Repülő szőnyeg négy kerékkel

2019.04.14.
Erős évet zárt tavaly a Citroën Magyarországon, hiszen míg 2017-ben 2272 járművön adott túl, addig 2018-ban 2723-on. A 19,85 százalékos bővülés annak fényében különösen jó eredmény, hogy a piac „csak” 16,98 százalékkal nőtt. Akkor is elégedett lehet a márka a magyar eredményekkel, ha a haszonjárművek nélküli eladásokat vesszük górcső alá: 2017-ben 1077, tavaly pedig 1286 Citroën személyautó talált gazdára. A szegmens 17,5 százalékos bővülésével szemben a Citroën 19,41 százalékkal gyarapította vevői számát. Az eredmény szép, ám a 2018-ban összesen 1,05 millió járművön túladó márka globális és hazai vezetői aligha élvezhették sokáig a tavalyi sikereket: egyfelől azért, mert a járműiparban sosincs megállás, másfelől pedig azért, mert 2019 különleges esztendő a Citroën számára. Az idén száz éves a márka, a centenáriumhoz pedig aligha lenne méltó az, ha nem nőnék tovább az eladások. Múlt és jelen. 100 éves a márka A folyamatos növekedést a Citroën nem bízza a véletlenre, hiszen a jelek szerint mit sem veszít lendületéből figyelemre méltó modelloffenzívája. A francia gyártó tempójáról sokat elárul az, hogy 22 hónap alatt öt új modellt vezetett be – jött az új C3, a C3 Aircross SUV, a C4 Cactus, a Berlingo legutóbb pedig a C5 Aircross SUV. Az persze, hogy gyorsan frissül a paletta önmagában még nem garancia a sikerre, de az már annál inkább: a Citroën tervezői rég nem látott design-egységet, karakteres megjelenést teremtettek a modellkínálatban, és úgy, hogy közben nem engedtek a gyártót a konkurenciától megkülönböztető egyediségből. Ezt a Citroën egy magyar vezetője úgy nyomatékosította: „Nem szeretnénk beleszürkülni a mezőnybe.” Ettől nem is kell tartani, ezt a megújuló kínálat legfiatalabb és legnagyobb modellje – a 4,5 méter hosszú, 1,84 méter széles, 1,67 méter magas, 23 centiméter hasmagasságú – C5 Aircross SUV is egyértelműen jelzi. 22 hónap alatt öt új modellt villantott a Citroën  Ezzel a modellel a Citroën relatív későn érkezett meg a SUV szegmensbe, de a gyár szerint ez nem hátrány, hanem előny, hiszen már van tudásuk a piaci igényeiről. Ami biztos: jól adagolták a Citroënnél az érzelemre és az észre ható részleteket. Noha talán kissé megosztó, mindenképp tekintetet vonzó a C5 Aircross formavilága – az pedig, hogy hétféle fényezést és három színcsomagot kombinálhatunk, továbbá kérhetünk fekete tetőt, azt jelzi, a vevők tényleg a saját ízlésükhöz szabhatják az autót. Négy és fél méter hosszú A beltérben viszont sokkal inkább a praktikum, valamint a kényelmi és biztonsági megoldások sora teszi vonzóvá az autót. A variálhatóságban biztosan az elsők közé tartozik a C5: a hátsó ülések külön-külön is mozgathatók előre-hátra 15 centiméternyit. Alaphelyzetben a csomagtér 580 literes, előre húzott – gyerekek számára ebben a pozícióban is jól használható – hátsó ülésekkel 720 literes, síkba döntve pedig 1630 literes. 15 centiméteres úton mozgathatók a hátsó ülések A kényelem alapját a speciális struktúrájú és vastagabb szivaccsal gyártott ülések, még inkább a a C4 Cactusból már ismert progresszív hidraulikus komfortfutómű jelenti. Ez utóbbi használati értékéről sokat elárul, hogy a fekvő rendőr még ötven kilométeres sebességnél sem tűnik „elvetemült” tempónak. Ennek persze ára van, az már a rövid tesztúton is világossá vált, hogy a vezetési élmény korlátozott – de hát ezt az autót nem is erre találták ki. Hanem arra, hogy olyan kényelmesen jusson el A-ból B-be, mintha a bent ülők egy „repülő szőnyegen” utaznának, abban pedig kimagaslóan jó. Míg a kényelemről a remek futómű és a parádés „fotelek” sora gondoskodik, a biztonságot húsz vezetést támogató rendszer garantálja. Olyannyira, hogy a kocsit már „félönvezetőnek” hívja a Citroën. Ami biztos: ha fogjuk a kormányt akkor az autó a sztrádán tartja a sávot, gyorsít, lassít, fékez a forgalom ritmusának megfelelően. Húsz vezetést támogató rendszer kapható a kocsihoz A C5 Aircross kétféle benzinmotorral választható: a kisebbik PureTech 130 lóerős, ehhez 6 sebességes kézi, az erősebb, 180 lőerőshöz nyolcsebességes automata kapcsolódik. A dízeleknél is ugyanez a helyzet: a 130 lóerős kézi váltóval, a 180 lóerős a nyolcsebességes automatával jár. A kínálat az év végig kiegészül egy Plug-In Hybrid PHEV hajtásláncot alkalmazó modellel, amely az ígéretek szerint 60 kilométert lesz képes megtenni tisztán elektromos üzemben. A C5 Aircross alapára Magyarországon 6,79 millió forint: a 130 lóerős benzinmotorral szerelt verzió már jól felszerelt, jár a kocsihoz egyebek mellett a mozgatható hátsó üléssor, a nyolc colos érintőképernyő és a sávtartó automatika is.

Izgalmas Renault koncepció szingli pasiknak

2019.04.14.
Mostanában mintha a franciák újra visszatalálnának önmagukhoz. Nem csak kényelmes utasterekkel, de valóban egyedi, vonzó formatervekkel kápráztatják el a közönséget. Nincs ez másképp a Renault-nál sem, ahol mostanában mintha még hosszabbra engednék azt a pórázt a dizájnerek nyakán, ugyanis ez már a sokadik drasztikusan futurisztikus tanulmányautójuk az elmúlt években. Legutóbb például a Trezor ejtett állakat, mi több, elnyerte az év legszebb koncepcióautója címet is. Most újra szintet léptek, ugyanis bemutatták az EZ-Tournée nevű futurisztikus járgányt. A tervező Artyom Trofimenko, aki igyekeztett jövőbe mutató, mégis letisztult formatervet alkotni. Tágas utasteret álmodott meg a francia csodának, körbe ablak felületekkel, az önvezetést előre vetítve kormány, és minden egyéb sallang nélkül. Mind az autó eleje, mind a hátulja digitális felülen, amin üzenetek, gesztusok jelenhetnek meg a forgalom többi tagja felé. A dizájner egy 30-45 év közti férfit képzel el az EZ-Tournée tulajdonosának, aki szereti az egyszerűséget, és valami oknál fogva szingli. Noha ezek is biztos fontos infók, számunkra sokkal fontosabb, hogy mi valósulhat meg az itt látott formai játékokból a jövőben. Meglátjuk!  

Gazdára talált a világ második legizgalmasabb Toyota Corollája

2019.04.14.
Fredric Aasbø nevét jól ismerik a driftsport rajongói: a norvég fiatalember Észak-Amerikától Ázsián át Skandináviáig bajnoki címet szerzett gumipusztító sportágában, amelyet Formula Drift világbajnoki címével koronázott meg. Egész hivatásos pályafutását Toyoták volánja mögött töltötte, jelenleg egy GT86-ossal versenyez az Európa-bajnokságban - írja a cég közleménye.    Magától értetődő, hogy egy világbajnok mindig a legtökéletesebb autóval vág neki az új szezonnak, ám amit Fredric Aasbø már kinőtt, az a világ driftversenyzőinek 99 százaléka számára továbbra is hatalmas szakmai kihívást, előrelépési lehetőséget jelent. Ezért amikor az autót építő Papadakis Racing úgy döntött, elárverezi az autót, ádáz küzdelem indult a norvég versenyző egykori társáért.   A 2017-es Formula Drift Pro bajnokság specifikációi szerint épített autó orrában egy 2.7 literes, kéjgáz-befecskendezéses turbómotor dolgozik. Az eredeti versenykivitelében több mint 1000 lóerős erőforrás 9000/percig pörög el vidáman, üzemanyag-ellátásáról hengerenként két befecskendező gondoskodik. A motor négyfokozatú kéziváltón, karbon kardántengelyen, valamint a negyedik generációs Toyota Suprából származó, zárt differenciálművön keresztül hajtja meg a hátsó tengelyt – ez az átalakítás önmagában legendává tette a Papadakis Racing nevét a szakmában.    A hegesztett csővázhoz RS-R versenyfutómű kapcsolódik, a driftsportban elengedhetetlen, 65 fokos extrém bekormányzási szöggel. Az utastérben leszerelhető Sparco kormánykerék, Takata versenyülések, valamint egyedi műszerpanel várja a pilótát. Vastag bukócsövek és beépített tűzoltó berendezés gondoskodik a biztonságról. Audiorendszer értelemszerűen nincs, annak a helyére szerelték be a motor indítására, az ablaktörlő működtetésére, valamint a kéjgáz-befecskendezés indítására szolgáló kapcsolókat.     A tulajdonos Papadakis Racing semmit nem szerelt ki az autóból, sőt, a cserealkatrészeket és az extra kerekeket is adta hozzá. A kikiáltási árban természetesen a versenyzésre feljogosító tanúsítványok és papírok is benne foglaltattak. Az autó mindössze egy szezonban versenyzett, ezalatt igazoltan 200 kört tett meg, és az évad végére egyéni második helyezést, valamint konstruktőri bajnoki címet hozott a csapatnak. Az autó megfelel a 2019-es Formula Drift előírásoknak, így új tulajdonosa akár azonnal hozzáláthat a versenyzéshez – feltéve, persze, hogy eltávolítja a karosszériáról a csapat és a szponzorok matricázását.   Az autó végül 46 ezer 100 dollárért talált új gazdára – ez a körülbelül 13 millió forint akkor is jutányos ár a hátsókerék-hajtású drift-Corolláért, ha csupán kiállítási tárgynak szánja új tulajdonosa. Bízunk azonban abban, hogy a világ második legizgalmasabb Toyota Corollája keresztben száguldva töltheti majd hátralévő napjait.   És hogy Fredric Aasbø egykori versenyautója miért nem a legizgalmasabb Corolla a világon? Egyszerű: ez a cím immár azt a 2019-es modellévi Corollát illeti, amelyet a Papadakis Racing tavaly ősszel, a legnagyobb titokban épített át hátsókerékhajtású driftautóvá. Az új generációs Corolla nagyobb torziós szilárdságú, mélyebb tömegközéppontú vázszerkezete a korábbinál is optimálisabb kiindulási alapot jelentett a bevált recept finomításával megépített versenyautóhoz. Fotók: Toyota, Papadakis Racing

Superbike-vb: Sebestyén Péter négy pontot szerzett Hollandiában

2019.04.14.
A rangos nemzetközi sorozat honlapjának tájékoztatása szerint a 24 éves pilóta a 17. pozícióból indult, és 12. helyezésével négy pontot gyűjtött. A PTR Honda magyar motorosa a Phillip Islanden rendezett első futamon nyolcadik, majd azt követően Thaiföldön 12. lett, míg egy héttel ezelőtt, a spanyolországi Aragonban a 11. helyen zárt. A mostani teljesítményével így már 21 világbajnoki pontja van, és a pontversenyben a 11. pozíciót foglalja el. A sorozat következő viadalát május 10-12. között rendezik az olaszországi Imolában.

Lezuhant egy kisrepülő a Mount Everest közelében

2019.04.14.
A kisrepülő egy helikopter-felszállóhelyen tartózkodó helikopternek ütközött neki a luklai repülőtéren – tette hozzá Uttam Radzs Szubedi. A másodpilóta és egy rendőrtiszt életét vesztette, a pilóta, egy másik rendőr és a helikopter vezetője megsérült. Mindannyian nepáli állampolgárok. A rendőrök a helyszínen állomásozó turistarendőrséghez tartoztak - írja a hirado.hu  

Tóbiás és Balambér túrázni megy

2019.04.14.
Tavasszal nemcsak a bringás- motoros szezon kezdődik el, hanem itt az idő a túrázáshoz is. A természetjárás a legegészségesebb kikapcsolódási formák egyike, ráadásul szinte bárki számára elérhető. Indulás előtt azonban szánjunk időt a felkészülésre, hogy ne az erdőben érjen minket meglepetés. A túrázás már otthon elkezdődik A túra útvonalát mindig tervezzük meg előre. Mérjük fel, milyen az erőnlétünk: ha gyerekekkel, vagy kevésbé jó kondiban lévő társakkal vágunk neki, ne egy egész napos teljesítménytúrát szervezzünk. Lehet benne kihívás, de maradjon energiánk és kedvünk ahhoz is, hogy élvezzük a természet szépségeit. Kezdetnek bőven elég lehet egy pár órás, könnyű erdei séta. Amikor kiválasztjuk az útvonalat, ne csak a távolságot nézzük, hanem az emelkedést is. Ha nem vagyunk jártasak a túrázásban, akkor eleinte szervezett keretek között induljunk útnak, vagy kérjünk meg egy tapasztalt ismerőst, túravezetőt, hogy tartson velünk. Indulás előtt mindig szóljunk egy rokonnak vagy ismerősnek, hogy pontosan merre fogunk kirándulni, és várhatóan mikor fejezzük be a túrát. Ha bármi baj történne, így sokkal gyorsabban kaphatunk segítséget. Bár manapság az okostelefonok, GPS-es órák nagyban leegyszerűsíthetik a tájékozódást az erdőben, mindig érdemes magunkkal vinni papírtérképet is. A kütyük lemerülhetnek, lefagyhatnak, és nincs mindenhol térerő sem. Így öltözz fel a kirándulásra Ami az öltözködést illeti, a legfontosabb, hogy legyen egy kényelmes, strapabíró túrabakancsunk vagy -cipőnk, amelynek nem csúszik a talpa, és az sem árt, ha vízhatlan. Öltözzünk rétegesen, mert az erdőben több fokkal hidegebb van, mint a városban. És így arra is fel tudunk készülni, ha hűvösebbre vagy melegebbre fordul az időjárás. Esőkabátot szinte mindig érdemes magunkkal vinni, nem foglal nagy helyet, de egy váratlan zápor esetén életmentő lehet. Jobb híján egy nagyobb, felül kivágott szemeteszsák is megfelel arra, hogy ne ázzunk bőrig. Erős napsütés ellen jól jön egy sapka, kalap és a fényvédő krém. Víz nélkül soha ne induljunk útnak, a folyadékpótlás egy néhány órás kiránduláson is fontos. Rövidebb túrákon is jól jöhet némi harapnivaló – csoki, müzliszelet, gyümölcs – hosszabb barangolásokra pedig vigyünk magunkkal szendvicseket. Az útvonal megtervezésekor érdemes arra is figyelni, hogy hol tudjuk majd a kiürülő kulcsainkat vízzel megtölteni. Ma már hatalmas iparág épül arra, hogy a legkülönfélébb high-tech ruhadarabokkal és felszerelésekkel kiszolgálják a túrázókat. Kezdetben fölösleges a legdivatosabb és legdrágább holmikat megvenni, majd ahogy ráérzel a természetjárás ízére, és egyre gyakrabban mész túrázni, úgy fejlesztheted a ruhatáradat és az eszközeidet. Legyünk tisztában a túrajelzésekkel Ha szeretnénk a természetben barangolni, legyünk tisztában a legfontosabb túrajelzésekkel. Fehér alapon színes csíkokkal jelölik a vándorutakat. Ezeknek négy színe lehet: a kék mutatja az országos jelentőségű útvonalakat, mint például az Országos Kéktúra vagy az Alföldi Kéktúra. A piros szín a megyei vagy regionális jelentőségű utaké, a sárga és zöld pedig a helyi jelentőségű vándorutakat jelölik. A látványosságoknak és helyeknek is külön jelük van: a kör például forráshoz, vízvételi helyhez, a négyzet pedig településhez vezet. Ez az ábra összefoglalja a Magyarországon legfontosabb turistajelzéseket: Ha kirándulni indulunk, ne felejtsük el, hogy vendégek vagyunk az erdőben. Tiszteljük a természetet! Ne szemeteljünk, tegyünk egy szemeteszsákot a hátizsákunkba, és vigyük magukkal a túra alatt összegyűlt hulladékot. Ne hangoskodjunk, a hordozható hangszórót pedig hagyjuk otthon. Ne szedjünk virágot, ne törjük le a fák ágait. Inkább élvezzük a természetet és a kikapcsolódást. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!      

Időkapszulát nyitottak a Gyermekvasút születésnapján

2019.04.14.
Felvehették a vasutas egyenruhát és még a jegykezelést is megtanulhatták a kicsik a Gyermekvasút 71. születésnapján. Megismerkedhettek a gőzmozdonnyal, amit nemrég újítottak fel, szeptembertől ismét utasokat szállít. Elektromos és gőzerő hiányában csak saját erejükben bízhattak a hajtányozók. Minden méterért megdolgoztak. Voltak közöttük tapasztalt vasutasok is. A látogatók ízelítőt kaptak a fűtőház hangulatából. Itt szerelik és szépítik a matuzsálemeket, hogy aztán teljes pompájukban, nosztalgia zenekarral a fedélzetükön szállíthassák az embereket. Az ünnepi járaton több egykori úttörővasutas is utazott. A gyermekvasút 71. születésnapja felért egy időutazással. A Hűvösvölgyi vasútállomást 1969-ben építették, ekkor egy koremlékeket tartalmazó csomagot is elhelyeztek. Az időkapszula úttörővasutas jelvényeket, az akkori dolgozók névsorát, a gyerekek oktatókönyvét és úttörő csapatok üzeneteit rejtette. Kiderült belőle, hogy milyen sokat jelentett az akkori fiataloknak a gyermekvasút és az is, hogyan képzelték el a világot az ezredforduló után. A Híradó tudósítója olyan dokumentumot talált, amelyben az akkori iskolás gyerekek azt remélték, 2019-re már nem lesz a tanórák része a felelet és a dolgozat. A Gyermekvasutat 1948 április 11-én kezdték el építeni, az 50-es évek végére készültek el a teljes útvonallal. 2015-ben Guinness-rekorder lett, hiszen a Széchenyi-hegyi gyermekvasút a világ leghosszabb olyan egybefüggő vasútvonala, ahol a kereskedelmi és a forgalmi szolgálatot is gyerekek látják el.

Illegális gyorsulási versenyen razziáztak budapesti rendőrök

2019.04.14.
A közlemény szerint a BRFK és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai pénteken nem sokkal éjfél előtt zárták le az Ipari park és az Óceánárok utcát a Megyeri út és Külső Váci út között. A másfél órán át tartó razzia során 53 autót ellenőriztek, a járműben lévők adatait is egyeztették. Az ellenőrzés kiterjedt a gépjárművek műszaki állapotára, vizsgálták, hogy az autók szerepelnek-e a körözési listán.  A kilenc bevont forgalmi engedélyű autó közül többnek a kipufogórendszerét alakították át, volt olyan is, amelyiknek a futóművét módosították.  A szabálytalan kipufogórendszerrel üzemeltetett járművek "jelentős hanghatással zavarták a fővárosiak nyugalmát, pihenését" - írták a közleményben.  A razzia során a rendőrök két esetben forgalmi engedély hiánya miatt helyszíni bírságot szabtak ki, egy ember ellen a kötelező felelősségbiztosítás hiánya miatt tettek feljelentést.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója