BMW-effektus Debrecenben: meglódulnak a lakásárak

2018.08.04.
Az Otthontérkép Csoport vezető elemzője szerint 20-30, vagy akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak Debrecenben 3-4 éven belül, amikor igazán beindul a gyártás a BMW új, a hajdúsági városban létesülő gyárában – ez azért lehet, mert újabb szakemberek érkeznek, adott esetben a családjukkal, szállásra van szükségük, szeretnék a gyerekeket iskolába járatni, vásárolniuk kell, ez mind keresletnövekedést okoz, ami fölfelé hajtja az árakat. Mester Nándor az M1 hírcsatornán elmondta, hogy a másik két magyar autógyári városban az ingatlanszektor szinte minden alágazata dinamikusan fejlődött, talán a hotelpiac nem annyira, de az ipari és kereskedelmi ingatlanok (üzlethelyiségek, üzletközpontok), a telekpiac és a lakáspiac igen. Erre számítanak Debrecenben is.   Az elemző kitért arra is: már tart három jelentős lakóparképítés a városban, az egyik a vége felé jár, a másik kettő révén pedig 350 újépítésű lakás lesz elérhető a piacon másfél éven belül.  

Többórás sorok kifelé is, befelé is a csongrádi határátkelőknél

2018.08.04.
Huber Krisztián elmondta, a röszkei autópálya-átkelőnél a kilépőoldalon háromórás a várakozás, a Magyarországra tartó személyautóknál is kétórás a sor. Szintén erős a forgalom a röszkei és az ásotthalmi közúti átkelőnél, ahol mindkét irányban egy-egy órát kell várakozni - tudatta a százados. Az utazóknak Szerbia felé érdemes a kisebb határátkelőhelyeket választaniuk, ahol rövidebb a várakozás vagy nincs sor. Románia irányába a csanádpalotai autópálya-átkelőnél kifelé kétórás, a belépőoldalon egyórás a várakozás, a kiszombori közúti átkelőnél belépőoldalon van félórás sor. A Romániába tartók igénybe vehetik a nagylaki vagy a battonyai közúti határátkelőhelyet - tette hozzá a szóvivő. A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és a várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a rendőrségi útinformációs rendszer (Rutin) mobilapplikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.

Hét kilométeres torlódás baleset miatt az M7-esen Baracskánál

2018.08.04.
Szemerei Péter elmondta, hogy a balesetben senki sem sérült meg. A járműveket a forgalmi sávokból eltávolították, a roncsok a leállósávban vannak.

Hőségriadó: óvatosságra intik a közlekedőket

2018.08.04.
Az előrejelzés szerint napos idő várható gomolyfelhőkkel, legfeljebb néhol délen alakulhat ki futó zápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet délután 30-34 fok között valószínű. Késő estére 22-29 fok közé hűl le a levegő. A következő napokban is folytatódik a hőség. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkárság azt közölte az MTI-vel, hogy vasárnap éjfélig meghosszabbították az ország egész területére kiadott hőségrisztást. Az államtitkárság a döntésről értesítette a megyei kormánymegbízottakat – közölték, hozzátéve: egyéb intézkedésre jelenleg nincs szükség. Közleményükben kiemelték: az extrém meleg még az egészséges szervezetet is megviseli, a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők, az idős emberek és a kisgyerekek pedig különösen veszélyeztetett helyzetben vannak. A hőség miatt nem lesz kamionstop a hétvégén A hőségriasztás miatt a nehéz tehergépkocsik egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági okokból korlátozás nélkül közlekedhetnek a hétvégén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel. A járművezetők a vezetési és pihenőidő betartásával, de hosszabb megszakítás nélkül teljesíthetik szállítási feladatukat, nem kell parkolóban várakozniuk – írták. A kamionstop főszabály szerint szombaton 15 órától vasárnap 22 óráig tartana, de a 2. fokozatú hőségriasztást vasárnap éjfélig meghosszabbították. A forgalomkorlátozást a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével veszélyhelyzetben átmenetileg felfüggesztheti - emlékeztet közleményében a szaktárca.

Halottja is van Miskolcon az éjszakai balesetnek

2018.08.04.
A közlemény szerint a balesetben elhunyt ember beszorult a személyautóba, testét feszítővágóval szabadították ki a tűzoltók.

Meseautótól a Merkurig 14. rész: osztrák autógyárak Magyarországon

2018.08.03.
Az elmúlt 120 évben a hazai motorizáció történetében jelentős szerepet játszottak osztrák szomszédaink. A következő felsorolás a hazai megjelenés kronológiai sorrendjében mutatja be a szereplőket, néha kicsit túllépve a kereskedelem-történet határait.   Pink&Co Az első osztrák vállalat, amely automobilokkal próbálkozott Magyarország területén valódi termék nélkül jelent meg a színen. Az 1897-ben alakult bécsi Pink&Co kerékpárgyár, amely működése során soha nem készített automobilt, mégis 1899-ben kérelmet intézett a Magyar Királyi Kereskedelemügyi Minisztériumhoz: pénzügyi segítséget igényeltek egy autógyár létesítése tárgyában. A minisztérium visszautasító válaszában megjegyezte, hogy „nem olyan iparágról van szó, amelynek állami támogatása indokolt lenne”.   Lohner-Porsche Az 1832-ben alapított bécsi Lohner kocsigyár vezetését 1887-ben vette át Ludwig Lohner. Az ő vezetése alatt a Lohner termékpalettáján egy időre megjelentek az autók és később a repülők is. Az első Lohner automobil, egy benzinmotoros szerkezet még 1896-ban készült el. Ludwig később a szintén bécsi Egger cégtől vásárolt alkatrészekből villanyautót készített. Itt találkozott az ifjú Ferdinand Porschéval, aki szabadidejében agymotoros hibrid hajtásláncon dolgozott. Porsche hamarosan átigazolt a Lohnerhez, s 1898-ban elkészült az első Lohner-Porsche. 1900-ban az autót a Párizsi Világkiállításon is bemutatták, majd 1901-ben az első Budapesti Nemzetközi Automobilkiállításon is standot béreltek. Egy 1908-as kimutatás szerint Budapesten budai Goldberger Stella, a Goldberger-féle textilgyár egyik tulajdonosa használt ilyen autót. A kép hátán olvasható felirat szerint ez az autó jelent meg az 1901-es Budapesti Nemzetközi Automobilkiállításon   Arnold Spitz Az 1901-ben, a lóversenypálya árverési csarnokában megrendezett autókiállításon a Lohner-Porsche mellett számos osztrák kereskedő is megjelent – helyi és külföldi gyártmányokkal. Pontosan ez lett az egyik akadálya a hazai gépjárműkereskedelem indulásának: aki megtehette, inkább Bécsbe járt autót vásárolni. Arnold Spitz, aki az 1900-as évek legelején a legnagyobb bécsi kereskedő volt, 1904-ben Budapesten is lerakatot nyitott. Spitz a francia DeDion-Bouton márka képviseletével nőtt naggyá, majd saját maga is járműfejlesztésbe fogott. A jármű gyártására Gräf testvérek, akik később a Gräf&Stift márkával váltak híressé kizárólagos szerződést kötöttek a Monarchia területére. Ám Spitz ezt az egyezséget megszegve a terveket átadta az osztrák tőkével létesített győri Magyar Waggon és Gépgyárnak. Győrben alig néhány Spitz-féle autó készült, mivel a Gräf testvérek rögtön beperelték az osztrák üzletembert, aki csődbe ment. A Spitz-cég garázsa a Lehel úton 1905-ben. (Forrás: ANNO)   Tlaskal Lábjegyzetként érdemes megemlíteni, hogy 1904-ben a Magyar Waggon és Gépgyár Ludwing von Tlaskal osztrák vezérkari százados tervei alapján összkerékhajtású, és -kormányzású katonai vontatót készített. Akkoriban Európa-szerte a vontatók ősének számító „közúti vasutakkal” - négy-öt pótkocsis szerelvényekkel kísérleteztek. A Tlaskal-féle jármű is ebbe a kategóriába tartozott. A kísérleteket nem követte sorozatgyártás. A Tlaskal-féle vontató próbauton (Forrás: Osztrák Nemzeti Levéltár, Kriegsarchiv). És ugyanaz a jármű a Magyar Waggon és Gépgyár 1916-ban megjelent albumában.   Leesdorfer August Wärndorfer 1899-től árusította a francia Amédée Bolléé által gyártott gépkocsikat, amelyeket rövid ideig össze is szereltek Badenben Leesdorfer márkanéven. 1903-ban a vállalat a felszámolás sorsára jutott. Berendezéseit a budapesti Podvinecz&Heisler Malomipar és Gépgyár, a Magyar Általános Gépgyár (MÁG) elődje vásárolta meg. Az első Podvinecz&Heisler gépkocsikat Leesdorfer-alkatrészekből állították össze. A Honi Ipar enyhén reklámízű híradása 1904. elején   Bock&Hollender Az 1896-ban kerékpárok gyártására alapított bécsi Bock&Hollender műhelyben 1898-tól motorkerékpárok, majd 1902-től már automobilok is készültek. Bár hazai képviselet nyomára nem sikerült bukkanni, de a korrábban már említett 1908-ban keletkezett lista, amely a budapesti autó- és motorkerékpár-tulajdonosok neveit tartalmazta 4 ilyen gyártmányú járművet regisztrált.   Gräf&Stift Az első világháború után jelent meg a hazai piacon a Gräf&Stift. Ezeket az autókat a bécsi Wiener Automobilfabrik készítette. Ennek következtében néha WAF márkanéven is szerepelnek a járművek. Ez könnyen félreértésekhez vezethet, hiszen 1921-1931 között létezett egy Wiener Automobil Fabrik nevű vállalat is, amely valóban WAF néven árusított luxusautókat! A Gräf&Stift még 1904-ben jött létre, miután a korábban már említett Gräf fivérek megszakították a kapcsolatot Arnold Spitz-cel. Az új üzlettárs Wilhelm Stift lett. A márka elsősorban luxusautóiról volt ismert. Gräf&Stift kocsin járt a Habsburg uralkodóház több tagja Ferenc Józseffel az élen. Magyarországon 1921-ben létesült képviselet, amikor Hirsch Hugó, a korszak ismert autókereskedője szerződést kötött az osztrák féllel. Hirsch Hugó életéről a Veterán Autó és Motor 2017/10. számában jelent meg egy összeállítás. Innen tudható, hogy Hirch Hugó 1920. tavaszán a Jókai tér 3 alatti bérház korábban istállónak használt garázsában kezdte meg működését. Hirsch korábban sofőrként a társasági élet ismert alakjainak szolgálatában állt, így nem csoda, hogy a legfelső körökben mozgott. Kapcsolatait kihasználta a márka hazai népszerűsítésére is. Ezen kívül a kor szokásainak megfelelően részt vett különböző versenyeken is. 1923-ban még csupán 38, három évvel később már 90 Gräf&Stift autót regisztráltak Magyarországon. Ám a látszólagos üzleti sikerek mögött egyre súlyosabb pénzügyi gondok húzódtak. Bár 1927-ben felröppent a pletyka, hogy a Gräf&Stift összeszerelő üzemet létesít Magyarországon, de ez valószínűleg csak Hirsch kétségbeesett kísérlete volt, hogy valahogyan pénzt szerezzen. Végül 1929-ben Törökországba menekült a hitelezők elől, s ezzel a Gräf&Stift személyautók hazai története véget ért. Hirsch Hugó 1923-ban a semmeringi versenyen. (Forrás: Verein zur Förderung der histroischen Fahrzeuge der Österreichischen Automobilfabrik) Egy Gräf&Stift sportkocsi az 1925-ös Svábhegyi versenyen. Fotó: Carl Zapletal, Forrás: Martin Pfundner   Concours d'Elegance, Budapest, 1931. Forrás: ADT   Egy 1920-as években gyártott Gräf&Stift  túrakocsi Pécs környékén az 1930-as évek végén. Forrás: Fortepan/Nagy József/13682 1931-ben megindult a rendszeres Bécs-Budapest autóbuszjárat, amelyet az osztrák Dr Barry&Tsa cég üzemeltetett. A felépítményeket Ifj. Josef Gräf tervei alapján a gyárban készítették el. Az Autótaxi vállalat, amely hosszútávú autóbuszjáratok létesítésére készült, felfigyelt a buszokra. 1932-ben öt Gräf&Stift alvázat, továbbá a karosszéria terveit  is megvásárolták. Az Autótaxi által 1933-tól használt G&S buszok karosszériáit részben az Uhry Imre cégnél, részben saját kivitelezésben gyártották. A képen az egyik Autótaxi-féle jármű látható. (Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Archívum)   Perl A bécsi Perl vállalat 1922-1929. között készített kis- és közepes méretű autókat. Természetesen a magyar piacon is próbálkoztak az értékesítéssel. Az Auto című lapban 1924. tavaszán rövid reklámhír jelent meg: „a Perl autók Budapesten. Mint értesülünk, nagy nehézségek árán sikerült a jól ismert Perl kisautókat Magyarországba importálni. Az első kocsik már meg is érkeztek a fővárosba. … A budapesti képviselet dr. Marek Frigyes, az ismert sportsman kezében van, aki központi irodáit IX. Ferenc-körut 19-21 sz. alatt nyitotta meg”. A Színházi Élet, amelynek autós rovata a kutatók számára igazi kincsesbánya Autós ABC sorozatában szintén bemutatta a Perl márkát. Marek próbálkozása azonban néhány hónap alatt kudarcba fulladt.   Grofri A bécsi Grofri a kevéssé ismert márkák közé tartozik. Az 1920-as években a francia Amilcar liszensze alapján szereltek össze kicsi, sportos járműveket. 1927-ben a Guggerhegyi versenyen egy Grofri is feltűnt, majd ehhez kapcsolódóan Wollemann István kereskedő rövid ideig hirdette a márkát – vajmi kevés sikerrel. Grofri Guggerhegyen. Forrás: ADT És a végére egy különlegesség Custoca Strato a budapesti utcákon az 1970-es években. Gerhard Höller 1968-1994 között kis szériában gyártott műanyagkarosszériás sportkocsikat.

Újabb autópályára lesz pénz

2018.08.03.
Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a tervezett fejlesztés nyomán egyebek mellett Debrecenből is elérhetővé válik a Budapesttől a román határig húzódó M4-es autópálya, amelynek kiépítéséhez májusban 265 millió euró (nagyjából 82 milliárd forint) finanszírozást hagyott jóvá az EU. "Az Európai Unió által finanszírozott projekt lehetővé teszi a térség lakosai számára a gyorsabb és biztonságosabb közlekedést, illetve a gyorsabb áruszállítást, így új gazdasági és növekedési lehetőségeket teremt" – közölte Corina Cretu regionális politikáért felelős uniós biztos.

Cargoközpont és parkolóház épül a ferihegyi repülőtéren

2018.08.03.
Hardy Mihály annak apropóján nyilatkozott, hogy szerdán elindult az első repülőgép a B2 terminálhoz kapcsolódó új utasmólóról. Hangsúlyozta, hogy az új utasmóló egy több mint 10 ezer négyzetméteres, 220 méter hosszú épület, aminek mindkét oldaláról beszállókapuk nyílnak. Elmondta, a reptér 2016-ban elfogadott fejlesztési programjának keretében már elkészült egy új szálloda és egy logisztikai központ a csomagküldő-szolgálatok részére. Itt épül majd az új parkolóház. Forrás: bud.hu Közlése szerint mindez az utas- és teherforgalom dinamikus növekedése miatt szükséges. Példaként említette: soha nem fordult még elő, hogy egyszerre négy észak-amerikai úti cél felé is indultak volna Budapestről járatok. Mára, 70 cég dolgozik a reptéren és 44 légitársaság több mint 100 úti cél felé indít járatokat – ismertette Hardy Mihály.

A hőség miatt nem lesz kamionstop a hétvégén

2018.08.03.
A járművezetők a vezetési és pihenőidő betartásával, de hosszabb megszakítás nélkül teljesíthetik szállítási feladatukat, nem kell parkolóban várakozniuk – írták. A kamionstop főszabály szerint szombaton 15 órától vasárnap 22 óráig tartana, de a 2. fokozatú hőségriasztást vasárnap éjfélig meghosszabbították. A forgalomkorlátozást a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével veszélyhelyzetben átmenetileg felfüggesztheti - emlékeztet közleményében a szaktárca.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója