Jelentősen nőtt az Aston Martin tavalyi vesztesége

2017.02.25.
A jórészt kuvaiti és olasz magánbefektetők tulajdonában lévő cég azt közölte pénteken, hogy az adózás előtti vesztesége 162,8 millió font (1 font=365,18 forint) volt, amit részben a font gyengülése és egyszeri tételek okoztak. Az Aston Martin közleménye ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tavalyi utolsó negyedévben az értékesítése 50 százalékkal nőtt, elsősorban az új DB11 (képünkön) iránti élénk keresletnek köszönhetően. A cég tavaly 3687 autót adott el, ami 1,9 százalékos növekedés 2015-höz képest. Andy Palmer, az Aston Martin vezérigazgatója közel két hete a torontói nemzetközi autóvásáron azt mondta, hogy cége több új modell megjelenésével tervezi növelni bevételeit.  Az Aston Martin hatalmas pénzeket költ új modellek kifejlesztésére. Egyebek között 2019 végére jelenik meg a cég első SUV autója (városi terepjáró) és a Forma-1 ihlette AM-RB 001 típus, aminek az ára felszereltségtől függően átlagosan mintegy 3 millió dollár. Ez utóbbira már 150 megrendelés érkezett. A legnagyobb darabszámban készülő autó majd a DBX SUV lesz, ebből évi 4-5 ezret készítenek majd - mondta az Aston Martin vezérigazgatója. Az Aston Martin pont tavaly februárban döntött arról, hogy a dél-walesi St. Athanben építi meg második gyárát, ahol ezzel 750 új munkahelyet teremt. A walesi gyárban a DBX modellt gyártják majd.  Az Aston Martint jelenleg egy gyárban készítik Angliában, ahol már több mint egy évszázada van jelen.
Címkék: 

Okosparkolós technológiát tesztel a Magyar Telekom

2017.02.25.
Az "okosparkolók" létrehozásához szenzorokat kell elhelyezni a betonban, ezek tartalmaznak egy NarrowBand IoT mobil technológiára épülő modult, illetve a szükséges áramforrást, ami akár ceruzaelem is lehet - fejtette ki a szakember. A szenzor inaktív, csak akkor küld magáról jelet, ha fölé áll egy autó, és ezzel megváltozik az állapota. Farkas Zoltán szerint a parkolóhelyek megfigyelését akár úgy is lehet kamatoztatni, hogy az ügyfelek egy mobil applikációkon keresztül a szabad helyre navigálhatóak majd.  A szakértő a NB-IoT megoldásokat úgy jellemezte, mint egy új, szabványosított és költséghatékony mobil technológiát, amely internetalapú (IP) formátumban adatokat továbbít, csakúgy, mint a mobilinternet, de csak nagyon minimális mennyiségű információt tud átküldeni egyszerre, a végpontok között átviteli sebesség másodpercenként legfeljebb 250 kilobit (kbps). Ezzel szemben a jelenleg kereskedelmi forgalomban elérhető leggyorsabb 4G+ mobilinternet hálózat ennek többszörösére, másodpercenként 300 megabites sebességre képes.  Mivel az eszközök csak ritkán és alacsony sávszélességen kommunikálnak, nagyon kevés áramot fogyasztanak, nincs szükség helyben elektromos hálózatra, egy szenzor akár egy-két ceruzaelemmel 10 évig is tud működni. A technológia másik előnye, hogy nagyobb a házon belüli lefedettsége, ezáltal olyan területeken is elérhető, ahol nehéz normális jelerősséget biztosítani, például vízaknában vagy csatornában. Hanghívásra nem lehetne használni a NarrowBand-IoT hálózatot, de adatok továbbítására még bőven jó - jegyezte meg a szakember.  

A McLaren és a Ferrari is bemutatta idei Forma-1-es autóját

2017.02.25.
A 2016-os konstruktőri vb-n hatodik helyezett wokingi istálló új, MCL32 névre hallgató autója narancssárga-fekete festést kapott. Tehát nemcsak az MP4-es névadási rendszer elhagyása jelenti az újdonságot, hanem a narancssárga szín visszatérése is. "Egyértelműen ez a legszebb autó, amit az elmúlt 16 évben vezettem" - méltatta a versenygépet a kétszeres világbajnok pilóta, Fernando Alonso. A spanyol pilóta ennek ellenére nem vár győzelmeket az autójától, pedig a Honda szinte teljesen újratervezte az 1,6-os V6-os turbómotort és a hibrid rendszert is. Az elmúlt idényben a csapatversenyben harmadik helyen zárt Ferrari tűzpiros autója a SF70-H nevet kapta, amelyben a 70-es szám a maranellói gyár alapításának 70. évfordulóját jelenti. Elegáns és egyedi formájú autót alkottak, amelyről ismét eltűntek a fehér csíkok. Az új autót a távozó technikai vezető, James Allison helyett már a volt motorfejlesztési főnökből lett technikai vezető, Mattia Binotto vezetésével fejezték be. A 2017-es F1-es szezon a március 26-i Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét.

Az Opel kiszorulhat az észak-amerikai, az orosz és a kínai piacról

2017.02.25.
A lap értesülése szerint a jelenlegi tulajdonos, az amerikai General Motors (GM) az aktuális Opel-modellek szabadalmait és a gyártásukra feljogosító engedélyeket is értékesíteni akarja, de csak azzal a feltétellel, hogy az új tulajdonos idején a régi szabadalmak és licencek révén előállított kocsikat nem lehet exportálni az észak-amerikai régióba, Oroszországba és Kínába.  Így a PSA Peugeot Citroën az új szerzeményével, az Opellel legalábbis átmenetileg kiszorulna erről a három piacról, amelyeket a legjobb újautó-piacok között tartanak számon, például egyetlen darabot sem értékesíthetne a márka nagy reménységének számító, elektromos meghajtású Ampera-e modellből, és csak a GM-szabadalmak nélkül kifejlesztett, új modellekkel térhetne vissza. A Der Spiegel szerint a német kormányban aggodalmat okoz az Opel rüsselsheimi központjában a GM amerikai modelljein dolgozó csaknem négyezer fős kutatás-fejlesztési részleg sorsa is, mert a PSA csak 2020-ig vállalt garanciát a munkahelyek megőrzésére. További bonyodalmakat okozhat, hogy mintegy 300 ezer, dízelmotorral működő Corsa, Astra és Zafira modellnél át kell alakítani a kipufogógáz-tisztító berendezést. Az átalakításra még nincs elfogadott eljárás, és az ügy rendezésére csupán szóbeli ígéretet tett a kormánynak az Opel vezérigazgatója, Karl-Thomas Neumann - írta a Der Spiegel. A GM hosszabb ideje tárgyal a PSA-val európai érdekeltségének eladásáról, de csak egy hete szivárogtak ki az első hírek a tervezett ügyletről. Az eddigi bejelentések szerint a PSA az Opel új tulajdonosaként érvényesnek tekintené a GM által a németországi munkahelyek megőrzésére, az üzemek fenntartására és a beruházások, fejlesztések folytatására vállalt garanciát. Az 1862-ben alapított Opelnek hét európai országban vannak gyárai, kutatás-fejlesztési, illetve tesztközpontjai. A nyugat-magyarországi Szentgotthárdon működő, motorokat gyártó üzemében mintegy 1200 embert foglalkoztat. A több mint 35 ezer munkatárssal dolgozó autógyártó társaság 1931 óta a GM 100 százalékos tulajdonában van, és 1999 óta veszteséges. Az amerikai tulajdonos az utóbbi másfél évtizedben több mint 15 milliárd euró veszteséget szenvedett el az Opel és a brit testvérmárka, a Vauxhall révén.
Címkék: 

Lámpaoltás este 10-kor

2017.02.24.
Ott, ahol a 6-os megáll Először az Emkénél szerelték fel. A Telefongyár készítette, külföldi példákat tanulmányozva. Kiindulási pontjuk a vasúti szemafor volt, amelyről kiderült, hogy tökéletesen alkalmas a vonatközlekedés szabályozására nappal és éjszaka egyaránt. Nehéz elképzelni, milyen kaotikus viszonyok uralkodtak a múlt század húszas éveiben Budapesten, a Nagykörúton. Az út közepén szekerek, konflisok, fiákerek imbolyogtak, közöttük kerékpárosok szlalomoztak, mindenfelé gyalogosok ballagtak, hol keresztben, hol pedig hosszában. Dudakoncert Az automobilok és motorkerékpárok vezetői szakadatlan dudálással figyelmeztettek sebes haladásukra. Ebbe a rikkancsok és kocsisok kiabálásával vegyes körúti hangzavarba sűrűn beleharsant egy-egy sípszó, a rendőrőrszemek ugyanis a forgalmasabb kereszteződések mindegyikénél ott álltak, és dirigálták, fegyelmezték a közlekedőket. Ebbéli ténykedésüket azonban számos tényező akadályozta. Először is a gépjárművek növekvő száma. Különösen 1927-re gyorsult fel az új autók és motorkerékpárok forgalomba kerülésének üteme, havonta félezer új autó és motor jelent meg az utakon, s ezzel a változással nehezen tartotta az ütemet a város, a hatóságok és egyáltalán az itt lakók. Hiányoztak a megfelelő közlekedési jelzőtáblák, az átlagember pedig nagyjából azt az elvet vallotta, hogy arra megy, amerre dolga van – s ez meggondolás a járművezetőkre ugyancsak érvényesnek tűnt. Tiszteletteljes jelzés A hatékony közlekedésrendészeti tevékenység további akadálya a rendőrök számára előírt tisztelgési követelmény volt. Ha elment egy villamos a rendőr előtt, azon bizonyosan utazott legalább egy honvédtiszt, s a posztnak szalutálnia kellett. Ha több sarzsi látszott az ablakokban, esetleg a járdán is sétált néhány kapitány, akkor az autók, kocsik és egyéb kerekes járművek torlódhattak ugyan egymás hegyén-hátán, eligazítást csak tisztelgés után kaptak. Bár elhangzottak javaslatok a közlekedési rend elsődlegességét illetően – „a foglyot kísérő katona sem köteles tisztelegni” –, a rendőri parancsnokok „fegyelmezettségi szempontokból” nem engedtek a kérésnek. Mivel a legsúlyosabb helyzet a főváros legforgalmasabb útkereszteződésében, a Nagykörút és a Rákóczi út találkozásánál alakult ki, itt helyezték el az első, a Telefongyár Rt. által szerkesztett és kivitelezett forgalomirányító lámpát. A „forgalom egyidejű szabályozása céljából felállítandó villamos jelzőkészülék” kezelésének elsajátítására a Telefongyárba jártak ki a rendőrök, az üzem udvarán felállított szerkezeten gyakoroltak hetekig. Rúdforgató rendőr A modern kor emberét inkább csak ufóra emlékeztető, korong formájú készüléket négy drótkötélre rögzítették, jó magasra, hogy a szénásszekerek is elférjenek alatta. A korong négy oldalán egy-egy 220 mm átmérőjű üvegtárcsa engedte át a fényt, amely a különböző színű üvegelőtéteknek köszönhetően változott. A korong alatt dobogón álló rendőr lelógó rudat forgatva végezte a szabályozást. Ha az egyik irányba zöld jelzés adott, a másik irányban piros volt. Amikor a rudat 45 fokban elfordította a rendőr, mind a négy irányban sárga szín jelent meg (4 másodpercig), majd újabb negyedfordulatot követően a zöld jelzést az ellenkező irány kapta meg. A nagyobb forgalom mindig 40-65 másodpercig élvezhette a szabad jelzés előnyét, a másik irány 25-40 másodpercig kapott zöldet. Lebegő jelző Mivel a nagyjából egy méter átmérőjű szerkezet 8 méterrel az úttest felett lebegett, az utcasarkoktól távol, kifejezetten figyelni kellett a jelzéseit. Mégis váratlan sikert aratott az első budapesti „villanyrendőr”, szinte megszűntek a korábbi torlódások az Emkénél. Azért csak szinte, mert a jobbra nagy ívben kanyarodók (1941-ig balra hajts volt érvényben) számára a lámpa nem adott elég eligazítást, a gyalogosok pedig rájöttek arra, hogy ha a kereszteződésben nem is, húsz lépéssel távolabb szabadon átkelhetnek az utca túloldalára, akkor is, ha ezzel esetleg fékezésre kényszerítik a járművezetőket. Ki fizeti a lámpást? A Telefongyár gondolt a fejlődésre, s azonnal két lámpát adott át (legyen tartalék), de további hármat készített, hogy más kereszteződéseket szintén elláthassanak vele. Ami hamarosan megtörtént, miután sikerült eldönteni, hogy ki fizesse a közlekedési lámpa működéséhez szükséges áram árát: a főváros magára vállalta a számla kiegyenlítését. Így esett, hogy 1927 elejétől „rendőrlámpa” működött a Nagykörúton. Legalábbis nappal. Mert minden este tízkor a szolgálatos rendőr, mielőtt lelépett a dobogóról, leoltotta a lámpát. Szerző: Ocskay Zoltán

További bővülésre számít a Mini a magyar piacon

2017.02.24.
Oros Attila, a világon az 5. legnagyobb prémium autógyártó, a Mini márkaigazgatója a legújabb modell, a megújult Countryman magyarországi bemutatóján az MTI-nek elmondta, hogy az új típus kapja meg a Minik közül elsőként a plug-in hibrid hajtást, ezzel új fogyasztói kört céloznak meg. Hozzátette, tavaly a magyarországi eladások a kis- és kompakt prémium kategóriában 6 százalékot tettek ki. Éles a verseny, ez a legdinamikusabban fejlődő szegmensek egyike és minden márka új szereplőt indít - tette hozzá. A Countryman előző generációját 2010-ben mutatták be, azóta több mint 570 ezer darabot adtak el belőle. Az új változata minden dimenziójában kicsit nagyobb lett, például 202 milliméterrel hosszabb, a tengelytávja pedig 75 milliméterrel nőtt. A csomagtere is nagyobb lett, 350 literre bővült. A Countryman méreteit tekintve akár családi autó is lehet, ezért ezekre a vásárlókra új célcsoportként tekint a gyártó - közölte Oros Attila. Mint mondta, az autó a prémium kompakt SUV/SAV dinamikusan fejlődő kategóriába tartozik. A típus három benzines és két dízel változata elérhető összkerékhajtással, de az igazi újdonság tavasszal érkezik: a BMW népszerű plug-in hibrid hajtása először ebben a Miniben jelenik meg. A Countrymant egy háromhengeres, 1,5 literes 136 lóerős benzinmotor és egy 88 lóerős elektromotor mozgatja majd, összesen 224 lóerővel. Tisztán elektromos hajtással 40 kilométer hatótáv megtételére lesz képes, így Magyarországon a kedvezményekre jogosító zöld rendszámmal kerülhet majd forgalomba. A Countryman alapára a 136 lóerős benzinmotorral 7,7 millió forint, négykerékhajtással ugyanez 8,3 millió. Az első teljesen elektromos Minit 2019-re ígéri a gyártó. Magyarországon négy márkakereskedésben kínálják a márka modelljeit, a két korábbi budapesti egységhez idén február elején csatlakozott Győr és Pécs is. A BMW-csoport autós szegmensének adózott eredménye 5,4 milliárd euró (+11,7 százalék) volt tavaly.

Leszállította az új Credo buszokat a Volánoknak a Kravtex-Kühne csoport

2017.02.24.
A Volán Buszpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tavaly ősszel írt ki száz új autóbusz beszerzésére pályázatot, zárt végű pénzügyi lízingkonstrukcióban. A tenderen egyedüli pályázóként a győri székhelyű Kravtex Kereskedelmi Kft. és a Budapest Lízing Zrt. közös, hétmilliárd tizennégymillió forint összegű ajánlata nyert. A megállapodást decemberben írták a felek.   Az elővárosi és helyközi Innovell buszok átadása Győrben Szombath Imre közlése szerint az első buszt december 19-én, az utolsót pedig február 24-én adta át a Kravtex-Kühne. A regionális és városközi közlekedésre kifejlesztett, normál padlómagasságú Credo Innovell típusból hatvanat, míg az elővárosi használatra szánt, alacsony belépésű szóló buszból, az Econellből negyvenet gyártottak le. Mindkét modell Euro VI-os besorolású dízelmotorral, robotizált sebességváltóval készült, illetve felszerelték még korszerű utasinformációs rendszerrel és hűtő-fűtő légkondicionáló berendezéssel is - részletezte a kutatás-fejlesztési vezérigazgató-helyettes.     A buszok négy regionális Volán-társasághoz kerültek. Ezzel most már több mint 1300 Credo busz kerül forgalomba a közszolgáltatóknál. A helyközi forgalomban a cégcsoport által gyártott járművek aránya meghaladja a 20 százalékot - jegyezte meg a vezérigazgató-helyettes. Az Ecovell buszokat Budapesten tesztelték Szombath Imre arról is beszélt, hogy a Credo buszok vételárarányos magyar értékhányada 75-80 százalék, a járművek előállításában mintegy 70 hazai gyártó és beszállító vesz részt, köztük a legnagyobb például a győri Rába, vagy a Graboplast. De kis- és középvállalkozások is kiveszik részüket a gyártásból - jelezte.     A Kravtex-Kühne csoport nagy reményt fűz ahhoz, hogy a nemzeti autóbusz-gyártási cselekvési program nyomán gyorsulni fog a hazai járműpark cseréje. Ennek nyomán az idén is jelentős fejlesztéseket terveznek: Győrben például 800 négyzetméterrel növelik az autóbusz-összeszerelő üzemcsarnok területét, a mosonmagyaróvári telephelyre pedig szerszámgépeket vásárolnak és bővítik a festőüzemet. Ez utóbbi tervezett értéke eléri az 500 millió forintot - jegyezte meg Szombath Imre. Beszámolt arról, hogy a cégcsoport az idén is bemutat új modelleket, legközelebb a 13 méter hosszú városi autóbuszt. A Kravtex-Kühne cégcsoportnak jelenleg mintegy 500 alkalmazottja van, a buszgyártással, illetve a mezőgazdasági munkagépek értékesítésével foglalkozó vállalkozás nem konszolidált árbevétele mintegy 12 milliárd forint volt tavaly.

Autólopás! MDH-096 Renault Megane

2017.02.24.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: MDH-096 -Gyártmány: Renault -Típus: Megane Berline Dynamique 1,5 DCI 110LE -Gyártási év: 2012 -Motorszám: K9KJ836D291378 -Alvázszám: VF1BZ1G0247531424 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2017 február 24 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Ulászló utca 74  
Címkék: 

Veronai baleset - Hazahozzák Veronából az utolsó súlyos sérültet

2017.02.24.
Szijjártó Péter elmondta, a veronai kórház orvosai kedden döntöttek úgy, hogy a súlyos fejsérülést szenvedett, azóta is kómában lévő sérült szívműködése és légzése lehetővé teszi a szállítást. A sérültért már elindult egy mentőrepülőgép, amely délután érkezik vissza Magyarországra, az ellátást a budapesti Honvédkórház vállalta - mondta a miniszter, hozzátéve, így már minden magyar sérültet az országban ápolnak majd. A sérült szállítását a biztosító finanszírozza - jegyezte meg a miniszter. Fotó: Máthé Zoltán/MTI Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy két hét múlva esedékes hivatalos római látogatása előtt ellátogat Veronába. Az olasz városban találkozik a polgármesterrel és azon hatóságok vezetőivel, amelyek részt vettek a magyarok mentésében, ellátásában és hazautaztatásában, kifejezi majd nekik Magyarország köszönetét. Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. Forrás: MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója