Bemutatták Hamilton és Bottas új kocsiját

2019.02.13.
A bemutató után Lewis Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas Silverstone-ban, egy privát teszt erejéig pályára is gurult a versenyautóval.
Címkék: 

Inter Cars - Q-Service bemutató – AutoCarma Szigetszentmiklós

2019.02.13.
Talán sokan találkoztak már az AutoCarma névvel, hiszen Kaposvártól Debrecenig képviseltetik magukat a profi autós szolgáltatások piacán. Szigetszentmiklós A történet még 13 évvel ezelőtt kezdődött, amikor vendéglátónk, Prekop Zoltán még teljesen más iparágban dolgozott. A vállalkozást a testvére alapította, de nem a tervek szerint alakultak a számok, ezért szólt Zoltánnak, aki akkor már rendelkezett némi ügyvezetői tapasztalattal és elkezdte a szerviz átszervezését. A társtulajdonosi viszony ma is fennáll, de a szigetszentmiklósi szerviz irányítása végül teljes mértékben Zoltánra maradt, ő mesél a kezdetekről, a válság éveiről, majd a kemény munka gyümölcséről. Cégalapítás 2005-öt írtunk ekkor. A világban hitelbőség volt, boldog, boldogtalan autóval járt, mi több új autót vett, így aztán a szervizekre is igény volt. Három év nem túl hosszú idő ahhoz, hogy egy induló vállalkozás mélyebb gyökereket eresszen. Pedig csak ennyi adatott meg a cégnek a bőségben, hiszen 2008-ban beköszöntött a válság, adódott hát a kérdés, mit kellett egy ilyen vállalkozásnak tennie, hogy életben tudjon maradni. A válasz első része rémesen egyszerűen hangzott: tőke. Szerencsére a tulajdonosoknak egyrészt volt mihez nyúlniuk a nehéz időszakban, másrészt volt hitük, hogy a helyzet azért nem reménytelen. A túlélési stratégia másik összetevője, a vezetők helyi ismeretsége, és természetesen azok a lojális ügyfelek, akik ragaszkodtak a színvonalas szolgáltatáshoz. Jó lóra tettek Az cégfejlesztés éveiben nem a magán ügyfelekre koncentráltak elsősorban, hanem a rendszeres, biztos és számokat is produkáló céges flottákra hajtottak. Mire beköszöntött a válság, addigra a szervizszolgáltatásait annyi helyre értékesítette, hogy a cég, ez már önmagában biztosította a talpon maradást. A válság a túlélőit azonban meg is erősítette, egy úttal helyzetbe is hozta. A piac némiképp átalakult, mert sok vállalkozás bezárt a válság idején (és ki sem nyitott utána), másrészt hosszútávon a kisebb szervizek fehéredését is elhozta. Zoltán a bérelőny megszűnését emelte ki. Amíg korábban a legális vállalkozások hátrányt szenvedtek a befizetendő járulék terhek miatt, mára a munkaerőhiány dominál, és a munkaerő szívesen megy egy igényes, legálisan működő helyre dolgozni, mint egy szürke szegmensben működő garázsszervizbe. Célszerszám! A járműfenntartás is jócskán megváltozott az elmúlt 10 évben. A fontosabb javítások döntő hányadához ma már célszerszámok, profi diagnosztika és nem utolsó sorban speciális szakértelem kell. Aki nem képezte magát ebben a szakmában, amellett elrobogott a világ. Az AutoCarma azonban lépést tudott tartani a fejlődéssel. Ami aktuális ebben a témában, az a különböző radarok és szenzorok, kamerák kalibrálása. Egy baleset, vagy javítás után sok esetben kell újra tanítani a korszerű járművezető asszisztens rendszerek érzékelőit és ehhez drága és speciális eszközök, komoly oktatásokon elsajátított szakértelem szükséges. Zoltánnak az a jóslata, hogy ez a jelenség megint búcsúzni kényszerít néhány javítót a piactól. Márkaszervizként Az alapvetően széles körű, márkafüggetlen autós szolgáltatásokat nyújtó cégcsoport, az AutoCarma, hivatalos márkaszervizes szolgáltatást is nyújt, amelyek közül Szigetszentmiklóson a Volkswagen (év VW Haszongépjármű), a Seat és a Skoda márkaszerviz működik. Jelenleg 8 csápos emelős autószerelő állással rendelkeznek, de a fejlődés, a fejlesztés itt sem állhat meg. Most is éppen egy jelentős bővítés előtt állnak, ugyanis az új Volkswagen Crafter emeléséhez új berendezések kellenek, legalább is ahhoz, hogy a legnagyobb kivitelt is szervizelni tudják. Hozom-viszem, nem csak a környékről Az ügyfelek kényelmét szolgálja egy régóta sikeres szolgáltatás, a hozom-viszem. A jármű tulajdonosa a szokott rend szerint teheti a dolgát, például bemegy reggel dolgozni, a saját autójával. A javító elmegy a kocsiért, elviszi, elvégzik a karbantartást és munkaidő végére vissza is ér az ügyfélhez. Ezt a szolgáltatást természetesen nem csak helyben, de akár 20 km-es körzetben is végzik. Ez a cégeknél a legnépszerűbb. És a cégek adták meg a kezdő lökést a márkafüggetlen részleg fejlesztéséhez. Mivel az egyes cégek nem feltétlenül használnak homogén járműparkot, a nem profilba illő típusokat nem tudták az AutoCarma szervizbe vinni, vagy vitetni. Pedig jó lett volna, hiszen a szolgáltatással elégedettek voltak. Immár 5 éve csapatban Zoltánék is az Inter Cars-ban találták meg azt a megbízható autóalkatrész beszállítót, aki el tudja látni szervizük márkafüggetlen részét minden szükséges hozzávalóval, alkatrészektől, a munkaruhán át a szerszámokig és berendezésekig. A márkafüggetlen, illetve az aftermarket alkatrészek felhasználásával történő javítás más szempontból is teret nyert. Hogy sajnos, vagy szerencsére, ezt majd az idő megválaszolja, a szerviz csak megy a trend után, ugyanis a finanszíroz cégek költségcsökkentést írtak elő, ami azt eredményezte, hogy (a prémium márkák kivételével) kerülik a márkaszervizeket, pontosabban azok rezsi óradíjait és a gyári alkatrészek néha valóban horribilis árát. Ez a márkaszervizes részlegnek azonnali és súlyos bevételkiesést jelentett volna, így viszont, egy megbízható beszállítóval a hátuk mögött visszahozták az ügyfeleket, mondván, „tudunk mi szerényebb szolgáltatást is, mégis a régi csapattal, a megszokott szakértelemmel nyújtani. Az Inter Cars stratégia előnye Amikor Zoltán a Q-Service tagságról és az Inter Cars partnerségi együttműködésről kérdezem, azonnal az üzleti modell elemzésébe kezd: egyetért azzal a stratégiával, miszerint az Inter Cars nem szolgál ki magánszemélyeket, így egyrészt nem kell drága kiszolgáló kiskereskedelmi apparátust fenntartani, másrészt nem kell belemennie a konkurencia tényleg már-már nevetségessé fajuló kedvezmény-háborújába sem. A szerkesztő közbeszól: az előző gondolathoz egy apró kiegészítés. Van ennek a stratégiának egy harmadik nagy előnye is. Nem beszéltünk még arról, hogy erősen megkérdőjelezném azt a lehetőséget, hogy akárki, mindenféle szaktudás nélkül vehessen mondjuk fék alkatrészt. Ha már környezetvédelmi megfontolásból klímaberendezést nem vásárolhatunk „csak úgy” a lakásba, miért van lehetőség pl. otthoni fékszerelésre az autón? Fékbetét kell? Mutasd az autószerelői végzettségedet… Nem? – a szerző. Az Inter Cars legújabb logisztikai központja az M0-ás mellett A cég irányvonala ha ma még nem is, középtávon biztosan sikerre van ítélve. A szervizek törvényszerűen követni fogják egymást abban, hogy hozott alkatrésszel nem lesznek hajlandók javítani. Ennek talán legkevésbé az az oka, hogy ha nem ők veszik a hozzávalókat, akkor azon nem ők keresnek. Hogyan vállaljon valaki garanciát hozott alkatrészre? Mi történik, ha nem jó alkatrészt hozott? Ki viteti-veteti vissza? Oda a hatékonyság, ha bármi miatt nem beszerelhető a cseredarab. Nem nehéz teljesíteni a szerződéses mennyiségeket Aki Q-Service tag lesz, annak gondosan, testre szabva meghatározott mennyiséget kell éves bontásban rendelnie. Az AutoCarma itt is hozza, esetenként túlteljesíti a 100%-ot. A jelenleg 122 aktív céges szerződés évente 7.500 szervizlátogatást generál, amelyhez nem kis mennyiségű alkatrészrendelés kapcsolódik. Hab a torán Az Inter Cars legújabb logisztikai központja gyakorlatilag helyben van. Az M0-ás mellett múlt évben megnyílt raktárbázis a legmodernebb raktártechnika bevetésével állt a szervizhálózat szolgálatába. Cikkünk megjelenését az Inter Cars támogatta.  

Gemius 970_1

2019.02.13.

Gyorsabb és erősebb, mint eddig bármikor: az új MINI John Cooper Works GP

2019.02.13.
A különösen erős MINI John Cooper Works GP-re vágyóknak gyorsan kell majd dönteniük, hiszen mindössze 3 000 példányban gyártott limitált szériaként dobják piacra a 300 lóerős méregzsákot. A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó a 67. Frankfurti Nemzetközi Autószalonon ünnepelte világpremierjét. A koncepció hatalmas első és hátsó lökhárítója, a tetőre erősített látványos légterelő szárny és a könnyűszerkezetes anyagok átfogó használata kétséget sem hagyott a modell sportos kvalitásai felől.
Címkék: 

Taxisok tüntettek Bukarestben az Uber típusú fuvarozók betiltását követelve

2019.02.13.
A bukaresti kormány székháza előtti teret több mint ezer taxis foglalta el járművével, forgalmi akadályt okozva a román főváros egyik legfontosabb útkereszteződésében. A taxisok azt kifogásolják, hogy míg az ő működésüket számos engedély beszerzéséhez kötik, és alapfeltétel a kizárólag személyszállításra használt gépkocsi, az - utas és autósok egymásra találását segítő - internetes alkalmazásokat működtető cégeknél bárki üzletszerű személyszállításra használhatja autóját. A tüntetők annak a joghézagnak a felszámolását követelik, amely ellehetetleníti az általuk tisztességtelennek tartott konkurencia felszámolását. A hatályos jogszabály szerint ugyanis Romániában csak akkor büntethető az engedély nélküli üzletszerű személyszállítás, ha azt valaki "rendszeresen" végzi, márpedig a rendszerességet egy egyszerű közúti ellenőrzés során nem lehet megállapítani. A COTAR a tiltakozó akciót meghirdető közleményében azt sérelmezi, hogy a kormány nem tett eleget a korábbi tiltakozó megmozdulások idején tett ígéreteinek, de annak érdekében sem tett semmit, hogy érvényt szerezzen az Európai bíróság 2017. decemberben hozott döntésének. A barcelonai taxisok panaszának helyt adva az EU bírósága megállapította, hogy az Uber nem digitális szolgáltatónak, hanem – az utasok szállításában közvetlenül részt vevő – taxicégnek számít az Európai Unió teljes területén. Ilyenként az Uberre nem az internetes kereskedelem uniós szabályai, hanem a nemzeti vagy önkormányzati hatáskörben megszabott személyszállítási előírások vonatkoznak, tehát mindenütt a taxiszolgáltatókkal azonos szabályoknak, engedélyezési eljárásoknak és biztosítéki követelményeknek kell megfelelnie. A bukaresti taxisok letettek a kétnaposra tervezett megmozdulás folytatásáról, a COTAR azonban kilátásba helyezte, hogy a hónap végén a konföderáció több ezer járművével bénítják meg a román fővárost, ha a kormány addig nem hozza meg a tiltakozók által sürgetett - a szigorú személyszállítási szabályokat az internetes fuvarmegosztóra is kiterjesztő – rendeletet.

Most kommunikálni tanítja a Ford az önvezető autókat

2019.02.13.
A Ford egy olyan ötletet tesztelt, amelyben fényjelzések mutatják, mit csinál éppen a jármű, és mi lesz a következő lépése. Mindez fontos része a vállalat kutatásának, aminek célja egy kommunikációs interfész kifejlesztése, hogy segítségével az önvezető járművek egyszerűen és érthetően kommunikálhassanak a közlekedés többi résztvevőjével. Hogy a teszt a lehető legvalósabbnak és legtermészetesebbnek tűnjön, a vállalat elkészített egy “autóülés-álruhát”, és beépítette azt egy Transit Connect kisáruszállítóba. Mivel a vezető így szinte láthatatlan, a jármű első pillantásra tényleg önvezetőnek tűnik, ezért a külső szemlélők leginkább a szélvédő fölé szerelt fényhíd jelzéseire figyeltek, ami fehér, lila és türkiz színű fényekkel mutatta, hogy az autó éppen elindulni készül, vagy hogy megadja az elsőbbséget. A tudomány sokszor vicces: ülésnek álcázott sofőr a Ford kutatásában “Nagyon fontos, hogy az emberek megbízhassanak az önvezető járművekben, ennek kulcsa pedig az egységes vizuális kommunikáció kidolgozása. Éppen ezért egy munkatársunkat ‘emberi autóülésnek’ álcáztuk, mert ez volt a legjobb és a leghatékonyabb módszer arra, hogy veszély nélkül mérjük fel, honnan kell kiindulnunk az ember és a gép közötti kommunikáció kutatásához,” mondta Thorsten Warwel, a Ford Európa fénytechnikai részlegének igazgatója. A német Chemnitzi Műszaki Egyetemen elvégzett teszt eredményeit kiegészítették egy korábbi, Amerikában elvégzett kísérlet tapasztalataival is. A kutatók az akkor használt fehér fény mellett most két másik szín hatékonyságát is megvizsgálták, és a korábban a szélvédő felső peremén elhelyezett fényhidat most az autó tetejére szerelték. Mindemellett az autó már jóval nagyobb, akár 500 méteres távolságból is képes volt fényjelekkel kommunikálni, ha az adott helyzetben erre volt szükség. A felmérés során megfigyelt 173 ember 60 százaléka tényleg önvezető autónak hitte a Transit Connectet. Emellett további 1600 ember reakcióit is felmérték, és ennek alapján kiderült, hogy a türkiz szín hasznosabb a kommunikációhoz, mint az eddig használt fehér és a most kipróbált lila – főleg mivel ez utóbbit könnyű összetéveszteni a piros színnel. A teszt megmutatta, hogy az emberek jól megértik és elfogadják a fényjelzéseket, ez pedig jó kiindulási pont a kutatók számára a vizuális nyelv továbbfejlesztéséhez. Fényjelzéssel üzen az autó “A szemkontaktus tényleg fontos, de a tanulmányból kiderült, hogy az első és legfontosabb dolog, amire a közlekedők figyelnek az az, hogy mit csinál a jármű. A következő lépés annak kidolgozása lesz, hogyan alakíthatjuk a fényjelzéseket egyértelműbbé és ösztönösen felismerhetővé mindenki számára,” magyarázta el Dr. Matthias Beggiato, az egyetem pszichológia tanszékének vezetője. Az egyetem együttműködik a Forddal az “InMotion” projektben, amit Németország Közlekedési és Digitális Infrastruktúra Minisztériuma hívott életre 1 millió eurós támogatással a Közúti Közlekedés Automatizálása és Konnektivitása című kutatási program részeként. A Ford célkitűzése, hogy 2021-re (elsőként az észak-amerikai piacon) bemutathasson egy kifejezetten önvezetésre tervezett járművet, ezért a vállalat számára fontos, hogy az emberek megbízzanak az ilyen autókban. Ennek kulcsfontosságú eleme a közlekedési kommunikációt egyértelmű keretekbe foglaló iparági szabvány kialakítása. Ennek érdekében a Ford több szervezettel is együttműködik (például az ISO Nemzetközi Szabványügyi Szervezettel és az Autóipari Mérnökök Közösségével), és más autóipari és technológiai vállalat részvételét is örömmel fogadja a szabvány megalkotásában.

Emelkedett az üzemanyagok ára

2019.02.13.
Az emeléssel a benzin 347 forintra, a gázolaj 385 forintra drágult literenként. Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott, a 95-ös benzin literenkénti ára 3 forinttal, a gázolajé 2 forinttal nőtt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.
Címkék: 

Újabb elektromos töltőket telepít a Nemzeti Közművek

2019.02.13.
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. keddi tájékoztatása szerint a budaörsi Decathlonnál már átadtak négy töltőpontot. Az NKM Mobilitás Kft. további töltőoszlopai a Decathlon áruházak Csömörön, Dunakeszin, Székesfehérváron, Miskolcon, Zalaegerszegen, Maglódon, Kecskeméten, Szombathelyen, Dunaújvárosban, Győrben és Debrecenben található parkolóiban lesznek elérhetők. Az NKM eddig 58 nyilvános töltőt – összesen 118 nyilvános töltési pontot – telepített a villanyautósok számára. Tavaly év végéig ezeken a pontokon a csaknem 8400 töltés alatt 73 megawattóra (MWh) energiát töltöttek az ügyfelek az autókba, amivel átlagos fogyasztás mellett mintegy 490 ezer kilométert tudtak megtenni, miközben 73 tonna szén-dioxiddal került kevesebb a légkörbe - közölte az NKM. MTI

Bátor üzenetet fogalmaz meg a Toyota az új Corolla európai reklámfilmjében

2019.02.12.
Minden kornak megvannak a maga legmodernebbnek vélt közlekedési módozatai. A fejlődés lényege azonban pontosan az, hogy megtanuljuk ezeket elengedni, túllépjünk az egykor felülmúlhatatlannak vélt megoldásokon, és intelligensen döntsünk az aktuális csúcstechnológia mellett. Ezzel az üzenettel jelent meg Európa képernyőin az új generációs Toyota Corolla Hybrid reklámfilmje, amely a világon először két teljesítményszinten, 122 és 180 lóerős kivitelben elérhető, így az autósok minden eddiginél szélesebb köre számára kínál vonzó, ugyanakkor fenntartható mobilitási megoldást. A típus európai piaci bevezetésére készült „Move Ahead” („Haladj előre”) című reklámszpotban egy végtelennek tűnő úton robog a vadonatúj Toyota Corolla Hybrid, egymás után hagyva le a mobilitás egykori mérföldköveit megtestesítő közlekedési eszközöket: lovas kocsikat, egy korai automobilt, egy békebeli versenyautót, amerikai hot rodokat, és persze füstölgő turbódízelek egész tömegét. Az új generációs Corolla Hybrid megelőz egy Ferrarit is – utóbbi tréleren igyekszik úti célja felé –, és a Toyota történetének két legendájával is találkozik. Így utólag különösen érdekes belegondolni, hogy a márka személyiségének két végpontját, a tökéletes racionalizmust és a felülmúlhatatlan vezetési élményt megtestesítő két típus, az első generációs Corolla és Japán első szupersportautója, a 2000GT annak idején alig néhány hónap különbséggel tartotta világpremierjét. Úttörő fejlesztések, sportos menetdinamika, ikonikus dizájn, presztízs és persze környezetbarát működés – mindez egyesül a Corolla most piacra lépő, 12. kiadásában. Hatványozottan igaz ez az öntöltő hibrid technológiára, amely jelenleg a piac legkeresettebb alternatív hajtású személyautóivá teszi a Toyota hibrid típusait. A 2018-ban Európában eladott 990 262 darab, részben vagy teljesen elektromos személygépkocsi közül 606 210 volt öntöltő hibrid, és ezek közül 480 800 darabot (a teljes alternatív hajtású piac 48,6%-a és az összeurópai hibrid piac 70%-a) tettek ki a Toyota hibrid típusai. A technológia népszerűsége nem véletlen, hiszen használati értékét tekintve messze meghaladja azokét a hálózatról tölthető elektromos autókét (2018-ban 201 284 villanyautó, 182 768 plug-in hibrid Európa-szerte), amelyeknek egy példánya a film utolsó képkockáin is feltűnik, mozgásképtelenül várva, hogy akkumulátorai végre-valahára feltöltődjenek. „Mit választunk, amint előre halad a világ?” – teszi fel a kérdést a többszörösen kitűntetett Fekete párduc című kalandfilmből is ismert Daniel Kaluuya, a reklámfilm narrátora, és amint a Corolla végighalad a fejlődés szimbolikus, végtelen útján (a filmet a spanyolországi Teruel repülőtér három kilométeres futópályáján forgatták), majd egyedüli járműként megérkezik a civilizációba, kétség sem férhet ahhoz, hogy mi a helyes válasz. A Corolla Hybrid „napjaink egyetlen ténylegesen életképes, progresszív választása” – fogalmazza meg helyettünk is a reklámfilmet jegyző The&Partnership ügynökség kreatív igazgatója, Phil Beaumont.  A Toyota európai kreatív és média ügynökségeként a márka digitális átalakulását levezénylő The&Partnership olyan elismert kreatív tartalmakat készített már a Toyota számára, mint a tavalyi Cannes-i reklámfilmfesztiválon a döntőbe beválasztott „As I Really Am” („Amilyen valójában vagyok”), illetve a 2018-as Marketing Excellence díjátadón aranyérmet elért „We Are Hybrid” kommunikációs platform. Az új Toyota Corolla Hybrid reklámfilmje (Move Ahead) az alábbi linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=ZS70FAFk0cg Az említett As I Really Am reklámfilm pedig itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=vOhl8TMWPnU  

Figyel minket a visszapillantó

2019.02.12.
Az autótükör specialista mindig élen járt a legújabb technológiákkal való kísérletezésben, ezúttal az íriszdiagnosztikát alkalmazza. Mivel az autósok nagy többsége már azelőtt belenéz a visszapillantóba, hogy elindulna az autóval, ez az eszköz ideális azonosításra. Egyedibb, mint a DNS és nagyon gyors, elég neki 0,1-0,2 másodperc, hogy egyértelműen megállapítsa a személy kilétét. Az írisz szkenner segítségével a jármű pontos képet alkot arról, ki és milyen állapotban ül a volánhoz. Az állapotot egyelőre hagyjuk, de minden bizonnyal egy továbbfejlesztett fázisban azt is képes lesz majd megállapítani, hogy esetleg alkohol vagy drog hatása alatt kívánunk vezetni... Nézzük a kényelmi oldalát: ha azonosítja a tükör a sofőrt, akkor mindenféle külső hatás, vagy parancs nélkül azonnal testre szabhatja az autót, előhívja az elmentett ülés-, tükör-, hangulatfény-, klíma- és zenei beállításokat, hogy otthonossá tegye az utazást. Mindez még prototípus, az írisz szkenner autós alkalmazására még négy-öt évet kell várni. Vagy még annyit sem, hisz a reptereken már javában használják. Itt azonban a technológia nem áll meg 2019 hajnalán, a tükör behívja a korábbi netes kereséseinket, sőt emlékezteti a fedélzeti számítógépet, utoljára hol és mennyiért tankoltunk. De ez nem minden. Ha a nagy testvér figyel minket, akkor képes lesz beavatkozni, ha például a család jogsi nélküli gyermeke szeretné elvinni egy körre a papa M4-esét. Ha a tanulóvezető például túllépné az előre számára megszabott sebességhatárt, a tükör élesíti a sebességhatárolót. A Gentex tükre annyira okos, hogy ha éppen egy másik Gentex tükörrel felszerelt autóba ülünk át, ott is megkapjuk az elmentett beállításokat, tehát nem autó-, hanem tükör- és személyfüggő a szolgáltatás. Autólopás? Kizárt. Hacsak nem a Különvélemény című filmben alkalmazott megoldással kötné el a tolvaj a kocsit... Eddig tartott a technológia jó oldalának az ismertetése. Az árnyékos oldalon ott áll az állam, a hatalom, a nyilvánosság, vagy egy cég, azaz mindig mindent tudnak a sofőrről, annak a magánélete vezetés közben közkincs. Való világ 101. Akarjuk ezt? Az okos tükör mellett a Gentex még automatikusan elsötétedő szélvédőt és napfénytetőt mutat be Las Vegasban. Azok még nem figyelnek minket... B. Cs.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója