A közúti fuvarozók több tízmilliárd bevételtől esnek el a jogsértők miatt

2017.05.17.
Kifejtette: a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) létrehozott, és néhány hete már működő speciális közúti ellenőrzési csoport hatékony, szigorú ellenőrzésétől a jogkövető vállalkozások versenyhelyzetének javulását, bevételeik növekedését várják. Emlékeztetett, az MKFE évek óta szorgalmazta a hatékonyabb hatósági fellépést a jogosulatlanul fuvarozó vállalkozásokkal szemben, 2015-ben kormányhatározat született a magyar közúti fuvarozás versenyképességének növeléséről, amelynek hangsúlyos része a piacvédelem. Tavaly ugyancsak kormányhatározat rendelkezett a speciális, tematikus ellenőrzést végző csoport létrehozásáról. A 130 alkalmazottból 60 már képesítést kapott az ellenőrzés végzéséhez, és eddig 28 millió forint bírságot szabtak ki. Az ellenőrzések a fuvarvégzéshez szükséges okmányok megléte mellett kiterjednek a tengelysúly mérésre is. A létszám feltöltése után a személyszállítást, illetve az útdíjfizetést is vizsgálják - ismertette az MKFE főtitkára. Kovács Kornél, az MKFE árufuvarozási tanácsának titkára elmondta, hogy miközben az utóbbi öt évben a magyar vállalkozások árutonna kilométerben mért nemzetközi közúti fuvarozási teljesítménye 12 százalékkal nőtt, addig az engedélyköteles, az Európai Unión kívüli piacon felgyorsult a magyar vállalkozások piacvesztése. Az engedély nélküli fuvarozás és az eltérő gazdasági környezet ugyanis jogosulatlan előnyöket biztosít az illegálisan fuvarozóknak - fejtette ki. Az MKFE számítása szerint 2011-hez képest 2016-ban legalább 50 milliárd forint árbevételtől estek el a magyar vállalkozások az EU-n kívüli, engedélyhez kötött piacon - mondta Kovács Kornél. MTI

Ha ilyenek a „profik”, milyenek a többiek?

2017.05.17.
A KRESZ – még ha olykor bonyolultan is – de minden közlekedési helyzetre tartalmaz szabályozást. Teszi ezt úgy, hogy feltételezi, minden közlekedő betartja a rá vonatkozó szabályokat, így a többiek számíthatnak erre, bízhatnak a másikban, hogy ő is szabálykövetően jár el. Ennek a bizalomnak a lerombolására kiválóan alkalmas az, ha az ember egy „véletlenszerűen” kiválasztott, de fő foglalkozásként ezt űző mellé, mögé ül, akár csak 50 km erejéig. A közúti közlekedésnek nevezett össznépi társadalom a szabályokra és a bizalomra épül. Egy kereszteződésben, ha zölden világít a lámpa, akkor bízhat – és bízik is – az ember abban, hogy a keresztforgalom számára pirosat, akik ennek megfelelően (meg)állnak, és nem rongyolnak át a metszésponton. Akik életük jelentős hányadát járművek vezetésével töltik, ebből élnek, azok az átlagosnál is nagyobb rutinra tesznek szert, amibe a rendszeresen bejárt útvonalak ismeretétől kezdve a jármű kezelésének módján át a közlekedésnek, mintegy áramlásnak az átlátása is beletartozik, vagy legalábbis bele kellene tartoznia. Erre sajnos rácáfolt az az eset, ami az elmúlt napokban történt meg. (A kép illusztráció) Személyszállítási szolgáltatás igénybevétele során a mintegy 50 km-es út alatt meglehetősen sok, egyenként önmagukban is komoly veszélyt jelentő magatartás tanúja voltam. Az első még az elindulást megelőzően történt, nevezetesen a sofőr nem kötötte be a biztonsági övet, és erre az utasait sem figyelmeztette, kérte. Sokan – sajnálatos módon – úgy gondolják, ha nem kötik be magukat, azzal csak magukat veszélyeztetik, senki mást, de ez egyáltalán nincs így. Ha a járműben többen ülnek – és ez is ilyen helyzet volt –, egy esetleges ütközéskor a testek az eredeti sebességgel és irányban folytatnák útjukat, amivel már másokat is veszélyeztetnek, akár végzetes sérülést is okozhatnak. A vezető esetében a jármű kezeléshez szükséges testhelyzetből való elmozdulás megakadályozza a további irányítás lehetőségét, másodlagos, vagy még további balesetek, károk elkerülését. Szóval a biztonsági öv használata óriási, ráadásul többes jelentőséggel bír. Igen, az ilyen jellegű járművekben is használni kell az öveket, ha kisgyereket is szállít, akkor számára is biztosítani kell a megfelelő ülést, és nem a szülő ölében hagyni… Ugyanez vonatkozik az utastérben elhelyezett tárgyakra is, pl. egy nem megfelelően, vagy egyáltalán nem rögzített, hanem hanyagul a műszerek elé állított, azokat teljesen eltakaró Tablet is komoly sérülést tud okozni, ha egy ütközés következtében „elszáll”. Ilyesmi sokkal könnyebben bekövetkezhet, mint azt a legtöbb ember gondolja, hiszen sok lakóövezet átlagsebességének csökkentését – nem csak a táblával is jelzett Lakó- pihenő övezetek – egyenrangú útkereszteződések kialakításával kívánják elérni a tervezők. Itt pedig nem annak van elsőbbsége, aki a nagyobb járművel, vagy éppen egyenesen kíván tovább haladni, hanem a jobbról érkezőnek. Négy –beláthatatlan – kereszteződésből hármon lassítás nélkül sikerült átmenni. Szerencsére nem érkezett senki és semmi jobbról… Az ötödik ilyennél – ahol utak szélessége, a környező épületek jellege, stb. megegyezett a korábbiakkal – viszont a balról érkező, táblával is elsőbbségadásra kötelezett jármű részére akart minden áron előnyt adni a sofőr. Az útvonal később már nem tartalmazott ilyen „csapdákat”, de sávváltásokat, elkanyarodásokat igen, amik során az irányjelző használata teljesen esetleges, véletlenszerű volt. Tovább fokozta a kellemetlen érzést, hogy a hátsó ülésről is érzékelhető, éppen kialakulóban levő forgalmi helyzetre gyakorlatilag semmilyen proaktív reakciója nem volt a vezetőnek – pl. egy sávváltás a párhuzamos, teljesen üres sávba –, a balra kanyarodni készülő jármű mögött inkább megállt, és megvárta annak elfordulását. (A szemből érkezők miatt ez sok időbe, és a „zöldhullám” elvesztésébe került.) Az ilyen fajta stratégiai hibák közvetlen veszélyhelyzetet ugyan nem okoznak, de pl. jelentősen növelik a jármű 100 km-re vetített fogyasztását. Ez flotta szinten már jelentős költségtöbbletet, társadalmi szinten pedig felesleges környezetterhelést jelent, aminek az elkerüléséhez egészen kis ofdafigyelés is elegendő lenne. Ugyanezt okozza a nem megfelelően megválasztott sebességi fokozat használata is, ráadásul a legújabb autók már ebben is adnak segítséget, javaslatot a vezetőjüknek. Nem csak a nagy autóparkkal rendelkező flották esetén igaz, hogy javítási, karbantartási költségek kordában tartásáért a legtöbbet a járművek vezetői tehetik. Ha azonban nem kellő gondossággal kezelik a rájuk bízott eszközöket – szándékosan, vagy csak nemtörődömségből –, jelentős többlet terhet rónak nem csak a cégre, hanem adott esetben a környezetre is. Ilyet lehet okozni pl. azzal, hogy a piros lámpánál várakozva végig bekapcsolt sebességi fokozatban, kinyomott tengelykapcsolóval várják a szabad jelzést. Sem a kinyomócsapágyat, sem a kuplungszerkezetet nem erre tervezték, az ilyen kezelési stílus jelentősen megrövidíti az élettartamukat. Lehet várni a közlekedési kultúra javulását, a balesetek számának csökkenését, a környezetszennyezés mérséklődését, de amíg a foglalkozásszerűen járművet vezetők, akik napi munkaidejük jelentős hányadát ezzel a tevékenységgel töltik, a fentiekben leírt módon viselkednek, nem is beszélve a náluk sokkal kevesebb időt és km-t, sokszor csak kényszerűségből, már a járművezetés gondolatától is jelentős stresszbe kerülő privát autósokról, látványos és érezhető változásra nem lehet számítani.

Csütörtökön mutatkozik be a Skoda Karoq

2017.05.17.
A Yeti utódának világpremierjét előben lehet majd követni a Youtube-on csütörtök este 7-kor. A Karoq nevű típus elődjével ellentétben hagyományos SUV karosszériát kap, a karosszériája 4,38 méter hosszú, 1,84 méter széles, 1,6 méter magas. Az alaszkai nyelv autó (kaa’raq) és nyíl (ruq) szavait összemosva született meg a furcsa neve. A Skoda tervez egy harmadik SUV-t is, amely a Volkswagen T-Roc és a Seat Arona lesz, vagyis a kis SUV-k közé érkezik majd pár éven belül. A Karoq a Seat Ateca, a Volkswagen Tiguan és a Skoda Kodiaq közeli rokona, mert a Volkswagen-konszern MQB padlólemezére épül. Motorkínálatában öt darab turbófeltöltésű erőforrás lesz, amelyek közül négyet korábban még nem kínált a márka egyetlen típusában sem.  Az alapmodellt az egyliteres, háromhengeres TSI hajtja 115 lóerővel, a következő szint az új, hengerlekapcsolásra képes 1,5-ös TSI 150 lóerővel. Ezzel a motorral 8,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra a cseh szabadidő-autó. Az új 1,6-os TDI 115 lóerős, nyomatéka 250 Nm, átlagfogyasztása 4,5 liter. A 150 lóerős kétliteres TDI már más Skodában is elérhető volt, ez a motor 4,3 liter fogyaszt, így jó kompromisszum az ár, az erő és a fogyasztás viszonylatában. Az új kétliteres TDI a Karoq legdrágább erőforrása 190 lóerővel és 400 Nm nyomatékkal. Ez a változat 7,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, de állítólag lesz egy még ennél is gyorsabb RS változat is. A Karoq változattól függően lehet első- és összkerék-meghajtású, az erőátvitelről hatfokozatú kézi vagy hétfokozatú DSG váltó gondoskodhat. A drágább változatokban megtalálható lesz a Drive Mode Select System, amelynek segítségével a kocsi hajtását normál, sport, eco, egyéni és hó beállításra lehet kapcsolni. A csomagtartó 521 literes alaphelyzetben, lehajtott hátsó ülésekkel pedig már 1630 literre nő. A vezetéstámogató rendszerek között megjelenik a radaros tempomat, a sávtartó, a holttér-figyelő rendszer, és a gyalogosfelismerős vészfék asszisztens és a parkolóautomatika. Újdonság a vészhelyzeti asszisztens, amely a vezető rosszulléte esetén képes megállítani az autót, ha a radaros tempomat és a sávtartó be van kapcsolva. Az utastérben a gesztusvezérlés, 9,2 colos digitális műszerfal, a vezetés nélküli mobiltöltés, a belső wifi és az LTE online kapcsolat jelenti a legfontosabb új extrákat.
Címkék: 

Jelentősen megváltozott a Keletit érintő vonatok közlekedése

2017.05.17.
A Keleti pályaudvaron egyebek mellett váltócsere és peronfelújítás lesz, Ferencváros és Kelenföld között pedig a vasúti hídon végeznek karbantartást. Június elsejéig a győri, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonatok módosított menetrend szerint járnak. A pécsi, a soproni és a szombathelyi InterCityknek a Keleti helyett a Déli pályaudvar lesz az indító- és végállomásuk. A Keletiből 14.45-kor induló Rippl-Rónai InterCity menetrendje változatlan, és a bajai expresszvonatok is a Keletiből indulnak, oda futnak be, de módosított menetrend szerint. Munkanapokon a Budapest-Tatabánya-Oroszlány szakaszon közlekedő, a martonvásári és a székesfehérvári elővárosi vonatok, hétvégén pedig a tárnoki is a Déli helyett Kelenföldön fordul. Május 19-éig, majd május 22-étől 25-éig a Keleti pályaudvarra 6.55-kor és 7.55-kor érkező hatvani és a munkanapi gödöllői vonatok Kőbánya felsőről indulnak és oda is érkeznek. A Keleti és Kőbánya felső között az egri és sátoraljaújhelyi vonatokkal lehet utazni. A munkanapokon közlekedő sülysápi vonatok a Keleti helyett ugyancsak Kőbánya felsőn fordulnak. Az eredetileg a Keleti pályaudvarról 13.45-kor, 14.45-kor, 15.45-kor, 16.45-kor, 17.45-kor és 18.45-kor induló nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatok Kelenföldről indulnak, egyes reggeli szolnoki gyorsított és nagykátai személyvonatok a Keleti helyett Kelenföldig közlekednek. Ezeket a vonatokat a Keleti és Kőbánya felső között a hatvani személyvonatok és a szolnoki zónázók pótolják. Május 25-éig a Budapest-Kelebia közötti személyvonatok végállomása a Keleti helyett Kőbánya-Kispest. A módosított menetrend a MÁV-csoport (www.mavcsoport.hu) honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Tájékozódni lehet a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívható a +36 (30) 499-4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499-4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499-4999-es szám.

Emelkedett az üzemanyagok ára

2017.05.17.
Az emeléssel a benzin átlagára 348 forintra, a gázolajé 347 forintra nőtt. Legutóbb múlt szerdán változott az üzemanyagok ára, a 95-ös benzin 4, a gázolaj 5 forinttal lett olcsóbb. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. MTI

Az Audi a leginnovatívabb márka

2017.05.17.
„Összesen 84 újdonságot mutatott be az Audi a vizsgált időszakban, ez a legtöbb az összes márka (tömeg- és prémiummárkák) között, így összességében ez a legnagyobb innovációs erővel rendelkező márka" – így szól a zsűri indoklása. Az értékelés négy kategóriát vesz figyelembe: Hajtásláncok, Automatizált vezetés és Biztonság, Járműkoncepciók és Karosszéria, valamint Interfész és Connectivity. A fődíjon kívül az Audi a két legutóbb megnevezett kategóriában is megszerezte a leginnovatívabb márka kitüntetést. „Ezek az elismerések azt mutatják, hogy valóban megéljük a Haladás technikája mottónkat, és sok innovációs témakörben az élen járunk” – mondta Prof. Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke a Frankfurt am Main városában rendezett díjkiosztón. „Különösen a légellenállás és a könnyűszerkezetes építésmód, a connectivity, a vezetői segédrendszerek és az automatizált vezetés terén járunk élen, illetve szorgalmasan dolgozunk azon, hogy előnyünket megtartsuk.” A Center of Automotive Management és a PricewaterhouseCoopers AG az Automotive Innovations Award kitüntetéseket immár ötödik alkalommal osztotta ki. E díjakkal az év leginnovatívabb autógyártóit és beszállítóit ismerik el. Az értékelésben 19 autógyártó és 60 márka több mint 1162 innovációját elemezték.    

Ilyen autót választott az új francia elnök

2017.05.17.
Nagy büszkeség a DS márka számára, hogy az új köztársasági elnök a DS 7 CROSSBACK-et választotta beiktatási ceremóniájához. Ezzel a pillanattal  a DS Automobiles - amelynek ambíciója, hogy a francia innovációt és szaktudást átvigye az autógyártásba - a tradíciót folytatva, ismét a francia elnökség hivatalos autóbeszállítója lett. A DS modelleket számos alkalommal használták hasonló eseményeken az Ötödik Köztársaság fennállása során. Az „elnöki” DS 7 CROSSBACK: A DS mérnökei és szakemberei a legjobb tudásuk szerint szabták személyre ezt az egyedi elnöki autót, 7 hónappal a modell hivatalos bevezetése előtt (2018. január). Indigókék fényezés, méretre készített vászontető, az autó funkciójának megfelelő Francia Köztársaság felirat és zászlótartó. A belső térben különleges Art Leather fekete bőrborítást találunk. A 20”-os könnyűfém keréktárcsák arany díszítőelemeket kaptak. Az autó tartalmazza a DS 7 CROSSBACK által kínált összes high tech szolgáltatást : DS CONNECTED PILOT, amely jelentős lépés az önvezető autó irányába, DS ACTIVE SCAN SUSPENSION, a 21. század DS felfüggesztése, amely az úthibákat előre felismerve folyamatosan szabályozza a lengéscsillapítók működését., Az elnöki DS 7 CROSSBACK a párizsi DS WORLD-ben is megtekinthető  (33 rue François 1e). A nagyközönség május 16-tól, a média már15-én megtekinthette az elnöki autót.  
Címkék: 

Csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma Európában

2017.05.16.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában és az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz tartozó négy országban (Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc) 1 millió 230 ezer 235 autót helyeztek forgalomba, 6,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A csökkenés alapvetően annak tudható be, hogy idén áprilisra estek a húsvéti ünnepek. Az unióban 6,6 százalékkal, valamivel több mint 1,91 millióra csökkent az átadott új autók száma. A 2004-ben, illetve az utána csatlakozó uniós országokban jelentősen, 8,2 százalékkal, nagyjából 106 ezerre nőtt a forgalomba került új autók száma, a bővítés 2004-es első köre előtti Európai Unió 15 tagállamában viszont 7,8 százalékkal 1 millió 84 ezerre esett ez a szám. A legnagyobb piacok közül a legerősebb, 19,8 százalékos visszaesést Nagy-Britannia könyvelhette el, míg Németországban 8,0 százalékkal, Franciaországban 6,0 százalékkal, Olaszországban pedig 4,6 százalékkal mérséklődött a forgalomba került új autók száma. Egyedül Spanyolországban emelkedett szerény, 1,1 százalékos mértékben az új autók száma. Az EU tagállamaiban a legnagyobb autógyártók közül az Opel/Vauxhall esett vissza a legnagyobb mértékben, 13,4 százalékkal. A Nissan által átadott autók száma 13,2 százalékkal esett, a Ford 11,4 százalékos, a Hyundai 10,3, százalékos, a Volkswagen-csoport 8,8 százalékos, a PSA-csoport 6,4 százalékos, a BMW 6,0 százalékos, a Daimler 2,7 százalékos, a Renault 2,6 százalékos, a Fiat Chrysler pedig 0,8 százalékos csökkenést könyvelhetett el. Az év első négy hónapjában 4,5 százalékkal több mint 5,48 millióra emelkedett az utakra került új autók száma a 32 európai országban, ezen belül az EU-ban 4,7 százalékkal, több mint 5,33 millióra ugrott az új autók száma. Olaszországban 8,0, Spanyolországban 6,1, Franciaországban 2,0, Németországban 2,5, Nagy-Britanniában pedig 1,1 százalékkal nőtt az új autók száma. Az ACEA statisztikája szerint Magyarországon áprilisban 7,7 százalékkal, 8681-re, január-áprilisban pedig 18,9 százalékkal, 33 024-re emelkedett az üzembe helyezett új autók száma.
Címkék: 

Let's Swift again!

2017.05.16.
Szebb és biztonságosabb  Egyszerre sírunk és nevetünk, mert hogy idén már nem készülnek Swiftek Esztergomban, viszont a legújabb változat tényleg nyerő: szebb, könnyebb és biztonságosak miden elődjénél. És persze drágább is. Az idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy 1992-ben az első Made in Hungary Suzukit 729 ezer forintért lehetett megvenni. A háromhengeres ezres alapváltozatában hátul csak biztonsági hevederek voltak, feláras volt a kalaptartó, a fűtőszálas hátsó üveg, valamit annak mosó-, és törlőberendezése. Hát ennek már rég vége, a legújabb Suzukiban már semmilyen spártai nincs ami jó, mert még az alapmodell is gazdagon felszerelt: hat légzsák, ESP, nappali menetfény, EURO6-os motor. Igaz, mindez már kötelező az európai piacon, ami rendben is van, ráadásul már klíma nélküli Swiftet sem gyártanak, így aztán több mint ötszörösébe kerül, mint a negyedszázaddal korábbi modell, vagyis az Ignis és Baleno közötti a méret és ár is. Igaz, a kereskedőknél vannak tartalékok, pláne csere és finanszíroszás esetén. A 2017-es Suzuki Swift 1,2 GL modell listaára 3,88 millió Forint. Divatos társaság Ha szétnézünk a piacon, bizony igencsak gazdag a kínálat, és mindegyik jól felszerelt modell a B-szegmensben, melynek illusztrálására néhány vetélytársat is a Swift mellé parkoltak a bemutatón, igaz ponyvával letakarva, a csodaszép Prónay-kastély kertjében. Mert az a kereskedőknek tartott másnapi prezentációra volt előkészítve, és nem az újságíróknak. Különösebb szakértelem azért nem kellett felismerésükhöz: a Swift mellett állt egy Toyota Yaris, egy Ford Fiesta, kicsit hátrébb egy Opel Corsa meg egy Renault Clio. Ennél persze gazdagabb a B-szegmens, de úgy látszik, hogy a magyar piacon ezek a fő vetélytársak, legalábbis a Suzuki szakemberei szerint. Őrizni az értékeket A remek alapokra építve, az előző generációk DNS-ét megtartva egy divatos és vezetési élményt, biztonságot nyújtva készült a legújabb Swift, magyarázta a receptet Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki operatív igazgatója. A modell közel áll a szívünkhöz, mert ezzel is indult az esztergomi gyár, az itthon eladott. 230 ezer új Swift 19 éven át kategória első volt. A klasszikus után jött a teljesen megújult változat, a 2004-ben, 2010-ben, majd a 2017-ben bemutatott generáció. Az előzőekből napjainkig világszerte 5,4 millió, Európában egymillió kelt el. Globális rekorderedmény Radikálisan megújult modellpalettájának és esztergomi bázisának is köszönheti rekorderedményét a Suzuki Motor Corporation, mely történelme során először lépte át a bűvös darabszámot: a 2016/17-es pénzügyi évben 3,08 millió autót gyártott, ami 4,2 százalékos növekedést jelent. Az ebben az időszakban eladott 2,92 millió autó 2 százalékos növekedést jelent. Idén is folytatódik a fellendülés: 2017 márciusában 13,6 százalékkal több, közel 200 ezer Suzuki készült világszerte, ami 2,7 százalékos bővülést jelent. Sagarából hajózik Esztergomban a 2,9 milliárd forintos fejlesztés eredményeként új SUV és crossover modelleket vezettek be, így már négy hónapja csak a maradék Swiftekből jutott a piacra, de a cégvezetés reménykedik, hogy a kiesés ellenére vezető lesz a B szegmensben a legújabb változat. A legújabb modell Japánból, egészen pontosan a Sagara-i gyárból érkezik, és igazolja Maseo Koboi formatervező tételét, mely szerint olyan autó kell, ami azonnal megfogja az embert, és arra ösztönöz, hogy nyomja a gázt, persze a biztonság és a szabályok határain belül. Rekorderedmények A legújabb Swift premierjén a tájékoztató után Japánba repülő Abe Yoshinobu, a tavaly ősz óta a Magyar Suzuki vezérigazgatója és a belgiumi Suzuki Europe elnöke elmondta, hogy folyatódik a modellinvázió, valamint a vezető pozíció megőrzése a magyar piacon. Rekordév volt a tavalyi, mert 211 820 autó készült, ami 15,9 százalékkal több. A márka itthon eladott 11 266 autójával és 11,6 százalékos részesedésével piacvezető. Továbbra is a Made in Hungary modellek dominálnak, és a vezérigazgató idén és jövőre is hasonlóra számít. Februárban volt az Ignis premier, áprilisban Swift, mindkettő Japánból érkezik, de utóbbi fontos a szívünknek, ahogy az is, hogy már a 3 milliomodik autó is legördült az esztergomi szalagról. Bővülő dílerhálózat                                                         Az értékesítést segíti a folyamatosan bővülő és immár 75 kereskedésből, valamint szervizből álló márkahálózat, mondta az Autószektornak Tóth Péter kereskedelmi igazgató. A Suzuki arra is büszke lehet, hogy a márciusban itthon értékesített 1377 autójából mindössze kettő magánexportra, és nőtt a magánvásárlók aránya, ami 41 százalékos. Az is jelzi a sikereket, hogy az első negyedévben eladott 3690 Suzuki vevőjének 45 százaléka más márkáktól igazolt át. Nem jó jel, hogy az első negyedévben a 23 ezer új személyautóval egy időben 34 750 használtat, többnyire tízévesnél öregebbet helyeztek forgalomba. Rossz úton is jó Palócföld vadregényes és nem kevésbé rázós útjain is jól bírta az új Swift, mely mindenben kielégíti az igényeket. Hársfalvi János a premieren akár órákig mesélt volna a változásokról és a felszereltségről, melyekről a teljesség igénye nélkül sorolunk fel. Tényleg innovatív stílus, miközben az új autó örökölte elődei karakterét, miközben a megújított elemekkel innovatív stílust alkottak a tervezők: széles vállvonal, fekete A-oszlopok, valamint függőlegesen elrendezett első és hátsó lámpák. A lágyabb, ugyanakkor izmosabb és edzettebb megjelenésről a rövidebb, alacsonyabb, szélesebb karosszéria gondoskodik, míg a széles és erőteljes első hűtőrács, a lökhárító rácsa és a karakteres sárvédőívek erőt sugároznak. Az alacsonyabb súlypontot a sötét oszlopok is kihangsúlyozzák, amelyektől úgy tűnik, mintha lebegne a tető. Az egyre népszerűbb dizájntrükk a legújabb Swiften is megjelent: az oszlopba süllyesztett hátsó ajtókilincsek teszik sportosabbá megjelenését. Hajtóművek Induláskor az új Swift kétféle benzinmotorral elérhető: a Balenóból már ismert ezres Boosterjet és az 1,2 literes Dualjet. A modellre jellemző fürgeség érzetet többdimenziós műszerfal emeli ki az utastérben, míg a sportos fehér és selyemfényű krómozás a fekete alaptónussal kombinálva kontrasztos belteret teremt. Az új Swift jellegzetessége az öt fokkal a vezető felé fordított középkonzol, a D alakú kormánykerék, az optimalizált formájú két első ülés és rugókialakítás, valamint a magasított oldalpárnák. A szórakozást szolgálja a Bluetooth®-kompatibilis, okostelefon kijelzőjének tükrözésére használható audiokijelzőegység 7 colos érintőkijelzővel, MP3/WMA/ACC-kompatibilis USB-csatlakozóval és SD-kártyanyílással. A 265 literes csomagtartó az üléstámlák ledöntésével 579 literesre növelhető. Radikális diéta után Suzuki újgenerációs, könnyű és rendkívül stabil felépítésű Hearttect platformjának köszönhetően jelentősen megnőtt az új Swift ütközőbiztonsága, illetve a jármű össztömege 120 kilogrammal könnyebb, mint a korábbi modellé volt, így 840 kg. Az újratervezett felfüggesztés és technológia a kisebb üzemanyag-fogyasztást és a fürge, komfortos vezethetőséget támogatja. A tesztvezetések során egyértelműen megmutatkozott, hogy a korábbihoz képest javult az új Swift úttartása, valamint az autó gyorsabban reagál a kormány elfordítására és a kormánykerék a nagyobb kormánymozdulatoknál is simábban mozgatható. Szerkezettan Az új Swiftben jelenik meg elsőként a Suzuki fejlett, kétérzékelős fékasszisztens rendszere, amely egylencsés kamera és lézerszenzor adatainak összevetésével biztosítja a vezetést támogató funkciókat. A modell kétszenzoros féksegédje (DSBS) hallható, vagy látható figyelmeztetéssel jelez a vezetőnek, ha ütközés veszélyét érzékeli, illetve a fékezés esetén fékrásegítővel növeli a fékerőt, vagy szükség esetén automatikus fékezést végez. A modell biztonsági rendszere a kormány rezgésével figyelmeztet a sávelhagyásra 60 km/h felett, illetve figyelmeztet, ha a jármű „kóvályogva” halad. A modell kivitelezésétől függően további funkciók és technológiák támogatják a biztonságos és magabiztos vezetést. A 40 km/h felett működő fényszóróvezérlés automatikusan átkapcsol a távolsági és a tompított világítás között a többi jármű jelenlététől és a fényviszonyoktól függően. Az adaptív tempomat pedig egy radarral figyeli az autó előtt haladó jármű sebességét, és automatikusan fenntartja a beállított követési távolságot. Suzuki Swift Műszaki adatok Motor: 1,2 l Dualjet (benzin) 66 kW/90 LE Hosszúság: 3840 mm Szélesség:1735 mm Magasság: 1495 mm Tengelytáv: 1450 mm Tömeg: 840-890 kg Csomagtér: 265 liter Fogyasztás: 4,3 liter/100 km (kombinált) V. max: 180 km/h  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója