Kína az elektromos autók ármegállapodásáról egyeztet az Unióval

2025.12.11.
Ja-tung, a minisztérium szóvivője pekingi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a felek a hét elején kereskedelmi védintézkedésekről szóló megbeszéléseket folytattak, és a konzultációk a jövő héten is folytatódnak. "Kína üdvözli az EU döntését, hogy újraindítja a minimálár-megállapodásra vonatkozó konzultációkat, és értékeli, hogy az EU visszatért a párbeszéden alapuló konfliktuskezelés útjára" - fogalmazott. A szóvivő szerint a kínai gépipari és elektronikai import-export kamarát több kínai vállalat hatalmazta fel egy olyan javaslat előterjesztésére, amely egységes iparági álláspontot képvisel - emelte ki, hozzátéve, hogy a felek ezen az alapon több fordulóban folytattak konzultációkat, és előrelépést értek el. "Kína reméli, hogy az EU betartja a kétoldalú vezetői szinten elért fontos konszenzust, szigorúan követi a megkülönböztetésmentesség elvét, és a korábbi munkára alapozva mielőbb párbeszéd útján rendezi a súrlódásokat" - közölte. Hozzátette: ez elősegítené mindkét fél iparágainak fejlődését egy nyitott és stabil piaci környezetben. Az Európai Unió 2024 októberében akár 45,3 százalékos vámokat hagyott jóvá azokra a kínai elektromos autókra, amelyek esetében a brüsszeli vizsgálat szerint tisztességtelen állami támogatások befolyásolhatják a piaci verseny alakulását. Peking szerint gyártói versenyképesebbek, és a vámok helyett minimáláras megoldást javasolt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nem a duda az, de az autók most új módon akarnak „hangot adni”.

2025.12.11.
Az elektromos járművek egyik legnagyobb előnye kétségkívül a csendes működésük. A belső égésű motor hiánya rendkívül diszkrétté teszi őket, hozzájárulva a kevésbé zajos és nyugodtabb városi környezethez. Ugyanakkor éppen ez a tulajdonságuk kockázati tényezővé válhat: egy szinte észrevehetetlen autó észrevétlenül közelítheti meg a gyalogosokat és kerékpárosokat, növelve ezzel a balesetek valószínűségét. Ezért a gyártók kötelesek elektromos modelljeiket alacsony sebességnél aktív hangrendszerrel felszerelni, amelynek kizárólagos célja a jármű jelenlétének jelzése. A szabályozás meghatározza a hangintenzitás minimális szintjét, de teljes szabadságot hagy a hangszín és a hang típusának megválasztásában. Ebbe a kreatív térbe helyezkedik bele a japán kutató, Mei Suzuki, aki egy innovatív projektben dolgozik annak meghatározásán, hogy melyik hang a leghatékonyabb a biztonság garantálásához anélkül, hogy feladnák az elektromos járművek csendes identitását. Mei Suzuki és kutatócsoportja úgy döntött, hogy a „rózsaszín zaj” használatát vizsgálja meg egy akusztikus jelekből álló könyvtár létrehozásához. A rózsaszín zaj, a fehér zajjal ellentétben, nagyobb koncentrációban tartalmaz alacsony frekvenciákat, amelyek jobban hasonlítanak a hagyományos, mozgó autó zajához. A cél egyszerű, de ambiciózus: olyan hangokat fejleszteni, amelyek egy csendes jármű képét idézik fel, ugyanakkor könnyen felismerhetők és képesek jelezni, honnan érkezik az autó. Az új hangok sorozatát kettős értékelési folyamatnak vetették alá: először laboratóriumban, majd valós körülmények között. Az önkéntesek meghallgatták az egyes hangjelzéseket, majd olyan kritériumok alapján értékelték őket, mint az irányultság érzékelése és a figyelemfelkeltő képesség. Suzuki csapata nemcsak a veszélyeztetett közlekedők biztonságának javítását tűzte ki célul, hanem új nemzetközi szabványok kidolgozásának lehetőségét is megnyitotta az elektromos járművek hangjaira vonatkozóan, amelyek a mobilitás új korszakának megkülönböztető elemévé válhatnak. Forrás: autoappassionati.it  

Nyolc gyári támogatású Hilux indul a 2026-os Dakaron

2025.12.11.
A Toyota Gazoo Racing W2RC megújult pilótafelállással, a DKR GR Hilux legújabb nemzedékével és a Repsollal kötött megerősített technológiai partnerséggel vág neki a 2026-os Dakar-ralinak. Egy kivételesen sikeres szezon után, amelyben a gyári csapat megszerezte a 2025-ös FIA Tereprali-világbajnoki címeket mind a pilóták, mind a gyártók számára, és a szezon legfontosabb versenyét, a Dakar-ralit is egy toyotás páros (Jazid al-Radzsi/Timo Gottschalk) nyerte, a Toyota és a Repsol Madridban mutatta be azt a közös sport- és technológiai programot, amellyel a január első felében, Szaúd-Arábiában rendezendő 2026-os Dakarra készülnek. A Dakar ismét a DKR GR Hilux fejlődésének végső próbájaként szolgál majd. Ennek az autónak a kiemelkedő megbízhatóságát és sebességét három győzelem bizonyítja az elmúlt négy versenyen. A 2026-os specifikációjú gépben – amely megjelenésében már a legújabb, kilencedik generációs utcai Hiluxra hasonlít – a Toyota Gazoo Racing mérnöki csapata és a Repsol kutatói által közösen kidolgozott átfogó fejlesztések jelentek meg. Az együttműködés egyik fontos mérföldköve az volt, hogy korábban a Toyota küldött egy 360 lóerős, 620 Nm nyomatékú Hilux Evo versenymotort a Repsolnak, lehetővé téve a spanyol olajvállalat számára, hogy a 3,5 literes, ikerturbós V6-os segítségével próbapadon reprodukálja a Dakar-szintű igénybevételt, és pontos, teljes mértékben átvihető adatok felhasználásával optimalizálja a következő generációs üzem- és kenőanyagait. Közös víziója a Toyotának és a Repsolnak, hogy a szén az ellenség, és a semlegességhez vezető útnak többféle technológiát kell magában foglalnia. A Dakar ideális tesztkörnyezetté vált az utóbbi években olyan energiamegoldások felgyorsítására, amelyek közvetlenül alkalmazhatók a közúti mobilitásban is. A 2026-os versenyre a Repsol közel 30 ezer liter, 70 százalékban megújuló üzemanyagot tartalmazó benzint fog szállítani mind a Toyota Gazoo Racing W2RC, mind a Repsol Toyota Rally Team számára. A spanyol vállalat célja az új fejlesztésekkel az volt, hogy egyre közelebb kerüljön egy olyan, teljesen megújuló üzemanyag felé, amely még a legmostohább körülmények között is csúcsteljesítményt és megfelelő motorvédelmet biztosít. A repsolos projekt tökéletesen illeszkedik a Toyota többféle technológiára épülő stratégiájába, amely a tisztán elektromos, a hidrogénes, a belső égésű és a különböző hibrid hajtásokat, az akkumulátorokat és a megújuló üzemanyagokat ötvözi egy tisztább és hatékonyabb mobilitásra törekvő mozgalomban. A gyári TGR W2RC csapat három autóval indul a 2026-os Dakaron: a Henk Lategan/Brett Cummings, a Seth Quintero/Andrew Short és a Toby Price/Armand Monleón párosok egyaránt esélyesek a végső győzelemre a narancs-fekete-fehér színű, 2026-os specifikációjú, új megjelenésű DKR GR Hiluxokkal. Hozzájuk csatlakozik a spanyol támogatású Repsol Toyota Rally Team régebbi specifikációjú, fekete-narancs autója Isidre Esteve pilótával és Txema Villalobos navigátorral, akik szintén a Repsol által fejlesztett megújuló üzemanyagokat és kenőanyagokat használják majd. De nem szabad elfeledkezni a szintén gyári támogatású, de Dél-Afrikában működő Toyota Gazoo Racing South Africa csapatról sem, amely négy Hiluxával a legnagyobb Toyota-kontingenst indítja a 2026-os Dakaron. A homokszínűre festett autókat a Juan Cruz Yacopini/Daniel Oliveras, Saood Variawa/Francois Cazalet, Guy Botterill/Oriol Mena, és a João Ferreira/Filipe Palmeiro párosok használják majd a versenyen. Yacopini, a többszörös argentin tereprali-bajnok rutinos Dakar-versenyző, ráadásul idén nem csak a Dubai International Baja versenyt, hanem az egész a FIA Baja Világkupát is megnyerte. Rengeteg versenytapasztalatával és a kiváló nyers tempójával hozzájárulhat a TGRSA dakaros sikereihez. A hírhedten nehéz Dél-Afrikai Tereprali-bajnokság (SARRC) regnáló bajnokai, Variawa és Cazalet lendületet és magabiztosságot hoznak a csapat működésébe. Botterill és Mena erőssége a következetesség, az egyenletes sebesség és jelentős mennyiségű, Dakaron szerezett tapasztalat. Ferreira és Palmeiro pedig az európai terepralis múltjukkal és navigációs szakértelmükkel járulhatnak hozzá a dél-afrikai Toyota-alakulat jó eredményeihez a Dakaron. A TGRSA mind a négy párosa a Toyota GR Hilux IMT Evo legújabb, Dél-Afrikában fejlesztett generációjával versenyez majd – egy olyan géppel, amelyet 2025 folyamán elsősorban a tartósság, a kezelhetőség, a pilótafülke-kényelem és a  teljesítmény javítása érdekében fejlesztettek tovább. Ezek a homokszínű versenyautók még a régi, nyolcadik generációs Hiluxra emlékeztető karosszériát viselnek, és a lemezek alatt sem egyeznek meg teljesen az európai Toyota Gazoo Racing W2RC által használt, a belga Overdrive csapatnál fejlesztett új, narancs-fekete-fehér Hiluxokkal. A 2026-os Dakar. A január 3. és 17. között megrendezésre kerülő 2026-os Dakar-rali egy félelmetesen hosszú és változatos útvonalat kínál, a mért szakaszok hossza alig marad el a szaúd-arábiai Dakarok rekordjától. Bár a hírhedt Üres Negyed idén nem szerepel a programban, egy helyett viszont már két maratoni gyorsasági szakasz lesz, mindkét héten egy. Ezeken a szakaszokon megkövetelik a versenyzőktől, hogy egy-egy éjszakát elszigetelt bivakokban töltsenek külső szerviztámogatás nélkül, így a saját szerelési képességeik és a stratégiai döntéshozatalaik kulcsfontosságúak lesznek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vége az ingyenes gurulásnak: kilométeradó jön a villanyautókra

2025.12.11.
A brit kormány 2028-tól megtett úttal arányos közlekedési adót vezet be az elektromos autókra. A megtett távolság után fizetendő díj a villanyautózás új korszakának előszobája lehet, miközben komoly ellenérzéseket kelt az önbevalláson alapuló rendszer. A brit pénzügyminiszter, Rachel Reeves bejelentése szerint 2028. áprilisától minden villanyautó-tulajdonosnak mérföldenként 3 pennyt kell fizetnie, míg a plug-in hibridek 1,5 pennyt fizetnek ugyanennyi távért. A jelenlegi árfolyamon (433,21 Ft/GBP) ez körülbelül 8 Ft/km, illetve 4 Ft/km többletterhet jelent. A díj a jelenlegi éves gépjárműadó (VED – Vehicle Excise Duty) felett fizetendő, nem helyette. Nagy-Britanniában az üzemanyag-adóból származó bevétel – amely korábban a költségvetés egyik stabil pillére volt – az elektromos autók terjedésével rohamosan csökken. Az elektromos átállás sikerének paradoxona, hogy miközben a környezeti célok teljesülnek, a közlekedési infrastruktúra finanszírozása egyre inkább fenntarthatatlanná válik. Reeves szerint igazságosabb, ha mindenki a használat arányában fizet, nem pedig a hajtáslánc függvényében. A brit Költségvetési Felelősségi Hivatal (Office for Budget Responsibility; OBR) számításai szerint a mérföldalapú díj évente 1,4 milliárd font (azaz mintegy 606,5 milliárd forint) pluszbevételt hozhat 2029–30-ra. A rendszer működése egyszerű logikára épül. Az autósnak előre meg kell becsülnie az éves futásteljesítményt, ezt az összeget kifizeti az éves adóval együtt, majd év végén elszámolnak a tényleges óraállás alapján. Ha valaki többet megy a tervezettnél, pótbefizetés szükséges, ha kevesebbet, a különbözet átvihető a következő évre vagy visszatéríthető. A szakma szerint ez az önbevallásos megoldás több kockázatot is hordoz, hiszen nehézkes az ellenőrzés, nagy teret ad a hibáknak és a visszaéléseknek, és a műszaki vizsga köré rendezett adatrögzítés további adminisztrációs terhet jelent. A brit szakemberek jelezték, hogy lenne ennél korszerűbb megoldás. Az Amerikai Egyesült Államok több állama már évek óta működtet olyan távolságalapú útdíjrendszert, amely technológiai eszközökre épít, nem az önbevallásra. Oregon OReGO programja például 2015 óta fut, mérföldenként körülbelül két centet (kb. 4,5 Ft/km) kell fizetni, és a megtett távolság többféle módon igazolható: fedélzeti eszközzel, beépített telematikával vagy okostelefonos óraállás-fotóval. Utah és Virginia szintén működtet önkéntes rendszereket, amelyekben a vezetők soha nem fizetnek többet, mint a hagyományos éves díj, viszont ha kevesebbet mennek, kevesebbet is kell fizetniük. Ezek a példák azt mutatják, hogy a távolságalapú útdíj nem egy lehetetlen elméleti elképzelés, hanem évek óta bevált gyakorlat. Most még talán olcsóbb a villanyautózás, de vajon meddig marad ez így? (kép: TTi) A hazai kontextus megértéséhez fontos látni, hogyan áll Magyarország az elektromos átállásban. Az Autószektor több cikke is jól jelzi a piaci folyamatokat. Az „Ötezren már meg is kapták az extrapénzt e-autóra” című cikk szerint a vállalati e-autó támogatási program már több mint ötezer jármű beszerzését segítette, ami jelzi, hogy gyorsan nő a hazai elektromos járműállomány. Az „Az európai vásárlók 51,5 százaléka még nem választana elektromos autót” című anyag ugyanakkor rávilágít arra, hogy a lakosság jelentős része még bizonytalan, és érzékenyen reagálhat bármilyen új teherre. A „Tíz év után is bírják a strapát” című cikk pedig az akkumulátorok tartósságát elemzi, amely bizonyítja, hogy az elektromos autók műszaki oldalról hosszú távon megbízhatók, így a jövőbeni kihívások inkább az adózási és finanszírozási rendszer felől érkeznek. Magyarországon a személyautók jelenleg időalapú matricás rendszerben közlekednek. A brit modell azonban felveti a kérdést, meddig tartható fenn olyan adóstruktúra, amely elsősorban a benzines autók használatát (közlekedését és parkolását) adóztatja. A HU-GO teherautós útdíj már most távolságalapú, így a technológiai háttér adott. Ha a brit példa beválik, az jó példa lehet a magyar közlekedéspolitika és költségvetés számára is.   Forrás: Traffic Technology Today: UK announces 3p-per-mile charge for EVs, with self-reporting mechanism Nyitókép: paytm.com

Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg szomszédunkban a Bosch

2025.12.11.
Az elbocsátásokat Romániában fogják végrehajtani, a leépítés a cég temesvári alkalmazottait érinti. "A jelenlegi helyzetben a romániai Bosch Global Business Services 2030 végéig mintegy 510 állást érintő kiigazítást tervez. Erre a változásra fokozatosan kerül sor, hogy lehetővé tegye a legjobb intézkedéseket az alkalmazottaink érdekében" – idézi az economedia.ro a közleményt. A romániai elbocsátások a német autóipari vállalat globális stratégiájába illeszkednek, amelynek részeként mintegy 13 ezer munkahely megszüntetését tervezik, hogy ezáltal 2,5 milliárd euró (959,65 milliárd forint) megtakarítást érjenek el. A Bosch az idén korábban már bejelentett egy kollektív elbocsátást Romániában, aminek értelmében december végéig a Kolozs megyei Nemeszsukban működő üzem 170 dolgozójának mondanak fel. A Bosch Global Business Services szolgáltatásokat nyúlt a Bosch csoport cégeinek a könyvelés, a beszerzések és a humán erőforrások területén. Világszinten a Bosch Global Business Services hozzávetőleg 3400 dolgozójától fog megválni az évtized végéig. A közel 1800 alkalmazottat foglalkoztató temesvári székhelyű leányvállalat 2024-ben 362,923 millió lej (mintegy 27,3 milliárd forint) árbevétel mellett 16,727 millió lej (mintegy 1,26 milliárd forint) adózott eredményt ért el. A német anyacég másik romániai leányvállalata a Robert Bosch SRL, amelynek a nemeszsuki mellett Balázsfalván (Blaj) is van egy üzeme.

Ezek a legjobb villanyautók a német autóklub, az ADAC szerint

2025.12.11.
A Volkswagen csoport modelljei több kategóriában is igen jól szerepeltek. Így például az alsó középosztályban a Škoda Elroq lett az első. Az ADAC azt írta, hogy az Elroq egy olyan teljesen elektromos kompakt SUV, amely 85 lóerős változatának alapáráért jól felszerelt, 4+1 üléses autót kapunk, amelynek hatótávolsága az ADAC EcoTest szerint körülbelül 475 kilométer. Számos vezetőasszisztens rendszer tartozik az alapfelszereltséghez, amelyek nemcsak észrevehetően megkönnyítik a vezetést, hanem jelentősen javítják az aktív járműbiztonságot is. A menetkényelem meglepően magas a kategóriájában, különösen, ha az opcionális adaptív lengéscsillapítókat is megrendeli. A Škoda stílusához híven számos „egyszerűen okos” (Simply clever) megoldás található a kocsiban, mint például a sok tárolórekesz és a csomagtérajtóban található jégkaparó. Összességében a Škoda nagyon szilárd és meggyőző eredményt ért el az Elroq-kal – írta az ADAC. A középosztályban a Škoda Enyaq 85x Sportline-t emelte ki a klub, mivel a jelenlegi Enyaq mind technikailag, mind esztétikailag naprakész. A cseh gyártó tovább optimalizálta a hatékonyságot; az EcoTestben mért fogyasztás most 18,9 kWh/100 kilométerre csökkent, a hatótávolság pedig körülbelül 465 kilométerre nőtt. Amint az ADAC írja, a navigációs rendszer útvonaltervezése észszerűen tervezett töltési megállókat tartalmaz, és a paraméterek az egyéni preferenciáknak megfelelően állíthatók be, ráadásul pontos információkat kapunk a töltési teljesítményről is. A felső-középkategóriában aztán hasított a Volkswagen csoport. A toplista elején a következő modellek álltak: VW ID.7 Pro, VW ID.7 Tourer GTX 4MOTION, Audi Q6 e-tron Performance, Audi A6 Avant e-tron Performance. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ötcsillagos Euro NCAP minősítést kapott a BYD SEAL 6 DM-i

2025.12.11.
A független vizsgálatok mind a négy értékelt kategóriában kiemelkedő eredményt hoztak: a felnőtt utasvédelem 92%-ot, a gyermekvédelem 90%-ot, míg a sérülékeny úthasználók és a biztonsági asszisztensek teljesítménye 84 és 85%-ot ért el. Mindkét oldalütközési teszten maximális pontszámot kaptak a modellek. A SEAL 6 DM-i a BYD kilencedik olyan modellje, amely ötcsillagos Euro NCAP minősítést szerzett az európai piacra lépés óta, ezzel tovább erősítve a márka biztonsági és technológiai hírnevét. A gyártó kiemelte: a folyamatos fejlesztések célja, hogy a vásárlók magas szintű védelmet és hosszú távon fenntartható mobilitást kapjanak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Macskabölcsiért sütiztek Kápolnán autóversenyzők, politikusok és üzletemberek

2025.12.11.
Kiss Norbi hétszeres Európa bajnok, Nagy Norbi Európa bajnok, Burkus Egon sokszoros magyar bajnok, a Swift Cup Europe promótere, Gilyén Krisztián kétszeres csapat Európa-bajnok és német bajnok, Patu és Szomszéd Lali a Swift Cup Europe és a Formula Renault egykori versenyzője, személyes jelenlétükkel és jó néhány süti megvásárlásával járultak hozzá az állatvédelmi jótékonysági akció sikeréhez. Amelynek egyik ötletgazdája, a kápolnai Hello Cuki tulajdonosa, Czékmány Norbi szintén ismert rallyversenyző.  A rendezvényen a hazai autósport ismert és köztudottan állatbarát  személyiségein kívül, több az állatvédelem ügyét támogató üzletember, aktivista és közéleti és médiaszereplő vett részt. Molnár Andrea műsorvezető, táncművész, Kerenszky Attila egri séf, borász, a Vanda Bor és Pogácsaház tulajdonosa, Kapin Rics a Szurkolók az állatokért mozgalom vezetője, Szomszéd Lajos egri üzletember, Kücsön Gyula a sarudi Élményfalu tulajdonosa, Képe Tibor a hatvani Prémium Autóház Kft, Hyundai Hatvan, Peugeot Hatvan tulajdonosa,  Farkas Pál ökológus, a Globalplant Garden tulajdonosa,  és a heves vármegyei közélet legkülönbözőbb pártállású, világnézetű közéleti személyiségei. Kismihók Tamás a heves vármegyei közgyűlés tagja, Gregus Renáta a Mi Hazánk Mozgalom hatvani országgyűlési képviselőjelöltje, Blahó László Kompolt polgármestere, Balla Péter, a DK egri választókerületi elnöke, Huszti Péter egri önkormányzati képviselő,  Bódi Zsolt építőipari vállalkozó, Felnémet önkormányzati képviselője, és Szalóki Péter Kápolna önkormányzati képviselője, korábbi alpolgármestere egyetértettek abban, hogy a Kápolna községben működő Macskaárvaház Alapítvány “Macskabölcsi” projektje és a civil szervezet immáron másfél évtizedes állatvédő missziója olyan támogatandó közcél, amely fontos szerepet tölt be a vármegye civil közéletében.   

Menetrendi módosítások a VOLÁN helyközi járatainál december 14-től

2025.12.11.
A módosítások új járatok indítását, meghosszabbított útvonalakat és menetrendi átalakításokat tartalmaznak annak érdekében, hogy a települések és járásközpontjaik között napi három pár, a járásközpontok és vármegyeszékhelyeik között pedig napi két pár közvetlen járat biztosítsa az eljutást. A főváros és a megyei jogú városok között a kétóránkénti eljutás biztosítása érdekében bővül a járatok száma Budapest-Hódmezővásárhely, illetve Budapest-Kaposvár között, a szomszédos vármegyeszékhelyek közötti közvetlen kapcsolat biztosítására pedig új járatok indulnak Kecskemét és Szekszárd között. Javul Debrecen elérhetősége Ibrányból és Nagykállóból. A MÁV-csoport nemcsak a személyszállítási törvény módosításai, hanem a megnövekedett utazási igények miatt is bővíti menetrendi kínálatát autóbuszvonalain, mert a tarifareform, az ország- és vármegyebérletek bevezetése jelentősen növelte a forgalmat számos viszonylaton - közölték. Emiatt jelentős járatsűrítés lesz Budapest és Salgótarján között, a járatok a 21-es főúton át félóránként közlekednek majd, és az üzemidő is bővül, mivel az első járat az eddigieknél korábban, az utolsó pedig később indul. Emellett a többi között Pécs-Kaposvár, Pécs-Szekszárd, Győr-Székesfehérvár, Hűvösvölgy-Nagykovácsi, Győr-Dunaszentpál között is új járatok közlekednek, amelyek főként a csúcsidőszakokban biztosítanak sűrűbb kapcsolatot. A Budapest-Pécs közötti eljutás is sűrűbbé válik: három új, közvetlen autóbusz-járatpár indul, amelyek a legforgalmasabb időszakokban az InterCity-vonatokkal együtt már óránkénti elérhetőséget biztosítanak a két város között. Székesfehérvár, Gánt, Csákvár és Bicske térségében, valamint Újhartyán esetében is javulnak a csatlakozások és a fővárosba irányuló kapcsolatok - írta közleményében a MÁV-csoport.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója