Öten megsérültek egy balesetben az 1-es úton

2019.01.20.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset előzés közben történt, egy  gépkocsi megkezdte az előtte haladó autó előzését, de közben beleütközött. Mindkét jármű az árokba csapódott és felborult, öt ember sérült meg. Az autósok az érintett szakaszt Komárom felől a 13-as úton, míg Ács felől a településen keresztül kerülhetik el.

A magyarok zöme ódzkodik az önvezető autóktól

2019.01.20.
A közlemény szerint a magyar emberek legnagyobb baja az okosautóval alapvetően az, hogy „okos”. A legtöbben – a megkérdezettek kétharmada – úgy vélik, hogy az okosautókkal többé nem lehet majd élvezni a vezetés szabadságát, hiszen helyettük egy robot irányítja a járművet. Ezt minden második olyan megkérdezett is említette, akinek nincs jogosítványa és nem is tervezi megszerezni azt. Tízből hatan azt gondolták, hogy az autó annyira személyes tárgy, hogy sajátot szeretnének, és nem ülnének be gyűjtőpontról elvihető közösségi okosautóba, pedig azzal csökkenteni lehetne a forgalmat, a dugókat és a parkolási problémákat a légszennyezés és az autófenntartási költségek visszaszorítása mellett. Ugyanilyen magas arányban említették, hogy bár az okostechnológia elkerüli a dugót, de a városi forgalom nem fog csökkenni, mert így autóba ülnek majd olyanok is, akik nem tudnak vezetni. Végül szintén a lista elején végzett az a vélekedés, hogy ezek a járművek folyamatosan adatokat gyűjtenek például a közlekedési, vásárlási, zenehallgatási szokásainkról, amelyek rossz kezekbe is kerülhetnek. Az öt legfontosabb szempont közé egyetlen pozitív vélemény került be – ezt is tízből hatan emelték ki – , hogy az önvezető autó nagyobb szabadságot és önállóságot adhat azoknak, akik korábban mások segítségére szorultak vagy nem tudtak közlekedni, mint például az idős és a fogyatékos emberek. Kiderült az is, a fiatalok és a jogosítvánnyal rendelkezők vagy azt megszerezni – tervezők tízből heten – nem viszonyulnak pozitívabban az okosautóhoz, mint a többiek, egyszerűen csak többet tudnak róla: általában mind a pozitív, mind a kétkedőbb véleményeket magasabb arányban említették. Összességében csak minden harmadik ember gondolja előnyösnek azt, ha pár évtizeden belül elterjednek a sofőr nélküli autók, és ezt még a fiataloknak is csak kisebb része gondolja így. A használattól pedig még jobban tartanak: mindössze minden negyedik ember használna önvezető autót, és még az újdonságokra általában nyitottabb, kísérletezőbb fiataloknak is csak a harmada próbálná ki. Még inkább elzárkóznak azok, akiknek nincs jogosítványuk és nem is tervezik megszerezni azt, pedig a közösségi okosautó remek utazási alternatívát jelenthetne számukra, ha alkalmanként szükségük lenne gépkocsira – írták.

Itt a valaha volt legnagyobb Kia, nyolc üléssel és 3,8 literes motorral

2019.01.20.
A Telluride-nak már a megjelenése sem hétköznapi, a függőleges fényszórói és a hosszú motorházteteje a közelmúlt Cadillac Escalade modelljeire emlékeztetnek, és a mérete is hasonlóan nagy: a hossza 5, a szélessége 2, a magassága 1,8, a tengelytávja 3,08 méter. Ekkora testhez bizony nagy motor kell, amit a Kia is tud, éppen ezért egy 3,8 literes, 291 lóerős szívó benzinesre bízta a nagy SUV mozgatását. Az erőforrás nyomatéka 355 Nm 5200-as fordulatszámnál. A két évvel ezelőtti Telluride tanulmány egy erős villanymotort is tartalmazott a hátsó tengelynél, ez most hiányzik, de a Kia talán később bemutatja a szériaérett hibridet. A V6-os motorhoz a Stingerből ismert nyolcfokozatú kézi váltót kapcsolták, amely alapesetben csak az első, de az opciós összkerékhajtással már mind a négy kerék felé továbbítja a nyomatékot. A sofőr választhat a Smart, Eco, Sport és Comfort vezetési üzemmódok között, az első kettőben fronthajtásúvá válik az összkerekes verzió is, de Comfortban 20, Sportban pedig 35 százalék már hátra megy. Megfelelő körülmények esetén, laza talajon haladva rendelkezésre áll a hóra való Snow, és az összkerékhajtást 50-50 százalékú nyomatékelosztással záró AWD Lock üzemmód is. A hajótulajdonosok örülni fognak annak, hogy Telluride akár egy 2,2 tonnás utánfutót is képes maga után húzni. A prémium hangulatú, nyolcüléses utastér fénypontja a 10,25 colos központi képernyő és a 10 hangszórós, 630 wattos Harman Kardon audiorendszer. Van vezeték nélküli töltő és hat USB csatlakozó is, az ülések bőrkárpitozásúak. A Telluride-ot az Egyesült Államokban, Georgia állam West Point városában gyártják, az értékesítés pár hónap múlva indul a helyi piacon, az árak még nem ismertek.

A prémium autók szegmense 9,5 százalékkal bővült tavaly Magyarországon

2019.01.20.
A teljes piacot tavaly 17,5 százalékkal tornászta feljebb az alacsonyabb kategóriák válság után lendületet vett kereslete, a prémium szegmens ugyanakkor évek óta stabilan 10 százalék körül bővül - írja az MTI. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) 20 márkát sorol a prémium szegmensbe, amelyek 72,5 százalékát három márka - a Mercedes, a BMW és az Audi - uralja, felváltva osztozkodva az első helyeken. A BMW tavaly bejelentett több mint egymillió eurós beruházását követően már mind a három márka rendelkezni fog magyarországi gyártóhellyel, ami támogatást jelent az értékesítésben is. A vezető márkák mögé felzárkózik még a Volvo, a Lexus, mellettük évi 150-200 körüli darabszámot tud elérni Magyarországon az Infinity, a Jaguar és a Porsche. Hesz Tamás, az MGE elnökségi tagja, a Mercedes-Benz Hungária  Kft. értékesítési és marketing igazgatója az MTI-nek kifejtette: a városi szabadidőautók (SUV) térnyerése jellemző a prémium szegmensben is. A márkák újabb és újabb modellekkel igyekeznek megfelelni az ügyféligényeknek, így a SUV kategóriában 2019-ben a 2018 évihez hasonló, 30 százalék feletti bővülés valószínűsíthető. Nagyobb teret nyernek a jövőben az elektromos és a plug-in hibrid modellek is a szakértő szerint. Hesz Tamás úgy véli, a teljesen elektromos modellek a távolabbi jövőt képviselik, mivel a hatótáv korlátai miatta vásárlóknak kompromisszumot kell kötniük. Rövid és középtávon inkább a plug-in hibridek jelentik a  megoldást - jelezte, felhívva a figyelmet, hogy az értékesítés túlnyomó hányada még mindig benzin és dízel meghajtású jármű. Az elmúlt két évben némileg csökkenek a dízel eladások - erre az Audi magyarországi vezetője hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy ez sajnálatosan éppen akkor következik be, amikor a tiszta, EU6 d normájú dízelmotorok megérkeztek a piacra. A gyártó elsősorban a nagyobb SUV kategóriákban látja létjogosultságát a dízelmotoroknak, mivel ott a benzinmotorok lényegesen magasabb fogyasztással és szén-dioxid-kibocsátással rendelkeznek. A trendek között említette az MGE szakértője, hogy a magánszemélyek vásárlásai során visszatért a finanszírozásba vetett hit, egyre nagyobb arányban vásároltak tavaly ilyen konstrukcióval autót. Ez a trend várhatóan 2019-ben is változatlan marad - jelezte. A prémium kategória élén 2018-ban Magyarországon a Mercedes állt 4018 eladott személyautóval, ami a cég tájékoztatása szerint 25 százalékos bővülés volt. Ennél a márkánál is az SUV kategória eladásai bővültek a legjobban, 46 százalékkal. Hesz Tamás elmondása szerint a márka sikerét az elmúlt évek termékoffenzívája alapozta meg, de hozzájárult a márkakereskedői hálózat folyamatos fejlesztése is. Tavaly 3,5 milliárd forint értékű beruházással nyílt meg egy új értékesítési pont, ezzel már 18 helyszínen és 23 szervizponttal szolgálják ki a vevőket Magyarországon. Az értékesítési vezető jelezte, hogy a Mercedes-Benz Hungária Kft. személyautó üzletága 2019-re is kétszámjegyű növekedést tűzött ki maga elé. Hozzátette: a márka növelni akarja jelenlétét az elektromos és plug-in hibrid járművek piacán, az idén érkezik egy új, teljesen elektromos modellje. A prémium kategória második helyezettje, a BMW tavaly 3140 autót értékesített Magyarországon, 16,3 százalékkal bővülve az előző évhez képest. Massimiliano di Silvestre, a BMW Group Magyarország ügyvezetője sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy a márka,  minden kategóriában növekedni tudott. Kiemelkedő volt viszont az SUV kategóriába sorolható X modellek eladása, 42 százalékkal 1411 darabra bővült. A Magyarországon eladott összkerékmeghajtásos járművek 64 százaléka BMW volt tavaly - jelezte. A BMW az idén veti be újdonságát, az ultraluxus hétüléses X7 modellt, és plug-in hibrid újdonságokat is hoz. A BMW 160 elektromos és plug-in hibrid személyautót adott el tavaly, elektromos járműveivel a legnépszerűbb márka ebben a  szegmensben Magyarországon. A BMW márkakereskedői hálózata 15 tagú. Az Audi 2018-ban 2229 autót értékesített Magyarországon, az eladások 19 százalékkal mérséklődtek, amit a Porsche Hungariához tartozó márka igazgatója, Mátrabérci Sándor a gépkocsimotorok károsanyag-kibocsátásának meghatározására bevezetett új teszteljárásra (WLTP) átállás előre látható hatásának tulajdonít. Az idén viszont nagy előrelépést hozhat, hogy 2018-ban szinte teljesen megújult az Audi modellpaletta felső szegmense.  A Győrben készülő népszerű modelltől, az új Q3 is sokat várnak. Az Audi értékesítésében szintén jelentős, 32 százalékos részarányt tettek ki tavaly az SUV-ok, az előző évi 28 százalékos arány után. Az elektromobilitási versenybe a márka 2019-ben száll be több új modellel, és ettől kezdve minden évben egy-egy újabb kategóriában jelenik meg tisztán elektromos változattal. Az Audi 14 márkakereskedéssel rendelkezik Magyarországon.

Tóbiás és Balambér kalandjai - Itt a síszezon!

2019.01.20.
Szép időben, jó hóban nagyon nagy élmény (kép: alpinetours.hu) Szinte ingyen Normafán Először is, ha tényleg nincs pénzünk épp síelni, de nagyon-nagyon szeretnénk, akkor - fővárosi lakosként - várjuk ki türelmesen, amíg leesik 30 centi hó, buszozzunk/autózzunk fel szépen a Normafára, csatoljuk fel a léceinket, és csússzunk le a Harang-völgybe. Irány Eplény Budától kb. 115 km, és hát nyilván amúgy is hiányzik már a Balaton ilyentájt, tehát suhanjunk le a Bakonyba, és csúszkáljunk a talán legmodernebb pályarendszerünkön. A síarénát folyamatosan fejlesztik, nincs olyan év, hogy ne változna előnyére. Már így is hosszú a legtöbb hazai rendszerhez képest, de van itt szánkópálya, éjszakai síelés és freeski&funpark is. A leghosszabb összefüggő pálya kék, szóval nem fogjuk egyből megunni, ha gyerekkel megyünk, de van fekete is, ha a kölyök már húzza a száját a laposabb lejtőkön. És a legjobb, hogy az eplényiek hóágyúznak! Itthon is lehet nagyon jó pályákat találni. Eplény! (kép: 24.hu)  Még mindig itthon, Kékestető Ha netalán úgy vélnénk, hogy 10 km-nél rövidebb sípályán halálra unjuk magunkat, de nem akarunk 100 km-nél többet utazni, akkor Kékestető a megfelelő választás. Ide is szuper gyorsan el lehet jutni, hiszen Gyöngyösig autópálya visz, úgyhogy akár másfél óra alatt a havas lejtőkön találhatjuk magunkat (lehetőleg inkább léccel, mint kocsival). A napijegyért 5500 forintot biztos ki fogunk pengetni, viszont itt már éjszakai síelésre is van lehetőség. Ha például pénteken munka után indulunk, még az a nap sem veszett el a szlalomozás számára. Ugye, milyen jó hír? A 10,1 km-es pályarendszer nagy része kék, azaz ide elhozhatjuk a nagymamit és bemelegítésre is jó, ha később nagyobb síelést tervezünk külföldön. És persze kezdőként ideális, elég szélesek a pályák és meglehetősen lankásak, a halálfélelem nem lesz közelebbi ismerősünk. Itt már érdemes megszállni is, hiszen az ingázás nem térülne meg, és csábító a Kékesi Vendégház. Semmering - Stuhleck (Ausztria) Stuhleck meglehetősen felkapott a magyarok körében, ami könnyen megérthető, ha azt nézzük, hogy 48 km-nyi lejtőn szlalomozhatunk mindössze 3 és fél órányira Pesttől. Bár távolságra messzebb van (330 km), mint korábbi úticéljaink, az infrastruktúrának hála előbb ott lehetünk akár, mint a Chopokon. A napijegy ára kicsit borsosabb, kb. 12 800 Ft, de jelentős kedvezményeket adnak bérlet esetén. A szállás is jóval drágább, mint az eddig felsorolt helyeken, de ha a kocsinknak alacsony a fogyasztása, akkor sokkal jobban megéri kicsit távolabbi (10-15 km) szállást foglalni majdnem fele áron. A pályában viszont nem fogunk csalódni, ez is olyan, mint amire az osztrákoknál jellemzően számíthatunk. Donovaly (Szlovákia) Donovaly csak 200 km-re van Pesttől, tehát ha páran bepattanunk egy kocsiba, akkor akár pár napra is megéri lemenni. A síközpontot lelkiismeretesen gondozzák, újítgatják, fejlesztik, de mivel 11 km a pályák összes hossza, inkább kisgyerekeseknek és kezdőknek ajánljuk, vagy hétvégi síelésre. A napijegy ára kb. 8600 forint. Természetesen itt is van gyerekkedvezmény, és érdemes esetleg beszerezni a Parksnow kártyát: legalább 2 napos ott-tartózkodás esetén kaphatod meg a kártyát a szálláson, amivel utána sokat spórolhatsz. Donovaly azoknak lehet csábító, akik nem lapos pályákra vágynak csak, és mondjuk inkább Észak-Magyarországon laknak. Akár venni, de bérelni is lehet. (kép: berbe.hu) A sílécek közül a gyártók már csak carving lécet gyártanak, melynek eleje és vége is kiszélesedik. Ezek a lécek sokkal fordulékonyabbak, mint az alpesi lécek. Vannak, akik azt tanácsolják, ezekből a lécekből a testmagassággal megegyező méretűt kell venni, de van, aki akár a 30 centiméterrel is rövidebb méretre esküszik. A síbot kiválasztása nem kíván nagy szaktudást. Jelenlegi tendencia szerint a síbotok egyre kisebbek, annak ellenére, hogy a sílécen egyre magasabban állunk (a sílécen lévő emelések miatt). A lényeg, hogy olyan hosszú legyen a bot, hogy behajlított kézben fogva, a földre leérve derékszög alatt 5-8 cm-rel helyezkedjen el. A mai sícipők sokkal egyszerűbbek, mint régebbi társaik. Nem lehet rajtuk állítani olyan sok mindent, ami azt a célt szolgálja, hogy ne romoljanak el rajtuk az egyes részek. A sícipők különböző lábtípusra készülnek, majdnem mindegyiken lehet állítani x-lábat és o-lábat. A cipők különböző keménységűek lehetnek, a keményebbeket a profiknak és a versenyzőknek, a puhábbakat a hölgyeknek, az idősebbeknek és a kezdők egy részének ajánlják. Elengedhetetlen a síszemüveg megléte, amely legyen UV-védelemmel ellátva, a hegyekben ugyanis a nap - noha alig érezzük - sokkal erősebben éri bőrünket. A síszemüveg a szemgödrön kívül feküdjön fel a homlok- és a halántékrészen, esetleges sérülés esetén így nem okoz balesetet. Síkesztyűből válasszunk vízhatlant, az extrém carvingozók pedig hosszabb szárú, végén gumírozott típusút. Gyerekenek is nagy élmény! (kép: origo.hu) Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!  

Az Audi e-tron Bridgestone gumiabroncsokkal kerül forgalomba

2019.01.20.
Az Audi a világ legnagyobb gumitermék- és gumiabroncsgyártó vállalatát, a Bridgestone-t választotta első, teljesen elektromos meghajtású, városi terepjárójához (SUV), az Audi e-tronhoz. A két társaság közösen állította össze az új modellel szemben támasztott legfontosabb elvárásokat és jellemzőket tartalmazó listát, amelyen szerepel többek közt a lenyűgöző gyorsulás, a beltér kimagasló kényelme és csendessége, a legnagyobb fokú biztonság és a kompromisszummentes teljesítmény. Az Audi döntése értelmében a modell hatféle, 19”-21” méretű – négy nyári és kettő téli – Bridgestone abronccsal kerül forgalomba gyári felszerelésként. Sebesség és biztonság A két elektromos motorral hajtott Audi e-tronlenyűgözően gyorsul, kevesebb, mint 6 másodpercre van szüksége a 100 km/órás sebesség eléréséhez álló helyzetből. A kezdetektől világos volt, hogy ehhez a teljesítményhez kiváló tulajdonságokkal rendelkező gumiabroncsokra lesz szükség, amelyek a lehető legjobb irányíthatóságot és kiváló fékezési teljesítményt biztosítanak. A nyári abroncsok esetén a kifejezetten városi terepjárókhoz fejlesztett Bridgestone Alenza 001 típusra esett a választás, amely speciális blokkszerkezetének köszönhetően optimális tapadást, a kanyarokban jobb irányíthatóságot, és az egyenes szakaszokon nagyobb stabilitást biztosít. Nedves útfelületen való tapadás tekintetében az abroncs „A” EU abroncscímke besorolást kapott, ezért a legjobb termék a piacon. A téli körülményekhez a Bridgestone a nedves, száraz, jeges, latyakos és havas úton is megbízható kanyarodási tulajdonságokkal és jó irányíthatósággal rendelkező Blizzak LM 001 abroncsot biztosítja. A kiváló tapadásról a Bridgestone NanoPro-Techpolimerével gyártott, magas szilikatartalmú keverék gondoskodik. Alacsony gördülési ellenállás az optimális hatótávolságért A teljesen elektromos járművek esetén az egyik legfontosabb szempont a nagy hatótávolság. Ez kizárólag alacsony gördülési ellenállású abroncsokkal érhető el – a Bridgestone abroncsai ebben a kategóriában az „A” EU abroncscímke besorolását kapták. A Bridgestone abroncsok tökéletes összhangot alkotnak az új Audi e-tronnal, amely így egyetlen töltéssel akár 400 km megtételére is képes. Az abroncsok kopás szempontjából is kiválóan teljesítenek, tökéletesen megfelelnek az elektromos Audi e-tron igényeinek és tulajdonságainak, optimális vezetési élményt és érzetet biztosítva. A csend hangja Az Audi márka a luxus és kényelem szinonimája. Mivel az e-tron az Audi első teljesen elektromos járműve, a gyártó hangsúlyozni kívánta az elektromos meghajtás előnyeit. A szinte hangtalanul működő motor, a hangszigetelés, a kettős üvegezés és a speciális tömítőanyagok révén a vezető a motor hangja helyett a motor csendjét „hallhatja”. Pontosan megértve az Audi célját, a Bridgestone saját, szabadalmazott, B-Silenttechnológiával készült abroncsainak alkalmazását javasolta a beltéri zaj további csökkentéséhez – az abroncson belüli üreges részeket kitöltik a visszhangok megszüntetése érdekében, az abroncs falai és struktúrája erősebb, így kevesebb az útfelületen való gördülésből fakadó vibráció és visszhang. Öröm és büszkeség A döntés, hogy az Audi teljesen elektromos járművéhez, az e-tronhozBridgestone abroncsokat választottak gyári szerelésként, újabb lépés a két társaság már korábban kialakított szoros együttműködésének további erősítése felé, hiszen a Bridgestone már eddig is az Audi fő abroncsbeszállítója volt. „Nagy örömünkre szolgál, hogy az Audi választása társaságunkra esett, és úgy döntött, hogy legelső elektromos járművét, az Audi e-trontBridgestone abroncsokkal hozza forgalomba” – mondta Mark Tejedor, a Bridgestone EMEA Eredeti Felszerelés részlegének alelnöke. – „Az Audi innovatív, környezetbarát és hihetetlen vezetési kényelmet kínáló járművet alkotott. Ezért logikus döntés volt, hogy hasonló tulajdonságokkal bíró Bridgestone abroncsokat választottak hozzá. Az autóipar gyorsan változik, egyre inkább terjednek a hálózatba kapcsolt, önvezető, megosztott és elektromos (ún. CASE) járművek, a Bridgestone pedig olyan új megoldásokat és technológiákat kínál, amelyek választ adnak az autógyártók legnagyobb kihívásaira, köszönhetően elsősorban annak, hogy az iparágban vezető helyet foglalunk el a K+F beruházások nagyságának tekintetében.” A Belgiumban készülő Audi e-tron forgalmazása 2019. januárban kezdődik.  

Tekintélyes amerikai díjat nyert a Hyundai Kona és a Kona Electric

2019.01.20.
„Nem lehetnénk büszkébbek az innovatív Kona és KonaElectriccrossover modellekre, amelyek elnyerték a rangos „Az Év Észak-Amerikai Szabadidőautója” díjat" - mondta Brian Smith, a Hyundai Motor America ügyvezető igazgatója. „A Kona egy megfizethető, stílusos és funkcionális kompakt CUV, amelyet az aktív életmódot folytató vásárlók szükségleteire szabtak. Új mércét állít fel szegmensén belül vonzó dizájnjával, csúcstechnológiás kapcsolódási lehetőségeivel és a kategóriájában vezető biztonsági berendezéseivel. Tudjuk, hogy vásárlóink egyetértenek majd a vezető médiákkal, megerősítve ezt a jelentős díjat.” „Nem lehetnénk büszkébbek az innovatív Kona és KonaElectriccrossover modellekre, amelyek elnyerték a rangos „Az Év Észak-Amerikai Szabadidőautója” díjat - közölte Brian Smith, a Hyundai Motor America ügyvezető igazgatója. „A Kona egy megfizethető, stílusos és funkcionális kompakt CUV, amelyet az aktív életmódot folytató vásárlók szükségleteire szabtak. Új mércét állít fel szegmensén belül vonzó dizájnjával, csúcstechnológiás kapcsolódási lehetőségeivel és a kategóriájában vezető biztonsági berendezéseivel. Tudjuk, hogy vásárlóink egyetértenek majd a vezető médiákkal, megerősítve ezt a jelentős díjat.” „A 2019-es Év Észak-Amerikai Szabadidőautója™” díj bírálóbizottsága az Egyesült Államok és Kanada vezető újságíróiból álló független testület. A szervezet 1994 óta részesíti elismerésben az élvonalba tartozó autókat, teherautókat és szabadidőautókat. Idén az 54 médiaorgánumból álló döntőbizottság tagjai között szerepeltek újságok, folyóiratok szakértői, veterán rádiósok, internetes újságírok és szabadúszó médiák képviselői is. A Kona és KonaElectric egyaránt vadonatúj CUV platformra épülnek, sokoldalúságot kínálva az aktív életmódot folytató vásárlóknak. A Kona kifejlesztése során a tökéletesített vezetési dinamika, valamint a városi és számos különböző útfelületen történő vezetés során jól reagáló teljesítmény állt a középpontban. A KonaElectric becsült hatótávolsága 415,2 km és az alapfelszereltség részeként kínálja a gyorstöltési képességet, amely számos konkurens modell esetében extrának számít. A KonaElectric platformját azzal a céllal fejlesztették ki, hogy a vásárlók számára a CUV-okhoz hasonló hasmagasságot, valamint megemelt vezetői üléspozíciót biztosítson a jobb láthatóság és kényelem érdekében a hosszú utazások során, illetve a könnyű be- és kiszálláshoz - írja a cég közleménye.  

Havazáskor a gyalogost is nehezebb észrevenni

2019.01.20.
A csapadékos időjárás miatt a rendőrség honlapja, a police.hu felhívja a gépkocsivezetők figyelmét arra, hogy közlekedésük során legyenek tekintettel a korlátozott látási viszonyokra, valamint a csúszós utakra, és a szokásosnál is jóval óvatosabban közlekedjenek. Járműveik sebességét mérsékeljék úgy, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni, és autójuk megcsúszását még korrigálni tudják. Vezetés közben célszerű a kormányt két kézzel fogni, a könnyebb manőverezés érdekében. A havas, jeges, nedves úton javasolt a nagyobb követési távolság tartása, amely a sebességtől függően akár a normál sebesség háromszorosa vagy ötszöröse is lehet, tekintve, hogy a tapadási tényező csökkenése miatt a féktávolság rendkívüli mértékben megnő. Ilyenkor érdemes a kialakult forgalom dinamizmusát követni és az előzést kerülni. A rendőrség arra is figyelmeztet, hogy a gyalogosok észlelése esős, illetve havas időben nehezebb, ezért kérik a járművezetőket, hogy a gyalogos-átkelőhelyeknél vezessenek lassabban, körültekintőbben   "És ne feledjék azt sem, hogy a szélvédők tisztántartása és párátlanítása alapvető fontosságú a biztonságos közlekedés érdekében" - írja a police.hu.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója