Titkos favorit – Peugeot 408 GT MHEV teszt

2025.08.23.
Friss és ropogós, mintha csak most mutatták volna be, pedig már három éves a Peugeot 408-as, ami titkon mindig a kedvenc modellem volt a francia márka mostani kínálatából. Hozza egy 308-as könnyed dinamikáját, mozgékonyságát, miközben hatalmas és tekintélyt parancsoló, mint egy 508-as. Ráadásul simán rámondhatnánk, hogy crossover, hiszen ott a körbefuttatott műanyagozás, és ekkora hasmagasságra ma már simán rámondanák, hogy városi terepjáró. Ugyanakkor a Peugeot úgy döntött, hogy egy nullával kevesebbet raknak a nevébe, ezzel pedig be is kategorizálták ezt a nehezen emészthető, de annál vagányabb kupé-kombi-crossover elegyet. Facelift? Nos, az nem volt, hiszen a többi modelltől kissé eltolva, már a modellciklusa elején hordozta magát a Peugeot mostani formavilágát. Az élesen meghúzott macska szemeket, a két irányba szétdarabolt, mindent leuraló hűtőrácsot, vagy éppen az éles szárnyakat, és a még élesebb oldalablak végződéseket. Ez egy döbbenetesen merészen meghúzott formavilág, az én szememben mégis jobban működik, mint az új 3008-as, aminek túl hirtelen van vége. Még így fehérben, fekete aero felnikkel is kitűnik a tömegből, hát még obsession kékben, ahogy először járt nálam. Sokat dob rajta a GT csomag is. Ügyesen titkolja, de 4687 mm-es hosszával már az Octavia méret kategóriájában játszik, így érthetően döbbenetesen tágas a kabin. 536 literes csomagtartójával az egyik legnagyobbat kínálja a szegmensben (persze csak a kategóriakirály Octavia után), és a hátsó lábtér is fejedelmi. Furcsa építéséből adódik, hogy nagyon alacsony a tető, ami kissé megnehezíti a ki- és beszállást, valamint például a baba bepakolását, de beülve nem zavaró a ránk lapított tetőrész. Kényelmesek a velúrbetétes szövet ülések és jól tartanak tempós kanyarodáskor is. Annak külön örültem, hogy ebben még megtalálható a Peugeot remek 3D hatású digitális műszercsoportja – hiszen ez nem SUV elvileg –, illetve praktikus, hogy az i-Toggles érintő-gombfelület rögtön az infotainment képernyő alá költözött, így azonnal kéznél van. Továbbra sem egy intuitív és gyors rendszer. Főleg indítás után kell neki indokolatlanul sok idő, hogy felálljon a rendszer és a menü is túl bonyolult, viszont a grafikák látványosak, a felbontás tűéles. Ráadásul a tesztautóban 360-fokos kamerarendszer is volt, ami különösen hasznos ilyen vékony ablakfelületek mellett. Nálam a belépő szintet jelentő, 145 lóerős mild hybrid hajtáslánccal járt, de létezik belőle tisztán elektromos, és idéntől dupla kuplungos automatával párosított, konnektoros hibrid is. Ezutóbbi hajtás még a 3008-ben debütált, most pedig megkapta a 308 és a 408 is. Furcsa, de az átmeneti időszakban elérhető ugyanez a PHEV hajtás 8-fokozatú hagyományos automatával, és a 7-fokozatú duplakuplungossal is. Szerencsére ezek közül egyikkel sem kellett foglalkoznom, ugyanis az én tesztautómban 6-fokozatú e-DCT váltó viszi tovább az 1,2-literes, háromhengeres motor erejét az első kerekek felé. Míg a benzinmotor 100 lóerős, addig az apró, 48-voltos villanyrendszer 28 lóerőt tud rásegíteni a maga kis 0,89 kWh-s lítium-ion akkumulátorából. Nem volt annyira hatékony, mint a 3008-ban ez a hajtáslánc, de azért megfelelő körülmények között, no, és persze könnyű lábakkal, akár a lámpától elindulást is megoldhatjuk villanyról, és már lassításkor leállítja a benzinmotort. Jelenlegi árlistája szerint 11,8 millió forintról indul kedvezményesen a Peugeot 408, míg a mi GT változatunk 13,7 millió. Ami meglehetősen jó boltnak tűnik, különösen a remek felszereltséget figyelembe véve. Titkos favoritja most kategóriájának a Peugeot 408. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nem elég, hogy belerohant a motoros, azonnal egy újabb sokk érte az autóst Budaörsön - videó

2025.08.23.
„Egy motoros egy Volkswagenbe rohant, majd az autó sofőrjét, aki kiszállt megnézni a sérüléseket, pillanatokkal később egy másik autó elütötte.” – írta meg Bpiautósok olvasója, akitől a felvétel érkezett. A videón tisztán látszik, ahogy a motoros a körforgalomban nem tudja elkerülni az ütközést, és nekicsapódik a Volkswagennek. Az autó vezetője ekkor kiszáll, hogy felmérje a helyzetet, ám ekkor egy másik jármű sodorja el.   Szerencsére a férfi azonnal felpattant, így úgy tűnik, nem szenvedett komolyabb sérüléseket. Elképzelni is nehéz, milyen párbeszéd zajlott le a felek között a drámai pillanatok után. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

MotoGP: Acosta a leggyorsabb volt, aztán hatalmasat esett a Balaton Parkban - videó

2025.08.23.
A versenysorozat 33 év után tért vissza Magyarországra, a viszonylag eseménytelen délelőtt szabadedzést követően pedig a délutáni gyakorlás már jelentős javulást hozott a köridők tekintetében, és a sorozatban hetedik futamgyőzelmére hajtó Márquez is elsőszámú kihívóra talált. A Ducati 32 éves spanyol kiválósága a délelőtt folyamán még utolérhetetlennek tűnt a riválisok számára - Acosta azon a tréningen harmadik volt -, délutánra viszont sokat javult a pálya állapota, így sorra dőlt meg a körrekord, amelyet délelőtt még Márquez állított fel 1:37.956 perccel. Az egyórás edzés második felében Acosta nagyon elkapta a fonalat, egymás után három gyors körében is javított a saját idején, végül az 1:37.061 perces eredményével nemcsak új csúcsot állított fel a Balaton Parkban, hanem Márquezt is megelőzte, igaz, mindössze hat ezredmásodperccel. A gyakorlás végén aztán Acosta túlságosan erőltette a további javítást, ennek következtében az egyik kanyarban látványos, de komoly sérüléssel nem járó bukásban volt része. Márquez ezt követően tudott javítani a saját köridején, de a legjobb időt már nem tudta megfutni. Öccse, az összetettben mögötte második Álex a délelőtti ötödik helyezése után ezúttal harmadik lett, megelőzve csapat- és honfitársát, Fermin Aldeguert.   A címvédő Jorge Martín (Aprilia) a 11., Marc Márquez ducatis márkatársa, a kétszeres világbajnok olasz Francesco Bagnaia pedig a 14. helyen fejezte be a gyakorlást. A Moto3-as kategória délutáni edzésén a spanyol Maximo Quiles (KTM) volt a leggyorsabb, míg a Moto2-es mezőny pénteki második tréningjén a brazil Diogo Moreira (Kalex) motorozta a leggyorsabb kört a Balaton Parkban. A pénteki program zárásaként az elektromos vb-sorozat, a MotoE időmérő edzésére került még sor, ezen a hétvége egyetlen magyar indulója, Varga Tibor a negyedik helyen zárt, ami azt jelenti, hogy a kategória mindkét szombati futamát ebből a pozícióból kezdheti majd meg.   A pénteki MotoGP-eredmények (élcsoport): 1. szabadedzés: 1. Marc Márquez (spanyol, Ducati) 1:37.956 perc 2. Pol Espargaro (spanyol, KTM) 1:38.233 3. Pedro Acosta (spanyol, KTM) 1:38.526 4. Luca Marini (olasz, Honda) 1:38.660 5. Álex Márquez (spanyol, Ducati) 1:38.683   2. szabadedzés: 1. Acosta 1:37.061 perc 2. M. Márquez 1:37.067 3. Á. Márquez 1:37.342 4. Fermin Aldeguer (spanyol, Ducati) 1:37.375 5. Enea Bastianini (olasz, KTM) 1:37.41   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ismét életeket mentettek a balatoni vízirendőrök

2025.08.23.
A vízirendőrök 18 óra 15 perckor a Siófok előtti vízterületre siettek, mivel egy aggódó édesanya tett bejelentést, hogy a 14 és 16 éves gyerekei másfél órával azelőtt SUP-al indultak el a vízen, de már nem látja őket a partról. A rendőrök 10 percen belül megtalálták a fiatalokat, akik elmondták, kimerültek és nem tudtak visszatérni a szárazföldre, ezért mindkettőjüket kimentették, majd a partra vitték. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban tapasztalható viharos, váltakozó időjárás nagyban kihat mindenki szervezetére, de főleg az idősebbekére. A vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat egy veszélyhelyzet. Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével). A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsai: Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, esetleg csak a parti sávban hűsítse magát! Gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek! Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek a használatával még csak most ismerkednek! Kerüljék a vízibiciklikről, egyéb fürdő eszközökről történő hirtelen vízbeugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vagyunk a vízmélységgel, valamint a vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással van a szervezetre! Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban és vízijárművekkel vízre mennek, mindenképpen használjanak mentőmellényt! Lehetőleg kerüljék az extrém melegben a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) való nyílt vízen tartózkodást! Lehetőleg ne fogyasszanak alkoholt azért, hogy fizikailag képesek legyenek egy-egy vészhelyzet kezelésére! Távol a parttól kerüljék az egyedül való úszást, fürdőeszköz használatot!  A viharjelzés figyelembe vételével, a jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek. Kérjük, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek, tegyenek bejelentést a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámán!   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

R5 riválisként térhet vissza a Subaru Justy?

2025.08.23.
Amerikában nagyot megy, Európában viszont kevésbé tud mostanában érvényesülni a Subaru. Pedig egész átfogó kínálattal rendelkeznek a kompakt Imprezától kezdve, az elektromos Solterrán át a komplett crossover kínálatukig (Crosstrek, Forester, Outback). Ugyanakkor a Renault 5 európai sikere őket is arra inspirálta, hogy belefogjanak egy megfizethető, elektromos kisautó fejlesztésébe, természetesen a Toyotával karöltve. Mintegy 30 000 rendelést tudhat máris maga mögött a Renault 5, Inoue Masahiko, a márka globális EV felelőse szerint pedig ezt a hullámot meglovagolná a Subaru is. Kérdés, hogy mennyire késnének ezzel el, ugyanis a Toyota szerint az elektromos Yaris érkezése inkább az évtized végére tehető, és biztosak lehetünk benne, hogy a Subaru aprósága sem futhatna be a nagy testvérnél korábban. Korábban is volt B-szegmens autója a Subarunak, méghozzá Justy néven. Menő lenne, ha felélesztenék ezt a sikeres modellnevet újra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Európai művészet ez - Audi RS6 Avant performance teszt

2025.08.22.
Lehet egy családi kombiba belebolondulni? Oh, de még mennyire. Olyannyira, hogy minden porcikád vágyik rá. Annyira, hogy amikor elválnak útjaitok, a kormányát simogatva mondasz köszönetet, és csak azt kívánod neki, hogy még sok embernek okozzon legalább ilyen örömöket. Audi RS6 Avantot teszteltem! Végre újra volt mit várni. Készültem rá, videókat túrtam róla és mások véleményét is kikérdeztem. Ezzel keltem, ezzel feküdtem. Pezsgett a vérem, remegett a kezem, bizsergett minden porcikám. Izgultam. Foghatnám arra, hogy megpuhult családapaként már megijeszt a 76 milliós ár vagy a 630 lóerős teljesítmény, de a valóság az, hogy egyre kevesebb autó van, amiből érdemes kiautózni, amit tud. Aztán jött az RS6, full felszerelve, összkerékkormányzással, családi pizza méretű kerámia fékekkel, hátsó sperrel és 22 colos, könyörgöm, huszonkétcolos felnikkel. Minden bizonnyal az utolsó nem hibrid RS6. A mostani A6 generációval már biztosan reagálnak majd a hibrid M5 Touringra, hiszen ez a kategória a mérnöki teljesítmény egyre kijjebb tolásáról szól. Mindig kergetni fogják a határokat és persze egymást, és ez ma már csak elektrifikációval megy. Pedig a valóság az, hogy ennél több teljesítményre nincs szükség. Már most garantálom, hogy ez az RS6 generáció fog megmaradni az ultimate szupersport-kombiként. Mert, hogy nincs belőle szedán. És ez a világ oltása már 2013 óta. Már akkor ikon volt az RS6 Avant, amikor a Purosangue és az Urus még gondolatban sem létezett. Az RS6 Avant volt a válasz az ultragazdagok számára, akik a 911-es mellé kerestek valamit, aminek több ajtaja és rendes csomagtere volt, így a család is kényelmesen befért, de nem kívántak kompromisszumot kötni teljesítmény és minőség terén. Ezért fért be még egy Gumball mezőnyébe is egy Audi kombi, mert RS6 Avanttal felbukkanni nem volt ciki. Ma már azt is tudom, hogy nem véletlenül. Annyira. Mocskosul. Jó! Már úgy beletörődtem, hogy a mai M-es BMW-k túl puhák és halkak, az AMG-kel együtt pedig az ízléstelenség határát súrolják, hogy egy kicsit kiégtem ebben a folyamatban. Erre itt van egy 5 méter hosszú, 2 méter széles tepsi, ami 2 tonna és akkora, élből 548 literes csomagtartót cipel, hogy az egy éves kislányom fél órán át rohangált benne boldogan. Ennek ellenére merték szénné feszíteni. Gázzal fordítod a farát és közben röfög, mint egy disznó. És mindezt azzal az aljas, audis, fölényeskedő magabiztossággal, ami előtt nem lehet nem megalázkodni. Ez nem paraszt. Ez kimért, mint egy űrhajó. Ez nem az az autó, amiben röhögcséltek, hogy „tesó, mekkorát mentünk”. Ez az az autó, amivel megállsz, és szótlanul ülsz, mert nem jutsz szóhoz. Azonnal, az első pillanattól tudatja veled, hogy egy senki vagy, amikor az önindító hosszan megforgatja a 4,0 literes V8-ast a motortérben, majd az leordítja a környéket. Berakod egyesbe, a hajtás ugrik egyet, mint a szétfeszített versenyautókban, gázadásra pedig billen egyet az egész bódé. Hihetetlenül éles a kormányzás, amit remekül közvetít a vékony karimás, alcantara kormány. A futómű? Nem hiszed el! Azóta mesélek róla! Hogy lehetséges az, hogy kemény a futómű, de ebből semmit sem érzel odabent? Érzel a fenekedben minden rezdülést, hiszen az egész autó úgy ráül a légrugóival az útra, mintha szívná rá valami, de mégsem üt egyszer sem, sőt, már-már undorítóan kényelmes. Lehet jegyzetelnie a konkurenciának a Porschén innen. Ez már ugyanis tényleg a Porsche színvonala. Amikor semmi rosszat nem tudsz elmondani az autóról, maximum annyit, hogy az ülések oldaltartása ehhez a tudáshoz már kevés, pedig biztos vagyok benne, hogy meg sem közelítettem a határait. Ehhez minimum egy Hungaroring kéne. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy nem is kell kiautózni ahhoz, hogy élvezetes legyen. Érzed, hogy a végtelenségbe forogna még, végtelen erő lakozik benne, de szűk, kanyargós útszakaszokon is közvetlen, éles és kiszámítható, uralható élményt nyújt, ugyanis a legkevésbé sem rossz indulatú. A legtöbb ilyen erős autóban egy ponton túl nem bízok, mert nem tudom, hogy merre fog kénye-kedve szerint mozdulni, de az RS6 tízből tízszer ugyanúgy teszi tönkre a talaj maga alatt: a fékek hatalmasat harapnak, kis gázra az orra, nagy gázra a fara is utána fordul, a kanyar kijáraton pedig irányba úszik és tör előre, mintha nem lenne holnap. Külön imádtam, hogy terhelés után nyikorog a fék. Hát melyik autósport rajongó ne reszketne ettől örömében? Általában nem kedvelem, ahogy az összkerékkormányzás idegenül túlfordítja az autót és egyszer csak a kanyar belső ívén találjuk magunkat, de így tudja a gravitáció minden törvényét felülírni egy ekkora családi kombi. Emberfeletti, ahogy ez fordul, ahogy fogja az utat, de quattro létére mégis kimérten hátra hajt. Itt a DSG megcsavarodna, ezért egy észrevétlenül gyors 8-fokozatú hagyományos ZF automata közvetíti észrevehetetlen gyorsasággal ezt a mérhetetlen erőt mind a négy kerék felé a duplaturbós V8 felől, amiben harsány ugyan a turbólyuk, de a gyönyörű hangzás kárpótol. Alul pokolian hörög és prüszköl, felül pedig kompresszorosan sípol. Értem én, hogy a hibrid majd fejlettebb és gyorsabb lesz minden szempontból, de akkor is az igazi V8 hat az érzelmeidre igazán. Ez nem egy újabb 2 tonnás, túlhúzott kombi. Ez már a Porsche ligája. Sejtettem én, hogy az autózáshoz konyító elit nem véletlen veszi ezt meg újra és újra. Tényleg elképesztő a kontraszt a versenytársakhoz képest, de még egy hagyományos A6-hoz képest is. Nem véletlen, hogy Audi Sport Gmbh van az ajtócímkére írva: az RS6 Avant minőségben, összeszerelésben, harmóniában, technikában, igazából minden szempontból fényévekre van egy sima A6-hoz képest is, pedig viszonylag friss élmény, hogy az milyen. Az új generációs Audikat, a PPE padlólemezes villanyautókat már fel sem merem hozni ezen a lapon, mert csak felidegesítem magam. Persze ebben az ár- és méretkategóriában ma már nem meglepő, mi több, talán elvárás is, hogy legyen az autónak egy hétköznapi, kényelmes, nyugodt oldala is gombnyomásra. Ezt tudja is az RS6 Avant, de még ilyenkor is finoman érezteti, hogy egy éles fegyveren ülünk. Épp annyira, hogy az egónk átmenjen az alcantara tetőborításon, de azért egy percre se legyen kompromisszumos a hétköznapokban. Ez a visszafogott duhaj teszi undorítóan vonzó tárggyá – ha létezik ilyen. Ez nem GT, de nem is szupersportautó. Hanem mindkettő. Nehezen tudom elképzelni, hogy létezik ennél jobb all-rounder autó, legalábbis az én értékrendem szerint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Szirénázó mentő karambolozott a Flórián téren - fotók

2025.08.22.
Közleményükben azt írták: a mentőgépkocsi éppen egy esethelyszín felé tartott, amikor összeütközött egy személyautóval. A balesetben ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, őket stabil állapotban szállították kórházba. Fotó: BalesetInfo/Dániel Boncz A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset miatt a Szentendre felé tartó forgalmat a Vörösvári útra terelik, torlódásra kell számítani. Kérjük vezessenek óvatosan! (MTI)

Az autóipar dicsőségcsarnokába választották Tojoda Akiót

2025.08.22.
A 2010-ben, Nagy-Britanniában alapított The Motoring Hall of Fame, azaz autóipari dicsőségcsarnok egyike azoknak a nemzetközi szervezeteknek, amelyek kifejezetten azzal a céllal jöttek létre, hogy elismeréssel adózzanak az autóipar, az autógyártás, a járműkereskedelem fejlődéséhez tevékenyen hozzájáruló szakemberek munkássága előtt. A 2010-ben alapított életműdíj mérnökök, formatervezők, gazdasági vezetők, sportvezetők, autóversenyzők eredményei előtt tiszteleg, de beválasztották például a dicsőségcsarnokba Jamaucsi Kazunorit is, a Gran Turismo videojáték-sorozat tervezőjét is. Tojoda Akio a The Motoring Hall of Fame hetedik japán díjazottja, és a második a Toyota-vezetők sorában, aki ebben a kimagasló megtiszteltetésben részesült. Előtte azt a Ucsijamada Takesit választották be az autóipar legnagyobb alakjai közé, aki 1994-től projekt menedzserként létrehozta, majd 1996-tól főmérnökként vezette azt a járműfejlesztési központot, ahol az autóipar képét örökre átrajzoló Toyota Priust, a világ első nagy szériában gyártott benzin-elektromos hibrid személyautóját fejlesztették. Tojoda-szan 1984 óta, azaz több mint negyven éve dolgozik a Toyota Motor Corporation kötelékében, és a ranglétra összes fokát bejárva vált annak első számú emberévé. Miután 2009-ben átvette a vállalat vezetését, dicsőségesen emelte ki a Toyotát egy járműbiztonsággal kapcsolatos válságból (2010), helyreállítva a hatóságok, és ami ennél sokkal fontosabb, a fogyasztók bizalmát a cég iránt. Hasonló céltudatossággal vezette át a Toyotát a Covid-19 pandémián és annak gazdasági és társadalmi következményein. Megújította a vállalati kultúrát, egy átláthatóbb és őszintébb tevékenységi struktúrát alakítva ki, és meghirdette a szerethető, élvezetesen vezethető autók reneszánszát a vállalati kultúrában. Kulcsszerepet játszott abban, hogy a Toyota elindult a digitalizáció, a villamosítás útján. Az ő kezdeményezésére született meg a még mindig formálódó, egyre határozottabban testet öltő Woven City koncepciója: egy olyan minta-társadalmat álmodott meg, amely egyfajta gigantikus, élő laboratóriumként segítheti elő az önvezető és új generációs járműtechnológiák, illetve a kapcsolódó területek fejlesztését. Nem utolsósorban ő helyezte vissza a Toyotát a nemzetközi motorsport térképére, az ehhez kötődő, széles körű tevékenységekben pedig személyesen is részt vett és vesz a mai napig, mint Morizo, a Toyota mester-tesztpilótája. Fotók: Toyota, The Motoring Hall of Fame „Tojoda Akio a globális autóipar egyik legnagyszerűbb, legtermelékenyebb, legtehetségesebb és legbefolyásosabb alakja. Már régóta ott volna a helye a dicsőségcsarnok tagjai között.” – nyilatkozta a szakember beiktatásakor Mike Rutherford, a The Motoring Hall of Fame alapítója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Börtönbe is csukhatják, ha szemetel az utcán

2025.08.22.
A szemét kidobása az autó ablakán, még ha csak egy zsebkendőről van is szó, civilizálatlan viselkedés és a KRESZ egyértelműen kimondja: „tilos szemetet lerakni az utakon és az utak mentén, valamint parkoló vagy mozgó járművekről bármilyen tárgyat kidobni”. Olaszországban ezentúl a hatóságok az utak melletti, vagy akár a magánkamerák felvételeit is felhasználhatják bizonyítékként, hogy megbüntessék azokat, akik szemetelnek. Elég lesz, ha a kép egyértelműen megmutatja a rendszámot és az autó tulajdonosa már kapja is a bírságot, nem kell hozzá helyszíni intézkedés. Akiket beazonosítanak, akár csak egy zsebkendő kidobása esetén is, 1188 euró bírságot kockáztatnak. Ha viszont nagyobb tárgyakról van szó, például szeméttel töltött zsákokról, akkor az ügy súlyosabbá válik: 1500 – 18000 euró közötti bírság jár a neveletlenségért. Azokban az esetekben, amikor a szemétlerakás vízparton vagy védett területen történik, a tett hat hónaptól hét évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után. Ezenkívül, csekély szemetelés esetén is, a vezetési engedély hat hónapra felfüggeszthető. És ha az illegális hulladékelhelyezés magánházak előtt történik, akkor a jármű elkobzásával is számolhat az elkövető. Forrás: autoappassionati.it  

Gyorsaságimotoros-vb - hangerő és sebesség a Balaton Parkban

2025.08.22.
A MotoGP a motorsportban olyan, mint az autósportban a Forma-1: az istállók hatalmas szállító- és szerelőkamionokkal töltötték meg a paddockot, és természetesen minden csapatnak saját otthona (motorhome) van, ahol a versenyzők és a stábtagok pihenhetnek egy-egy gyakorlás között. Paddock a MotoGP Magyar Nagydíj első szabadedzésén A megfelelő belépővel rendelkező nézők a pályának ezen a részén is szabadon sétálgathatnak, a legtöbben ugyanakkor kedvenceik kamionja előtt várakoznak különböző relikviákkal felszerelkezve, annak reményében, hogy a gyakorlást követően aláírásokat szerezhetnek be, vagy közös fényképeket készíthetnek a versenyzőkkel. A szurkolókat a csapatok szponzorai játékokkal is szórakoztatják. A büfékben egy-egy adag ételhez (például hamburger, barbecue oldalas, gofri) 3000 és 6000 forint közötti áron lehet hozzájutni, az italokat pedig 750 és 2000 forint közötti összegért kínálják. Lelátó a Balaton partján A különböző ajándéktárgyakat kifejezetten jó áron lehet beszerezni, a magyarországi eseményre készült pólókat 20 euróért lehet megvásárolni, létezik azonban egy outlet "áruház" is, ahol a már megrendezett versenyhelyszínek idei portékáit féláron árulják, ráadásul aki több terméket vásárol, további kedvezményekre számíthat. A sorozat királykategóriája, a MotoGP edzésén testközelből élhették át a rajongók és az újságírók, milyen elképesztő sebeséggel száguldanak a világ legyorsabb motorosai: a célegyenesben fülsüketítő a zaj, amikor valaki elhúz, szinte mindegyik versenyző átlépte a 300 kilométer/órás végsebességet. A hatszoros MotoGP-világbajnok Marc Marquez 306,8-cal volt a leggyorsabb, így a pénteki első szabadedzést a Ducati kiválósága nyerte, ráadásul körrekordot is futott a gyakorláson. A spanyol Marc Márquez, a Ducati Lenovo Team versenyzője  Szabad szemmel szinte követhetetlen a motorosok száguldása, a leghosszabb egyenesben (665 méter) is csak pillanatokra tűnnek fel a versenyzők. A péntek délutáni programban újabb edzések következnek, később időmérő edzést rendeznek a MotoE-ben, amelynek mezőnyében Varga Tibor személyében magyar induló is van. Szombaton újabb szabadedzések jönnek, aztán 10.50-től a MotoGP időmérője következik, 15 órától pedig a 13 körös sprintfutamra kerül sor. Fabio Di Giannantonio, a Pertamina Enduro VR46 Racing Team versenyzője. Fotók: Vasvári Tamás és Bodnár Boglárka/MTI Ugyanezen a napon a Moto3 és a Moto2 mezőnye is teljesíti az időmérőt, MotoE-ben pedig két futamot rendeznek. Vasárnap jön a fő attrakció: 11 órakor a Moto3, 12.15-kor pedig a Moto2 versenye rajtol el, a MotoGP Magyar Nagydíja 14 órakor kezdődik.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója