érik el a közös célt, s nem lesznek világbajnokok, egy kilépési záradék értelmében mind a versenyzőnek, mind munkaadójának módjában áll idő előtt, azaz a következő év végén felbontani a megállapodásukat. Hasonló kitételről már korábban is pletykáltak, ám ha létezik is ilyesmi, az még távolról sem jelenti azt, hogy korán véget is ér a felek kapcsolata. Vettelnek gyerekkori álma felérni a csúcsra a Ferrarival, amit egykor példaképe, Michael Schumacher emelt fel, és amúgy sem számít föladós típusnak. Maurizio Arrivabene pedig mostanság többször is védte őt a nyilatkozataiban, és újfent kifejezte abba vetett hitét, hogy a német lesz velük még világbajnok. Más kérdés, hogy a bizalom „bentről” is ilyen erős-e. Azzal, hogy a csapat 2019-re Kimi Räikkönen helyét a Vettelre potenciális veszélyt jelentő Charles Leclerc-nek adta, sokak szerint éppen e szoros köteléket lazította föl. Vettel nyíltan Räikkönen oldalán állt, ám véleménye nem talált meghallgatásra. És ha jövőre Leclerc társaként sem érezné maga mögött a csapatot, távozása akár még potenciális lehetőséggé is válhatna. „Idén árgus szemmel fogja figyelni a helyzetet, és megvizsgálja, hogy mindent össze tudnak-e hozni a Ferrarival. Nincs kőbe vésve, hogy marad” – vélekedett a német RTL szakértője, Christian Danner. Többen úgy vélik, a Ferrari versenyzőcseréje az egyik oka volt annak, hogy a csapatba nyugtalanság költözött, és hogy éppen azóta estek vissza, hogy bejelentették Räikkönen távozását. Arrivabene ezt azonban alaptalan találgatásnak nevezte. „Kimi és Sebastian két profi, sok év tapasztalatával felvértezve. Nem gokartversenyzők, akik csak most kezdtek el kijárni a pályára… Amit a bejelentésünk időpontjáról mondtak, azt a versenyzőinkkel szembeni tiszteletlenségnek tartom, mert ők nagyszerű profik. Emellett azt is elmondanám, hogy valahányszor ilyen jellegű hírt közlünk Kimivel, pole pozícióval reagál, szóval még meg is érné minden hétvégén ezt tenni” – ecsetelte az olasz, aki a monzai hétvége elején közölte 2007 bajnokával, hogy mennie kell. Hozzátette, szerinte nem választhattak volna ennél megfelelőbb időpontot. „Két dolgot fontos tisztázni. Kimi Spában és Monzában is remekül teljesített, emellett pedig már aggódott, hogy mikor kap választ tőlünk a jövőjével kapcsolatban. Szerintem sokkal helyesebb egy ilyen döntést egy barátságosabb közeget jelentő pályán közölni, mintsem egy zsúfoltabb helyszínen. Az ideális az lett volna, ha még a nyári szünetben bejelentjük, de mivel akkor még nem álltunk erre készen, Monza után, még Szingapúr előtt kerítettünk rá sort” – magyarázta időpontválasztásukat. Forrás: m4sport.hu

A világ leghosszabb tengeri hídja épült Hongkong és Makaó között

2018.10.21.
A kilenc év alatt elkészült projekt összekapcsolja az ázsiai gazdasági és pénzügyi metropoliszokat a dél-kínai Kuangtung tartomány fejlődő területével, ezzel egy nagy gazdasági régiót hoz létre a Gyöngy-folyó deltájában. Az átkelőt hivatalosan kedden avatják fel, akkor indul meg rajta a forgalom is. A kínai kormány 120 milliárd jüannal (4900 milliárd forint) támogatta az 55 kilométer hosszú összeköttetés megépítését. Az átkelő egy hosszan kígyózó hídból és két mesterséges sziget között egy 6,7 kilométeres víz alatti alagútból áll. A három metropolisz közötti utazási idő így egy órára csökken - jelenleg a hongkongi repülőtér és Csuhaj között négy órába telik az út. Az objektumot úgy tervezték, hogy az kibírjon akár óránként 200 kilométeres széllökéseket, a Richter-skálán 8-as erősségű földrengést és egy akár 300 ezer tonnás hajóval való ütközést is. Nemcsak az építkezés csúszása, a költségek emelkedése, az építés során bekövetkezett halálesetek és a korrupció miatt érték kritikák a projektet. A hétmilliós lakosú Hongkongban sokan tartanak a túl erőteljes integrációtól a Kínai Népköztársasággal: szívesebben őriznék meg különleges szerepüket és helyzetüket.
Címkék: 

Ittasan, bódultan és eltiltva balesetezett

2018.10.21.
A 73-as számú főút 2. kilométerszelvényében, Csopak határában közlekedett egy karádi férfi az általa vezetett személygépkocsival 2018. október 20-án. Egy balra ívelő kanyarban az út jobb oldalán lévő füves területre sodródott, majd az út melletti fás részre hajtott, ahol több fának ütközött és felborult. Ennek következtében az autó az oldalán az úttestre visszatért és kigyulladt. A járművezető a gépkocsiból kiszállt, a baleset során nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, és felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt kábítószert is fogyasztott. Ezen kívül a rendőrök megállapították, hogy a férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, mert az eltiltás hatálya alatt állt. Az ügyben járművezetés ittas állapotban vétség és kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Balatonfüredi Rendőrkapitányság, valamint az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást indítottak a sofőr ellen a rendőrök. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bűncselekmény, és bírósági eljárást von maga után! Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait valamint a közlekedés más résztvevőit is!  

Interfax: néhány nap múlva ismét repülhet a Szojuz rakéta

2018.10.21.
Az Interfax informátora szerint a Szojuz katonai műholdat állít majd Föld körüli pályára. Október 11-én, nem sokkal a felbocsátása után kényszerleszállást hajtott végre a Nemzetközi Űrállomásra elindított Szojuz MSZ-10 orosz űrhajó, a fedélzetén Alekszej Ovcsinyin orosz és Nick Hague amerikai űrhajóssal. Ovcsinyin és Hague épségben ért földet az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban. A Szojuz űrhajók az egyetlen utánpótlási eszközt jelentik a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásnak, amióta a NASA amerikai űrügynökség 2011-ben befejezte űrsiklóprogramját, de orosz közlés szerint az űrállomás jelenlegi személyzete jövő nyárig elegendő tartalékokkal rendelkezik. A mostanit megelőzően legutóbb 35 éve történt hasonló baleset Szojuz típusú űrhajóval.

Scania: egyedülálló tűzoltóautó

2018.10.21.
A többéves fejlesztést és tűzbiztonsági szakértőkkel folytatott alapos egyeztetéseket magában foglaló összetett projekt keretében a Triel-HT Group Allison 4500 automatikus sebességváltóval, 7000 liter/perc szállítási teljesítményű szivattyúval, a magasból mentésekhez lélegző légpárnával, a jármű hátulján pedig ki- és bemeneti vízcsatlakozókkal szerelték fel a forgózsámolyos létrás tűzoltóautót. Ráadásul a tehergépkocsi létrája 42 méter magasba is felér. A járművet a Novelis használja majd tűzoltóautóként, amely egy alumíniumhengerlő és –újrafeldolgozó vállalat São Paulo államban. Daniel Forastieri, a Novelis South America vállalat környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági igazgatója a következőket mondta: „Gyárunk nagyon nagy épületekkel rendelkezik, és az alumíniumgyártási folyamat miatt az üzemi tűzoltóságunknak egy fürge járműre van szüksége, amely a magas födémeket is feléri a termelőüzemünkben.” Nem ez az első alkalom, hogy egy Scania tehergépkocsit épít át a Triel-HT, amelynek 35 évvel ezelőttre nyúlnak vissza a különleges járművek gyártásában szerzett tapasztalatai. - Több mint kétszáz tűzoltóautóval, illetve egyéb átépített járművel rendelkezünk, amelyek Scania P 250, P 310, P 440 és P 360 modellek 4×4-es, 6×4-es és 4×2-es változatain alapulnak” – magyarázta Marciano Dalla Rosa, a vállalat igazgatója. „Azért választottuk a Scania fülke-alvázát ehhez a projekthez, mert ezt könnyebb volt felépítményezni és erősebb az alváza, mint más tehergépkocsi-gyártóké. Figyelembe vettük a tartozékok szélesebb választékát, a Scania alvázakról rendelkezésünkre álló műszaki tudásunkat és a lehetséges módosításokat, amelyeket végre kellett hajtani.” További kihívást jelentettek a nemzetközi tűzbiztonsági előírások, amelyek esetében az Egyesült Államok Nemzeti Tűzvédelmi Szövetségének (NFPA) szabványai jelentették a mércét. A forgózsámolyos létrás tehergépkocsi projektjének ötlete valójában 2012-ben született meg, és annyira összetett volt, hogy a Triel egy egyesült államokbeli tűzoltócsapattal folytatott szakmai egyeztetéseket. Ezek során állapították meg, hogy a jármű megfelel-e a nemzetközi szabványoknak. - Három évig keményen dolgoztunk a jármű fejlesztésén, megépítésén és tesztelésén, az egyesült államokbeli tűzoltók támogatásával – mondta Dalla Rosa. „Van egy nemzetközileg tanúsított tesztpályánk, ahol mindig teszteljük és adatokat gyűjtünk az általunk használt alvázakról, és a Scania alvázak rendelkeznek az NFPA szabványok szerinti legjobb értékelésekkel” – mondta Dalla Rosa
Címkék: 

A Daimler és a BMW engedélyek elfogadását indítványozta az Európai Unió car-sharing-gel kapcsolatos aggodalmai enyhítésére

2018.10.21.
Összekapcsolná car-sharing üzletágait a két autógyártó, a Car2Go és DriveNow néven ismert egységeket, ezzel is növelve előnyüket az amerikai és kínai versenytársakkal az Uber-rel és a Didi Chuxing-gal szemben. A vállalatok hétfőn jelentették be az ajánlatukat az EU versenyvizsgáló weboldalán, további információkat nem részletezve. A Bizottság várhatóan visszajelzéseket kér az ügyfeleitől és a rivális cégektől, mielőtt, november 7-én, döntene arról, hogy elfogadja e az engedélyeket, további követelésekkel élne vagy teljeskörű vizsgálatot indítana. Forrás:autonews.com

Egyesült Államok Nagydíja - Hamilton a pole pozícióban

2018.10.21.
A 33 éves versenyzőnek ez az idei kilencedik, pályafutása 81. rajtelsősége. Az időmérőn Hamilton mögött az összetettben második Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes német pilótája zárt a második, csapattársa, a finn Kimi Räikkönen pedig a harmadik helyen. Vettel ugyanakkor a rajtrácsra csak ötödiknek állhat majd fel, mert a pénteki első szabadedzésen a versenybíróság szabálytalannak ítélte meg, és háromhelyes rajtbüntetéssel sújtotta. Hamiltonnak nyolc ponttal kell többet szereznie Vettelnél ahhoz, hogy már Austinban megnyerje ötödik világbajnoki címét. Az 56 körös Egyesült Államok Nagydíja vasárnap - magyar idő szerint - 20.10 órakor kezdődik. A teljes rajtsorrend: 1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 2. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Daniel Riccardo (ausztrál, Red Bull) 3. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Esteban Ocon (francia, Force India) 4. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) Romain Grosjean (francia, Haas) 5. sor: Charles Leclerc (monacói, Sauber) Sergio Perez (mexikói, Force India) 6. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) Kevin Magnussen (dán, Haas) 7. sor: Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 8. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 9. sor: Szergej Szirotkin (orosz, Williams) Lance Stroll (kanadai, Williams) 10. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber) Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) MTI - Címlapkép: MTI Archív
Címkék: 

Sergio Pérez hosszabbított a Force Indiával

2018.10.20.
A hírrel kapcsolatban a 28 éves pilóta elmondta, úgy érzi: karrierje legjobb időszaka még csak most következik majd. A mexikói autóversenyző 2011 óta szerepel a Forma-1-ben, 2014-től a Force India tagja. Eddig sorrendben a tizedik, a kilencedik, majd kétszer a hetedik helyen zárta az évet. Pérez idén 17 futam után - négy viadallal a szezon zárása előtt - a hetedik helyen áll a pontversenyben.
Címkék: 

Kevesebb ránc, több motor – így frissült az 500X

2018.10.20.
A ráncfelvarrással egy időben két új motor került a kínálatba Fotók: Vezda László 2007-ben az 500-as „kis” Fiat-ból 43 ezer darab kelt Európában, 2012-ben pedig elérte eddigi csúcsát a modell, amikor is bő kétszázezresre duzzadtak az eladások. A városi autó népszerűsége azóta is kitart, ám a további növekedést már az egyterű 500L piacra dobásával biztosította a Fiat. Jókor jött a „lökés”, 2014-ben pedig már úgy 300 ezer darab 500-as és 500L kelt el a kontinensen. A nyerő szériából persze nem akart kiszállni a Fiat, így – az értékesítési adatokra utólag visszatekintve, remek időzítéssel – tovább bővítette az 500-as palettát: érkezett az 500X, amely azonnal friss lendületet adott az eladásoknak. Tavaly pedig már több mint 360 ezer 500-as, 500L és 500X kelt el. Mindeközben itthon 2007 óta az 500-as modellcsaládból összesen 12901 darabot helyeztek forgalomba. Rossz utakon sem jön zavarba az 500X Mivel a modellcsalád összeladásai idén is tovább nőnek, a bevált recepten – vagyis a kínálat állandó bővítésén és megújításán – ezúttal sem változtattak a Fiatnál, így elérkezett az idő az újabb frissítésre. Ezúttal az X-széria került fókuszba: az enyhe ráncfelvarrást új motorok és csomagok bevezetésével kötötték egybe. Ami a külsőségeket illeti, ezúttal tényleg csak finomhangolásról volt szó. Leheletnyit, úgy egy centiméternyit nőtt a kocsi hosszúsága, módosult a lökhárító, a hűtőrács, és frissültek az első meg a hátsó lámpák – utóbbiak formavilága a 124-esét idézi, ezzel egységesebbé téve a márka portfólióját. Az utastérben a legszembeötlőbb változás, hogy a kormány nem „csapott” alul, hanem kerek. A visszakerekített kormány mögött már 3,5 colos képernyő kap helyet, a műszerfalon végigfutó betétet pedig a három új karosszériaszínben is lehet választani. Újdonság, hogy az Urban és a Cross verzióhoz is 7 colos központi kijelző, valamint led-es nappali menetfény jár. Városi dzsungelre és könnyű terepre tervezve Míg látványban visszafogott változásokat hozott a frissítés, a kocsi „belső” értékei nagyobb mértékben nőttek. Az új 500X-hez alapáron jár például a táblafelismerő-rendszer, a sebességhatároló és a sávtartó automatika, és kérhető többek között adaptív tempomat, holttérfigyelő és keresztforgalom figyelő rendszer, tolatókamera. Az Urban és Cross verzióban is kapható négykerék-meghajtással az 500X, amelybe összesen hét erőforrás közül lehet motort választani. Ezek közül kettő a ráncfelvarrott modellel egy időben debütál. Az 1,3-as, 1,6-os és 2,0-ás (95, 120, 150 lóerős) dízelek mellett maradt az „alap” 1,6-os benzines. És megjelent az új, a Fire erőforrásokat váltó, Firefly turbo névre keresztelt benzines két verziója is. A kisebb egyliteres, háromhengeres 120 lóerős, a másik 1,3-as, négyhengeres és 150 lóerős. Előbbivel és hat fokozatú kézi váltóval szerelve 10,9 másodperc alatt gyorsul százra a kocsi. Az erősebb 9,1 másodperc alatt tudja ezt a 6 sebességes automatával. A hátsó lámpák formavilága a 124-esét idézi, ezzel egységesebbé téve a márka portfólióját
Címkék: 

Elkészült az egymilliomodik Nissan Juke

2018.10.20.
Nyolc évvel a gyártás megkezdése után legördült az egymilliomodik Juke a Nissan sunderlandi gyárának futószalagjáról. Átlagosan minden 105. másodpercben elkészül egy vadonatúj Juke. A jellegzetes megjelenéséről ismert 2018-as Juke számtalan lehetőséget kínál a külső és az utastér testre szabására. Az összes felszereltséggel és a számtalan egyedi kiegészítővel együtt az ügyfelek több mint 23 000 kombináció közül választhatják ki legújabb Juke-változatukat. A sunderlandi gyár egymilliomodik Juke-ja egy Tekna felszereltségű jármű volt, Élénk kék színben, mely a legújabb szín a kínálatban. A 2006-ban megkezdett gyártású és a crossoverek piacán a Nissan vezető szerepét megalapozó, úttörő jelentőségű Qashqai után a Juke volt a második crossover, mely ebben a gyárban készült. Immár több mint hárommillió Qashqai került legyártásra Sunderlandben, megelőzve a Micrát (2,4 millió) és a Primerát (1,5) a gyárban egymilliós darabszámot elérő típusok mezőnyében. Az értékesítési statisztikák szerint a Juke fekete színben a legnépszerűbb az európai vásárlók körében, és ez a legnépszerűbb választás az utastér és a külső egyedi kiegészítők terén is. A Juke továbbra is rendkívül sikeres, 2017-ben Európában 95 000 példány talált gazdára.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója