Elindult a Lufthansa első Debrecen-München járata

2016.04.11.
Az első járatot hagyományosan fogadták a debreceni repülőtéren: a Bombardier CRJ 900-as típusú, 98 személyes repülőgép két vízsugár alatt gördült be a légikikötőbe. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere és Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi igazgatója egyaránt mérföldkőnek nevezte a járat indítását, amely jelentősen hozzájárulhat a régió gazdasági, turisztikai fejlődéséhez, új munkahelyek teremtéséhez. Debrecen felkerült a világtérképre, a város ezentúl négy kontinensről érhető el egyetlen átszállással - jelezte Antal Gábor. - Az új járattal a Debrecenből a müncheni légikikötőn keresztül mintegy 130 járatra szállhatnak át, de a debreceni indulású járat kényelmes alternatívát kínál a határon túli, szlovákiai, ukrajnai, romániai lakosok és vállalatok számára is - mondta az igazgató. Papp László kiemelte, hogy a város repülőtere dinamikusan fejlődik: 2011-ben 18 ezer utas, tavaly már 180 ezer utas fordult ott meg, az utasok száma idén várhatóan eléri a 300-350 ezret. Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a járatindítás alkalmából kiemelte, hogy Németország a legnagyobb tőkebefektető Magyarországon: 2014-ben 18,7 milliárd euró volt a közvetlen német tőkebefektetés, amely a teljes állomány egyharmada és a teljes magyar külkereskedelmi forgalom 27 százalékát Németországgal bonyolítjuk le. Hatezer német vállalkozás működik jelenleg Magyarországon és mintegy 300 ezer embernek adnak munkát. Herdon István, a debreceni repülőteret működtető Xanga cégcsoport vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy a Lufthansa megjelenése Debrecenben jelentős mértékben hozzájárul a régió fejlesztéséhez, s ahhoz, hogy a repülőtér multimodális központként működjön mind a személy, mind a teherszállítás terén. A Lufthansa Debrecen-München járata hétfőn, szerdán és pénteken közlekedik a két város között.

Legeredményesebb évét zárta Európában az Infiniti

2016.04.11.
Március folyamán több, mint 3.900 autót értékesítettek Nyugat-Európában, amely csúcsteljesítmény a 2015. márciusi hónaphoz képest – ez 232%-os növekedést jelentett. Az Infiniti az első negyedévben több, mint 6.000 gépjárművet adott el a kontinensen, amely közel háromszor annyi, mint a megelőző év azonos időszakában. A rekord teljesítményhez leginkább az új Infiniti Q30-as típus járult hozzá. EMEA térségében (Európa, Oroszország, Közel-Kelet és Afrika) értékesített autók száma közel 10.000, mely 51%-os emelkedés a 2015. első negyedévéhez képest. A növekedés vonatkozásában a vállalat kiemelkedő ütemben növelte márka kereskedéseinek számát. Legnagyobb árbevétel – növekedés a történelemben A legtöbb Infiniti személygépjárművet az Egyesült Királyságban adták el. Az első negyedév során 1.340 gépjárművet értékesítettek, szemben a 2015. első negyedévében értékesített 360 darabjához. Franciaországban 2016. első három hónapja után az értékesített autók száma felemelkedett 1.359-re, ezzel szemben 2015 azonos időszakában 345 autót értékesített az ország. Március során közel 1.000 autó talált gazdára az Egyesült Királyságban és Franciaországban egyaránt, mely közel ötszöröse az adott piac 2015. márciusi eredményeihez. Januártól márciusig tartó időszakban Németország csaknem megháromszorozta eladásainak számát, így 2016. első negyedévben 863 autót értékesítettek. Q30, a legmeghatározóbb közreműködő a sikerekben A Q30, bemutatását követően, bebizonyította, hogy meg tudja váltani a piacot és a legbefutottabb Infiniti modell lehet a régióban. Az első negyedévben, az Egyesült Királyság volt a legeredményesebb Q30 piac a közel 1000 eladott gépjárművel. Angliát követte Franciaország majdnem 800 értékesített Q30-al. Németországban, mint ahogy Olaszországban is, több mint 500 Infiniti Prémium Aktív Kompakt autót adtak el eddig. Ennek ellenére, a Q50 vezeti a népszerűségi listát az adott országokban. Az Infiniti 12%-kal több prémium sport szedánt adott el, mint a megelőző évben, mely 1.300 autót jelent a kontinensen. Franciaországban a Q50 eladási adatai történelmi magasságokat ért el. 533 autót értékesítettek az első három hónap során, amely közel kétszerese a 2015. első negyed évének. Az Egyesült Királyságban növekedés 36%-os volt, amely 376 eladott gépjárművet jelentett. Az Infiniti A hongkongi székhelyű Infiniti Motor Company Ltd. több mint 50 országban !!br0ken!! Az Infiniti márka 1989-ben született. A cég prémium kategóriás autói jelenleg Japánban, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Kínában készülnek. Az Infiniti 2017-ben a gyártás további bővítését tervezi Mexikóban. Infiniti tervező irodája Atsugiban- Shi városában, Yokohama közelében található. További irodák működnek Londonban, San Diegóban és Pekingben. Jelenleg az Infiniti jelentős termék bővítést folytat. A márka az ikonikus designról, illetve az innovatív vezető-támogató technológiáiról közismert.
Címkék: 

Minden nap 62 ezer autót adtak el Kínában márciusban

2016.04.11.
Az eladások növekedéséhez részben az járult hozzá, hogy a kormány az 1600 köbcentiméteresnél kisebb autók áfáját 10 százalékról 5 százalékra mérsékelte októbertől. A márciusban értékesített autók jelentős része is e kategóriába tartozott. Kínában tavaly 21,1 millió személygépkocsit értékesítettek az autógyárak, 7,3 százalékkal többet, mint 2014-ben. A növekedés 2014-ben 10 százalék, 2013-ban pedig 16 százalék volt. Elemzők az idei évre 7,8 százalékos növekedést és 22,76 milliós értékesítést várnak.
Címkék: 

Sikeresen csatlakozott az űrállomáshoz az automata űrhajó

2016.04.11.
A csatlakozás képeit az ügynökség televíziója élőben közvetítette. A Dragon péntek este indul Cape Canavralból. A befogás feladatát az űrállomás daruhoz hasonlító manupilátor karjával Timothy Peake brit űrhajós végezte el. Az űrhajót a Harmony nevű modulhoz kötötték ki. A Dragonnal együtt most egyszerre hat űrhajó van csatlakozva az űrállomáshoz: ott van rajta kívül két orosz személyszállító Szojuz, két szintén orosz teherszállító Progreszsz, és az amerikai Orbital ATK vállalat Cygnus nevű automata teherűrhajója, amely márciusban érkezett oda ellátmánnyal és tudományos kutatásokra szolgáló anyagokkal. A Dragon rakományában van egyebek között húsz kísérleti egér és egy kipróbálásra szánt, felfújható lakókapszula prototípusa is. A jövő hónapban fogják a helyére állítani és megtölteni levegővel. A Bigelow Aerospace nevű cég gyártmánya, amelyet már következő években árulni szeretne. Egyelőre nem fogják belakni, hanem ellenőrző műszereket helyeznek el benne.

Körözött Opel Insignia Röszkén

2016.04.11.
– A férfi a német honosságú Opel vezetőjeként 2016. április 8-án, 18 óra 15 perc körül jelentkezett kilépésre a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen – írta hétfő reggeli közleményében a police.hu. Az adattári ellenőrzés megállapította, hogy a német hatóságok elrendelték az autó körözését. A magyar rendőrök a közel 10 millió forint értékű járművet lefoglalták. Az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Irodája felvette a kapcsolatot a gépkocsi körözését elrendelő hatósággal.

MotoGP - továbbra is jól megy Austinban Márqueznek

2016.04.11.
- Marc Márquez győzött MotoGP-ben a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei harmadik futamán, az Egyesült Államok Nagydíján. A spanyol motoros sorozatban negyedszer nyert Austinban. Eredmények: MotoGP: 1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 43:57.945 perc 2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 44:04.052 3. Andrea Iannone (olasz, Ducati) 44:08.892 Az élcsoport: 1. Márquez 66, 2. Lorenzo 45, 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 33 Moto2 1. Alex Rins (spanyol, Kalex) 41:22.174 perc 2. Sam Lowes (brit, Kalex) 41:24.265 3. Johann Zarco (francia) Kalex 41:29.911 Az élcsoport: 1. Sam Lowes (brit, Kalex) 47 pont, 2. Rins 46, 3. Zarco 45 Moto3 1. Romano Fenati (olasz, KTM) 41:14.868 perc 2. Jorge Navarro (spanyol, Honda) 41:21.480 3. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 41:25.403 Az élcsoport: 1. Binder 52 pont, 2. Navarro 49, 3. Romano Fenati (olasz, KTM) 38.

35 súlyos baleset, 60 ittas vezető a hétvégén

2016.04.11.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 882 személyt fogott el, közülük 125 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 357 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 786 személyt állítottak elő, köztük 327 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és további 60 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 408 esetben foganatosítottak. A rendőrök 2016. április 8-án 0 óra és 2016. április 10-én 24 óra közötti időszakban tiltott határátlépés miatt 411 főt fogtak el, további 3 személlyel szemben közokirat-hamisítás miatt indítottak eljárását.

A héten is folytatódik a változékony idő

2016.04.11.
Hétfőn még az ország nagyobb részén felhős vagy erősen felhős idő várható rövidebb napos időszakokkal. Számottevő csapadék nem várható, de a Dunától keletre helyenként kisebb zápor előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-11 fok között valószínű, nyugaton lesz a hűvösebb. A legmagasabb hőmérséklet 15-20 fok között várható, a Tiszántúlon lehet a legmelegebb. Kedden sok napsütés várható. Északkeleten lehet felhősebb az ég, és arrafelé helyenként záporeső is kialakulhat. A Dunántúl déli felén többfelé megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban 4-10 fok lehet. Nappal 17-23 fokig melegszik a levegő. Szerdán kezdetben gyengén felhős, napos idő várható, késő délután, este viszont már elszórtan záporra, zivatarra is számítani lehet. A minimumhőmérséklet 5-11, a maximumhőmérséklet 20-25 fok között alakul. Csütörtökön többfelé várható záporeső, főként keleten zivatar is kialakulhat. Emellett a szél is erős, többfelé viharos lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-13, a legmagasabb hőmérséklet 14-20 fok között alakul. Pénteken többnyire gyengén felhős, napos idő várható, néhol fordulhat elő záporeső. Helyenként erősödik meg a légmozgás. A leghidegebb órákban 4-9 fok lehet. Napközben 16-22 fokig melegszik a levegő. Szombaton többórára kisüt a nap, de helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. Több helyen megerősödik a szél is. A minimumhőmérséklet 6-11, a maximumhőmérséklet 15-22 fok között valószínű. Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett elszórtan valószínű zápor, zivatar. Többfelé megerősödik a szél. A leghidegebb órákban 7-12 fok lehet. Napközebn 14-21 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.
Címkék: 

Átadták új tulajdonosának az idei AMTS nyereményautóját

2016.04.10.
Ahogy az Autó, Motor és Tuning Show-n megszokott, mindössze három nap leforgása alatt tuningolták fel a nyereményautót, amely ezúttal egy előző generációs BMW Z4 volt. A kétüléses roadster vásárlását komoly keresőmunka előzte meg, mivel nem akartak leharcolt, elhasznált autót adni nyereményként. Végül szerencsére sikerült egy megkímélt, garázsban tartott, kevés kilométert futott autót beszerezni tuning-alapanyagnak. Idén újdonság volt, hogy nem az „A” pavilonban, hanem a korábbi AMTS kiállításokon még nem használt, jóval csendesebb 18-as pavilonban alakították ki az Autóépítő Arénát. Természetesen a nyereményautót ezúttal is kizárólag közúton legálisan használható alkatrészekkel szerelték fel, és hatósági szakértők bevonásával a teljes engedélyeztetési procedúrát is végigjárták vele, már az átépítés előtt megvolt hozzá a hivatalos átalakítási engedély. A kiállítás harmadik napjára, időben el is készült a BMW, ennyire korán még sosem végeztek az átépítéssel, mint idén. Pedig nehézségek is hátráltatták a csapatot, szombaton például véletlenül eltört a jobb külső kormányösszekötő gombfej, amit egyáltalán nem volt könnyű hétvégén beszerezni. Végül egy BMW specialista sietett a szervezők segítségére, aki elárulta, hogy melyik típusban van pont ugyanilyen gömbfej. Ezután szombaton éjjel, egy budafoki volt laktanya területén sikerült egy elbontásra váró autóból kivenni a gömbfejet, és tényleg passzolt a Z4-esbe. A szigorított műszaki vizsgán pedig április elején esett át a Mozaik utcában, amit a forgalmiba hivatalosan bejegyzett módosítások is igazolnak. Annyi új alkarészt kapott a kocsi, hogy még apró betűkkel is alig fért el az összes, engedélyköteles új alkatrész neve a forgalmi belső apjára, kézzel írt felsorolásba. A BMW azért ül a korábbinál három centivel közelebb az aszfalthoz, mert a Koni állítható keménységű lengéscsillapító szettjét a H&R ültetőrugóival kombinálva építették be. A vadonatúj, kétszélességű AEZ Antiga könnyűfém felnik sokat hozzátesznek a látványhoz, Ezeket, és a rajtuk feszülő V105-ös Yokohama abroncsokat is az átadás helyínét is biztosító Alcar kínálatából választottak az építők. Hogy a gyári állapotú, mérés szerint 199 lóerős, 2,5 literes, sorhatos motor még szebben szóljon, arról a kifejezetten a típushoz gyártott, TÜV-engedélyes Fox kipufogórendszer gondoskodik. A több mint egymillió forint értékű fényezési munkálatokat az elejétől a végéig Gengeliczky János fényezőmester végezte, akinek munkája eredményeképp egy látványos, matt szürke színben pompázik a kocsi. A karosszéria persze nem csak ettől látványos, mivel egy komplett első lökhárítóból, hátsó szoknyából és küszöbökből álló sportos, típushoz gyártott szett is felkerült rá. A LED-es lámpákat és a 472 színt kínáló belső hangulatfényt az Osram kínálatából választották ki. Belül az ülések és a váltószoknya, kézifékkar sárga bőrborítást kapott, ami passzol a küszöbön végigfutó sárga csíkhoz, az egyedi varrás pedig a karosszéria külső színéhez. A boldog nyertes, Faludi Ágnes a partnerével érkezett az április 8-án tartott díjátadóra, ahol az autó mellé egy 50 ezer forint értékű üzemanyagkártyát is kapott. „A helyszínen voltam a sorsolás alatt, így azonnal értesültem arról, hogy én nyertem. Éppen indultunk haza a párommal, amikor bemondták a nevemet. Elkezdtem rohanni a színpad felé, felmentem, de még akkor sem fogtam fel, hogy mi történt velem. Most már igen, de még most sem teljesen, viszont így is nagyon örülök neki” – mondta az ünnepélyes autóátadáson a nyertes. „Először a barátom fogja vezetni, hogy kitapasztalja a kocsi viselkedését. Nekem is van jogosítványom, rutinosnak számítok, mert 15 éve vezetek. Mostanában a barátom Fordját és egy pici Suzukit hajtok, de nekem személy szerint nincs autóm – azaz eddig nem volt” – folytatta Faludi Ágnes. „Annak külön örülök, hogy egy nyitott autót nyertem, mivel a nyakunkon a nyári-tavaszi kabriószezon. Nagyon köszönöm a fiúknak, akik a kocsin dolgoztak, hogy ennyire szép munkát végeztek. A BMW-n a legjobban talán a színes hangulatvilágítás tetszik, amit a lábtérbe beépítettek, de komolyra fordítva a szót, az egész kocsi remekül sikerült, minden részletével elégedett vagyok. Külön örültem, hogy sárgák lettek az ülések, mivel az a kedvenc színem.” Nokta Balázs, az AMTS főszervezője elégedett volt az idei rendezvénnyel. „Több mint 55 ezer látogatónk volt a három nap alatt, a legtöbben szombaton voltak, sokak szerint több mint 10 éve nem volt egyszerre ennyi ember a Hungexpo területén. Ismét felülmúltuk a tavalyi látogatószámot, ami 53 ezer volt, megint nehéz dolgunk lesz jövőre, ha ezt megint meg akarjuk majd dönteni. Persze vannak ötleteink, a legfontosabb, hogy pénteken és vasárnap fokozni tudjuk a látogatószámot. Szombaton jól tudtuk kezelni a tömeget, szerencsére idén már nem fordult elő olyan, hogy valaki 4 órát álljon sorba, mert a pénztárak és a beengedés sokkal gördülékenyebben ment, mint eddig bármikor” – nyilatkozta az autóátadáson. „Sokan mondták, hogy javult a kiállítás színvonala, de szerintem ezzel már eddig sem volt probléma, viszont az biztos, hogy idén jobban sikerül a kommunikációnk, például abban a tekintetben, hogy sokkal jobban kitábláztuk a látogatóknak, hogy mit hol találnak meg” – tette hozzá. „Sikeres volt a Nemzeti Közlekedési Hatósággal közösen szervezett előadássorozatunk is, amely a Legális Tuning kérdését járta körül, de előadóként vendégül láthattuk többek között Hanula Barna motorfejlesztő mérnököt, a Bugatti Veyron motorjának megalkotóját, és Christian Wolff-ot, a kecskeméti Mercedes gyár igazgatóját is, aki korábban a Mercedes gyári tuningrészlegét, az AMG-t vezette”- fejezte be.

Lezárult a csornai gyalogosgázolás nyomozati szakasza

2016.04.10.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. december 10-én 17 óra 55 perckor egy 38 éves borsodsziráki sofőr közlekedett a nyerges vontatóból és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvényével Csornán, Sopron felől Győr irányába. Haladása során a Soproni út és a Thököly út kereszteződésében - a körforgalomnál - a kijelölt gyalogos átkelőhelyen nem vette észre az ott átmenni szándékozó, kerékpárját toló 29 éves csornai lakost, akit a járműve bal oldalának elejével elütött. Az ütközést a sofőr nem észlelte és továbbhajtott. A balesetben a 29 éves gyalogos hölgy súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett és két nappal később a kórházban életét vesztette. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 38 éves sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban a járási ügyészségnek megküldte. Forrás: police.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója