3063 járművezetőből 22-nél jelzett az alkoholszonda

2017.12.20.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a háromnapos ellenőrzések során 3063 járművezetőt ellenőriztek. Az intézkedések alkalmával összesen 22 esetben jelzett az alkoholteszter pozitív értéket. A rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt 13 esetben büntetőeljárást, 9 sofőrrel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki, illetve egy személyt elfogtak, aki ellen körözés volt érvényben.

Megújul a százharminc éves Kiskörei Tisza-híd

2017.12.20.
Dávid Ilona a sajtótájékoztatón elmondta: a Kál-Kápolna-Kisújszállás vasútvonalon a vasúti, valamint Heves és Pusztataskony között a közúti forgalmat bonyolító, regionális jelentőségű vasúti és közúti híd műszaki állapota miatt a felújítás már elkerülhetetlen. A felújítási munkálatok várhatóan 2018 júniusában teljes vágány- és útzár mellett kezdődnek meg és a tervek szerint 5 hónapon át tartanak. A közösségi közlekedés biztosításáról a terelőút kijelöléséről folynak az egyeztetések az érintett társaságok és az illetékes minisztérium bevonásával - mondta. A felújítás költségét a MÁV Zrt. és a a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját forrásból biztosítja - mondta Dávid Ilona. A beruházás összegét a közbeszerzési eljárás nyertesének kihirdetésekor közlik. A korszerűsítés eredményeként megszűnik a vasúti forgalomban bevezetett 20 kilométer per órás sebességkorlátozás, a megengedett sebesség óránként 40 kikométerre változik - fűzte hozzá. MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kitért arra is, hogy a Tisza felett átívelő, váltakozó irányú forgalmat bonyolító hídon jelenleg 6 vonatpár közlekedik, amelyen naponta 400-500 ember utazik főként munkába, iskolába. A hídon át közlekedő járatokon a Tisza-tóhoz érkező nyaralók is előszeretettel utaznak, ezért turisztikai szempontból is fontos a vasúti átkelő - tájékoztatott. Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta:a híd közúthálózatban betöltött szerepe és fontossága megkérdőjelezhetetlen, ugyanis Szolnok és Tiszafüred-Poroszló között nincs más közúti átkelési lehetőség. A beruházás azért is indokolt, hogy a gépjárművel közlekedők a következő évtizedekben is biztonságosan használhassák a műtárgyat - közölte.    

Meghosszabbítja a dízelprémium határidejét BMW és a Daimler

2017.12.20.
A lap arról számolt be, hogy a Daimler és a BMW 2018 közepéig ad kedvezményt új autó vásárlására a régi dízel modell becserélésekor. A kormány és a német autógyárak idei augusztusi dízelcsúcsán 2017 végéig jött létre megállapodás a régi dízelautók becserélését ösztönző dízelprémiumról. - A városok levegőjének tisztán tartása érdekében a program meghosszabbítása mellett döntöttünk 2018 június 30-ig - közölte a BMW szóvivője a lappal, a Daimler szóvivője pedig kijelentette, hogy "aki a jövő év közepéig új autót rendel, az igénybe veheti a dízelprémiumot".

Ünnepek - Változik a MÁV menetrendje

2017.12.20.
A vasúttársaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint karácsony környékén jelentősen megnő az utasforgalom, tavaly december 24-26-ig mintegy háromszázezren utaztak MÁV járatain. Az ünnepi időszakban és a diákok téli szünetét lezáró napokon utaznak nagyon sokan: ilyenkor akár 400-450 ezer utas választhatja a vasutat. A legtöbben a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza, a Budapest-Miskolc és a Budapest-Győr vonal vonatait veszik igénybe, valamint Budapestre szinte az ország minden részéről utaznak. Karácsonykor három napon változik a közlekedési rend: december 24-én és 25 én az ünnepnapi, 26-án a vasárnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok. Az év utolsó és jövő év első napján is lesznek változások: december 31-én, szilveszterkor az ünnepnapi, január 1-jén a vasárnapi ütem szerint közlekednek a vonatok. Január 2-án, kedden már a munkanapokon megszokott módon indulnak a vasúti járatok. Az ünnepek alatt várható utasforgalmi igényekhez igazodva és a helyfoglalások figyelembe vételével a lehetőségekhez képest az InterCity vonatokhoz plusz kocsikat is kapcsol a vasúttársaság. A MÁV közleményében felhívta a figyelmet az online jegyvásárlásra, illetve arra, hogy az utasok vigyázzanak értékeikre a zsúfolt vonatokon, peronokon.

Utánpótlás - Jogsikörkép a nagyvilágból

2017.12.19.
De mi a helyzet a világ többi részén? Tényleg annyira drága a magyar jogosítvány, mint amennyire gondoljuk? És mennyire nehéz a teljesítendő vizsga a világ többi részéhez képest? Hány éves kortól vezethet egy amerikai? A legnagyobb összhang egyértelműen a korhatárban van: a 17 éves határ általánosnak nevezhető, de vannak jelentős eltérések. A legtovább Nigerben kell várniuk a fiataloknak, egy jogosítványát a lehető leghamarabb megszerző magyar fiatal már rutinos sofőrként vezet, mire afrikai társai egyáltalán az első órát vehetik: 23 év a minimumkorhatár a jogosítvány megszerzésére. Bellsdriving Ezzel szemben az Egyesült Államokban előfordulhat, hogy egy 14 éves tini dudál ránk. Igen, Amerikában már 14 éves kortól lehetőség van jogosítványt szerezni. Kétségtelen, hogy Niger 23 éves korhatára erős túlzás, de a 14 éves minimum kissé kevésnek tűnik. Gondoljunk bele, a nyolcadikos gyerekek autóval járnak iskolába? Nem csak a korhatárban, a vizsga során teljesítendő elvárásokban is jelentős eltérések vannak. A legfurcsább elvárást a Mexikói hatóságok támasztják, ugyanis a mexikói fiataloknak nem kell vizsgázniuk. Bármilyen hihetetlen, egyszerűen nincs ilyen elvárás. Indiában sem túl bonyolult a jogosítvány megszerzése, a vizsga annyiból áll, hogy bóják között kell elvezetni az autót. Ennek eredményeképpen nem csoda, hogy a vizsgák 80%-a sikeres. Adrian Flux Mexikóval és Indiával szemben erős kontrasztot mutat Japán és Finnország és Dánia szabályozása, amely országok tesztje a legnehezebbek közé tartozik. Erre jó példa egy rutinfeladat, amit a japán sofőrtanoncoknak kell teljesíteniük: egy S kanyarban kell tolatva haladniuk anélkül, hogy áttérnének a szembe jövő sávba. Vajon a magyar sofőrök hány százaléka tudná teljesíteni a feladatot? Nem csoda, hogy a Japánban zajló vizsgák mindössze harminc százaléka lesz eredményes. A dán fiataloknak sincs könnyű dolga, elvárás velük szemben a tolatva szlalomozás és csúszós úton is vizsgáztatják őket. Utóbbi mindenesetre kétségtelenül hasznos. Orderlink Ezek alapján a magyar vizsga is a középmezőnybe tartozik, bár a rutin vizsga eltörlése előtt valószínűleg a nehezebben megszerezhető jogosítványok közé tartozott a magyar vezetői engedély. Persze tény, hogy a nehéz vizsga nem jelenti azt, hogy a japán fiatalok jobban tudtak vezetni. A ma jogosítványt szerzők sem tudnak kevésbé jól (vagy kevésbé rosszul?) vezetni, mint akiknek még kellett rutinvizsgát tenniük. De mennyibe kerül a jogosítvány a világ többi részén? Alapvetően egyértelmű konvergencia van a vezetési engedély megszerzésének nehézsége és annak ára között. Indiában a kifejezetten egyszerűen teljesíthető vizsgával együtt a jogosítvány 20-25 ezer forintba kerül, míg Japánban átlagosan közel 1 millió (!) forintnak megfelelő Yen-t kell fizetni a jogosítványért. Egolidrivingschool A magyar jogosítvány költsége Európában átlagosnak mondható, a franciák 150-200 ezer forintot fizetnek érte, Szlovákiában 100 ezer forint körül fizetnek, míg a britek a németekhez hasonlóan közel fél millió forintot fizetnek a vezetésért. Az amerikai fiatalok számára 20 és 1000 dollár közötti költséget jelent a jogosítvány. Az összeg annak függvénye, hogy igénybe vesznek-e vezetéstechnikai és elméleti oktatást, tudniillik az Egyesült Államokban egy családtag is megtaníthatja a vezetni vágyó fiatalt a vezetés fortélyaira. Kínában átlagosan 4-500 jüan, azaz 160-200 ezer forintba kerül, ami attól függ, hogy melyik régióban szerzünk jogosítványt, Pekingben például a dupláját is elkérhetik a jogosítvány megszerzéséért. Mégsem olyan drága a magyar jogosítvány? A fenti adatokat böngészve arra jutunk, hogy a magyar jogsi minden szempontból átlagos. Nem könnyű megszerezni, de azért nem is várnak tőlünk nehezen teljesíthető manővereket. Indiához képest persze drága, de egy Japán jogosítványhoz képest szinte ajándék. 

Tripla győzelmet aratott a Toyota-csoport a Japán Év Autója szavazáson

2017.12.19.
Idén 38. alkalommal adták át a Japán Év Autója (Japanese Car of the Year) díjakat. Az általános győztes mellett egy sor különdíjat is odaítél a szakértői zsűri, és ezeket a speciális kategóriákat a Toyota uralta. Az Év Innovációja díjat a Toyota hálózatról tölthető hibrid járműve, a Prius PHEV nyerte: a hatvantagú zsűri 205 pontot adott az autónak; míg a második helyezett 90 ponttal végzett mögötte. Az indoklás szerint nem lehet eléggé hangsúlyozni a Prius PHEV jelentőségét napjaink automobilizmusában: a dupla villanymotorral szerelt modell minden téren, minden helyzetben a lehető legtakarékosabban üzemel. Ezen felül olyan egyéb, nem kevésbé innovatív szolgáltatásokat is kínál, mint a napelemes töltőrendszer. A Lexus LC kupé 288 ponttal lett az Év Leginkább Emocionális Autója. Ami a két kategóriagyőztest összeköti, az a hibrid hajtáslánc, ami a Prius PHEV esetében egy 1.8 literes, négyhengeres, a Lexus LC-nél egy kétszer ekkora lökettérfogatú V6-os benzinmotorra épül. Mint emlékezetes, a Toyota-csoport hibrid értékesítései 2017-ben átlépték a tízmilliós álomhatárt; a Japanese Car of the Year szervezet az idei Év Különleges Teljesítménye Díj megítélésével egyrészt ezt a mérföldkövet, másrészt a más autógyártókra gyakorolt, inspiráló hatását ismerte el. Az először 1980-ban odaítélt Japán Év Autója díjat eddig nyolc alkalommal nyerte el Toyota, és a Lexus is szerzett egy győzelmet: 1981-ben a Soarer 1984-ben az MR2 1989-ben a Celsior 1997-ben és 2009-ben a Prius 1998-ban az Altezza 1999-ben a Vitz modellcsalád 2006-ban a Lexus LS430 lett a legkiválóbb japán autóipari újdonság 2008-ban az iQ

Változnak az e-matrica fizetési szabályai

2017.12.19.
Az előterjesztő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) honlapján kedden közzétett dokumentum szerint az útdíjhasználati jogosultságot a díjköteles útra hajtást követő egy órán belül büntetés nélkül lehetne megvásárolni. A jogosulatlan úthasználatért kiszabott alap-pótdíj az eddigi 30 nap helyett csak 60 nap elteltével emelkedne, emellett csak különbözeti pótdíjat kellene fizetni, ha a jármű a rá vonatkozó díjkategóriához képest alacsonyabb díjkategóriába tartozó, érvényes jogosultsággal rendelkezik. A rendeletmódosító javaslat szerint egy évben többször, az eddigi 15 nap helyett 75 napig is kérhető lenne a pótdíj maximálása két alap-pótdíj vagy különbözeti pótdíj összegére, ha a jogosulatlan úthasználat és az első felszólítás kézhezvétele között eltelt időben kettőnél több pótdíjfizetési kötelezettség keletkezett. Jelentős büntetés esetén az üzemeltető természetes személy kérelmére részletfizetés lenne engedélyezhető. A változás alapján egy rendszám naptári naponként egy pótdíjjal sújtható, és az éjfélnél kissé tovább tartó úthasználatra nem lehetne két büntetést kiszabni. Az üzemszünet idejét követő legalább 60 percig nem szabható ki pótdíj. A több mint 7 utas szállítására alkalmas járművek kedvezményét nemcsak a négy-, hanem a háromgyermekes családok is igényelhetnék, egyszerűsödne a jogosultság átírása például családon belüli átadás esetén, emellett megszűnhet az a gyakorlat, amely rendszámelírás esetén karakterenkénti díjfizetést ír elő. A tervezet szerint júniustól a motorosok kedvezményes havi matricát vehetnének. Az NFM keddi közleménye hangsúlyozza, hogy a javasolt változtatások kiiktatnák az adminisztratív buktatókat és többletköltségeket. Hozzátették, hogy a megyei matricák bevezetésével megjelent új felhasználók a tapasztalatok szerint gyakran ütköznek kisebb nehézségekbe. A jóhiszemű utazóknak kedvező változásokat az is segíti, hogy a pótdíjak hatékonyabb beszedésével terjed a jogkövető magatartás, így enyhébb elbírálás alá eshetnek a figyelmetlenségből vagy tájékozatlanságból fakadó hibák. Az új szabályok 2018. január 1-jétől léphetnek hatályba, egyes rendelkezések folyamatban lévő ügyekre is alkalmazhatóak lesznek - írták.

Ünnepi örömök: sok helyen ingyenes lesz a parkolás

2017.12.19.
Ami az autósokat érinti: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fővárosban néhány kivételtől eltekintve december 22. estétől január 2. reggelig ingyenes lesz a parkolás. Kivételt képez a Várban lévő, illetve a Citadella alatti parkoló, a Flórián üzletközpont melletti, a Margitsziget északi részén található parkoló, a Rákóczi téri mélygarázs, illetve a fizetős, őrzött P+R parkolók. Szombaton a nagy forgalmú villamos-, autóbusz- és trolibuszvonalon biztosítanak sűrűbb, illetve kényelmesebb eljutási lehetőséget. Vasárnap, december 24-én a szokásoknak megfelelően a BKK nappali járatai délután 4 óráig közlekednek, utána az éjszakai buszok szállítják az utasokat. Kivételt jelentenek a reptéri buszjáratok: a Deák Ferenc tér végállomásról induló 100E és a Határ út végállomásról induló 200E busszal 0:30-ig utazhatnak a reptérre tartók, illetve a reptérről érkezők. Az utolsó metrók 15 és 16 óra között indulnak el a végállomásokról. A 6-os villamos 16 és 20 óra között 10 percenként, 20 óra után pedig 15 percenként közlekedik. Az éjszakai buszjáratok délután és este jellemzően az éjszakaiéhoz hasonló gyakorisággal indulnak, kivéve egyes nagyobb forgalmú járatokat: 16 és 18 óra között az éjszaka megszokottnál sűrűbben közlekedik a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 916-os, a 923-as, a 931-es, a 950-es, a 956-os, a 973-as, a 979-es és a 979A autóbusz. December 25-én és 26-án a járatok a vasárnapi, ünnepnapi menetrend szerint közlekednek, december 27-étől 30-ig a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint indulnak a járatok. Szilveszterkor napközben a vasárnapi menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok, éjjel pedig lényegesen nagyobb kapacitással, illetve sűrűbben közlekednek az éjszakai járatok. A 2-es, 3-as és 4-es metró a végállomásokról éjjel 1 órakor indulnak utoljára, azaz a belvárosi megállókban körülbelül negyed 2-kor lehet még felszállni rájuk. Egész éjjel közlekedik a 4-es és a 6-os villamos, az éjszakai üzemkezdettől hajnali 2 óráig közösen 3-4 perces járatsűrűséget biztosítva, majd 2 órától az újév hajnali üzemkezdetig 5 percenként követik egymást. Újévkor a BKK járatai a vasárnapi menetrend szerint szállítják az utasokat, január 2-án az iskolaszüneti, 3-ától pedig a tanítási időszakban érvényes menetrend lesz érvényben.Ekkortól a 3-as metrókon ismét a vonal felújításának idején érvényes forgalmi rend szerint lehet utazni, vagyis a szerelvények este fél 9-ig közlekednek Kőbánya-Kispesttől a Lehel térig.  

Hatvanöt nap múlva debütál az új Ferrari

2017.12.19.
Sajtóhírek szerint 2018 február 22.-én mutatja be a Ferrari a 2018-as F1-es versenyautóját – legalábbis azt, amellyel elkezdik a szezont. Tudható az, hogy nem sokkal a premier után el is kezdik az éles tesztet. Az első kollektív téli tesztet ugyanis Barcelonában tartják február 26. és március 1. között.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója