Lehet egy családi kombiba belebolondulni? Oh, de még mennyire. Olyannyira, hogy minden porcikád vágyik rá. Annyira, hogy amikor elválnak útjaitok, a kormányát simogatva mondasz köszönetet, és csak azt kívánod neki, hogy még sok embernek okozzon legalább ilyen örömöket. Audi RS6 Avantot teszteltem! Végre újra volt mit várni. Készültem rá, videókat túrtam róla és mások véleményét is kikérdeztem. Ezzel keltem, ezzel feküdtem. Pezsgett a vérem, remegett a kezem, bizsergett minden porcikám. Izgultam. Foghatnám arra, hogy megpuhult családapaként már megijeszt a 76 milliós ár vagy a 630 lóerős teljesítmény, de a valóság az, hogy egyre kevesebb autó van, amiből érdemes kiautózni, amit tud. Aztán jött az RS6, full felszerelve, összkerékkormányzással, családi pizza méretű kerámia fékekkel, hátsó sperrel és 22 colos, könyörgöm, huszonkétcolos felnikkel. Minden bizonnyal az utolsó nem hibrid RS6. A mostani A6 generációval már biztosan reagálnak majd a hibrid M5 Touringra, hiszen ez a kategória a mérnöki teljesítmény egyre kijjebb tolásáról szól. Mindig kergetni fogják a határokat és persze egymást, és ez ma már csak elektrifikációval megy. Pedig a valóság az, hogy ennél több teljesítményre nincs szükség. Már most garantálom, hogy ez az RS6 generáció fog megmaradni az ultimate szupersport-kombiként. Mert, hogy nincs belőle szedán. És ez a világ oltása már 2013 óta. Már akkor ikon volt az RS6 Avant, amikor a Purosangue és az Urus még gondolatban sem létezett. Az RS6 Avant volt a válasz az ultragazdagok számára, akik a 911-es mellé kerestek valamit, aminek több ajtaja és rendes csomagtere volt, így a család is kényelmesen befért, de nem kívántak kompromisszumot kötni teljesítmény és minőség terén. Ezért fért be még egy Gumball mezőnyébe is egy Audi kombi, mert RS6 Avanttal felbukkanni nem volt ciki. Ma már azt is tudom, hogy nem véletlenül. Annyira. Mocskosul. Jó! Már úgy beletörődtem, hogy a mai M-es BMW-k túl puhák és halkak, az AMG-kel együtt pedig az ízléstelenség határát súrolják, hogy egy kicsit kiégtem ebben a folyamatban. Erre itt van egy 5 méter hosszú, 2 méter széles tepsi, ami 2 tonna és akkora, élből 548 literes csomagtartót cipel, hogy az egy éves kislányom fél órán át rohangált benne boldogan. Ennek ellenére merték szénné feszíteni. Gázzal fordítod a farát és közben röfög, mint egy disznó. És mindezt azzal az aljas, audis, fölényeskedő magabiztossággal, ami előtt nem lehet nem megalázkodni. Ez nem paraszt. Ez kimért, mint egy űrhajó. Ez nem az az autó, amiben röhögcséltek, hogy „tesó, mekkorát mentünk”. Ez az az autó, amivel megállsz, és szótlanul ülsz, mert nem jutsz szóhoz. Azonnal, az első pillanattól tudatja veled, hogy egy senki vagy, amikor az önindító hosszan megforgatja a 4,0 literes V8-ast a motortérben, majd az leordítja a környéket. Berakod egyesbe, a hajtás ugrik egyet, mint a szétfeszített versenyautókban, gázadásra pedig billen egyet az egész bódé. Hihetetlenül éles a kormányzás, amit remekül közvetít a vékony karimás, alcantara kormány. A futómű? Nem hiszed el! Azóta mesélek róla! Hogy lehetséges az, hogy kemény a futómű, de ebből semmit sem érzel odabent? Érzel a fenekedben minden rezdülést, hiszen az egész autó úgy ráül a légrugóival az útra, mintha szívná rá valami, de mégsem üt egyszer sem, sőt, már-már undorítóan kényelmes. Lehet jegyzetelnie a konkurenciának a Porschén innen. Ez már ugyanis tényleg a Porsche színvonala. Amikor semmi rosszat nem tudsz elmondani az autóról, maximum annyit, hogy az ülések oldaltartása ehhez a tudáshoz már kevés, pedig biztos vagyok benne, hogy meg sem közelítettem a határait. Ehhez minimum egy Hungaroring kéne. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy nem is kell kiautózni ahhoz, hogy élvezetes legyen. Érzed, hogy a végtelenségbe forogna még, végtelen erő lakozik benne, de szűk, kanyargós útszakaszokon is közvetlen, éles és kiszámítható, uralható élményt nyújt, ugyanis a legkevésbé sem rossz indulatú. A legtöbb ilyen erős autóban egy ponton túl nem bízok, mert nem tudom, hogy merre fog kénye-kedve szerint mozdulni, de az RS6 tízből tízszer ugyanúgy teszi tönkre a talaj maga alatt: a fékek hatalmasat harapnak, kis gázra az orra, nagy gázra a fara is utána fordul, a kanyar kijáraton pedig irányba úszik és tör előre, mintha nem lenne holnap. Külön imádtam, hogy terhelés után nyikorog a fék. Hát melyik autósport rajongó ne reszketne ettől örömében? Általában nem kedvelem, ahogy az összkerékkormányzás idegenül túlfordítja az autót és egyszer csak a kanyar belső ívén találjuk magunkat, de így tudja a gravitáció minden törvényét felülírni egy ekkora családi kombi. Emberfeletti, ahogy ez fordul, ahogy fogja az utat, de quattro létére mégis kimérten hátra hajt. Itt a DSG megcsavarodna, ezért egy észrevétlenül gyors 8-fokozatú hagyományos ZF automata közvetíti észrevehetetlen gyorsasággal ezt a mérhetetlen erőt mind a négy kerék felé a duplaturbós V8 felől, amiben harsány ugyan a turbólyuk, de a gyönyörű hangzás kárpótol. Alul pokolian hörög és prüszköl, felül pedig kompresszorosan sípol. Értem én, hogy a hibrid majd fejlettebb és gyorsabb lesz minden szempontból, de akkor is az igazi V8 hat az érzelmeidre igazán. Ez nem egy újabb 2 tonnás, túlhúzott kombi. Ez már a Porsche ligája. Sejtettem én, hogy az autózáshoz konyító elit nem véletlen veszi ezt meg újra és újra. Tényleg elképesztő a kontraszt a versenytársakhoz képest, de még egy hagyományos A6-hoz képest is. Nem véletlen, hogy Audi Sport Gmbh van az ajtócímkére írva: az RS6 Avant minőségben, összeszerelésben, harmóniában, technikában, igazából minden szempontból fényévekre van egy sima A6-hoz képest is, pedig viszonylag friss élmény, hogy az milyen. Az új generációs Audikat, a PPE padlólemezes villanyautókat már fel sem merem hozni ezen a lapon, mert csak felidegesítem magam. Persze ebben az ár- és méretkategóriában ma már nem meglepő, mi több, talán elvárás is, hogy legyen az autónak egy hétköznapi, kényelmes, nyugodt oldala is gombnyomásra. Ezt tudja is az RS6 Avant, de még ilyenkor is finoman érezteti, hogy egy éles fegyveren ülünk. Épp annyira, hogy az egónk átmenjen az alcantara tetőborításon, de azért egy percre se legyen kompromisszumos a hétköznapokban. Ez a visszafogott duhaj teszi undorítóan vonzó tárggyá – ha létezik ilyen. Ez nem GT, de nem is szupersportautó. Hanem mindkettő. Nehezen tudom elképzelni, hogy létezik ennél jobb all-rounder autó, legalábbis az én értékrendem szerint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!