Legsikeresebb évét zárta a kecskeméti Mercedes

2015.05.21.
Geier hangsúlyozta, a magyar gyár jelentős mértékben járult hozzá a Mercedes-Benz sikeréhez. Kiemelte azt is, kizárólag Kecskeméten gyártják a CLA és a CLA Shooting Brake típusokat. Thomas Geier a 2014-es év eredményeit ismerteti. Három évvel a gyár megnyitása után már a régió és az ország meghatározó jelentőségű munkaadója vagyunk – fogalmazott Thomas Geier, aki elmondta azt is, 2014-ben a társaság 5 millió euró iparűzési adót utalt át a kecskeméti önkormányzat számlájára. Geier kiemelte azt is, büszkék arra, hogy a Mercedes kecskeméti gyárát választották meg Magyarország legvonzóbb munkaadójának, miként büszke arra is, hogy munkatársaikkal és magyar beszállítóikkal már három féle Mercedest tudnak gyártani Magyarországon TOP-minőségben. Nem pihenünk az elért eredményeken, folytatjuk a növekedést, erős teamként, motivált csapatként dolgozunk, a Mercedest kedvelik Magyarországon és szeretnénk kedveltek maradni - mondta tájékoztatója végén Thomas Geier.  A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. árbevétele alapján Magyarország tíz legnagyobb vállalata közül a 8. helyet foglalja el, a dél-dunántúli régióban pedig első – erről már Ekkehard Philipp pénzügyi igazgató beszélt a Kecskeméten tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. A Mercedes eddig 1 milliárd eurót fektetett be hazánkban, ebből 100 millió eurót az új modell, a CLA Shooting Brake gyártásának előkészítésére az elmúlt évben. A tavalyi év krónikájához az is hozzátartozik, hogy 2014 májusától a termelés három műszakban folyik. Növelte munkatársi létszámát is a kecskeméti gyár. 2014-ben 3200-ról 4 ezerre növekedett a dolgozók száma. A gyárhoz hasonlóan eddigi legjobb évét zárta a Mercedes-Benz Hungária Kft. – erről már Ingo Fröhlich ügyvezető igazgató beszélt. Elmondta, tavaly1884 Mercedest adtak el Magyarországon, a növekedés mértéke a korábbi évhez képest 18,7 százalékos. Az értékesített autók közül 464 B- és CLA-osztály volt, ami magyar Mercedesnek számít, mert Kecskeméten gyártják. Kisteherautókból – Van, transzporter – 605-öt vásároltak Magyarországon, teherautókból pedig 449-et. A gyárhoz és a kereskedelmi Kft.-hez méltóan a konszern is rekordot döntött tavaly.  Világszerte 2,5 millió járművet értékesítettek, ebből 1,72 millió volt az értékesített személygépkocsi. A növekedés az elnőző évhez képest tíz százalékos. A konszern árbevétele 130 milliárd euró volt. A Kecskeméten készülő B-osztály szintén hozzájárult az elmúlt év sikereihez 2014-ben a Daimler volt a leggyorsabban növekvő prémium márka - fogalmazott Kecskeméten Ingo Fröhlich, aki elmondta, Németország nemzeti labdarúgó válogatottját a Mercedes szponzorálja, s az öltözőben a következő felirat olvasható, ami összeköti a labdarúgókat és a Daimlert: A jó kezdéshez szenvedély kell, a jó folytatáshoz pedig fegyelem.  Ingo Fröhlich bejelentette azt is, a főváros az idén 132 Mercedes típusú autóbuszt vásárol, így jelentősen javulnak Budapesten a tömegközlekedés feltételei. Kérdésre válaszolva Thomas Geier kifejtette, az idén Kecskeméten több autót akarnak gyártani, mint az Audi Győrben. 

Giant Spider – a herceg fura öszvére

2015.05.21.
Ha rangsorolnánk a világ legnagyobb autó gyűjtemény tulajdonosait, Hamad Bin Hamdan Al Nahyan neve minden bizonnyal ennek a listának az elején szerepelne. Az Egyesült Arab Emírségek hercege, akit világszerte „rainbow sheikh”-ként ismernek, elképesztő szenvedéllyel él a motorizált dolgok iránt. Kollekciójában kizárólag nem mindennapi járgányoknak van helye, de azért akadnak egyszerű Mercedesek is a garázsában, melyek színét úgy választotta ki Hamad sejk, hogy a hét minden napjára jusson egy, miközben a világ legnagyobb pickup-ja (Dodge Power Wagon) is az ő birtokában van. Ezutóbbi mérete egy-egy családi házat is kenterbe vágna, tehát elmondható, hogy pénz nem számít alapon, nagyon komoly befektetéseket eszközölt az illető a gyűjteménye egyediségébe. Khm...az a kormány kicsit túlméretes, nem?! Az alábbi képen látható jármű egyike a sejk személyes kreálmányainak, melyről bizton állítható, hogy csak a masszív vagyonnal rendelkező emberek kiváltsága egy ilyen masinát életre hívni. A teremtmény neve Giant Spider és egy 1930-as Rolls-Royceból készült azzal a céllal, hogy valóban képes legyen sivatagi homokdűnék leküzdésére is, miközben belül fényűző pompát kínál az utasainak. Ennek érdekében egy Ford F-550 alvázra egy Jeep Wrangler kasztni került, az orr részt pedig egy International LoneStar nyerges vontatóról szerezték és applikálták a fura szerzetre. Az erőforrás típusa ismeretlen, annyi viszont tudható, hogy egy 394 lóerős V8-as aggregát szolgáltatja a meghajtáshoz szükséges nyomatékot. A fentiekből származó végeredmény elképzelhető, hogy sokak szerint ízléstelen tákolmány, de a megjelenése mindenképp impozáns. Egyébként, pedig ha több mint 400 autó áll a garázsban és korlátlan anyagi források állnak valaki rendelkezésére, valahol érthető, hogy egyedi látásmód szerint épít customokat, szegénykém. Forrás: yahoo.com

Hamilton nyerte az esős második szabadedzést is

2015.05.21.
A másfél órás tréning jelentős részében esett az eső, s mivel a hétvégére napos időt ígérnek a meteorológusok, a csapatok nem kockáztattak, az autók javarészt a boxban parkoltak. A versenyzők többsége 13-14 kört teljesített csupán a 3,340 kilométer hosszú városi pályán, s a vb-pontversenyt most is vezető 30 éves Hamilton a leggyorsabb körében 1:17.192 perces időt ért el. A második helyen a brit címvédő csapattársa, a német Nico Rosberg, a harmadikon pedig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett. Fernando Alonso a McLaren-Hondával a 8. helyen végzett.     Eredmények (2. szabadedzés):     -------------------------------------------------- 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:17.192 perc 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:17.932 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:18.295 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:18.543 5. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:18.548 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:18.659 A további program:     szombat: 3. szabadedzés 11.00 időmérő edzés 14.00     vasárnap: futam 14.00

Bemutatkozott az új Toyota Hilux

2015.05.21.
Thaiföldön, a gyártás helyszínén leplezte le a Toyota a nyolcadik generációs Hilux pickupot. Az előző hét generációból 16 milliót adtak el a világ 180 országában 47 év alatt, az elvárások tehát magasak az új modellel szemben. A Toyota azt állítja, a kocsi legendás strapabíróságát fokozták, miközben javítottak a kényelmen és a használhatóságon is. Az új Hilux rugózása kényelmesebb, mint korábban, az utastér csendesebbé vált, a hatótávolság pedig nőtt a takarékosabb motoroknak köszönhetően. Teljesen új a létraalváz és a hozzá kapcsolódó futómű, az új rugók (elöl spirál, hátul laprugó) és lengéscsillapítók javítottak a terepjáró képességen. Háromféle futóműhangolás lesz rendelhető: sztenderd, nagy teherbírású, és komfortos. Utóbbit azoknak szánják, akik főleg aszfaltozott úton közlekednek kis terheltség mellett. Az új, 2,8 literes négyhengeres dízelmotor 177 lóerős és 450 Nm a nyomatéka 1600-as fordulatszámtól kezdve. Elődjéhez képest az új motor nyomatékosabb az alsó fordulatszám tartományokban, csendesebb és kevesebbet is fogyaszt. Nálunk vélhetően a kedvezőbb árú, 160 lóerős 2,4 literes dízel lesz a népszerűbb, aminek 400 Nm a nyomatéka. A két benzines elsősorban Ázsiában és Ausztráliában lehet sikeres, a 2,7 literes négyhengeres 164, a 4,0 literes soros hathengeres 278 lóerős. Az erősebb motorokhoz hatfokozatú automatikus váltó is kérhető, az alapfelszereltség a hatfokozatú kézi váltó, amelyhez a pickupok között világelsőként gázfröccs automatika is jár, ami a visszaváltásokat simábbá teszi. A Hilux akár 3,5 tonnás utánfutót is vontathat, a terhelhetősége 1240 kg. Kívülről az új LED-es nappali fénnyel ellátott fényszóróktól, a krómozott hűtőmaszkról és a kiszélesített kerékjáratokról lehet felismerni a nyolcadik generációt, ami 7 centivel hosszabb és 2 centivel szélesebb a réginél. Belül igényesebb anyagok és személyautósabb formák fogadják az utasokat, a középkonzolon megjelent egy nagy érintőképernyő.  

Véget ér a németországi vasutassztrájk csütörtök este

2015.05.21.
Az érdekképviselet és a munkaadó csütörtök reggel ismertetett megállapodása szerint közvetítők - a GDL részéről Bodo Ramelow türingiai miniszterelnök, a DB részéről Matthias Platzeck volt brandenburgi miniszterelnök - segítségével próbálják meg rendezni a tavaly szeptember óta húzódó vitát, amely a mozdonyvezetők bére és munkakörülményei mellett arról is szól, hogy a szakszervezet tárgyalhat-e más foglalkozású tagjai nevében a munkaadóval. A megállapodás szerint az egyeztetés a közvetítők bevonásával május 27-én kezdődik és június 17-ig tart, de a határidő egy héttel meghosszabbítható. A GDL a tárgyalások ideje alatt nem szervez újabb sztrájkot. A GDL közleménye szerint a DB elismerte, hogy valamennyi tagja - köztük a vonatkísérők, a rendező pályaudvaron dolgozó vonatvezetők - számára köthet bérmegállapodást. A "csaknem egy évig tartó bérkonfliktus után, a kilencedik sztrájk nyomása révén sikerült kettévágni a gordiuszi csomót" - áll a szakszervezet közleményében. A DB tájékoztatása szerint a vasúti közlekedés rendje szombaton állhat helyre. Fotó: Reuters/T. Peter A GDL munkabeszüntetése kedden kezdődött a teherszállítási ágazatban és szerdán terjedt ki a személyszállításra. A szakszervezet eredeti terve szerint a sztrájk befejezése előtt 48 órával tájékoztattak volna arról, hogy a mozdonyvezetők mikor veszik fel a munkát, és szakértők arra számítottak, hogy a munkabeszüntetés hosszabb lesz, mint a legutóbbi, nyolcadik GDL-sztrájk, amely 138 óráig tartott. Mindennek alapján úgy tűnt, hogy a pünkösdi hosszú hétvégén - amikor milliók kelnek útra - a szokásosnál is súlyosabb fennakadások, hatalmas dugók keletkeznek majd az utakon és autópályákon. Ugyanakkor a sztrájkveszély nem hárult el teljesen a német vasútnál. A DB-nél működő legnagyobb szakszervezet, az EVG és a munkaadó csütörtökön kezdi meg a bértárgyalások utolsónak szánt fordulóját, és az EVG kilátásba helyezte, hogy sztrájkot hirdet, ha nem sikerül megállapodást kötni. Forrás: MTI

Elkészült az egymilliomodik Kia Cee’d

2015.05.21.
A Kia 2006-ben mutatta be a Cee’d-et, mint az első, kifejezetten az európai piac számára tervezett modelljét, amivel végre sikeresen vették fel a versenyt a nevesebb európai konkurensekkel. Az igényes futómű, a Kovács Miklós tervezte forma, a jó felszereltség és a korszerű motorok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Cee’d legyen a koreai márka legkiseresebb modellje Európában, és ahhoz is, hogy azóta az európai vásárlók olcsó ázsiai diszkontmárka helyett valódi, komoly gyártóként tekintsenek a márkára. A Kiának tehát egy évtized sem kellett ahhoz, hogy elérje az egymilliós példányszámot a Cee’ddel, aminek egyébként 2012-ben érkezett meg a második generációja. Tavaly a Cee’d-ből 75960 fogyott, ezzel a második legsikeresebb Kia volt Európában a szintén Zsolnán készülő Sportage szabadidő-autó mögött. A jubileumi, egymilliomodik Cee’d egy fehér, 204 lóerős, ötajtós GT volt, amely egy holland vásárlóhoz kerül. Tavaly 323 ezer autó és 493 ezer motor készült el Zsolnán, ami rekord a gyár történetében. Idén áprilisban a kétmilliomodik autó is elkészült a gyárban, ebbe a mennyiségbe a Cee’den kívül a Sportage és a Venga is beletartozik.

Jeremy Clarkson szerint a Corvette Z06…

2015.05.21.
Jeremy Clarkson egyébként imádja a C7-es Corvette Stingray-t, sőt! Olyannyira beleszeretett, hogy mesterműnek nevezte a tesztvezetés után, később pedig a Top Gear 2014-es év autójának kiáltotta ki a modellt. Ezen felül még hozzátette, hogy szívesen beállítana a garázsába is egyet, csak ugye jobbkormányos nincs belőle, ezért okkal várták volna tőle, hogy a Z06-tól is elszáll. Sajnos nem ez történt. A rövid összefoglalója szerint a hangja olyan, mint egy sugárhajtású repülőé, jól is néz ki, ráadásul a 3 másodpercnél rövidebb százas sprintideje igencsak vigyorfakasztó, de mégsem nyerte el a tetszését a brit kritikus újságírónak. Clarkson szerint a Z06 csak a brossúrákban mutat jól, egyébként pedig a paraméterei és az utastér anyagai szívfájdítóan jók, de mégsem lát esélyt arra, hogy egy európai szintéren labdába rúgjon a verda. „Annak ellenére, hogy képes legyorsulni bármit és elképesztő oldalgyorsulást is képes produkálni az autó, egyszerűen nem jó érzés vezetni” – mondta Clarkson. Aztán előtört belőle a hazafiság és azzal folytatta, hogy „…ha valaki egy komoly autót szeretne, akkor azon a földtekén keresgéljen, ahonnan Shakespeare, Monet és az Emerson Lake&Palmer is származik. Európában tudják mitől döglik a légy, Amerika pedig maradjon csak a Disney-nél, ugyanis a Z06 olyan a sportautók szegmensében, mintha Walt Disney akart volna egy ütőképes dokumentum filmet készíteni az afrikai civil háborúról. Természet szerint nem rendelkezik azzal, amire szüksége lenne…”. Akik nem látták a Z06 brossúrát, azoknak érdemes utána járni és megnézni, mert tényleg brutál jó lett. Az autó paraméterei pedig valóban biztatóak:  Egy 6,2 literes, kompresszoros, V8-as motorból 650 lóerőt és ugyanennyi Newton-méter nyomatékot hoztak ki, melyhez hét fokozatú manuális, vagy nyolc fokozatú automata váltó kapcsolható. A hátsókerekek megcsúszását elektronikus felügyelet kontrollálja, ennek köszönhető, hogy nulláról százra valóban 3 másodperc alatt gyorsul a Z06. Clarkson elvárásait így sem elégítette ki… Forrás: yahoo.com

Elegáns szedánt mutatott be a Fiat

2015.05.21.
A Fiat hosszú idő óta nem mutatott be kiskategóriásnál nagyobb személyautót, ezért különösen jelentős az új Aegea premierje. Azért választották Isztambuli Autószalont a premier helyszínéül, mert az újdonság Törökországban, a Fiat bursai gyárában készül majd a Dobló, a Qubo és a Linea mellett. A lépcsős hátú kocsit eredetileg is négyajtósnak tervezték, nem egy ferdehátú modell átalakításából született. Ennek ellenére később lesz belőle ötajtós és kombi verzió is, amelyeket még idén megismerhetünk. A kocsi végső neve nem Aegea lesz, azt csak a piaci bevezetés előtt árulja majd el a Fiat. Az újdonság az alsó-középkategória és a középkategória határán egyensúlyozik a méreteivel: a hossza 4,5 méter, a szélessége 1,78 méter, a magassága 1,48 méter, a csomagtartó befogadóképessége 510 liter. Két 1,6-os Multijet II dízelmotorral és két 1,4-es Multiar benzinmotorral készül majd az Aegea, a teljesítményskála 95-120 lóerőig terjed. Felárért automatikus váltó is kapható lesz, a gyengébb dízelnek kézi váltóval kevesebb mint 4 liter az átlagfogyasztása. Az Aegea forgalmazása 2015 végén indul meg 40 országban, valószínűleg Magyarországon is.
Címkék: 

Hamilton volt a leggyorsabb az első szabadedzésen Monacóban

2015.05.21.
A vb-pontversenyt most is vezető 30 éves versenyző - aki szerdán hosszabbított szerződést 2018 végéig a stuttgarti istállónál - 1:18.750 perc alatt ért körbe a 3,340 kilométer hosszú városi pályán, ahol a hagyományoknak megfelelően már csütörtökön lezajlik az első két szabadedzés, pénteken pedig szünnapot tartanak. Az elmúlt éjszaka heves eső zúdult Monte-Carlóra, így a pilóták felszáradó, de hideg aszfalton köröztek. A második helyen a Toro Rosso 17 éves tehetsége, a holland Max Verstappen zárt, csapattársa, ifjabb Carlos Sainz ötödik lett. Harmadikként Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője fejezte be a gyakorlást, amelyen Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája csak kilencedik lett. A két Ferrari a negyedik és a nyolcadik helyen végzett, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel nagyjából négytized másodperccel maradt el Hamilton idejétől, míg a finn Kimi Räikkönen csaknem egy másodperccel volt lassabb a britnél.     Eredmények, 1. szabadedzés:     -------------------------------------------------------------- 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.750 perc 2. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:18.899 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:19.086 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:19.134 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:19.245 6. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:19.454     A további program: 2. szabadedzés 14.00     szombat: 3. szabadedzés 11.00 időmérő edzés 14.00     vasárnap: futam 14.00  

A hazai autózás rendszerváltója: Győző Gábor (3.)

2015.05.21.
- Hogyan hagytad el végül a külkereskedelmi tárcát? - 1986 január 1-jén távoztam ez az Interag Rt-hez, amely úgynevezett ügynöki vállalat volt. A szocializmus keretei között vállalta külföldi partner cégek magyarországi képviseletét. Az Interag emellett Shell benzinkutatkat, azon belül kiskereskedelmi boltokat üzemeltett, és export-import tevékenységet folytatott. Engem a vezérigazgató helyettesének és gazdasági igazgatónak hívtak. 1992-ig dolgoztam helyettesként, majd két évig, nyugdíjba vonulásomig elvállaltam a vezérigazgatóságot. - Milyen cégekkel voltatok kapcsolatban? - Mi képviseltük többek közt a BMW-t, nálunk lehetett az országban egyedül legálisan devizáért bajor gépkocsit vásárolni, és mondhatom, a világon a legolcsóbban nálunk lehetett hozzájutni. De mi képviseltük a Shell-t és a DuPont céget is. Döntő volt a vegyipar, ebben nagyon erős volt a csapat. Egyébként máig rendszeresen találkozunk, összetartó társaság. - A BMW volt az első autómárka, amivel foglalkoztál? - A bajor márkát hamarosan követte a Mitsubishi, aztán a Honda, a Daihatsu és végül az Alfa Romeo. 1989-ben a BMW felmondta a képviseletet. A Mitsubishi importjára megalapítottuk a Contrex Kft-t. Ezzel kapcsolatban volt egy tündéri esetem. Az első évben, 1987-ben 180 járművet adtunk el. A következő évben hazánkban járt a márka egyik amerikai vezetője, és a díszvacsorán megkérdezte, hány autót adtunk el. Száznyolcvanat – mondtam. Hetente? - kérdezte. Az egész évben – válaszoltam, de láthatóan nem értette. Európai kollégái aztán elmagyarázták neki, hogy a vasfüggöny mögött más világ van. 1992-ben már 1100 Daihatsut adtunk el, ami szép mennyiségnek számított. - Hogy lettél a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének a vezetője? - 1993-ban Haris György irányította az egyesületet és szervezte Budapesti Autószalont is. Akkor valaki felvetette, hogy ez összeférhetetlen, választania kell a kettő között. Gyuri az autószalont választotta, így az egyesület élére pályázatot írtak ki. Az ügyvezető elnöki posztra hárman kandidáltunk. Czollner Zsigmond, a Merkúr műszaki vezetőhelyettese és én számítottunk komoly pályázónak. Én magam Zsigát véltem esélyesnek, de mégis rám esett a választás. Talán azért, mert a tagvállalati vezetők szava döntött, és közülük többen korábban munkatársaim voltak a külkereskedelemben. - Ennyi év távlatából elárulhatsz műhelytitkokat. Hogy került a magyar autókereskedelembe a „drága bakter úr”, azaz Neményi Béla? - Említettem, hogy korábban a BMW képviseletét az Interag keretén belül mi vittük. A rendszerváltás idején a cég váratlanul megvonta a megbízást és – érthetetlen módon – a kereskedelemben teljesen tapasztalatlan Neményi Bélára bízta. „Drága bakter úr” rövid idő alatt tönkretette a piacot. Az Interag idejében ezer fölötti darabszámban értékesítettük a bajor márkát, a BMW Neményi alig kétszázat tudott eladni, ennek ellenére viszonylag sokáig megtarthatta a képviseleti jogot. De máskor is furcsa dolgaik voltak a bajoroknak. Már a szocializmus végnapjait értük, amikor sikerült kormányzati megrendelést szereznünk. Akkoriban az államigazgatás legfelső szintjein kizárólag Mercedesek szolgáltak. Örömmel újságoltam hát a német cég jelen lévő képviselőjének, a kormányzat hozzájárult hat BMW megvásárlásához. A gyári ember azonban lehűtötte az örömömet. Majd ha hatvanat rendelnek, akkor örüljünk! - mondta. Korabeli lemezborító az 1967-es Táncdalfesztiválon szerepelt dallal - 1993-tól 2010 áprilisáig voltál az MGE ügyvezető elnöke. Ez alatt az idő alatt megszámlálhatatlan interjút adtál, nekem is jónéhányat, az újságolvasók alighanem jól ismerik a neved. De mit csináltál, amit nem láthatott a nagyközönség? - Olyasmiket, amikre már nem is gondolunk, hogy valaha meg kellett csinálni. Például az értékesítési statisztikákat. Kezdetben csak a személygépkocsik és kishaszonjárműverk eladási adatait gyűjtöttük, majd fokozatosan kiterjesztettük a nagyhaszonjárművekre és a motorokra. Akkoriban nagy port vert vel a Ford Transit-ügy. Az MDF-kormány úgy akarta támogatásban részesíteni a Székesfehérvárra gyártelepet hozó Fordot, hogy „személyre szabott” adókedvezményt adott azoknak a haszonjárműveknek, amelyek nagyon-nagyon hasonlítottak egy Ford Transitra. Tiltakozásunkra visszavonták az intézkedést. Azt is sikereink közé sorolom, ahogy kezeltülk a roncsderbit: a vasfüggöny leomlása utáni eufórióban boldog-boldogtalan tizenéves nyugat-európai autót hozott be. Közreműködésünkkel megváltoztatták a szabályozást, a rossz kibocsátási tulajdonságokkal rendelkező, öreg járműveket magas közteherrel, regisztrációs adóval sújtották. Sajnos azóta megváltoztatták ezt, és ismét elözönlötték az útjainkat a koros európai használt autók. - Hitted-e hogy a rendszerváltás utáni, gyorsan felfutó újautó-kereskedelem ekkora törést szenved Magyarországon? Hogy lesz év, amikor kevesebb új autót veszünk, mint a rendszerváltás előtt? - Önkritikusan meg kell mondanom, 2003-ban, 2004-ben örömmel konstatáltam, hogy kétszázezernél is több új autó kelt el hazánkban. Nem gondoltam, hogy ekkora böjtje lesz, hogy ötven-hatvanezerre zuhan vissza a darabszám. Valóban túllőttünk a célon a válság előtti években, nem versenyezhetünk Ausztriával, Svájccal, ha a magyar fizetőképes kereslet az ötöde-hatoda az ottani jövedelmeknek. De abban bízom, hogy majd csak visszalendül az inga. Idén talán már meghaladhatjuk a 70 ezres forgalmat, és néhány év múlva beállhat az optimálisnak mondható 120-150 ezer darabos eladás. - Milyen autóval jár az MGE korábbi elnöke? - Tízéves Suzukival. Ne csodálkozz, én a kicsi és fürge autókat szeretem, ugyanis meglehetősen gyorsan hajtok. Éppen ezért utasítottam vissza annak idején a járműimportőr cégek ajánlatát, hogy hónapról hónapra másik teszautót biztosítanak a számomra. Nem szeretem, ha vigyázni kell az autóra, márpedig a máséra vigyázni kell. A Suzuki pedig – ahogy a régi reklám mondta – tényleg a mi autónk.   (Vége) Jámbor Gyula  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója