Bódultan okozott halálos balesetet

2017.10.18.
A feltételezett elkövető 2016. október 14-én 9 óra 30 perckor Skoda személyautóval közlekedett a 47-es számú főúton, Hódmezővásárhely felől Székkutas irányába. A férfi az út 193-as kilométerszelvényénél áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező Daewoo gépkocsival. A balesetben a Daewoo sofőrje olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, míg utasa súlyosan sérült. A járőrök a gyanúsítottat mintavételre előállították, amely alapján az eljárás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a férfi kábítószer befolyása alatt vezette autóját. A terhelttel szemben halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettének, valamint kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította.  
Címkék: 

Hibrid Toyotákat kaptak a szegedi kézilabdázók

2017.10.18.
A Toyota hazai vezérképviselete 2011 ősze óta támogatja a MOL-PICK SZEGED férfi kézilabdacsapatot. Az idei évben 19 hibrid Toyota RAV4 crossovert bocsátanak az nemzetközi szinten is egyik legsikeresebb hazai kézilabdacsapat rendelkezésére. „Az elmúlt hat év folytatásaként örömmel hosszabbítjuk meg együttműködésünket a hazai és nemzetközi porondon egyaránt rendkívül sikeres MOL-PICK SZEGED férfi kézilabda csapattal. Kiemelten fontos számunkra, hogy a sportélet támogatásával széles generációkat inspiráljunk az aktív életmódra, miközben a tény, hogy ilyen kiváló teljesítményt nyújtó sportolók Toyotát használnak a mindennapokban, hazai márkamegítélésünkre is érezhetően kedvező hatással van. Éppen ezért különösen fontos számunkra, hogy idei évben először a csapat rendelkezésére bocsátott kontingens teljes egésze környezetbarát hibrid modellekből áll, amelynek révén a játékosok példaképként újabb fontos üzenetet hordozhatnak a közösség számára.  Bízunk benne, hogy az évek óta a világ legnépszerűbb crossoverének bizonyuló Toyota RAV4 hibrid változata a csapattagok megelégedésére szolgál majd, és bízunk benne hogy az előttünk álló időszakban újabb közös sikereket érhetünk majd el a sport és üzleti élet területén egyaránt.” - fogalmaz László Richárd, a Toyota Central Europe Kft. Magyarországért felelős igazgatója. „Nagy büszkeség számunkra, hogy a Magyarországon értékesített Toyota modellek mintegy egyharmada környezetbarát hibrid változatban talál gazdára, miközben a Lexus esetében már meghaladja a 93%-ot ez az arány, aminek révén a két márka a teljes hazai hibrid értékesítés mintegy négyötödét képviseli. Az évek óta a világ 10 legnépszerűbb autója között szereplő, hazánkban pedig mára a második legnépszerűbb Toyota modellnek bizonyuló RAV4 esetében mintegy 75%-ot tesznek ki a hibrid eladások, így a MOL-PICK SZEGED férfi kézilabda csapata valóban ikonikus környezetbarát autókat használ majd.” – teszi hozzá László Richárd. „Megnyugtató érzés számunkra, hogy továbbra is élvezhetjük a világ legnagyobb, és nem utolsósorban legzöldebb, a társadalmi felelősségvállalás iránt talán leginkább elkötelezett autógyártójának támogatását. A Toyotának köszönhetően évek óta kiváló minőségű, rendkívül megbízható autókat használhatunk nap, mint nap. A mai napon átvett környezetbarát, hibrid RAV4 modellek pedig további motivációt jelenthetnek játékosainknak, aminek különös aktualitást ad az idei év első, e hét szombaton esedékes MOL-PICK SZEGED – TELEKOM VESZPRÉM rangadója.– teszi hozzá Dr. Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézlabda Zrt. Igazgatóságának elnöke. A MOL-PICK SZEGED kézilabdacsapatról: A MOL-PICK SZEGED kézilabdacsapat hazánk egyik legpatinásabb klubja.1976 óta szerepel a hazai élvonalban. Kétszer megnyerte a magyar bajnokságot, 6 alkalommal pedig a Magyar Kupát. Legnagyobb nemzetközi sikerét 2014-ben Berlinben érte el, amikor megnyerte az EHF kupát. Az idei évben a csapat célja, hogy a sikeres nemzetközi szereplésen túl egy hazai trófeát is elhódítson.
Címkék: 

Jövőre érkezik a Lexus ES hetedik generációja

2017.10.18.
A Chubu Keizai Shimbun gazdasági folyóirat legújabb számában érdekes hír jelent meg: a Lexus már jövő ősszel bevezeti Japánban az eddig csak külpiacokon forgalmazott felsőkategóriás ES szedánt. Ez önmagában nem volna nagy szenzáció, legalábbis nem az európai vásárlók számára, csakhogy a jelenlegi, hatodik generációs modell immár öt éve van piacon, és ilyen idős korban nem sok értelme volna bevezetni az aktuális típust. Ha tehát hiszünk a több mint hetven éves múlttal rendelkező pénzügyi szaklapnak, az egyetlen logikus következtetés, hogy 2018-ban színre lép az ES vadonatúj, hetedik szériája. Ezt erősíti a Car and Driver magazin augusztus végén megjelent képsorozata, amin már a tesztelés alatt álló új Lexus ES család álcázott tagjai láthatóak. A 4,9 méteres limuzin jelenleg kétféle hajtáslánccal érhető el fő élőhelyén, az észak-amerikai piacokon. Az ES350 3.5 literes, V6-os benzinmotorja 268 lóerőt ad le percenkénti 6200-as fordulatszámon, legnagyobb forgatónyomatéka 336 Nm (4700/percnél). A hatfokozatú automata váltóval szerelt modell végsebessége 209 km/h, átlagos fogyasztása 9,8 l/100 km. Alig több mint fele ennyi üzemanyaggal (5,9 l/100 km) beéri az ES300h típus: a soros négyhengeres, 3.0 literes benzinmotor és az elektromos hajtás kombinációja kerek 200 lóerőt biztosít 5700/percnél, a végsebesség 180 km/h. Az új generációs ES szedán vélhetően nem szakít radikálisan elődje értékeivel: evolúciós formatervre, valamint visszafogottan továbbfejlesztett hajtásláncokra számítunk, és szinte biztos, hogy nagyobb hangsúlyt kap a kínálatban a hibrid modellváltozat. Az ES-t érintő hírek két fontos kérdést is felvetnek: egyrészt ezzel látszólag megerősítést nyernek azok a híresztelések, amelyek a hátsókerék-hajtású GS szedán piaci kivezetéséről szólnak, hiszen a limuzinoktól lassacskán elforduló vevőknek felesleges lehet két hasonló formátumú modellt kínálni. Másrészt viszont nem elképzelhetetlen, hogy az ES Japánban történő bevezetésével megtörik a jég, és Nyugat-Európában is megkezdi a modell forgalmazását a Lexus. Mindez egyelőre csupán spekuláció, ám annak érdekfeszítő: egy elsőkerék-hajtású nagyautó ugyanis jóval kedvezőbb helykínálatot és egyszerűbb vezethetőséget nyújtana, így új alapokra helyezhetné a Lexus európai szedánkínálatát.
Címkék: 

Olcsó modellcsaláddal jelentkezik a Volkswagen

2017.10.18.
A Volkswagen Indiában leányvállalata, a Skoda által kifejlesztett olcsó modellt dobná piacra, mintegy 5 ezer euró körüli áron. A kínai piacot pedig az ottani partnerével, a FAW autógyárral közösen gyártott, 8-10 ezer euróba kerülő sportos terepjáró modellel célozza meg a Volkswagen.  A Volkswagen jelenleg nem képviselteti magát a "jóáras" modellek piaci szegmenségben. A lap értesülése szerint az új modellcsalád saját márkanéven lép majd a piacra.  Az indiai piacra szánt modellről hamarosan megszületik a végleges döntés - tájékoztatta Bernhard Maier a Skoda márkaigazgatója a Hanldelsblatt lapot. "Már folyamatban vannak a tárgyalások a potenciális beszállítókkal és ennek alapján hamarosan meghozzuk a döntést" - fogalmazott. A fejlesztés következő lépéseként a modell értékesítését más régiókra is kiterjeszti majd. A Skoda az olcsó modellből így akár 400-500 ezret is gyárthat majd évente. A Volkswagen szóvivője hírügynökségi megkeresésre nem kommentálta a lap értesüléseit. A Volkswagen és a Tata között augusztusban szakadtak meg a tárgyalások az olcsó modell kifejlesztéséről, mivel a felek sem technikai, sem gazdasági kérdésekben nem tudtak dűlőre jutni. Hasonló sorsra jutott korábban az olcsó autók gyártásáról a Volkswagen és a Suzuki között megindult egyeztetés is.
Címkék: 

A Kia design forradalma

2017.10.18.
A világtörténelem során mindig is híresek voltak a magyar forradalmárok bátorságukról, merészségükről. Szerencsére a XXI. században már nem a véres politikai forradalmak korát éljük, hanem az innovatívitásét és a designét. De ezekben a forradalmakban is gyakran élen járnak a magyarok. A világ egyik legnagyobb autógyártójává növekedett koreai Kia éppen most zajló design forradalmának egyik vezetője is egy világhírű magyar, Kovács Miklós formatervező felel azért az év végén megjelenő modellért, amellyel minőségben, designban, presztizsben, műszaki innovációban a BMW sportkupéival szeretné felvenni a versenyt a rakétasebességgel fejlődő koreai márka. A dögös Stinger névre keresztelt Kia sportkupé azonban csak az idei év végének újdonsága, bár megcsodálni és egy menetpróba erejéig tesztelni volt már lehetőség. Képre kattintva galéria nyílik! Kia design forradalma azonban nem korlátozódik a cég zászlós hajójának szánt presztizs sport kupéra. Már az autószalonokban is megvásárolható, a Stonic névre keresztelt igazán csajos, vidám városi SUV, amellyel a koreaiak (és persze magyar designerük) nem csak azt mutatták meg, hogy igenis lehet még fantáziát, kreatívitást és újszerű stílust vinni az úgy nevezett városi terepjárók soha nem látott népszerűségű szegmensébe. De a Kia azt is bebizonyította, hogy az ilyen és ehhez hasonló divatos, trendi autókat igenis lehet korrekt áron is kínálni.  Képre kattintva galéria nyílik! A Kia szemünk előtt zajló globális design forradalma arra is felhívja a figyelmet, hogy hiába a legendás európai autógyártók 100-150 éves tradiciója, vagy a japánok 80-100 éves hagyománya, senki nem ülhet a babérjain. Ha így folytatódik a Kia-nál zajló koreai-magyar koprodukció, könnyen lehet, hogy 10-20 év múlva a sportos elegancia, a fejedelmi kényelem és határtalan innovatívitás néhány betűvel kifejezhető szinonímája nem a BMW, az Audi vagy a Mercedes lesz hanem a Kia és feltörekvő ázsiai társai.  Felvetődhet a kérdés: mitől vált, válhatott tényleg ennyire trendivé, vonzóvá a korábban legfeljebb praktikumáért, elnyűhetetlenségéért és olcsóságáért dícsérhető koreai autóipar? Könnyen lehet, hogy talán éppen attól: képesek és hajlandóak voltak szintetizálni szándékaikhoz, törekvéseikhez a magyar, az olasz, a spanyol design legjobb szakembereit. Ugyan akkor nem engedtek a Kínában még mindig oly népszerű autóipari design lopás, plagizálás, másolás néha kétségkívűl vonzó kísértésének. 

Az önvezető járművek elősegítik a külvárosok növekedését

2017.10.18.
A Boston Consulting Group számítógépes modellje kimutatta, hogy az önvezető taxik, autóbuszok és magán személygépkocsik megjelenésével megnövekedik ugyan a forgalomban résztvevő járművek száma, ezzel párhuzamosan azonban a folyamatosabb haladásnak és a rövidebb célba jutási időnek köszönhetően csökken a légszennyezés. Az önvezető járművek mérsékelik az ingázás terheit is, így egyre többen és egyre nagyobb távolságból lesznek hajlandók munkába járni, ami a külvárosi családi házas lakóterületek kiterjedésének a növekedéséhez vezet majd. "Minél kevésbé kell majd az ingázás terhei miatt aggódniuk, annál messzebbről lesznek hajlandók bejárni dolgozni az emberek" - foglalta össze az elemzés megállapítását Nikolaus Lang, a tanulmány társszerzője. Az University of California egy korábbi tanulmánya megállapította, hogy az Uber vagy a Lyft, és hasonló más fuvarmegosztó szolgáltatások ügyfeleire már nem igazán jellemző a tömegközlekedési eszközök használata. Amikor pedig tömeges méreteket kezd majd ölteni a fuvarmegosztó szolgáltatások és az önvezető járművek használata, a tömegközlekedési eszközök szerepe csökken, a külvárosok mérte pedig nő, a trendek pedig együttesen mélyrehatóan átalakítják a várostervezést.
Címkék: 

Varga: nemzetközi együttműködésekkel fejleszthető a magyar járműipar

2017.10.18.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a járműipar fejlesztése szerteágazó feladat, egyszerre érinti a gyártókat, a beszállítókat, az energetikai szektort, a kutatási és fejlesztési ágazatot, valamint a kormányt és az önkormányzatokat. Magyarországnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy mások előtt járjon ezen a téren, de aki nem reagál elég gyorsan a változó körülményekre, lemarad az autóipar világméretű versenyében - tette hozzá.  Varga Mihály kiemelte, hogy a kormány 2020-ig 3 milliárd eurót költ kutatási és fejlesztési innovációs területekre, az összeg jelentős része a járműipart fogja segíti. A kormány emellett támogatja a magasabb hozzáadott értéket előállító vállalatokat és segíteni kívánja az innovációvezérelt termelést, a termelékenység és a hatékonyság javítását - tette hozzá. Az iparfejlesztés érdekében hozott intézkedések közül megemlítette többek között a kiemelt járműipari központok kijelölésést és a duális képzés bevezetését a szakképzésben. Utóbbit - mint fogalmazott - a felsőoktatásra is ki kell terjeszteni.  Varga Mihály kiemelte a rekord alacsony munkanélküliséget, a költségvetési egyensúlyt és a csaknem 4 éve tartó reálbér-emelkedést. Hozzátette, az autóipar a magyar kivitel 20 százalékát adja, csaknem 170 ezer embernek ad munkát, kibocsátása tavaly elérte a 25 milliárd eurót.  A következő évek kihívásai közül a legjelentősebbnek az 5G technológiák, valamint az elektromobilitás terjesztését nevezte, és megjegyezte, hogy a zalaegerszegi tesztpályát össze kell kötni az M7-es autópályával. Magyarország részt kíván venni a hálózatba kapcsolt autók fejlesztésében, az önvezető járművek fejlesztésében pedig a világ élvonalában szeretne szavai szerint maradni. Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett a regionális együttműködések iránt az ipar digitális átalakításában. Az újraiparosítási programnak köszönhetően Magyarország a térség más orszgaival együtt az európai növekedés motorjává válhat - tette hozzá. Az államtitkár kijelentette, hogy a kormány idén és jövőre 17 milliárd forinttal segíti a magyar kis- és középvállalkozások bekapcsolódását a nagyvállalatok beszállítói hálózatába. Lepsényi István arra számít, hogy a járműipar teljesítménye és a befektetések is tovább bővülhetnek a következő években Magyarországon.  A visegrádi országok panelbeszélgetésén Vladimír Bartl, Csehország Ipari és Kereskedelmi Minisztériumának miniszterhelyettese kijelentette, hogy a térség országainak helyzete az autóipar terén igen hasonló: erősen a kapcsolódnak a német nagyvállalatokhoz, kis- és középvállalkozásaik általában beszállítóként kapcsolódnak a termelésbe. Jerzy Kwiecinski, Lengyelország Fejlesztési Minisztériumának államtitkára fölhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbb elektromos járművet nem az európai és amerikai piacokon értékesítik, hanem a Távol-Keleten és Indiában, így a gyártóknak az ottani piacokon is érdemes versenyezniük. Rastislav Chovanec, Szlovákia Gzadasági Minisztériumának államtitkára pedig kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a kis- és középvállalkozások megértsék az új technológiák jelentőségét és lépést tartsanak a globális fejlődéssel.   Ganczer Gábor, a rendezvénynek otthont adó Hungexpo Zrt. vezérigazgatója is arra hívta fel a figyelmet, hogy az új technológiák átalakítják az egész autóipart, megváltoznak az utazási szokások, a közlekedés és a városkép. A változások végeredménye beláthatatlan, hiszen az előrejelzések az elmúlt száz évben sokszor hibáztak: a jóslatokkal ellentétben nincs például gőz- vagy atommeghajtású autó, de az új korszak már biztosan elkezdődött - tette hozzá. Az autóipari forradalom ráadásul körülöttünk - például Esztergomban, Győrben, Kecskeméten, Szentgotthárdon és sok más magyar városban - is zajlik, a belföldi termelést az autóipar húzza - mondta a vezérigazgató. 
Címkék: 

Három év alatt 40 százalékkal növelné eladásait a Mitsubishi

2017.10.18.
A Drive for Growth programban a japán autógyártó vállalat a 2020 márciusával végződő pénzügyi évben 1,3 millió járművet tervez értékesíteni, 40 százalékkal többet az idei márciussal zárt pénzügyi évben eladott 926 ezernél - jelentette be Maszuko Oszamu a Mitsubishi Motors vezérigazgatója közleményben. Az értékesítési árbevétel ezzel párhuzamosan a tervek szerint 31 százalékkal, 2,5 ezer milliárd jenre (22,28 milliárd dollár) növekszik az elmúlt pénzügyi évben elért 1,91 ezer milliárd jenről. A termelés felfuttatása érdekében a Mitsubishi 2020 áprilisáig 60 százalékkal, 137 milliárd jenre (1,22 milliárd dollár) növeli éves eszközberuházásainak értékét, kutatás-fejlesztési kiadásait pedig 50 százalékkal, 133 milliárd jenre (1,19 milliárd dollár) emeli. A következő három évben a Mitsubishi 11 új modellt mutat be. Az Egyesült Államokban 30 százalékkal, 130 ezerre tervezi növelni éves eladásait három év alatt a Mitsubishi, Kínában pedig duplájára, 220 ezerre emeli. Délkelet-Ázsiában eladásai 50 százalékos növelésével, 310 ezer autó eladásával tíz százalékos piaci részesedést célzott meg a Mitsubishi. Európában három év múlva 220 ezer autót tervez eladni, a bázisadatot azonban, a tavalyi eladásokat nem közölte. A Mitsubishi 2020-ra legnépszerűbb modelljeit elektromos hajtással kínálja majd, a miniautó kategóriában is. A termelésnöveléssel együtt életbe léptetett költségcsökkentési programmal a Mitsubishi bevételarányos jövedelmezőségét a tervperiódus végére hat százalékra javítja az elmúlt pénzügyi évben elért 0,3 százalékról. A Nissan-Renault együttműködés által kínált lehetőségekkel élve 100 milliárd jent (891,3 millió dollár) tervez megtakarítani három év alatt a Mitsubishi, elsősorban a közös beszerzéseknek és a kutatás-fejlesztési átfedések megszüntetésének köszönhetően. A Nissan tavaly vásárolt 34 százalékos ellenőrző részesedést a Mitsubishi autógyárban.
Címkék: 

Baleset miatt lezárták az M60-as autópályát Pécs mellett

2017.10.18.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset a sztráda Pécs felé vezető oldalán, az 58-as úti csomópont és a kökényi körforgalom között történt. A cukorrépát szállító jármű rakománya a másik pályatestre is átszóródott. A kamiont vezető férfi súlyos sérüléseket szenvedett - írták. A helyszínelés ideje alatt a forgalmat az 58-as úti csomópontnál leterelik, illetve a kökényi körforgalomnál nem engedik fel az autópályára, a baleset helyszínét a kökényi bekötőút felé kerülhetik el a közlekedők.
Címkék: 

Célzott ellenőrzések a szabálysértő fővárosi taxisok kiszűréséért

2017.10.18.
Az ellenőrök 2017. június közepe és szeptember vége között közlekedési hatósági jogkörben 98 esetben jártak el, 11 jármű rendszámát vonták be, és több mint 41 millió forint bírságot szabtak ki. A leggyakoribb jogsértésnek a személygépkocsis személyszállítási engedély 600 ezer forintos bírsággal szankcionált hiánya bizonyult. Az NFM kiemeli: a szabályszegő taxisok nemcsak az utasokat csapják be, hanem a Budapestre érkező turisták megkárosításával az ország hírnevének is ártanak. Az elmúlt hónapokban lezajlott fokozott ellenőrzés célja a káros jelenség visszaszorítása, fokozatos megszüntetése volt. A fővárosban egyszerre több egység dolgozott, elsősorban a nemzetközi pályaudvarok környékén, a belváros forgalmasabb pontjain. A Budapest Liszt Ferenc repülőtér be- és kihajtójánál a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság támogatásával tartottak kitereléses ellenőrzéseket. Több hatóság együttműködésében próbavásárlásokkal tárták fel a visszaéléseket. A tárca közlése szerint a kedvező tapasztalatok birtokában újabb kiemelt akciósorozatot terveznek a társhatóságokkal együttműködve budapesti helyszíneken. A taxi szolgáltatók komplex ellenőrzésének középpontjában az elszámolással kapcsolatos mulasztások, a túlszámlázás, a jogosulatlan fuvarozás visszaszorítása áll majd. A hatósági fellépés alapvető célja az utasok és a felelősségteljesen működő szolgáltatók támogatása a jogszabályellenes tevékenységet végzők végleges kiszűrésével.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója