A Goodyear szerint másképp parkolnak a férfiak és a nők

2015.07.05.
Az autózásban fennálló nemi különbségek parkolási szokásainkban is tetten érhetők. A férfiak 61%-a vezet autót, ráadásul az erősebb nem 41%-a olyan autóval közlekedik, amelyet egyedül használ. A nők esetében ez az arány csupán 41%, s mindössze a hölgyek egyötöde ülhet teljesen saját – nem családi – autó volánja mögé. Jobban szeretünk előrefelé parkolni. A válaszadók – ugyan csak egy hajszálnyival – de mégis többen gondolják úgy, hogy jobb orral előre parkolni, ugyanis 56% állítja ezt, míg 44% inkább betolat. A nők háromnegyede előrefelé áll be a parkolóhelyekre, a férfiak többsége, (56%-uk) inkább hátrafelé. Parkoláskor a férfiakra alapvetően sokkal inkább jellemző a tükörhasználat, mint a nőkre (86%-uk minden esetben belepillant, míg a nőknek csupán 67%-a). A hátrafordulás inkább a nőkre jellemző, hiszen 60%-uk vallja, hogy minden parkolásnál így tesz, míg a férfiaknál ez az arány szignifikánsan alacsonyabb az átlaghoz képest (47%). A 18-59 éves autóvezetők 15%-ával fordult már elő, hogy valaki mást kértek meg, hogy parkoljon be helyettük. Az ilyen segítséget igénybe vevők körében sokkal több a nő, a 40 év alatti és a felsőfokú végzettségű. A hölgyek egynegyedével (26%) fordul elő kisebb-nagyobb rendszerességgel, hogy mást kérnek meg, hogy parkoljon be helyettük. A férfiak 93%-ával még nem fordult elő, hogy más parkolt volna be helyettük. Minden negyedik férfi (26%) olyan helyre is beáll autójával, ahol azután nehéz kiszállni. Mindössze 17%-uk válaszolta, hogy szűkös helyre történő parkolás helyett inkább tovább keres parkolóhelyet. Tízből mindössze egy (11%) női sofőr vállalja a nehézkes kiszállást az autóból egy szűkös helyre történő parkolás után. A megkérdezettek 70%-ával már előfordult, hogy gumiabroncsával súrolta a padkát, vagy ütközött a járdaszegéllyel, arányait tekintve a férfiak 58%-a válaszolt így, de a nők jobban kímélik az autójukat a padkázástól, mert csak 42 százalékukkal játszódott le ilyen eset.  
Címkék: 

Bemutatkozott New Orleansban a vadonatúj Ford GT

2015.07.05.
Ezen a hétvégén kezdődik a 2015-ös ESSENCE Fesztivál, s az immár 21. éve megrendezett esemény szponzoraként közreműködő Fordnak köszönhetően a rendezvény egyik látogatója most egy tetszése szerint kiválasztott Ford kulcsaival térhet haza. Az ESSENCE Fesztivál egy kulturális rendezvény, ahol a közönség jól ismert művészekkel és ígéretes tehetségekkel találkozhat. – A Ford Motor Company teljes mértékben azonosul az ESSENCE elkötelezettségével az afroamerikai közösség irányában, hiszen ez a népszerű rendezvénysorozat nem csupán a szórakoztatásról, hanem az egyenlőségről is szól – fogalmaz Shawn Thompson, a Ford multikulturális marketingért felelős managere. „Mint minden évben, idén is nagyon készültünk már erre a fesztiválra, ahol újszerű módon szerezhetünk örömöt vásárlóinknak. Az ESSENCE Fesztivál remek alkalom számunkra, hogy megismertessük a közönséggel Go Further márkafilozófiánkat, és bemutassuk a Ford legfrissebb termékkínálatát.” Az Ernest N. Morial Convention Centerben a fesztivál látogatói kipróbálhatják a vállalat legújabb termékeit, és 750 dolláros készpénz-visszatérítést kapnak egy új autó vásárlása esetén. A tesztvezetésen az érdeklődők a 2015-ös Edge, az ötajtós Focus, a Fusion, a Mustang, a Taurus, a Flex, az Escape, az F–150 és az Explorer volánja mögé ülhetnek be. A Ford kiállításának főszereplője a vadonatúj Ford GT lesz. A szuper sportkocsi az új Ford Performance Group zászlóshajója, s az autó könnyű és áramvonalas felépítményével, valamint EcoBoost® motortechnológiájával új mércét állít az innovatív megoldások alkalmazásában.
Címkék: 

Jaguar XF 2.2D Premium Luxury - képgaléria

2015.07.04.
Galéria képek: 

Csajozógépek: Jack Nicholson és a 78-as silver Corvette

2015.07.04.
A rakéta kilövésre kész! - üvölti teli torokból a tengeri szélbe a kissé talán túlságosan is spicces lovag, miközben kocsija tetején ül és lábbal tekeri a Corvette kormányát. Ebédpartnere feladata, hogy padlóig nyomja a gázt, miközben a sportkocsi a Mexikói öböl fövenyén rója ötletszerű kacskaringóit. Amikor aztán már tengelyig vízben hasítanak, a hölgy ráugrik a fékre, Amerika hőse, a nemzet dédelgetett űrhajósa, mint egy űrrakéta, repül át a szélvédő fölött, és becsapódik a tengerbe.   A Corvette behatol a tengerbe. Az Űrhajós egy pillanattal később légi útra kel... Így ér véget a filmtörténet alighanem legrosszabbul sikerült első randevújának csúcsjelenete. A magyarul Becéző szavak (Terms of Endearment) címen játszott, 1981-ben a mozikba került, utóbb Oscar díjat nyert keserű komédia középkorú párosát Shirley MacLaine (Aurora Greenway ) és Jack Nicholson (Garrett Breedlove) játssza, kedvenc játszótársuk a 1978-as Chevrolet Corvette Silver Anniversary Edition. Nicholson hosszú és dicsőséggel teli mozis pályafutása során rendre hozta a sármos, de életveszélyes férfi figuráját. Volt Batman, mi több, maga az Ördög az Eastwicky boszorkányokban, szeretni való elmebeteg a Száll a kakukk-ban és a Lesz még így se mozidarabban. Ezekhez képest a Becéző szavak Garretje csak egy ártalmatlan numera-vadász. Miután teljesítette földön kívüli küldetését, életét a jó ételek és italok élvezetének, valamint a Föld nőnemű lakossága becserkészésének szenteli.   - Nem fogod elhinnni drágám, ki fekszik az ágyamban: az Űrhajós!  Shirley MacLaine (Aurora Greenway ) és Jack Nicholson (Garrett Breedlove) A szent cél érdekében egyrészt bicskanyitogatóan trágár és rámenős dumát nyom, másrészt előáll a garázsából a Corvette, amely már álló helyzetben is egy behatolásra kész eszköz képzetét kelti. Ráadásul a levehető targatetőnek köszönhetően napsütétes időben nagyszerű tengerparti sétakocsikázást lehet megejteni vele. A menetszél belekap az utasok hajába, ami nem hátrány egy középkorú fickónál, akinek nem sok borzolnivaló maradt a koponyáján, és elrepíti a trágár szavakat is. Más a helyzet az olyan csinos, ám immár ugyancsak középkorú hölgyek esetében, akik romantikus, édes-kettesben elköltött ebédre készülnek egy extravagáns gavallér társaságában. A szép hosszú ruhába öltözött Shirley MacLaine-nek már a beülés is gondot okoz az alacsony építésű sportkupéba, de a java csak ezután jön. A menetszél borzas boszorkát varázsol a decens úrhölgyből, kiszállni pedig valódi tornagyakorlat számára. És akkor még nem beszéltünk a részegen óbégató és lábbal kormányzó sofőr mellett átélt megrázkódtatásokról, amelynek következtében a romantikus találka és a hosszú ruha is a tengerben köt ki... Az amerikai filmekben többnyire minden jóra fordul, az Űrhajós is kész eljátszani a jófej nagypapát/nagybácsit, ha egy tragikus haláleset úgy hozza. De azért a mozirajongó fejében jó időre megmarad a jóvágású úriember két kis titka, amivel az ágyába imádkozta a huszonéves pipiket: a dicső Holdra szállás relikviáiból berendezett házi szentély, valamint a garázsban a száguldásra termett, zabolátlan Corvette. Jámbor Gyula  

Hőség: kötelező a légkondicionáló a Volán-buszokon

2015.07.04.
Felvették a kapcsolatot azokkal a szervezetekkel, amelyek a forgalmasabb közterületeken ivóvizet szolgáltatnak a lakosságnak, és kérték az autóbusz-pályaudvarok bekapcsolását a helyszínek közé. Az autóbuszvezetők és az autóbusz-állomások személyzetének figyelmét felhívták arra, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel az utasokat, rosszullétek esetén tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Utasításba adták, hogy az autóbuszvezetők különös tekintettel legyenek azautóbuszok rendszeres átszellőztetésére, a légbefúvó, légkondicionáló berendezések üzemeltetésére, a függönyök, sötétítők használatára. Tart a "boarding" a korábban Kapos Volán-nak nevezett távolsági busz szolgáltató járművére. Mától a sofőröknek nemcsak a jegyeladással, hanem az utastér hűtésével is törődniük kell A Volán-társaságok ellenőrizték az autóbusz-állomásokon található közkutak, csapok működőképességét, állapotát, és kiemelt figyelmet fordítanak autóbuszvezetőik fokozottabb védelmének érdekében - közölte az MNV Zrt. A Budapest Airport az MTI megkeresésére azt közölte, hogy egyelőre nem tervezi a gyalogos beszállítás felfüggesztését a nappali órákban, mivel a várakozó csarnokok légkondicionáltak, az oda vezető útvonalak fedettek, így alapesetben nem indokolt fokozott óvintézkedés, ugyanakkor a repülőtéri betonon dolgozók számára palackozott vizet osztanak, hiszen nem ritka, hogy 50 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Az országos tiszti főorvos szombattól szerda éjfélig a legmagasabb, harmadfokú hőségriadót rendelte el, mert ebben az időszakban eléri vagy meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot. (MTI)  

Darazsak és varacskos disznók a főváros egén

2015.07.04.
A mezőnyben ott van a sorozat "keresztapja", Besenyei Péter, aki egy vadonatúj fejlesztésű Edge 540-es géppel várja a küzdelmeket, amellyel - ahogyan korábban fogalmazott - megnőttek az esélyei. Gyulay Zsolt, a szervező Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban hangoztatta, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj mellett az Air Race a másik olyan technikai sportrendezvény, amely imázs és reklámérték szempontjából nagyon sokat hoz az országnak, éppen ezért volt fontos, hogy 2009 után visszatért a sorozatba a budapesti állomás. Besenyei Péter új gépén repül az időmérő edzésen a Duna felett A kísérőprogramok részeként Magyarországra érkezik a Flying Bulls számos különféle géppel, az egyik legnagyobb újdonságot azonban az Amerikai Légierő négy A10-es gépe jelentette. Ez az a típus, amelyet varacskos disznónak is becéznek, s ilyet korábban még nem láttak eddig egyetlen rendezvényen sem a Duna fölött. Varacskos disznók, azaz A 10-es amerikai harci gépek köteléke a Parlament fölött A Magyar Honvédség műszaki alakulatai harmincperces dinamikus bemutatóval készültek helikopterekkel, vadászrepülőkkel. A gyors reagálású katonák és a különleges mentő katonák a tűzszerészet katonáival együttműködve egy kisebb hadműveletet hajtottak végre a Dunán ma és holnap is így tesznek: úgynevezett ellenséges hajót vesznek majd birtokba, az akciót pedig a helikopterek fedezik. Legutóbb, vagyis 2009-ben 650 ezer néző figyelte a felfújható kapuk között zajló száguldást, idén is legalább ötszázezer szurkolót várnak a programra. (MTI)  

Hamiltoné a pole Silverstone-ban

2015.07.04.
A hazai közönség előtt szereplő, 30 éves versenyzőnek ez pályafutása 46. pole pozíciója, az idén nyolcadszor startolhat az első kockából. Hamilton mellől csapattársa, a német Nico Rosberg indul a második helyről, míg a harmadik rajtkockát Felipe Massa, a Williams brazil pilótája foglalhatja el. A két Ferrari ezúttal a harmadik sorból vág majd neki a versenynek, a finn Kimi Räikkönen ugyanis ötödik, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel pedig hatodik lett. Az 52 körös brit futam vasárnap 14 órakor kezdődik. (MTI)

Hőség: stop a kamionstopnak

2015.07.04.
    A nehéz tehergépkocsik a tartós kánikula miatt, egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági okokból július 4-én és 5-én korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon - közölte a fejlesztési tárca. A járművezetők a vezetési és pihenőidő betartása mellett hosszabb megszakítás nélkül teljesíthetik szállítási feladatukat, nem kell a nagy hőségben a kocsijukban, parkolókban várakozniuk. A kamionstop felfüggesztése lehetőséget ad akár arra is, hogy a nehéz tehergépjárművek az enyhébb esti, éjszakai órákban induljanak útnak - írta közleményben az NFM. A rövid pihenő belefér, de nem kell két napra félreállítani a járművet   A kamionstop főszabály szerint szombaton 15 órától vasárnap 22 óráig lenne érvényben a hétvégén, az országos tisztifőorvos azonban a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendelt el szombattól szerda éjfélig. (MTI)  

A Trabanttól az Insigniáig - Dános III. rész

2015.07.04.
- Szerencsés korszakban dolgozhattál, sikeres lettél, többször csábítottak más márkákhoz, mégis maradtál az Opelnél… -Volt könnyebb és nehezebb időszak, hullámvölgy, hullámhegy, de mindig megmaradt a márka presztízse, huszonöt éve vagyok itt, többek között azért is, mert kevés cégnél látom ezt a folytonosságot, ezért is maradtam eddig, pedig sokszor megkörnyékeztek, különösen az első évtizedben. Jó volt az is, hogy hagytak dolgozni, szerencsés módon én válogathattam össze a PR csapatot, és munkatársaimat is hagytam dolgozni, hiszen fontosabb az önállóság meg a kreativitás, mint a heti riportolás a hierarchiában, ami sokszor kimerülhet az önfényezésben. Azért vagyok itt, mert élvezem, mert a termék is fontos, az autó jó műfaj, olyan, ami óriási szabadságot ad a kreativitásunknak. Főnökeim hagytak bizonyítani, a bizalmat jelzi, hogy világpremier is jutott a magyar csapatnak az egykor még virágzó budapesti autószalonon. Egykori kollégájának, Róna Áginak búcsúztatóján, Dános András és Fodor Zsolt - Volt néhány konfliktushelyzet is a márkánál, ezeket is kezelned kellett, hogy sikerült, ez az első hazai autós kommunikációs igazgatónak? -Alapszabály, hogy a kommunikációnak mindig hitelesnek kell lenni, mert különben elveszted a sajtó és ezáltal a publikum, a vevők és a piac bizalmát, ezt a nyugati piacokon tapasztalatot szerzett főnökeim már tudták, és segítettek is a gyors és korrekt tájékoztatásban. Volt ebben bizonyos rutinom, mert rádiósként megtanultam, hogy minden kimondott vagy leírt szónak milyen nagy súlya van és azt is, hogy lehet lényegre törően és pontosan fogalmazni. Én most is mindig csak annyit kérdezek, ha az orrom alá dugnak egy mikrofont, hogy mennyi időm van, és annak megfelelően 30 másodpercbe, vagy negyedórába sűrítettem a mondandót. - Negyedszázad alatt jelentősen megváltozott a médiavilág, amikor sajtósként dolgozni kezdtél Magyarországon működöt néhány tv, napilap, és autósújság, akkoriban talán húsz nevet tartalmazott a címlista, napjainkban milyen terjedelmű? - Szinte minden megváltozott: természetesen nagy előny volt az újságírói tapasztalat, mert tudtam, hogy mi az, ami olvasói szempontból könnyen emészthető és azt is mi az, amivel legjobban segíthetem az újságírók munkáját. Akkoriban két kilós volt egy A4-es méretű Astra sajtóanyag szövege és papírkép kollekciója, ma mindez a múlté, elektronikus levél, pendrive és persze több száz médiumot tartalmazó lista, ami ezernél több újságírót, szerkesztőt jelent. Továbbra is sokat számítanak a személyes kapcsolatok, melyek a nehezebb pillanatokban, különösen a negatív híreknél értékelődnek fel igazán. Fontos a kölcsönös respekt, amit azzal is sikerült kiérdemelni, hogy nem bombáztam rózsaszín céges hírekkel a sajtót, tudni kell fajsúlyozni, mert elvész a lényeg. És persze meg kell válogatni a partnereket is, folyamatosan szűrni kell az internetes publikációkat, amelyek gombamód szaporodnak. -Mi volt életed első autója és mivel hajtasz mostanság? - Szüleim korábban használt öt éves Trabantja volt az első, ami akkor 26 lóerőt jelentett, a mostani Insignia 250 lóerős, de nem annyira a motor teljesítménye, mint inkább az autó minősége jelenti a hatalmas és minőségi változást. Szörényi András, Várkonyi Gábor és Simon Sára újságíró Dános Andrással az Opel napon Utóirat, némi személyes felhanggal: Munkakapcsolatunk majd negyedszázados, sok közös élményünk volt: repülés és fotózás a szentgotthárdi gyár felett, helikopteres landolás a herendi kézilabdapályán, autó-összeszerelő üzem és motorgyár avatás, tesztvezetések és szakmai látogatások a nagyvilágban. Amikor megjelent újságíró csapatunk Detroitban, Zürichben vagy Rüsselsheimben, mindig érezhető volt, hogy főnökei is tisztelik és elismerik Dános tudását.  Hátha még tudná, hogy miket mondanak róla vetélytárs márkáknál dolgozó kollégái... Hát én most elárulom: etalonnak számít a szakmában, és hiába próbálkoznak ellesni titkait, kevesen. versenyezhetnek vele. Hogy miért: András attól jó, hogy tudja és ismeri az újságíró szakmát, érti a piacot, szereti az autókat, és amilyen szerencsés, azt is, hogyan készülnek, mert részese volt jármű és motorgyár építésének is. Sok mindent átélt, és nemcsak ünnepi ceremóniákat, ha kellett, kezelte a konfliktusokat is. Akkor is felvette a telefont, amikor tudta, hogy a tankolásnál lángra kapó Astrák miatt hívják a hiéna hírlapírók. Jól kommunikált, és az sem kis dolog, hogy főnökeivel is meg tudta értetni: a struccpolitika rövid távon sem működik. Na ez az a tudás és képesség, amit a pr-esek többsége nem birtokol, legfeljebb jól beszéli az angolt, de nem képes megértetni magát az újságírókkal, és ami fontosabb, a nyilvánossággal. Életrajz Dános András Budapesten született 1952-ben Nemzetközi kapcsolatok szakon végzett a Budapest Közgazdaságtudományi Egyetemen 1975 és 1990 között dolgozott a Magyar Rádiónál, szabadúszókét a Magyar Televíziónál és az első magyarországi kereskedelmi rádiónál, a Danubiusnál. 1987-1988-ben média ösztöndíjasként töltött 11 hónapot Párizsban. 1990-től a General Motors alkalmazottja Nős, két gyermeke van Kedvenc hobbija a síelés, szörfözés, utazás és szereti a kutyákat.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója